Elkészült az utolsó Hennessey Venom GT

2017.02.18.
A Hennessey egy képet közölt a Venom GT utolsó legyártott példányáról, amelyet Final Edition-nek neveztek el. A gleccserkék fényezésű, fehér csíkozású sportautó motorja egy dupla turbós, hétliteres V8-as, amelynek legnagyobb teljesítménye 1451 lóerő. A texasi cég már vevőt is talált az autóra, aki 1,2 millió dollárt fizetett érte. Népautónak nehezen nevezhető a Venom GT, mivel összesen csak 11 példány készült belőle: hat fix kupé, hat roadster, és egy prototípus. A mindössze 1244 kg-ot nyomó Venom GT hivatalosan, a Guinness által is elismerve a világ leggyorsabb autója volt 2014-ben, amikor 435,17 km/h-s átlagolt végsebességet ért el a két irányban futott próbálkozások alatt. Nem sokkal lassabb a 2016-ban „a világ leggyorsabb nyitott autója” címet elnyerő roadster sem, mivel nála 427,44 km/h-s végsebességet mértek két futam alapján. „A Venom GT-nk úgy vonul vissza az aktív pályafutásából, mint a világ egyik leggyorsabb és legexkluzívabb autója. Nagyon hálás vagyok az ügyfeleinknek, az alkalmazottainknak, beszállítóinknak, és a technikai partnereinknek, a Pennzoilnak és a Shell V-Powernek, akik segítettek abban, hogy ez az autó az elképzelésekből valósággá váljon. Már alig várjuk, hogy a következő autónak, a Venom F5-öst bemutassuk, amire még idén sor kerül” – nyilatkozta John Hennessey, a cég alapító tulajdonosa. Az 1500 lóerős Venom F5 az ígéretek szerint 466 km/h végsebességű lesz, 0-100 km/h-ra 2 másodperc alatt fog felgyorsulni.  
Címkék: 

Gyorshír: vonatszerencsétlenség Belgiumban

2017.02.18.
Az SNCB belga közlekedési vállalat szerint a baleset Löwen állomás közelében történt. Egyelőre még nem ismert, miért siklott ki a személyvonat. A környéken hatalmas erőkkel vannak jelen a mentők és tűzoltók. Az első gyorsjelentés szerint egy ember biztosan meghalt és sok a sérült is.  A szerelvényen körülbelül száz ember tartózkodott, amikor kisiklott. A vonat a brüsszeli repülőtérre tartott. 
Címkék: 

Az összkerekes lóhere története

2017.02.18.
Valljuk be az Alfa hosszú évekig nem tudta kellő erővel exponálnia magát az újkori autógyártás piacán és sokan talán már keresztet is vetettek rá, azonban a taljánok illusztris márkája kellően erősen hitt a lóherébe szerencsehozó mivoltában. Népmesei fordulattal élve nem is hiába, hiszen a Giulia visszatérése révén immáron tapinthatóvá vált egy új fejezet a márka életében. A Giulia és tápláléklánc csúcsát jelentő bitang erős testvére a Giulia QV azaz Quadrifoglio egycsapásra új dimenzióba helyezte az Alfát. Az itt elkapott lendület töretlenségét bizonyítja, hogy a debütáló modellek mellett az olasz gyártó kisvártatva piacra lépett a Stelvióval is, ami egyértelműen igazolja, hogy a márka az oly népszerű crossover piacból is szeretné kérni a részét.   A távolról indított bevezető tehát elérkezett az összkerékhajtásig. És noha tudjuk, hogy a 4x4-es hajtásláncokat ma már csak jellemzően egy számítógép irányított szoft változata az összkeréhajtásnak az Alfa is elindult valahonnan egykor. A gyökerek egészen az Alfa Romeo Mattáig nyúlnak vissza, melynek életútját az autószektor olvasói is végigkövetehették korábban. Az 1952-ben bemutatott modell az első és sokáig az utolsó 4x4-es Alfa volt egészen addig, amíg 1983-ban a kompakt kategóriás Alfa Romeo 33-ban is felbukkant a négykerékhajtás, amire a szakma is felkapta a fejét.  Elöl – alacsony súlypontot és sportos menetdinamikát biztosító – boxer négyhengeres motor egy központi osztóműn keresztül hajtotta a hátsó kerekeket is. Ez a megoldás magasabb hasmagasságot biztosított az „alap” első kerékhajtásos verzióhoz képest. Evolúció Ezt a hajtástechnikát 1991-ben alaposan módosították, és ezzel új nevet is kapott, Permanent 4 névre keresztelték. A változtatások a sportosság jegyében születtek: rengeteg szenzort építettek be, amelyek a központi viszkókuplungot szabályozták, így akár az átellenes kerekek elpörgését is tudta kezelni a sokkal összetettebb rendszer, amely így már egy igazán jól eltalált koktélja volt a nagy teljesítménynek, a sportos menetdinamikának és az aktív biztonságnak. A következő évben a 155-ös széria is megkapta ezt a hajtást, amelyet Q4 néven kezdték forgalmazni. Itt már három differenciálmű is bekerült az autó alá. Egy hagyományos az első tengelyre, majd egy központi osztómű, amely gyakorlatilag a váltóba került, egybeépítve egy integrált Ferguson viszkókuplunggal, és kapott és egy Torsen differenciálművet a hátsó tengelybe. Ez a rendszer alapállapotában a hátsó kereket látta el nagyobb nyomatékkal, de amikor a rendszer azt érzékelte, hogy elöl vagy hátul veszít az autó a tapadásból, akkor képes volt akár száz százalékban csak a jobban tapadó tengelyre adni a nyomatékot. A rendszer hatékonyságát a Torsen differenciál még magasabb szintre emelte, ennek köszönhetően az autó képes volt a hátsó kerekek összezárására is. Versenyhelyzet Ennek a szisztémának a kihegyezett változata sok és igen emlékezetes sikert hozott az Alfa Romeo számára, amikor a 155-ös verseny (abban az időben az egyik legszebb versenyautó volt a véleményem szerint) verzióját hadba küldte a 3-as BMW-k, a 190-es Mercedesek és Opel Calibrák ellen a német túraautó bajnokságban. Ekkor 1993-at írtunk. A Q4-et legjobban az Alfa V6-osa terhelte le, hiszen itt már 231 lóerőt kellett hatékonyan a talajra vinnie az Alfa Romeo 164-es karosszériájában.      

Már terepjárója is van a Maybach-nak

2017.02.18.
A közel 40 éve bemutatott Mercedes G-osztályból még sosem készült olyan fényűző változat, mint a képeken látható Mercedes-Maybach G650 Landaulet, aminek világpremierje a márciusi Genfi Autószalonon lesz. A nyitható tetejű luxusterepjáró a G500 4x42 alapjaira épül, de a tengelytávot megnyújtották 3428 mm-esre, hogy több hely legyen a hátsó sorban, és, hogy legyen hely egy harmadik üléssornak is. Ezen kívül a négyliteres V8-as motort a hatliteres, biturbó V12-esre cserélték, amelynek teljesítménye állítólag 630 lóerő. A portáltengelyeknek köszönhetően a kocsi hasmagassága jóval nagyobb, mint a hagyományos G-osztályé, és nagyobb kereket is visel. A drapp vászontetős nyitott G-osztály leghátsó része el van szeparálva a zárt elsőtől, itt két kényelmes, hűthető-fűthető, masszírozós ülést alakítottak ki, még képernyők is szolgálják a szórakozást, az ülések között hűtőszekrény található. Az új Mercedes-Maybach G650 Landaulet limitált szériában, 99 példányban fog készülni, az árát még nem árulták el, az értékesítés 2017 második felében kezdődhet. A Mercedes luxusmárkája, a Maybach utoljára 2007-ben gyártott Landaulet modellt, a méregdrága 62S-t, amelynél szintén csak a leghátsó rész fölött lehetett kinyitni a tetőt.

Járműipari beszállító bővített Szigetváron

2017.02.18.
Az 1999-ben alapított, fémmegmunkálással és alkatrészgyártással foglalkozó, három telephelyén mintegy kétszáz embert foglalkoztató magyar tulajdonú cég közleményében azt írta: a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból finanszírozott beruházás célja a vállalkozás autóipari és gépipari részlegének technológiai fejlesztése volt. A projekt nyomán 22 új munkahely jött létre és 14 csúcsminőségű gépet - köztük CNC függőleges megmunkáló központot és esztergát, precíziós CNC palástköszörű-gépet, valamint kontúrmérő berendezést szereztek be - részletezték. A közlemény szerint a fejlesztésnek köszönhetően új gépipari termékek, személygépkocsi-alkatrészek gyártását kezdhette meg a vállalkozás, amely így fokozni tudja beszállítói tevékenységét. Az Iron-tech Zrt. a Denso Magyarország Kft., a Bosch cégcsoport és a Knorr-Bremse cégcsoport beszállítója - tették hozzá. A fejlesztés hatására lehetőség nyílt a kor követelményeinek megfelelő gépgyártásra, így a vállalkozás lépést tud tartani a gépipar és autóipar technológiai fejlődésével - hangsúlyozták a közleményben. Bocskor Tibor igazgató az MTI érdeklődésére közölte: a cég 2015-ben csaknem 2,5 milliárd, tavaly pedig több mint 2,6 milliárd forintos nettó árbevételt ért el. Nettó eredményük tavalyelőtt 331 millió, 2016-ban pedig 360 millió forint volt. MTI
Címkék: 

Robotot kaptak a diákok, modellezhetnek vele

2017.02.18.
Dr. Lakatos István habilitált egyetemi docens, a Közúti és Vasúti Járművek Tanszék vezetője a több évtizedes kiváló szakmai kapcsolatokat, a közös tehetséggondozási tevékenység eredményeit méltató előadásában az évente közel másfélszáz, széchenyis tanulmányait kezdő jedlikes kiváló felkészültségéről is szólt. Bognár Pál jedlikes tanár és tanulói a robottechnikai szakköri tevékenységüket mutatták be a résztvevőknek, majd  Szűcs Gábor tanár és diákja  „Út a tudományhoz” pályázatban végzett tevékenységével és a széchenyis egyetemi kapcsolat katalizátor szerepével ismerkedhettek meg a két oktatási intézmény vezetői, képviselői. A robotátadási ünnepséget Domokos László igazgató és dr. Földesi Péter rektor „A Széchenyi Egyetem és a Jedlik Szakgimnázium kapcsolatáról” című értékelése zárta.

Vérüket adták az Audi dolgozói

2017.02.18.
A négykarikás vállalatnál az önkéntes véradásnak nagy hagyománya van. 2009-ben vezették be és azóta mintegy 3.700 munkatárs nyújtotta karját, évről évre egyre többen, csak tavaly közel 1.700 emberéletet tudtak megmenteni a véradások által. Az önzetlen segítségnyújtás szűrővizsgálat is egyben, így saját egészségének is kedvez, aki ily módon segít másoknak. Az Audi Hungaria egészségmenedzsmentje törekszik arra, hogy munkatársai egészsége érdekében átfogó szolgáltatásokat nyújtson. A szakterületen közel 30 orvos és munkatárs foglalkozik a betegek ellátásával és a megelőzés feladataival.  Az életmód, a munkakörnyezet és az egészségügyi ellátás alakítható tényezői az Audi Hungariánál mint felelős vállalatnál nagy hangsúlyt kapnak. Az orvos-szakmai csapat Európa szerte egyedi prevenciós programmal járul hozzá ehhez. A napi terhelés oldására többek között masszázsfotel, vibrációs edzőgép, gyógytorna, illetve többféle fizikoterápiás kezelés vehető igénybe, valamint külön kampánnyal támogatják a dohányosok leszokását is. Csak tavaly 9.000 EKG vizsgálatot és 450 talpdiagnosztikát végeztek. A vállalat saját mentőszolgálata pedig maximum 3 perc 36 másodperc alatt kiér a győri gyártótelephely bármely pontjára, ha baj van.

Nem vicc: karácsonyi fények Bécsben februárban is

2017.02.18.
Az idén először úgy döntött a Bécsi Gazdasági Kamara, hogy a bálszezon, vagyis a farsang végéig hagyjuk a belvárosban a karácsonyi díszkivilágítást, s Bécs városának sem volt ellenvetése - nyilatkozta a kamara illetékese, aki elmondta azt, a szervezet állja a díszkivilágítás költségeit. Csak a fákról tűntek el a fények, a Ringen maradtak a fényhidak. Fotó: orf.at A Ring, azaz a bécsi körgyűrű összesen 74 fényhidat tartalmaz, ezek tegnap este is beragyogták az arra autózókat. Egyedül a fákra kihelyezett diszfényeket szedték le, az úgynevezett Light Gates azonban egészen a böjt beköszöntéig Bécs látványossága marad. A karácsonyi diszkivilágítás megszervezése és kivitelezése az osztrák fővárosban a Bécsi Gazdasági Kamara hatásköre. Mivel a bécsi karácsonyi vásárok több millió turistát vonzanak, a kamaránál úgy vélik, a Ringet beragyogó fények a világvárosnak számító Bécsnek a jelképei - fogalmazott Walter Ruck, a kamara elnöke. Egyelőre még nem született döntés arról, hogy jövőre is a farsang végéig tart-e Bécsben a körgyűrű karácsonyi díszkivilágítása - írja az orf.at.

Elektromos zárlat miatt kigyulladt egy busz Budapesten

2017.02.18.
A közlekedési társaság tájékoztatása szerint egy Volvo 7700-as csuklós busz motortere gyulladt ki, amikor a Várfok utcai végállomáson várakozott. A sofőr, amint a tüzet észlelte, leszállította a buszon várakozó 10-15 utast. A tűzben, amely elektromos zárlat miatt keletkezett, senki nem sérült meg.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója