Népszerű volt a HUMDA országjárásának szegedi állomása

2024.04.24.
A Szeged Pláza parkolójában április 18. és 21. között várták a szervezők az érdeklődőket az óvodásoktól egészen az idősebb korosztályig. A HUMDA Zöld Életre Valók országos e-mobilitási és technológiai roadshow küldetése az ismeretterjesztés a hidrogén-technológiáról, az energiatárolásról és az elektromos járművekről, azok környezeti vonatkozásairól. Mért köridő és zrika a gokartpályán Péntek délelőtt, munka- és dologidőben nem kellett igazán sorba állni az elektromos gokartra, így néhány felvezető kör után e sorok írója is megpróbált néhány gyors kört a szlalompályán. Legyen elég annyi, hogy nem veszélyeztettem a rekordot. A pályát ugyan nem rendeztem át teljesen, de azért dőltek a bóják. És az is kiderült, miért mutatta meg akkurátusan a pályára ügyelő fiatalember azt, hol kell kapcsolni a hátramenetet. E nélkül többször külső segítségre is szorultam volna. A szokásos élmény gokartozással ellentétben itt nagy erő kellett a kormányzáshoz, az zavarhatott össze. Délután, az iskola- óvódaidő végeztével már többet kellett várni a gokartra és a fiatalok láthatóan jól szórakoztak és persze náluk már komoly tétre mentek a köridők. Volt bőven hangos buzdítás és persze zrika is. A Bánk család Délutáni csúcsforgalom alakult a gyermekek KRESZ-parkjában is, itt már a bicikli-, illetve rollerválasztás is tartogatott izgalmakat, nem beszélve a beöltözésről. Bőven volt dolga a pályafelügyelőnek, amikor a helyes sávba terelte a kicsiket és felhívta a figyelmet az elsőbbségadás fontosságára. A Bánk család kitűnő programot kerekített a középdélutánból, láthatóan jól érezte magát a 6,5 éves Hanna és ötéves öccse, Zénó is. Az eseményről nem tudtak, véletlenül látták meg útközben és kiderült, jól tették, hogy betértek. – Fontosnak tartom a gyerekek közlekedési nevelését, azon túl, hogy jól szórakoznak a pályán, közben tanulnak is. Némi előzményt jelentett, hogy korábban jártunk már játszótéri KESZ parkban – mondta portálunknak az apuka. Nacsa Anna Éva és Chuky A pályára kutyát is beengedtek és ezzel a lehetőséggel élt is Nacsa Anna Éva anyukája, aki hol gyermekét, hol Chuky-t terelgette, de ügyesen megoldott mindent, kétfelé is tudott figyelni. A kislány is ügyes volt, és próbálta megszívlelni a pályafelügyelő tanácsait is. Velük a VR-szemüveges pavilonban is találkoztam, Anna Éva boldogan gyűjtötte a pecséteket a Humda zöld útlevelébe. Nagyékkal a gokartpályán futottam össze, a család éppen Robit fotózta a járgányban, aki láthatóan el volt kicsit keseredve, hogy ő nem mehet néhány kört, mint ahogy apukája tette. Kérdésemre, miszerint mennyire rendezte át a pályát a családfő, meglehetősen diplomatikus választ kaptam: „néhány bóját azért érintett”. Robinak, még nőni kell, hiszen el sem éri a lába a gáz- és fékpedált, és erre apukája is felhívta a figyelmet. Így azután maradt a fotó, de a képre azért „ráengedte” testvérét, Viktóriát is. Viktória és Robi Az eseményre kitelepült a Szegeden nagy múltra visszatekintő, Dacia és Renault modelleket forgalmazó Molnár Autóház is. Többféle kocsit is kiállíthattak volna, ők a tisztán elektromos Megane E-Tech mellett döntöttek, kiemelve a vállalkozásoknak járó 4 millió forintos állami támogatást. Így gyakorlatilag 12 millió forintért elvihető a „pofás”, zéró károsanyag-kibocsátású autó. A hoszteszek mindenkit regisztrációra buzdítottak a standon, és aki megadta e-mail címét és telefonszámát, mindkét csatornán keresték a Molnár autóház udvarias munkatársait és időpontot is ajánlottak a tesztvezetésre. Az öt év vagy 100 ezer kilométer garanciával kínált modell hatótávolsága 450-470 kilométer, átlagos fogyasztása 15,5-16,1 kWh/100 km. Nyomós érv az is, hogy a kocsi DC villámtöltővel akár 1 óra 15 perc alatt is „teletankolható”. A modellről bővebben itt olvashat. Udvarias és mosolygós hoszteszek a Renault standján A HUMDA közkedvelt Road Safety közlekedésbiztonsági programjának a tudatos közlekedővé formálás a célja. Ezek mellett az egész családot elektromos busz és e-autó kiállítás is várta, valamint e-rollereket is ki lehetett próbálni Szegeden. Egy VR-szemüvegen számos, a zöld mobilitáshoz kapcsolódó virtuális „kiállítást” lehetett megnézni, az energiatárolási megoldások iránt érdeklődők pedig egy interaktív falon találhattak meg minden lényeges információt a korszerű technológiákról. A roadshow-t az online térben egészíti ki a Zöld Életre Valók kampány, ahol játékos formában, nemcsak mobilitási, hanem számos hétköznapi témában, például étkezési, hulladékgyűjtési és fogyasztási témakörökben kaphatnak tanácsot az érdeklődők. A „fizikai” országjárás helyszíneiről és az időpontokról a roadshow honlapján, a zoldeletrevalok.hu oldalon, valamint a HUMDA felületein, közösségi oldalán lehet tájékozódni. A csúcsra járó közlekedési park A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. HUMDA Green néven koordinálja az elektromos meghajtású közlekedési eszközök támogatási rendszerét és a Zöld Busz Programot Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára együttműködésével. Az Ügynökség részt vesz a Nemzeti Hidrogénstratégia 2030 megvalósításában, közreműködik a hazai közlekedéskultúra és közlekedésbiztonság fejlesztésében, a hazai mérnökképzés, illetve a környezetkímélőbb technológiák népszerűsítése mellett gazdaságfejlesztési és sportdiplomáciai feladatokat is ellát. A HUMDA a szektor szereplőit összefogva és velük szoros együttműködésben részt vesz a hazai autó- és motorsportszakma koordinálásában. A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó társaság újragondolja és megerősíti Magyarország szerepét az átalakuló mobilitás korszakában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Szakmai díjeső a Toyota haszonjárműveire, köztuk a Hiluxra

2024.04.24.
Három, teljesen eltérő karakterű Toyota könnyű haszonjármű, két rangos szakfolyóirat és egy általános érvényű tanulság: a Toyota Professional gyártmányai kategóriától függetlenül meghatározó tényezőnek számítanak a flottapiacon. A brit Fleet News Awards szavazásán a Toyota Hilux a terepképes könnyű haszonjárművek, a Toyota Proace City pedig a városi furgonok körében bizonyult a legjobbnak. „Az átdolgozott Toyota Hilux révén a Toyota ismét uralja a piacot” – mondták a flottapiaci szakkiadvány szerkesztői. „Egyszerűen bombabiztos a modell: aszfalton és terepen egyaránt nincs párja, motorválasztéka lefedi a leggyakoribb igényeket, a garanciális háttér kiváló.” Az immár 48V-os hibridként is elérhető Hilux kvalitásairól sokat elmond, hogy a döntőben többek között saját márkatársával: a Toyota Land Cruiser Commercial modellel szemben is helytállt, pedig annak kifinomult összkerékhajtási rendszere verhetetlen terepalkalmasságot eredményez. Ami a Toyota Proace Cityt illeti, a kiforrott alapkonstrukció mellett itt is a stabil támogatási struktúra volt a döntés másik oszlopa. „A Toyota ezen a téren egy lépéssel a műszakilag vele azonos Stellantis-rokonmodellek előtt jár: hosszabb garanciával, jobb gyártói szupporttal és hatékonyabb ügyfélszolgáltatásokkal viszi el a pálmát.” Ráadásul nem is először, hiszen a Proace City már tavaly is győzni tudott ebben a szegmensben. Az idei évre ráadásul átfogó megújuláson esett át a típus: a külső és belső esztétikai változtatások mellett jelentősen kibővített szolgáltatási csomag áll mostantól az ügyfelek rendelkezésére. Habár a Fleet News megkérdőjelezhetetlenül az egyik leghitelesebb flottapiaci szaklap Európában, a legjobb városi áruszállító modell kérdésében vitába szállnának velük a nem kevésbé kompetens Van Fleet World magazin szerkesztői. Az ő véleményük szerint ugyanis a Toyota Corolla Commercial a legjobb választás ebben a kategóriában. A 2023-ban bevezetett, új modellváltozat a Toyota kiemelkedően takarékos, új generációs hibrid hajtásláncát a márkától megszokott megbízhatósággal valamint akár 425 kg hasznos terhelhetőséggel (és 750 kg-os vontatási képességgel) társítja. Ráadásul, ahogy a Proace City a Fleet News szavazásán, a Toyota Corolla Commercial is sorban másodszor bizonyult a kínálat legjobbjának a díjátadón. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Bridgestone abroncsokon gurul a Maserati első elektromos SUV-ja

2024.04.24.
A korábbi együttműködések után – mint a Maserati MC20 szupersportautó és a Maserati Grecale felszerelései –  a Maserati olyan gumiabroncsot keresett hosszú távú partnerénél, amely javíthatja első, teljesen elektromos SUV-jának teljesítményét. A Bridgestone az egyedi fejlesztésű, csúcskategóriás Potenza Sport ENLITEN-nel válaszolt. A Bridgestone Potenza Sport ENLITEN abroncsok kiemelkedően teljesítenek száraz időben, és egy speciális vízálló tulajdonságokkal ellátott prémium csomaggal kiegészítve készültek. Ezeket az abroncsokat úgy tervezték, hogy a Maserati Grecale Folgore autókat vezetők mind száraz, mind nedves úton kiválóan tudjanak vele manőverezni, még nehezebb körülmények között is. Az ENLITEN technológiával készült abroncs megfelel a Maserati Grecale Folgore speciális igényeinek, és a Bridgestone innovatív abroncsfejlesztési megközelítésének köszönhetően fokozza a teljesítményt. Több csúcstechnológiát kombinál, így maximális biztonságot nyújt a Maserati Grecale Folgore vezetői számára, miközben fenntarthatóbb is. A Bridgestone és a Maserati sikeres, hosszútávú partnerségének része a villanyautózás iránti egyformán erős elkötelezettség is. A Bridgestone új, egyedi gumiabroncsa nagyon alacsony gördülési ellenállással bír – az EU-címkék szerint A-osztályú –, így a Maserati Grecale Folgore 500 km-es hatótávolságát jelentősen megnöveli. A Bridgestone átfogó módszerekkel dolgozik azon, hogy az elektromos járművek használata hatékonyabb és könnyebben hozzáférhető legyen mind a magánautósok, mind a flották számára. A vállalat úttörő szerepet játszik az elektromos járművekhez szánt prémium gumiabroncsok és abroncstechnológiák, valamint a célzott flotta- és mobilitási megoldások terén, miközben vezető EV-gyártókkal működik együtt, és EV-kész kiskereskedelmi és szervizhálózatot alakít ki. A Maserati a maga részéről az első olasz luxusmárka, amely 100 százalékban elektromos járműveket vezet be, és amely 2025-ig minden modelljéből tervez elektromos változatot, 2030-ig pedig kizárólag teljesen elektromos járműveket gyárt. A Maserati mélyen gyökerező olasz örökségével összhangban a Maserati Grecale Folgore-t Olaszországban tervezték és gyártották, akárcsak a Bridgestone Potenza Sport ENLITEN gumiabroncsokat. A Bridgestone saját fejlesztésű virtuális abroncsfejlesztési technológiáit a Maserati vezetési szimulátorával kombinálták annak érdekében, hogy az egyedi abroncsot digitális környezetben lehessen létrehozni és tesztelni. Ezzel csökken a fizikai prototípusgyártás mértéke és a tesztelés száma, valamint a metódus kisebb nyersanyagfelhasználást és a szén-dioxid-kibocsátást igényel, és gyorsabb piacra jutást tesz lehetővé. A bejelentés kapcsán Steven De Bock, a Bridgestone EMEA régiójának OE alelnöke így nyilatkozott: „A Grecale Folgore történelmi jelentőségű a Maserati számára a villamosítás útján, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Bridgestone gumiabroncsokkal segíthetünk ezt életre kelteni. Mindketten erősen elkötelezettek vagyunk az elektromos járművekre való átállás felgyorsítása mellett; nagyszerű pillanat, hogy együttműködésünk új utakat nyit ezen a téren.” A Bridgestone Európában, a Közel-Keleten, Indiában és Afrikában (Bridgestone EMIA) a biztonságos és fenntartható mobilitást szolgáló megoldások terén felhalmozott szakértelmének köszönhetően az abroncs- és gumiiparban világviszonylatban vezető Bridgestone Corporation regionális stratégiai vállalategysége. A Bridgestone EMIA, amelynek központja a belgiumi Zaventemben található, több mint 20 000 alkalmazottat foglalkoztat, és a térség 40 országában folytat üzleti tevékenységet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kettészakadt az autó, brutális baleset volt éjjel Szegeden – sokkoló fotó

2024.04.24.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőrfőkapitányság sajtóosztálya portálunknak elmondta, a kocsi sofőrje kirepült az autóból, őt a mentők súlyos sérülésekkel szállították a kórházba. A baleset körülményeinek vizsgálata még tart, de a rendőrség feltételezi, hogy nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett a balesetet szenvedett autós. Olvasói fotó Molnár Krisztina, a megyei katasztrófavédelem szővivője arról számolt be az Autószektornak, hogy a nagy sebességű ütközéstől kettészakadt kocsi egyik fele az úton volt, ami nem számít rendkívülinek, a másik fele azonban ráhajlott, rászorult a hídpillérre, azt feszítővágóval kellett onnan eltávolítani. A felismerhetetlenségig összeroncsolódott autóról a - mostanra kitakart - rendszám alapján kiderült, egy sokat látott és futott Mercedes szenvedett balesetet. A több mint negyedszázados, "pápaszemes" Mercedes órája a utolsó, tavaly őszi műszaki vizsgán 341 ezer kilométert mutatott. Ami ennek a dízelmotoros autónak nem sok. Fotó: BalesetInfo És az is biztos, hogy ez a kocsi egy masszív szerkezet, nagyon menni kellett vele, hogy így törjön, szakadjon... Kérjük, vezessenek óvatosan! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az elektromos autózás és a felszálló rózsaszín köd

2024.04.24.
Az utóbbi években az autógyártók optimista értékesítési előrejelzéseket adtak ki az elektromos modellekkel kapcsolatban, és ambiciózus célokat jelentettek be az EV növekedésére vonatkozóan. Bizonyos gyártók gyakorlatilag mindent feltettek az elektromos autókra, ami miatt most többen is vakarhatják a fejüket. Mostanra az e-autók körüli felhajtás alábbhagyni látszik, és bizonyos vállalatok ismét a fogyasztók választási lehetőségeit szorgalmazzák. A Ford, a General Motors, a Mercedes-Benz, Volkswagen , a Jaguar Land Rover és az Aston Martin egyaránt visszafelé lépked korábbi ambiciózus terveik után. Még a Tesla is változtatni volt kénytelen, a hírek szerint az Elon Musk vezette vállalat felkészült arra, hogy a növekedés üteme "jelentősen alacsonyabb" lehet. A vegyesebb járműkínálathoz való széles körű visszatérés, ahol a hibridek és a teljesen elektromos meghajtású járművek mellett gázüzemű járművek is szerepelnek a kínálatbanm, még mindig feltételezi a teljesen elektromos jövő megvalósulását, de a korábban vártnál sokkal lassabb ütemben. A GM, amely az első hagyományos autógyártó volt, amely mindent feltett az elektromos autókra, azt tervezi, hogy az elektromos és a benzines autók mellett plug-in hibrid elektromos járműveket is piacra dob. Mások, mint például a Hyundai-Kia csoport és potenciálisan a Volkswagen is egy olyan irányba látszik elindulni, ahol a lehető legtöbb féle hajtáslánccal kínálják autóikat. Az egyetlen jelentős gyártó, amelynek vezetői jó ideje az "mi megmondtuk" boldog hangulatában élvezehetik a kifejezetten jó eladási számokat, a Toyota. A Toyota nem ült fel az elektromos vonatra, ők a hibridekben és a választékban hisznek, persze amellett, hogy közben elindult náluk is egy fejlesztés, ami rengeteg elektromos modell piacra dobását jelenti a következő években. Az elektromos autók érdekessége mára eltűnt, ahogy a legtöbb állami támogatás is minimálisra csökkent mostanra. A probléma az, hogy pont akkor kéne meggyőzni az érdeklődő, de kissé szkeptikus vásárlókat, amikor az elektromos autók az állami támogatások hiányában jelentősen drágábbak lettek, mint amennyiért az úgynevezett "early adopterek" megvehették őket. Pedig utóbbiak valószínűleg még drágábban is felültek volna a kezdeti hypera. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Balesetek és torlódások, van, ahol már 7 kilométeres a sor

2024.04.24.
Ehhez kapcsolódóan, a 6-os főút Budapest felé tartó oldalán is erősen torlódik a forgalom a csomópontnál. Az M4-es autóút főváros felé tartó oldalán, az M0-s autóúti csomópont előtt baleset történt. A 26-os km-nél a belső sávot lezárták, torlódik a forgalom. Lesodródott az útról, és a tetején állt meg egy személykocsi Csongrád-Csanád vármegyében, Zákányszék és Mórahalom között. A mórahalmi önkéntes tűzoltók vonultak az esethez, amelyhez mentők is érkeztek. A tűzoltók a helyszíni szemle után áramtalanítják a járművet - írta a katasztrófavédelem honlapja háromnegyed 10-kor. Új terelést építettek ki az M3-as autópályán, a Vásárosnamény felé vezető oldalon, a 155-ös és a 157-es km között, ahol a külső és a leálló sávot lezárták. A munka kapcsán lezárták a 156-os km-nél lévő Hejőpapi/Mezőcsát csomópontot is. Kerülni az autópályán továbbhaladva, a 164-es km-nél lévő Hejőkürt/Tiszaújváros csomóponton keresztül lehet. Szintén az M3-as autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, a 124-es és a 120-as km között lerövidült a terelés, a 128-as km-nél lévő Mezőkövesd/ Borsodivánka csomópontot megnyitották, de a 122-es km-nél lévő Mezőszemere pihenő még zárva van. Az M6-os autópályán, a főváros felé vezető oldalon, a 28-as km-nél lévő Százhalombatta-dél csomópontot felújítási munka miatt lezárták. Kerülni a Ráckeresztúr/Ercsi/Martonvásár csomópont és a Százhalombatta-észak csomópont között a 6-os főút felé lehet. A felújítási munka miatt a csomópontban nem lehet a 6-os főútról Pécs felé felhajtani az autópályára. A magyar-ukrán határszakaszon, a 4-es főúton, Záhony határállomás előtt az erős tranzitforgalom miatt 7-8 km-es a kilépő kamionsor. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Szakmai úton jártak a magyar űrhajósjelöltek Houstonban, a NASA-nál

2024.04.24.
A látogatás célja volt, hogy első kézből kapjanak szakmai információkat és betekintést az űrutazás fellegvárában működő intézmények és szakemberek napi munkájába, valamint személyes találkozások során tapasztalatokat és élménybeszámolókat hallgathassanak meg a világűrt már megjárt asztronautáktól. Houstonban, a NASA központjában a szervezet egyik fejlesztési szakértője vezette körbe a jelölteket. Megtekintették a látogatóközponton túl az úgynevezett Mockup létesítményt, amely a Nemzetközi Űrállomás olyan élethű mása, ahol a professzionális asztronauták kiképzése is zajlik. Emellett közelebbről megismerkedtek az űrhajósok kiképzése során használt eszközökkel, modern űreszköz-modellekkel, az amerikai űrtevékenység történelmével és a nemzetközi összefogás eredményeként létrejött űrkutatási eredményekkel. Az Axiom Space szakembereitől átfogó elméleti és gyakorlati képzést kaptak, de különböző alkalmassági teszteket és kiképzési feladatokat is végre kellett hajtaniuk, nagy hangsúlyt fektetve a csoportdinamikára. Ez idő alatt a vállalat űripari szakértői és pszichológusai folyamatosan vizsgálták a reakcióikat és a kommunikációs képességeiket. A jelöltek továbbá a virtuális valóság segítségével megtapasztalhatták az űrben való munkavégzés sajátosságait és élőben követhették nyomon a Nemzetközi Űrállomáson folyó kísérleteket is. Fotók forrása a HUNOR közösségi oldala Philadelphiában, a Nemzetközi Űrhajózási Képzési és Kutatási Központban sikeresen teljesítettek egy centrifugaképzést, amely az űrrepülés során felmerülő mell-hát irányú többletterhelést szimulálta. A jelölteknek 6G-s terhelést kellett elviselniük a 45 perces képzés során, amely idő alatt a teljes folyamatot szimulálták a felbocsátástól a visszatérésig. A szimuláció során a jelöltek űrorvosa hang- és videókapcsolaton keresztül folyamatosan nyomon követte az egészségügyi állapotukat, valamint figyelemmel kísérte élettani paramétereiket, a pulzus, a légzésszám és az EKG-adatok is rögzítésre kerültek - közölték a HUNOR - Magyar Űrhajós Program Facebook-oldalán.  

Többször megtorpedózták Levente Hondáját a riválisok - pontok hullottak

2024.04.24.
A Hungarian Motorsport Academy 21 éves pilótája a péntek esti időmérő edzésen az első versenyre a hetedik, a másodikra pedig a negyedik rajtkockát kaparintotta meg, és elsősorban utóbbi tűnt előzetesen kecsegtetőnek. A szombati első viadalon Losonczy jól rajtolt, megküzdött a pozíciókért, de az ötödik kör végén az utolsó kanyart kicsit elmérte, ennek következtében visszaesett és 10. lett. A vasárnapi második futamon aztán a negyedik rajtkockát próbálta jó eredményre váltani az ALM Motorsport magyar versenyzője, pontosabban csak próbálta volna, ebben ugyanis a sportszerűség határait átlépő riválisai megakadályozták. A rajtot ugyanis Losonczy jól kapta el és kihasználta azt is, hogy a pole pozícióból startoló ellenfele látványosan lassan rugaszkodott el, így azonnal visszaesett negyediknek. Losonczy Levente viszont az első kanyarban már második volt, s bár nem sokáig tudta feltartóztatni a mögötte érkező és később futamgyőztessé váló francia Aurélien Comtét, a harmadik hely foghatónak tűnt a számára. Ezután érkezett meg a magyar versenyző Hondája mögé egy újabb rivális, és a két autó az egyik kanyarban erősen vitatható módon ért össze, a hátulról érkező pilóta ugyanis valósággal felöklelte az előtte íven autózó Losonczyt, akinek komoly ellenkormányzásra volt szüksége ahhoz, hogy ne álljon keresztbe a pályán. Losonczy több pozíciót is veszített az eset következtében, de megpróbáltatásai még nem értek véget, később ugyanis egy másik ellenfele hátulról többször is „megtorpedózta” a magyar Hondáját, majd az egyik kanyarnál rövid féktávval próbálkozott, de ennek következtében oldalról telibe találta Losonczy autóját. A magyar versenyző így végül nyolcadikként zárt a futamon. „Nem szokott problémám lenni a kerék a kerék elleni küzdelemmel, hiszen a túraautózásban ez benne van. Sportszerű és jó csatát vívtunk Comtéval az elején, amit viszont más ellenfeleim csináltak, annak kevés köze van az autóversenyzéshez. Nyilvánvalóan bosszantó az egész, mert értékes pontokat veszítettem az esetek miatt, ugyanakkor a csapatvezetőnk is arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel a továbbiakban már ne törődjek, a következő fordulóban, Zolderben újra harcba szállunk a lehető legjobb helyezésekért. Hálás vagyok a csapatnak a kemény munkáért és a versenyképes autóért, amit a hétvégén biztosítottak nekem” – mondta Losonczy Levente. Fotók: MGR Images A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, miközben fejlesztőpilótája a JAS által üzemeltetett versenyautóknak is. A TCR Europe idénye május 17. és 19. között folytatódik a belga Zolderben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Súlyos bírság annak, aki nem elektromos autót vásárol

2024.04.24.
Franciaországból érkezett a hír, egy törvényjavaslat, amelynek célja a nagyvállalati flották szén-dioxid hatásának csökkentése. A jelenlegi törvénynél szigorúbb javaslat felgyorsítja a kibocsátásmentes járművekre való átállást, olyan célokkal, mint például a 95%-ban elektromos járművek 2032-ig. A javaslat  a több mint száz járműből álló nagyvállalati flották szénlábnyomának csökkentését célozza meg. Ez a kezdeményezés szoros ütemtervet ír elő az elektromos átállásra és szankciókat vezet be azokra a vállalatokra, amelyek nem tartják be a megállapított időkeretet. Már 2019-ben kitűztek egy célt, amelynek célja a vállalati flottákon belül legalább 70%-os arányban környezetbarát járművek üzemeltetése 2030-ig, de az érintett vállalatoknak eddig csak 40%-a csatlakozott ehhez a programhoz, mivel a törvény nem szankcionálta azokat, akik ezt nem tartják be. Ezzel a hibával szembesülve újabb változatot javasoltak, amelyet a Fenntartható Fejlődés Bizottsága nemrégiben hagyott jóvá és amelyet a francia parlament ebben a hónapban vitat meg. Az új törvényjavaslat fő változásai között szerepel a „tiszta járművek” meghatározása, például azok, amelyek kevesebb, mint 20 g/km CO2-t bocsátanak ki, így ezt a kategóriát a teljesen elektromos autókra korlátozzák. Emellett felgyorsították az akkumulátoros járművekre való áttérési tervet, olyan célokkal, mint például az elektromos járművek 20%-a 2024-re, 95%-a pedig 2032-re. A kiszabott büntetések az idő múlásával fokozatosan növekednek majd, 2000 euró/autóról indul a bírság 2025-től és 5000 euróig terjed 2027-től. www.autopassionati.it  

Hét megyére adtak ki riasztást zivatar és villámlás miatt szerdára

2024.04.24.
Szöveges és térképes figyelmeztető eelőrejelzést adott ki Magyarország területére kedd késő este a HungaroMet Nonprofit Zrt. A dél felől ránk csavarodó ciklon csapadékrendszeréből szerda éjfélig országszerte várható eső, több helyen tartós eső. Ennek mennyisége főként a Dunántúl északnyugati, nyugati részein illetve az Északi-Középhegység területén több helyen is elérheti, meghaladhatja a 20-25 mm-t, a nyugati határ környezetében akár a 30 mm-t is. Szerda délutántól a tartós esőt okozó csapadékzóna gyengül, majd elhagyja hazánkat. Szerda délutántól az Alföldön és a Tiszántúlon, (kisebb eséllyel esetleg északkeleten) zivatarok képződhetnek. Helyenként - főleg délkeleten és a keleti határszélnél - hevesebb zivatarok is kialakulhatnak, amelyeket viharos szél (60-80 km/h, délkeleten akár >80-85 km/h), apró szemű jég, valamint lokálisan intenzívebb csapadék kísérhet. Szerda hajnalban a Kőszegi- és a Soproni-hegység magasabb részein (~5-600 m fölött) havas eső, havazás is előfordulhat). Kérjük, fogadja meg a rendőrség baleset-megelőzési tanácsait!     Számoljon a „vízen futás” veszélyével, a szokásosnál kisebb sebességgel vezessen!     A kormányt fogja stabilan, két kézzel!     Kerülje az intenzív fékezést, helyette inkább a gázelvételes, motorfékes lassítást alkalmazza!     Ilyenkor is ellenőrizze indulás előtt az autógumi bordázatát, kopott gumival ne közlekedjen!     Kétkerekűvel viharos időben inkább ne induljon útnak! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója