A horvát kormány ismét befagyasztotta az üzemanyagárakat

2022.02.09.
Az eurosuper 95 árát 11,37 kunában, az eurodízelét 11,29 kunában, az adómentes, úgynevezett kék dízelét, amelyet a mezőgazdászok és a halászok használhatnak korlátozott mennyiségben, 6,50 kunában határozta meg a tárca. A rendelet még hétfőn megjelenik és azonnal hatályba lép - közölte Plenkovic, hangsúlyozva, a kormány ezzel meg akarta mutatni, hogy gondot visel állampolgáraira és megélhetésük színvonalára. A zágrábi kormány először tavaly október közepén maximalizálta az üzemanyagok árát egy hónapra, majd novemberben további egy hónappal meghosszabbította a rendeletet, de ezt még a lejárta előtt fel is oldotta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Gondolatjel – Kétterepjárós életmód

2022.02.08.
Hogy is mondta Jean-Paul Sartre francia író-filozófus: „A pokol – a többiek!” Robinsonként egyedül élni egy lakatlan szigeten senki sem szeretne, de az is őrjítő, ha túl sok embertársunk vesz körül, mindig belebotlunk valakibe. Demokráciában addig terjed valaki joga, ahol a másiké elkezdődik. Mekkora a mozgástere valakinek, egy három-négymilliós agglomerációban? Körülbelül akkora, mintha kalodába zárták volna. Persze még mindig sokkal jobb a helyzetünk, mintha Kairóban élnénk, de ez sovány vigasz. Autós náció vagyunk. Amikor fél évszázada, a hetvenes években, beindult nálunk a motorizáció, keskeny, belvárosi utcákban, nagy bérházak előtt, mindenki talált parkolóhelyet a közvetlen közelben, persze díjmentesen. A jelzőlámpáknál első zöldre lehetett átjutni, ismeretlen volt a forgalmi dugó. Nyamvadt Trabantokkal, 60 lóerős Ladákkal percek alatt lehetett elkocsikázni főváros-környéki településekre. Ma gyökeresen más, sokkal rosszabb a helyzet. A budapesti agglomerációra már tíz éve ki lehetett volna tenni a „megtelt” táblát, amikor egymillió autó nyüzsgött benne, de számuk azóta háromszázezerrel nőtt. Megtiltható, hogy újabb és újabb kocsit vegyenek az emberek? Nem, mert joguk van hozzá – és érvényesítik is! Ezáltal mindenki megszerzi magának az individuális mobilitás eszközét, de ugyanakkor a többi autós forgalmi akadályává, poklává válik. Közös gyehennává tettük lakókörzetünket, együtt szenvedünk benne. Megtiltható, hogy kiköltözzenek a kies vidékre a zsúfolt főváros lakói? Nem, ehhez is joguk van, százezrével építkeztek hangzatos, hangulatos nevű lakóparkokban. Csak arra nem gondoltak, hogy Álomvölgyből rémálom-völgy lesz, pusztán a parcellázástól, pici telkekre épített nagy villáktól. Épp az szűnt meg, ami az első területbejáráson megtetszett: az üde természet. Bejárni Budapestre dolgozni, suliba, szórakozni, a régi egy plusz egy sávos országúton egyre frusztrálóbb, szörnyű időpazarlás. Persze elvárnák, hogy „állam bácsi” építse ki az úthálózatot, amire azáltal is csökkentették az esélyt a kivándorlók, hogy valahová ötletszerűen odapottyantott telepükre valamilyen forrásból üzletet, közösségi teret, orvosi rendelőt, óvodát kell létesíteni valakinek. Nagyon sokan vonultak ki a semmi közepére, vagy olyan magas hegyoldalra, ahonnan autó nélkül ki sem lehet mozdulni. Sőt, nem is elég egy autó, hiszen más lehet férjuram és az asszonyka menetrendje, a gyerekszállításban, háztartásban vállalt szerepe. Kialakult a kétterepjárós életmód, hiszen aki télen is mobilis akar maradni, olyan helyen, ahol bizonytalan a síkosságmentesítés, hóeltakarítás, 4x4-es járműre szorul. A nagyvároshoz ezer szállal kötődő, anélkül életképtelen „új falusiak” követelőzése infrastuktúra-bővítés iránt, körülbelül annyira etikus, mint azoké, akik „okosban” vettek olcsó telket a reptér mellett, és panaszkodnak a felszálló gépek zajára, illetve löszfal szélére építkeztek, és önkormányzattól, biztosítótól, államtól várnak mentőövet, ha megcsúszik alattuk a talaj. Ellenünk fordult a haladás, a nagy jólét. Hogyan hozhatjuk ki a legjobbat a helyzetből? A Budapest Környéke interjút közölt Vitézy Dáviddal, tőle vettem át a kétterepjárós életmód kifejezést, és megszívlelni valónak tartom tanácsait. Igen, szét lehet spriccelni a városmagból, de nem ötletszerűen kijelölt zöldmezős lakóparkba, hanem vasútállomástól legfeljebb sétányi távolságban létesített új, élhető településrészbe. Nem kell napról-napra, jelentős idő és költség ráfordításával, autóban kínlódni, hanem kulturált, kényelmes, modern vonattal, út közben akár újságot olvasva, laptopon dolgozva lehet beutazni közvetlenül a belvárosba, ahonnan percre pontosan járó közösségi közlekedés visz tovább. Tudomásul kell venni, hogy egy-egy emberöltőnyi idő (25-35 év, amennyi egy nemzedékváltáshoz kell) alatt többet változik a világ, mint korábban évszázadok, évezredek alatt. A húszadik század egyik legnagyobb hatású jelensége az egyéni motoros közlekedés lehetőségét emberek milliárdjainak megadó automobilizmus volt. Nagy árat fizettünk érte: geológiai léptékben nézve pillanatok alatt elfogyott a földtörténeti korszakok alatt keletkezett olajkincs, üvegházhatású gázok halmozódtak fel a légkörben, hozzájárulva a klímaváltozáshoz, autóroncsokkal, lehasznált gumiabroncsokkal szennyeztük be környezetünket, és folytathatnám… A huszonegyedik század az individuális motorizáció átalakulásával (benzines helyett villanyautó), és visszaszorulásával kezdődik. Annyi a kiszámíthatatlan tényező – migráció, tartósan megmaradó járványok, országok nyersanyag-monopolhelyzetbe kerülése, nagyhatalmi átrendeződések – hogy csak egy biztos: semmi sem biztos. Nagy kérdés, hogy családok anyagi erejének jelentős hányadát mennyire érdemes olyan átköltözésre fordítani, amely a továbbiakban visszavonhatatlanul hozzábilincsel egy vagy két magánautóhoz. Jó, ha van kocsink, lehet vele hétvégén, nyaraláskor kimozdulni a megszokott környezetből, de ne legyünk feltétlenül, minden nap rákényszerülve, egy olyan korban, amikor ezzel ellentétes irányban mennek a dolgok.
Címkék: 

Első dizájnrajzok: az új Škoda Fabia Monte Carlo

2022.02.08.
Az új ŠKODA FABIA MONTE CARLO külső dizájnrajzai jól érzékeltetik, hogyan erősítik tovább a modellváltozat jellegzetes vizuális elemei az új FABIA az eddiginél is érzelemdúsabb formai nyelvezetét és dinamikusabb fellépését. A ŠKODA-hűtőrács szegélye itt éppúgy fekete, mint a nagyméretű alsó légbeömlő nyílással kiformált, modellspecifikus első lökhárító légterelő pereme, s szintén fényes fekete bevonatot kaptak a csomagtérajtó feliratai, a sportos hátsó lökhárító diffúzoreleme, a külső visszapillantó tükrök házai, az ablakszegélyek, az oldalsó küszöbborítások és a hátsó légterelő. Az első sárvédőket MONTE CARLO plakett díszíti. Az utastér is túlnyomórészt fekete színű. Az állítható magasságú sportülések integrált fejtámlával készülnek, a háromküllős multifunkciós sportkormány pedig szintén MONTE CARLO plakettet hordoz. A kormánykerék karimája, valamint a kézifék- és a sebességváltókar bőrborítása fekete díszvarrású, míg az üléskárpitokon, a műszerfal vízszintes dekorbetétjén, a középkonzolon és a feltűnő kialakítású ajtófogantyúkon célzottan vörös stílusjegyek tűnnek fel. Az első ajtók kartámaszait és a műszerfal alsó részét modellspecifikus karbonhatású felülettel alakították ki. Immár 2011 óta viselik a ŠKODA AUTO dinamikus lifestyle-kompaktmodelljei a MONTE CARLO nevet, fekete karosszériarészletekkel, sportos belsővel és még gazdagabb alapfelszereltséggel idézve a legendás Monte Carlo Ralin aratott ŠKODA-sikereket. Ez a felszereltségi változat tizenegy évvel ezelőtt a FABIA második generációjával jelent meg a ŠKODA palettáján, amelynek utódja mellett később a CITIGO, a YETI és a RAPID SPACEBACK választéka is MONTE CARLO verzióval bővült. A ŠKODA jelenleg a SCALA MONTE CARLO és a KAMIQ MONTE CARLO változatokat kínálja, hamarosan pedig az új, negyedik generációs FABIA is e portfóliót bővíti. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                            

Nem filmforgatás, valóság Budapest utcáin - videó

2022.02.08.
  Szirénázástól voltak hangosak az amúgy csendes csepeli utcák 2022. február 8-án reggel 7 óra 30 perc körül, miután a XXI. kerületi járőrök kocsiját meglátva gyorsított egy autós. A rendőrök megkülönböztető jelzést kapcsoltak, majd hangosbeszélőn is többször megállásra szólították fel az audist, de az megpróbálta őket lerázni. Perceken át követték szirénázva, míg végül az Ölyv utcában megállásra kényszerítették. (Több környékbeli azt hitte, hogy filmforgatás zajlik.) Kiderült, hogy a kocsit egy 25 éves férfi vezette, akinek korábban többször bevonták vezetői engedélyét ­– most sem rendelkezett érvényes jogosítvánnyal. Az autóban a rendőrök kábítószergyanús agyagokat találtak, amiket szakértői vizsgálat alá vetnek. A járművezetőt és a mellette ülő férfit előállították a XXI. Kerületi Rendőrkapitányságra, előbbit engedély nélküli vezetés miatt őrizetbe is vették. A kábítószergyanús anyagok és a menekülés közben elkövetett jogsértések miatt külön eljárás indul.

Megújult a Budavári Sikló

2022.02.08.
A megújult sikló keddi átadásán Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója elmondta, hogy 2009 után újabb nagyjavítást végeztek a kocsikon, amelyek teljesen új faborítást kaptak, az ablakokat kicserélték. A munkálatok során új korlátokat helyeztek el, kicserélték a síneket, felújították a biztonsági berendezéseket, valamint a szerelőknek "leesés elleni védelmet" építettek ki a sínpályák között - közölte.      Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt Bolla Tibor felidézte: 1870. március 2-án indult el a Budavári Sikló. 1944-ben bombatalálat érte, és akkor bontásra is ítélték. A BKV 1986-ra korhűen építette újjá a siklót, amely villamoshajtást kapott. A BKV vezetője elmondta, a váralagút melletti sikló egy évben nagyjából egymilliárd forint árbevételt tud elérni, a koronavírus-járvány miatt azonban töredékére esett vissza a forgalom. Kiemelte, a sikló két szerelvényét a BKV munkatársai saját kezűleg újították fel. Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes arról beszélt, Széchenyi István fia, Széchenyi Ödön kezdeményezte, hogy építsék meg a siklót. Kezdetekben még közösségi közlekedési célt szolgált és gőzhajtással működött. A BKV az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett, a Margit és a Gellért elnevezésű kocsik a múlt év szeptember 1-jén kerültek a BKV Vasúti Járműjavító telepére, ahol a legmagasabb szintű vizsgálatokat követően mindenre kiterjedő felújításon estek át. A járművek burkolati elemeinek eltávolítása után a vázszerkezet javítását és fényezését is elvégezték, a felújított vázszerkezetre kívül-belül új faborítás került, újra legyártották az ablakokat és az ajtókat is. A két kocsi elektromos egységeit is felújították, illetve kicserélték, továbbá a járművek vészfékrendszerét is felújították, amely kötélszakadás vagy sebességtúllépés esetén megállítja a kocsikat a ferde pályán - írták. A két jármű 2021. december 15-én került vissza a helyére, majd a pálya menti működtető berendezések visszaszerelése és beállítása után elkezdődhettek - különböző terhelési viszonyok között - a próbafutások. A sikeres próbafutás és a Közlekedési Hatóságtól kapott üzembehelyezési engedély kézhezvétele után, a Budavári Sikló reggel nyolc és este tíz óra között szállítja az utasokat - írták. MTI
Címkék: 

Autópályán szemben a forgalommal: 388 autós Ausztriában

2022.02.08.
Az Ö3  osztrák rádióállomás tavaly 388 esetben szakította meg műsorát, hogy figyelmeztessen a veszélyre – írja az orf.at. A rossz irányba haladó járművezetők száma  42 esettel, tizenkét százalékkal több, mint 2020-ban. Akkoriban, a koronajárvány első évében, szigorú intézkedésekkel, például zárlatokkal, ez a szám elérte a történelmi mélypontot, 346-ot. 2021-ben ismét valamivel meghaladta az elmúlt 13 év 381 bejelentésének átlagát. Hárman haltak meg a geisterfahrer okozta balesetben, 2020-ban még nem volt haláleset. Forrás:ÖAMTC (oeamtc.at) - Osztrák Autóclub Az Osztrák Belügyminisztérium tájékoztatása szerint kilenc olyan baleset történt, amelyekben forgalommal szemben közlekedtek, a három halotton kívül heten súlyosan, kilencen pedig könnyebben sérültek. 2020-ban hét balesetből mindössze egy ember sérült meg könnyebben. A legtöbb rossz irányba haladó sofőr Alsó-Ausztriában Az incidensek számát tekintve Alsó-Ausztria jóval megelőzi Stájerországot és Felső-Ausztriát. Bécsben számolták a legkevesebb rossz irányba vezetőt. Alsó-Ausztriában, Stájerországban, Tirolban, Karintiában, Burgenlandban és Bécsben összességében nőtt a rossz irányban közlekedőkről szóló bejelentések száma. Felső-Ausztriában, Salzburgban és Vorarlbergben csökkent a számuk. A déli autópályán (A2) volt a legtöbb geisterfahrer2021-ben (61 bejelentés). A teljes hosszt tekintve az Ö3 statisztikái szerint Stájerországban a Murtal gyorsforgalmi úton (S36) közlekedtek a legtöbben. Az S6-os (Semmering gyorsforgalmi út) a stájer szakaszon volt messze az autópálya legtöbb bejelentést kapott szakasza (24). A legtöbb - összesen 44 - bejelentés augusztusban érkezett. Januárban, egy kemény koronazárlat idején a legkevesebbet, 24 rossz irányba vezetőt számolták. A legtöbb rossz irányba közlekedő sofőr vasárnaponként közlekedett és 2021-ben általában több volt a rossz irányba közlekedő sofőr hétvégén, mint hétköznap. A legalacsonyabb kockázat reggel (6:00 és 9:00 óra között) van, a sofőrök többsége az esti órákban válik geistrefahrerré, különösen 21:00 és éjfél között. Szokatlan volt a nagy halmozódás 14 és 15 óra között (26 jelentés). 2021. november 20-án felállították a napi rekordot hat rossz irányba haladó sofőrrel. Az október 9-i és 10-i hétvégén összesen nyolc rossz irányba haladó sofőr volt az úton. Egyébként 1994 óta a legtöbb bejelentés 2004-ben 550 volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Mercedes új logisztikai központot nyitott Brémában

2022.02.08.
Mercedes EQE: A modell Brémában készül, de az akkumulátorok Stuttgartból származnak. (Fotó: Mercedes) Új akkumulátor-logisztikai központtal a Mercedes és a Deutsche Bahn lehetővé kívánja tenni a nehéz lítium-ion akkumulátorok klímabarát szállítását a brémai gyárba. Az akkumulátorokat az elektromos Mercedes EQE-hez szánják és a 650 kilométerre lévő Stuttgart-Hedelfingenben található üzemből származnak. "A CO2-semleges szállítási logisztika fontos lépést jelent a klímasemleges járműflotta és annak gyártása felé vezető úton. A fenntartható közlekedési eszközök intelligens kombinációja a brémai akkumulátor-logisztikai központban, kulcsfontosságú előfeltétel" - mondta Jörg Burzer menedzser a megnyitón. A logisztikai központ lehetővé teszi a DB Cargo számára, hogy a gyárépületek közvetlen közelében álljanak meg a vonatok és ott rakják ki az árut. A lítium-ion akkumulátorokat ezután ideiglenesen egy akkumulátorcsarnokban tárolják és előkészítik az összeszerelő sorra való szállításra. "Egyetlen tehervonat akár 52 teherautó rakományát is képes szállítani és automatikusan 80-100 százalékos CO2-kibocsátást takarít meg a közúti szállításhoz képest" - mondta Sigrid Nikutta, a DB teherszállításért felelős igazgatósági tagja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Škoda túlteljesítette az európai flottaszintű szén-dioxid-kibocsátási célértéket

2022.02.08.
A ŠKODA AUTO teljes gőzzel folytatja járműflottájának dekarbonizációját. 2021-ben a cseh autógyártó – a 27 600 plug-in hibrid mellett - közel 43 400 tisztán elektromos járművet szállított ki összesen az Európai Unió tagországaiban, illetve Norvégiában és Izlandon. Sikerrel mutatkozott be a tisztán elektromos ENYAQ iV SUV modell A tisztán elektromos ENYAQ iV SUV modellnek kiemelt szerepe van abban, hogy az Európai Unió országaiban illetve Norvégiában és Izlandon sikerült a flottaszintű szén-dioxid-kibocsátási értékeket teljesíteni. Ezekben az országokban a cseh autógyártó már közel 39 000 járművet adott át ügyfeleinek. 2021-ben a legnagyobb darabszámban eladott elektromos jármű Hollandiában és Csehországban is a ŠKODA AUTO újdonsága volt. Az ENYAQ iV ezen kívül számos nemzetközi díjat nyert, többek között a 2021-es Arany Kormánykerék elismerést. Emellett az ENYAQ iV egyike azon hét modellnek, amely az európai Év Autója verseny döntőjébe jutott. Ennek győztesét a hó végén hirdetik ki. 2030-ra még legalább három tisztán elektromos modell érkezik A „NEXT LEVEL - ŠKODA STRATEGY 2030” stratégia részeként a vállalat 2030-ra még legalább három további tisztán elektromos modell bevezetését tervezi, amelyek mind az ENYAQ iV alatt maradnak méret, illetve ár szempontjából is. A piaci körülmények alakulásától függően a cél az, hogy a ŠKODA márka európai értékesítésén belül a tisztán elektromos modellek aránya elérje az 50-70 százalékot. A vállalat célja, hogy a flottaszintű kibocsátási értéket 50 százalékkal csökkentse a 2020-ban mérthez képest. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Ezért nem akarnak elektromos autót a magyarok

2022.02.08.
A K&H keddi közleményében felidézte: az Európai Autógyártók Szövetségének adatai szerint 2021 harmadik negyedévében a tisztán elektromos autók részesedése az új autók piacán már 9,8 százalékos volt, szemben a három évvel korábbi alig több mint 2 százalékos aránnyal. Ebben az időszakban 569 ezer villanyautó kelt el az uniós piacokon, benzinesekből és dízelesekből ugyanakkor több mint 4,6 millió. Magyarországon 1099 teljesen elektromos új személyautót adtak el a kereskedők tavaly a harmadik negyedévben, míg a hagyományosokból közel 16 ezret. Tankolás helyett töltés A K&H biztos jövő index szerint a 30-59 éves magyar válaszadók 78 százaléka véli úgy, hogy túl drágák az elektromos autók, az egy évvel korábbi felmérésben viszont még 85 százalék mondta ugyanezt. Hetven százalékuk véleménye, hogy az elektromos autóknak alacsony a hatótávolsága, 63 százalékuk úgy véli, hogy nincs elég hely, ahol tölteni lehetne az autókat, 62 százalékuk pedig úgy látja, hogy drága az elektromos autók javíttatása, szervizelése. A megkérdezettek 53 százaléka szerint túl lassan lehet csak feltölteni az elektromos autókat, 49 százalékuk véleménye pedig, hogy nincs megfelelő szervizháttér, ettől a nők jobban tartanak. Sokkal többen lettek, akik az elektromos autók elhasznált akkumulátorait környezetszennyezőnek tartják, 2021 negyedik negyedévében 47 százalékos volt az arányuk, míg egy évvel korábban csak 37 százalék volt ezen a véleményen. A megkérdezettek 43 százaléka úgy látja, hogy a mostani helyzetben a tisztán elektromos autónál jobb választás egy konnektorról tölthető hibrid, amelynek van saját belső égésű motorja, ezáltal nincs hatótávprobléma, és a tankolás is megoldható pár perc alatt. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Öt méteres árokba zuhant egy személyautó

2022.02.08.
Lecsúszott az útról és egy majd öt méteres árokba zuhant egy személyautó Nógrádszakál térségében, a 2205-ös úton. A balesethez riasztott szécsényi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. A mentők is kiérkeztek a helyszínre. Az egység tájékoztatta a közútkezelőt az út eljegesedése miatt - írta a Katasztróvadéelem. Nem volt jeges az út! A Magyar Közút kérésére közöljük: A baleset helyszínén nem volt jeges az út, a burkolat vizes volt a plusz 8 fokban. A baleset tehát nem az útviszonyok miatt történt, annak pontos részleteiről a rendőrség tud további tájékoztatást adni.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója