Füstölhet a metró holnaptól

2020.08.09.
A tesztsorozat hat helyen zajlik, és helyszínenként várhatóan négy-öt napig tart. Az első füstpróbát a Népliget metróállomáson végzik augusztus 10. és 14. között; az utasok akkor a Nagyvárad tér és az Ecseri út közötti szakaszon tapasztalhatnak füstöt - jelezték. A metróvonal szellőzőin füstre lehet számítani, naponta akár többször is. Az előállított égésterméknek sem az állomások kijelölt biztonsági zónáiban, sem a felszíni füstkivezető nyílások környezetében nincs egészségkárosító hatása - tették hozzá. A füstpróbák hétköznap 10 ls 17 óra között zajlanak majd - áll a közleményben.

Mesél a szakértő – A kocsit nézd, ne a hirdetést!

2020.08.08.
Szakértés távolról, szakértés fotelből, tanácsadás csupán egy hirdetés alapán: nem működik, mesélem, miért. A mi vállalkozásunk – a konkurens szolgáltatók közül a legrégebben – immár 6 éve van a piacon. Az ennyi idő alatt összegyűlt tapasztalat és több ezer jármű hirdetésének elolvasása, majd a valósággal való szembesülés alapján állítom, hogy egy adatlap alapján még annyit sem tudunk biztonsággal állítani, hogy az autó létezik. Mit látunk egy használt autó hirdetésben? Röviden megfogalmazva azt, amit szeretnénk. Kiváló állapotú, megkímélt, törés-, sőt karc- és korábbi sérülésekről, valamint hibáktól mentes, vezetett szervizkönyves, megbízható, alacsony fogyasztású és így tovább. Csodás fényképen a meseszép Mercedes-Benz SL a hasznaltauto.hu-n Egyre jobb fotók is születnek a használt kocsikról, ma már tényleg adnak erre a kereskedők, de sok magánszemély is autós magazinokat megszégyenítő minőségben fotóz, retusál, és színez át fényképeket, hogy a hirdetés a lehető legjobb színben tüntesse fel a portékát. Ami a járművek felszereltségét illeti, be szokták írni a kivitel fantázianevét, pl. Highline, Active, Comfort, Privilege és még sorolhatnánk vég nélkül. De miért gondoljuk, hogy egy átlagos szkillekkel felruházott vásárlónak ezek mondanak bármit is. Viszont egy beszédes fantázianév sokat tud emelni egy autó megítélésén, mert például a Privileg, meg a Highline szavak még angol tudás nélkül is valami nagyon túlextrázott kivitelt sugallanak a vevőjelölteknek. A megoldást a tételes összeírás jelentheti, erre még visszatérünk. Röviden, egy hirdetés természetesen a pozitívumokra koncentrál, a kisebb-nagyobb esztétikai és műszaki hibákat, hiányosságokat nem fogják feltüntetni. Mire következtethetünk és mire nem egy hirdetés alapján? Ott kell elkezdenünk, hogy ki hirdeti az autót? Egy kereskedés? Akkor nézzünk rá a honlapjára, saját honlap nélkül azonnal következtethetünk arra, hogy mennyit áldoz saját brand-nének építésére az adott kereskedés. Persze a használt autó hirdetési portálokra kötelező feltenni az autót, de igényességből azonnal vizsgáztathatjuk a kereskedést saját honlapja alapján. Még mindig a fotelban ülve megragadhatjuk telefonunkat és oda is csöröghetünk. Felveszik a telefont? Ha nem, akkor visszahívnak? Milyen hangnemben tárgyalnak? Megtisztelik az érdeklődőt türelmükkel és odafigyelésüket? Képben vannak a saját autóikkal? Egy jó kereskedőnek ki sem kell néznie az udvarra, mégis azonnal tud válaszolni, bármelyik kínálatban lévő autójára vonatkozó kérdésre. Még mindig a kommunikációnál maradva. A kereskedőt naponta akár több tucat érdeklődő is felhívja és mind ugyanazokat az általános, vagy konkrét autóra vonatkozó kérdéseket teszik fel. Türelmesen válaszolnak a kérdéseikre? Az autókról készített képek hátteréből, vagy akár a Google Street View segítségével is ránézhetünk arra, hogy mennyire rendezettek a körülmények. Egy ember (egy főnök) csak egyféleképpen viselkedik, amilyen a stílusa (vagy a munkatársak stílusa), amilyen a telephely kinézete, na, éppen olyan lesz a kínálat is. A felszereltség Hol jobban, hol kevésbé számít a kínálati árba, hogy milyen egy autó felszereltsége. Azt mondják, és ez részben megerősíthető, hogy a használt piacon nem fizetik meg a magas felszereltséget, ez az első tulajdonos „sara”. Hiába kértek egy Golf ötösbe annak idején százezrekért napfénytetőt és bőrkárpitot, egy tizenéves autónál ez már nem számít. Ha viszont egy prémium autóról beszélünk, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy például az E-osztályos Mercedes taxi kivitelben készült, vagy minden jóval ellátott, légrugós Avantgard modellről beszélünk. Míg korábban a középkategóriától lefelé nem volt túl vagy választék az extralistán, jó pár éve nagyon fel lehet szerelni az autókat. De a több extra, több hibalehetőséget is rejteget magában. Xenon fényszórós Astra? Működik az a Xenon és a mosója? Automatikusan sötétedő külső tükör? Nincs megfolyva benne az elektrokróm folyadék? Sokzónás digitklíma? Hűt? Tovább is van, mondjam még? Xenon lámpa van, csak nem működik Minden hirdetés alatt ott szerepel, hogy tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlatnak és még a változtatás jogát is fenntartják. Nem minden rosszul leírt felszereltséglista mögött kell rossz szándékot feltételezni. Könnyen előfordulhat, hogy például összekeveredik két nagyon hasonló autó papírja a kereskedés asztalán, vagy feltételezik, hogy egy nagy Volvo-ban van ködfényszóró – nem volt. Érdemes a vásárlás előtti átvizsgálás után összevetni a szakértő által felvett felszereltségi listát a hirdetésben szereplővel, és ha van eltérés, akkor azt tisztázni a kereskedővel. Ez otthonról nem fog menni! Műszaki állapot Hát igen. A végére maradt az a dolog, amit bármennyire is nézzük a hirdetést, bármennyit faggatjuk az eladót, nem fogunk tudni kideríteni, ha nem vagyunk a helyszínen. Mi sem! Sok ügyfelünk érdeklődik nálunk, mielőtt megrendelné a teljes körű helyszíni átvizsgálást tőlünk, hogy elküldene néhány hirdetést előzetesen, nézzük át, hogy melyiket lenne érdemes egyáltalán vizsgáltatni. Ha nem is utasítjuk vissza csípőből az ilyen felkéréseket, mindig leszögezzük, hogy a szakértő is ugyanazt a hirdetést látja, mint az ügyfél. A „papír” mindent elbír, a mesél is papírra születtek, mégsem hisszük róluk, hogy igazak. Szívesen kiválasztunk az alternatívák közül egyet, ami a legígéretesebbnek tűnik, de mindig tisztázzuk, hogy a helyszínen minden borulhat, ne ránk legyen mérges, ha 10 perc után kiderül, hogy rommá volt törve az autó. Szétesett burkolatok: ilyenek miért nem látunk a hirdetésekben? Az autók műszaki állapota kizárólag a helyszínen, minél jobb technikával, minél több tapasztalattal rendelkező szakértő jelenlétében állapítható meg. Ha nincs lehetőség a személyes megtekintésre, mert például több száz kilométerre található lakhelyünktől az autó, akkor keresni kell egy szolgáltót, például minket, aki profin átnézi a kiszemelt autót, majd a vizsgálati eredményeit a rendelkezésünkre bocsájtja. Fontos, hogy a szolgáltató független legyen, akinek egyetlen érdeke, hogy a vizsgálati díj ellenében a saját ügyfelét tájékoztassa minél teljes körűbben. Hallgassunk is a szakértőre, ha már fizettünk neki Sokan nem hiszik el, hogy mondjuk egy fékcsere akár 200.000,- Ft-is lehet, aztán a szervizben méltatlankodnak a számla láttán, vagy annak ellenére nem csináltatnak az autón egy rutin karbantartást, hogy ezt minden esetben javasoljuk, aztán csodálkoznak, hogy tönkrement a motor. Igazságügyi szakértőként hetente több megkeresést kapok, hogy használtan vásárolt autójuk nem sokkal az adás-vétel után tönkrement, adott esetben több százezer forintért javítható hibát produkált. Ezeknek az ügyeknek a nagy része könnyen megelőzhető, egy vásárlás előtti állapot felméréssel, hogy a szakértő véleményére támaszkodva meg se vegyük a súlyos kockázatokat hordozó autót, úgyhogy az ilyesmire nagyon érdemes áldozni. Vásár után okos a paraszt – tartja a mondás, de ennek nem feltétlenül kell így lennie. Tudunk segíteni.

Magnussen még nem tett le győzelmi álmairól!

2020.08.08.
Bár a győzelem továbbra is cél, a közeljövőben ez nem realitás: “Nem úgy tűnik, mintha túl sok lehetőségünk lenne idén az előrelépésre.” – fogalmazott a dán pilóta, akinek tehetségét egyébként nem szokták megkérdőjelezni, manőverei sportszerűségét annál gyakrabban. Magnussen fiatal korának köszönhetően nem aggódik a jelenlegi sikertelenségen: “Még csak 27 éves vagyok, így sok év áll még előttem. A Forma 1-ben csak akkor nyerhetsz, ha olyan autóban ülsz, ami valóban versenyképes. Bízom benne, hogy a mostani teljesítményem elég lesz ahhoz egyszer, hogy ilyen autóban ülhessek.” A dán pilóta tehát még nem tett le a győzelemről, bár kétségtelen, hogy évről évre távolodik ez az álom.

Júliusban már nőttek az Audi eladásai

2020.08.08.
A lap szombati számában megjelenő interjúban az értékesítési igazgató elmondja, hogy a második negyedévben közel negyedével, 354 ezerre estek vissza az Audi autóeladásai, elsősorban az európai üzemek és kereskedések járványvédelmi leállítása, illetve bezárása miatt. Kínában azonban az eladások ezalatt az idő alatt mintegy negyedével emelkedtek. Április és június között például minden második eladott Audi Kínában kelt el. Júliusban az Audi eladásai már úgy három százalékkal 160 ezerre emelkedtek világszerte. Az Audi az elmúlt években a prémium modellek piacán a harmadik helyre szorult vissza a Mercedes és a BMW mögött. Wortmann elmondása szerint az Audi ezen a helyzeten modellpolitikájának a tömegtermékektől való még nagyobb mértékű eltávolításával, a luxusmárka-arculat megerősítésével kíván javítani. Erősíteni tervezik emellett a fiatalabb generáció, mint új vásárlói célcsoport megszólítását is, akik "fogékonyabban viszonyulnak a technológiai, formavilágbeli és digitalizációs trendekhez". Az értékesítési igazgató közölte, hogy az Audi az év végére piacra viszi a márka további sorsa szempontjából ikonikus jelentőségű elektromos E-Tron GT modellt. Az elektromos E-Tron SUV modellből az Audi az idén már 22 ezret értékesített.
Címkék: 

Forma-1: nagy meglepetéseket hozott a második silverstone-i időmérő

2020.08.08.
Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a Forma-1-es 70. évforduló Nagydíja szombati időmérő edzését Silverstone-ban, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről. A 30 éves pilótának - akivel a héten hosszabbított szerződést a Mercedes - ez az idei második, és pályafutása 13. pole pozíciója. Bottas mellől csapattársa, a címvédő és hatszoros világbajnok, az összetett pontversenyben élen álló brit Lewis Hamilton startolhat majd. A koronavírusos Sergio Pérezt helyettesítő német Nico Hülkenberg meglepetésre harmadikként zárt a Racing Point volánja mögött, míg Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője negyedik lett. Tovább szenved a Ferrarival a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel, aki ezúttal csak 12. lett, miközben márkatársa, a monacói Charles Leclerc nyolcadikként végzett. A nevében is rendhagyó 70. évforduló Nagydíja vasárnap 15.10 órakor kezdődik.   A teljes rajtsorrend: ------------------------ 1. sor: Valtteri Bottas (finn, Mercedes) Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2. sor: Nico Hülkenberg (német, Racing Point) Max Verstappen (holland, Red Bull) 3. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 4. sor: Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 5. sor: Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) Lando Norris (brit, McLaren) 6. sor: Esteban Ocon (francia, Renault) Sebastian Vettel (német, Ferrari) 7. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) Romain Grosjean (francia, Haas) 8. sor: George Russell (brit, Williams) Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 9. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas) Nicholas Latifi (kanadai, Williams) 10. sor: Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

Elképesztő szabálytalanságok a legújabb pofátlan(tan)ító rendőrségi videón

2020.08.08.
A Kresz FM 19.75 legújabb adásának szünetében lehet megnézni a Pofátlan(tan)ító videók legújabb részét, amelyben két kamionos és egy Suzukis sofőr szabályszegéseit lehet megtekinteni. A videó ezen a linken érhető el, ha csak a rendőrségi felvételekre kíváncsi, tekerjen 12:40-ig!  

A szerencsemalac, amely kitúrta a Toyota szerencséjét

2020.08.08.
A babona szerint újévkor sertéshúst kell enni, mert a disznó kitúrja a szerencsét. A Toyota mérnökeinek azonban még fogyasztaniuk sem kellett belőle – elég volt megépíteniük a legendás vasdisznót, és évtizedes sikersorozatot alapoztak meg vele. A történet a hatvanas évek elején kezdődött. Ekkor mutatták be a J40 szériát, az első „modern” Land Cruisert, amely megalapozta a típus legendáját. A négyféle tengelytávval gyártott modellt a legkülönfélébb felépítményekkel kínálták, a pickuptól kezdve a haszonjárműveken át a terepjárókig, és akkor még nem beszéltünk a számtalan egyedi átépítésről, amelyeket egyszerű, de robusztus technikájával a végletekig támogatott a modell.   A kereskedőktől kapott visszajelzésekből aztán kiderült, hogy a zárt karosszériás, négy oldalajtós, több üléssoros kivitelt (J45) előszeretettel vásárolja egy váratlan, új ügyfélkör: egyre több családos vevő érdeklődött a tágas, megbízható, robusztus utasszállító variáns, mint a kombi sokoldalúbb alternatívája iránt. Az ő kedvükért született meg 1967-ben a J55, amely a kor aerodinamikai divatját igyekezett ötvözni a személyautókhoz szokott vásárlók ízlésével és a J40-es akkor már ikonikus, ezért megkerülhetetlen megjelenésével. Az utóbbitól eredő, összehúzott fényszórók krómkeretet kaptak, a különálló sárvédőt az akkoriban divatba jövő, integrált doblemezzel váltották ki, a J45-től megörökölt, kétszínű fényezést pedig talán az Egyesült Államokban még ekkor is közkedvelt faborítású oldallemezek japán újraértelmezésének szánta a Toyota. A kényelem és a stabilitás érdekében megnövelték a tengelytávot, a tágasabb fejtér kedvéért magasabb is lett az autó. A karosszéria viszont majdnem ugyanolyan keskeny maradt, mint a J45-ös. Képzeljünk el egy Yaris szélességű RAV4-est, és már látjuk is magunk előtt a J55-öst. Ehhez társult a „mosolygós” lökhárító, a középen ülő két „orrlyuk” (igen, ez esetben a fényszórókra nem szempárként tekintett a közönség), no meg a motorházfedél hosszú, elkeskenyedő „orrnyerge”, és már készen is volt a becenév. Hogy az észak-amerikai piacon használatos moose, azaz jávorszarvas elnevezést miért kapta a J55, nem tudjuk, az iron pig megszólítás azonban kifejezetten találónak bizonyult a karakteres és szerethető, ám közel sem hétköznapi autóra. A Land Cruiser későbbi komfortorientált vonalának első képviselője mindazonáltal nem csupán stílusában tért el az alapját adó J45-ös sorozattól, ez volt az első olyan Land Cruiser, amelynek alváza zárt szelvényekből készült. Egy másik fontos újdonsággal az orr ellenpólusánál találkozhattunk: míg a J40 oldalra nyíló hátfala után a J45 vízszintesen osztott, lefelé és felfelé nyitható kialakítást kapott, a J55 lenyitható hátfallal és motorosan lehúzható, keret nélküli hátsó szélvédővel került forgalomba. Ugyanezt a receptet alkalmazta évtizedekkel később a Toyota 4Runner is. Alternatívája is volt ennek a megoldásnak: a középen függőlegesen osztott furgonajtó – ezt leginkább az magyarázza, hogy Japánban mindenekelőtt haszonjárműként forgalmazták a J55-öst. A hátsó üléspadot mindkét esetben teljesen vízszintesbe lehetett fektetni, ilyenkor teljes értékű, fémborítású raktérpadló várta a szállítmányt. Nemcsak első volt a J55, de sok mindenben az utolsó is. Utódja, a J60 már olyan innovatív kényelmi funkciókkal indította el a nemessé válás útján a Land Cruiser dinasztiát, mint az osztott első ülések, a szövetkárpitozás, a klímaberendezés, a szervokormány vagy az elektronikus szívótorok-befecskendezés. A Vasdisznó pont olyan messze állt a J40-estől, mint tőle a J60 – köztes modell volt, amely már nem spártai, de még nem fényűző; már nem archaikus, de még nem modern. Alighanem épp ezért sokkal kevésbé ismert és pláne kevésbé keresett, mint bármely utóda – pont ez teszi tökéletes választássá azok számára, akik nem vágynak a sablonos megoldásokra. Fotók: Toyota  

Hamilton volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen is

2020.08.08.
A hatszoros vb-győztes, címvédő Hamilton mögött - a második szabadedzéshez hasonlóan - csapattársa, a finn Valtteri Bottas autózta a második legjobb köridőt. Péntek délelőtt Bottas volt a gyorsabb a két Mercedes-pilóta közül, akik a három szabadedzésen kibérelték maguknak az első két helyet. Köridejük viszont ezúttal egy másodperccel gyengébb volt, mint péntek délután. A mezőnyből akkor csak ők ketten tudtak 1:26 perc alá menni, most ugyanez 1:27 percre vonatkozóan igaz. A harmadik helyen ezúttal a brit Lando Norris (McLaren) végzett, aki pénteken nem tudott a legjobb hat között végezni. Viszont továbbra is ott van a legjobbak között, méghozzá a negyedik helyen a - koronavírusos Sergio Pérezt helyettesítő - német Nico Hülkenberg (Racing Point).   Eredmények: 3. szabadedzés (élcsoport): --------------------------- 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:26.621 perc 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:26.784 3. Lando Norris (brit, McLaren) 1:27.202 4. Nico Hülkenberg (német, Racing Point) 1:27.256 5. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1:27.263 6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:27.328   A további program: ------------------ időmérő edzés 15.00 vasárnap: futam 15.10    

Tíz éve telepített erdőket az Audi Győr környékén

2020.08.08.
Az erdőtelepítés öt országra kiterjedő nemzetközi kutatási program része volt. A tudományos kutatásokat Magyarországon a Soproni Egyetem a Müncheni Műszaki Egyetemmel közösen végzi.  „Számunkra a fenntarthatóság nem maga a cél, hanem egy alapvető beállítottság, amely valamennyi tevékenységünket meghatározza. Ennek szellemében csökkentjük évről-évre széndioxid-lábnyomunkat, fedezzük hőenergia-felhasználásunk több mint 70%-át megújuló, geotermikus energiából, és közlekedtetünk klímasemleges „zöld vonatokat” Ingolstadt és Győr között. Erdőtelepítési programunk hozzájárul közvetlen környezetünk védelméhez és tudományos célokat is szolgál“, mondta Alfons Dintner, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke. 12 évvel ezelőtt az Audi a gyártótelephelyeinek otthont adó országokban, azaz Németországtól kezdve Magyarországon és Belgiumon át Mexikóig kezdett erdőtelepítési programba. A vállalat száz évre vállalt védnökséget az erdők felett. Az elindított program szervesen illeszkedik az Audi Hungaria környezetvédelmi stratégiájába, amelynek meghatározó eleme a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és a biodiverzitás megőrzése. Emellett az erdőtelepítés egy nemzetközi kutatássorozatnak is része: szakemberek arra keresik a választ, hogy a klímaváltozás milyen hatással van a fákra a különböző termőhelyi viszonyok között. Céljuk, hogy megtalálják azt az ideális ültetési módot, amelynek eredményeként a fák növekedése során a legnagyobb mennyiségű széndioxid köthető meg, és a legjobb feltételek biztosíthatók a biológiai sokféleség eléréséhez. Tíz év alatt az alig fél méteres kis facsemeték több méter magas fákká növekedtek. Patkányospusztán egy négy hektáros területen 13 ezer kocsányos tölgy alkot erdőt, míg Ravazdon 16 ezer kocsánytalan tölgy. A klímaváltozás vizsgálata mellett egy másik fontos pontja is van a kutatási programnak. A telepítés során az úgynevezett Nelder-körnek megfelelő ültetési módszert alkalmazták. John Nelder a hatvanas évek elején publikálta módszerét, amelynek lényege, hogy az ültetés koncentrikus körívekre épül. Ez a speciális elrendezés helytakarékos módon teszi lehetővé, hogy a fák növekedését a legkülönbözőbb tőtávolságokban vizsgálják. Az első eredmények már megfigyelhetők: A Nelder-féle ültetési módszer bizonyította, hogy nem mindegy, milyen élettere van az elültetett tölgyfának. A Nelder-módszert az erdőgazdálkodásban most először kutatják Magyarországon. Az Audi Hungaria által finanszírozott erdőtelepítésekhez a területet a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. biztosította. A tudományos kutatásokat az Audi Környezetvédelmi Alapítvány támogatja.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója