Ittasan, jogsi nélkül vezetett és még karambolozott is

2020.06.09.
Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival 2020. június 8-án 9 óra 30 perc körül Szolnok belterületén, amikor egy körforgalomból kihaladva áttért a szemközti forgalmi sávba és frontálisan összeütközött egy ott szabályosan közlekedő személygépjárművel. A baleset során egy további autó is nekiütközött a vétlen gépkocsinak. A rendőrök biológiai mintavételre előállították a 23 éves sofőrt, és megállapították, hogy a nő bódult állapotban ült a volán mögé, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett. A Szolnoki Rendőrkapitányság járművezetés bódult állapotban vétség elkövetése miatt folytat büntetőeljárást.

Felfüggesztette új autói forgalmazását a Lada

2020.06.09.
A közleményben felidézik, hogy a Lada márka korábban a Renault-Nissan Szövetség többségi tulajdonába került, a szövetség globális stratégiájának kialakításakor eldőlt, hogy a Lada márka modelljeit nem európai forgalmazásra szánják. Emiatt a Lada-gyár az európai emissziós normáknak megfelelő modellek gyártását leállította, így az európai import lehetősége is megszűnt. Jelenleg a készleten lévő utolsó darabok kiárusítása folyik, további kocsi nem érkezik. Amennyiben a szövetség európai stratégiája változik, akkor folytatják a márka új modelljeinek a forgalmazását - írják a közleményben. A Lada Hungary Kft. a Duna Autó Csoport része, az együttműködési szerződést az AutoVAZ-zal öt évvel ezelőtt, 2015. július elsején írta alá Ormos István tulajdonos vezérigazgató és Bo Andersson, a Lada akkori elnöke Togliattiban. A tényleges magyarországi értékesítés 2015 év végén indult meg, és négy év alatt mintegy 4000 új Lada talált gazdára, erre az időszakra tevődik a Lada gyökeres modernizációja, és az új fejlesztésű Lada Vesta változatainak piaci bevezetése is. MTI
Címkék: 

Újjászületik a magyar vasúti járműgyártás a Dunakeszi Járműjavítóban

2020.06.09.
Az új tulajdonos, a TMH Hungary Invest Zrt. - amelyet TMH csoporthoz tartozó TMH International AG, valamint a Magyar Vagon Zrt. hozott létre - Dunakeszire hozza az egymilliárd euró - mintegy 350 milliárd forint - értékű, 1300 vasúti személykocsiról szóló megrendelés nagyobbik részét: az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaságnak gyártanak majd 680 vasúti személykocsit a magyar üzemben. A közleményben kiemelték, hogy a magyar ipar történetének egyik legnagyobb exportprojektje révén több száz új, magas hozzáadott értéket előállító munkahely jön létre. A TMH Hungary Invest Zrt. a külkereskedelem szempontjából kiemelkedő jelentőségű tranzakció eredményeként szerzett többségi tulajdont a Dunakeszi Járműjavítóban, ami keddtől új vezetés irányítása alatt és a TMH Csoport szakmai szervezetén belül működik tovább - írták a közleményben. Hangsúlyozták: az orosz fél kiemelt jelentőségűnek tartja az együttműködést. Az új tulajdonosok stratégiai célként fogalmazták meg, hogy a Dunakeszi Járműjavító Közép-Európa egyik legnagyobb vasútijármű gyártó- és karbantartó központjává váljon. Ennek érdekében a TMH Hungary Kft. a magyar vasúti járműgyártás történetének eddigi legnagyobb vasúti megrendelésére támaszkodva kezdi meg a Dunakeszi Járműjavító modernizációját, és a komplex vasúti járműgyártás újjáélesztését Magyarországon. Az új tulajdonosok által tervezett beruházások révén és a TMH csoport által átadott licenszek alapján nagyszabású technológiai transzfer is megvalósul Dunakeszin. A közlemény szerint a TMH Hungary Kft. már megkezdte a magyar beszállítók kiválasztását, emellett olyan külföldi cégeket is bevonnak a projektbe, amelyek Magyarországra telepítik gyártókapacitásukat, és innen szállítanak a projekthez részegységeket, berendezéseket, további magyar munkahelyeket teremtve. Ismertetik: az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaság nemzetközi tenderén 2018 szeptemberében nyert a TMH Hungary Kft. Az öt különböző típusú, összesen 1300 vasúti személykocsi két típusából 680 kocsit Dunakeszin, a fennmaradókat pedig a TMH csoport oroszországi, tveri gyárában készítik. Közölték azt is: az 5,9 milliárd euró éves árbevétellel, 100 ezer alkalmazottal és 25 gyáregységgel rendelkező TMH Csoport vezetése kiemelkedő lehetőségnek tartja a magyar vasútipar közös fejlesztését, és ennek keretében többek között az egyiptomi vasúti projekt megvalósítását. Minderre építve a vállalat Dunakeszin kívánja létrehozni fő közép-európai vasútijármű gyártó- és karbantartó központját. A TMH International a TMH Csoport - "Transmashholding" - a legnagyobb oroszországi és FÁK-ban működő vasútijármű-gyártó és karbantartó vállalat tagja. A Magyar Vagon Zrt. (MA-VAG) ipar- és vasútfejlesztési projektekre és vasútipari folyamatokra, valamint befektetők szervezésére és koordinálására specializálódott budapesti székhelyű, magyar befektető vállalat. MTI

Halálos baleset az 52-es számú főúton

2020.06.09.
Mint írták, a rendelkezésre álló adatok alapján az 52-es számú főút 27.800-as méterénél 2020. június 9-én 7 óra 10 perc körül egy kamion és egy személygépjármű eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A balesetben egy személy meghalt, további ketten pedig megsérültek. A műszaki mentés idejére a rendőrök a főutat teljes szélességében lezárták. Kerülni az 5203-as úton - Izsák felé, Ágasegyházán keresztül - lehet. Magyarország területén 2020. június 8-án a 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 35 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 12 súlyos és 22 könnyű sérüléssel végződött.

Már tízfokozatú automata sebességváltóval is kapható a Transit

2020.06.09.
Az új sebességváltó ideális megoldás az olyan hátsókerék meghajtású Transit-kialakításokhoz, ahol kiemelten fontos az automata váltó egyszerű használhatósága és kényelme, miközben a jármű nagy tömegeket mozgat; ilyenek például az élelmiszerszállítók, a mentőautók, a lakóautók, vagy éppen a Ford népszerű saját építésű, 15 és 18 üléses Transit minibuszai. A Ford saját fejlesztésű váltóműve már több modellben is bevált, többek közt a díjnyertes Ranger és F-150 pickupokban és a nagy teljesítményű Mustang sportkocsiban. Az intelligens technológiával működő szerkezetet úgy tervezték, hogy minimumra csökkentse az autók üzemanyag-fogyasztását, s így a magánvásárlók és a flottaüzemeltetők számára egyaránt vonzó alternatívát jelentsen. A Ford legújabb, 170 lóerős, 2,0 literes EcoBlue HDT dízelmotorjával hajtott RWD Transitokhoz megrendelhető tízfokozatú automata sebességváltót kemény teljesítmény- és tartóssági teszteken tették próbára, hogy biztosan megfeleljenek annak a terhelésnek, ami egy haszongépjárműben vár rájuk, hiszen az ilyen autók nehéz rakományokkal járnak, gyakran vontatnak utánfutót és igen intenzív használatnak vannak kitéve. „A Transit vezetői élvezni fogják kategóriaelső tízfokozatú automatánk sima nyomatékátadását, az autó üzemeltetői pedig a váltómű strapabírásának és takarékosságának örülhetnek” – vélekedett Szabó Attila, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója. – „A könnyen vezethető és kiváló vontatási képességet kínáló automata Transitok még inkább megerősítik majd azt a pozitív képet, ami erről a kemény és sokoldalú modellről kialakult a vállalkozók körében.” A több áttételt tartalmazó tízfokozatú kialakításnak köszönhetően a Transit 170 lóerős, 2,0 literes EcoBlue motorja folyamatosan az optimális hatékonyságú fordulatszám-tartományban üzemelhet, és gyorsabban reagálhat a gázadásra. A valós idejű adaptív váltásütemezés segítségével a váltó mindig igazodik a pillanatnyi körülményekhez, és a teljesítmény, az üzemanyag-fogyasztás vagy a finom működés szempontjából éppen megfelelő fokozatot kapcsolja. A tízfokozatú automata sebességváltóval felszeret Transit teljes megengedett össztömege 3500 és 4600 kg között lehet; az autó megrendelhető szimpla és dupla hátsó kerekekkel, illetve önjáró alvázas, minibusz és dobozos áruszállító kivitelekben. A megengedett legnagyobb vontatmány-össztömeg 6100 kg, ami ideális az építési-, közmű- vagy rendezvényszervező vállalkozások számára, amelyeknél gyakori, hogy az autóval még utánfutót is vontatnak. A tízfokozatú automata sebességváltóval a Transit vontató képessége eléri a 2800 kilogrammot.

Már a nagylaki autópálya-határátkelőn is rendezhetik a magyar útdíjat a külföldi fuvarozók

2020.06.08.
A NÚSZ Zrt. új partnere a nagylaki autópálya-határátkelőhelyen, az M43-as autópálya M5-ös sztráda felé vezető oldalán kezdte meg működését. Az új értékesítőhelyen a HU-GO egyenleg feltöltésére, valamint viszonylati jegy és autópálya-matrica vásárlására is van lehetőség. Ez azért jelent nagy előrelépést a határ forgalmában, mert az átkelő megnyitása óta a határtól mintegy 9 kilométerre lévő Kövegyi Szent Gellért pihenőhelyen – az első díjellenőrző pont után – tudták csak rendezni a magyar útdíjat a Románia felől érkező kamionok sofőrjei. A NÚSZ Zrt. partnere egyelőre 8:00–20:00 óra között tart nyitva minden nap, de az értékesítési pont a koronavírus-járvány előtti forgalom helyreállása után 0-24 órában működik majd. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató díjellenőrző kamerarendszere az M43 autópályán, a Csanádpalota–Nagylak II. határátkelő közelében több mint 5,8 millió tehergépjármű áthaladását érzékelte 2019-ben, aminek 45 százalékát a Románia felől Magyarországra érkező járművek adták. A befelé jövő forgalom mintegy 95 százalékát a külföldi felségjelzésű tehergépjárművek tették ki. A bő 5,8 milliós áthaladás 57 százalékában román, 20 százalékában pedig bolgár felségjelzésű járműveket látott a NÚSZ kamerarendszere. A Kövegyi Szent Gellért pihenőhelyen lévő értékesítőhelyeken egyébként 2019-ben közel 35 ezer egyenlegfeltöltést végeztek fuvarozók olyan HU-GO számlákra, amelyeket román felségjelzésű járművek is használtak útdíjfizetésre. Ezen kívül több mint 18 ezer darab viszonylati jegyet is váltottak a román felségjelzésű tehergépjárművel közlekedők. Az új útdíjértékesítési pont az M43 autópályán Romániából Magyarországra érkező sofőröknek segít elkerülni a közigazgatási bírságot, amit a NÚSZ Zrt. által szolgáltatott adatok alapján az illetékes hatóság (rendőrség) szab ki az útdíjat nem, vagy nem megfelelő módon fizető tehergépjárművek esetében.
Címkék: 

Mi lesz veled kéziváltó?

2020.06.08.
Autórajongónak lenni ma már ritkaság. Általában olyan dolgokat szeretünk, amiket ma divatos lett utálni vagy hibáztatni. Szeretjük a dízelek nyomatékos karakterét, szeretjük az érces hangú sportautókat, szeretjük, ha a kezünkben érezzük a technika minden rezdülését. Amikor eggyé válsz a géppel. Ehhez az élményhez pedig meglehetősen hozzátartozik az is, hogy ne egy elektronika, hanem mi magunk döntsük el, hogy melyik fokozatba, és mikor tesszük az autónkat. A piaci igények viszont változnak, és el kell fogadnunk, hogy lehet, hogy csak nekünk hiányoznak a kéziváltós autók. Viszont mennyire lesznek egyre ritkábbak a kéziváltók? Mik a pontos számok, és merre mutatnak a piaci trendek? Ezt a CNBC új kutatása helyezi valós perspektívába. Persze csak a saját piacukat, az Amerikai Egyesült Államok piacát vizsgálták, az Edmunds által szolgáltatott információkat felhasználva. Állításuk szerint 327 új forgalomba helyezett autóból csupán 41-et rendelnek kéziváltóval. Ez mindössze 12%-os arányt jelent, noha egy olyan piacon, ahol egyébként sem terjedtek el mérvadóan a kéziváltók. A legtöbb amerikai sofőr soha nem találkozik manuális kapcsolású váltóművel élete során. Viszont abból a szemszögből vizsgálva, hogy kilenc éve ez a szám jóval magasabb volt, már jól látszik a trend. 2011-ben még az amerikai újautók 37%-át szerelték kéziváltóval. Ez már akkora változás, ami nem feltétlenül csak a vásárlói igények változásán múlik, hanem a gyártókon is, akik a modellfrissítések során már nem kínálnak kéziváltót. Nem beszélve az új modellekről, amiknél manapság csak az alapmodell kérhető manuális váltóval, minden más csak automatával rendelhető. Ráadásul ez a jelenség egyre lejjebb és lejjebb csúszik az autógyártók palettáján, elég például a Peugeot 208 modellkínálatára tekinteni – hogy európai példánál maradjak. Van még egy szegmens, ahol a kéziváltó számított az uralkodó választásnak. Ezek pedig a sportautók. Hot hatch-ek, sportkupék, izomautók. Ahol a valódi vezetési élményhéz, az autóvezetés teljes uralásához bizony szükség van/volt a kéziváltó adta mechanikus élményhez. Ellenben éppen ezek azok az autófajták, amiket először kaszálnak el az egyre szigorodó CO2 kibocsátási korlátozások, így a gyártók is egyre kevesebbet fektetnek ezekbe a modellekbe. Mind időt, mind pénzt. A hot hatch szegmens zsugorodik, aki túlél, az sem kínál már kéziváltót – lásd nyolcadik generációs Golf GTI. Egyértelmű, hogy a villanyosítási trend sem a kéziváltóknak kedvez. Egy öntöltő hibridet sem szerelnek kéziváltóval, mi több, legtöbbször hagyományos automatával sem – ott a fokozatmentes CVT-k számítanak az alapvetésnek. A konnektorról tölthető plug-in hibrideket legtöbbször sikerül a hagyományos, belső égésű motorral szerelt testvérek automata váltóival párosítani, viszont, ahogy látszik, kéziváltó ott sem játszik. Hát még a teljesen elektromos villanyautóknál, ahol legtöbbször csak egy irányváltó adja az egyetlen irányváltási lehetőséget, noha egyre eltejedtebbek a kétfokozatú automata szerkezetek a legerősebb sportmodellek esetében. A szedánokat hatalmas városi terepjárók váltják. A kisautók egyre drágábbak, így a vásárlók már nem sajnálják a felárat a divatos fényezésért, illetve az automata váltóért. Maradnak tehát a vézna felszereltségű alapmodellek, amik az olcsóság kedvéért ragaszkodnak továbbra is hagyományos váltókhoz, illetve a sportmodellek, amik a vezetési élményért próbálkoznak életben tartani a manuális váltókat. Az önvezető funkciók térnyerésével egyre több vezetési manővert vesznek át tőlünk az autóink, és kezdik visszaszorítani a valódi vezetés fontosságát a közutakról. Valószínű ugyanez lesz a kéziváltók esetében is: csak azoknak a kiváltsága lesz, akik szeretnék újra kezükben érezni az irányítást, és néha-néha élvezkedni egy versenypályán.  

Együttműködési megállapodást kötött a Hungaroring, a Groupama tanpálya és a Magyar Közút

2020.06.08.
A társaságok célja a háromoldalú együttműködéssel, hogy a cégek közötti szinergiákat a lehető legjobban kiaknázhassák. A cégek nemcsak a hatékony információáramlást biztosítják majd egymás között, hanem erősítik és segítik egymás regionális és országos szintű közlekedésbiztonsági kampányait és vállalják az egymás eseményein való aktív részvételt is. A vállalatok közötti együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására 2020. június 8-án, hétfőn, a Tanpálya Hungaroringen belüli központjában került sor. A megállapodást a Hungaroring Sport Zrt. részéről Gyulay Zsolt vezérigazgató, a Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft részéről Gazsi Júlia ügyvezető, míg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. részéről Szilvai József Attila vezérigazgató írták alá.  „Régóta dolgozunk együtt a Magyar Közút Nonprofit Zrt-vel, amely a nagy rendezvényeink előkészítésében is aktívan részt vesz, segít abban, hogy a szurkolóink biztonsággal megközelíthessék a versenypályát. Az idei Magyar Nagydíj ugyan zárt kapuk mögött zajlik majd, de tartunk még az idén nézők előtt is rendezvényt, így együttműködünk a forgalomterelésben, táblázásban, és természetesen a környező utak rendbe tételében” - mondta az aláírás kapcsán Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója. A megállapodás lehetővé teszi, hogy az állami vállalatok szinergikus kapcsolatot alakíthassanak ki egymás között. Gazsi Júlia, a Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft. ügyvezetője szerint erre azért van szükség, mert „A Magyar Közút kiemelt feladata, hogy a közlekedők biztonságban legyenek az utakon, nekünk azonban az is fontos, hogy az ő munkatársaik is biztonságban legyenek munka közben. Az együttműködés részeként a cég munkatársai részt vesznek a vezetéstechnikai képzéseinken, amelyek a napi rutint erősítik, és megmutatják, hogy a biztonságos közlekedésben is mindig lehet magasabb szintre kerülni” – nyilatkozta Gazsi Júlia. Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hozzátette, hogy: „Nagy örömünkre szolgál, hogy az eddigi sikeres, közös projektjeink után ezzel a megállapodással tovább erősítjük kapcsolatainkat az érintett vállalatokkal. Kiemelt célunk, hogy a szinergiákat kihasználva a jövőben is olyan együttműködéssel rendelkezzünk a Hungaroringgel és a Tanpályával, melynek köszönhetően a közlekedésbiztonság területén tudunk még több pozitív eredményt elérni.”

Új Ateca 2020: a SEAT SUV sikertörténetének új fejezete

2020.06.08.
2016-os bevezetése óta több mint 300 000 SEAT Atecát értékesítettek, ami hatalmas eredmény a kompakt SUV értékesítésben, és most a márka továbbfejleszti a járművet, hogy még vonzóbbá tegye az ügyfelek számára. A SEAT június 15-én mutatja be, amikor megismerhető a modellcsalád legújabb tagja, az új SEAT Ateca 2020.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója