Mesél a szakértő - Gyertek nyugodtan, a kocsi makulátlan

2016.09.12.
Az általunk végzett teljes körű helyszíni átvizsgálások mintegy felén vesznek részt az ügyfelek is. Ennek az az előnye, hogy a vizsgálat után azonnal tudjuk tájékoztatni megbízóinkat arról, hogy milyen kockázatokat, esetleges költségeket hordoznak a megvizsgált kocsik. Ennél a vizsgálatnál vidéki ügyfelünk nem volt jelen, de talán jobb is így… Kép nélküli hirdetés A 12. évét taposó SUV-ot úgy hirdették meg, hogy a netre nem töltöttek fel hozzá képeket. Előfordul, hogy maga a hirdetés már aktív, de a képeket csak később töltik fel, de itt később sem érkezett képi anyag. Kérdeztem is az idősebb megbízónkat, hogy hogy meri ezt a kocsit átvizsgáltatni, mire azt felelte, hogy nem probléma, mert a fia járt Pesten és megnézte a kocsit, úgyhogy menjünk csak nyugodtan. Katalógusfotó a V8-as változatról Ahogy az lenni szokott, felhívtuk a kereskedőt, hogy időpontot egyeztessünk. Gyorsan tisztáztuk, hogy melyik autóról van szó, és hogy mit szeretnénk rajta csinálni, majd bíztató búcsúzás következett: Gyertek nyugodtan, makulátlan a kocsi – nem gyenge ígéret, úgyhogy magunk is nagyon vártuk a szemlét. Az XC90-es Volvo általában A svédek jól megelőzték az európai gyártókat az óriás SUV gyártásban. Már 2002-ben bemutatták az XC90-est, aminek formája igen szokatlannak hatott akkoriban azoknak, akik nem jártak még az Egyesült Államokban, ahol nálunknál sokkal jobban szeretik az ekkora és az énnél nagyobb személykocsikat is. Összehasonlításképpen az Audi Q7-est és a Mercedes-Benz GL-osztályt csak 2006-tól kezdték forgalmazni. A BMW X5 ugyan már évek óta a piacon volt, de az mintegy 20 centivel rövidebb volt az első generációs XC90-esnél. Ez az XC90-es Vagy mi nem tudjuk mit jelent a makulátlan szó, vagy mások nincsenek tisztában a szó valódi jelentésével, esetleg, feltéve, de nem megengedve, rezzenéstelen arccal hazudik az eladó a telefonban. A lekarcolt fényszórók már árulkodnak (Klikk a galériához!) A karosszéria állapotáról csak annyit mesélnénk most el, hogy egyetlen ép elem sem volt a kocsin. Az ajtók élei leverve, minden lemezen kisebb-nagyobb benyomódások, horpadások, fénysérülések. A fényezetlen vészhárítók össze-vissza karcolva, de jó mélyen ám! Ami a korábbi javításokat illeti, azzal nem álltunk olyan rosszul, mindössze az első sárvédők és jobb első ajtó volt korábban átfényezve. Az utastér A váltógomb nem gyári volt, hanem valami csoda, nem tudjuk mi történhetett az eredetivel. A fafedeles tároló rekeszek (elöl-hátul) ajtajai nem voltak zárhatóak, hátul a felső fedelek hiányoztak. Az üléseken kisebb szakadások, a jobb hátsó ablakemelő gomb ripityára törve, a hangszórórács leesve. Az A-oszlopok belső burkolatainak szövetkárpitja lógott, az ülés műanyag kerete törött volt. Ezt bezúzták egy kalapáccsal? (Klikk=galéria) A jobb első ajtó belső burkolata szakadt volt, a tükör belső műanyag burkolatának rögzítése nem volt megfelelő, lejárt. A váltószoknya kiszakadt, a belső visszapillantó tükör műanyag konzolja lejárt. A csomagtér ajtó alsó részének műanyag burkolata törött volt, a kalaptartó (roló) kárpitja egyszerűen elszakadt. Nem gondolom, hogy mindent felsoroltam, de érdemes végignézni a galériát, önmagáért beszél. Egy kattintás és meséljük a motor, a futómű és fékrendszer problémát, és persze jön a tanulság is!

A Seat Live Store után megnyílt a Seat Store

2016.09.12.
A SEAT Live Store az új SUV, a SEAT Ateca bemutatkozása alkalmával indult virtuális bemutatóterem. Olyan innovatív online kommunikációs rendszer, mellyel az autó valamennyi része megismerhető a virtuális "túra" keretében. A most még csak a spanyol és a német piacon elérhető szolgáltatással a SEAT munkatársa tizenkét állandó és négy mobil kamera segítségével mutatja be az Ateca, a Leon vagy az Ibiza felszereltségi -, műszaki - és formatervezési jellemzőit. A többcsatornás online felületen videókat is megtekinthetnek a látogatók, vagy konfigurátorban is megkomponálhatják autójukat. A SEAT Live Store a www.seat.es vagy awww.seat.de oldalakon keresztül érhető el. A londoni Lakeside bevásárlóközpontban megnyílt SEAT Store-ba látogatók ugyancsak digitálisan kereshetik és online konfigurálhatják az igényeiknek legjobban megfelelő modellt. A SEAT Store mellett van egy kültéri vezetési gyakorlópálya is, ahol 15 SEAT modell áll bemutatásra vagy kipróbálásra készen. A további újítások magukba foglalják a kísérő nélküli tesztvezetést és a megvásárolt gépkocsi gyors átvételét, amit a megrendelés idejétől számított 7 napon belül garantálnak. A www.seat-store.co.uk/Lakeside honlapra látogatók személyre szabott árajánlatot kaphatnak, pénzügyi segítséget kérhetnek, lefoglalhatnak egy gépkocsit online, megszervezhetnek egy tesztvezetést, illetve csere - és beszámítási ajánlatot kaphatnak a jelenlegi gépkocsijukra új autó vásárlása esetére. Mindezt okos telefonjuk, tabletjük vagy a számítógépük használatával is elérhetik.
Címkék: 

Szégyen: két magyar 37 motort lopott el Ausztriában

2016.09.12.
A két férfi egy zárt kisteherautót bérelt, azzal szállították át a motorkerékpárokat Magyarországra. Volt hogy egy motorral is elindultak, máskor többet is összeloptak, s csak azután indultak el a magyar határ felé. Lebukásukkor két motor volt a csomagtérben. Az osztrák rendőrök ellenőrizték a magyar furgont, így derült ki, hogy a szállított motorok közül az egyiket lopás miatt körözi a rendőrség. Ezeken kívül lopott magyar és osztrák rendszámtáblákat, valamint betöréshez használt eszközöket is találtak a rendőrök. Harminchét motor ellopását bizonyították rájuk, a motorokat magyar orgazdákon keresztül értékesítették. Az osztrák rendőrség felvette a kapcsolatot a magyar rendőrséggel az orgazdák kézre kerítése érdekében.
Címkék: 

A BMW a Párizsi Autószalonon

2016.09.12.
A minden korábbinál dinamikusabb és még hatékonyabb erőforrásokat kínáló BMW 3-as Gran Turismo Párizsban mutatkozik be. Szintén itt debütál BMW i3 legújabb, 94 amperóra tárolókapacitású akkumulátorral szerelt változata közel 50 százalékkal megnövelt elektromos hatótávolsággal büszkélkedhet. A 2016-os Párizsi Autószalonon a BMW i divízió a BMW i8 Protonic Dark Silver Edition különleges kiadásról is lerántja a leplet. A BMW Motorrad Párizsban bemutatja a 60 százalékkal megnövelt elektromos hatótávolságot kínáló és kimagasló menetteljesítménnyel büszkélkedő BMW C evolution elektromos robogó új generációját, amelynek európai változata az A1 jogosítvány-kategória minden követelményének megfelel. A 60 amperórás akkumulátor helyett 94 amperórás energiatároló-egységgel felszerelt új BMW C evolution hosszú hatótávolságú változata a megnövelt akkumulátor-teljesítménynek köszönhetően immáron 160 kilométeres elektromos hatótávolságot kínál, amely a nagyvárosi forgatagokban és az agglomerációkban egyaránt a zéró emissziójú kétkerekű mobilitás és a mindennapi funkcionalitás kivételes kettősét kelti életre. Az öreg kontinensre 2016 augusztusában érkezett meg a bajor gyártó teljes körű mobilitási szolgáltatása, a BMW Connected, amely a digitális okoseszközök és az intelligens szolgáltatások összehangolásával a napi teendők, az utazások és a találkozók minden korábbinál könnyedebb megtervezését helyezi a középpontba.

6,5 százalékkal csökkent a román gépjárműgyártás

2016.09.12.
Az autógyártás csökkenése enyhén lassult az előző hónaphoz mérten, júliusban ugyanis 8,2 százalékos visszaesést jegyeztek. Január és augusztus között 240 005 járművet gyártottak Romániában, ebből 211 130-at a francia Renault tulajdonában levő Dacia gyár, 28 875-öt pedig az amerikai Ford. A Dacia modelljei közül a Duster hobbiterepjáró örvend a legnagyobb keresletnek, ebből állították elő a legtöbbet, 120 980-at, ami csaknem 15 százalékos növekedésnek felel meg a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A román járműexport 9,2 százalékkal esett vissza az első nyolc hónapban,  215 903 autót adtak el külföldön. Ez azt jelenti, hogy a romániai járműgyártás 90 százaléka exportra megy. A külföldön legnagyobb keresletnek örvendő modell a Duster, amiből 118 527-et adtak el. A román autópiac 16,1 százalékkal nőtt január-augusztusban,  87 447 járművet értékesítettek. Ebből 14,8 százalékos növekedéssel több mint 70 ezer személygépkocsi,  míg a 16 ezer eladott haszongépjármű 22 százalékkal több a tavaly első nyolc havinál.

Lovak okoztak halálos balesetet egy német autópályán

2016.09.12.
Elszabadult lovak okoztak halálos balesetet a németországi Siegerland körzetben a 45-ösautópályán: egy férfi járművével akkora lendülettel ütközött neki az állatoknak, hogy még a baleset helyszínén belehalt sérüléseibe - közölte a német rendőrség hétfőn. Egy másik sofőr a szerencsétlenség helyszínén sokkot kapott. A lovak egy közeli karámból szöktek ki: szabadulásukban egy vaddisznócsorda játszhatott közre, amely szétroncsolta a karám kerítését, és megriasztotta az állatokat.

Új ügyvezető igazgató a FCA Central & Eastern Europe Kft. élén

2016.09.12.
Alberto de Aza az FCA madridi központjából érkezett. A szakember az elmúlt több mint két évtizedben, számos nemzetközi autóipari vállalat felelős vezetői posztján bizonyított és széleskörű szakmai ismereteket szerzett. A European University of Madrid gazdasági és üzleti karának elvégzése után, a MAN Trucks, majd a KIA Motors csapatában dolgozott. Karrierje 2009-ben a Fiat csoportnál folytatódott. Az olasz autógyártó spanyol vállalatánál vevőszolgálati és műszaki igazgatóként, majd a FCA személyautó márkáinak kereskedelmi és értékesítési vezetőjeként egyaránt sikereket ért el. Legutóbb a Fiat és Abarth márkák ügyvezetőjeként dolgozott Spanyolországban. Folyékonyan beszél angolul és olaszul. "Nagy örömömre szolgál, hogy a vállalat irányítását egy ilyen izgalmas időszakban vehetem át és tovább építhetem a Fiat csoport sikertörténetét. Az FCA széles márkaportfoliója és folyamatosan bővülő modellkínálata révén készen állunk nemzetközi cégcsoportunk piaci pozíciójának további növelésére és stratégiai céljainak megvalósítására. Mindehhez nagyban hozzájárulnak elismert márkáink és modelljeink, valamint az ügyfélelégédettség folyamatos fokozása” – jelentette ki Alberto de Aza.

A pályázatok főszezonja még csak most kezdődik!

2016.09.12.
Bővebben a kiírásokból az alábbiakban olvashat:   Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében (GINOP-1.2.3-8.3.4-16)   Mire igényelhetnek támogatást mikro-, kis- és középvállalkozások? ·         Új eszköz beszerzésére ·         Infrastrukturális és ingatlan beruházásra ·         Információs technológia fejlesztésére ·         Új eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási know-how vagy licenc bevezetésére Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió Ft és maximum 50 millió Ft, míg a visszatérítendő támogatás összege: minimum 10 millió, maximum 145 millió Ft. 10% önerőtől! A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum 30%, a hitelé pedig 60%! A pályázatok várhatóan november 2-től benyújthatóak lesznek!   Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása (GINOP-3.2.2-8.2.4-16)   A mikro-, kis és középvállalkozások az alábbiakra igényelhetnek támogatást: -          vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések támogatása - on-premise vagy in house módon, vagyis vállalkozáson belül történt üzleti IKT rendszer, illetve alkalmazás bevezetés (helyben telepített saját szoftver bevezetése), -          felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) és egyéb online vállalati szolgáltatások, megoldások terjesztése és bevezetése a kkv-k körében (felhőalapú szolgáltatások bevezetése). A támogatás mértéke maximum 90%, azonban a visszatérítendő, illetve a vissza nem térítendő támogatás (hitel) mértéke vállalkozásonként változó! A vissza nem térítendő támogatás összege minimum 1 millió Ft, maximum 24 millió Ft, a kölcsön összege minimum 1,25 millió Ft, maximum 37,5 millió Ft lehet. A pályázatok várhatóan november 2-től benyújthatóak!   Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésének támogatása (GINOP-3.1.2-8.2.4-16)   A mikro-, kis és középvállalkozások az alábbiakra igényelhetnek támogatást: -          piaci információk beszerzése (piacelemzés, piacfelmérés, piackutatás, ügyféladatbázis igénybevétele), -          IKT termékek és szolgáltatások ágazati testre szabása, továbbfejlesztése, tesztelése, fejlesztői és tesztkörnyezetük kialakítása, -          nemzetközi szakkiállításokon, konferenciákon való részvétel. A támogatás mértéke akár 90% is lehet, de a vissza nem térítendő támogatás értéke nem haladhatja meg az összes elszámolható költség 40%-át, a kölcsön mértéke pedig az összes elszámolható költség 50%-át. A támogatás összege függ a legutóbbi üzleti év árbevételétől, valamint az exportárbevételtől, de a vissza nem térítendő támogatás minimum 2 millió Ft, maximum 40 millió Ft is lehet, a kölcsön összege pedig minimum 2,5 millió Ft, maximum 50 millió Ft. A pályázat várhatóan november 2-től benyújtható!   Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel (GINOP-4.1.1-8.4.4-1)   Pályázók köre: mikro-, kis és középvállalkozások A Felhívás keretében csak energiahatékonyság fokozását valamely megújuló energiaforrás felhasználásával kombináló projektjavaslatot lehet benyújtani. A vissza nem térítendő, valamint a visszatérítendő támogatás mértéke is maximum 45%. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás, valamint a kölcsön összege is minimum 3 millió Ft, maximum 50 millió Ft. A pályázatok benyújtása várhatóan november 15-től benyújthatóak!   Kezdje el már most a felkészülést! Igényeljen ingyenes helyszíni konzultációt a 06 1 321 1173-as telefonszámon, vagy az info@gwconsulting.hu e-mail címen, hogy elképzeléseit személyesen is megbeszélhessük! Goodwill Consulting Kft. – Magyarország piacvezető pályázatírója

Autólopás! NIB-915 FORD FOCUS KOMBI

2016.09.12.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. Rendszám: NIB-915 Gyártmány: Ford Típus: Focus Kivitel: Kombi Gyártási év: 2012 Alvázszám: WFOLXXGCBLCY54906 Szín: szürke Forgalmi engedély száma: hp73616 Lopás időpontja: 2016 szeptember 9 Lopás helyszíne - város: Budapest Kerület: XVIII. Utca, házszám: Zilah Utca Megjegyzés: Megtalálónak 300 000 Ft jutalmat adok Nyomravezetőnek csak, ha megvan a kocsi  

Autólopás! KTE-724 VW Jetta - metálszürke

2016.09.12.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. Rendszám: KTE-724 Gyártmány: Volkswagen Típus: Jetta Gyártási év: 2009 Motorszám: BXE085278 Alvázszám: WVWZZZ1KZ7M116480 Szín: grafitszürke Lopás időpontja: 2016 szeptember 8 Lopás helyszíne - város: Budapest Kerület: X. Utca, házszám: Maglódi út 10/b.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója