Körözött Range Roverrel próbált átjönni a határon

2023.03.08.
A rendőrök az ellenőrzés alatt megállapították, hogy a nagy értékű Range Rovert az Interpol rendszerben körözik. A rendőrök a külföldi járművezetőt a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság előállították, a körözött személygépkocsit lefoglalták. Az eljárás során felveszik a kapcsolatot a körözést kibocsátó hatósággal. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hétvégétől újra közlekedik az erdei kisvasút a Gemencben

2023.03.08.
A Gemenc Zrt. tájékoztatása szerint a tavaszi menetrendi időszakban, március 11-étől hétvégenként és ünnepnapokon 10 órakor, délben, valamint 14 óra 30 perckor indulnak az Ökoturisztikai Központból, Pörbölyről a Gemenci Állami Erdei Vasút járatai a Malomtelelő állomásig. Az utolsó vonat a Gemenci erdőből 15 óra 35 perckor indul vissza. A jegypénztár 9 és 15 óra között tart nyitva. A szerelvényeket dízel mozdonyok vontatják, a Rezét gőzös csak a nyári menetrendi időszak kezdetén, április utolsó hétvégéjén áll szolgálatba. Az Ökoturisztikai Központ Pörbölyön minden nap 8 és 17 óra között várja a kirándulókat. Hétköznapokon az ingyenesen igénybe vehető parkoló, a játszótér és a közeli vadmegfigyelő erdei állatai látogathatók, az erdei vasút és a kiállítások azonban csak előre bejelentkezett csoportok számára érhetők el. Hétvégén és ünnepnapokon viszont teljes szolgáltatással várja a látogatókat a gemenci erdőgazdaság. A Gemenc kincsei - élet az ártéri erdőben című, valamint a Legenda és valóság: a gemenci gímszarvas című kiállítások hétvégén 9 és 15 óra között látogathatóak - olvasható a közleményben. A Gemenci Erdei Vasút Magyarország egyetlen ártéri erdészeti kisvasútja. Nyomvonala a Duna és a Sió medrét követve a Gemenci erdőben halad. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Jövő vasárnapig két vonalon tesztel egy Isuzu Citibus modellt a BKV

2023.03.08.
A tesztbusz 9,5 m hosszú, három ajtós, a második ajtóig alacsony padlós kialakítású. Befogadóképessége 62 fő (24 ülő- és 37 állóhely + 1 kerekesszék). "Euro-VI-os Cummins erőforrással és automata Allison nyomatékváltóval szerelt" - írták a közleményben. Fotó: magyarbusz.info A BKV hozzátette, hogy az autóbusz a tesztüzem során ingyenesen vehető igénybe. Március 10-ig a 39-es vonalán (Batthyány tér - Kissvábhegy), március 11-19. között a 27-es vonalán (Móricz Zsigmond körtér - Citadella - Sánc utca) közlekedik. A közleményben hangsúlyozták, hogy számítanak az utasok véleményére, ezért kérik, hogy osszák meg tapasztalataikat velük a bkv@bkv.hu e-mail címen. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hamarosan megkezdődhet a Genesis X Convertible kabrió sorozatgyártása

2023.03.08.
A Genesis X kabrió koncepció - a prémium márka elegáns, nyitott tetejű luxusautója – a 2022-es Los Angeles-i Autószalonon debütált. Iparági értesülésekre hivatkozva több hírforrás is arról írt, hogy a cég készül a sorozatgyártás beindítására. Luke Donckerwolke, a márka kreatív igazgatója állítólag a Genesis éves közgyűlésén jelentette be az X Convertible gyártásának megkezdését. Ugyanakkor a gyártó részéről hivatalosan még nem erősítették meg az értesülést. Az X Convertible Concept sorozatgyártású változata lesz a Genesis márka zászlóshajója. Az új modell a tervek szerint limitált szériában készül majd, és az autó tükrözni fogja majd a prémium márka összes jellemzőjét. „Nem tudom, hogy az autó 300 000 dollárnál többe kerül-e majd, de garantálom, hogy sok olyan vásárlót fogunk látni, aki hajlandó lesz Bentley Continental kabrióját új termékünkre cserélni” – mondta Peter Lanzavecchia, a Genesis Kereskedői Tanácsadó Testületének elnöke egy nemrégiben adott interjúban. Az X Convertible a Genesis Athletic Elegance stílusát tükrözi. Az eredeti koncepcióban az X Convertible csúcstechnológiás összecsukható keménytetővel rendelkezett. Csukott állapotában - a napfénytetős megoldásnak köszönhetően - gyönyörű kitekintést engedett az égboltra az utasok számára. Várhatóan ezt a megoldást építik majd be a végleges modellbe is. A Genesis gőzerővel készül a jövőre. Néhány héttel ezelőtt jelentek meg az első fotók a 2024-es Genesis GV80 Coupe SUV-ról. A dél-koreai új prémium SUV a BMW X6 és a Mercedes GLE Coupé versenytársa lehet majd a piacon.

Késhet a Lexus RZ űrhajókormánya

2023.03.08.
A Lexus RZ 450e nem hagyatkozik arra, hogy a márka első dedikált villanyautójaként váljon keresetté: számos innovatív szolgáltatással nyűgözi le ügyfeleit, a műszerfalba épített infrafűtéstől kezdve a Direct4 összkerékhajtási rendszeren át a gombnyomásra anyagában elsötétedő panoráma üvegtetőig. A hírek szerint azonban a modell talán legkülönlegesebb újdonságára hiába várunk, legalábbis egyelőre: a sajtóértesülések szerint ugyanis a Lexus úgy döntött, bizonytalan időre elhalasztja az elektronikus kormánymű, valamint az ahhoz kapcsolódó ökörszarvkormány bevezetését. A technológia világszinten egyedülálló, mivel mechanikus kapcsolat nélkül biztosítja a kormányzott kerekek szükséges mértékű és sebességű elforgatását (egy másik japán luxusmárkánál már korábban is létezett steer-by-wire kormánymű, ám ott a fejlesztők meghagyták a hagyományos kormányoszlopot). Az ehhez tartozó ökörszarvkormány nem csak formájában, de működésében is a repülőgépek és a Forma-1-es versenyautók hasonló megoldásait idézi, amennyiben két végállása között mindössze 300 fokot (hét órától öt óráig) fordul. A kerekek bekormányzásának sebességéről és mértékéről a vezérlő számítógép dönt számtalan feltétel és paraméter figyelembe vételével. Mindez rendkívül pontos és körültekintő hangolást igényel, részint a kormányparancs értelmezése és végrehajtása, részben a vezetőnek adott visszajelzések terén. A technológiával már 2022-ben, a késői prototípusokon elkezdhettek ismerkedni a szakújságírók, és összességében kedvező tapasztalatokról számoltak be. A program helyettes főmérnöke, Higasijama Jusi azonban nem várt fordulatról számolt be: a sorozatgyártásra kész modellnél azt tapasztalták, hogy a menetdinamika túlságosan sokat javult a kísérleti példányokhoz képest. „A modell gyorsítóképessége, illetve fékteljesítménye olyan mértékben javult a fejlesztési szakasz során, hogy vissza kellett mennünk az alapokhoz, és újra kellett hangolnunk a kormányművet. Hiszen ennek a három jellemzőnek tökéletes összhangban kell működnie ahhoz, hogy közvetlen, kommunikatív kapcsolatot teremthessünk a vezető és a jármű között.” A helyzet annál is inkább kritikus, mivel a technológiát soron következő akkumulátoros elektromos típusaiban is alkalmazni kívánja a márka – ahogy Jusi-szan fogalmazott, „az elektronikus kormánymű a jövőben a Lexus egyik alapvető technológiája lesz.” A Lexus RZ 450e idei évben megrendelt példányainál tehát nem fog szerepelni az elektromos kormánymű opciója, és vele együtt az innovatív ökörszarvkormány sem. Öröm az ürömben, hogy viszonylag kevés autót fog érinteni ez a korlátozás. A gyártás első évében ugyanis a tervezettnél érdemben kevesebb: összesen mintegy 30 ezer példányt készül gyártani korszakalkotó akkumulátoros újdonságából a Lexus. Ezek globális elosztása nem ismert, egyes források szerint Észak-Amerikába különösen kevés autót allokál a gyártó. Ez az európai ügyfelek számára jó hír, és mivel a Lexus készlethatékonyságát a közelmúltban független szakértő minősítette a legjobbnak, biztosak lehetünk benne, hogy a márka minden piacra pont annyi autót juttat, amennyit ott optimális ráfordítással értékesíteni lehet. Fotók: Drive.com, Greencarreports.com További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Halálos áldozata is van a reggeli sztrádabalesetnek, nagy a torlódás - fotók

2023.03.08.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek. A police.hu-n azt írták: egy tehergépkocsi és két személyautó karambolozott. A forgalom egy sávon haladhat. A torlódás több kilométeres - kérjük, vezessenek óvatosan. Fotók: police.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Alig veszik az elektromos autót Horvátországban

2023.03.08.
Februárban 3627 új autót értékesítettek, 24,6 százalékkal többet, mint tavaly februárban. Az adatok szerint továbbra is a Volkswagen márka a piacvezető 11,7 százalékos részesedésével, ebből 820-at adtak el az első két hónapban. Ezt követi a Skoda közel 10,5 és az Renault 9,7 százalékkal. Az előbbi márkából 738-at, utóbbiból 682-öt értékesítettek. Ötszáz darab felett értékesített a Dacia és a Kia márka is. Az eladott gépjárművek 50,9 százaléka benzines, 21,6 százaléka hibrid, 18,9 százaléka dízel, az elektromos autók iránti kereslet elenyésző. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ezek a legkevesebbet fogyasztó kisautók

2023.03.08.
A mai (és az eljövendő) üzemanyagárak mellett az autó vásárlásakor az egyik legfontosabb kérdés: és mennyit fogyaszt? Az olasz motori1 egyik újságírója, Fabio Gemelli benzines, dízel és hibrid modelleket tesztelt a Rómából Forlìba vezető úton. Róma-Forlì  A 360 km-es távon, egyenletes vezetési tempóban, normál útviszonyok mellett mért fogyasztás szerint ezek a legjobban teljesítő autók: Top 5 A képeken a kék téglalapon feltüntetett szám a 100 km-en mért üzemanyag-fogyasztás literben, az alatta lévő pedig a táv megtételéhez szükséges tankolási költség euróban. 1. Mazda2 Hybrid 2. Toyota Aygo X 3. Nissan Micra IG-T 92 4. Fiat 500X 5. Hyundai i20 Forrás: it.motor1.com További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hármas karambollal és teljes autópálya-lezárással indult a szerda

2023.03.08.
Az aszódi hivatásos tűzoltók mellett a társhatóságok is kiérkeztek a balesethez - írta a katasztrófavédelem honlapja. Az egység az egyik járműből kiszabadított egy utast, valamint megkezdte az áramtalanítást. A karambol miatt teljesen lezárták az érintett útszakaszt. Kérjük, vezessenek óvatosan! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Európa legjobbja a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

2023.03.08.
Az ACI minden évben több mint 30 teljesítménymutatót vizsgáló felméréssel térképezi fel világszerte 400 nemzetközi repülőtér szolgáltatásainak minőségét. Ez alapján tavaly minden negyedévben kimagasló eredményt ért el a budapesti repülőtér; a pontszámok minden korábbi értéket és a régiós versenytársak pontjait is túlszárnyalták. Az utasok általános elégedettségi szintje egész évben ötös skálán 4 pontot meghaladó értéken állt, és jelentősen magasabb volt, mint a legforgalmasabb 2019-es évben - ismertette a Budapest Airport. A közleményben kiemelték: a Budapest Airport által az elmúlt 4 évben végzett fejlesztések értéke 2022 év végére elérte a 90 milliárd forintot, 2023 tavaszára pedig a 100 milliárdot is meghaladja majd. A fejlesztések között kapacitásbővítő, infrastrukturális, fenntarthatósági és egyéb, utasélményt növelő beruházások is találhatók. Felidézték azt is, hogy a Budapest Airport tavaly zsinórban kilencedszer nyerte el a Skytrax Kelet-Európa legjobb repülőtere díját, az utóbbi évek fejlesztései nyomán pedig a repülőtér a Családbarát Hely tanúsító védjegyet is megkapta. Tavaly rangos elismerésben részesült a cargo üzletág is, amikor elnyerte az Air Cargo News Awards Az év cargo repülőtere díját, lekörözve Szingapúrt, Brüsszelt és Liége-t. A Budapest Airport továbbra is tagja annak a 34 repülőtérből álló nemzetközi elit csapatnak, amely karbonsemlegesen működik, ezen kívül a vállalat fenntarthatósági törekvései kiérdemelték az Effekt 2030 Zöld egyensúly kategóriájának 2. helyét és a Deloitte Zöld Béka díját is. A Budapest Airport marketing tevékenységét a World Routes Marketing Awards Legjobb légitársasági marketing díja is elismerte, a társaság kommunikációs tevékenységét pedig 2020-ban az Eventiada IPRA Golden World Awards Legjobb reputációmenedzsment díja igazolta vissza. Munkáltatóként az Investors In People aranyfokozatú minősítését tudhatja magáénak a vállalat, sőt, a szervezet által megmérettetett cégek közül a világ 7 legjobb munkaadója közé is bekerült - sorolta a reptérüzemeltető közleménye. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója