Nem akarta lekésni az oltást, 191-el ment a 88 éves férfi

2021.02.28.
Franciaországban kapcsoltak le a rendőrök egy 88 éves sofőrt, aki igencsak rálépett a gázra. Amikor a rendőrök megállították, arra hivatkozott, nem akart elkésni a koronavírus elleni védőoltásról. Az eset Elzászban történt, Bischoffsheim városban. A magyarázkodás nem hatotta meg a rend őreit. A férfi jogosítványát néhány hónapra bevonták, így értelemszerűen az oltásra sem ért oda. Várnia kell, a vakcinára is, a jogosítványra is. Előbbit minden bizonnyal előbb meg fogja kapni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Expó nálunk 1. Lótenyésztés kontra automobil

2021.02.27.
Hajtotta őket a versenyszellem Az automobiltól való kezdeti félelmet fokozatosan felváltotta az ámulat és egyre erősebb lett a birtoklási vágy, melyet különböző fortélyokkal akartak fokozni és kielégíteni a kapacitásaikat folyamatosan növelő gyártók. Miközben szaporodtak a járműmárkák, egyre erősebb lett közöttük a vetélkedés, ami nem csak versenyeken mutatkozott meg. Sorsszerű volt a következő lépés: a szobrokhoz és festményekhez hasonlóan nyilvános tárlatokat szerveztek, először csak spontán, aztán már naptárba rendezve, rendszeresen. Tárlatnyitás Szükség is volt az egyeztetésre, mert gombamód szaporodtak a járműmárkák, melyek egyre több fórumon akartak részt venni. Az automobil történetében több mint négyezer márka próbálkozott járműgyártással, de miközben szaporodtak a kiállítások, százával szűntek meg a cégek. A világgazdasághoz hasonlóan napjainkban az autógyártók és a kiállítások sorsa is bizonytalan: tavaly márciusban Genf esett áldozatul, aztán jött a többi halasztása. Pedig sikertörténetnek indult. Bristol Hotel, a világ első autókiállításának helyszíne Forrás: Berliner Automobil-Austellung    Berlinnek nyolc A világ első autókiállítását Berlinben rendezték 1897. szeptember 30-án. A közös bemutatkozás Carl Benz, Gottlieb Daimler, Ernst Kühlstein és Friedrich Lutzman ötlete volt, az eseménynek a Carl Gause által tervezett patinás épület, a Bristol Hotel adott otthont, az Unter den Lindenen sétáló népek nyolc német Motorwagennel ismerkedhettek meg. Nemzetközi autókiállítás szervezésére először a franciák vállalkoztak, az 1898-as párizsi szalonon már szerepelt az európai márkák többsége. Tattersall, 1901, az első magyar autókiállítás helyszíne     Forrás: Mgyar Autóklub  Magyar szalonkrónika Az első, vagyis a berlini után négy évvel honfitársainknak is megadatott az élmény, Magyarországon százhúsz éve rendeztek először autókiállítást. A fővárosban, a Külső Kerepesi út melletti Tattersallban huszonhárom kereskedő hatvan automobilt és különféle tartozékot, többek között gumiabroncsot, pneumatikajavító készletet, vízhatlan anyagú automobil- és sportruhát, kesztyűt, sapkát és köpenyt mutatott be. Az 1901. június 17-én megnyílt kiállításra valósággal özönlött a nép, ezért a tervezett három nap helyett egy hétig tartották nyitva a Magyarországon addig soha nem látott tárlatot. A szerncsésebbeket meg is autóztatták a sofőrök. Tattersall, 1901,                     Forrás: Királyi Magyar Automobil Club Jubiláris Évkönyve  Lapszemle Hírlapi tudósítás szerint „azon sokrendbeli ünnepélyek között, amelyek az automobil kiállítással kapcsolatban rendeztettek első helyen áll az automobilok versenye, amelyre az automobiltulajdonosok és gyárosok napok óta készülnek, a legdivatosabb sport barátainak élénk érdeklődése mellett.” Nem véletlenül, hiszen egy 1900-as főkapitányi jelentés szerint: „Az automobilok száma az elmúlt évben jelentékenyen megemelkedett ugyan, hatósági intézkedés szüksége azonban nem forgott fenn. Gyors menetelésük miatt azonban előbb-utóbb szabályozás alá kell vonni őket, különösen a nagy kocsiforgalmú vonalakon és sétakocsikázó utakon merült fel panasz az automobilok ellen.” Az 1905-ös autóexpó                                                 Forrás: Magyar Autóklub Lótenyésztés vagy/és automobil Az első magyar autókiállításra lovashintóval érkező Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter Tattersallban így szónokolt:„Gondolkodóba ejtett bennünket, hogy egy lótenyésztő államban, mint a miénk, szabad-e s lehet-e meghonosítani az automobilt. Arra az eredményre jutottunk, hogy igen. A magyar lótenyésztés ne féljen az automobiltól, ami új és haladásunkat jelenti, ezért támogatni fogjuk elterjedését.” Riadalmat okozott Hazánkfiai itthon először Hatsek Béla által ismerkedhettek meg az automobillal, az optikus 1895-ben vásárolt Benz kocsija óriási csodálkozást és nem kis riadalmat váltott ki a budapestiekből. Nemsokára követői is akadtak Törley József pezsgőgyáros, Eszterházy Miklós gróf, Szapáry Pál gróf, Karácsonyi Jenő gróf, Fényi Béla, Jakabffy István és Kobek Kornél személyében. A századfordulón, a budapesti Rákóczi téren megnyílt az első nyilvános kereskedés: az Automobile Union de Paris-t a franciáktól hazatelepült Frank József és egy Olivetti nevű olasz mérnök alapította. A cég De Dion motorral szerelt Panhard, Peugeot és Renault típusokat forgalmazott. A Reáltanoda utcában működő iroda tulajdonosa, Reimann Gyula éveken át elnöke volt a Magyar Automobilkereskedők Országos Egyesületének. Tesztautózás a Kerepesi úton, 1901 Forrás: Királyi Magyar Automobil Club Jubiláris Évkönyve  Aréna út A Barcsay utca és az Erzsébet körút sarkán Fényi József és Farkas Lajos, nyitott kereskedést, ezek később az Aréna úti Velodromba költöztek. Akkoriban még nem volt rendszám, az autókat nevekkel jelölték, volt köztük Kati, Night Girl, Red Devil és Kroko. 1900-ban ötven autó közlekedett az utakon. A sofőrök és utasaik jókedvét a nem túl megbízható járművek, a gyakran kilyukadó gumik mellett az automobilizmus ellenségei is megkeserítették, szidalmakkal és kövekkel dobálták a macskaköves városi utakon csörömpölő ló nélküli kocsikat. A rendőröknek sem tetszettek az autók Atrocitások esetén nem nyújtottak védelmet a rendőrök, aki maguk sem nagyon szimpatizáltak a luxust jelképező autósokkal, többségük egyébként is vidékről jött lovasember volt. A száguldásnak éppen nem nevezhető 20 km/órás sebesség viszont elég volt arra, hogy könnyedén hagyja le a fiákereket és omnibuszokat. Egy 1900-ból származó főkapitányi jelentés szerint: „Az automobilok száma az elmúlt évben jelentékenyen megemelkedett ugyan, hatósági intézkedés szüksége azonban nem forgott fenn. Gyors menetelésük miatt azonban előbb-utóbb szabályozás alá kell vonni őket, különösen a nagy kocsiforgalmú vonalakon és sétakocsikázó utakon merült fel panasz az automobilok ellen. Vizsgára várók az Arénánál, 1901 Forrás: Királyi Magyar Automobil Club Jubiláris Évkönyve  Négy év szünet, majd háború A második rendezvényre mégis négy évet kellett várni, igaz, a városligeti Iparcsarnokban megrendezett már „léghajózási osztállyal” bővült, és nemzetközivé sikeredett, a magyar, osztrák kereskedők mellett a franciák is megjelentek, sőt, 1905-ben autós virágkarneválban gyönyörködhettek a budapestiek. Aztán a világháború megszakította a sorozatot, legközelebb 1918-bann, az Árumintavásár részeként mutatkozhatott be ismét a járműipar és közlekedés. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Autó lángol az M4-esen

2021.02.27.
Egy személyautó ég az M4-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 61-es kilométernél, Ceglédbercel térségében. A ceglédi hivatásos tűzoltók két vízsugárral oltják a lángokat. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani. (Képünk illusztráció) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hamar véget ért az Apple és a Nissan egyeztetése

2021.02.27.
Az Apple már hosszú ideje tervezi a saját autó bemutatását. Kezdetben a BMW-vel tárgyaltak, de a "Project Titan" néven emlegetett autóprojekt parkolópályára került. A hírek szerint tavaly biztossá vált, hogy az Apple elindul ezen a meglepő úton és szinte biztosra vette az autóipari sajtó, hogy a KIA fogja gyártani az elektromos és fejlett önvezető szoftverrel felszerelt kocsit. Most mégis a Nissan merült fel partnerként, de a hírek szerint a tárgyalások nem jutottak el a két cég vezetőségéig, már alacsonyabb szinten megakadtak az egyeztetések.  Ennek ellenére több, mint valószínű, hogy néhány éven belül az Apple autót is fog gyártani. Már csak egy partnert kellene találnia ehhez, ami úgy tűnik, nehezebb feladat, mint gondolnánk. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Csődvédelmet kért a CSA cseh légitársaság

2021.02.27.
Az 1923 októberében alapított és így világszerte az egyik legnagyobb múlttal rendelkező légitársaság jelenleg 430 alkalmazottat foglalkoztat, háromszázzal kevesebbet mint egy évvel korábban - írja az MTI. Az egykor cseh állami légitársaság 2018 óta a Smartwings diszkont légitársaságot is üzemeltető Jiri Simane vállalkozó tulajdonában van. A CSA tavaly 1,57 milliárd cseh korona (60 millió euró) veszteséget szenvedett el a koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett utazási korlátozások miatt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Mit okoz a maszk vezetés közben?

2021.02.27.
Az orr és a száj eltakarására alkalmas eszköz, a maszk most már egy éve az életünk részévé vált. A szabályoknak megfelelően szinte mindenhol hordani kell, sokszor még a személyautókban is ajánlott. Nyilván az idős szeretteink védelme érdekében feltesszük, és jó esetben más embereket sem akarunk veszélyeztetni. De, ha arra kényszerülünk, hogy a kormány mögött hordjuk a maszkot, akkor a vezetés egy újragondolt tevékenységgé válik. Elsősorban két kéz, két láb, két szem, két fül és a központi vezetés támogató rendszer, az agy megfelelő működése szükséges a balesetmentes autóvezetéshez. Ez a legutóbbi főnök pedig igen változó hatásoknak volt kitéve az elmúlt időszakban. Nézzük, ha maszkot kell hordanunk, mi mindent tapasztalhatunk a volán mögött? Először is „látáskárosodást”. Pedig a szemnek igen nagy szerepe van a biztonságos közlekedésben, pláne a kormány mögött mocorgók esetében. Akármilyen típusú, stílusú maszkot viselünk, a látótér bizonyos százalékának fix, hogy búcsút mondhatunk. Azért is kellemetlen ez, mert az autó belső kialakítása is csökkenti ezt a területet, szóval sokkal komolyabb kihívás látni és balesetmentesen vezetni maszkban.  Másodszor át kell gondolnunk a fizikát, mert másodperceket veszthetünk a maszk igazgatásával. Ez pedig a sebesség függvényében komoly hosszúságú útszakasz kontrollálásának a teljes kiesését jelentheti. Akármennyire is hozzászoktunk a gumipánthoz a fül mögött és az arc előtt a textilhez, mégiscsak olyan ez, mint egy ruhadarab. Muszáj néha igazítani rajta, hogy a helyén legyen. És valljuk be őszintén, ezt hordani lehet, de megszokni nem. Aztán jön a „páracunami”. Nos, nyugodt légzésnél egyenletesen eloszlik a lehelet páratartalma, így észre sem vesszük. Ám, ha egy bosszantó közlekedési helyzet adódik, azonnal gyorsabban szuszogunk, vagy akár fújtatunk, esetleg magas hangerőn eleresztjük választékos véleményünket. A kilégzéskor ilyen módon keletkezett nagy mennyiségű párát pedig a legzavaróbb helyekre irányítja a maszk. Először is nagy részét felfogja a textil és elázik, az arcunkon pedig folyik a víz. Másodszor a felfelé áramló fölösleg a szempillákon csapódik le, így sírás nélkül is könnyezünk. Na, ebben a helyzetben ember legyen a talpán, aki megfelelően tud koncentrálni a vezetésre. A maszk okozta mentális katyvaszról azt gondoljuk, hogy nincs, de ez hazugság. Jó néhány embertől hallottam már, hogy az orr és a száj eltakarásával azt tapasztalják, mintha más érzékszervük is gyengébben működne. Legtöbben azt mondják, ha be van fogva a szájuk, úgy érzik, hogy rosszabbul is hallanak. Márpedig a külső zajok pontos beazonítása elengedhetetlenül szükséges vezetés közben. Nem bizonyított tény, de az agy néha megtréfál bennünket. Ez a kis vicc pedig tovább növeli a rizikófaktorok számát. Stressz, amit a maszk vált ki. Ez egyénenként persze változó, de rontja a vezetés alatt megszokott komfortérzetünket. A személyautó irányítása alapból hordoz egy bizonyos feszültségtartalmat, ezt pedig felfelé generálja az orr és a száj eltakarására használt eszköz. Sajnos, emiatt megnövekszik az esélye annak, hogy egy krízishelyzetben esetleg rosszul döntünk.  Mindent összevetve úgy gondolom, egy év alatt sem tudtunk teljesen hozzászokni a maszkhoz, az élet bizonyos területein pedig egészen biztosan rontotta a már megszerzett képességeink hatásfokát. Döbbenetes dolog, hogy azokon a napokon, amikor jóval alacsonyabb a forgalom a közutakon, mégis közel ugyanannyi baleset történik, mint egy átlagosnak mondhatón. Persze felvetődik a kérdés, hogy minek a számlájára írható ez? Mert egy balesethez nem kell nagyot hibázni… Ha azonban a vezetést plusz egy zavaró körülmény, mint például a maszk használata befolyásolja, akkor újra kell gondolni. Vagy több időt kell szánni a tervezett útra, vagy egy adag türelemfröccsöt kell inni az indulás előtt, vagy más közlekedési módot kell választani.  A legfontosabb az, hogy a megváltozott körülményekhez a balesetmentes közlekedés érdekében alkalmazkodni kell.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Száguldozott - sok húszezrese bánta

2021.02.27.
A székesfehérvári sofőr a 70 km/h sebességkorlátozó közúti jelzőtábla hatálya alatt 159 km/h sebességgel közlekedett, amely cselekményért az egyenruhások 130 000 forint közigazgatási bírságot és 6 előéleti pontot szabtak ki - írja a police.hu. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Elindult az M6-os autópálya országhatárig tartó szakaszának építése

2021.02.27.
Schanda Tamás ismertetése szerint az M0-ás körgyűrűnél induló és jelenleg Bóly térségéig vezető M6-os autópálya Ivándárdáig, a magyar-horvát határig húzódó, húsz kilométeres, befejező szakaszának építése a közelmúltban vette kezdetét a földmunkák megindulásával. A Strabag és a Duna Aszfalt konzorciuma az Unitef-83 és a Főmterv tervei alapján közel 88,7 milliárd forintból építi meg a gyorsforgalmi szakaszt - közölte az államtitkár.      Emlékeztetett arra, hogy míg 2010-ben tizennégy megyei jogú város és három országhatár volt elérhető négysávos úton, 2020 végére tizenkilenc megyei jogú város és hét határállomás közelíthető meg ilyen feltételekkel; 2025-re pedig minden megyei jogú város és kilenc határállomás lesz e magasabb rangú utakkal elérhető a kormány szándékai szerint - írja az MTI. Elmondta: a kabinet tervei szerint Magyarország bármely pontjáról harminc percen belül elérhető lesz egy négysávos út, minden, ma még csak főúton elérhető megyei jogú várost bekötnek a gyorsforgalmi úthálózatba és kiépítik az autópályák, autóutak országhatárokig tartó szakaszait. Hozzátette: ez utóbbi terv részét képezi az M6-os út befejezése. A szakasszal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy az M6-os autópálya befejezése hozzájárul ahhoz, hogy az Adriai- és a Balti-tenger közötti közúti kapcsolat is teljessé váljon a jövőben, ilyen szempontból a beruházás kulcsfontosságú európai tekintetben is. Mint mondta, amellett, hogy a fejlesztéssel új lendületet kaphat a térség gazdasága, idegenforgalma és a korábbiaknál gyorsabban, biztonságosabban közlekedhetnek a helyiek, a horvát tengerpartra is hamarabb juthatnak el a magyar családok a beruházásnak köszönhetően. Közölte: jól mutatja az út megépítésének összetettségét, hogy a következő időszakban megépülő kétszer kétsávos gyorsforgalmi útszakasz részét képezi egy felüljáró, hét aluljáró, hat hídszakasz, egy vasúti és három közúti külön szintű kereszteződés és egy komplex pihenőhely megépítése is. Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője úgy vélekedett, a beruházás megvalósulásával a régió elzártsága megszűnik, a térség a nemzetközi úthálózat részévé válik, hiszen Horvátország is vállalta, hogy a következő években megépíti az Eszék és az országhatár közötti gyorsforgalmi utat. Azt mondta, a projekt egyben a mohácsi csata ötszázadik évfordulójával kapcsolatos Mohács500 elnevezésű program első jelentős - területfejlesztési - elemének is tekinthető. Hozzátette: szeretnék elérni, hogy a beruházások terén megvalósuljon a jeles évig az új mohácsi Duna-híd és a város közforgalmi kikötője is. Előbbi kapcsán jelezte: már zajlik a kétszer kétsávosra tervezett létesítmény kiviteli tervezése. Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese az M6-os sztráda befejező szakaszának műszaki tartalma kapcsán elmondta: a szakaszon három csomópont épül, így az M6-M60 utak találkozásánál, Bóly keleti részén épül külön szintű kereszteződés és egy lehajtó Villányhoz biztosít kapcsolatot. Utóbbiról közölte: 2022-2023 körül egy, a gyorsforgalmi szakasz és a villányi elkerülő között futó, kilenc kilométeres, kétszer egy sávos út megépítésének tervei is rendelkezésre állnak majd, így a sztráda meghosszabbítása a népszerű borvidék elérését is megkönnyíti majd. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Horribilis összeggel csökkent a Forma-1 bevétele tavaly

2021.02.27.
A Forma-1 bevételei tavaly 877 millió dollárral, vagyis 43 százalékkal csökkentek a koronavírus-járvány következtében - írja az MTI. Az elitsorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media pénteki bejelentése szerint 2019-ben 2,022 milliárd dolláros bevétel mellett 17 millió dollár volt a szakág nyeresége, ezzel szemben tavaly 1,145 milliárd dolláros bevétel mellett 386 milliós veszteséget könyveltek el, a tíz csapat között pedig 711 millió dollárt osztottak szét, ami 301 millióval kevesebb a tavalyelőttinél. A tavalyi versenynaptárban eredetileg 22 futam szerepelt, de a világjárvány miatt végül csak 17-et tudtak megrendezni - többnyire nézők nélkül -, és olyan kiemelt események maradtak el, mint a Monacói és a Szingapúri Nagydíj. A Forma-1 elsődleges bevételei leginkább a versenyek promóciós díjaiból, a műsorszolgáltatási megállapodásokból, valamint a hirdetőktől és a támogatóktól származnak. Stefano Domenicali vezérigazgató szerint nem meglepő, hogy a versenyek számának csökkenése, a lerövidült idény és a zárt kapus futamok miatt csökkentek a bevételek. Hozzátette azonban, hogy elődje, Chase Carey erős alapokat hagyott rá, amelyek biztosítják a jövőbeni növekedést. Domenicali szerint sportáguk tavaly bizonyította, hogy a világjárvány idején is képes garantálni a résztvevők biztonságát, ezért minden versenyszervező egyetért abban, hogy az idei futamokat az eredeti tervek szerint kell megrendezni. A március 28-án Bahreinben kezdődő szezonban a tervek szerint 23 futamra kerül sor. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója