AutoWallis néven folytatja működését a tőzsde autós cége

2018.12.25.
A tulajdonosok a rendkívüli közgyűlésen a névváltoztatás mellett új menedzsmentet választottak, módosították az alapszabályt, és felhatalmazást adtak az igazgatóságnak tőkeemelésre, valamint sajátrészvény-vásárlásra is. A tőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság – korábbi nevén Altera – teljes átalakulására azt követően került sor, hogy a Wallis a vállalatba apportálta négytagú autós csoportját. Az AutoWallisnak jelentős növekedési tervei vannak: célja, hogy régiós pozícióját tovább erősítse, piaci részesedését növelje, és az ehhez szükséges finanszírozási forrásokhoz a tőzsdei jelenlét segítségével még előnyösebben hozzáférjen. Megtartotta rendkívüli közgyűlését az Altera Nyrt., melyen a részvényesek döntöttek a társaság autóipari profilját és a Wallis Csoporthoz tartozását tükröző új nevéről is. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hetedik legnagyobb árbevételű vállalata AutoWallis Nyrt. néven folytatja tevékenységét. Az átalakulásra azt követően került sor, hogy 15,8 milliárd forintos tőkeemeléssel a tőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tulajdonába került a Wallis négytagú gépjárműkereskedelmi és szolgáltatói tevékenységet ellátó cégcsoportja. Ennek tagjai a Wallis Automotive Europe, a Wallis Motor Pest, a Wallis Motor Duna és a Wallis Autókölcsönző. A tagvállalatok Magyarországon és a közép-, valamint délkelet-európai régióban gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel foglalkoznak. A Csoport által képviselt márkák közé tartoznak a BMW személyautók és motorkerékpárok, a MINI, az Isuzu, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Ssangyong és a Sixt rent-a-car. Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója a változások kapcsán kiemelte, hogy a társaság átalakulásával egy olyan új vállalat jelent meg a BÉT-en, amely árbevétele alapján a hetedik a jegyzett cégek közötti rangsorban. Az AutoWallis kapitalizációja az elmúlt 180 napos, 787 forintos átlag részvényárfolyammal számolva közel 27 milliárd forint, miközben a cég iránti befektetői érdeklődés erősödik: novemberben a BÉT kilencedik legnagyobb forgalmú részvénye a társaságé volt (átlagos napi forgalom alapján, Portfolio.hu). A befektetési igazgató a stratégiai célokkal kapcsolatban kiemelte, hogy az AutoWallis tulajdonában lévő vállalatok tevékenységi körét újabb márkák és piacok megszerzése révén kívánják bővíteni. A középtávú tervek között szerepel további autóértékesítési pontok nyitása, valamint a már meglévő márkakereskedő- és szervizhálózat fejlesztése Magyarországon és a régióban. Az AutoWallis számára ezenkívül új befektetési lehetőségeket teremthet az iparág átalakulása: az elektromos autózás fejlődése, az önvezető autók megjelenése és a közösségi autózás erősödése. A célok megvalósítása akvizíciók, új vállalatok alapítása, és a meglévők tevékenységének bővítése útján történhet. A befektetési igazgató megerősítette: a társaság célja, hogy a részvényeik mihamarabb bekerüljenek a tőzsde Prémium kategóriájába, továbbá a BUX, valamint a CECE indexekbe. A részvényesek a közgyűlésen megválasztották az AutoWallis új Igazgatóságát, Felügyelőbizottságát és könyvvizsgálóját, módosították a társaság székhelyét továbbá több ponton módosították az alapszabályt. Az AutoWallis új Igazgatóságának tagjai: Andrew Prest, a Wallis Automotive Europe ügyvezető igazgatója, Antal Péter, a Wallis Motor Duna és Wallis Motor Pest ügyvezető igazgatója, Müllner Zsolt, a Wallis Csoport vezérigazgatója és Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója. A társaság új Felügyelőbizottsági és egyben Auditbizottsági tagjai ifj. Chickán Attila, Ecseri György és Vitán Gábor. A részvényesek döntöttek a részvények névértékének jelenlegi 100 forintról annak nyolcadára, 12,5 forintra csökkentéséről is. A határozat alapján arányosan változik (nyolcszorosára növekszik) a részvények darabszáma is (a névérték változás időpontjáról és a vállalat új nevének tőzsdei bevezetéséről – ezáltal a ticker nevének változásáról – a társaság külön tájékoztatást ad majd). A vállalat azt várja, hogy a részvények darabszámának emelkedésétől tovább növekszik majd a forgalmuk a tőzsdén. A határozatok alapján a BÉT autós cégének új vezetése a társaság üzleti céljainak megvalósítása érdekében 5 év alatt, a jegyzett tőke maximum 75 százalékának megfelelő, mintegy 2,55 milliárd forint (875 forintos részvényárfolyamon számítva 22,3 milliárd forint) összegű tőkeemelést hajthat végre saját hatáskörben, újabb közgyűlési döntés nélkül. A részvényesek döntöttek továbbá az alapszabály több ponton történő módosításáról, ezek között az osztalékelsőbbségi részvények esetében fizethető – kifizetési határidőben és összegben korábban nem maximalizált – osztalék mértékéről.
Címkék: 

Íme a 2019-es Dakar Rally egyetlen gyári versenyautója

2018.12.25.
Nem sokkal a 2019-es Dakar Rally kezdete előtt, már dűnék között leplezték le a Toyota felfrissített tereprali versenyautóját. Az alapot továbbra a japán gyár sikeres pickupja, a Hilux adja, mi több, technikailag nem sokban változtott a tavalyi raliautóhoz képest. Inkább csak arról gondoskodtak, hogy már a sorozatgyártott változat faceliftes arcát viselje magán, hangoltak a futóművön és kénytelenek voltak a 37 mm-es szűkítőt is implementálni, hiszen idén már ezzel igyekeznek a szervezők kiegyenlíteni a dízel- és benzinmotorok között eddig fennálló teljesítmény különbségeket. Ezen kívül egyébként sincs sok közös az utcai Hilux, és annak versenyautó változata között, hiszen a hosszútávú versenyzésre felkészített változatban szívó V8 motor dobog, méghozzá a kaszni kellős közepén. Ahogy minden évben, idén is a Toyota Gazoo Racing dél-afrikai divíziója gondoskodott a terepjárókról – persze gyári háttértámogatással – így nem csoda, hogy elsőszámú pilótájuk a szintén dél-afrikai Giniel De Villiers lesz. Azonban nem csak ő, de csapattársa, Nasser Al Attiyah is a legesélyesebbek győztesek között szerepel, míg a harmadik autóval a szintén rutinos holland Bernhard ten Brinke fog menni. A 2019-es Dakar Rally január 6-án veszi kezdetét és egészen január 17-ig tart, ezúttal csak Peru területén.  

Huszonnyolc autó kerekét szúrták ki

2018.12.25.
Az eset vasárnapra virradóra a szomszédos Ausztriában történt, Wiener Neustadtban – közölte a helyi rendőrség. Az autók egy zárt parkolóban álltak, amikor a vandál egy éles tárggyal véghez vitte a rombolást – írja az orf.at. A rendőrség egyelőre sötétben tapogatózik, a lakosság segítségét kéri a vandál felkutatásához.  
Címkék: 

Debreceni újító – itt a Mercedes-Benz REFORM 501 LE

2018.12.24.
A hazai buszállomány átlagéletkora több mint tizennégy év, így az elkövetkező időszakban sok állami- és magáncég kezdheti meg flottájának fiatalítását. Erre is számítva döntött úgy az ITK cégcsoport, hogy jelentős forrásokat fordít arra, hogy – szorosan együttműködve a Mercedes-Benz-zel – létrehoz egy hazai viszonyokra optimalizált buszcsaládot. Ennek a várhatóan tizenkét típusból álló kínálatnak a második modelljét mutatta be a közelmúltban az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. 85 utast szállíthat a jármű A 12,5 méter hosszú, 2 ajtós, alacsonypadló-belépésű Mercedes-Benz REFORM 501 LE elővárosi buszt 260 kW teljesítményű, 1400 Nm csúcsnyomatékú, EURO6-os dízelmotorral szerelik. A buszokat 6+1 fokozatú ZF automataváltóval szerelik. Az alváz műszaki kialakítása tartalmazza a Mercedes-Benz autóbuszain megszokott járműbiztonsági és menetstabilizációs rendszereket, valamint az ITK Csoport által fejlesztett távoli fedélzeti diagnosztikai és kontrolleszközöket, amelyek üzemelési, működési adatokat szolgáltatva teszik lehetővé a járművek távoli ellenőrzését. Ami az utasok számára fontos újítás: a buszokon több USB-csatlakozót is elhelyeznek, így menet közben lehet tölteni a telefonokat, tableteket. A buszon 45 ülő- és 40 állóhely lesz, így összesen 85 utast szállíthat a jármű. 12,5 méter hosszú, 2 ajtós, alacsonypadló-belépésű az új modell Közben a cégcsoport máris további terveket sző. Bejelentették, hogy az ITK Holding Zrt. és annak leányvállalata bővítette együttműködését a Mercedes-Benz Transporter divíziójával is. A megállapodás alapján a cégcsoport elkezdi a Sprinter és a kishaszonjárművek alapjaira tervezett fejlesztéseket, így a későbbiekben a kisebb járműkategóriákban is piaci szerepet kaphat a társaság. Azt, hogy mekkora szerepre tör a cég a hazai buszgyártásban, jól jelzi: az ITK Holding leányvállalata szerződést kötött a Debreceni Vagyonkezelő Zrt-vel és a Civis Ház Zrt-vel a cégcsoport jövőbeni fejlesztéseihez szükséges 200.000 négyzetméteres ingatlan megvásárlásáról. Az utasok számára USB-csatlakozókat is ígérnek Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója a buszbemutatón szót ejtett a tavaly átadott Oktatási, Fejlesztési Központ és Kísérleti Üzemről is: ez nemcsak az autóbuszok gyártásának helyszíne, hiszen itt képzik a jövő szakembereit továbbá ez a létesítményt ad otthont a termék- és gyártástechnológiai fejlesztéseknek. Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója a buszbemutatón – A Mercedes-Benz Hungária Kft. és az ITK Holding együttműködése jó példa arra, hogy miként tud hatékonyan együtt dolgozni egy világvállalat és egy magyar vállalkozás. A Mercedes-Benz Sprinter alváza és az ITK professzionális felépítménygyártói tevékenysége együtt egyedi, különleges piaci igényeket is maradéktalanul ki tud elégíteni. Hangsúlyozom, mindez Magyarországon eredményez hozzáadott értékteremtést – fogalmazott a buszbemutatón Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Bemutatta földalatti tesztalagútját Elon Musk

2018.12.24.
Elon Musk cége, a The Boring Company egy 1,8 kilométer hosszú, egy autónál nem sokkal szélesebb csőjáratot nyitott meg. A tervek szerint az autók óránként 240 kilométeres sebességgel haladhatnak benne, de Musk szerint a hosszú távú cél az óránkénti 480 kilométeres sebesség elérése egy speciális módszerrel. Az autók és utasaik mintha egy csőpostában utaznának egyik városból a másikba - mondta Musk. A sajtónak szerdára virradó éjjel bemutatott tesztvezetésen egy fehér színű, átépített Tesla Model X egyelőre jóval lassabban, 80 kilométer per órás sebességgel haladt. Musk szerint ennek oka, hogy még megfelelően el kell simítani a talajt. Elon Musk a hírhedten akadozó Los Angeles-i közlekedést akarja tehermentesíteni egy új hálózat segítségével. A Los Angelestől délre, Hawthorne-ban lévő csőalagutat a The Boring Company 10 millió dollárért (2,8 milliárd forintért) építette. Musk májusban bejelentette, hogy az új technológiával tíz perc alatt elérhető lesz Los Angeles központjából a nemzetközi repülőtér. A projekt támogatói szerint a Los Angelesből San Franciscóig tartó, jelenlegi 5-6 órás menetidőt fél órára lehet majd csökkenteni.

A Samsung 63 millió dollárból létesítene autóakkumulátor üzemet

2018.12.24.
Az üzem egyrészt akkumulátorgyártó kapacitással rendelkezik majd, s a Samsung SDI America – a kaliforniai San Jose-i székhelyű Samsung akkumulátor raktár – üzemeltetési központja is ott lesz. Ez lesz a dél-koreai társaság első nagy volumenű autóakkumulátor bázisa az Egyesült Államokban, és autókhoz, IT és energiatárolási rendszereket gyártóinak szállít majd újratölthető akkumulátorokat. A Michigan-i Stratégiai Alap 10 millió dollárt hagyott jóvá a Michigan Üzleti Fejlesztési Program keretében a project megvalósításához. Csökkentett ingatlanadóval Auburn Hill önkormányzata is segíti a beruházást. Az akkumulátorüzem az ígéretek szerint egyrészt gyártósorokon foglalkoztat majd kezelőket, de menedzserek és mérnökök felvételét is tervezi. A társaság tervei között szerepel más üzleti területeken történő terjeszkedés is, a piactól függően. A Samsungnak a cég honlapja szerint már van gyártóbázisa Auburn Hillben, ahol 130 dolgozót foglalkoztat, világszerte pedig 30 ezret. Fordítás: Lehőcz Rudolf
Címkék: 

Új útvonalon 2018-as a Szilveszter Rali

2018.12.24.
Idén sem fog unatkozni az, aki kilátogat a jubileumi, 20. Szilveszter Rallye-ra, a december 27-29 között hagyományosan a Hungaroringen megrendezendő évbúcsúztatón idén elsősorban a mogyoródi pálya belső részei kapnak jóval több szerepet, míg a tavalyi menetrend nem változik. - Csütörtökön szakmai nappal, a pályabejárás és a hivatalos teszttel kezdődnek el a programok, míg pénteken délelőtt tízkor rajtol az első körgyor - írja a Formula.hu. Triplázás nem lesz, az elmúlt két év abszolút győztese, Vincze Ferenc ezúttal nem áll rajthoz. Nagyon sokan vártak már arra a pillanatra, hogy idén is elkezdődjék a Szilveszter Rallye. A jubileumi 20. alkalommal megrendezendő évbúcsúztatóra a hagyományoknak megfelelően a Hungaroringen kerül sor december 27-e és 29-e között. Az előzetes nevezések alapján hat országból – a magyarokon kívül lengyel, cseh, szlovák, osztrák és német versenyzők jelezték indulásukat – ismét több mint 200 autó áll majd rajthoz összesen 11 kategóriában. Hatalmas érdeklődés mutatkozik meg a verseny iránt, és örömmel mondhatom, hogy alig négy nap alatt több mint kétszázan adták le a nevezésüket. Egy biztos, triplázásra nem kerül sor, ugyanis az előző két kiírás abszolút győztese, Vincze Ferenc nincs köztük. Bízunk abban, hogy az időjárás kegyes lesz hozzánk, mert akkor ismét egy remek versenyt rendezhetünk az idén” – árulta el Füredi András, a verseny egyik szervezője. A 2018-as, jubileumi 20. Szilveszter Rallye menetrendje nem sokban változik a tavalyihoz képest, hiszen 27-én, csütörtökön lesz a versenyzők számára a gépátvétel és a pályabejárás, valamint ekkor rendezik meg a hivatalos tesztet. Pénteken, azaz 28-án már délelőtt tíztől elkezdődik a Szilveszter Rallye, míg a zárónapon, szombaton pedig két körben zárják majd az idei óévbúcsúztatót. Már tavaly is a Hungaroring belső része lett a verseny fő helyszíne, és ez az idei versenyen sem lesz másként. - Szinte teljesen megújul a viadal vonalvezetése. Egyrészt mi is szerettünk volna változtatni, másrészt az M3-as autópályán, illetve mellette zajló építkezések miatt kénytelenek voltunk lemondani a külső szakaszok egy részéről a biztonságos rendezés miatt. Ez azt is jelenti, hogy a MOL kút és környéke ezúttal kimaradt a pálya nyomvonalából, ugyanakkor a benti részek jelentősen előtérbe kerülnek – jelentette ki Garamvölgyi Zoltán, az óévbúcsúztató másik szervezője. Ahogy már tavaly is, a nézők idén is csak belépőjegy megvásárlásával juthatnak el a viadal belső és külső helyszíneire: aki előre megrendeli a jegyét, az 2000 Ft-ért, míg, aki helyben, a Hungaroringen található értékesítési pontokon vásárolja meg a belépőjét, annak 2500 Ft-ot kell fizetnie, míg a 12 éven aluliak ingyen tekinthetik meg a versenyt.

Bemutatták az Ikarus első elektromos autóbuszát Székesfehérváron

2018.12.24.
Széles Gábor, az Ikarus elnöke elmondta, hogy több mint egyéves munka előzte meg a prototípus bemutatását, amelyben "a CRRC elektromos hajtásláncokkal kapcsolatos világszínvonalú ismeretei összekapcsolódnak az Ikarus vázgyártási tapasztalatával". Jelezte, hogy jövőre indul a sorozatgyártás. Ku Ji-feng a CRRC igazgatósági elnöke hangsúlyozta, hogy a típussal elindulhat "a magyar nemzeti márka" újbóli felfutása, és még több munkahely jöhet létre az Ikarusnál. A termékkel megcélozhatják az európai piacokat - tette hozzá. A CityPioneer nevű, alacsonypadlós jármű meghajtásáról egy 240 kilowattos állandó mágneses szinkronmotor gondoskodik, a 313 kilowattos akkumulátorcsomaggal 200-260 kilométer megtételére alkalmas, a teljes töltöttséghez 5-6 óra szükséges. A sajtótájékoztató keretében együttműködési megállapodást írt alá Székesfehérvár önkormányzata, az Ikarus vállalatcsoport és a CRRC a város zöld közlekedési stratégiájának megalkotásáról és a CityPioneer busz 2019-es tesztüzembe állításáról. Cser-Palkovics András polgármester ezzel kapcsolatban elmondta: a közösségi közlekedés egyre inkább felértékelődik a világban és Székesfehérváron is, a megállapodás tehát a jövő felé fordulást jelenti. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben lesznek pályázatok a dízel buszok kiváltására, elektromosra cserélésére. Tuan Csie-lung, a Kínai Népköztársaság nagykövete úgy vélte, az Ikarus és a CRRC együttműködése újabb lépés a kínai-magyar kereskedelmi kapcsolatok erősödésében, amely "soha nem volt ennyire jó". "Magyarország az unión belül az egyik legjobb barátunk" - fogalmazott, hozzátéve: az országban jó a befektetési környezet, alacsonyak az adók, ami vonzó a kínai cégeknek. Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy a dízelbotrány óta a világ még inkább elmozdult az elektromos hajtás irányába, és ebben az Ikarus és kínai partnere is részt kíván venni. Reményét fejezte ki, hogy az első elektromos buszukat sok másik követi a városban és az országban. Az MTI kérdésére Széles Gábor elmondta: egy 12 méteres, dízelmotoros autóbusz ára 70-80 millió forint között van, az elektromos buszuk körülbelül 120 millió forintba kerül majd. Megjegyezte, hogy az e-busz megtérülési ideje azonban jóval rövidebb. Közölte, hogy jövőre minimum 200 elektromos buszt fognak gyártani, azt következő évben ezret, majd szeretnék felfuttatni az éves gyártást háromezerre. Azt is elmondta: Székesfehérvár mellett Szeged, Zalaegerszeg és Miskolc is érdeklődik az e-busz iránt, ám előbb bizonyítaniuk kell a volántársaságok felé, hogy a busz alkalmas a menetrend szerinti, városi használatra. A sajtóanyag szerint az IC 1211 U típusú elektromos busz 2019 elején tesztelési céllal járja majd Székesfehérvár útjait, ezt követően bekapcsolódik az utasforgalomba az arra legalkalmasabbnak ítélt vonalakon. Az Electrobus Europe Zrt. 2019 folyamán további kínai-magyar fejlesztéseket tervez, várhatóan 2019 második felében egy midi és egy csuklós elektromos busz prototípusa is megérkezik a most bemutatott jármű mellé.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója