Lecsapnak a vezetés közben mobilozókra

2021.01.30.
Hollandia megkezdte a bírságok kiszabását, miután új generációs kamerákkal sikerült hitelesen rögzíteni a vezetés közbeni mobiltelefon használatot. Ezzel a megoldással elsőként rukkoltak elő az Európai Unió tagországai közül.  November óta használják az okoskamerákat, melyek ha megállapítják, hogy a sofőr telefont tart a kezében, az esetről készült fényképet automatikusan továbbítják az illetékes rendőrhatóságnak. Ott a hatóság illetékese vizuálisan ellenőrzés során megerősíti a szabálytalanságot, a rendszer kiküldi a bírságot. Az okoskamera rendszer minden közlekedőről felvételt készít. Adatvédelmi okokból a vezető feje nincs a képen. A rögzített fotón csak a vezető keze és rendszáma látható. A kamerák éjjel-nappal és minden időjárási körülmények között működnek. A tesztidőszakban számos szabálysértést rögzítettek, két országúti közúti kamerával és egy autópályán elhelyezett kamerával. Összesen 400 sofőrt füleltek le alig hat óra leforgása alatt. Az SWOV holland közúti közlekedésbiztonsági kutatószervezet nemrégiben új ajánlásokat tett közzé a mobileszközök helyes használatával kapcsolatban. Emellett figyelmeztetik a szabályokat kijátszó járművezetők figyelmét is, akik például a telefonjukat ölbe téve, kihangosítva használják. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!   nyitókép: etsc.eu

A Rába gyászolja főkonstruktőrét: emlékezés Romvári Ferencre

2021.01.29.
Szerény, nagy tudású mérnök távozott az élők sorából. Öt évvel ezelőtt jártam nála, egy hosszú életmű interjút készítettem ménfőcsanaki otthonában. Rá két évre felhívott, hogy elektromos autó vásárlásán gondolkodik, mit szólok a tervéhez? Ez a rövid kis történet hűen jellemzi Romvári Ferenc nyitottságát, aki 87 évesen még belevágott volna az e-autózásban. Romvári Ferenc kezében a Rába Mustang-díjával. Egy évvel ezelőtt én hívtam fel, vajon meglett-e az e-autó? Akkor már betegsége miatt csak feleségével tudtam beszélni. Majd jött januárban a szomorú hír, hogy egy hosszú élet és pályafutás befejeződött. A műszaki egyetem diplomájával a zsebemben gépgyártó mérnöknek készültem – emlékezett a kezdetekre. - Akkoriban azonban nem a végzős választott munkahelyet, hanem az egyetem tanulmányi osztály jelölte ki. Édesapám gépkocsivezető volt, kisgyermek korom óta rajongtam az autókért. Vissza akartam térni Győrbe, s szerencsémre a Szerszámgépgyárba osztottak be. A technológia osztályra kerültem, s kezdő mérnökként kimutatásokat gyártottam. A hadiipari gyártás éppen megszűnőben volt, Horváth Ede azonban kereste az új utakat. Az első öt-hat év az útkeresés jegyében telt, s egy kezdő mérnöknek ez kiváló lehetőség volt. Sok mindent kipróbáltam és rajtam is kipróbáltak sok mindent. Kivételes alakja volt a magyar gépgyártásnak. Korabeli sajtócikk Romvári Ferenc archívumából. Arra a kérdésre, hogyan gondol vissza a Rábában töltött 53 évére, ezt válaszolta: - Nagy szerencsém volt az életben, hogy a Rábába kerültem, mert olyan feladatokat kaptam, amelyekre ma is szívesen gondolok vissza. Voltak nagy időszakok, ilyen például az, amikor elindult a központi járműfejlesztési program, s húsz éves időszakra kellett tervet csinálnunk. 1962-63 környékén már benne volt a levegőben, hogy az addig önálló Szerszámgépgyár összeolvad a Vagongyárral.  Ekkortájt a Csepel Autógyárnak volt egy hajtóműgyára a Vagongyárban, amely alig győzte a termelést. Szerencsére az Országos Tervhivatalban akadt néhány okos ember, aki a magyar autóipart a szívügyének tekintette. A  KGST-ben persze öldöklő harc ment, ki mit gyártson. Akkor készült el a húszéves terv. Külföldi folyóiratokat addig nem kaptunk, de az Országos Műszaki Könyvtárnál kijártuk, hogy a szakfolyóiratokat megküldjék. Ezekből értesültünk arról, hogy a világban működnek főegység gyártó szakvállalatok. Főleg Amerikában, az egyik csak futóművet gyárt, a másik motort, a harmadik megint mást. Ekkor született meg a gondolat, hogy akkor legyünk mi a futómű gyártók. Persze nem Amerikára gondoltunk, csak a KGST-n belül. A futómű mellett megszületett a dízelmotor is, miután a Csepel Autó nem tudott megfelelő teljesítményű és minőségű motorokat gyártani.  Horváth Edének ebben óriási szerepe volt, hogy kijárta a gépipari minisztériumban azt, hogy külföldről megvásárolhassuk a MAN liszenszét.  A gyár egyre nagyobb lett, a beruházások gőzerővel zajlottak. Rába motorral szerelt kamion. Ez is már csak történelem.  Melyik termékre a legbüszkébb a pályafutásából? – tettem fel neki az újabb kérdést öt évvel ezelőtt. A futóműre az lehetek, mert az egykori KGST-piacokra készülő termékből, kitartó fejlesztés eredményeként nyugaton is eladható, világszínvonalú fődarab lett. Kisajátítani persze nem akarom és nincs is jogom, de ehhez hozzá tettem valamit, hogy elindulhasson. Csak úgy, mint a katonai teherautókhoz. Voltak persze kudarcok is szép számmal. A dízelmotort például nem sikerült megmenteni. Talán büszke lehetek abban, hogy a kilencvenes években részt vettem Szentgotthárdon a Rába-GM-Opel és Szombathelyen a Rába-BPW vegyesvállalatok megalapításában. Mindkét helyen több ezer munkahely létesült. Emlékezetes számomra, az Audi vezetőivel a találkozás 1992 novemberében, ami azt a  megérzést sugallta, hogy nagy változások várhatók Győrben. Különleges viszony fűzte egykori főnökéhez, Horváth Edéhez, akit Vörös Báróként emlegettek életében. S bár évtizedeken át együtt dolgoztak, végig magázódtak. Erre ezt a történetet mesélte el: -Nem dicsért meg soha sem. Egyszer beszélt velem úgy, ahogy másokkal szokott, gorombán. Ezen felkaptam a vizet és ott hagytam a gyárat. 1972-ben történt mindez, s elmentem a minisztériumba főosztályvezető-helyettesnek. A bürokráciát azonban nem tudtam megszokni, s a Csepel Autógyárban lettem műszaki igazgató. Néhány év múlva a minisztérium folyosóján összefutottam Horváth Edével, s azzal jött oda hozzám: Hát maga mit csinál itt? Mondtam neki, a Csepel Autógyárban vagyok, mire ő: Jöjjön vissza Győrbe. Egy hónap múlva ott voltam. A rendszerváltás magával sodorta a Vörös Bárót. Sértődötten, csalódva távozott. Romvári Ferencre azonban az új idők új vezetői is számítottak. Piacgazdasági viszonyok között még 17 évig maradt a Rábában, 2007-es nyugdíjazásáig. Utána sem szakadt el a Rábától, a Jármű Kft. felügyelőbizottsági tagja volt, amíg egészsége engedte. 53 éves rábás rekordja megdönthetetlen, nevét mérnökgenerációk őrzik emlékezetükben. Romvári Ferenc fogalommá vált a Rábában. Dolgozott az Ikarusban, a Csepel Autógyárban, igazi otthonának azonban mindig a győri nagyvállalatot tartotta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!        

Új EU-s gumiabroncscímke, amely még több információt nyújt a fogyasztóknak

2021.01.29.
Az új címkén a gördülési ellenállás és a vizes úttesten való fékezés új szerkezetű osztályozást kapott, míg a zajteljesítményt ezentúl a decibelek száma, és az ennek megfelelő A, B vagy C betűk jelzik. A végfelhasználók a címkén található QR-kód beolvasásával a választott gumiabronccsal kapcsolatos további információkhoz is hozzáférhetnek egy uniós adatbázisban. Egy másik újítás két olyan piktogrammal kapcsolatos, amelyek jelzik, hogy az adott gumiabroncs havas körülmények közötti tapadása megfelel-e az EU-ban alkalmazott típusjóváhagyási előírásoknak (azaz a „hópehely-tesztnek”), valamint olyan szegecs nélküli abroncsról van-e szó, amely az új ISO szabványnak megfelelő jégen való tapadást biztosít. 2021 májusától a nagy teherbírású haszongépjárművek gumiabroncsai (C3 osztály) esetében is elérhetővé kell tenni az EU-s gumiabroncscímke adatokat. Az új címkén az A-C-ig terjedő osztályok változatlanok maradnak. A személygépkocsik és kisteherautók által használt C1 és C2 típusú gumiabroncsok esetében a korábban a gördülési ellenállás és a vizes úton való tapadás szempontjából az E osztályba tartozó abroncsok most a korábban üresen álló D osztályba kerülnek, amíg a korábban az F és G osztályba tartozókat most az E osztályba sorolták át. Ennek köszönhetően a címke egyértelműbbé és könnyebben érthető lesz. A fogyasztók az abroncscímke jobb felső sarkában megjelenő QR-kód beolvasásával letölthetik az egyes gumiabroncsokról szóló további információkat. A QR-kód az adott termék EPREL adatbázisban (energiahatékonysági címkézés európai terméknyilvántartása) szereplő adatlapjára viszi az érdeklődőket, ahol a gumiabroncs összes címkeértéke mellett az adott modell gyártásának kezdete és vége is megtekinthető. A termékek adatlapjait a gumiabroncsgyártók külön-külön adják hozzá az EPREL adatbázishoz, és ahogyan ez korábban is történt, a megfelelő címkeosztályba sorolást is az illetékes gyártó kezeli. Az új EU-s gumiabroncscímke célja, hogy a fogyasztók üzemanyag-hatékonyabb abroncsokat választhassanak, valamint, hogy a féktávolságokkal kapcsolatban is információkhoz juthassanak. A végfelhasználók és a kereskedelmi üzemeltetők számára is jelentős megtakarításokat eredményezhet az üzemanyagköltségek és az alacsonyabb kibocsátás szempontjából az alacsonyabb gördülési ellenállással rendelkező gumiabroncsok alkalmazása. A vizes körülmények közötti tapadásra vonatkozó egyértelmű információk nagyobb közlekedési biztonsághoz vezetnek, míg az útzajjal kapcsolatos tájékoztatás célja a közúti forgalomból eredő zajszennyezés csökkentése. A Continental mint gumiabroncs-szakértő, a piacon lévő kereskedelmi partnereknek is rendszeresen segít abban, hogy betekintést kaphassanak a gumiabroncsok világába. Mivel a leginkább a prémium abroncsairól ismert német technológiai vállalat az információk mellett szakértelmét és tapasztalatait is megosztja, megbízható partnernek számít a piacon. Az új EU-s gumiabroncscímke bevezetésének alkalmából a vállalat egyebek mellett egy külön weboldalt is készített, amelyen minden további információ megtalálható. A weboldal az alábbi linken érhető el: www.continental.hu/car/tires/új-eu-s-abroncscímke További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházása Iváncsán

2021.01.29.
Szijjártó Péter elmondta: az SK Innovation Dél-Korea legnagyobb energetikai, vegyipari vállalata és a világpiac egyik vezető cége az elektromos akkumulátorok gyártásának területén. A cég első két tengerentúli gyára Komáromban működik, és a vállalat úgy döntött, hogy harmadik európai gyárát is Magyarországon építi fel, ahol elektromos autókba való akkumulátorokat fog gyártani. A beruházás értéke 2,3 milliárd dollár, soha ekkora zöldmezős, első ütemű beruházás a modern magyar gazdaságtörténetben még nem történt - hangsúlyozta a külügyminiszter. Mint mondta, a beruházásokért folytatott versenyben fontos az állami támogatás. A magyar kormány ehhez a beruházáshoz is biztosít pénzügyi támogatást, a támogatási megállapodás véglegesítése folyik. Fotó: MTI/Máthé Zoltán Minden bizonnyal ez lesz a magyar beruházás-ösztönzés történetének legnagyobb egyszeri beruházási támogatása, a pénzügyi támogatás mértékét a véglegesítés után nyilvánosságra hozzák - fogalmazott Szijjártó Péter. A beruházás már idén, a harmadik negyedévben elkezdődik, mintegy 700 ezer négyzetméternyi terület érintett első lépésben. Egy ilyen hatalmas gyár megépítéséhez az infrastruktúra fejlesztése is szükséges, ezért a kormány komoly közlekedési és energetikai infrastruktúra-fejlesztési programot hajt végre a dunaújvárosi járásban - jelezte a miniszter. Kiemelte azt is: a gyár megjelenése a 2500 közvetlen munkahely mellett Iváncsán és az egész dunaújvárosi járásban az ott működő vállalkozások számára újabb beszállítási lehetőségeket teremt, ami újabb munkahelyeket és a növekedés lehetőségét jelenti. Szijjártó Péter fantasztikus sikerként értékelte az SK Innovation beruházását. Mint mondta, a világjárvány az egészségügyi kihívásokon túl súlyos gazdasági kihívásokat is hozott. Magyarországra az elmúlt egy évben is érkeztek beruházások, de ezekért sokkal többet kellett dolgozni, mint korábban, rendkívül éles versenyben kellett helytállni - hívta fel a figyelmet. Az SK Innovation és más ázsiai vállalatok beruházásainak köszönhetően Magyarország az elektromosakkumulátor-gyártásban európai éllovassá vált - mondta. A járműipar jelentős megújuláson megy át, az elektromobilitásé, az elektromos autóké a jövő. Aki az elektromos autóipari beruházásokat megnyeri, az a jövőt nyeri meg - hangsúlyozta. Hozzátette azt is, Magyarország főszerepet fog játszani abban, hogy Európa elérje az általa kitűzött klímacélokat. A külügyminiszter kitért arra is, hogy Dél-Korea és Magyarország között az elmúlt években szoros gazdasági, kereskedelmi és beruházási együttműködés jött létre. Az elmúlt hat évben 32 koreai nagyvállalat hajtott végre beruházást Magyarországon, ezzel bekerültek az öt legnagyobb magyarországi beruházó közé. Még tavaly, a rendkívül kedvezőtlen világkereskedelmi helyzetben is 28 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom - ismertette Szijjártó Péter. Jun Kim, az SK Innovation vezérigazgatója videoüzenetében elmondta: a vállalat igazgatótanácsa csütörtöki, január 28-i ülésen döntött egy 30 GWh kapacitású elektromos járműakkumulátor-gyár létrehozásáról a magyarországi Iváncsán, ez a legnagyobb akkumulátorgyár Európában, amelyet az SK Innovation épít. A két már felképült és működő komáromi gyáruk bizonyította Magyarország versenyképességét, valamint a kormányzati tisztviselők elkötelezett támogatását. Mivel Iváncsa térsége nemcsak jó logisztikai adottságokkal és megfelelő munkaerőállománnyal rendelkezik, hanem egy jól kialakított, komplex iparfejlesztési stratégiával is, a vállalat számára optimális beruházási helyszín - hangsúlyozta. Molnár Tibor, Iváncsa polgármestere elmondta: nemzetközi szinten meghatározó cég választotta beruházása helyszínéül Iváncsát; a beruházás a dunaújvárosi régió és Fejér megye déli részének fejlődéséhez is hozzájárul. MTI
Címkék: 

Lett elég félvezető: hétfőtől vége a kurzarbeitnek az Audinál

2021.01.29.
Két hét kényszerű lassítás után hétfőtől teljes gázzal termel az Audi mindkét németországi telephelye. A kurzarbeit 10 ezer embert érintett. Ingolstadtban a három gyártósor közül kettő inaktív volt, miután hiány mutatkozott félvezetőkből. Hétfőtől teljes gázzal. Fotó: Audi AG Ennek az időszaknak a jelek szerint vége. A következő hét elejétől mindhárom gyártósor teljes kapacitással működik, amelyek az A4-es és A5-ös autókat gyártják. A portál szerint a termelés újraindítása ellenére a helyzet még korántsem egyszerű, pedig megrendelés most bőven akad. Olyannyira hogy januárra és áprilisra rendkívüli műszakokat terveztek. A félvezetők hiánya nem csak az Audit, minden gyártót hátráltat a termelésben. Az Audinál hétfőtől még 500 ember marad kurzarbeiten. Ők többnyire a látogatóközpont munkatársai, akik látogatók hiányában kénytelenek rövidített munkaidőben dolgozni – írja a német portál. Az anyát követi a leány is Ismét három műszakos munkarendben termel hétfőtől az Audi Hungaria Zrt., az Audi AG magyar leányvállalata,visszatérve az egy műszakról, amelyet a félvezető alkatrészellátás akadozása miatti átmeneti termeléscsökkentés tett szükségessé - közölte a győri székhelyű autóipari vállalat kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére.  Czechmeister Mónika felidézte, hogy a félvezetők iránti igények az elmúlt időszakban világszerte olyan mértékben növekedtek, amely az alkatrészszállítások kiesését vagy jelentős késését okozta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      
Címkék: 

Stefan Lengyel formatervezőről nevezi el új ösztöndíját a MOME

2021.01.29.
A MOME - Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány a megújulás egyik fontos lépéseként növeli a hallgatói támogatásokat. A kiválasztás alapját a teljesítmény képezi majd, a megújult ösztöndíjprogram pedig a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj nevet kapja - közölte az egyetem pénteken az MTI-vel.      Stefan Lengyel ( balról a harmadik) gyakori vendég A magyarok a világ járműgyártásában kiállításon. A fotón Knezsik Istvánnal, az Autós Nagykoalíció elnökével ( balról az előtérben) és a magyar design kiválóságaival a színpadon. "Stefan Lengyel életműve nem csupán hallgatóink számára mutat kiváló példát, de megtestesíti a jövő egyetemének innovatív, ambiciózus karakterét is. Szellemiségének erősítése a MOME hosszú távú sikerének egyik fontos építőköve" - idézi a közlemény Böszörményi-Nagy Gergelyt, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány elnökét. Lengyel István (Stefan Lengyel) a MOME jogelődjének számító Iparművészeti Főiskolán diplomázott. Nevéhez fűződik a BRG Calypso magnetofon és a Ganz csuklós villamosának megtervezése; munkáit harminc alkalommal honorálták szakmai díjakkal. Magyarország mellett Németországban, Finnországban, Japánban, az Egyesült Államokban, Itáliában és Tajvanon is dolgozott. Volt az Esseni Egyetem és a MOME formatervező tanszékének vezetője, tanítványai ma világcégek vezető szakemberei. Ő hívta életre a MOME és a Mercedes-Benz együttműködését, amelynek keretében a magyar hallgatók csaknem húsz éve tervezik Budapesten a jövő autóit. 2008-ban Lengyelt a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Újabb munkaterületre becsapódó autót rögzített a Magyar Közút kamerája

2021.01.29.
Az energiaelnyelővel felszerelt narancssárga teherautón ráadásul külön fénytechnika figyelmeztette az autósokat, ezen kívül két változtatható jelzésképű, az autópálya felett található digitális kijelzőn is előre felhívtuk az autósok figyelmét a munkavégzésre. Sajnálatos módon mindezek ellenére egy autós nekihajtott a munkaterületen dolgozó kollégáinkat védő teherautóba. Az energiaelnyelő viszont ellátta funkcióját, így szerencsére nem történt személyi sérülés. A videót a képre kattintva nézheti meg. Az ilyen esetek miatt indítottuk el néhány éve „Biztonságunk az Ön kezében van” című közlekedésbiztonsági kampányunkat, ugyanis 2000 óta 17 kollégánkat vesztettük el munkavégzés közben, munkaterületen, figyelmetlen autósok miatt. Ráadásul gyakorlatilag hetente történik ehhez hasonló eset a gyorsforgalmi útjainkon. Ezért is kérjük, hogy a közlekedők figyeljék a fentebb is említett előjelzéseket, a munkaterületekre vonatkozóan nem véletlenül vannak kint ezek a táblák és információk, és ami fontos, időben kezdjék el a besorolást az elfogyó sávból - fogalmazott Pécsi Norbert Sándor. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

A magyarok a világ járműgyártásában élő show zárta 2020-at

2021.01.29.
Álmodj velem, mert ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére – e gondolat jegyében indította a show-t az ANK elnöke, arra biztatva fiatal nézőit, válasszák a járműipart, amely a válság ellenére is sikerágazat maradt. A prezentáció Kocs községgel indult, ami az elnök szavaival a mobilitás bölcsője. Mária Terézia korában az ott élő mesterek a szekérből kocsit alkottak, a fordulni képes járművel pedig beírták nevüket a történelembe. A kocsi kocsi Mária Terézia figyelmét is felkeltette, 1752-től Bécs-Budapest postakocsi járat indult, amely a Komárom-Esztergom megyei települést is útba ejtette. A Delizsánsz, amelynek rekonstruált változata a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban látható, a Habsburg család ajándéka. A kocsi kocsi Galamb József a Fordnál alkotott nagyot – folytatta Knezsik István. A makói születésű Galamb József főkonstruktőr, főmérnök igazgató volt, akit még Henry Ford is tegezett. Az általa tervezett Ford-T modell volt az első a világon, amelyet futószalagon gyártottak nagy sorozatban. Ugyancsak a Fordnál alkotott nagyot Farkas Jenő, aki Galamb Józseffel megalkotta a Fordson traktort. Magyarok alkották meg a világ első mentőautóját is, az első példány 1902-ben készült, 3,5 lőerős elektromos motorral – mondta Knezsik István a kevesek által ismert tényt. Majd folytatta a sort: Fekete Istvánnak a kiegyensúlyozott főtengelyt köszönthetjük. Bíró Lászlónak a golyóstoll mellett az automata sebességváltót. Bíró találmánya az elektromágneses továbbító berendezés, a mai mágnes vasutak alapelve is. Jendrassik Györgynek a világ első repülőgép gázturbináját köszönhetjük. János Viktor, azaz Vittorio Jano az Alfa Romeo motorfejlesztője volt. A jelenre utalva Knezsik István megjegyezte, a Continental Automotive Hungary Kft.-nél fejlesztették ki az ALFA Giulia fékrendszerét. Dr. Keszte Róbert ügyvezető igazgató irányításával önvezető képességekkel rendelkező kísérleti autót is fejlesztettek. Barényi Béla a Daimlernél alkotott nevezeteset. 2500 találmánya közül talál a legjelentősebb a biztonsági gyűrődő zóna feltalálása, amely új fejezetet nyitott a járművek biztonságában. Nem mellesleg ő tervezte a Bogár karosszériáját, amit a VW vitt sikerre. Neki köszönthetjük az ABS-t is. Kármán Tódor fizikus alapította a NASA JPL-t és krátert neveztek el róla a Holdon – folytatta Knezsik István. – Gábor Dénes Nobel-díjas fizikus, a holográfia feltalálója. Pavlics Ferenc a General Motorsnál dolgozott. Az Apolló programban a Holdjáró megalkotója volt. Anisits Ferenc, Hanula Barna és Stephan Lengyel Knezsik Istvánnal. Az elnök prezentációját a magyar járműgyártás Oscar-díjasaival folytatta. Anisits Ferenc, akit a BMW dízelpápájaként emlegetnek, s aki gyakran részt vett a korábbi kiállításokon. Hanula Barna a győri Széchenyi-egyetem Audi Járműmérnöki kar dékánja, a Bugatti Veyron 1001 lóerős motorjának kifejlesztője. Stephan Lengyel formatervező, aki Németországban az esseni egyetemen formatervezők tucatjait képezte ki, tanítványai szinte minden nagy autógyárnál megtalálhatók. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen a közelmúltban meghalt Scherer József professzorral nemzetközi hírű designer képzést indítottak el. A fiatal, tehetséges magyar designer generáció. Középen a tavaly meghalt Scherer József professzorral és Knezsik Istvánnal, az Autós Nagykoalíció elnökével. Nekik köszönhető, hogy a magyar design sikeres a világban – mondta Knezsik István. Példákkal illusztrálta. A fiatal magyar nemzedék külföldi sikereit olyan nevek fémjelzik, mint Dániel Tünde ( Audi), Németh Gábor ( Daimler ), Wittinger Csaba ( Renault, Mercedes), Varga László ( Piech), Juhász Tibor ( VW)., akik a MOME egykori diákjai voltak. ) Varga Péter ( Porsche) magyarként német egyetemen végzett. A sort folytatta Kovács Miklóssal ( KIA), Bocsi Attillával (Peugeot, Airbuss). Lenkei Balázs, a Soproni Egyetem intézetigazgatója itthon lett sikeres, neki köszönhetjük az IC+ vasúti kocsik terveit. Szépség, erő, biztonság, élmény – számomra egy autó esetében ezek a legfontosabbak – fogalmazott az onlinén tartott showban Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

A pandémia alatt nőtt a privát közlekedés jelentősége

2021.01.29.
Dr. Ariane Reinhart, a Continental igazgatótanácsának emberi kapcsolatokért és fenntarthatóságért felelős tagja az alábbiakat nyilatkozta a tanulmány megállapításaival kapcsolatban: „A Continental Mobilitási Tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy globális szinten igény van a személyes mobilitásra. A koronavírus-járvány ideje alatt pedig ez az igény még jobban felerősödött.” Majd Dr. Ariane Reinhart hozzátette: „Tekintettel a jelenleg fennálló, sürgető klímahelyzetre, a fenntartható, és mindenekelőtt szén-dioxid-semleges globális közlekedési megoldások most még fontosabbak. A beszállítóipar egyik legátfogóbb fenntarthatósági ütemtervével rendelkező technológiai vállalataként a Continental kulcsfontosságú hozzájárulást képes nyújtani számos személyes közlekedéssel kapcsolatos területen. A célunk az, hogy karbonsemleges mobilitást legkésőbb 2050-re elérjük.” A járvány egyik eredménye a személyes közlekedés irányába mutató egyértelmű tendencia Franciaországban és Németországban a válaszadók 80 százaléka beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány alatt megváltoztatta napi mobilitási szokásait. 81 százalékkal az Egyesült Államokban is hasonló viselkedésbeli változás figyelhető meg. Azonban a legnagyobb átalakulás Ázsiában történt: Japánban az emberek 88 százaléka módosította közlekedési szokásait, amíg Kínában ez az érték a 93 százalékot is elérte. Noha a krízishelyzet ideje alatt sokak számára jelentősen csökkent az utazás mértéke, nagy mennyiségben érkezett válasz azzal kapcsolatban, hogy az emberek gyakrabban használják autóikat. Ez különösen Kínára igaz, ahol a megkérdezettek csaknem fele jelezte, hogy többször ülnek autóba. Ha megnézzük, hogy a nagyvárosi régiókban többen vettek részt a reprezentatív felmérésben, akkor ez az adat kimondottan szembetűnő. A sűrűn lakott Németországban, amely viszonylag kiterjedt tömegközlekedési hálózattal rendelkezik, a megkérdezettek negyede használt gyakrabban autót, mint a járvány kitörése előtt. Még Franciaországban is, ahol a mozgás szabadságát, és ezáltal a közlekedést is különösen szigorúan korlátozták, a lakosság 16 százaléka utazik a korábbinál gyakrabban személygépkocsival. Németországban (23 százalék), az Egyesült Államokban (22 százalék), és Japánban (21 százalék) is hasonló tendencia figyelhető meg. A koronavírus-járvány a személyes mobilitás fokozódásához és ennek következtében a forgalom sűrűségének további növekedéséhez vezet az öt vizsgált országban. „A prediktív fedélzeti szoftverrel ellátott modern járművek ma már fontos részét képezik az emberek közlekedési szükségleteire kínált megoldásoknak. Ezek a járművek biztonságos és hatékony módon juttatják el az utasokat a kívánt úti célhoz. A Continental ezeket az intelligens megoldásokat képviseli” – mondja Dr. Ariane Reinhart. A személygépkocsik mellett a kerékpárok használatát is tovább növelte a koronavírus-járvány. 34 százalékos emelkedést mutatva ez a növekedés Kínában a legmagasabb, amelyet Németország követ a maga 21 százalékával. A tömegközlekedésben azonban már más a helyzet, a német megkérdezettek fele utazik kevesebbet tömegközlekedési eszközökkel, mint korábban, Kínában és Japánban pedig több mint az emberek fele vallott így. Érdemes megjegyezni, hogy az Egyesült Államokban 56, Franciaországban pedig 48 százalék semmilyen változást nem léptetett életbe a busszal, vagy vonattal való közlekedés kapcsán. Kínában, Japánban és Németországban ezt csak a megkérdezettek harmada mondhatta el magáról. Felmerül a kérdés, hogy vajon ez a tendencia a krízishelyzet után is folytatódni fog-e. A Continental 2020-as Mobilitási Tanulmánya erre enged következtetni: Japánban és Németországban a válaszadók 6 százaléka, az Egyesült Államokban pedig 15 százaléka mondta el, hogy autót vásároltak, illetve közép és hosszú távon terveznek autót vásárolni a koronavírus-járvány következményeinek tükrében. Ezzel a kijelentéssel Kínában, ahol az autótulajdonosok aránya még mindig jelentősen kisebb, az emberek 58 százaléka értett egyet. Az is figyelemre méltó, hogy Kínában a megkérdezettek a többi országhoz képest nagyobb arányban vettek igénybe utazásmegosztó vagy telekocsi szolgáltatásokat, illetve támaszkodtak autóbérlésre a járvány ideje alatt. Elmondható, hogy a vizsgált országokban az autót használják a legtöbben a mindennapi közlekedésre. Az Egyesült Államokban, Németországban és Franciaországban a felmérésben résztvevők több mint fele ül autóba naponta, vagy szinte naponta, emellett pedig az emberek harmada autózik legalább egyszer egy héten. A két fenti állítást Kínában 43 és 41 százalék mondhatja el magáról, ami hasonlóan magas arány, viszont kevesebb a napi, vagy szinte napi szinten történő autós közlekedés a fejlett nyugati országokhoz képest. A Japán megkérdezettek mindössze harmada vallotta azt, hogy naponta, illetve egy héten legalább egyszer használja autóját, emellett pedig 13 százalék nyilatkozott úgy, hogy teljességgel felhagytak a vezetéssel. Konklúzió A koronavírus globális terjedésének következtében a napi mobilitási szokások világszerte jelentősen megváltoztak. Az emberek kerülik a tömegközlekedést, a buszokat, vonatokat, illetve az utazásmegosztó szolgáltatásokat is az egész világon, Ázsiában még komolyabban, mint Európában. Mindebből a privát közlekedés kerül ki nyertesen, a saját tulajdonú személygépkocsik és kerékpárok váltak a legnépszerűbb közlekedési eszközökké. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója