Régóta tudtuk, hogy ez a nap el fog jönni. Persze ettől még semennyivel sem egyszerűbb. A világ egyik legrégebbi és legismertebb autómárkája több ezer modellnevet dobott piacra az elmúlt több, mint száz év alatt és a legtöbb már rég kifutott. Ezzel semmi gond nincs, mindenhnol így megy. Viszont most szinte minden modell, ami az én életemben meghatározta az európai piacot, semmivé foszlik. A Ford Európa nagy hármasa, a kisautó Fiesta, a kompakt Focus és a tekintélyt parancsoló szedán Mondeo mind kifutnak. Velük együtt minden variáns, így a morcos Focus ST is.
A hot hatch szegmens, azaz a kicsi a bors, de erős elvet követő autók táborát erősítő ST modell az alap Focus felturbózott változata volt és olyan modellekkel állt versenyben, mint a Golf GTI, vagy éppen a Toyota GR Yaris. Azonban az utolsó modell 2025 szeptember 26-án, pénteken legördült a saarlouisi német telep gyártósoráról, ezzel újabb fejezetet zárva be a márka történetében. Persze fontos hozzátenni, hogy az alapmodell november végéig még készül, akkor végleg megszűnik a Focus név.
A Focus az európai piac egyik meghatározó modellje volt 1998 óta.
Hocus pocus, eltűnik a Focus
A Focus ST-t hónapok óta nem lehetett rendelni a Ford weboldalán, így a lépést tisztán lehetett látni messziről is. Ugyanez játszódott le a Fiesat ST-nél is pár évvel ezelőtt. De a Focus vége nem csak azt jelzi, hogy a Ford nem gyárt erős kisautókat, hanem, hogy egyáltalán nem gyárt kisautókat. A Focus után következő és így a legkisebb modell a Puma crossover lesz. Jim Farley vezérigazgató tavaly azzal védkezett a kisautók megölése kapcsán, hogy a cég nem igazán keresett ezeken a modelleken, hiába "szerették őket rengetegen".
A Mondeo, a Fiesta és végül a Focus elkaszálása erősen visszavetette a Ford nevét Európában. A kontinensen most már csak 3,3 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, a Hyundai és a Kia 4 százaléka alatt. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) szerint a Ford 260 342 darab autót adott el 2025 első nyolc hónapjában az egész piacon. Az 32 542 autót jelent átlagosan egy hónapra, alig valamivel több, mint ezer auót egyetlen napra egész Európában, ahol több tízezer márkakereskedő van jelen. A rivális Volkswagen majdnem három és félszer ennyit adott el, és itt még csak a márkáról beszélünk, nem a cégcsoportról. A Škoda például majdnem dupla annyi modellt értékesített, mint a Ford, ami erősen mutatja, milyen mélyre is esett a valaha igen kedvelt márka.
Persze érződik a saját elfogultságom, de nem tudok mit tenni. A tény egyszerű: SUV-t kell gyártani, mert azt veszik, minden mással (persze a Rangertől és Transittól eltekintve) leszámolt a cég. Csakhogy Európa nem az amerikai kontinens. A szűk utcákban nem fér el az Explorer, bármennyire is zseniális lett a Bronco, de eszi a benzint, mintha nem lenne holnap és a Capri pedig a fenn említett rivális platformjára épített tucatautó. De térjünk vissza a Focus ST-hez, mert nem csak a Ford vesztét jelzi előre, de egy teljes autós szegmensét.
2001-ben dbütált az ST variáns "morcos" Focus és hamar közkedveltté vált. (Kép forrása: Ford Heritage Vault)
A hot hatchek vége
A hot hatchek a '90-es évektől kezdve erősödtek meg, sőt, már előtte is jelen voltak és a raliautózás adott nekik hatalmas alapot, mivel ebben a sportágban a minél kompaktabb autókba passzíroztak minél eősebb és megbízhatóbb motorokat. Mára ez persze finomult és a performance-t hangsúlyozó modellvariánsok kerültek előtérbe, köztük a fenn emlíztett Golf, Yaris változatok, de ugyanúgy a legtöbb gyártónak megvolt a saját modellje, Hyundaitól kezdve a Hondán át a Renault-ig, de ne feledjük a Cuprát sem, ahol az egész márka egyik alapja volt a fiatalokat megszólító, gyors kisautózás.
A Focus ST persze nem az első a sorban. A Honda Civic Type R nemrég került a vágódeszkára az emissziós szabályozások miatt, előtte a Hyundai i20 N és i30 N ment a levesbe, a peugeot 308 GTi-re meg emlékszik még egyáltalán valaki? A Volkswagen Csoport szinte teljesen egyedül maradt és önmagával versenyezhet. A Polo GTI, illetve a Golf GTI/R, Cupra Leon és Audi S3, illetve RS3 Sportback mind opció. Mellettük említendő a BMW M135i, az AMG A35/A45 és a fenti GR Yaris. Ennyi a lista. Kérdéses lehet a GR Corolla, mivel jövőre az Egyesült Királyságban gyártják majd, így visszatérhet, de nem biztos. Az Euro 7 bevezetésével pedig 2035 után szinte semmi esélyt nem látni, hogy új autókként szaladgáljon ezen belső égésű motoros kocsik bármelyike is.
Itt jön az elektromos. Az Abarth 500e, a VW ID.3 GTX és a Peugeot E-208 GTi mind remek alternatívák és híve vagyok az elektromos autózásnak, de ez akkor sem ugyanaz, mindenki tudja. A hot hatch szegmens haldoklik.
A szegmens mára már igencsak lecsökkent.
Ami pedig a saarlouisi gyárat illeti, 2032-ben azt is kivonják a forgalomból. A Ford új, modernebb telepeket nyit olcsóbb országokban. Nagyjából ezer munkahely marad meg a Focus ST gyártásának vége után, többre nincs szükség. Persze a gyártó belengette, hogy új modelleket fog gyártani, de azt nem, hogy hol. És új modellek alatt SUV-ket ért, amelyek a Puma és a Kuga lá férnek be, a Focus-szal nagyjából egyméretűek, de mindenképp SUV-k, de legalább crossoverek.
A hatchbackek ideje lejárt, még itt, Európában, a szülőhazájukban is. A Ford belengette, hogy egyszer, talán visszahoznak olyan formákat is, amelyek tradícionálisabbak, de ez ismét teljesen alaptalan. Lehet igaz, meg nem is. A tényen nem változtat, hogy az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő márka teljesen lerombolta és tudatosan átalakította európai piacát, ami nem volt teljesen indokolt. Amellett, hogy rengeteg tradíciót tett semmissé, több tízezer vásárlót is vesztett, miközben a konkurencia nevethet a markába.
Képek forrása: Ford