Ha ezt az autószínt választja, Ön az átlagosnál intelligensebb

2025.01.19.
A kutatókat, tudósokat, orvosokat mindig is érdekelte az emberi lény összetettsége, elméje és döntési mechanizmusa. Ezek a jellegű tanulmányok mind arra irányulnak, hogy több tudást nyerjünk a viselkedésformák, attitűdök, választási mechanizmusok mozgatórugóiról. Az egyik ilyen érdekes felmérés az autók színével kapcsolatos. A brit Scrap Car Comparison hívta fel az olvasók figyelmét egy olyan tanulmányra, amely szerint kapcsolat van az IQ és a járművásárlás között. A tanulmány azt vizsgálta, hogy milyen összefüggés van az intelligencia és az autótípus-, illetve színválasztás között. A vizsgálat alanyainak 22 márka közül kellett voksolniuk. Azok, akikről kimutatták, hogy magas, legalább 99-es IQ-val rendelkeznek, a Skoda márkájú járműveket választották. Ez összhangban van azzal a sztereotípiával, hogy a Skodát vezetők általában a praktikumot részesítik előnyben és többnyire ésszerűen vezetnek. A második helyezett a Suzuki, a harmadik a Peugeot. Az eredmény persze vitát váltott ki, ami érthető, hiszen nagy márkák (például Mercedes, Toyota, Land Rover) kerültek a lista kevésbé előnyös helyére (amiben nyilvánvalóan nem vagy nem csak intelligenca-, hanem anyagi tényezők is szerepet játszanak, sok egyéb faktor mellett – a szerk.). Ám a Scrap Car Comparison még továbbment és azt állítja, hogy az autó színének megválasztása is kapcsolatba hozható az IQ-val. Azoknál, akik a fehéret választották, átlagosan 95,71-es IQ-t regisztráltak. A dobogó második fokára a szürke szín került, átlagosan 94,97-es intelligenciahányadossal, a pirosra pedig az átlagos IQ 94,88-asok voksoltak.   A további helyezések: kék (átlagos IQ 93,60) fekete (átlagos IQ 92,83) ezüst (átlagos IQ 92,67) zöld (átlagos IQ 88,43). A kapott eredményeket persze óvatosan kell megközelíteni, ez sokkal inkább csak egy érdekesség, mint tudományos kutatási eredmény. Nem beszélve arról, hogy a színválasztás leginkább érzelmi, és nem intelligencia kérdés. Forrás: f1world.it, drivencarguide.co.nz    

„Nem így tanultunk előzni az autósiskolában!” (videóval!)

2025.01.18.
Egy kiskunhalasi sofőr a közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyásával előzött kétszer is. Azonosítása után eltiltották a vezetéstől és bírságot szabtak ki rá - írta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Állampolgári bejelentés érkezett a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra, miszerint 2024. december 13-n kora este egy autós több közlekedési szabályt is megszegett. A rendőrök a város térfigyelő kameráinak elemzésével találták meg a kocsit. A sofőr először a Semmelweis téren úgy előzte meg az előtte haladó gépjárművet, hogy a Fűrész utca kereszteződésében található, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen még nem tért vissza a saját sávjába. Ezután a Szász Károly utcán haladt, és miután befejezte egy jármű előzését, áthajtott egy forgalomtól elzárt területen. A rendőrök azonosították a sofőrt, és szabálysértési eljárást indítottak vele szemben. A szabálysértési hatóság két hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és 78 ezer forint bírságot szabott ki rá. A szabálytalanságokról készült felvétel itt látható. „Szerencsére ezen a szakaszon éppen nem haladt át gyalogos a zebrán, így nem történt balesetet. Az ilyen manőverek azonban rendkívül veszélyesek, hiszen a gyalogosok élete is múlhat azon, hogy a sofőr időben és biztonságosan visszatér-e a saját sávjába. Mindig figyeljünk arra, hogy az előzést szabályosan hajtsuk végre, és a közlekedés többi résztvevője is biztonságban legyen! A szabályok betartása mindannyiunk épségét szolgálja.” - írta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, emlékeztetve, hogy „nem így tanultunk előzni az autósiskolában!”   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Ütött a TAG óra, átöltöznek a Forma 1-es pilóták

2025.01.18.
Az idei Forma 1-es szezonban új matricák kerülnek az autókra, más mezekbe öltöznek a pilóták, mindezzel is demonstrálva a dollármilliárdokkal beszálló új szponzorokat. Pedig egykor nem annyira a céges hirdetés, mint a nemzeti hovatartozás határozta meg a versenyautók színét: az angoloknál a zöld, a franciáknál a kék, az olaszoknál a piros, a németeknél a fehér, majd az ezüst szín dominált. Egy kis német közjáték miatt később a japán versenyautók rajtoltak fehéren. Hogy miért váltott az Auto Union és a Mercedes versenyautók színe? A németek fehérről ezüstre váltásának magyarázata a szabályok változása: a II. világháború előtti futamokon még maximális tömeget írtak elő, ám a Mercedes 1934-es versenyautója túl nehéznek találtatott a gépátvételen, ezért könnyíteni kellett. Miután kevésnek bizonyult néhány nélkülözhető idom, alkatrész eltávolítása, már majdnem feladták a kilókkal vívott versenyt, ám ekkor jött a zseniális felismerés: a festéknek is van tömege, tehát meg kell tőle szabadulni. Egész éjszaka kaparták az alumínium karosszériát, a radikális diétának köszönhetően reggelre másfél kilóval fogyott és így már rajthoz állhatott az alumínium nyersanyagtól fémesen csillogó, és persze a szabályoknak megfelelő 750 kilós autó. Ezt a hagyományt később is folytatja a német cég, bár a különböző reklámok miatt jelentősen csökkent az ezüst felület. Az autógyártók egyre kevesebb pénzzel szálltak be, ezért más források után kellett nézni, az új szponzorok megjelenése alaposan megváltoztatta a versenyautók fényezését. Először csak kisebb matricák, aztán az egész karosszériát betöltő kreatív kompozíciók terjedtek el. Így került 1968-ban szolid dohányleveles matrica a piros-fehér fényezésű Gold Leaf Lotusra, mely korábban hagyományosan zöld fényezésű volt. A hetvenes évek elején ennél is radikálisabban változott a brit márka megjelenése, mert Emerson Fittipaldi már feketére fényezett és arany betűs John Player Special díszítésű Lotusszal versenyzett. A Forma 1-et megmentő dohányreklámok betiltása után a Camel, a Marlboro és a Rothmans kivonulása alaposan megváltozott az autók megjelenése, de továbbra is a főszponzor dominál a színváltozásban és a megjelenésben. Napjainkban főleg olajcégek, járműipari beszállítók, abroncsgyártók, járműipari beszállítók, számítástechnikai és divatcégek, logisztikai vállalatok, légitársaságok, szerencsejátékok, dominálnak a karosszériákon, valamint a pályák mellett. Az idei szezon leglátványosabb változása a rajtlámpák mellett is megjelenő, és a 24 órás Le Mans futamot is évtizedeken át támogató Rolex helyett a Forma 1-es pályákon már TAG Heuer óra mutatja majd az időt. 2013 óta az idei szezonig partner Rolex évente körülbelül 50 millió dollárt fektetett be a Forma 1-be, de a cég szerin t „A dolgok megváltoztak, mert amióta a Liberty Media 2017-ben felvásárolta a sportágat, az F1 iránti érdeklődés növekszik, ez a vonzerő mára eltávolodott a Rolex stratégiájától. Az egyre fiatalabb közönség közösségi hálókon való erőteljes megjelenésnek köszönhetően az F1 egyre kevésbé vonzza ezeket a demográfiai csoportokat, valamint a Rolexhez hasonló hagyományos ügyfélprofilt. Ezért a Rolex most inkább olyan eseményekhez csatlakozik, amelyek egy érettebb, potenciálisan jövőbeli ügyfelekből álló közönséget céloznak meg. A svájci márka úgy döntött, hogy olyan közönségre összpontosít, amely óráit hordandó álomtárgynak tekinti, nem pedig a tömegek által nagyra értékelt befektetési termékeknek. Noha a Rolex távozása az F1-ből meglepetés lehet, ez nem jelent igazi veszteséget a márkának, mivel más hosszú távú elképzelései vannak.” A kivonuló Rolex a megváltozott összetételű célközönségre utalt azzal is, hogy az Ecclestone korszakban az F1 rajongói bázisa döntően európai és tehetősebb 37-38 éves férfiakat jelentett, mára a globálisan 750 milliós követőtábor harmada 35 év alatti, és immár 42 százaléka nő. A 2025-ös Forma 1-es szezon nagy visszatérője szerint a mérföldkőnek számító esemény a TAG Heuer óramárka reneszánszáról tanúskodik, nem mellékesen az LVMH cégcsoporthoz tartozik az idei pezsgőbeszállító, mint arról beszámoltunk ebben a cikkünkben. Röviden: a 2025-ös szezonban a Ferrari Trento helyett a Forma-1 visszatért korábbi pezsgőszállító partneréhez és az LVMH céggel tíz évre szóló kötött egymilliárd dolláros (kb. 412 milliárd forint) szerződés értelmében megint a Moët & Chandon termékeit locsolhatják a dobogósok. A francia márka korábban 1966-tól 1999-ig, majd 2020-ban töltötte be ezt a szerepet. Eljárt az idő egy másik szerződés fölött is: a 2013-tól F1-es partner Rolex helyett a TAG Heuer lett az F1 hivatalos időmérője. Ezzel a cég évtizednyi kihagyás után tér vissza a ringre, bár több autón, például Joe Verstappen Red Bullján eddig is szerepelt matricája. 1969-ben a TAG Heuer volt az első luxusmárka, amely F1-es autókon helyezte el logóját, 1971-ben pedig első csapatszponzorként 239 győzelemmel, 613 dobogós helyezéssel és 15 pilóta világbajnoki címmel az autósport meghatározó szereplője volt. A TAG Heuer visszatérése jelzi a motorsport iránti régóta fennálló elkötelezettséget. Az autósporttal együttműködő és a Forma 1-be is dollármilliárdokkal beszálló luxusmárka tulajdonosa az LVMH, melynek portfóliójába a következők tartoznak még: Dom Perignon, Moët & Chandon, Christian Dior, Givenchy, Marc Jacobs,Bulgari, Hublot, Tiffany, Belmond. A pilóták, a szerelők és a csapattagok évente új ruhát kapnak, ezek mindig demonstrálják a szponzorokat, idén is lesznek overallcserék. Miután Lewis Hamilton a Ferrarihoz távozott, várhatóan viszi magával a korábban is ferraris Tommy Hilfiger márkát. Az AMG-Mercedes csapat is levetkőzi a Puma szerelést: a ruhacsere keretében már meg is állapodott a német Adidasszal. A több évre szóló 30 millió dollárról szóló szerződés értelmében a csapattagok speciális ruhadarabokat kapnak és a már februárban megjelennek a sportboltokban a nagyközönség által elérhető AMG-Mercedes termékek. Jó hír, hogy mostanság valamennyi csapat trikóját és dzsekijét akár tizedáron is meg lehet venni, igaz ezek a kifutott modellek, vagyis tavalyi egyenruhák. Legújabb belépő egy bank, mely a legrégebbi versenycsapattal kötött többéves partneri szerződést, melyet az UniCredit és a Scuderia Ferrari HP közös rendezvényt tervez 2025 márciusában Milánóban, ahol természetesen megjelenik új pilótájuk, Lewis Hamilton és Charles Leclerc. Fotók: FIA, TAG Heuer, Ferrari Trento, Ferrari, Mercedes, LSB További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!   

Új részletek a pénteki nagy mozdonytűzről – videóval!

2025.01.18.
Forrás: MÁV A tűzben két fűtőmozdony jelentősebb mértékben károsodott, harminc személykocsit viszont hősiesen kimentettek a tűzből vasutasok, akik közül egyet jelenleg még füstmérgezéssel ápolnak. Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója már korábban megköszönte a mentésben és a forgalom újraindításában résztvevő vasutasoknak a gyors és profi beavatkozást. Külön méltatta a harminc vasúti kocsit megmentő kollégát, és hangsúlyozta azt is: fontos eredmény, hogy nemcsak a tüzet, de a rendkívüli forgalmi helyzetet is gyorsan sikerült ellenőrzése alá vonnia a szakembereknek, így mindössze két óra után korlátozások nélkül indulhatott újra a Keleti forgalma. Az újabb részletekről szóló videó itt látható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Leborult, lesodródott – csúnya balesetek az utakon

2025.01.18.
Lesodródott az útról és a tetejére borult egy személygépkocsi a 3208-as út 8-as kilométerénél, Erdőtelek és Kál között – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A hevesi és a füzesabonyi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést, amely során két ember kiszabadítottak a járműből. A társhatóságok is a helyszínre érkeztek. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Apostagnál is súlyos baleset történt. Tetejével az árokba borult egy személyautó az 51-es főút 80-as kilométerénél, Apostag külterületén. A solti hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Macskák, erdők, Bükk Aqua : magyar győzelmi esélyekkel indul a Virtuális Kamion EB

2025.01.18.
A Virtuális Kamion EB menetrendje:  01.19 Hungaroring, 02.02 Szlovákiaring, 02.16 Zolder, 02.03 Nürburgring, 03.16. Most, 03.30. Jarama, 04.13. Misano.  Vagyis azon a legendás pályán végződik a szimulátoros megmérettetés, ahol a “valódi” Kamion EB kezdődik.  Krisz célja nem kisebb, mint az, hogy egy virtuális EB győzelemmel “átadja a stafétát” példaképének, Kiss Norbi hatszoros kamion Európa bajnoknak, aki idén is a Révesz Racing színeiben, Misanoban kezdi az idei bajnokságot. Kiss Norbival egyébként nem csak az autósportról, de az állat és természetvédelemről is hasonlóképpen gondolkodnak: Krisz, fiatal kora ellenére évek óta önkéntese Kiss Norbi kápolnai Macskaárvaházának, és rendszeresen ültet növényeket a világhírű autóversenyző közösségi erdőjében.      

Viszik az M-es BMW-ket mint a cukrot

2025.01.18.
Miután 2023-ban először lépte át a 200 ezres éves értékesítési darabszámot, tavaly a BMW M GmbH világszerte összesen 206 582 darab új autót adott át ügyfeleinek. A teljesítményre optimalizált és nagyteljesítményű modellek e lélegzetelállító értékesítési eredménye a szegmenseken, hajtáslánc-technológiákon és régiókon egyaránt átívelő, töretlenül növekvő ügyfélkeresletben is visszaköszön. A tisztán elektromos meghajtású BMW i4 M50 sorozatban harmadik alkalommal lett a BMW M divízió legkelendőbb modellje. A különleges Gran Coupé az elektromos mobilitás világában váltja valóra a sportautós agilitás, a letaglózó menetdinamika és a mérnöki precizitás BMW M modellekre jellemző egységét. Első és hátsó tengelyén dolgozó egy-egy elektromos motorja 400 kW / 544 lóerő maximális rendszerteljesítmény leadására képes, miközben a modell a nagyfeszültségű akkumulátor egyetlen feltöltésével akár 522 kilométer (WLTP) megtételére is képes, tisztán elektromos meghajtással. De a más hajtáslánc-technológiákkal szerelt modellek is egyre intenzívebb ügyfélérdeklődést élveznek. „A benzines és elektromos modelljeink iránt mutatkozó kimagasló kereslet azt mutatja, hogy hajtáslánc-technológiáktól független stratégiánk a teljesítményre optimalizált és a nagyteljesítményű modellek szegmensében egyaránt kifizetődik, sőt mi több, újabb eladási rekordot eredményez” – mondta Sylvia Neubauer, a BMW M GmbH ügyfélélmény, márka és értékesítésért felelős alelnöke. „Aki sportos vezetési élményt keres, a BMW M-nél mindig megtalálja – mindegyik szegmensben, mindegyik hajtáslánc-változattal” – tette hozzá. A kimagasló menetteljesítményre képes modellek iránti töretlen ügyfélérdeklődés a BMW M modellek egyre nagyobb arányú sikerrészesedésében is megmutatkozik: 2024-ben már a BMW Group szinte minden tizedik eladott új autója BMW M modell volt (9,4 százalék), amely ugyancsak új rekordnak számít. A 2024-es év értékesítési növekedésének elsőszámú motorjai azok a nagyteljesítményű modellek voltak, amelyek a versenypályák zabolátlan teljesítményét kompromisszumoktól mentes hétköznapi használhatósággal párosítják. A BMW M2, a BMW M3 és a BMW M4 tavalyi modellfrissítései, valamint az új BMW M5 és az új BMW M5 Touring debütálása után a szegmens csúcsformában van: a BMW M2 abszolút 64 százalékos értékesítési növekedéssel zárt, amellyel leginkább hozzájárult a BMW M divízió új egész éves értékesítési rekordjához. Kidolgozott arányaival és erőteljes stílusjegyeivel a kétajtós élsportoló nem rejti véka alá adottságait: a tovább optimalizált M TwinPower Turbo soros hathengeres benzinmotor maximális teljesítménye 353 kW / 480 lóerő. A BMW M3 Touring abszolút 57 százalékos értékesítési gyarapodást könyvelhetett el. A nagyteljesítményű szegmens eközben a hálózatról tölthető menetteljesítmény iránti vágyat is egyre több ügyfélben kelti fel. A BMW XM, amely a bajor prémiumgyártó első hálózatról tölthető nagyteljesítményű modellje, 16 százalékos értékesítési növekedést ért el. A modell úttörő hajtáslánc-technológiája látványos járműkoncepcióval egyesül: a Sports Activity Vehicle modell speciálisan kifejlesztett M HYBRID hajtáslánc-technológiája a BMW XM Label Red csúcsmodellben 550 kW / 748 lóerő maximális rendszerteljesítményre képes. A progresszív dizájn és a lebilincselő teljesítmény maximális exkluzivitást garantál, amelyek mentén a BMW XM a luxusszegmens magával ragadó újdonságaként tündököl. Mindent összevetve, a BMW M GmbH nagyteljesítményű modelljei abszolút 8 százalékos értékesítési növekedéssel zárták a 2024-es évet, szám szerint 66 805 darab új autó eladásával. „A széleskörű személyre szabhatósági opciókkal megfűszerezett, kifejező formanyelv, a rendkívül dinamikus menettulajdonságok és a mérnöki precizitás BMW M modellek által fémjelzett egysége világszerte több ügyfelünkben ébreszti fel az olthatatlan rajongást, mint eddig bármikor” – mondta Sylvia Neubauer. „Az M érzelmeket ébreszt: mindegyik modellünk a génjeiben hordozza a motorsport legjavát és a legmagasabb szintű vezetési élményt” – tette hozzá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Ez most a legbiztonságosabb nagyméretű SUV

2025.01.18.
2024-ben az Euro NCAP összesen 44 autót tesztelt, amelyek közül a Mazda CX-80 bizonyult a legjobbnak a nagyméretű SUV szegmensben, szoros versenyben megelőzve az Audi Q6 e-tront. Ez az elismerés a Mazda azon törekvésének ékes bizonyítéka, hogy ügyfelei számára a lehető legmagasabb szintű biztonságot nyújtsa. A Mazda CX-80 kiemelkedő, 92%-os eredményt ért el a felnőtt utasvédelem terén, ahol az oldalirányú és a hátsó ütközési teszteken maximális pontszámot szerzett. A gyermek utasvédelem kategóriában is figyelemre méltó, 88%-os eredményt ért el, amely a legmagasabb szintű biztonságot garantálja a fiatalabb utasok számára. A gyalogosok és kerékpárosok védelmét illetően 84%-os értékelést kapott, ami jól mutatja a Mazda elkötelezettségét a veszélyeztetett úthasználók védelme iránt. A járműbiztonsági segédrendszerek terén pedig 79%-os eredményt ért el, ami azt bizonyítja, hogy a Mazda a legmodernebb biztonsági technológiákkal látja el az autóit. A Mazda CX-80 kiváló biztonsági teljesítményét a kényelem, a praktikum és a sokoldalúság teszi teljessé, amivel kiemelkedik a hétüléses SUV-k közül. A Japánban alkotott modell a Mazda mérnöki és formatervezési szakértelmének tökéletes megtestesítője. Kimagasló biztonsági minősítései a Mazda ügyfélbiztonság iránti elkötelezettségét tükrözik. Az ötcsillagos minősítést a Mazda Skyactiv Multi-Solution skálázható architektúrája is támogatja, amely javítja az autó menetdinamikáját az elöl elhelyezett motornak, a hátsókerék-hajtásnak és a hátulra hangolt összkerékhajtásnak köszönhetően. A három üléssorral rendelkező CX-80 a Mazda legnagyobb méretű modellje az európai piacon, amely kényelmet, sokoldalúságot és fejlett technológiát kínál, és a Mazdára jellemző örömteli vezetést nyújtja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Ezeket a használt autókat keresik a magyarok

2025.01.18.
A Használtautó.hu-n a legfrissebb adatlekérés alapján az idei évben megközelítőleg 23 és fél millió keresést indítottak a 10 legnépszerűbb használt autóra. És bár a magyar használtautó-vásárlók többsége a telefonos érdeklődések alapján inkább olyan modelleket részesít előnyben, mint a Volkswagen Golf, az Opel Astra és a Suzuki Swift, a keresések más tendenciákat mutatnak. A szokásos listák élén szereplő Astra és a Golf így ebből a top 10-ből teljesen ki is maradt. „A legnagyobb érdeklődést kiváltó modell nálunk jelenleg a Skoda Octavia, ami praktikus kialakításának és széles motorkínálatának köszönheti népszerűségét. Emellett a vásárlók prémium kategóriájú autók iránt is érdeklődnek, amit az Audi A4 és A6, valamint a BMW 3-as sorozata képvisel. Összességében pedig kijelenthető, hogy különösen a szedán kategória áll közel felhasználóink szívéhez, mivel a leggyakrabban keresett modellek többsége ebbe a kategóriába tartozik” – emelte ki Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Mk45, C50, meg a gőzös: járműmatuzsálemek Széchenyihegyen

2025.01.18.
Fotó: gyermekvasut.hu Kiemelték, hogy a vasútvonal felső szakaszán aznap nosztalgiavonatok is közlekednek majd. A nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják a Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit is. Akár a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban – részletezték a közleményben. Azt írták, hogy az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, az állomáson álló szalonkocsiban pedig valódi vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgálók teendőit. A kisebbek papírból készíthetik el saját jelzőjüket vagy vonatos üdvözlőkártyájukat – fűzték hozzá. A nyílt napon járműbemutatóval is várják az érdeklődőket Széchenyihegyen. A gyerekek felszállhatnak a híres Mk45-ös mozdony, Bendegúz vezetőfülkéjébe, valamint megismerkedhetnek a Gyermekvasút legöregebb vontatójárművével, az 1929-ben gyártott lillafüredi motorkocsival, illetve a C50-es zöld kismozdonnyal is – tájékoztattak. Felhívták a figyelmet, hogy ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek majd Hűvösvölgy és Széchenyihegy állomás között. Szombaton a gőzös a megszokott rend szerint délelőtt és délután is egy-egy fordulót tesz majd meg a teljes vonalon. Vasárnap a széchenyihegyi végállomás és Virágvölgy állomás között külön díjszabással 40-50 percenként nosztalgiavonatok is indulnak, amelyeket gőzös, lillafüredi motorkocsi vagy C50-es mozdony továbbít majd – olvasható a közleményben. A jegyekkel és a menetrenddel kapcsolatos további információ a Gyermekvasút honlapján található. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója