Új ŠKODA Fabia - Ötcsillagos minősítés az Euro NCAP töréstesztjén

2014.11.15.
Az új ŠKODA Fabia mind az öt értékelési szempont (felnőtt- és gyermek-utasvédelem, biztonsági vezetői segédrendszerek és gyalogosvédelem) szerint a legmagasabb, azaz ötcsillagos minősítést kapta. Az értékelés külön kiemeli a Fabia rendkívül szilárd utascelláját. A kisgyermekek (18 hónapos korig) biztonsága terén a ŠKODA Fabia a maximális pontszámot szerezte meg, s a háromévesek számára nyújtott védelmét is nagyon jónak találták.Az új ŠKODA Fabia olyan innovatív biztonsági rendszereket is felvonultat kínálatában, amelyek korábban csupán a nagyobb járműkategóriák kiváltságai lehettek. Premierjét tartja az új ŠKODA Fabia sorozatban az extrafelszerelésként kínált, integrált városi vészfék-funkcióval kiegészített Front Assistant rendszere. E technika radarérzékelőjével folyamatosan ellenőrzi az elöl haladó jármű távolságát, s szükség esetén közbelép, eszköztára pedig a figyelmeztető jelzéstől egészen az önműködő vészfékezésig terjed. Szintén első ízben áll rendelkezésre a ŠKODA Fabia számára a másodlagos ütközésvédelem funkciója, amely az elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESC) részeként a balesetet követő másodlagos ütközések veszélyét mérsékli.Mindezeken túl első alkalommal rendelhető a ŠKODA Fabia a fáradtságérzékelő rendszerrel (Driver Activity Assistant), a további biztonsági berendezések között pedig a sebességhatároló (Speedlimiter), az emelkedő-asszisztens (Hill Hold Control) és az elektronikus gumiabroncs-nyomásellenőrző is megtalálható.Baleset bekövetkeztekor fejlett biztonsági rendszerek átfogó, s harmonikusan összehangolt együttese biztosít hatékony védelmet az új ŠKODA Fabia vezetője és utasai számára. Szükség esetén akár hat légzsák – első, oldal- és fejlégzsákok – óvhatja a hárompontos biztonsági övekkel közösen a bennülőket. A színvonalas passzív biztonság alapjául a nagyszilárdságú karosszériaszerkezet és annak célzottan kialakított gyűrődő zónái szolgálnak.Az Euro NCAP (European New Car Assessment Programme) európai közlekedési minisztériumok, autóklubok, biztosítók és fogyasztóvédelmi szervezetek független konzorciuma, amely töréstesztjei alapján az új járműmodellek biztonságát értékeli.

A Scania közel 1.500 biodízel tehergépkocsit szállít le 2014 folyamán

2014.11.15.
„Az előrejelzések szerint ebben az évben 1.500 darab biodízel üzemű Euro 6 tehergépkocsit fogunk legyártani és leszállítani.” – mondta Christopher Podgorski, a Scania tehergépkocsikért felelős alelnöke. „Nagyon büszke vagyok erre a mennyiségre, mert nem csak azt mutatja meg, hogy az iparágban az alternatív üzemanyagokban mi rendelkezünk a legátfogóbb befektetésekkel, de most már átütő kereskedelmi sikert is elértünk. Ez egyértelmű értékmérője a Scania nézetének, miszerint a fenntartható jövő egyben nyereséges jövő is.”A Scania moduláris termelési rendszerében három különböző motorcsaládban gyárt teljesen biodízel üzemű Euro 6 motorokat: 9 literes, soros, öthengeres; 13 literes, soros, hathengeres és 16 literes V8. A motorok 320 és 580 lóerő közötti teljesítménytartományban állnak rendelkezésre, kiszolgálva ezzel számos ügyféligényt és felhasználási területet. A biodízel jelenleg talán a legnépszerűbb alternatív üzemanyag az európai fuvarozók között. Egyszerű használni, szükség esetén keverhető normál gázolajjal, ugyanakkor 65% vagy – az előállítási módtól függően – még nagyobb csökkenés érhető el vele a CO2-kibocsátásban.„Csak azok a környezetvédelmi lépések számítanak valójában, amik már ténylegesen élnek.” – hangsúlyozta Magnus Höglund, a Scania disztribúciós tehergépkocsijainak termékigazgatója. „Köszönhetően termékválasztékunk szélességének, számos piac különböző felhasználási területe számára szállítunk biodízel teherautókat. A legtöbbjüket a hosszú távú fuvarozási szegmensben dolgozó ügyfelek vásárolják. Választásuk lényege, hogy nem kell semmiről lemondaniuk: a Scaniától már megszokott módon ugyanolyan jól felszerelt járműveket kapnak ugyanazzal a kiemelkedő vezethetőséggel, miközben radikálisan csökkenthetik ökológiai lábnyomukat.”2014-ben a Scania a legtöbb biodízel teherautóját osztrák, svéd és német ügyfeleknek szállította le, de az érdeklődés erőteljesen növekszik más országokban is. Az egyik legnagyobb, egyedi vásárlást a svájci Coop hajtotta végre, aki 50 darab hosszú távú fuvarozásra specifikált járművet rendelt meg. A vállalat célja, hogy 2023-ra szén-dioxid mentes működést érjen el.

Aláírták a budapesti trolibeszerzésről szóló szerződést

2014.11.15.
A szállítási szerződést Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes jelenlétében írta alá Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója Karel Majer, a Skoda Electric igazgatóságának tagja és Tomasz Wozniak, a Solaris Bus & Coach kereskedelmi vezetője. Szeneczey Balázs az aláírást megelőzően elmondta: a Solaris-Skoda konzorcium nyerte a fővárosi trolibusz-beszerzési tendert. A 18 milliárd forint összértékű közbeszerzés 108 új trolibusz vásárlására ad lehetőséget, ebből jövőre 24 érkezik a fővárosba nettó négy milliárd forintért. Ezek a belvárosi, illetve a zuglói vonalakon állnak majd forgalomba. Ha a szükséges források rendelkezésre állnak, akkor további 84 trolibusz szerezhetnek be - tette hozzá.(Balról jobbra) Karel Majer - Skoda Electric igazgatóságának tagja, Szeneczey Balázs - városfejlesztési főpolgármester-helyettes, Vitézy Dávid - BKK vezérigazgató, Tomasz Wozniak - Solaris Bus & Coach kereskedelmi vezetőjeSzeneczey Balázs azt mondta, a járműbeszerzésnek köszönhetően véget ér a "retro korszak", hiszen megkezdődik a legöregebb, huszonöt éves, elavult, kényelmetlen járművek selejtezése. Az új trolibuszok közül 14 szóló, 10 csuklós lesz. Az alacsonypadlós, légkondicionált járművek négy kilométeres folyamatos felsővezeték nélküli közlekedésre is alkalmasak - közölte. Emlékeztetett arra is, hogy a szerződéskötés egy hosszadalmas közbeszerzési folyamat eredményeként vált lehetővé. Mint mondta, a szerződéskötés csúszása a Közbeszerzési Döntőbizottság hibája. Szavai szerint új csuklós trolibuszt 18-20 éve nem vásárolt a főváros. A jelenlegi járműbeszerzés biztosítja a budapesti trolibuszhálózat középtávú működését - mondta Szeneczey Balázs. Kijelentette: Budapest vezetése elkötelezett a környezetbarát és gyors, kötöttpályás közlekedés mellett. Ebben látjuk a fővárosi közlekedés jövőjét - tette hozzá.Vitézy Dávid kiemelte: a késedelem nem a főváros és nem a BKK hibájából történt. Az elnyert európai uniós forrásokat fel fogják használni, abból semmit nem veszítenek el - tette hozzá. Szólt arról is, hogy Budapesten is gondolkodnak azon, hogy az elektromos buszok irányába lépjenek tovább. Az első, részben elektromos meghajtású buszflotta most érkezik a fővárosba - mondta Vitézy Dávid megjegyezve, hogy ez még inkább kezdeti kísérletezés. Ugyanakkor azt is mondta, hogy Budapest már most is élen jár az elektromobilitás területén. A trolibeszerzés projektje többször is megcsúszott: először érvényes ajánlat híján kellett érvénytelenné nyilvánítani a közbeszerzési eljárást, a második próbálkozásnál pedig a Közbeszerzési Döntőbizottság semmisítette meg az eredményt. Ezt az ügyet a BKK bíróságra vitte, ott megsemmisítették a bizottság határozatát, de ez még nem emelkedett jogerőre. Ezzel párhuzamosan a BKK új tendert indított, ennek nyertese lett a Solaris-Skoda konzorcium.Forrás: MTI, Fotó: Mohai Balázs

Obendorfer Dávid - Fiat 6oo 60th Anniversary Concept

2014.11.15.
A Fiat 6oo az olasz gazdasági fellendülés egyik szimbóluma 1955 óta. Nyugodtan beszélhetünk a történelem első világautójáról, hiszen a torinói FIAT gyáron kívül Argentínában, Chilében, Uruguayban, Kolumbiában és Németországban is gyártották, valamint SEAT néven Spanyolországban és Zastavaként a volt Jugoszláviában is futott.Még több kép a galériábanObendorfer Dávid a 60. évfordulóra készült koncepcióval újraértelmezi Dante Giacosa legendás modelljét, azonban a fiatal dizájner terve több mint egy modern stílus-átirat vagy egy nosztalgikus visszaemlékezés: válasz arra a kérdésre, vajon hogy is nézne ki ma a 600-as? A jubileumi koncepció egy kompakt, 5 ajtós, B szegmens-beli autó, kicsit hosszabb mint 4 méter, 5 személyes és akad benne bőven hely a csomagok számára is.A jellegzetes, hat részre osztott, krómozott hűtőrács, az ovális fényszórók, a különálló nappali menetfény a motorháztetőn és a kiugró hátsó kerekek egyértelműen a 600-as első szériájára utalnak: reménykedjünk abban, hogy a torinói formatervezőket megihletik a magyar származású dizájner tervei és a 2016-ra ígért Puntóra ragad valami ebből a koncepcióból, ha már az 500-as egyterűnél (L) és terepes verziójánál (X) is dominánsak a retró elemek.  6oo Abarth Concept - 1956 és 1970 között a legendás Fiat-Abarth tuningműhelyből különféle néven gördültek ki a 600-as változatai: Abarth 210A, Fiat-Abarth 750, 850 és 1000. A 600-as sok más neves modell alapjául is szolgált, mint például a Granturismo, Berlina, TC és TCR, melyek közül sok a híres Zagato alumínium karosszériával készült.A sportváltozatok népszerűségét az is bizonyítja, hogy az ötvenes években Carlo Abarth, a műhely vezetője piacra dobott egy tuningkészletet, mellyel a kis autó rajongói akár a saját garázsukban is feltupírozhatták a 600-ast.A Fiat 600 60th Anniversary Concept nagy teljesítményű Abarth verzióját éppen ezek az 50-es évekbeli sportautók ihlették.

Stratégiai megállapodást kötött a Knorr-Bremse és a Volán Egyesülés

2014.11.15.
A Knorr-Bremse új kecskeméti gyárában Simon Gábor, a Volán Egyesülés, valamint Lepsényi István, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója látta el kézjegyével a dokumentumot.A megállapodás kiterjed a kutatás-fejlesztési projektekre, a műszaki konzultációkra, illetve a tudástranszferre. Így például a Knorr-Bremse a Volán Egyesülés tagvállalatai és azok munkatársai részére gyakorlat-orientált műszaki tréningeket és továbbképzéseket is tart, továbbá segíti a pneumatikus fékrendszerek javítását és karbantartását.A Knorr-Bremse kecskeméti gyáregységeA Volán Egyesülést 28 tagszervezet - szakmai és társadalmi érdekeik képviseletére - 1989-ben alapította. Az egyesülésnek jelenleg 67 tagszervezete van, amelyek két tagozatban - autóbusz-közlekedési, valamint árufuvarozási, szállítmányozási és szolgáltatási - végzik tevékenységüket. A Knorr-Bremse a haszongépjárművek fék- és vezérlőrendszereinek vezető beszállítója, termékeivel ellátja a világ összes nagy gyártóját. A cég gyártó-, értékesítő és szerviz bázisai közel 30 országban, több mint 90 telephelyen vannak jelen.Forrás: MTI

Magyar érdemérmet kapott Frank Klein Berlinben

2014.11.14.
Magyarország köztársasági elnöke a miniszterelnök előterjesztésére a magyar ipar és az egész magyar nemzetgazdaság szempontjából meghatározó jelentőségű kecskeméti Mercedes-Benz gyár első igazgatójaként végzett kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Frank Klein, a Daimler AG egész világra kiterjedő transzporter-gyártásának vezetője, a Mercedes–Benz kecskeméti gyárának első ügyvezető igazgatója részére a Magyar érdemérem tiszti keresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést dr. Czukor József, Magyarország berlini nagykövete csütörtökön adta át a nagykövetség épületében. Az átadási ünnepségen Klein meleg szavakkal emlékezett meg a magyar kormányzattal és Kecskemét város vezetésével kialakult szoros együttműködésről, a magyar hatóságok rugalmasságáról, valamint a 800 millió euró beruházásával létrejött, ma már három műszakban termelő kecskeméti gyárnak a vállalatcsoport életében betöltött kiemelkedő szerepéről.2008-ban a Daimler AG vezetése az akkori pénzügyi és gazdasági válság ellenére egyetlen autógyárként döntött úgy, hogy 800 millió euró beruházásával Magyarországon épít fel egy új üzemet. Az építési munkálatokat, majd a 2012 tavaszán átadott Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-t 2014 elejéig Frank Klein irányította.Klein élete eddig a Mercedeshez kötődik, hiszen a konszernnél kezdett el dolgozni 1991-ben, azóta végigjárta a különböző munkafázisokat. A fiatal mérnök 1996-tól az Egyesült Államokban, a Portland/Oregon-ban található Daimler Trucks gyárban is dolgozott pár évet; a legutolsó években, 2014 tavaszáig, magyarországi kiküldetése lejártáig családjával élt Kecskeméten, harmadik gyermekük is ott született.A kecskeméti gyárat kevesebb, mint 4 évvel a 2008 nyarán történt helyszínválasztást követően 2012. márciusában adták át, és azóta a legmodernebb és környezetbarát technológia segítségével gyártja a rastatti gyárral együtt a B-osztály járműveit.  2013. január óta kizárólag Kecskeméten készül - második modellként - az új négyajtós kompakt CLA kupé, amely innen jut el a vevőkhöz a világ minden tájára.A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a 2012-es 0,9 milliárd euró nettó árbevétel után 2013-ban 2,1 milliárd euró nettó árbevételt ért el.  Tavaly 109 ezer autó készült el a kecskeméti gyárban, ahol az év végén 3200 magyar dolgozót foglalkoztattak. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában jelenleg már több mint 3500-an dolgoznak, a CLA iránti megnövekedett kereslet miatt május 5-én beindult a harmadik műszak. 2014-ben 145 ezer személygépkocsi gyártását tervezik Kecskeméten.A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary a régió legvonzóbb munkáltatója lett a legfrissebb kutatások szerint – nem utolsósorban köszönhető ez a gyár munkatársainak magas fokú szakképzettségének, valamint annak az úttörő kezdeményezésnek is, hogy a vállalat magyar partnerekkel közösen, német mintára meghonosította a duális szakképzést és a duális főiskolai képzést. A kecskeméti régió hosszú távú erősödése és a magyar járműipar központjaként történő megszilárdulása volt a célja azon stratégiai partnerségi megállapodásnak, amelyet a Daimler AG 2012-ben a kormánnyal írt alá.

Sebességrekorder legenda - Parry-Thomas és a „BABS” - 1. rész

2014.11.14.
John Godfrey Parry-Thomas 1884 áprilisában született Wrexhamben, Wales-ben. Mivel már gyerekkorában komolyan kezdett érdeklődni a gépészet és a mérnöki világ iránt, 1902-től a londoni City & Guilds Engineering főiskolára járt, ahol barátságot kötött későbbi üzlettársával Ken Thomsonnal.Parry-Thomas 1917-től a Leyland Motors vállalat főmérnöke lett, ahol a feladata volt, hogy a cég addigi, sokak által elérhető, megfizethető autói mellett létrehozzon egy olyan luxusgépjárművet, amely fel tudja venni a versenyt a Rolls Royce termékeivel. Sikerrel jártak, mind minőségben, mind pedig árban (2700 font) is jól teljesített a Leyland Eight, mely 1921-től piaci forgalomba is került. Ekkor 8 autót gyártottak, Parry-Thomas mindegyiket tesztelte átadás előtt. Alaposan meg is hajtotta azokat egészen 100 mérföld per óráig, amikor a szárazföldi sebességrekord 124 mph volt.Egyik alkalommal, mikor Brooklandsben versenyeztette a Leyland Eight-et annyira ráérzett a sebesség ízére, hogy kilépett a vállalattól és belekezdett a hivatásos autóversenyzésbe. Beceneve is versenyzésére utal: a Vakmerő. Kiválása után is erős maradt a céggel a kapcsolata, alvázakat és egyéb alkatrészeket is kapott a versenyzéshez. Beköltözött egy bungalowba, közel a Brooklands-i versenypályához. Parry-Thomas egyik versenyautóját szereliEbben az időben sok híres versenyző is volt ezen a tájon, többek között Zborowski gróf, aki Monzában veszítette el életét 1924-ben. Parry-Thomas tőle vásárolt meg a Chitty Bang Bang (Higham Special) versenyautó parkjából egyet, mely már abban az állapotában is potenciális „sebesség-döntő” autó volt.A Higham Special motorjának műszaki adatai:gyártmány: (American) Liberty L-12típus: V12 hengerű, repülőgép motorfurat: 5 inch (127 mm)löket: 7 inch (178 mm)lökettérfogat: 1650 inch3 (27059 cm3)száraz tömeg: 845 lb (383 kg)vezérlés: hengerenként 1-1 szívó és kipufogó szelep, melyet hengersoronként egy felső vezérműtengely működtetetta motor dugattyúját Parry-Thomas terveztehűtőrendszer: folyadékhűtésteljesítmény: 449 hp (335 kW) 2000-es fordulatonliterteljesítmény: 0,27 bhp /inch3 (12,4 kW/dm3)tömegteljesítmény: 0,53 bhp / lb (0,87 kW/kg)A motor 4, illetve 6 hengerű modulokból állt, melyeket egy vagy két sorban használtak. Tekercses gyújtást alkalmaztak hasonlóan az akkori autókhoz, mivel az amerikai cégek nem tudtak elég jó minőségű mágnesgyújtást gyártani. A hengerek szöge 45° szemben a megszokott 60°-kal. Ettől a motor keskenyebb lett, kisebb keresztmetszetű és könnyebben szerelhető. A motor tömeg/teljesítmény aránya messze felülmúlta a korabeli értékeket. A tervezők végül turbófeltöltőt is szereltek rá megnövelve ezzel a teljesítményt.A rekordkísérlet helyszínéül a Dél-Wales-i Pendine mellett húzódú, 11 km hosszúságú tengerparti homokot választotta. Malcom Campbell is itt állította fel sebességrekordjait. (A partszakasz ma védett katonai övezet, de egy-egy versenyre engedélyezik használatát, itt rendezik például 2015. júliusában a "Pendine Sands Vintage Hot Rod Races"-t.)Akkor, 1925 októberében a rossz időjárási viszonyok miatt nem volt lehetősége megdönteni az aktuális rekordot, közben értesítést kapott miszerint Henry Seagrave 152,33 mph-val új rekordot állította be. 1926-ban a Shell olajtársaság támogatásával újra Pendine-be került a „Babs” és sikerült 169,30 mph-ás új rekordot felállítania. Rákövetkező nap már sikerült 170 mérföld fölé emelnie a sebességet. Sir Malcolm Campbell az elsők között volt, aki gratulált neki az elért sikerért és kapva a lelkesedésen Campbell is felkészített egy autót, mellyel 1927 januárjában beállította a 174,883 mérföldes sebességrekordot.1926 kétségtelenül Parry Thomas legjobb éve volt. Számtalan megnyert verseny, 2 hivatalos földi, és 8 egyéb sebességrekord. 5 hónapon belül 12 sikeres sebességrekord.Perry-Thomas a Pendine-i homokparton 1926-ban, rekorddöntésre készülveMég arra is jutott ideje, hogy 1927 februárjában baráti segítséget nyújtson Campbellnek a „Blue Bird” felkészítésében. Parry-Thomas tudta, hogy Henry Seagrave Floridában megpróbálja elérni majd a 200 mérföldet, ezért 1927. március 3-án a Shell és a Dunlop támogatásával visszament Pendinebe. Nem érezte jól magát, influenzás volt, de a szokásos előkészületek után kiment a kocsival a partra. Nagy sebességnél a kocsi megcsúszott és többször is megpördült a tengelye körül majd a tengerrel szemben állt meg. Szörnyű volt a látvány azok számára, akik elsőként értek a roncshoz.Parry-Thomas még mindig benne volt félig lefejezve és megégve. A kocsi kigyulladt és ketten csak úgy tudták kihúzni őt a roncsok közül, hogy el kellett törniük mindkét lábát. A halott-kém baleset általi halált állapított meg. Halálát, ez terjedt el a köztudatban, az elszakadt hajtólánc okozta. A fényképek viszont azt mutatták, hogy a lánc épen maradt, a kocsi megpördülését valószínű, hogy defekt okozta. Godfrey Parry-Thomast a Surrey-i Byfleetben, a Szent Mária temetőben helyezték végső nyugalomra. „Babs” roncsait pedig a tengerparton, a baleset helyszínén mélyen a homokba temették.Itt véget is érhetne a történet, azonban az autó története szerencsére nem így fejeződik be. Ehhez 42 évet kell a történelemben ugranunk!(folytatjuk)J. G. Parry-Thomas életéről, legendájáról számtalan írás található a neten, az autóversenyzés irodalmában könyvek sora emlékezik meg róla. Többnyire „egymásból” született írások ezek, melyek viszik magukkal és sokszorozzák a pontatlanságokat. Tiszta források közé tartozik a családi honlap (http://www.parry-thomas.co.uk) és a http://www.wrexham.gov.uk/english/heritage/babs.htm oldal, valamint William Alister Williams: The Encyclopedia of Wrexham, valamint Peter J. R. Holthusen: The Fastest Men on Earth. könyveA „bepillantást” összeállította:Dr. Nagyszokolyai IvánNagyszokolyai Márton

Kreszprofesszor: Behajtás "Lakó-pihenő övezet"-be

2014.11.14.
Az utóbbi években olyan sokszor változott a "Lakó-pihenő övezet"-tel kapcsolatos szabályozás, hogy lassan ember legyen a talpán, aki pontosan fel tudja sorolni például az oda jogszerűen behajtó járművek típusait. Cikkünkben ehhez szeretnénk segítséget nyújtani.Nyilván az ilyen területeken az elsődleges cél az, hogy az ott lakók (autómentes) nyugalmát biztosítsák. A „Behajtani tilos” tábla erre tökéletes megoldás lenne, de ebben az esetben az ott lakók sem mehetnének haza kocsijaikkal. A „Behajtani tilos, kivéve célforgalom” jelzés pedig annyiból a KRESZ leghaszontalanabb táblája, mert elfelejtették definiálni a célforgalom kifejezést, ebből következik, hogy a 3 másodperces félreállás már bőven megfelel ennek a követelménynek.Így egyetlen megoldás maradt, létrehozták a "Lakó-pihenő övezet"-et, és a KRESZ-ben egy külön fejezetet kapott az, hogy hogyan kell itt közlekedni. (Nem véletlenül kapta a jogszabályban a 39/A §. elnevezést, ebből látni, hogy utólag beillesztett szabályról van szó.)Azonban az évek során szűknek bizonyult azon járműve köre, akik erre a területre behajthatnak, így a paragrafus szinte minden KRESZ módosítás során bővült valamivel. Érdekesség, hogy a mozgássérültek ezen területre történő beengedése csak az utolsó módosítás óta lehetséges. Továbbá az első kiadás óta vitatott az a megfogalmazás, hogy „aki ott lakik, vagy oda látogat” mit jelent, mármint, hogy ez ténylegesen mire vonatkozik és mire nem. Főleg az oda látogatás lehet több célú, hiszen ilyen területeken nem ritkán lehet üzleteket, vagy akár gyártelepeket is találni.Bár a forgalomszervezési szabályzás ezt írja:„Lakó-pihenő övezetekben nagy forgalmú, illetve nagy áruszállítási vonzattal járó ipari vagy mezőgazdasági üzemek, létesítmények, közintézmények nem lehetnek.”Jó kérdés, hogy például egy iskola esetén, ahol reggelente elég jelentős forgalom történik mennyire jogos a behajtás, illetve mennyire jogos az ilyen terület "Lakó-pihenő övezet"-té való kialakítása. De például az én szakmámban, a gépjármű vezetési oktatásban "Lakó-pihenő övezetek"-be nem hajthat be a tanuló sem a gyakorlás, sem a vizsga során.A Lakó-pihenő övezetekbe az alábbi járművek hajthatnak be szabályosan:a kerékpár, korlátozás nélkül – tehát akár megállás nélkül át is hajthat az ilyen területen.az ott lakókat vagy az oda látogatókat szállító:személygépkocsi,a személygépkocsi kivételével a legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi, például a mikrobusz,a betegszállító gépjármű,a motoros tricikli, (A fenti járművek akkor is behajthatnak, ha pótkocsit (lakókocsit) vontatnak.)motorkerékpár, segédmotoros kerékpár,állati erővel vont jármű és kézikocsi,egyéb okokból:a kommunális szemét szállítására szolgáló jármű,az oda áruszállítást végző legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi,az ott lakók és oda költözők költöztetését végző tehergépkocsi,az oda látogatókat szállító autóbusz,az oda építő- és tüzelőanyagot szállító tehergépkocsi és hozzákapcsolt pótkocsi,az út- és közmű építésére vagy fenntartására, köztisztasági, rendvédelmi, betegszállítási, közegészségügyi feladat, illetőleg postai gyűjtő- és kézbesítő szolgálat ellátására szolgáló jármű, ha ez feladata ellátása érdekében elkerülhetetlen,a mozgáskorlátozott személy által vezetett vagy az őt szállító jármű és annak vezetője.Amit ne felejtsünk el, hogy az összes engedélyezett jármű maximum 20 km/hóra sebességgel haladhat a Lakó-pihenő övezet vége tábláig.Hogy a "Lakó-pihenő övezet"-ből történő kihajtás közben hogyan alakul az elsőbbségadási kötelezettség arról itt olvashatsz egy cikket:http://kreszklub.hu/szabalyertelmezes/kihajtas-es-elsobbsegadas-lako-piheno-ovezetbol/
Címkék: 

Autólopás! MPV-964 Ford Fiesta VAN - fehér

2014.11.14.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: MPV-964-Gyártmány: Ford-Típus: Fiesta-Kivitel: Van-Gyártási év: 2009-Motorszám: F6JD-Alvázszám: WF0RXXGAJR9R82165-Szín: fehér-Lopás időpontja: 2014 november 14-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: X.-Utca, házszám: Alkér u. 74.-Megjegyzés: Különleges ismertető jel: Magic Tools Kft. matricákkal ellátott jármű. Bal oldalán nagy bakancs matrica, jobb oldalán kesztyű matrica, hátsó ablakon egy nő található munkavédelmi sisakban.

Autólopás! JVY-558 Peugeot 206

2014.11.14.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám: JVY-558-Gyártmány: Peugeot-Típus: 206-Kivitel: 5 ajtós-Gyártási év: 2005-Motorszám: PSAKFW10FSR95097098-Alvázszám: VF32AKFWF44587225-Szín: ezüstôsz-Lopás időpontja: 2014 november 13-Lopás helyszíne - város: Budapest-Kerület: IX.-Utca, házszám: Fék utca 10-6.-Megjegyzés: Jobb eleje picit törött, sárvédő enyhén sérült. Antenna jellegzetesen tömzsi, rövid, ezüst színű. Rendszámtábla világításburkolata törött. Lopás idején sárga csillag lógott a visszapillantó tükrén, Hello Kittys zsebkendő virított az elejében. Szegedi rendszámkeret volt rajta.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója