Rekordokat döntött az útdíjszolgáltató bevétele az első félévben

2019.07.29.
A vezérigazgató közölte: az e-matricák vásárlásából bruttó 48,5 milliárd forint folyt be, 11 százalékkal több a tavalyi első félévinél. Ami az e-útdíjakat illeti, a 3,5 tonna feletti tehergépjárművek úthasználatából bruttó 137,8 milliárd forint bevétel származott, ami 19 százalékkal haladta meg az előző év első félévét. Bartal Tamás hangsúlyozta: ez az összeg egy az egyben költségvetési bevétel. Törvény garantálja, hogy ezt a magyar közutak fenntartására, karbantartására kell fordítani. A vezérigazgató hangsúlyozta: évek óta megfigyelhető tendencia, hogy a gazdasági növekedéssel együtt nő az útdíjbevétel is. Növekvő bevételek, változó tendenciák A vezérigazgató elmondta: tapasztalataik szerint változóban van a korábbi évek tendenciája. A heti országos matrica helyett inkább a havi és az éves országos matricát választják az emberek. Bár a heti országos matricából 5 százalékkal kevesebbet vásároltak az autósok, még mindig ez a legkeresettebb termékük: több mint 4 milliót értékesítettek. Ezzel szemben a havi országos matrica-bevétel jelentősen megugrott: a korábbiakhoz képest 16 százalékkal emelkedett. Az éves országos és az éves megyei matricákból 10-10 százalékkal több fogyott. Ennek oka, hogy a személygépkocsi-tulajdonosok sokkal tudatosabbak, és hosszabb távra terveznek. Mobilisabbak az emberek, illetve több pénzük van az utazásra. Minőségi ugrást lehet megfigyelni a vásárlási szokásokban. Aki eddig heti matricát vett, az inkább havi matricát vásárol, a havi helyett pedig inkább éveset. A megyei országos matrica helyett is inkább éves országos matricát vásárolnak az autósok. Egyórás türelmi időszak Értékelése szerint nagyon bevált a 60 perces szabály, ami a kormány döntésének értelmében 2018. január 1-én lépett életbe. Aláhúzta: ez nem azt jelenti, hogy 1 órán át ingyenesen lehet használni az autópályát, hanem a megváltott matrica visszamenőlegesen 60 perccel korábban lép hatályba. Több mint 1,5 millióan használták ki a tavalyi évben a 60 perces szabályt. Külföldiek - magyarok Ami az e-matricát használók megoszlását illeti: a külföldiek aránya az elmúlt 6 hónapban 35,1 százalék volt. Ez az arány a tapasztalatok szerint 50 százalék fölé emelkedik majd év végéig, mert a nyári szabadságok és az év végi ünnepek miatt erőteljesebbé válik a tranzitforgalom. A heti országos matricának több mint a felét – 50,8 százalékot, több mint 2 millió darabot – külföldiek vásárolták meg. Az e-útdíjat vásárló kamionosok esetében is a külföldiek vannak többségben. Országokra lebontva a kamionosok 40 százaléka román. Ezzel az első helyen állnak a felhasználók között. Őket a lengyelek és a bolgárok követik. A személygépkocsiknál érdekes elmozdulásról számolt be. Az első három dobogós – román, német, osztrák – nem változott. Viszont látványos a románok előretörése: személygépkocsiknál az arányuk már 25 százalékos. Hozzá kell tenni, hogy a német, osztrák és olasz felségjelű személygépkocsik tulajdonosai többségükben román vendégmunkások. Értékesítési csatornák A korábbi szokások változatlanok: az ügyfelek több mint 90 százaléka továbbra is fedélzeti egység alkalmazásával fizet útdíjat. A HU-GO rendszerben a regisztrált járművek száma a 2018. júniusi 354 ezerről 410 ezerre nőtt. Bartal Tamás kitért arra is, hogy az autósok többsége változatlanul a benzinkutaknál vásárol e-matricát, de egyre nagyobb a NÚSZ saját internetes értékesítése, ami az útdíjfizetési szolgáltató tudatos stratégiájának eredménye. Nőtt az ellenőrzés és a behajtás hatékonysága A vezérigazgató úgy fogalmazott: ez az év az ellenőrzések éve a NÚSZ életében. A terveknek megfelelően erősítették ellenőrzési tevékenységüket, mert az elmúlt években emelkedett az utakat fizetés nélkül használók száma, különösen a külföldiek körében. Ezért új ellenőrzési módszereket fejlesztettek ki és kezdtek alkalmazni. „A menet közbeni ellenőrzés, amikor a szembe haladó sávot figyelik a mobil eszközeikkel, nagymértékben hozzájárult a jó eredményeinkhez. Két hónap alatt közel 150, úgynevezett szellemkamiont kaptunk el ezzel a módszerrel” - mondta el a sajtótájékoztatón. Bartal Tamás aláhúzta: különösen nagy hangsúlyt fordítanak a külföldi rendszámú járművekre, mert tavaly év végén a magyarországi utakat e-matrica nélkül használók között a külföldiek aránya elérte a 70 százalékot, a kamionok esetében pedig 77 százalék volt a külföldiek aránya a bliccelők között. Az idei első félévben a NÚSZ Zrt. rendszerei és munkatársai összesen több mint 197 millió járművet ellenőriztek. A fokozott ellenőrzés eredményeképpen fél év alatt az e-matricák esetében megállították az utakat jogosulatlanul használó külföldiek számának növekedését. Bűnszövetkezetek A belföldi jogosulatlan úthasználók száma kissé nőtt néhány bűnszövetkezetként működő cég miatt. Ebben az ügyben a NÚSZ együttműködik a rendőrséggel és az adóhatósággal. „A legtöbb e-matricás jogosulatlanságot felhalmozó 3 cég mindegyike gépjármű-kereskedelemmel foglalkozik” - jelezte a vezérigazgató. Az e-útdíjaknál összesen 25 százalékkal sikerült csökkenteni a jogosulatlan úthasználatok számát, ezen belül a belföldi kamionosok esetében 50, a külföldiek esetében pedig 18 százalékkal. „Ez azt mutatja, hogy a kamionos piacon bekövetkezik az a várva várt tisztulás. Lassan kiesnek a piacról azok a csaló kamionosok, akikre mi magunk is vadászunk, akár menet közbeni ellenőrzéssel, illetve más eszközökkel” - fogalmazott. Bliccelők listája Az e-matrica és e-útdíj rendszerben a bliccelő külföldiek közül minden negyedik, ötödik bliccelő jármű román illetékességű. Meglepő, de sok bliccelést követnek el német vagy osztrák személygépjárművel. Az e-útdíj rendszerben pedig a lengyelek és a szlovákok követik a románokat. Az összes pótdíjbevétel 3,2 milliárd forint volt az első félévben, 3,5 százalékkal több, mint tavaly az első hat hónapban. Bartal Tamás kiemelte azt is, hogy 84 százalékkal tudták növelni a külföldiektől behajtott pótdíjak összegét.  

Szerkezetátalakítás miatt zuhant a Ford negyedéves profitja

2019.07.29.
Az adózott eredmény 148 millió dollárra, részvényeként 4 centre zsugorodott az egy évvel korábbi, 1,066 milliárd dollárról, részvényarányosan 27 centről. Az átalakítási költség 1,2 milliárd dollárral gyengítette a profitot. Az egyszeri tételektől megtisztított negyedéves részvényarányos eredmény 28 cent lett, kisebb az elemzők által várt 31 centnél. A Ford negyedéves bevétele 38,85 milliárd dollár volt, nagyjából megegyezett az egy évvel korábbival és felülmúlta a szakértők által várt 38,49 milliárd dollárt. A Ford a tavalyi 1,30 dollár után az idei évre 1,20-1,35 dollár részvényarányos eredményre számít, ami elmarad az elemzők által várt 1,4 dollártól. A Ford 155 millió dollárra csökkentette a második negyedévi működési veszteségét Kínában az egy évvel korábbi 483 millió dollárról, miközben a bevétele 13 százalékkal nőtt az ázsiai piacon.

Elstartolt az Audi Q3 Sportback Győrből

2019.07.29.
- Világszerte folyamatosan nő az SUV-k iránti kereslet, ezért is kiemelkedő jelentőségű számunkra, hogy az Audi Q3 után egy újabb Q-modellel bővült gyártási portfóliónk - mondta Achim Heinfling, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke. „Járműgyárunk az egyik legrugalmasabb az Audi Konszernben, hiszen jelenleg öt különböző modell készül ugyanazon a gyártósoron.” Achim Heinfling, Les Zoltán, munkatársaik és az új modell Az Audi Q3 Sportback az Audi termékkínálatának első igazi kompakt crossover modellje, amely az Audi Q3 leghangsúlyosabb ismertetőjegyeit ötvözi a légies Coupé formával. Egyedi megjelenésének, sportos futóművének és hatékony, erőteljes meghajtásának köszönhetően kiemelkedő vezetési élményt nyújt minden terepen. Az Audi Q3 Sportback kezdetben egy benzin- és egy dízelmotorral választható: a 2.0 TFSI benzinmotor 169 kW (230 LE), míg a 2.0 TDI dízelmotor 110 kW (150 LE) teljesítményű. Mindkét motor Győrben, az Audi Hungariánál készül. A későbbiekben újabb erőforrások is megjelennek a kínálatban, köztük egy nagy teljesítményű dízel és egy belépő szintű benzines erőforrás, amely 48 V-os mild hibrid rendszerrel működik együtt. - Munkatársaink felkészültségének és gyártási folyamataink hatékonyságának köszönhetően tökéletesen sikerült integrálnunk az Audi Q3 Sportback-et járműgyártásunkba - mondta Les Zoltán, az AUDI HUNGARIA Zrt. járműgyártásért felelős igazgatósági tagja. „A legújabb modellünket is a tőlünk megszokott prémium minőségben fogjuk eljuttatni vevőinkhez világszerte.” Az Audi Hungaria járműgyártásában jelenleg 4 000 munkatárs gyártja az A3 Cabriolet, a TT Coupé és Roadster, valamint a Q3 és Q3 Sportback modelleket. A győri autók világszerte több mint 90 országba jutnak el.

A tervezettnél kevesebb autó eladására számít az Aston Martin

2019.07.29.
Az 1913-ban alapított Aston Martin szerdán azt közölte, hogy a korábbi 7100-7300-zal szemben most már csak 6300-6500 autó idei értékesítésével számol. Az Aston Martin tavaly 4441 járművet adott el, 26 százalékkal többet a megelőző évinél. Az értékesített autók átlagára 141 ezer font volt. A cég értékesítése tavaly Nagy-Britanniában 17 százalékkal, Európában, a Közel-Keleten és Afrikában együttesen 13 százalékkal nőtt. Az Aston Martin tavalyi kamat- és adófizetés, valamint amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 20 százalékkal, 247,3 millió fontra emelkedett, míg a cég bevétele 25 százalékkal, 1,1 milliárd fontra ugrott. Az Aston Martin legnagyobb tulajdonosa az olasz Investindustrial kockázati tőkebefektető társasághoz tartozó Strategic European Investment Group, amelynek jelenleg 31 százalékos részesedése van a sportautó-gyártóban.
Címkék: 

Csökkent a Tesla vesztesége

2019.07.29.
 Az elektromos autó gyártó társaság azt közölte, hogy a június végével záródott második negyedévben a vesztesége 408 millió dollárra esett az első negyedévi 702 millió dollárról. A tavalyi második negyedévben a veszteség nagyobb, 718 millió dollár volt. Az idei második negyedévben a részvényarányos veszteség 1,12 dollár lett, ami azonban jóval nagyobb a szakértők véleményének átlagában szerepelt 36 centnél. A Tesla rekordszámú, 95 ezer 200 autót szállított le a második negyedévben, ebből 77 ezer 550 Model 3 és 17 ezer 650 Model S és Model X volt. A Tesla azt is bejelentette, hogy a második negyedévben rekordszámú autót gyártott. Összesen 87 ezer 48 autót, ebből 72 ezer 531 Model 3 és 14 ezer 517 Model S és Model X volt. Az autógyártó negyedéves bevétele 58,7 százalékkal, 6,35 milliárd dollárra nőtt, ami elmaradt a szakértők által várt 6,41 milliárd dollártól. +

Német Nagydíj, dobogós nyilatkozatok - horrorfilm és fekete komédia

2019.07.29.
Max Verstappen (Red Bull) – 1. hely. „Csodálatos érzés megnyerni ezt a versenyt! Nagyon nehéz volt végig jó döntéseket hozni. A legfontosabb most az volt, hogy hibátlanul hozzuk le a versenyt, ez kellett a győzelemhez. Fantasztikus érzés itt nyerni.” Sebastian Vettel (Ferrari) – 2. hely. „Egészen egyszerűen csak boldog vagyok. Az utolsó biztonsági autós fázis előtt jöttem rá, hogy még gyorsabb is lehetek, és végrehajthatok pár manővert a hátsó egyenesben. Mindig a soron követező autó volt a legfontosabb, aztán a következő, aztán a következő.” Danyiil Kvjat (Toro Rosso) – 3. hely. „Elképesztő érzés visszatérni a dobogóra! Különleges is, hogy a csapat annyi év után újra ott lehet a legjobb három között. Ez a verseny most olyan volt, mintha egy horrorfilmet vegyítettek volna egy fekete komédiával.” A Nemzetközi Automobil Szövetség vasárnap késő este bejelentette, hogy az Alfa Romeo csapat pilótáit - a hetedik helyezett finn Kimi Räikkönent és a nyolcadik olasz Antonio Giovinazzit - 30 másodperces büntetéssel sújtották, mert a kuplungok nyomatéka a rajtnál nem felelt meg az előírásoknak. Mindez azt jelenti, hogy módosult a végeredmény, mindketten elveszítették a pontjaikat, az eredetileg 11. helyezett Lewis Hamilton kilencedik lett, ezzel két pontot kapott, a lengyel Robert Kubica pedig az első pontját szerezte tavaszi visszatérése óta, sőt ez a Williams első pontja a mostani szezonban. A világbajnokság jövő hétvégén Mogyoródon, a Magyar Nagydíjjal folytatódik.

35 súlyos baleset és 74 ittas vezetés a hétvégén

2019.07.29.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 533 személyt fogott el, közülük 90 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 348 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 638 személyt állítottak elő, köztük 323 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 74 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.

Velünk élő történelem: Mitsubishi Pajero

2019.07.28.
A Mitsubishi gyökerei 1870-ig nyúlnak vissza, mikor is Yataro Iwasaki egy japán rizskereskedő fia megalapította az akkor még Tsukumo Shokai néven futó kereskedőcégét. Az üzlet jól ment és alig öt év múlva már új cégér lógott a vállalat kapuja felett, amin már a Mitsubishi Gőzhajó Társaság állt. A gyémántos embléma is ekkor kezdett kialakulni, ami 1914-re nyerte el máig is ismert formáját. Mitsubishi A modell Tehát a Mitsubishinél a hajógyártással kezdődött minden. A cég felvásárolta az államtól  a nagaszaki hajógyárat, majd pár évvel később beszállt az autóiparba is, és 1917-ben legördült az első favázas modellje. Egy évre rá pedig elkészült az első teherautója is, majd jött a gőzmozdony, és 1921-ben az első repülőgép. 1933-ban pedig elkészítették a világ első búvárhajóját, ami 1000 méteres mélységbe is képes volt leereszkedni. A Mitsubishi konszern igazi sikersztori és mint ilyen a felsorolást ez esetben sem lehet befejezni csak abbahagyni. Kezdetek A terepjárógyártás már jóval korábban, csak nem tíz évvel azelőtt megfogalmazódott a Mitsubishinél, minthogy az első Pajero kigördült volna a gyárból. Ugyanis már 1973-ban megjelent az első Pajero prototípus a Tokiói Motor Show-n, de ekkor még szó sem volt a sorozatgyártásról, sőt öt évvel később 1978-ban előjöttek egy másik tovább fejlesztett változattal is. De ezek után még három évet kellett várni a végleges verzióra. A szintén a tokiói kiállításon bemutatott modell viszont jól startot vett és az 1982 debütálása után egy évvel már a sivatagot rótta a Dakaron. Első generáció Az első generáció tehát 1983 indult és rövid tengelytávú vászon, illetve keménytetős változatokban. Kezdetben háromféle motorral forgalmazták, de folyamatosan bővítették az erőforrás palettát, így a végén a 2.0 literes benzinestől kezdve a 3.0 literes V6-ig többféle teljesítményszinten minden üzemanyag-változatban elérhető volt. Az első generáció kiválóan kombinálta az off road képességeket és a személyautós komfortot, azonban a rövid tengelytávja miatt nem volt vonzó mert szűk felhasználási lehetőségekkel bírt. Ezért még 1983-ban kihoztak egy hosszútengelytávú változatot is, amit kétféle motorral kínáltak egy kétliteres turbós benzinessel, illetve egy 2.3 szintén turbós dízellel. A nagyobb tengelytáv nagyobb távlatokat is nyitott és bekerült a harmadik üléssor is. Második generáció 1991-es váltásig, mintegy 300 ezer darabot értékesítettek a Pajeroból. A második generáció egy teljesen megújult autó lett. Karosszériája lágyabb vonalvezetésével már a modernebb formavilágot képviselte méretei pedig nagyobbak lettek. Az igazi újítást azonban a négykerékmeghajtási rendszere jelentette. A „Super Select (SS 4WD)” lehetővé tette, - ellentétben a korábbi generációval - hogy az összkerékhajtást menetközben is kapcsolni lehessen 100 km/óráig. 1993-ban bővítették a motorpalettát egy 2.8-as és egy 3.5-es 24 szelepes turbódízel aggregáttal, ugyanekkor az autó egy új osztóművet is kapott.  Pár évvel később 1998-ban egy rácfelvarrás következett, ami a leginkább az autó optikáját a módosította a szélesebb sárvédőkkel és a megváltozott hűtőmaszkkal. Az utastér exkluzívabb lett, megjelent a bőr felszereltség és a fabetétek alkalmazása is, mely egyértelműen már a prémiumkategória felé történő elmozdulást jelentette. Harmadik generáció A Mitsubishi 1999-ben dobta piacra a Pajero harmadik szériáját. A Dakart többször megjárt típus új generációja részben szakított a keményvonalas megoldásokkal. A létraalvázat az önhordó karosszéria váltotta le, ami további fejlesztéseknek köszönhetően sokkal merevebb lett. Súlypontja alacsonyabbra került, ezzel javultak menettulajdonságai szilárd útburkolaton is. A harmadik generációban debütált SS 4WD továbbfejlesztett a változata is. Az elektronikus kapcsolású váltómű továbbra is lehetővé tette a menet közbeni összkerék kapcsolását. A 2003-as facelift után csak úgy mit az előző generációknál a Mitsubishi  tovább globalizálta a Pajerot, és egyes piacokon más-más név alatt futatták, Ausztráliában Exceed, Amerikában Montero, Európában pedig maradt a Pajero keresztnév. Természetesen az egyes piacokhoz való alkalmazkodás nem csak a ragadványnevek változataiban mutatkoztak meg, hanem a felszereltségben és a motorválasztékban is. Mely utóbbi emiatt rendkívül sokszínűvé tette a Pajerót. Negyedik generáció A most futó szériát 2006-ban leplezték le a Párizsi Autószalonon.  Az autó már minden jegyében magánhordozza a kor divatját és elvárásait a nagy SUV-okkal szemben. A Pajero tehát megtartva robosztusságát a tovább fokozta a biztonsági és kényelmi funkcióinak tárházát olyanokkal, mint a függönylégzsákok, a magas színvonalú audióberendezés, hogy csak néhányat említsünk. A motorválasztékot is korszerűsítették a 3.2 literes common rail turbódízel erőforrása többféle teljesítmény szinten már minden tekintetben megfelelt az európai szabványnak. A magyar piacon ezzel az űrtartalommal a 147 lóerőt abszolvál a Pajero, de piactól függően még két teljesítményszint elérhető a 3.2-es verzióban egy 170 és egy 197 lovas. 2009-ben az erőforrás kínálat megfrissült teljesítve az Euro 5 szabványokat. Az újabb sminkre 2012-ben került sor, mikor is változtattak a felfüggesztésén. További fejlesztésekre 2015-ig kellett várni, ami újabb formai finomításokat hoztak magukkal kívül és belül is. LED világítás kaptak a lámpatestek, belül a divatos zongoralakk is megjelent dizájnelemeként. A motorválasztéka pedig tovább igazodott a szabályoknak megfelelően. Mindezekkel ellentéteben a hírek szerint Japánban is ez lesz az utolsó éve, az úgynevezett „Final Editionból” hétszáz darabot dobnak majd piacra.

Forma-1: Verstappen nyerte a kaotikus Német Nagydíjat

2019.07.28.
A 21 éves Verstappennek ez volt a hetedik futamgyőzelme, az idei szezonban pedig a második, ezt megelőzően az Osztrák Nagydíjon diadalmaskodott. Másodikként a huszadik, utolsó helyről rajtolt négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője ért célba, a harmadik helyen pedig a 14. pozícióból indult Danyiil Kvjat, a Toro Rosso orosz pilótája végzett. A futam esőben kezdődött, így a pilóták tíz percet köröztek a biztonsági autó mögött, mielőtt a versenybíróság úgy határozott, hagyományos állórajttal indítják útjára a 64 körös futamot. A start különösebb probléma nélkül lezajlott, az autója szombati meghibásodása miatt az utolsó pozícióból indult Vettel egy kör után már a 14. helyen autózott. A második körben Sergio Pérez (Racing Point) megcsúszott és a falnak csapódott, a pilóták a biztonsági autós fázist kihasználva pedig átmeneti abroncsokra cserélték az esőgumikat. Ekkor a két Mercedes haladt az élen Lewis Hamilton, Valtteri Bottas sorrendben, a harmadik helyen Verstappen állt, Vettel pedig már nyolcadik volt. A következő körökben a legnagyobb izgalmat az jelentette, mikor esik ismét az eső. A negyedik helyen autózó monacói Charles Leclerc (Ferrari) autóján kereket cseréltek, az élmezőnyben azonban nem történt változás, mert Hamiltonék már arra vártak, mikor tudják felrakni autóikra a száraz pályára alkalmas gumikat. Ezt először a Ferrarinál, majd a Red Bullnál lépték meg: előbb Vettel, utána a harmadik helyről Verstappen jött be a boxba és váltott sima abroncsokra. Leclerc már a második helyen autózott, amikor ő is kereket cserélt, ám csapattársával ellentétben az ő autójára nem a közepes, hanem a lágy keveréket rakták fel. Ez a taktika viszont nem vált be, Leclerc versenye ugyanis két körrel később véget ért: a monacói a célegyenes előtti kanyarban lesodródott az ideális ívről, autója felúszott a vízre és a sóderágyban landolt, ahonnan nem volt számára visszaút. Nem sokkal később Hamilton is így járt, ő azonban nem ragadt bele a kavicságyba, és be tudott menni a boxba - igaz, szabálytalanul -, ahol visszarakták autójára az átmeneti kerekeket, és kicserélték a félig letört első vezetőszárnyát is. A címvédő brit így az élről az ötödik helyre esett vissza, manőveréért öt másodperces büntetést kapott, ráadásul csapattársa, Bottas sem tudott időben kijönni, hogy levegyék a száraz pályára alkalmas abroncsokat a kocsijáról. Ennek következtében Verstappen állt az élre, Nico Hülkenberg (Renault) pedig a második helyre jött fel. A biztonsági autó négy körrel később hagyta el a pályát, a két Mercedes-pilóta hamarosan megelőzte Hülkenberget, aki a 41. körben - ugyanott mint Leclerc és Hamilton - kicsúszott, így számára is idő előtt befejeződött a Német Nagydíj. Verstappen gyorsan gumit cserélt, és maradt az élen, mögötte - Bottas, Hamilton sorrendben - a Mercedesek haladtak a biztonsági autó mögött. Miután a safety car ismét visszament a boxba, Verstappen és Bottas azonnal reagált és száraz abroncsokat kapott. Hamilton és a többiek egy körrel később tudtak csak kimenni kerékcserére, ezzel sok időt veszítettek, így néhány kanyarig Lance Stroll (Williams) vezetett, mielőtt Verstappen ismét visszaállt a mezőny élére. Mögötte Kvjat és Stroll volt a sorrend 12 körrel a futam vége előtt. Hamilton - aki letöltötte a boxban öt másodperces büntetését - a 12. helyre esett vissza, mielőtt ismét kicsúszott. Az 58. körben Bottas tette teljessé a 200. Forma-1-es futamát teljesítő, hazai pályán szereplő Mercedes szörnyű versenyét: a finn a célegyenes után megcsúszott és a palánknak csapódott, így kiesett. Az újabb biztonsági autós szakasz után már csak négy kör volt hátra, ez azonban a negyedik helyen haladó Vettelnek elég volt ahhoz, hogy két helyet előrelépjen, ezzel 18 ponttal csökkentette hátrányát az összetett pontversenyben Hamiltonhoz és Bottashoz képest is. Verstappen - aki a győzelemért 25 pontot kapott, így 61 a hátránya a címvédőhöz képest - a verseny leggyorsabb köréért járó bónuszpontot is megszerezte.  A világbajnokság jövő hétvégén Mogyoródon, a Magyar Nagydíjjal folytatódik.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója