Polgári változatban is megjelent Putyin elnöki limuzinja

2018.09.29.
A luxusautót először májusban, Vlagyimir Putyin beiktatásán lehetett látni, de most a Moszkvai Autószalonon a polgári változat is bemutatkozott. Az orosz Központi Tudományos Automobil Kutató és Autóipari Motor Intézet által életre hívott új Aurus márka első modelljét a Senat névre keresztelték. Az elegánsan masszív formatervet minden bizonnyal a Rolls-Royce Phantom inspirálta, az angol luxusautóhoz hasonlóan az oroszt is kétféle tengelytávval (3,3 és 4,3 méter) kínálják, a rövidebb változat 5,63, a hosszabb 6,63 méter hosszú. A típus kifejlesztése során a luxus volt az elsődleges cél, az utasteret bőr, fa és polírozott fém borítja, a műszerfal digitális, és van egy hatalmas érintőképernyő is a középkonzol tetején. A hátsó üléssorba visszafelé nyíló ajtókon lehet beszállni, itt lehajtható asztal, hűtőszekrény és kristálypohár-készlet is az utasok rendelkezésére áll. Valószínűleg a BMW-től vásárolták a motorokat, mivel a kisebb V8-as 4,4 literes, a nagyobb V12-es pedig 6,6 literes: pont mint a bajor gyártó motorjai. A kisebbik a hajtásba besegítő villanymotorral együtt 598 lóerőt, a nagyobb 859 lóerőt képes leadni, az erőt kilencfokozatú automata váltó továbbítja a négy kerék felé, a Senat ugyanis – gondolva a hideg és havas orosz telekre – alapáron összkerék-meghajtású. 2019 elején lesz megvásárolható az újdonság az orosz piacon, az ára állítólag legalább 20 százalékkal lesz alacsonyabb, mint a hasonló méretű Rolls-Royce és a Bentley modelleké.
Címkék: 

A Hyundai Santa Fe, Kona és NEXO modelleket rangos díjjal jutalmazták

2018.09.29.
A Hyundai tervezőinek tehetségét ismerte el az IDEA- International Design Excellence Awards (Nemzetközi Dizájn Kiválósági Díj) zsűrije, amely a világ három nagy nemzetközi dizájn díjának egyike. A Hyundai közepes méretű SUV-ja, a Santa Fe, hidrogén-üzemanyagcellás SUV-ja, a NEXO, és kisméretű SUV-ja, a Kona ezüst díjat nyert az autóipar és közlekedés kategóriában.    Az IDSA-Industrial Design Society of America (Amerikai Ipari Formatervező Társaság) rangos díja a három legnevesebb formatervezési díj egyike az Amerikai Egyesült Államokban, az "iF Design Award" és a "Red Dot Design Award" díjak mellett. A díjak 20 kategóriában kerülnek kiosztásra, többek között az autóipar és közlekedés, szórakoztatóelektronika, és szolgáltatástervezés kategóriákban, amelyek odaítélése a tervezési innováció, a felhasználói élmény és a társadalmi felelősségvállalás szempontjai alapján történik.   A három, Hyundai által elnyert ezüst IDEA Design díj a legrangosabb globális tervezői díj, amelyet a márka történelme során elnyert az autóipar és közlekedés kategóriában. 2016-ban az Elantra bronz díjat nyert.    A Hyundai februárban bemutatott, újratervezett, negyedik generációs, közepes méretű SUV-ja, a Santa Fe széles és stabilitást sugárzó megjelenésével, a márkaidentitást jelképező kaszkádos hűtőrácsával és a LED fényszórók tetején elhelyezett LED-es nappali menetfényt magába foglaló összetett lámpáival dinamikus külső formatervvel rendelkezik.   A kifejező és erőteljes, vadonatúj Kona magában hordozza a Hyundai új családi identitását. A jövő-orientált, összetett lámpatestek kialakítása és a robusztus ’Páncél’ lökhárító kialakítás együttesen magabiztos, progresszív megjelenést kölcsönöznek az autónak, mindezt kecses, merész formával ötvözve. A Kona mindhárom, világszerte elismert tervezői díjat elnyerte ebben az évben.   A következő generációs hidrogén-üzemanyagcellás jármű, a NEXO, jövő-orientált formával rendelkezik, köszönhetően olyan fejlett képességeinek és átgondolt funkcióinak, mint például a horizontálisan pozicionált lámpák, amelyek bemutatják a jövőbeni és jelenlegi vizuális határokat, valamint az autó letisztult megjelenéséhez illeszkedő rejtett hátsó ablaktörlő. A NEXO elnyerte a rangos Red Dot Design Díjat is, elismerve ezzel formatervének kiválóságát.   „A Hyundai jelenlegi és jövőbeni SUV kínálatának három reprezentatív modellje bizonyította versenyelőnyét, a terméktervezés területén valaha elért legmagasabb vállalati teljesítmény révén” - nyilatkozta Luc Donkerwolke a Hyundai Tervezőközpontjának vezetője és a Hyundai Motor ügyvezető alelnöke. "Arra számítunk, hogy ez az elismerés inspirációt nyújt a Hyundai tervezési teljesítményének folyamatos javításához."   Mindezek mellett, a Hyundai luxusmárkájának számító Genesis tervezési kiválóságáért két egymást követő évben is elismerésben részesült. A közepes méretű G70 szedánt idén is az IDEA döntősei közé választották, akárcsak a tavaly hasonló megtiszteltetésben részesülő G80 Sports modellt.  
Címkék: 

Eladó a ralitörténelem egy rendkívüli darabja

2018.09.29.
A Celica GT-Four ST 185 a Toyota motorsport-történelmének legsikeresebb autója. 1992 és ’94 között háromszor nyerte el az egyéni és kétszer a konstruktőri világbajnoki címet a rali-világbajnokságban, méghozzá a motorsport világában is pikánsnak számító körülmények között. A finn Juha Kankkunen pont akkor igazolt el a Toyota Team Europe csapatától, amikorra a japán márka első összkerékhajtású versenyautója, az ST165-ös Celica beérett, így a kiváló Toyotával már nem ő, hanem utóda, Carlos Sainz szerezhette meg a Toyota Team Europe első egyéni világbajnoki címét – a finn pilóta a konkurens Lanciánál szerzett konstruktőri világbajnoki címével vigasztalódhatott. 1991-ben mindkét bajnoki kupát Kankkunen hódította el, így 1992-ben Sainznak személyes és csapatszinten is volt mit bizonyítania. Ehhez rendelkezett is a megfelelő eszközzel: a frissen bemutatott, minden szempontból továbbfejlesztett ST185-ös Celicával. Az évad során a Lancia összességében erősebbnek bizonyult, ám Sainz egy pillanatra sem engedte lazítani Kankkunent és francia csapattársát, Didier Auriolt. Hármójuk küzdelme egészen az évad utolsó futamáig, az angliai RAC raliig tartotta izgalomban a rajongókat. Végül Sainz fejére ismét felkerült az egyéni bajnoki korona, de a konstruktőri cím a Lanciánál maradt. A következő évben aztán a Toyota leigazolta a Lancia két pilótáját, Sainz pedig egy Lanciával versenyző privát csapat pilótája lett. Először Kankkunent, majd Auriolt is egyéni világbajnoki címhez segítette az ST185, amely az 1994-es évadban búcsúzott aktív pályafutásától. Mostani történetünk azonban egy konkrét Celicáról szól: arról, amivel Sainz megnyerte az 1992-es RAC ralit, ezzel második és utolsó világbajnoki címét. A JT 164STJ500014913 alvázszámú autó az évad zárása után visszatért a Toyota Team Europe kölni főhadiszállására, és egy raktárban pihente ki az egész éves versenyzés fáradalmait. Nem sokáig henyélhetett, a Toyota elővette, és új futóművet szereltek alá, hogy tesztautóként segítse Kankkunen felkészülését az 1994-es Szafari ralira. Ezt követően, ha már megkapta az afrikai körülményekre optimalizált, kemény futóművet, a Toyota kenyai képviseletéhez került az autó, innen pedig Paraguayba – mindkét országban a helyi bajnokság megbecsült, ütőképes szereplőjeként töltötte utolsó aktív éveit. Dél-Amerikából került jelenlegi tulajdonosához, aki teljes körűen restaurálta az autót. Ennek során nem Sainz versenyfestését, hanem a legutolsó WRC-s beállításoknak megfelelően Szafari ralis matricázást kapott a bukólámpás kupé. Ezt akár szimbolikus jelentőségűnek is tekinthetjük: a spanyol matador valójában pont a Castrol-színeknek köszönhetően vált meg a Toyotától, mivel a csapat új szponzora összeegyeztethetetlen volt saját egyéni támogatói szerződésével – őt ugyanis egy másik olajcég, a Repsol szponzorálta. Az autót 229 ezer euróért, azaz 75 millió forintért kínálja eladásra olaszországi tulajdonosa. Ezért a pénzért nem csupán egy - két rali-világbajnok keze között is megfordult -, legendás autóhoz jut az új tulajdonos, hanem megkapja vele a komplett eredeti műszaki leírást, a TTE által kiállított technikai, mechanikus és elektronikus kézikönyveket, valamint számos tartalék alkatrészt és kerekeket, továbbá a felújítást részletesen dokumentáló fényképeket is.
Címkék: 

Bottasé a pole pozíció, Hamilton második

2018.09.29.
A 29 éves versenyzőnek ez az idei második, pályafutásának pedig hetedik pole pozíciója. Bottas mellől csapattársa, a címvédő és az összetettben most is az élen álló, négyszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton startolhat. A harmadik rajtkockát Hamilton legfőbb kihívója, a vb-pontversenyben 40 pontos hátránnyal második német Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője foglalhatja el. A Red Bull versenyzői, az ausztrál Daniel Ricciardo és a holland Max Verstappen nem vettek részt az időmérő mindhárom szakaszában, motorcsere miatt ugyanis mindenképpen a rajtrács végéről kell majd megkezdeniük a vasárnapi futamot. Ugyanígy járt a Toro Rosso két pilótája, a francia Pierre Gasly és az új-zélandi Brendon Hartley is, valamint a McLaren veterán spanyol versenyzője, a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso. Az 53 körös Orosz Nagydíj vasárnap 13.10 órakor kezdődik.     A teljes rajtsorrend:     ---------------------     1. sor: Valtteri Bottas (finn, Mercedes) Lewis Hamilton (brit, Mercedes)     2. sor: Sebastian Vettel (német, Ferrari) Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)     3. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas) Esteban Ocon (francia, Force India)     4. sor: Charles Leclerc (monacói, Sauber) Sergio Perez (mexikói, Force India)     5. sor: Romain Grosjean (francia, Haas) Marcus Ericsson (svéd, Sauber)     6. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) Nico Hülkenberg (német, Renault)     7. sor: Szergej Szirotkin (orosz, Williams) Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)     8. sor: Lance Stroll (kanadai, Williams) Max Verstappen (holland, Red Bull)     9. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)     10. sor: Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) Fernando Alonso (spanyol, McLaren)

Elkészült a 250 ezredik Skoda Kodiaq

2018.09.29.
Michael Oeljeklaus, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának gyártásért és logisztikáért felelős tagja szerint, „Ha azt nézzük, hogy a ŠKODA KODIAQ modellt csak két évvel ezelőtt mutattuk be, a 250 ezres gyártási darabszám hatalmas eredménynek számít. A KODIAQ megváltoztatta a ŠKODA márkaimázsát és ezzel ösztönzi a többi modell eladását is.” A nagyjából 23 hónap alatt legyártott 250 000 darab járművel a ŠKODA KODIAQ egyike a cseh gyártó világszerte elért növekedése hajtóerejének. Két évvel ezelőtt, 2016 szeptemberében a márka első nagyméretű SUV modellje kigördült a reflektorfénybe a berlini ‘Kraftwerk’ esemény helyszínén. A KODIAQ a Párizsi Motor Show-n ünnepelte kiállítási premierjét ugyanabban a hónapban, gyártása pedig a Kvasiny-i gyárban kezdődött 2016-ban. A ŠKODA Connect connectivity szolgáltatásai, amelyek mára gyakorlatilag a márka összes modelljének felszereltségéhez hozzátartoznak, szintén a KODIAQ modellben mutatkoztak be először. A 250 000-ik KODIAQ egy acélszürke színű SPORTLINE változat. A mérföldkőnek számító darab egy francia vásárlóhoz kerül majd. A ŠKODA KODIAQ modellt jelenleg hat autógyárban készítik. A Kvasiny-i üzemen kívül a kínai Changshában, az orosz Nyizsnij Novgorodban, az indiai Aurangabadban, az ukrán Solomonovóban és a kazahsztáni Uszt-Kamenogorszkban készül. A márka első nagyméretű SUV modellje elkápráztat a hétköznapi használhatóságával, kitűnő ár-érték arányával, kivételesen nagy tereivel, a ŠKODA Connect innovatív connectivity szolgáltatásaival, és a legkorszerűbb biztonsági és kényelmi berendezéseivel. A KODIAQ megnyerő külsejével bizonyította, hogy a ŠKODA sikeresen ültette át kifejező dizájnját a SUV szegmensre is. A KODIAQ modellre szintén jellemzőek a ŠKODA járművein megszokott karakteres, letisztult, éles vonalak, a jellegzetes hűtőrács és a merész kerékjáratok. A ŠKODA KODIAQ a márka első olyan modellje, amely elérhető opcionális harmadik üléssorral is, amely akár 7 személy számára is lehetővé teszi a rendkívül kényelmes utazást a nagyméretű SUV modellben. A KODIAQ modellen kívül, a ŠKODA jelenlegi SUV kínálatába tartozik a KAROQ kompakt SUV és a KAMIQ is, amelyet Kínában gyártanak a helyi piac számára. Hamarosan a ŠKODA KODIAQ modellje még egy úttörő szerepet tölt be – mint a márka első RS feliratot viselő SUV modellje, kiegészítve a ŠKODA legsportosabb modelljeinek sorát. Az érzéki KODIAQ RS elegáns vonalak, sportos kontúrok és egy SUV jellegzetesen robusztus felépítésének kölcsönhatásából kelt életre. A 176 kW-os (240 LE) ŠKODA KODIAQ RS a 2018-as Párizsi Motor Show-n mutatkozik be októberben.  
Címkék: 

Az Audi új hazára talált Magyarországon

2018.09.29.
Utóbbit Bram Schot, az Audi AG igazgatótanácsának megbízott elnöke, előbbit Herbert Diess, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke. A magyar kormány képviseletében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter köszöntötte a negyedszázados évfordulót. A legújabb győri modell, az Audi Q3 Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke bevezetőjében felidézte a napot, amikor az Audi Győrben 1993. február 13.-án megalapította magyarországi, s egyúttal első nem Németországban termelő telephelyét. Apró motorgyárként maroknyi munkatárssal kezdtünk, naponta 2 ezer motort gyártott 700 munkatársunk, ma naponta 9 ezer motor készül, 700 jármű, s közel 13 ezer munkatársunk van – fogalmazott Achim Heinfling, érzékeltetve a megtett utat a számok nyelvén. Ennél is lenyűgözőbb a 25 év mérlege. Negyed század alatt Győrben több mint 34 millió motor készült, autóból pedig 1,2 millió. Ha pedig a beszállítókat is számításba vesszük, a győri Audi több mint harminc ezer embernek biztosítja a megélhetést, a kiszámítható jövőt. Az Audi által támogatott Győri Balett látványos műsort adott az autók között. Beszélt arról is, hogy a sikerekből az Audi Hungaria mindig visszajuttatott a városnak, nem csak adót fizetnek, hanem kultúrát, sportot, egyetemet is támogatnak, mert fontos számukra a társadalmi felelősségvállalás. Felidézte azt is, két hónapja megkezdődött Győrben az e-motorok gyártása, ami a vállalat életében újabb mérföldkövet jelent. Az Audi Hungaria 25 éve iskolapéldája a politika és a gazdaság sikeres együttműködésének – mondta Heinfling. A 25 éves magyarországi sikertörténetre rendkívül büszkék vagyunk, a győri Audi erős tagja az Audi-családnak – jelentette ki az ünnepségen Abraham Schot, az Audi AG igazgatótanácsának megbízott elnöke, aki szerint az Audi új hazára talált Magyarországon, ahol az ország második legnagyobb vállalata és legnagyobb járműipari foglalkoztatója. Színpadon a díszvendégek: Peter Mosch, az Audi AG üzemi tanácsának elnöke, Peter Kössler, az Audi AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanácsi tagja, Abraham Schot, az Audi AG igazgatótanácsának megbízott elnöke, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Herbert Diess, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke, Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke, Borkai Zsolt polgármester és Kelemen Imre, az Audi Hungaria Üzemi Tanácsának elnöke az Audi Hungária Zrt. alapításának 25. évfordulóján rendezett ünnepségen Győrben 2018. szeptember 20-án. MTI Fotó: Krizsán Csaba  Abraham Schot beszélt arról is, hogy az Audi küldetése az elektromobilitás, 2025-ig az Audi valamennyi modellje elérhető lesz elektromos változatban, amelyekbe Győrben készülnek a motorok. Készülnek majd Győrben e-autók is, az elektromos autók győri gyártásának indulására azonban nem jelölt meg időpontot. 25 év hosszú idő ahhoz, hogy minden megváltozzon – fogalmazott köszöntőjében a magyar külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint 25 éve elképzelni sem tudtuk volna, hogy Győrben működik majd a világ legnagyobb motorgyára, hogy az Audi 13 ezer embert foglalkoztat, és hogy negyedszázad alatt 9 milliárd eurót fektet be Magyarországon. Az Audi több mint gyár, technológiai fellegvár – ezekkel a szavakkal gratulált a jubileumhoz Szijjártó Péter. Technológiai fellegvár  Az ünnepségen a Győri Balett és a Győri Filharmonikus Zenekar is fellépett, erre az alkalomra koreografált darabbal és zenékkel. Mindkét társulat fő támogatója a győri Audi. A látványos fellépésekbőúl az autók sem maradtak ki, tánc közben előbb egy első generációs Audi TT gurult a színpadra, amelyet húsz éve kezdtek el gyártani Győrben. Másodikként pedig egy Audi Q3 érkezett a színpadra, a gyár legújabb büszkesége, amelynek gyártása néhány héttel ezelőtt kezdődött.

Hamilton volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

2018.09.29.
Az 1:33.067 perces idővel pályacsúcsot elérő négyszeres világbajnok brit versenyző mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett másodikként, a vb-pontverseny második helyén álló, szintén négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel pedig a harmadik lett. Eredmények, 3. szabadedzés: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:33.067 perc 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:33.321 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:33.667 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:33.688 5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:33.937   6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:34.394      pénteki eredmények:          2. szabadedzés: 1. Hamilton 1:33.385 perc 2. Bottas 1:33.584 3. Verstappen 1:33.827 4. Ricciardo 1:33.844 5. Vettel 1:33.928 6. Räikkönen 1:34.388      1. szabadedzés: 1. Vettel 1:34.488 perc 2. Verstappen 1:34.538 3. Hamilton 1:34.818 4. Bottas 1:34.999 5. Ricciardo 1:35.524 6. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:35.663     A további program: időmérő edzés 14.00     vasárnap: futam 13.10

WRC: Ogier jövőre visszatér a Citroënhez

2018.09.29.
A francia pilóta 2008-ban junior világbajnok lett a francia autómárkával, majd 2013 és 2016 között a Volkswagennel nyert négy vb-címet a felnőtt mezőnyben. Az ötödik győzelmét az M-Sport Ford színeiben aratta, itt mostanáig két évet töltött. Ogier célja, hogy három márkával is világbajnok legyen, ez eddig mindössze egy versenyzőnek, a finn Juha Kankkunennek sikerült a Peugeot-val (1986), a Lanciával  (1987, 1991) és a Toyotával (1993). Ogier-nél több vb-címe is csak a honfitárs, kilencszeres győztes Sebastien Loebnek van, ő 2004 és 2012 között a Citroënnel aratta sikereit. A Citroënnek nagy szüksége van az erősítésre, mivel idén még a futamgyőzelem sem jött össze nekik, és a gyártók versenyében is az utolsó helyen állnak.

Toyota: hónapokra is leállhat az angliai termelés "kemény Brexit" esetén

2018.09.29.
Marvin Cooke, a közép-angliai Derbyshire megyében működő, a japán cég európai termelési központjának is számító Toyota-üzem vezetője a BBC közszolgálati rádiónak nyilatkozva szombaton - éppen fél évvel a brit EU-tagság megszűnésének várható időpontja előtt - kijelentette: meggyőződése szerint ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül "zuhan ki" az EU-ból, és emiatt akár csak egyetlen részegység nem érkezik meg időben valamelyik külföldi beszállítótól, akkor lehetetlenné válik az autógyártás az üzemben a fennakadás idejére. Cooke szerint egyszerűen megjósolhatatlan, hogy az esetleges "kemény Brexit" okozta fennakadások meddig tartanának: lehet szó órákról, napokról, hetekről, de akár hónapokról is. A vezérigazgató elmondta: a Toyota angliai gyárába átlagosan 37 percenként érkeznek kamionok az európai beszállítók által gyártott részegységekkel, és akár egynapi leállás is komoly veszteségeket okozhatna, mivel az üzem napi termelési értéke 12 millió font (4,4 milliárd forint). Az utóbbi hetekben a brit üzleti szektor más szereplői is folyamatosan figyelmeztetik a brit kormányt a megállapodás nélküli Brexit esetén megjelenő vám- és egyéb kereskedelmi akadályok súlyos gazdasági kockázataira. A brit autógyártók és -kereskedők szövetségének (SMMT) minapi beszámolója szerint idén az első félévben máris csaknem 50 százalékkal zuhant a brit autóiparban bejelentett új beruházási tervek értéke a tavalyi azonos időszakhoz képest, mindenekelőtt a Brexit-folyamatot övező bizonytalanságok miatt. Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium nemrégiben közölte, hogy kérdésessé válna további jelenléte a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia a jövőbeni kapcsolatrendszer feltételeiről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból. Az Airbus 25 nagy-britanniai telephelyétől közvetve vagy közvetlenül 100 ezer brit munkahely függ. A Jaguar Land Rover brit luxusautógyártó figyelmeztetése szerint a vállalatnak évente 1,2 milliárd font (csaknem 440 milliárd forint) többletköltséget okozna, ha európai exportját a brit EU-tagság megszűnése után vámok terhelnék, és ez a cég fennmaradását sodorná veszélybe. A Hondabrit érdekeltségeinek szakértői a londoni alsóház nemrégiben tartott meghallgatásán elmondták: a cég angliai üzeméhez hétpercenként érkeznek kamionok az uniós beszállítóktól származó részegységekkel, és a raktárakban mindössze egynapi termeléshez szükséges készlet van. A Honda szakértői szerint ha a kontinensről érkező részegység-behozatalt vámvizsgálatnak kell alávetni, a beszállítási folyamat ebből eredő minden negyedórányi késedelme 850 ezer font (csaknem 310 millió forint) halmozott éves veszteséget okozna a cégnek a tovagyűrűző fennakadások miatt.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója