Sikerült módosítani Nemzetközi Űrállomás pályáját

2015.05.18.
A manőver végrehajtásához a nyolc hajtóműből négyet működtettek 32 percen át, s ez alatt 2,8 kilométerrel emelték meg az ISS pályájának magasságát, átlag 405 kilométerre – tette hozzá a Roszkoszmosz egy név nélkül nyilatkozó forrása. Az első próbálkozáskor, moszkvai idő szerint szombat reggel nem sikerült beindítani az ISS-hez kapcsolt teherűrhajó hajtóműveit. A hiba részévé vált annak a kudarcsorozatnak, amely miatt a hét végén különbizottságot hoztak létre Moszkvában. Dmitrij Medvegyev miniszterelnök alig hat napot adott a felelősök és az okok megállapítására. Ugyancsak szombaton egy Proton típusú orosz űrrakéta egy mexikói távközlési műholdat állított volna föld körüli pályára, de a rakéta utolsó fokozata nem sokkal a fellövés után a műholddal együtt visszazuhant, és megsemmisült a Föld légkörében. Előzőleg, április végén egy Szojuz hordozórakéta harmadik fokozatának hibája miatt egy Progressz M-27M típusú orosz teherűrhajó nem jutott el a kijelölt pályára, ahonnan tovább kellett volna haladnia a Nemzetközi Űrállomásra, és végül a rakományával együtt megsemmisült. Az áprilisi eset miatt a Roszkoszmosz vezetése úgy döntött, hogy július végéig elhalasztják az ISS újabb háromfős legénységét szállító, következő Szojuz űrhajó indítását. Az eredeti tervek szerint május 26-án indultak volna útnak, hogy az ISS-en jelenleg tartózkodó hat űrhajósból hármat leváltsanak. Az ISS orosz szegmensének repülésirányítója, Vlagyimir Szolovjov közlése szerint a hétfői pályamódosításra azért volt szükség, hogy optimális feltételeket teremtsenek a legénység egy részének június 11-i visszatéréséhez, valamint a következő teherűrhajó július eleji felbocsátásához.
Címkék: 

Autólopás! KJG-411 Skoda Fabia kombi

2015.05.18.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KJG-411 -Gyártmány: Skoda -Típus: FABIA -Kivitel: KOMBI -Gyártási év: 2006 -Motorszám: BUD255643 -Alvázszám: TMBJX16Y674041562 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2015 május 16 -Lopás helyszíne - város: Cece -Utca, házszám: BARTÓK BÉLA 24 -Megjegyzés: ZÁRT UDVAR

Autólopás! KDC-683 Suzuki Swift - piros

2015.05.18.
Autóvadász-ingyenes alkalmazás Közzétette: Autóvadász Egyesület 13 perce · szerkesztve ·   Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KDC-683 -Gyártmány: Suzuki -Típus: swift -Gyártási év: 2006 -Alvázszám: m13a1668742 -Szín: piros -Lopás időpontja: 2015 május 16 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: II. -Utca, házszám: Nagyajtai utca 16.

Autólopás! LTU-244 Citroen C3 - fehér

2015.05.18.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LTU-244 -Gyártmány: Citroen -Típus: c3 -Kivitel: személy -Gyártási év: 2010 -Alvázszám: vf7sc8fp0aa632241 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2015 május 16 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XI. -Utca, házszám: Rátz László 44 -Megjegyzés: Panoráma szélvédős

Autólopás! KHL-883 Suzuki SX4 - ezüstmetál

2015.05.18.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KHL-883 -Gyártmány: Suzuki -Típus: SX4 -Gyártási év: 2006 -Alvázszám: TSMEYA1180103607 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 május 14 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XX. -Utca, házszám: Kossuth Lajos u. 32.

Autólopás! LEP-270 Ford Mondeo - ezüstmetál

2015.05.18.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LEP-270 -Gyártmány: Ford -Egyéb típus: MONDEO -Típus: JAMES BOND -Gyártási év: 2008 -Motorszám: QXBA8C29235 -Alvázszám: WFOEXXGBBE8C29235 -Szín: ezüstszínek (csoport) -Lopás időpontja: 2015 május 14 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: II. -Utca, házszám: KOSSUTH LAJOS U. 37/2 -Megjegyzés: EZT A GÉPJÁRMŰVET IS 24H ÉS 04H KÖZÖTT EGYÜTT A MÁR ELŐZŐLEG FELTÖLTÖTT FORD FIESTÁVAL LOPTÁK EL. A FÉRJEM ÉS A SAJÁT AUTÓM EGYSZERRE TŰNT EL.

Autólopás! MBD-409 Ford Fiesta - fekete

2015.05.18.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MBD-409 -Gyártmány: Ford -Egyéb típus: FIESTA -Típus: FIESTA -Gyártási év: 2012 -Motorszám: SNJBCR76344 -Alvázszám: WFOJXXGAJJCR76344 -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 május 14 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: II. -Utca, házszám: KOSSUTH LAJOS U. 37/2 -Megjegyzés: 2015.05.14-ÉN 24H ÉS 04H KÖZÖTT TÖRTÉN A GÉPJÁRMŰ LOPÁS, REGGEL 05H KOR VETTÜK ÉSZRE.

Négy halál és száz ittas vezető a hétvégén

2015.05.18.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 961 személyt fogott el, közülük 111 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 294 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 740 személyt állítottak elő, köztük 309 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 100 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 337 esetben foganatosítottak. Tiltott határátlépés miatt 1167 főt fogtak el a rendőrök, 8 személlyel szemben közokirat –hamisítás, további 8 fővel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Francia Nagydíj – Lorenzo nyert a MotoGP-ben

2015.05.18.
A spanyol Jorge Lorenzo nyerte a MotoGP kategória vasárnapi versenyét a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei ötödik futamán, a Francia Nagydíjon, Le Mans-ban. Összetettben ugyanakkor az ezúttal második olasz Valentino Rossi áll az élen. Eredmények, Francia Nagydíj: MotoGP: 1. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 43:44.143 perc 2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 43:47.963 3. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 43:56.523 Az élcsoport: 1. Rossi 102 pont, 2. Lorenzo 87, 3. Dovizioso 83 Moto2: 1. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 42:27.011 p 2. Esteve Rabat (spanyol, Kalex) 42:28.778 3. Johann Zarco (francia, Kalex) 42:30.771 Az élcsoport: 1. Zarco 89 pont, 2. Lüthi 68, 3. Jonas Folger (német, Kalex) 57 Moto3: 1. Romano Fenati (olasz, KTM) 41:22,829 p 2. Enea Bastianini (olasz, Honda) 41:22.951 3. Francesco Bagnaia (olasz, Mahindra) 41:23.286 Az élcsoport: 1. Danny Kent (angol, Honda) 104 pont, 2. Bastianini 67, 3. Efren Vazquez (spanyol, Honda) 60.

DAT Autós Regatta 2015 - képgaléria

2015.05.17.
Galéria képek: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója