Elérte a víz az M7-es autópályát - útlezárások

2014.09.13.
A nyugat-dunántúli megyékben számos félpályás korlátozás vagy útszűkület nehezítheti a közlekedést. A korlátozások száma folyamatosan változik, ezért utazás előtt érdemes a közlekedőknek tájékozódniuk az aktuális útviszonyokról - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Arra kérik az autósokat, hogy főleg éjszaka fontolják meg, elindulnak-e. Ha az utazás mellett döntenek, fokozott óvatossággal és körültekintéssel vezessenek, mivel a vízátfolyásokat, iszapos útszakaszokat a korlátozott látási viszonyok miatt nehezebben vehetik észre.A közlemény szerint Vas megyében hét utat érint a lezárás. Vízátfolyás miatt lezárták a Molnaszecsőd-Döröske összekötő utat, a 7424-es jelű út Kerkáskápolna és Magyarföld, a 7455-ös jelű út Máriaújfalu és Farkasfa közötti szakaszát. Továbbá a 74172-es bekötőút egy szakaszát Felsőmarác településen, a 8712-es jelű utat Ják és Balogunyom között. A 74183-es jelű út Alsószölnök és az országhatár közötti, valamint a 74182-es jelű bekötőút egy szakaszát Szakonyfalu belterületén lezárták. Szakonyfalura a délutáni óráktól csak az ott lakókat engedik át.Zala megyében nyolc útszakaszt zártak le: a 74-es főút egy szakaszát Nagykanizsánál a Principális-csatorna áradása miatt. Vízátfolyás miatt lezárták a 6835-ös jelű utat Letenyén. Továbbá lezárták a 7407-es jelű utat Babosdöbréténél, a 7418-as jelű utat Bagladnál, a 7424-es jelű utat Szentgyörgyvölgynél. A 7538-as jelű út Murarátkánál, a 7538-as jelű út Letenye és Murarátka között sárátfolyás miatt, a 7421-es jelű út Baglad és Nemesnép között nem használható.Az M70-as autóút Tornyiszentmiklós felé vezető oldalán a 7-es főúti csomópontnál a lassító sávot lezárták, a két belső sáv azonban járható - olvasható a közleményben. Győr-Moson-Sopron megyében a 83125-ös jelű út a Cuhai-Bakony-ér áradása miatt Kajárpécnél egy szakaszon van lezárva vízátfolyás miatt. Veszprém megyében a Pápa-Vaszar-Gyarmat összekötő út, a Pápa és a takácsi elágazás, a Gerence patak áradása miatt van lezárva - olvasható a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményében.Korábban írtuk:Az Oltárcra vezető út 1,2 kilométeres szakaszát kellett lezárni a heves esőzések okozta elöntések miatt, a település ezért megközelíthetetlenné vált. Le kellett zárni a Babosdöbrétére, Szentgyörgyvölgyre és Nemesnépre vezető utakat is az áradás miatt. Változatlanul nem járható a 74-es főút Nagykanizsánál négy kilométer hosszan, Letenyén és Murarátkánál is a vízátfolyás miatt kellett lezárni egyes útszakaszokat.Szombat déltől azonban ismét járhatóvá vált a 75-ös főút Nova és Lenti közötti szakasza, a Szentmargitfalva és Bázakerettye közötti út, valamint a Tormaföldére vezető útvonal.Lenti és Nagykanizsa térségében több utat is elöntött az éjszakai esőzések miatt kialakult áradás, a hömpölygő sáros víz elérte az M7-es autópályát és az M70-es utat is, Rédicsen autókat sodort el az ár.

Folytatja a BKV a Tatra villamosok felújítását

2014.09.13.
A BKK péntek este közölte Facebook-oldalán, hogy 2002-ben már felújítottak 80, a volt Csehszlovákiában gyártott villamost. Az átalakítás bevált, a járművek 15 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak - tették hozzá.A villamosokba a felújítás során olyan rendszert telepítenek, amely visszatáplálja a fékezéskor felszabaduló energiát, az ajtók egyedi nyitásúak lesznek, korszerűsítik a vezetőfülkét, az utastér világosabb színeket, új üléseket kap, az utastájékoztató elemek pedig az új arculatba illeszkednek.A felújítást a BKV tulajdonában lévő VJSZ Kft. végzi, az első néhány jármű összeszerelése hamarosan befejeződik, a próbafutások és a vizsgáztatás után várhatóan novembertől fokozatosan állnak forgalomba az 1-es vonalon.A következő, 2015-ös ütemben már a budafoki kocsiszínben is megjelenhetnek a felújított szerelvények. A BKK jelezte, hogy a tervek szerint minden Tatra villamost korszerűsítenek, a soron következő javításokkor, 2015-ben legalább húsz villamos újulhat meg.A Budapesten közlekedő T5C5 típusú Tatra villamosokat 1980 és 1984 között gyártották a BKV igényei szerint. A 80 felújított villamos a T5C5K típusjelet kapta. A BKV honlapja szerint 2010-ben a cégnél 320 Tatra szolgált.

Miki házhoz megy – Papp Endre és a Jövő Autósiskola története

2014.09.13.
Kép és szöveg: Horváth Miklós Gondolom a headline-ban említett életkorra kíváncsi most mindenki! Azonban mielőtt elárulom Bandi életkorát, lássuk csak, hogy miért olyan kevés a fiatal ezen a pályán. Az ok amilyen egyszerű, legalább olyan érthetetlen, ugyanis hazánkban a gépjárművezetői oktatóképzés 2004 óta szünetel. Egy kísérleti jellegű tanfolyamra még sor került 2010-ben, de azt követően nem történt előrelépés e téren. Számoljunk csak együtt! Egy szakoktatói minősítést adó tanfolyamra meglévő A, B, C kategóriával, 24. évet betöltött életkorral jelentkezhet az, aki a fentieken túl rendelkezik az előírt iskolai végzettséggel (érettségi) és talán még erkölcsi bizonyítvánnyal is. Ezt követően elvégzi a tanfolyamot, a minősítő vizsgán 90 százalékos teljesítményt produkál, és hatósági névjegyzékbe veteti magát, valamint évente megugorja az említett magas lécet, azaz megismétli a vizsgát. Az jogsi megszerzését követően azt mondta, soha nem lenne oktató - kamionos, vagy buszsofőr annál inkább! Képre kattintva galéria nyílik Talán nem én vagyok az egyedüli, aki viszonylag nehezen találna olyan huszonnégy évest, aki a fenti kritériumoknak megfelel, és ambíciót is érez magában egy olyan hivatáshoz, ahol az életpályamodell legalább olyan hiánycikk, mint a megfelelő utánpótlás. Lehet, hogy a kettő között szoros kapcsolat is van? Kicsit eltértünk a témától, de sebaj! Feltételezzük, hogy 2010-ben, az utolsó tanfolyamon mégis megfordult egy ifjú titán, aki jelentkezett a szakoktatói tanfolyamra és el is végezte. Ha ez lehetséges, akkor ő most 28 éves, és valószínűleg ő a legfiatalabb oktató ma az országban. Tanulság: Soha ne mondd azt, hogy soha! Interjúalanyom 24 éves volt, amikor ebbe belevágott, csupán annyi eltéréssel, hogy nem volt követelmény az A és C kategória megléte, és két évvel lejjebb volt az alsó korhatár a mostanihoz képest, hiszen még csak 2004-et írtunk ekkortájt. Aki figyelt, már ki is számolta, hogy Bandi 34 éves és tíz éve foglalkozik a gépjárművezető-képzéssel. A félreértések elkerülése végett, azért a teljes képhez hozzátartozik, hogy nem az ifjúkorban egyébként sem létező céltudatosságnak vagy a kiemelkedő ambícióknak köszönhető az átlagosnak semmiképp nem nevezhető pályaválasztás, merthogy az oktatóvá válás inkább egyfajta eszköz volt a túléléshez Endre esetében. A budapesti születésű, újbudai neveltetésű – tehát önmagát lokálpatriótának nevező – oktató és iskolavezető a gimnázium befejezéséig tartó időszakról nem sokat beszélt. Az első fordulat a fogorvosi egyetem második félévének végén történt, amikor is Bandi fel- és egyben beismerte, hogy számára nem ezt a pályát rendelték el odafenn. Mosoly, kedvesség, türelem - a tanulónak éreznie kell, hogy ebben korlátlan tartalékai vannak az oktatónak, különben semmit sem ér a szakmai tudás A következő állomás a győri Széchenyi István Egyetem volt, ahol felvételt nyert a közgazdaságtudományi karra. Diplomát sajnos itt sem szerzett, ugyanis a rendszer nem engedi, hogy egy tantárgy harmadszori felvételét követően, ha azt nem sikerült teljesíteni, tovább folytassa megkezdett tanulmányait. Két év eltiltásnak nézett elébe Endre és ezzel együtt a szülői támogatás megvonásának is. Azt semmiképp nem mondhatjuk róla, hogy a dolgok könnyebbik végét igyekszik megfogni, ugyanis az ekkor felvetődött „dolgozni kell és pénzt keresni” problémát az oktatói munka megkezdésével kívánta megoldani. Az utolsó tanfolyamok egyikét elcsípte, sikeres vizsgát tett, és megkezdte az oktatói munkát. Nem egy tipikus évhalasztó-diákmunka, ugye?! Az oktatáshoz való látens vonzalom hátterét vizsgálva kiderült, hogy Endre családjában keresendő a forrás. Az édesanya szemész szakorvos, amiből nem feltétlen születik pedagógiai pályára ösztönző elvárás, azonban az édesapa pedagógiai doktori címmel és pszichológiai végzettséggel is rendelkezik, ráadásul másodállásban gépjármű-vezetési oktatóként is dolgozott, amíg nyugállományba nem vonult, azóta pedig szakmai vizsgabiztosként (gépkezelő és taxis vizsgákon) jelenleg is aktív. Mintha a lányokból nagyobb forgalom lenne... Bandi oktatói karrierje annál az iskolánál indult, ahol a B-kategóriás jogosítványát is megszerezte, mely az V. Sebesség Autósiskola volt. Már a kezdeteknél meghozta azt a döntést, hogy nem kíván olyan autósiskolával szerződni, akiknél az alacsony ár kétségtelenül a minőség rovására van, ugyanis – elmondása szerint – ebben a műfajban a kettő szoros összefüggésben áll. Első tanuló vezetői között egykori általános iskolai osztálytársáról mesélt, aki azt mondta „majd akkor tanulok meg vezetni, ha te lehetsz az oktatóm”. Mivel eljött ez az idő, az illető be is iratkozott egy a lakhelyéhez közeli autósiskola elméleti képzésére, ahol előre leszögezte, hogy a gyakorlati részt az általa választott oktatóval szeretné lebonyolítani. Ez az iskola a Fővárosi Közlekedésbiztonsági Társaság (FKBT) volt, akivel Endre ennek köszönhetően szerződésre lépett. Az egykori osztálytárs sikeres vizsgát tett, Bandi pedig egyre több tanulót kapott. Az FKBT időközben átalakult, és S.O.S Autósiskola néven folytatta tovább működését. Ez a modell még egy korábbi időszakból való, jelenleg egy zöld Astra sedan-nal zajlik az oktatás Mivel Bandi és az S.O.S Autósiskola tulajdonosa együtt jártak szakoktatói képzésre, abszolút kiszámítható fordulat következett: az autósiskola 2009-es budai kirendeltségének indulásakor az irodavezetői feladatokat interjúalanyom kapta. A működés adminisztrációs és stratégiai részleteit így mélységeiben átlátta, azonban a döntéshozatal továbbra sem egy személyre összpontosult. Az irodavezetőnek azonban voltak elvei, és semmiképp sem szerette volna, hogy a profitorientáltság legyen a vezérelv, sőt még az iskola nevével sem volt kibékülve, mondván, hogy a vezetni tanuláshoz idő kell, az S.O.S elnevezés pedig valamiféle gyors segítségre utal, ami szemben áll az általa vallott és alkalmazott minőségi ars poeticával. Az addig eltelt időszakban nagymotor, teherautó és buszvezetői engedélyt is szerzett Endre, valamint gyakorlati és elméleti oktatói szakvizsgákkal is felvértezte magát, így minden adott volt, hogy saját autósiskolát indítson. A kollégák: (balról) Szilágyi Péter, Fülöp Zoltán, Papp Endre és Izsó Zoltán A Jövő Autósiskola – melynek oktatója és tulajdonosa is – 2010. december 31-én kezdte meg működését. Két dolog figyelemre méltó az indulást és a működést illetően. Az egyik, hogy az iskolavezető nemcsak szakmai felkészültség szerint válogatta meg a kollégáit, hanem nagy hangsúlyt fektetett az emberi tényezőre is. Elsősorban a minimalista szemlélettel szakítani vágyó munkatársakat kereste, és három tapasztaltabb és egy fiatalabb kollégával indította el (és működteti jelenleg is) a képzést. „Megkérdeztem mennyiért vállalnak oktatást, és meglepően alacsony árat mondtak. Megtoldottam az általuk megadott összeget, és azt mondtam, hogy cserébe minőségi munkát kérek” – emlékezett vissza a kezdeti alkura Bandi. A másik dolog, amiben úttörőnek is mondható az iskola működése, az az elektromos vezetési karton (oktaméter) használata. A rendszert egy 2008-as konferencián ismerte meg a fiatal oktató, és azonnal javaslatot tett akkori társának, hogy vállaljanak mindenáron egy beruházást, ugyanis ez a jövő. Ahogy a képeken is látható, a GPS alapú rendszer manipulálhatatlanul rögzít minden oktatás közbeni részletet. A tanuló neve, útvonala, vezetéssel töltött idő és körülmények, valamint minden olyan részlet, amit a papír alapú kartonokon nem lehet feltüntetni, rögzítésre és tárolásra kerül. Az utastérben elhelyezett kamerák segítségével – melyek rögzítik a szélvédő előtti és mögötti eseményeket – bármikor visszajátszható egy-egy forgalmi szituáció, elemezhető, esettanulmányként is használható a vezetéselméleti oktatás során. Minden mellette szól mégis esélytelennek tűnik, hogy rendszerbe állítaná a hatóság Az iskola működési struktúrája teljes mértékben alátámasztja azt a nézetet, miszerint a tanulóközpontúság a siker titka, hiszen az elégedettségből élünk – fejtette ki a high-tech dolgokra nyitott és a korrektségre érzékeny oktató. Az oktaméterről pedig megtudtam, hogy már 2008-tól létezik, körülbelül 10 iskola használja az országban, és mindenki maximálisan elégedett vele, a hatóság mégsem ösztönzi vagy támogatja az elterjedését. Egyelőre a papír alapú adminisztráció a kötelező A fiatal oktató jövőt illető ambícióit firtatva megtudtam, hogy jelenleg az ELTE andragógia szakának utolsó éves hallgatója, és a diploma megszerzését követően szakoktatói képzésben kívánja kamatoztatni ismereteit. A szokásos mazsola-tanoda sztorik kérdéskör kapcsán, pedig csak mosolyogva mondta, hogy „főleg csajos történetek” vannak a tarsolyában. „A sikeres rutin vizsgát követően mindig megjutalmazom a tanulóimat egy kis közúti vezetéssel. Az egyik lánnyal a tanpályán megszerzett „M” minősítés utáni napon, reggel hétkor találkoztunk, hogy a gyakorlati képzés következő szintjére lépjünk. Mivel tudtam róla, hogy imádja a síelést, és abban a szezonban nem volt lehetősége hódolni a szenvedélyének, megkérdeztem tőle, hogy mit szólna a főnöke, ha ma nem menne dolgozni. Március vége volt, tudtam, hogy a Mátrában minden adott a síeléshez, ráadásul késő délutánig nem volt dolgom. A lány igent mondott és megvolt a spontán kiruccanás, amit azóta is emlegetünk. Hasonló eset máskor is előfordult, amikor egy szintén gyönyörű lánnyal a soproni Volt-fesztiválra autóztunk. Endre nem csak laza és könnyed lélek, hanem türelmes is - az idős nénivel 115 órán keresztűl gyakoroltak Az országúti vezetés és az előzés végrehajtásának módszertanát úgy szoktuk gyakorolni, hogy két autónyi tanulót összetrombitálunk, és elmegyünk egy hétvégi napon egy kevésbé forgalmas főútvonalra. Az állandó rádiós kapcsolat és az előzendő autóban ülő oktató segítsége nagyon hasznos, és a tanulók is szeretik, hogy biztonságos körülmények között tanulhatnak meg egy nagyon veszélyes műveletet. Egy tavaly szeptemberi napon, öt tanulóval és két tanuló autóval elmentünk Dunaújvárosig a 6-os úton. Ott átült hozzám egy lány, így ötödmagammal (csak lányokkal) elmentünk Pécsre, ahonnan az egyik lány származott. Ott megvendégeltek minket a szülők, majd továbbmentünk és Kaposváron kötöttünk ki, ahonnan egy másik lány származott. Itt is megvendégeltek minket, majd hazafelé még útba ejtettük a Balatont, és egy feledhetetlen kalanddal lettünk gazdagabbak. A benzinkutas arcát azért lefényképeztem volna, amikor meglátta, hogy négy, nagyon csinos lány ül az autóban. A versenyszerű snowboard mellett, wakeboard, foci, bringa is jöhet Volt egy színész tanítványom, Klem Viktor, aki mindenféle karaktert eljátszott vezetés közben. Taxis, autóversenyző, cigarettázó vagány srác, aki túráztat a lámpánál állva – mindig és mindent kifigurázott. Egy idő után felajánlottam neki, hogy nem kell tovább fizetnie, ha vállalja, hogy egy reklámfilmhez szükséges forgatást elvállal, amiben a tanulóvezetői stílusokat és az oktatói reakciókat leforgathatjuk vele. Megformáltuk a nagyon béna sofőrt, aki az ablaktörlőt kapcsolja be irányjelzés helyett, lefullad, hátramenetet kapcsol, amikor előre kellene indulnia. A vagány, az okoskodó, mindent megmagyarázó karaktert is megterveztük, és annak ellenére, hogy ezek a snittek még nem készültek el, én már az ötlettől is feldobva éreztem magam. Végül pedig volt egy képzőművész tanulóm is – Felsmann István – akitől a legtöbb oktató falra mászna, vagy feladná végleg a karrierjét. Egy kolléga már megtette, így került hozzám és nekem nagyon jó kapcsolatom lett vele. Idővel kiderült róla, hogy Magyarország tíz legjobb képzőművészeként jegyzik, de engem mindig is vonzottak azok az emberek, akiknek másképp jár az agyuk”. Ennek kapcsán merült fel bennem, hogy Endrében a normáktól eltérő, alkotó emberek pozitívumait látom, így bátorkodtam megkérdezni, hogy művészléleknek tartja-e magát. A válaszában durva jelzőnek minősítette a művészlélek megnevezést, és csak annyit mondott, hogy „nagyobb a szabadságfokom, mint az átlagembereknek”. A baráti (viccelődő) jó tanács, miszerint jelentse fel magát a munkaügyi hatóságnál pedig arra vonatkozott, hogy ne dolgozzon heti hét napon, reggel 6-tól este 11-ig.  

Peugeot EXALT tanulmány a Párizsi Autókiállításon

2014.09.13.
A karosszéria nagy része egytónusú nyers fém árnylatot kapott, éles ellentétben a hátsó rész cápabőr textúráját imitáló Shark Skin borításával. Az utastérben a préselt újságpapírból készült, fa hatású burkolatban a neves napilapok gazdasági oldalainak lazacrószaszín árnyalata köszön vissza.Az új mozgatószerkezettel nyitható hátsó ajtón keresztül férhetünk hozzá a csomagtérpadló aljában elhelyezett elektromos rollerhez, a HYbrid-kickhez.Az EXALT tanulmánnyal a márka a szedánról alkotott, és először a 2012-ben bemutatott ONYX-ban testet öltött elképzelését mutatja – érzelmileg túlfűtött formában. Ez a vízió a gondos tervezéssel felhasznált, helyi beszerzésű, újrahasznosításból származó anyagokon keresztül bontakozik ki.Az utazás örömére teremtett tanulmányt 340 lóerős benzines HYbrid4 hajtáslánc mozgatja.

Új elalvásgátló rendszer segítheti a biztonságos közlekedést

2014.09.13.
A társaság pénteki tájékoztatása szerint a projekt megvalósításával olyan elalvást jelző és megelőző biztonsági rendszer módszertanát sikerült kidolgozni, amely a gépjárművezetőt nem általános, külső fizikai jelek, hanem a sofőr egyedi fiziológiai jellemzői alapján figyelmezteti a fáradtság és az elalvás veszélyére.A jelenlegi rendszerek külső fizikai jelekre, humán viselkedésre és általános statisztikai adatokra alapozva figyelmeztetnek, amelyek számos téves riasztást eredményeznek. Emellett ezek a rendszerek már csak akkor riasztanak, amikor a fáradtság és álmosság előrehaladt, veszélyes stádiumba kerül.A jelenleg kutatott és kifejlesztett módszertan nem általánosításokra alapoz, hanem kifejezetten a gépjárművezető vezetési stílusát, fiziológiai állapotát veszi figyelembe. A Vigilance Guard módszertan a fáradtság bekövetkezésének olyan stádiumában jelez, amikor a gépjárművezető még cselekvőképes, de rövid időn belül már biztosan bekövetkezik az elalvás állapota. A módszertan alkalmazásával a jövőben jelentősen csökkenthető az elalvásból származó balesetek és káresemények száma - derül ki a közleményből.

Harminchét buszt vont ki a forgalomból a BKV

2014.09.13.
Tájékoztatásuk szerint a 260-as, 280-as, 412-es és 435-ös Ikarusok 1,5-2 millió kilométert teljesítettek, átlagos életkoruk 21 év volt, a legidősebbet 1986-ban, a legfiatalabbat 2001-ben gyártották. A kieső buszokat más szolgáltatók bevonásával, használt buszok vásárlásával, valamint a BKV buszgarázsaiban összeszerelt új Ikarus buszokkal pótolják. A járműveket a cinkotai, illetve dél-pesti buszgarázsból vonták ki.A BKK pénteken közölte azt is, hogy új Mercedes Conecto típusú buszok állhatnak forgalomba 2015 tavaszától Budapesten. A lezárult közbeszerzés értelmében 15 busz biztosan forgalomba áll a főváros útjain a szerződés aláírását követő fél éven belül, további 60-ra pedig opciót szereztek, ezt a források rendelkezésre állása esetén hívják le.#vzda{display:none;visibility:hidden;}
Címkék: 

Érkezik az új Hyundai H350 haszonjármű

2014.09.13.
Az új jármű egy olyan rugalmas padlólemezre épült, amelyen háromféle – furgon, személyszállító, illetve nyitott platós – karosszéria is kialakítható. A vállalat ezzel szeretné tovább erősíteni jelenlétét a haszonjárművek piacán és bővíteni vásárlói körét Európában.A H350 formaterve praktikus, ugyanakkor vonzó. Akárcsak a koreai gyártó személyautói, a H350 első lökhárítóját szintén hatszögletű hűtőmaszk díszíti, amely két oldalán divatos lámpatestek – köztük LED-es nappali menetfény – ölelik körül a jármű orrát. Az autó oldalai mentén díszléc fut végig a furgon lemezei között és az oldalsó tolóajtón.A H350 nagyobb kabin-térkínálattal és teherbíró képességgel rendelkezik: a hasznos terhelhetősége 1,4 tonnáig terjed, a vontatható össztömeg pedig 2,5 tonna. Az új modellt Európa számára, a Hyundai Motor Panyola török hosszú távú haszongépjármű-gyártópartnere, a Karsan Otomotiv Sanayil ve Ticaret A.S fogja készíteni.A H350 világpremierjére a 2014-es Nemzetközi Haszonjármű-kiállításon 2014. szeptember 24-én közép-európai idő szerint 9.00 órakor a 13-as teremben tartandó sajtókonferenciájának keretében kerül sor.A kiállítás 2014. szeptember 25-én nyitja meg a nyilvánosság előtt a kapuit és október 2-ig látogatható. A modell a 2014-es Párizsi Autószalonon szintén megtekinthető lesz a Hyundai Motor standján.

Kicsi kocsik: kevés, de nagyobb összegű károkat okoznak

2014.09.13.
A Magyar Nemzeti Bank nemrégiben tette közzé a kötelező biztosításokról gyűjtött adatokat, amelyekben részletezi, hogy a kocsik motorteljesítményei függvényében miképpen alakul a károk száma és nagysága.Tavaly a 2,7 millió személygépkocsiból Magyarországon a 37 kilowattosnál kisebb - ez az első, legkisebb kategória - kocsik száma 110 ezer volt. Egymillió jármű tartozik az 51-70 kilowattos, és 700-700 ezer a 38-50, illetve a 71-100 kilowattos kategóriába. A 101-180 kilowattos személygépkocsik száma a múlt év végén 227 ezret tett ki, az e felettieké 2500-at.Amíg tíz éve még 100 személyautóból 5 okozott másnak balesetet, mára ez az arány 3-ra csökkent. A balesetet okozó gépkocsik aránya a legkisebb kategóriában 2,4 százalék, míg a 101-180 kilowattosoknál 4,46 százalék. A legnagyobb - a 180 kilowatt feletti - teljesítménynél a kárgyakoriság 4,2 százalék. Egy személygépkocsis kgfb-kárra tíz éve még csak 380 ezer forint kifizetés jutott, tavaly az átlagos kárérték elérte a 434 ezer forintot.Az átlagos kár a legkisebb autóknál 497 ezer forint volt. A 101-180 kilowattos osztályban 456 ezer forint, a 180 kilowatt feletti kocsiknál viszont 564 ezer forint. A 38-50 kilowattos kategóriában 430 ezer, 51-70 kilowatt közöttiben 423 ezer forint az átlagkár. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója