Továb nőttek a Kgfb-díjak

2019.05.10.
A biztosításközvetítő cég különböző értékesítési csatornáinak összegző adatai szerint az évközi szezon eddigi nyertesei a K&H, az Union és az Allianz voltak: ez a három biztosító együttesen az új szerződések 59 százalékát szerezte meg. A közlemény idézi Sebestyén Lászlót, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: bár a kárköltségek továbbra is emelkedő trendet mutatnak, többek között a díj-összehasonlítást lehetővé tevő alkuszi szolgáltatások is megfelelő biztosítói versenyt teremtenek, ez erősen korlátozza a díjak emelkedését. Az első negyedévben kezdeményezett összes kgfb-szerződés 40 százaléka volt évfordulós váltás.  Az évfordulós kötések átlagos díja az első negyedévben 38 100 forint volt, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyi 38 ezer forintos értékkel. Az autóvásárláshoz kapcsolódó kötések átlagosan 57 700 forinton születtek, ebben a körben 2,5 százalékos volt a drágulás az egy évvel korábbi 56 300 forinthoz képest. A biztosítók számos díjkedvezményt kínálnak, amelyek összességében akár harmadával is csökkenthetik az adott autóra fizetendő díjat. Ilyen kedvezmény jár a bankszámláról történő díjfizetésre vagy az egyösszegű befizetésre is. Ennek köszönhetően 60-ról 63 százalékra nőtt az éves díjfizetők aránya. A negyedéveseké viszont 33-ról 31 százalékra csökkent - olvasható a Netrisk.hu összeállításában.

Csökkent a benzin ára

2019.05.10.
A változással a benzin átlagára literenként 403 forintra mérséklődött.  Az üzemanyagok ára legutóbb múlt hét szerdán változott, a benzin literje 5 forintos emeléssel 405 forintra, a gázolaj literje 4 forintos emeléssel 411 forintra drágult.   Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Kereket cserélő autós gázoltak halálra az M3-on

2019.05.10.
A baleset a Nyíregyháza felé vezető oldalán történt, az érintett sztrádaszakaszt lezárták, a forgalmat elterelik - fűzték hozzá. A helyszínen a hajdúnánási hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést.

Teljes útlezárás az M3-as autópályán Hatvan közelében

2019.05.10.
A police.hu közölte, hogy az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalának 52-es kilométerében - Hatvan közelében - pénteken 4 óra 15 perc körül három gépjármű eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy személy szenvedett orvosi ellátást igénylő sérülést.   Kerülni a 21-es, illetve a 3-as számú főút irányába tudnak az arra közlekedők.

A Meseautótól a Merkurig, 29. rész: Kisebb német autómárkák Magyarországon II

2019.05.09.
A Horch, a BMW és a Mercedes mellett a második világháború előtt számos más német márka is feltűnt a hazai piacon – a lista második része. Ez az összeállítás azokra a cégekre koncentrál, amelyeknek volt hivatalos képviselete Magyarországon.   Grade Hans Grade 1921-ben dobta piacra repülőgép-ihletésű kisautóját, amelyből 1928-ig kb. 2000 darabot készített. Magyarországon 1923-ban a leginkább Horch képviselőként ismert Motor Automobil Rt reklámozta a márkát - azon a reklámfotón, amelyen a kereskedés portálját örökítették meg, két Grade is látható. Nagyjából ennyit tett ki a hazai állomány, hiszen néhány hónap után a hirdetések eltűntek! A Motor Automobil Rt Eskü (ma Március 15) téri bemutatóterme előtt két Grade autó 1923-ban. Több valószínűleg nem is érkezett az országba (Forrás: Motor) Hanomag A Hannoversche Maschinenbau AG, amely a cégnév rövidítéséből a Hanomag márkanevet használta mezőgazdasági gépek és traktorok gyártása után 1925-ben mutatta be első automobilját. A „Kommisbrot” azaz komiszkenyér becenévre hallgató, 370 kilós és 500 cm3-es motorral szerelt kisautó hamar népszerű lett. Később a Hanomag egyre nagyobb méretű és nyereségesebben eladható típusokat készített egészen a második világháborúig. A Hanomag utolsó típusa, az 1939-ban bemutatott, önhordó szerkezetű 1.3-literes modell volt. Magyarországon az 1923. tavaszán alapított Ligo Mezőgazdasági Gépkereskedelmi Rt 1925-ben kötött szerződést a Hanomag traktorok képviseletére. A céget Erney Móric hozta létre, egy több lábon álló vállalkozó., akinek legismertebb cége az 1916-ban Vécsey Jenővel közösen alapított Ikarus automobil és repülőgépalkatrészgyár. 1926. nyarán a „Kommisbrot” megérkezett Magyarországra. „A közelmúlt napokban egy igen érdekes külsejű kis autó, a Hanomag jelent meg Budapest utcáin. A kis 2/10 HP hannoveri német gyártmányú kétszemélyes kiskocsik[at] … 495 kcm, egyhengeres motor hajtja. .. 3 sebesség előre, 1 hátra, 5 kicserélhető faküllős kerék, 370 kg összsúly, 4 liter benzinfogyasztás 100 kilométerre … jellemzik az izléses kocsikat, amelyek … különösen mint olcsó teherkocsik jönnek tekintetbe”. A Hanomagnak azonban nem sikerült megvetnie a lábát Magyarországon: 1929-ben, amikor a Ligo Rt felhagyott a képviselettel csupán 26 darabot tett ki a hazai állomány. Hanomag Kommisbrot Sopronban 1931-ben (Forrás: SAE/Bardics József) A Hanomag 1935-ben tért vissza egy veterán autókereskedőnek, Simó Sándornak köszönhetően. A Hanomag Gépkocsi Szolgálat működésének első évében 69, 1936-ban 80, majd 1937-ben 53 darab autót értékesített. Ez azonban túl kevésnek bizonyult. Pedig Simó Sándor még a korszak ünnepelt színésznőjét, Dajka Margitot is bevetette, aki 1936-ban a Concours d Elegance szépségversenyen egy Hanomag Rekordban parádézott. 1938-ban a Tichy testvérek, akiktől elvették a virágzó Adler képviseletet a Hanomaggal vigasztalódhattak. Hanomag összeállítás 1936-ból (Forrás: ADT/Magyar Auto Touring) A csekély hazai Hanomag állomány kiemelkedő darabja volt Kovács Kálmán malomtulajdonos kétüléses Hebmüller-karosszériás Hanomag Sturm roadsterével. Az 1934-ben bemutatott Hanomag Sturm a márka történetének legnagyobb méretű típusa volt, amelybe hathengeres, 2,25 literes, 50 lóerős motort építettek. A karosszériaválaszték legfeltűnőbb tagja a Hebmüller cég által 1936-1937 folyamán épített sportos kétüléses volt. Kovács a második világháború után külföldre távozott, de autója valószínűleg itt maradt Magyarországon – D'Elseaux Béla gépészmérnök ugyanis egy ilyen roadstert használt egészen az 1970-es évekig. D'Elseaux Béla Hanomagja az 1970-es évek közepén (Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum TFGY KN28763) A Magyar Királyi Honvédség által használt Hanomag 1.3 1940-ben. (Forrás: Fortepan/20738) A második világháború után a Hanomag haszonjárműveket gyártott. Ezekből csupán néhány darab került Magyarországra (Fotó: Takács László, forrás: Krepsz Zoltán) Hansa-Lloyd-Goliath-Borgward A Borgward-birodalom története egészen a XX. század elejéig nyúlik vissza. 1905-ben Bréma városában alapították meg a Hansa autógyárat. Három évvel később szintén Brémában a Norddeutscher Lloyd fuvarozócég létrehozta a Norddeutsche Automobil und Motoren GmbH (NAMAG) nevű leányvállalatát, amely kezdetben elektroautókat, majd később benzinüzemű gépkocsikat állított elő. 1914-ben a Hansa és a Lloyd összeolvadtak. A komplex kirakós harmadik szereplője Carl F Borgward, aki 1924-ben a Blitzkarren (villámkordé) nevű háromkerekűjével alaposan felforgatta az áruszállító járművek piacát. Borgward 1928-ban a haszonjármű-tevékenységet a Goliath nevű márka égisze alá szervezte ki, majd egy évvel később megvásárolta a gyártelepével szemben működő, s a csőd szélére jutott Hansa-Lloyd vállalatot. Ettől kezdve évtizedeken át a négy különféle márkanév (Borgward, Goliath, Hansa és Lloyd) a lehető legkülönbözőbb személy- és teherautókon jelent meg a cégcsoport 1961-es összeomlásáig. A Budapesti Elektromos Művek 1914-ben vásárolt Lloyd villanyautója (Forrás: Elektrotechnikai Múzeum) Magyarországon először a Lloyd villanyautói jelentek meg.1911. novemberében a Nemzeti Sportban megjelent hír szerint a Röck István Gépgyár „megvette Lloyd automobilok gyártási jogát”. Néhány próbadarab után a vállalat, amely korábban Csonka János autógyártási törekvéseit is segítette, teljes mértékben felhagyott közúti járművek készítésével. 1912-ben a NAMAG, illetve az aszódi Magyar Királyi Javítóintézet, az „elhelyezett növendékek munkaerejének kihasználására” gróf Kornis Károly segítségével szerződésre léptek. A cél a budapesti taxi-szerződés megkaparintása volt. Sikerült is 150 elektromos üzemű Lloyd bérkocsi szállítására és üzemeltetésére megkapni az engedélyt. Ám a szükséges pénzügyi fedezet nem állt rendelkezésre, így az ügylet végül kútba esett. A Magyar Lloyd az első világháborúban repülőgépeket készített Aszódon. A Hansa-Lloyd hivatalosan 1935-ben tért vissza a hazai piacra, amikor a Blumenthal testvérek a Nagymező utca 19 alatt megnyitották bemutatótermüket, ahol a korabeli reklámriport szerint „sorszámot kell kérni a Pestre érkező Hansa autókért”. Azonban a Blumenthal testvérektől hamar elvették a képviseletet, amelyet Bárdi József kapott meg. A Hansa nem lett túl népszerű a hazai piacon. 1935-ben 30, 1936-ban 49, 1937-ben 44 darabot sikerült értékesíteni. A Borgward-Goliath párosból először utóbbi érkezett Magyarországra: a XIX. század végén alakult Nay és Róna iparvállalat 1928-1929. folyamán autóbusz-karosszériát is készített, illetve a német Goliath nevű motorkerékpár-motoros áruszállítóból szereltek össze egy kisebb sorozatot, amelyre saját felépítményt fabrikáltak. Egy Goliath áruszállító, Nay&Róna felépítménnyel (Forrás: Origo/Oldtimer Média Kft) Később, a második világháború előestéjén a Borgward is képviseletett kapott. A második világháború folyamán a Királyi Magyar Honvédség több szállítmány Borgward teherautót is vásárolt. A második világháborút követően a Borgward-Lloyd-Goliath trióból elenyésző mennyiség érkezett különböző csatornákon. 1974-ben 65 Borgward, kb 100 Lloyd és 11 Goliath szerepelt a nyilvántartásban. Egy Lloyd kisautó magyar rendszámmal valamikor az 1960-as években (Fotó: Zsuppán István, forrás: Oldtimer-Média Kft)

Négy májusi primőr az olasz autópiacon

2019.05.09.
Íme május márkái 1. BMW Z4 Májusban elsőként a bajor BMW Z4 érkezik az olasz piacra. A klasszikus roadster tervezői visszatértek az elektromosan működtethető vászontetőhöz (az előző változatot összecsukható fémtetővel gyártották). A szerkezeti elrendezése azonban nem változik: két ülés, hátsókerék meghajtás és elülső benzinmotor - háromféle változatban. Az M40i BMW M Performance modell 340 lóerő maximális teljesítményre képes, a BMW Z4 sDrive30i 258 lóerős lesz, a BMW Z4 sDrive20i pedig 197 lóerős maximális teljesítményű. Az ára 42 700 eurótól kezdődik. 2. DS3 Crossback A DS3 Crossback egy kis méretű, 412 cm hosszú crossover, amelyet kategóriájában a legelegánsabb modellként tartanak számon. (a DS a PSA prémiummárkája) A DS 3 Crossback a PSA csoport 100 és 130 lóerős 1,2 literes, háromhengeres benzinmotorjával készül. Az 1,5-ös dízel változat 100, illetve 130 LE teljesítményű Hdi motorral érkezik. A kézi sebességváltó 6-fokozatú, az automata pedig 8. Bejelentették az elektromos E-Tense verzió érkezését is, ami az ígéretek szerint 300 kilométert tud megtenni egy töltéssel, köszönhetően az 50 kWh-os akkumulátoroknak, amelyek egy a 136 LE-es motort táplálnak. Az ára 28 ezer euró körül mozog majd. 3. Mazda 3 Érkezik a coupék markáns stílusjegyeit magán viselő, új generációs Mazda 3, amelyet tökéletesen átszabtak. A japánok 5-ajtós szedánja 446 cm hosszú, és néhány változata négykerék-meghajtással is kapható lesz. A benzines változatok a Skyactive-G 1,5, 2,0 és 2,5 motorokkal készülnek, míg a dízel változatot a Skyactiv-D 1.8 hajtja. Ezen felül most ebben a modellben jelenik meg először az új Skyactiv-X, az újfajta égésfolyamat alapján üzemelő belső égésű motor. Egy innovatív technológia terméke, amely kiemelkedően jó teljesítménymutatókkal rendelkezik A belső terek minimalisták, de ebben a kategóriában kifinomultak számítanak. Az ára kb. 21 ezer eurónál indul. 4. Skoda Scala A Skoda Scala egy 436 cm-es kompakt szedán, amely a Rapid Spaceback helyére lép. A Volkswagen csoport MQB-A0 platformjára adaptálták. Az autó jellegzetes Skoda stílust képvisel, feszes és négyzetes vonalakkal. Erőssége a tágas utastér és az arányaihoz viszonyítva nagy csomagtartó. A megújult belső térben központi helyet foglal el a tablet-stílusú multimédiás rendszer, amelynek képernyője uralja a műszerfal középső frontját. Ami a motorváltozatokat illeti: az 1,0 literes, 3-hengeres benzinmotor 95 vagy 116 lóerős, az 1,5 literes, 4 hengeres pedig 150 lóerős teljesítményre képes. Az 1,6-es TDI dízel változat 116 lóerővel hajt. Az autó ára 19 ezer euró körül lesz.

A Bosch milliárdokat fordít az éghajlatvédelemre

2019.05.09.
„Az éghajlatváltozás nem sci-fi, hanem egy valóságos folyamat. Ha komolyan vesszük a párizsi megállapodást, akkor az éghajlatvédelmi intézkedést nem kezelhetjük csupán hosszú távú célkitűzésként. Azonnali cselekvésre van szükség” – szögezte le a vállalat éves sajtótájékoztatóján Dr. Volkmar Denner, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának elnöke. „Rendkívül komolyan vesszük az emberek aggodalmait a városok jó levegőminőségét illetően. ű Az innovációban vezető vállalatként technológiai megoldásokat kívánunk adni az ökológiai problémákra.” Emellett Denner szerint „az autóhasználati korlátozások, a dízelellenes tiltakozások, a sárga mellények és a pénteki klímasztrájkok mind azt mutatják, hogy a vállalatoknak éghajlatvédelmi intézkedéseket kell tenniük, valamint új megoldásokat kell kínálniuk a nagyvárosok levegőminőségének javítása, és nem utolsósorban a társadalmi légkör stabilizálása érdekében”. 2020-ra a Bosch lesz az első karbonsemleges iparvállalat A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint a globális széndioxid-kibocsátás csaknem egyharmada a gyártási tevékenységekből származik. Ez elegendő ok, Bosch számára, hogy tovább fokozza a CO2-termelés csökkentését célzó, már eddig is sikeres erőfeszítéseit. „Mi leszünk az első olyan jelentős iparvállalat, amely alig több mint egy év alatt éri el a karbonsemlegesség nagyratörő célkitűzését. A Boschnak 2020-tól kezdve nettó nulla lesz a szénlábnyoma” – jelentette ki Denner. „2020-tól a világszerte működő mind a 400 Bosch telephely karbonsemlegessé válik.” Ennek megvalósítását négy fő eszköz segíti majd a vállalatnál. A Bosch javítja az energiahatékonyságot, növeli a megújuló energiaforrások arányát az energiafelhasználása terén, több zöld energiát vásárol, és ellensúlyozza az elkerülhetetlen széndioxid-kibocsátást. Ezzel 2020-ig 3,3 millió tonna CO2 kibocsátását tudja majd elkerülni. Jobb levegőminőség: nulla közeli légszennyezés Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a világ lakosságának mintegy 90 százaléka lélegzik be mérgező levegőt. A Boschnak nagyratörő terve van a helyzet orvoslására: „Célunk a közlekedés miatti légszennyezés gyakorlatilag nullára csökkentése. Ennek eléréséhez a motorháztetőn túl kell tekintenünk” – mondta Denner. A légszennyező anyagok közel nulla szintre való csökkentését célzó vállalati projekt három pilléren nyugszik: a Bosch alacsony szennyezőanyagkibocsátású erőátviteli technológiákat fejleszt, az egyenletes forgalom fenntartására irányuló projekteket végez az önkormányzatokkal együttműködve, saját üzemeiben pedig vállalati mobilitáskezelési rendszert alkalmaz. 

Több mint száz ALDI üzlet parkolójában alakít ki töltőpontokat az E.ON

2019.05.09.
Az első 6 oszlopot Nyíregyházán építették ki és helyezték üzembe, a hálózatba a tervek szerint nyár közepéig Szolnokot, Debrecent, Pécset, Székesfehérvárt, Veszprémet, Győrt és Sopront is bekapcsolják. 2018-ban Magyarországon 1.284 elektromos autót helyeztek forgalomba, ez önmagában annyi, mint Csehországban és Lengyelországban együttesen, sőt négyszer annyi, mint ahány elektromos autót például Szlovákiában üzembe helyeztek. Elektromos autóból hazánkban jelenleg Budapesten és a környező településeken üzemel a legtöbb, a környezetkímélő járművek elterjedésének egyik akadálya a hézagos töltőállomás-hálózat, ami most megváltozhat, ugyanis az E.ON és az ALDI egységes, országos elektromosautó-töltőállomás hálózatot épít ki. Jelenleg 75 településen működik ALDI üzlet és a legtöbbjüknél lesz töltőoszlop. Ez összesen 360 új elektromosautó-töltőpontot jelent, és egyben óriási ugrást az országos lefedettségben. A három nyíregyházi ALDI áruháznál 5 darab AC és 1 DC töltőoszlopot állítottak fel, összesen 12 töltési ponttal. A következő hónapokban további 120 ALDI-nál alakít ki töltőket az E.ON, üzletenként egy vagy két töltőoszloppal, tehát 2 vagy 4 töltési ponttal. A sorban következő városok: Szolnok, Debrecen, Pécs, Székesfehérvár, Veszprém, Győr és Sopron. Ez a nyár közepéig további 10 töltőoszlopot jelent, melyek fele a tervek szerint 25 kW teljesítményű DC töltő lesz, igazodva az adott ALDI áruház településen belüli elhelyezkedéséhez, a vásárlók igényeihez és a helyben már elérhető elektromosautó-töltési lehetőségekhez.

Huszonhat új tűzoltóautót kapott a katasztrófavédelem

2019.05.09.
A több mint egymilliárd forint értékű fejlesztés átadásakor Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: manapság a biztonság az egyik legfontosabb közösségi érték, aminek meghatározó elemét a katasztrófavédelem nyújtja az emberek számára. A magyar kormány eddig is mindent megtett és a jövőben is megtesz mindent a biztonság erősítése érdekében - tette hozzá. (kép, forrás: mti)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója