Type R alkatrészeket kap az új Honda Prelude

2025.08.29.
Ahogy a Toyota és a Nissan, úgy a Honda sem engedte el végleg a sportautókat ebben a villanyosítással szorongatott autóipari környezetben, ami több, mint becsülendő. Persze ma már csak egy félig villanyosított hibrid hajtással fér bele, de hamarosan leporolják a Prelude modell jelölést a Hondánál és egy vadiúj sportkupéval lépnek piacra. Már azt is tudjuk, hogy egy 2,0-literes, négyhengeres motort párosítanak két villanymotorral, így a rendszerteljesítmény 204 lóerő környékén várható. Azt is tudjuk, hogy egy okos, S+ Shift elnevezésű CVT automata lesz benne, ami képes fokozatokat imitálni, amiről azonban kevesebb szó esik, hogy a Civic Type R komplett felfüggesztés geometriáját és fékrendszerét megkapja. Ráadásul ez nem csak a Prelude Type R sport változat sajátja lesz, hanem már az alap modell is megkapja a széles első és hátsó tengelyeket és a Brembo fékrendszert. Ez lesz a Civic után az első modell, ami megkapja a kéttengelyes első felfüggesztést, amit a hajtási befolyás csökkentésére terveztek, és amitől annyira kezesbárány pályán, már-már sínautó hot hatch szinten a Civic Type R. Persze nem egy japán sportautóról beszélnénk, ha nem kapna mindezek ellenére egyedi hangolást a Prelude, amit kihegyezett, versenypályás vezetési élmény helyett, elvinnének inkább a grand touring, azaz GT irányba, ami az élvezetes, ám egyben hosszú távon is komfortos vezetési élményről szól. A kezdeti tesztelések alapján a Prelude úgy maradt sportos, hogy közben remek balanszot találtak stabilitás és kényelem terén is. Ha valamire, hát erre a modellre döbbenetesen kíváncsi vagyok idén. És még robbantott grafikát is közzétettek a felfüggesztésről, ami mennyire szerethető dolog 2025-ben. Egyre kevesebb a hangsúly a technikai részleteken. Jó látni, hogy Japánban még adnak a felhasználó ilyen szintű tájékoztatására. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Erre a hat megyére adtak ki riasztást vihar, zivatar és jégeső miatt péntekre

2025.08.29.
Zivatar alakulhat ki több vármegyében pénteken, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat! Pénteken tetőzik a kánikula, az északkeleti tájak, valamint a nyugati határvidék kivételével már nagy területen haladhatja meg a napi középhőmérséklet a 25 fokot, sőt a középső országrészben, valamint a Dél-Alföldön a 27 fokot is. Pénteken délutántól nyugat felől labilizálódik a légkör, és elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől már a Dunántúl középső részein is kialakulhatnak zivatarok. A cellákat szélerősödés, intenzív csapadék kísérheti. Nyugaton egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt, melyhez erős, viharos széllökés (60-80 km/h), jégeső (~1-3 cm), illetve intenzív csapadék (10-25 mm) társulhat. A folyamatosan frissülő, aktuális riasztási térképet itt találja. Fogadja meg a rendőrség zivataros baleset-megelőzési tanácsait:     Számoljon a „vízen futás” veszélyével, a szokásosnál kisebb sebességgel vezessen!     A kormányt fogja stabilan, két kézzel!     Kerülje az intenzív fékezést, helyette inkább a gázelvételes, motorfékes lassítást alkalmazza!     Ilyenkor is ellenőrizze indulás előtt az autógumi bordázatát, kopott gumival ne közlekedjen!  

Autót nyomtattak a Toyotánál

2025.08.29.
A sportrajongó közönség nem az Amerikai Egyesült Államok 2025-ös országos vízisportbajnokságán találkozhatott először játékautó méretű Toyotákkal, amelyek a szervezők munkáját segítik, hiszen a 2024-es párizsi olimpiai játékokon miniatűr bZ4X modellek szállították vissza a pályáról a dobószámok sporteszközeit. A 2025 júniusában megrendezett, VB-kvalifikációs célokat is szolgáló Toyota National Swimming Championships alkalmából bevetett kamerakocsi azonban igazi különlegesség volt: a Toyota 4Runner TRD Sport 1,2 méter hosszú, 14 kilós mását ugyanis additív gyártási módszerrel állították elő a Toyota gyártásfejlesztési központjának munkatársai. A valódi 4Runner számítógépes modelljét felhasználva előállított, teljesen élethű modellt két részből illesztették össze a B-oszlop vonalában, a gyártás tizenöt munkanapot vett igénybe. Az anyagában színezett karosszéria több mint háromezer rétegből épült fel, és bár a felszínes szemlélő számára nem több egy jópofa marketingfogásnál, valójában ennél jóval többről van szó. A Toyota és az additív gyártás egyik vezető szakértőjének számító Stratasys ugyanis augusztus elején jelentette be, hogy minden eddiginél hatékonyabban és sokrétűbben integrálják a 3D nyomtatási folyamatokat a hagyományos autógyártásba. A két cég között fennálló, évtizedes együttműködés eleinte elsősorban prototípusok gyors előállításában jeleskedett, de a kollaboráció következő lépcsőfokaként a Toyota mérnökei mostantól akár egyetlen nap alatt elkészíthetik a gyártás kulcsfontosságú segédeszközeit: sablonokat, szerelvényeket, öntőformákat és így tovább. A számítógépen elkészített terveket közvetlenül táplálják be az ipari nyomtatókba, amelyek nagy teherbírású, kiemelt tartósságú polimerekből, nagy pontossággal gyártják le a kívánt idomokat. Ez az eljárás nem csak hatékonyabbá teszi a munkavégzést, de függetleníti is a gyártást a külső beszállítóktól, és a munkavégzés biztonságát is növeli – utóbbira szemléletes példa az a szerszám, amely lehetővé teszi, hogy több ember összehangolt munkája helyett egyetlen dolgozó gyorsan és hatékonyan igazítsa a helyére az ablaküvegeket. A vizes bajnokságon használt kamerakocsi ugyanazzal az ipari nyomtatóval készült, amelyet ezekre a feladatokra használnak a Toyota laboratóriumának munkatársai, jól szemléltetve, milyen sokoldalú, rugalmasan alkalmazkodni képes technológiáról van szó. Ugyanezt demonstrálta a Toyota, amikor 2019-ben, a Covid-pandémia elleni védekezés keretében arcpajzsokat gyártottak a Stratays-nyomtatókon. De említhetnénk egy másik projektet is, amelynek keretében veterán Toyota modellekhez állítanak elő kis szériában teljesen méretpontos cserealkatrészeket additív gyártási technológiával. Ahogy a hajtásláncoknál minden lehetőséget nyitva hagy, és párhuzamosan fejleszti belső égésű, valamint részben és teljesen villamosított erőforrásait, a jelek szerint ugyanúgy nyitott az alternatív megoldásokra tevékenységeinek más területein a Toyota. Az additív gyártás nem alkalmazható minden termelési feladatra, ugyanakkor bizonyos helyzetekben ez jelentheti a leggyorsabb, leggazdaságosabb megoldást. Kicsiben már nyomtattak autót, és egyszer talán annak is eljön az ideje, hogy ugyanezt megtegyék valódi, teljes értékű járművekkel is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Csaknem duplájára emelik a szomszéd országban az úthasználati díjat

2025.08.28.
Az erről szóló sürgősségi rendeletet csütörtöki ülésén fogadta el a bukaresti kormány. A 3,5 tonnánál kisebb tömegű személygépkocsikra 12 hónapig érvényes e-matrica 28-ról 50 euróra drágul, az egynapos e-matrica ára 2,5-ről 3,5 euróra, a tíznaposé 3,3-ról 6 euróra nő. Duplájára emelkedik az útdíj kifizetésének elmulasztása esetén kiszabott bírság is, amely ezentúl elérheti az 1000 lejt (78 400 forint) is. Az eddigi 13-ról 19 lejre emelik a Duna-híd használatáért fizetendő díjat Fetesti-nél a Bukarestet a Fekete-tenger partjával összekötő A2-es autópályán, illetve 11-ről 16 lejre Giurgeni-nél. A rendelet a hivatalos közlönyben történő publikálástól számított tíz nap múlva lép hatályba, addig a jelenlegi árakon lehet még matricát vásárolni.  

Csak a tulaj írásos engedélyével vezetheti más az autót szeptembertől

2025.08.28.
Franciaországban 2025. szeptember 1-jétől új törvény lép hatályba. Ez alapvetően fogja megváltoztatni az eddigi „engedékeny” autóvezetési szokásokat, amikor is természetes volt a jármű tulajdonosán kívül a rokonaik, barátok vagy kollégák is ugyanazt a járművet használják. A legsúlyosabb esetekben 750 eurós bírságot is kiszabhatnak a szabálysértőkre. A szabályozás nem újdonság Nyugat-Európában, hisz az részben tükrözi az olaszországi gyakorlatot, ahol előírják az előzetes tulajdonosi meghatalmazást (ezt a gépjármű-nyilvántartásban regisztrálják), még akkor is, ha az adott személy csak rövid ideig fogja vezetni a járművet. A francia kormány ezt az intézkedést a lopás, a biztosítási csalások és más, járművekkel kapcsolatos bűncselekmények, köztük a gázolások elleni küzdelemmel indokolta. Franciaországban az új szabályok értelmében baleset esetén a biztosító megtagadhatja a kártérítés kifizetését, ha a gépjármű vezetője nem rendelkezett írásos meghatalmazással a tulajdonos részéről.  

Öreg Peugeot nem vén Peugeot - 54 éves 504-es győzött a Peking–Párizs Ralin

2025.08.28.
A Peking–Párizs Rali nem szokványos oldtimeres nosztalgiatúra. Ez a verseny a benne részt vevő autók és emberek fizikai és mechanikai tűrőképességének legkeményebb próbája. Az eseményt 1907-ben rendezték meg először, és ma is a hosszú távú klasszikus autóversenyzés etalonjának számít. A mezőny Pekingből indul, és 14 ezer 988 kilométert megtéve érkezik Párizsba – mindössze 37 nap alatt. A napi etapok során a versenyzők és veteránautóik átlagosan 400–600 kilométert tesznek meg változatos és sokszor embert próbáló körülmények között: aszfalton, földutakon, kavicson, sárban, hegyvidéken és sivatagban egyaránt. Az idei verseny 12 országon keresztül kanyargott: Kínából indulva Kazahsztánon, Azerbajdzsánon, Grúzián, Törökországon, Bulgárián, Románián, Magyarországon, Ausztrián és Svájcon át érték el a franciaországi célt. És hogy miért különleges mindez a Peugeot szemszögéből? Azért, mert ezt a kemény kihívást egy 54 éves veterán Peugeot 504 is teljesítette. Már önmagában az is nagy szó egy ilyen korú autótól, ha célba ér, ám hősünk egyenesen megnyerte saját kategóriáját. A brit Brian Palmer (mérnök Stocksfieldből) és Dave Bell (szerelő Denton Burnből) alkotta páros régóta barátok, és igazi megszállottjai az oldtimerek világának. A 2025-ös Peking–Párizs Ralira gondosan felkészített, de közel sem modern eszközökkel felszerelt Peugeot 504-essel neveztek. A 2.0 liter alatti kategóriában indultak – de nemcsak saját osztályuk versenyét nyerték meg, hanem számos náluk erősebb, 3.0 liter lökettérfogat feletti sportkocsit, köztük legendás Porsche 911-eseket is maguk mögé utasítottak. Pedig az út nem volt zökkenőmentes. Amint elhagyták a kínai Nagy Falat, a nyugati országrész és Kazahsztán már leginkább kavicsos, poros, nehezen járható utakkal fogadta őket. Ilyen körülmények között a legnagyobb kihívás az, hogy az autó menetképes legyen, és mozgásban maradjon. Az úttalan utak miatt két felni is eltört, és szépen fogytak az abroncsok is – a defekt ilyen talajon szinte mindennapos esemény. Sőt, a futómű egyes elemeit hegeszteni is kellett. A Peugeot 504 azonban hősiesen végigküzdötte magát a 15 ezer kilométeres távon, s most teljes felújítás vár rá: az ütött-kopott, karcos, itt-ott horpadt autó a diadal után meg is érdemli a törődést. A viszontagságos szakaszok után a bakui megálló – ez Azerbajdzsán fővárosa – valódi fordulópontot jelentett. Nemcsak az út minősége, hanem az emberek vendégszeretete szempontjából is. Az azeriek hihetetlenül segítőkészek voltak, és hozzájárultak ahhoz, hogy a brit duó győzelemre vezesse a Peugeot-t. Egy férfi például este 9-kor is kinyitotta gumiszervizét egy hatalmas vihar közepette, hogy felszereljen egy új gumit, mert aznap megint defektje volt a veterán 504-esnek, a pótkerekek és abroncsok pedig ekkora már régen elfogytak. Mindössze 4000 forintnyi pénzt kért a munkáért, nem volt hajlandó többet elfogadni. Ez sokat elmond arról, mennyire barátságosak és segítőkészek arrafelé az emberek. A Peking–Párizs Rali egyébként nemcsak az autót, de a benne ülőket is alaposan próbára teszi – különösen akkor, ha valaki ugyanazzal az utazótárssal tölti a teljes öthetes utat. „Olyan emberrel kell menned, akivel tényleg jól kijössz – vallotta be Brian. – Harminchét napon át sátorban, hotelben és autóban is együtt voltunk. Intenzív kapcsolat ez, igazi próbatétel, de jó csapatként működtünk együtt.” A verseny végén, a napfényes párizsi célban nemcsak a Peugeot oroszlános emblémája csilloghatott büszkén, hanem a Newcastle United zászlaja is lengett a szélben. Brian és Dave ugyanis két büszke geordie – a Newcastle környékén élő, jellegzetes akcentussal beszélő embereket nevezik így –, és imádják csapatukat. A versenyautók élete kemény – ezt a közhelyet erősíti a raligyőztes 504-es sorsa is. A verseny után sem pihenhetett a veterán Peugeot, hiszen még haza is kellett érni a fáradt, de dicsőséges 504-essel Anglia észak-keleti részébe. A kocsi és tulajdonosa a humshaugh-i Crown Inn pub állandó látogatója, így a Peugeot hamar legendává vált. A kocsma tulajdonosa, David Harding így fogalmazott: „Ez egészen elképesztő teljesítmény, a maga nemében páratlan. Nem hiszem, hogy sok autó tette meg valaha az utat a kínai Nagy Faltól a Crown pubig.” A képre kattintva megnézhet egy videót Bár a következő, 2028-as Peking–Párizs versenyen nem terveznek újra rajthoz állni, Brian és Dave, illetve az akkorra már felújított Peugeot más hosszútávú ralikon még biztosan feltűnnek. A versenyen átélt élményeket nagyon kevesen tapasztalhatják meg. Mivel versenyeztek, nem állhattak meg mindenütt fotózni, de amit átéltek, az felbecsülhetetlen és megismételhetetlen. S hogy mi maradt a verseny után? Egy megviselt, de győztes Peugeot. Egy barátság, amely kiállta a világ egyik legkeményebb kihívását. És az újabb bizonyíték arra, hogy a Peugeot 504 nemcsak ikonikus forma, hanem igazi túlélő – még 54 évesen is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hagyományos színekkel búcsúzik a BMW 8-as sorozata

2025.08.28.
A BMW retró ihletésű durranással szeretné búcsúztatni a 8-as sorozatát. A nagy méretű Grand Tourer, amelynek gyártása a pletykák szerint jövőre leáll, egy limitált kiadású M Heritage modellt kap, hogy megemlékezzen az 1990-es években gyártott eredeti autóról - a színek pedig kiválóra sikerültek.  Az M850i xDrive Gran Coupé alapjára készült, mindössze 500 példányban gyártott Edition M Heritage az 1990 és 1999 között forgalmazott E31-es 8-as sorozat előtt tiszteleg, az eredeti autóhoz hasonlóan pedig számos klasszikus színben elérhető. A vásárlók élénkpiros, mauritiusi kék, kozmoszfekete, oxfordi zöld és Daytona lila színek közül választhatnak.  A különleges részletek pedig nem érnek itt véget. Bármely színt választja a vásárló, az Edition M Heritage karbon tetővel, M-csíkokkal, valamint speciális 20 hüvelykes könnyűfém keréktárcsákkal érkezik. Az M Sport Professional csomag, amely általában opcionális extra, jelen modellben szintén alapfelszereltség. Olyan dolgokat foglal magába ez a csomag, mint a jobb minőségű fékek, a fekete féknyergek, és a fekete színű külső díszítőelemek.  Az utastérben is történtek változtatások. Az M Sport ülések Alcantara borítást és gyémántmintás varrású fekete merinó bőrt kaptak. Az Alcantara borítja a tetőkárpitot, a műszerfalat és az ajtópanelek egyes részeit is, míg a műszerfal matt színű, szénszálas bevonatot kapott. A belsőben mindenhol háromszínű M-varrást találunk, akárcsak a pohártartó-borításon és a küszöbléceken, amelyeken az "M850i Edition M Heritage" és az "1/500" feliratok szerepelnek. A különleges modell mechanikai elemei változatlanok a normál M850i xDrive Grand Coupéhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a motorháztető alatt egy 4,4 literes, dupla turbós V8-as motor található, amely 523 lóerőt és 875 Nm nyomatékot produkál. A tolóerő egy nyolcfokozatú automata sebességváltón keresztül jut el mind a négy kerékhez, a 0-ról 100 km/órára való gyorsulásra pedig 3,9 másodperc alatt képes a BMW, végsebessége pedig elektronikusan 250 km/órára van korlátozva.  A német gyártó azt is egyértelművé tette, hogy az Edition M Heritage modellhez nincsenek extrák - mivel minden alapfelszereltségként jár az autóhoz. Ez azt jelenti, hogy az olyan alapvetően extrának számító dolgok, mint a Bowers & Wilkins Diamond Surround hangrendszer és a Driving Assistance Professional csomag is megtalálható a BMW-ben. A vásárlónak egyedül a fényezés színét kell kiválasztania. A rengeteg extra pedig magas árcédulát is hoz magával. Az Edition M Heritage ajánlott fogyasztói ára 131.575 dollár lesz - átszámítva kb. 44,6 millió forint - ami nagyjából 23 ezer dollárral több, mint egy normál M850i Gran Coupé ára. A gyártást 2025 végén kezdi el a BMW, az első kiszállítások pedig a jövő év elején várhatók.  Képek forrása: BMW  

A hibrid-elektromos kivitel a legnépszerűbb az új autók piacán az EU-ban

2025.08.28.
Júliusban 914 ezer új autót helyeztek forgalomba az Európai Unióban a júniusi 1,010 millió után. A júliusi forgalomba helyezés 7,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a június pedig 7,4 százalékkal maradt el attól. Az év eleje óta a júliusig halmozott értékesítések még 0,7 százalékkal maradnak el az előző évi bázistól. Januártól júliusig az akkumulátoros elektromos autók az EU piaci forgalmának 15,6 százalékát tették ki, ami növekedést jelent a 2024 júliusi 12,5 százalékhoz képest. A hibrid elektromos autók regisztrációi továbbra is növekednek, a piac 34,7 százalékát teszik ki, és továbbra is a legnépszerűbb kategóriát jelentik az unió piacán. Ugyanakkor a benzin- és dízelautók együttes piaci részesedése 37,7 százalékra esett vissza, szemben a 2024 azonos időszakában mért 47,9 százalékkal. 2025 első hét hónapjában 1,011 millió új akkumulátoros elektromos autót regisztráltak, ami 15,6 százalékos EU-piaci részesedésnek felel meg az egy évvel korábbi 12,5 százalék után. Az EU akkumulátoros-elektromos autó piacának hatvan százalékát adó négy legnagyobb nemzeti piacából háromban nőttek az elektromos autók eladásai. Németországban 38,4 százalékkal, Belgiumban 17,6 százalékkal, Hollandiában 6,5 százalékkal. Franciaországban viszont 4,3 százalékkal csökkentek az eladások éves bázison, míg az előző hónapban, júniusban 14,8 százalékos volt a növekedés éves bázison. Az idei év első felének adatai szerint az EU-ban az új hibrid-elektromos autók regisztrációi 16,7 százalékkal 2,255 millióra emelkedtek 1,932 millióról, ami a négy legnagyobb piac növekedésének köszönhető: Franciaországban 30,5 százalékos, Spanyolországban 30,2 százalékos, Németországban 10,7 százalékos és Olaszországban 9,4 százalékos volt a növekedés. A hibrid-elektromos modellek az EU teljes piacának 34,7 százalékát teszik ki, szemben az egy évvel korábbi 29,6 százalékkal.  

Autókat kapott az Ökumenikus Segélyszervezet a Porsche Hungáriától

2025.08.28.
A megállapodás szerdai budapesti aláírásán Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezetője elmondta, az autók a segítségnyújtás nélkülözhetetlen eszközei számukra a hétköznapokban. Hozzátette: krízishelyzetekben különösen fontos a gyors és hatékony segítségnyújtás, ehhez járulnak hozzá a Porsche Hungária által adott autók. Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezetője (b) és Wachtler Tamás, a Porsche Hungária Kft. ügyvezető igazgatója - Fotó: MTI/Purger Tamás Wachtler Tamás, a Porsche Hungária Kft. ügyvezető igazgatója felidézte: a vállalat és a segélyszervezet együttműködése 2021-ben kezdődött, azóta számtalan programban nyújtottak segítséget, dolgoztak együtt. A mobilitási partnerség 2023-tól datálódik, akkor két autót bocsátottak a segélyszervezet rendelkezésére. Mint fogalmazott: bízik abban, hogy a most átadott három autó "megsokszorozza a segítséget", örömmel segítik a humanitárius munkát. A képre kattintva megnézhet egy videót A sajtótájékoztatón elhangzott: az Ökumenikus Segélyszervezet által az Iskolakezdés együtt! kampányban összeállított tanszercsomagokat szállítják ki kétezer rászoruló gyermeknek az autókkal. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója