Herczig Norbert újra Škodaba ül

2021.02.25.
Herczig Norbert csapatának a 2020-as verseny évad csakúgy, mint a legtöbb sportolónak a világon, kiszámíthatatlan, csonka év volt. A szezonzáró futamot követően nem volt kérdés, hogy a csapat vezetősége és a támogatók húznak egy vonalat és az új helyzetet mérlegelve tekintenek a jövőbe. Mint minden év végén, most is át kellett gondolniuk a csapat működésének főbb pilléreit, úgymint, versenyautó, szerviz háttér hogyléte és a munkatársak kiléte. Ennek a folyamatnak a derekán született meg a közös gondolat a csapat egyik legfontosabb partnerével, a Porsche Hungaria vezetőségével, akik immár 10 éve biztosítják a csapatot bizalmukról, hogy a 2021-es versenyévadban lehet, hogy változtatásra lenne szükség. A novemberi megbeszélés sorozat idején mondhatnánk úgy is, az égiek küldtek egy jelet, melynek eredményeként a döntés mindkét fél számára egyértelművé vált.  A Volkswagen Motorsport bejelentette: megszünteti az összes motorsport programját A döntés ezt követően azonnal megszületett: Herczig Norbert és csapata a 2021-es évtől ismét a ŠKODA márka versenyzője lesz. A Porsche Hungaria pedig csak úgy, mint a három Magyar Bajnoki címek megszerzésének idején, ismét névadó partnerré lép elő. A csapat neve 2021-től: ŠKODA Rallye Team Hungaria „Úgy látszik, nem tudok elszakadni a márkától. ŠKODA-val kezdtem a versenyzést, három bajnoki címet szereztem a Fabiával, és az ERC-ben is mindkét alkalommal a Fabia R5-tel értünk fel a dobogóra. A Porsche Hungaria megint bebizonyította, hogy remek Partner, nagyon hamar megszületett a megállapodás miszerint 2021-től újra a ŠKODA Rally Team Hungaria nevet viselhetjük. A csapatunk életében bekövetkező változások további területet is érintenek, ez pedig a szerviz hátterünk. Kilenc közös és rengeteg sikert hozó év után útjaink elágaztak a mindig profi hátteret biztosító BRR csapattal. Ezúton is köszönjük a mindig tökéletes munkájukat. A 2021-es évnek azonban már magyar szerviz háttérrel fogunk nekivágni. Jónéhány éve hazánk több szerviz csapata is bizonyítékkal szolgál arra, hogy ma már itthon is megvan az a tudás és szakértelem, amivel továbbra is az ERC élmezőnyében tudunk autózni. A ŠKODA Rally Team Hungaria szerviz Partnere tehát a magyar Topp-Cars Team lesz.” – mondta Herczig Norbert. Az ERC szervezői nyolc futamot terveznek a 2021-es szezonban. A bajnokság Portugáliában kezdődik, majd két hét múlva ehhez kapcsolódik a szintén portugál Azori-szigetek futama. A költségek csökkentése miatt a szervezők az összes versenyautót és kiszolgáló járművet együtt szállítják át Portugáliából a San Miguel szigetre. Majd hasonlóan tervezik a szervezést a nyári lengyel és lett futam között is. A vírushelyzet miatt három tartalék verseny is a naptár része, így egy verseny kiesése esetén is könnyebben lehet tervezni. De a legfontosabb hír, hogy az ERC szezonzáró futama ismét a Rally Hungary lesz. „Nagyon örülök annak, hogy a promoter mindent megtett azért, hogy kiszámítható szezonunk legyen. Az elmúlt három évben nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk, és hiszem, hogy ha a külső körülmények nem akadályoznak minket, akkor ebben az erős mezőnyben az év végi dobogóért is harcba szállhatunk” – fogalmazta meg a célt Herczig Norbert. „Örömünkre szolgál, hogy újabb fejezetéhez érkezett az évtizedes kapcsolat, ami Herczig Norbert és a Porsche Hungaria között 2010-ben létrejött. Bízunk abban, hogy a tavalyi nehéz év után egy kiegyensúlyozottabb, kiszámíthatóbb 2021-es év áll majd előttünk, és a Rali Európa-bajnokságban a ŠKODA Rally Team Hungaria versenyzőpárosának tapasztalata és az új, erősebb és biztonságosabb 2021-es fejlesztésű ŠKODA Fabia Rally2 evo nyerő kombináció lesz.” – mondta Németh János ŠKODA márkaigazgató. A Rali Európa-bajnokság 2021-es versenynaptár tervezete: Rally Serras de Fafe e Felgueiras (Portugália, murva), Március 12-14. 55th Azores Rallye (murva), Március 25-27. Rally Islas Canarias (aszfalt), Május 6-8. 77th Rally Poland (murva), Június 18-20. Rally Liepāja (Lettország, murva) Július 1-3. Rally di Roma Capitale (Italy, aszfalt), Július 23-25. 50th Barum Czech Rally Zlín (aszfalt), Augusztus 27-29. Rally Hungary (aszfalt t), Ocktóber 22-24. Tartalék versenyek: Rallye Sanremo (Olaszország, aszfalt), Cyprus Rally (murva), Spa Rally (Belgium, aszfalt)      
Címkék: 

Meghalt Nagy Attila

2021.02.25.
Dr. Nagy Attila a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola egyik első oktatójaként 1974. augusztus 1-jétől 1995. február 28-ig volt az egykori Közlekedési és Gépészmérnöki Intézet oktatója. Szakmai, műszaki pedagógusi pályája az Általános Gépészeti Tanszékhez kötődik. Oktatóként, tanszékvezetőként, a Közleledési és Gépészmérnöki Intézet oktatási igazgatóhelyetteseként a győri képzések egyik meghatározó szervezője, a kapcsolatok hatékony keresője, megtalálója volt. Eredményesen szervezte, koordinálta a gépelemek tárgyat oktató hazai, felvidéki egyetemi, főiskolai tanárok tapasztalatcseréjét, a jegyzetek, oktatási módszerek átadását. Értékes, nagy érdeklődéssel kísért rendezvény volt az akkori győri szakmai konzultáció, s ma is emlegetett hagyomány a dr. Nagy Attila által több alkalommal szervezett győri találkozó. Az 1980-as évek közepén így lett a gépelemes találkozó témája például Jedlik Ányos elektrotechnikai életútjának Győrött és Pannonhalmán található több történeti dokumentuma, Bánki Donát bakonybánki kötődése. A tradíció, a hagyomány tisztelete dr. Nagy Attila egész életét meghatározta. Nagycenken született, s ez – mint sokszor elmondta – kötelezettséggel járó érték. A Személyzeti Osztály vezetőjeként 1991-től 1994-ig dolgozott. Erőteljesen képviselte a humánerőforrás gazdálkodás és tervezés precíz megvalósítását. Csendes halk szavú kollégaként, alapos, felkészült, a lényeget világosan elmagyarázó oktatóként ismerték kollégái, hallgatói, szakmai partnerei. Véleményét megfontoltan mondta el, s határozottan képviselte. Szakmai és emberi tekintélyét közvetlen gesztusai, barátságos kommunikációja is erősítették. Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében! Széchenyi István Egyetem
Címkék: 

Ha 10 évnél régebbi az autója, veszélyben a katalizátora

2021.02.24.
E sorok írója évtizedek óta követi az osztrák és német autópiacot. Az utóbbi években egy új jelenség ütötte fel fejét mindkét országban. Drámaian nőtt azoknak a rongálásoknak a száma, amikor az autókból kilopták a katalizátort. Immár Magyarországon sem egyedi a katalizátor lopás. Fotó: police.hu A minap a police.hu oldalon tették közzé a hírt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást indított lopás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, mivel Budapest VII., IX., XI., és XIX. kerületében 2020. október és november hónapban összesen 7 katalizátort loptak el parkoló autókról. Egy társaság 2020. november 16-án 18 óra 30 perc körül Budapest VII. kerületében, a Garay téren látott munkához, amikor egy biztonsági őr megzavarta őket, és értesítette a rendőröket. A helyszínre kiérkező járőrök három feltételezett elkövetőt fogtak el, valamint megtalálták a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket is. A nyomozók az eljárás során megállapították, hogy a lopásokhoz öt férfi köthető, akik közül a 23 éves R. András mind a hét elkövetésnél jelen volt. Másik négy társa közül volt, aki őrködött és volt, aki a katalizátorok leszerelésében segédkezett. A ferencvárosi nyomozók R. Andrást és társait lopás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, a rendőrök az eljárásban vizsgálják, hogy a gyanúsítottak további hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozhatóak-e. Magyar statisztikát egyelőre nem találtunk, lássuk mi a helyzet Németországban? Az Opel elsők között használt katalizátort. Tavaly 169 katalizátort loptak ki autókból Németországban, 2018-ban 77-et, 2017-ben pedig 38-at. Az emelkedés mértéke egyértelmű. Szakértőnk szerint hasonló a helyzet nálunk is. Az emelkedés tagadhatatlan, még ha ezt hivatalos statisztika nem is támasztja alá. Az ok sem kétséges. A katalizátorban nemesfémek vannak, olyanok, mint platina, palládium és ródium. Ezek világpiaci ára drámaian emelkedett, megéri bűnbandáknak katalizátorokra specializálódni, azt eladni. Naivitás lenne azt elképzelni, hogy szétbontjuk a katalizátort, kiemeljük belőle a platinát, a palládiumot vagy éppen a ródiumot. Ehhez speciális üzemek kellenek, vannak is ilyenek Németországban vagy éppen Lengyelországban, ahová a legtöbb magyar katalizátor kerül. Ezek az újrahasznosító üzemek legálisan dolgoznak. Az oda vitt katalizátorokról azonban nagyon nehéz megállapítani, hogy valóban rossz, esetleg egy összetört autóból származnak, vagy bűncselekménnyel, lopással jutottak hozzá. Szakértőnk szerint a kémiai reakciókért felelős összetevők és a finom kialakítás miatt olyan drága a katalizátor. Szakértőnk szerint autótípustól függően egy ellopott katalizátoron a bűnözők 5 és 80 ezer forint közötti összeget kereshetnek. A legalizáláshoz pedig mindenképpen szükségük van egy olyan személyre, aki ezeket kiviszi az újrahasznosítható üzemekbe. A nagy kárt persze azok az autósok szenvedik el, akik reggel arra ébrednek, hogy utcán parkoló autójukból eltűnt a katalizátor. A bosszúság mellett az anyagi kár is jelentős. Autótípustól és műhelytől függően a pótlás és a beépítés 50 és 300 ezer forint között mozog. Szakértőnk arra is felhívta a figyelmet, hogy leginkább azok a veszélyeztetettek, akiknek autója 10 és 20 év között van és van benne katalizátor. Ezekbe a régebbi típusokba ugyanis úgy építették be, hogy ahhoz a motorháztető felnyitása nélkül is hozzá lehet férni, így kivágása az erre specializálódott bűnözőknek nem jelent nagy problémát. Kivágják, s két perc múlva már el is tűntek. Az újabb típusoknál a katalizátor eltávolítása macerásabb, talán a gyártók már sokkal korábban érzékelhették, hogy lesznek majd olyanok, akik ezt is el akarják lopni, de inkább gépészeti okokkal magyarázható. Az utóbbi időszakban az autóbontók is célpontjai lettek a betörőknek, ahol kifejezetten a katalizátorok eltulajdonítása volt a cél. Mivel a nemesfémek világpiaci árában nem várható lefelé mozgás, a katalizátorlopás minden bizonnyal sok magyar autós életét keserítheti meg az elkövetkezendő időszakban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!          
Címkék: 

Az orrunk hegyéig sem fogunk látni holnap - ködriadó a fél országra

2021.02.24.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adták ki a figyelmeztetést. Azt írták: szerda estétől ismét egyre nagyobb területen romlanak a látási viszonyok. Csütörtökre virradó éjszaka nagyobb területre kiterjedő sűrű ködre elsősorban a Duna vonalától keletre lévő tájakon lehet számítani, de ködfoltok másutt is kialakulhatnak. A fagypont alatti területeken néhol gyenge ónos szitálás is előfordulhat. Az előrejelzés szerint csütörtök hajnalban mínusz 3 és plusz 4 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet. A csúcshőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de a tartósabban borult, ködös északkeleti tájakon csak 9-14 fokot mérhetnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Elgázolt egy anyát és kisfiát egy nő, aztán cserben hagyta őket

2021.02.24.
A törvényszék az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a történteket felelevenítve azt írta: a jelenleg 51 éves nő 2018 áprilisában, esti szürkületben, de jó látási viszonyok mellett haladt autójával Nagykanizsán, két kisgyermekkel a hátsó ülésen. A gépkocsi a biztonságos közlekedésre többszörösen alkalmatlan volt - amivel az asszony a saját gyermekeit is veszélyeztette -, hiányzott a jármű belső visszapillantó tükre, a hátsó gumik kopottak voltak, a hátsó kerekeket pedig nem lehetett fékezni, a fékolajtartályuk üres volt. A nő a Balatoni úton lévő gyalogátkelőhelyet a megengedett óránkénti 50 kilométeres sebességet némileg meghaladva közelítette meg, és későn észlelte, hogy egy házaspár a kisgyermekével együtt halad át a zebrán. A kocsival elütötte az anyát és négyéves gyermekét, majd megállás nélkül továbbhajtott. A gyermeknél a baleset következtében maradandó testi fogyatékosság, központi idegrendszeri működészavar és végtagi bénulás alakult ki, édesanyja többszörös végtag- és koponyatörést szenvedett. Tavaly novemberben a Nagykanizsai Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztása és közúti baleset okozása miatt egy év fogházbüntetésre ítélte az autóvezetőt, akit emellett három és fél évre eltiltott a járművezetéstől. Súlyosbító körülményként értékelték, hogy a nőt már büntették közlekedési szabálysértés miatt, de enyhítő ok volt, hogy három gyermeket nevel és időközben jelentősen megromlott az egészségi állapota. Az ítélet indokolása szerint a vádlott a saját gyermekeit is veszélyeztette autójával, amellyel el sem indulhatott volna, illetve a KRESZ előírásait többszörösen is megszegve okozta a balesetet. A szakértő szerint megfelelő műszaki állapotú autóval és alacsonyabb sebességgel elkerülhető lett volna a gázolás. Az ügyben a vádlott és a védője nyújtott be fellebbezést, az ügyész az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. A másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék az első fokon született ítéletet kedden helybenhagyta, így az jogerőre emelkedett. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Két órán belül két halál a síneken

2021.02.24.
Halálra gázolt egy gyalogost a vonat szerda délután, valamivel fél 2 előtt Fejér megyében, Adony és Rácalmás között. A baleset miatt Pusztaszabolcs és Dunaújváros között pótlóbuszok járnak - közölte honlapján a Mávinform. A tájékoztatás szerint a vonatpótlók Pusztaszabolcs állomáson a Dunaújváros felé közlekedő S42-es vonatokhoz csatlakoznak. Pusztaszabolcsról a Déli pályaudvar felé az S42-es vonatok menetrend szerint indulnak. A Dunaújváros felől érkező pótlóbuszok utasai a következő S40-es vagy S42-es vonattal utazhatnak tovább a főváros felé - tudatta a Mávinform. A második halálos gázolás délután fél négy tájban történt. A baleset miatt szünetel a vonatközlekedés Kecskemét és Hetényegyháza között - közölte a Mávinform szerda délután a közösségi oldalán. Azt írták: a Kecskemétről Lajosmizsére induló motorvonat Kecskemét-Máriaváros közelében ütött el egy gyalogost, aki a balesetben meghalt. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a balesetben egy idős kecskeméti nő halt meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Először mutatja meg új FABIA modelljét a ŠKODA

2021.02.24.
A Volkswagen Csoport MQB-A0 moduláris keresztmotoros platformjára váltva a ŠKODA FABIA minden méretében növekedett elődjéhez képest - írja a márka közleménye. Az eddig is a FABIA egyik fő erényének számító csomagtere például további 50 literrel bővült. A merevebb karosszériaszerkezet révén az MQB-A0 platform a passzív biztonság területén is további fejlesztésekre kínált lehetőséget, illetve extra felszerelésként számos olyan vezetői segédrendszert is elérhetővé tett, amelyek eddig csupán a felsőbb járműkategóriákból lehettek ismerősek. Korszerű benzinmotorok gondoskodnak a magasfokú gazdaságosságról és nagy hatótávokról. A FABIA sorozat negyedik generációjában a ŠKODA következetesen korszerű benzinüzemű motorok atalkalmaz. Mindegyik rendelkezésre álló erőforrás a Volkswagen Csoport EVO-motorgenerációjából származik, s magasfokú gazdaságosságukat egyaránt alacsony károsanyag-kibocsátási értékekkel kombinálják. Az új ŠKODA FABIA minden változata elsőkerék hajtású, az erőátvitel feladatát pedig manuális vagy hétfokozatú, automata DSG sebességváltó látja el. A kisautó így éppúgy kiválóan felkészült a városi közlekedésre, mint a hosszú utazásokra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Bajban a románok

2021.02.24.
A Ford autógyártó leállítja a romániai Craiován található üzemét nyolc napra a járműgyártásban is használt félvezetők globális hiánya miatt - közölte szerdán a társaság. A kényszer üzemszünetet február 26-tól rendelték el, a termelés a tervek szerint március 10-én indul újra. Az egész világon hiánycikk lett a félvezető, miután kereslete jelentősen megugrott. A világon ugyanis erőteljesen nőtt a számítógépek és mobiltelefonok iránti kereslet, amelyekhez szintén félvezetőket használnak, akárcsak a járműgyártásban. Február elején a másik romániai járműgyár, a Dacia is kénytelen volt leállítani a termelést öt napra ugyanebből az okból. Januárban 10,71 százalékkal csökkent Romániában a járműgyártás. A Ford és a Dacia együtt 38 431 járművet állított elő, míg a tavalyi azonos időszakban még 43 043-at. Ebből 19 809 autót a Dacia, míg 18 622-őt a Ford szerelt össze. Tavaly egész évben 10,67 százalékkal csökkent a román járműgyártás, miután a Dacia és a Ford összesen 438 107 járművet gyártott dél-romániai üzemeiben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Még nem ért véget a hajsza a katalizátortolvajok után

2021.02.24.
A debreceni járőrök tetten érték őket. Egy 24 éves és egy 27 éves férfit gyanúsítottként hallgattak ki, harmadik társuk, Hamza Dániel ellen pedig körözést adtak ki a nyomozók. A rendőrségre 2021. február 22-én éjfél körül tett bejelentést egy férfi arról, hogy Debrecen, Angyalföld téren, a lakása előtt lévő parkolóból fűrészelő hangokat hallott. A járőrök a helyszínre mentek, de már csak azt tudták megállapítani, hogy az egyik parkoló autónak a kipufogóját ismeretlen személy lefűrészelte. Azonnal a hetekkel ezelőtti katalizátorlopásokra gondoltak. Több egység az elkövetők nyomába eredt és kis idő elteltével, a helyszíntől nem messze az egyik járőrpárnak szemet szúrt egy gyanús személyautó. Az egyenruhások utána fordultak, felkapcsolták a megkülönböztető jelzéseket, azonban az Opel vezetője ezt meglátva gázt adott és elhajtott. A gépkocsi Nyírábrány felé vette az irányt és felhajtott a 48-as főútra, nyomában a rendőrautóval. A Tevékenység-irányítási Központ azonnal riasztotta a nyírábrányi egyenruhásokat, valamint menet közben egy vámospércsi járőrpár is csatlakozott a menekülő autó követésébe.  Nyírábrány közelében az elkövetők ráhajtottak egy bekötőútra, ahol meglepetésükre egy újabb rendőrautóval találták szemben magukat. A sofőr azonban még ekkor sem állt meg, inkább nekihajtott a szolgálati gépkocsinak, majd két társával együtt kiugrottak az Opelból és elrohantak. A rendőrök nem sérültek meg, így azonnal a három férfi után futottak. Egyiküket, egy 24 éves nyírábrányi lakost a közeli erdőben fogták el. A helyi körzeti megbízottak, járőrök, valamint a debreceni nyomozók egy emberként kezdtek a másik két férfi keresésébe. Az összehangolt munka eredményeként 2021. február 23-án délelőtt elfogtak egy 23 éves fülöpi lakost, aki a gyanú szerint a sofőr lehetett a bűncselekmény elkövetése során. Harmadik társuk, a képen látható 20 éves Hamza Dániel keresésére tett rendőri intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre, ezért elrendelték a körözését. A két férfit gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A gyanú szerint a trió több Debrecenben történt katalizátorlopással és autófeltöréssel is kapcsolatba hozható. A meneküléshez használt autót a rendőrök átkutatták és akkumulátoros flexet, valamint egyéb eszközöket találtak. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított velük szemben eljárást, valamint az eset további körülményeinek vizsgálata folyamatban van. A kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt pedig szabálysértési eljárás indult ellenük. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit, Hamza Dánielt felismeri, tartózkodási helyéről, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányságon (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, vagy a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója