Magyar és osztrák taps az öreg autóknak

2016.05.12.
224-es sorszámmal Oliver Mang és Sarah Mang az 1974-ben gyártott Morgan Plus 8 autójával. Az autoszektor.hu munkatársa a 2. és 3. napon csatlakozott a mezőnyhöz. Egy 1991-ben gyártott Audi S2 Coupé volánja mögött foglalhattunk helyet. A karosszéria és persze a belső valóban 25 évvel vitt vissza a történelembe. Az anyagok minősége, a design nem vethető össze a mai autókkal, egy valamiben azonban ez a 91-ben gyártott Audi kiállta az idők próbáját. Ez pedig az 1,9 literes, 220 lóerős benzinmotor, amely gyorsulásban, erőben, dinamikában ma is bármilyen autó ékes darabja lehetne. A burgenlandi és a stájer emelkedőket olyan könnyedén vette, hogy öröm volt az autózás. Willys Overland MB Jeep A második nap reggelén Neusidl am See-ből – magyarul Nezsiderből indultunk útnak 236 autó társaságában. Neufeld és Oberpullendorf érintésével Illmitz volt a cél. Festői környezetben, a Fertő tó osztrák és magyar oldalán körbeautóztuk a vidéket. Délidőben a 25 fokos napsütésben egyre melegebb lett az autó belseje, légkondicionálót azonban hiába kerestünk. 1991-ben még egy coupéban sem volt széria felszerelés. Napfénytető azonban volt, így azt kinyitva élvezhettük a napsugarakat. Kabrió anno...Szerencsére eső nem esett.  Hannes Reichetzeder főszervező örömmel tudatta az egyik pihenőhelyen, hogy soha ennyi autó nem vett részt még a Pannonia Carnumtumon. Összesen 237 autó teljesítette a három napra kimért 600 kilométeres távot. Közöttük a legöregebb  egy 1912-ből származó Chenard & Walcker, a maga 104 évével. Tapsot is kapott Ausztriában éppúgy, mint Magyarországon. Az út mellett elahaladó autókat – amelyeket fél perces késéssel indítottak, hogy a torlódást elkerüljék, - az út mentén álldogáló emberek tapssal, éljenzéssel és integetéssel köszöntötték. Illmitz, a rali fővárosa lett Burgenlandban. Tömeg fogadta a mezőnyt. Oberpullendorfban, azaz Felsőpulyán megtapasztalhattuk, hogy az osztrákok legalább olyan jó gulyáslevest és rántott húst tudnak készíteni, mint mi magyarok. Az ebédre felszolgált sertéssült dinsztelt káposztával ugyancsak elnyerte a mezőny tetszését. Audi S2 Coupé. Ezzel az autóval tette meg a távokat az autoszektor munkatársa. A felvétel a fraknói vár tövében készült. Nem volt egyszerű logisztikailag a feladat, ugyanis minden autóban ketten ültek, ami 474 embert jelentett, s persze mindenki éhes volt és azonnal enni akart. Szép tájakon haladtak az autók.  A kiadós ebéd után Kópházánál magyar területre lépett a rali mezőnye. Fertődig autóztunk, majd Pamhagennél, azaz Pomogynál újra visszatértünk Ausztriába. Illmitzben, a stradon zárult a nap, ahol a helyiek teljes megelégedésére a teljes mezőny felsorakozott, csattognak a mobiltelefonok fényképezőgépei. Táttol szájjal bámulta mindenki a történelem mozgó darabjait. Ebédszünet Oberpullendorfban....az autóknak is.  Megszámolni lehetetlen lett volna, a főszervező azonban gondos statisztikát vezetett arról, hogy 7 országból 237 autó 57 márkát képviselt, íme a lista: Audi, Bentley, Alvis, Lagonda, Sunbeam, Talbot Darracq, Morgan, Lotus, De Lorean, Riley, MG, NG, Austin, Triumph, Austin Healey, Mini, Jaguar, Marcos, über Mercury, Hudson, Dodge, Chevrolet, Corvette, Oldsmobile,Pontiac, Willys Jeep, Land Rover, Citroen, Peugeot, Renault, Simca, Ford, Porsche, BMW, Mercedes, Volvo, Saab, Borgward, Wartburg, DKW, NSU, Fiat, Pininfarina, Innocenti, Toyota, Mazda, Opel, Karmann Ghia, Skoda, VW, Steyr Puch,  Lamborghini, Ferrari, Maserati és Alfa Romeo. A győri Audi udvarán is sok érdeklődőt vonzottak a régi autók. A harmadik záró napon a rali résztvevői Győrig autóztak, ahol az Audi Hungaria Motor Kft. vendéglátását élvezhették és ebéd után a motorgyárat is bejárták a résztvevők.  Az Audi kitárta kapuit, sok érdeklődő volt a gyár udvarán, akik nem csak a Győrben készülő Audi modelleket csodálhatták meg, hanem a négy keréken közlekedő történelmi múzeumot is, ahogy Hannes Reichetzeder főszervező az old timereket előszeretettel definiálja. Készül a tudósítás az osztrák közszolgálati televizíónak.

Halálos baleset történt Pécsnél

2016.05.12.
A baleset és a mentési munkálatok akadályozzák az érintett útszakasz forgalmát.
Címkék: 

Május közepétől rendelhető az új Audi SQ7 TDI

2016.05.12.
A négyliteres dízelmotor 320 kW (435 LE) teljesítményével és 900 newtonméter maximális forgatónyomatékával álló helyzetből mindössze 4,8 másodperc alatt gyorsítja fel 100 kilométer/órás tempóra az SQ7-est, s átlagosan csupán 7,2 liter gázolajjal is beéri 100 kilométerenként. A 4.0 TDI-ben első ízben jelenik meg a sorozatgyártásban az elektromos hajtású feltöltő (EAV), amely az alacsony fordulatszám-tartományokban segíti az új Audi SQ7 TDI két turbófeltöltőjét, így gondoskodva már indulástól különösen dinamikus menettulajdonságokról, s gyakorlatilag megszüntetve a turbólyuk jelenségét. Az elektromos hajtású feltöltő (EAV) hajtásához szükséges, akár 7 kilowatt teljesítményről a fedélzeti elektromos hálózat 48 volt feszültségű része gondoskodik. Az SQ7 TDI az Audi első autója e megnövelt teljesítményű fedélzeti hálózattal, amely az EAV mellett az elektromechanikus aktív oldalirányú billenés-stabilizálás (EAWS) működését is lehetővé teszi. A nagy teljesítmény- és rövidtávú energiaigényt a csomagtér-padlózat alatt elhelyezett, 48 voltos, akár 13 kilowatt csúcsteljesítményű lítiumion-akkumulátor elégíti ki. A 48 voltot egyenáramú feszültségátalakító konvertálja a 12 voltos részhálózat számára. Az EAWS új technika a vetélytársak körében, feszes és sportos irányíthatósági tulajdonságokat biztosítva. A kanyaríveken ezzel kisebb oldalkúszás mellett jelentősen csökken a karosszéria oldalirányú billenése, így az alulkormányozottságra való hajlam is. Az elektromechanikus aktív oldalirányú billenésszabályozás nagyobb oldalgyorsulásokat, gyorsabb kanyarvételeket tesz lehetővé. Az új Audi SQ7 TDI alapára várhatóan 27 655 000 forint bruttó ajánlott fogyasztói áron alakul. A többletfelszereltségek között említhetők a LED-technikájú fényszórók, az S-specifikus hangolású adaptive air suspension légrugózás, a multifunkciós gombokkal és sebességváltó-kapcsolóbillentyűkkel kiegészített, háromküllős sportkormány, a megnövelt, 85 literes üzemanyagtartály, a riasztóberendezés, az elektromos állítású és fűthető, Alcantara és bőr bevonatú sportülések, a 20 col peremátmérőjű könnyűfém keréktárcsák, a sportos stílusú lökhárítók és ajtóburkolatok, illetve a szálcsiszolt alumínium dekorbetétek. Kívánságra az Audi advanced menetdinamikai csomagjával is felszereli új SQ7 TDI modelljét, amely három fő műszaki megoldást tartalmaz: quattro összkerékhajtás sport-differenciálművel, összkerékkormányzás és az új elektromechanikus aktív oldalirányú billenés-stabilizálás (EAWS).
Címkék: 

BeeZero: üzemanyagcellás autómegosztó szolgáltatás a Hyundai-tól

2016.05.12.
„Az új BeeZero autómegosztó szolgálat úttörő szerepet játszik a fenntartható mobilitás népszerűsítése terén.” – mondta Thomas A. Schmid, a Hyundai Motor Europe ügyvezető igazgatója. „A Hyundai ix35 Fuel Cell típust alkalmazó BeeZero szolgáltatás nem csupán a legelső olyan autómegosztó rendszer, amely hidrogén üzemű, helyi károsanyag-kibocsátástól mentes járműveket alkalmaz, de kényelmes és megbízható közlekedési megoldást kínál a felhasználók mindennapi igényeire.” „Várakozásaink szerint a flotta mindennapos üzemeltetése értékes információkkal szolgálhat számunkra, amelyek alapján tovább tökéletesíthetjük hidrogén technológiáinkat, és elősegíti a hidrogéntöltő infrastruktúra fejlesztését.” – mondta Dr. Christian Bruch, a Linde AG igazgató tanácsának tagja. „A BeeZero két, napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő közlekedési trendet – az autómegosztást és a zéró emissziót – ötvözi, és potenciális felhasználók minden eddiginél szélesebb körével ismerteti meg az üzemanyagcellás technológia előnyeit.” 600 kilométer egyetlen tankolással A BeeZero autómegosztó szolgáltatás zónás alapon üzemel majd. Az ötven darab ix35 Fuel Cell gépkocsiból álló flotta München városközpontjában, valamint Schwabing, Haidhausen, Au és Glockenbachviertel térségében lesz elérhető. Akárcsak a hagyományos autómegosztó szolgálatok esetében, a járművek itt is könnyen és egyszerűen foglalhatók online vagy okostelefonos alkalmazáson keresztül. A Hyundai ix35 Fuel Cell egyetlen feltöltéssel mintegy 600 kilométert képes megtenni, így nem csak a város határain belül használható, de hosszabb utazásokra is ideális jármű: a felhasználók eljuthatnak vele például a bajorországi tavakhoz vagy a hegyekbe. A BeeZero fenntartható gyártási folyamatból származó hidrogén üzemanyagot használ, így teljesen szénsemleges. Az elektromos közlekedés élharcosa A Hyundai ix35 Fuel Cell a világ legelső sorozatgyártású, kereskedelmi forgalomban elérhető üzemanyagcellás gépjárműve (FCEV).  Jelenleg Európa 13 országában több mint 250 darab Hyundai ix35 Fuel Cell szabadidőjármű teljesít szolgálatot. Ez több mint az összes többi autógyártó által forgalomba állított üzemanyagcellás gépkocsi együttesen. Ráadásul az idei évben bevezetésre kerülő IONIQ személyében a Hyundai a világon elsőként kínál olyan gépkocsit, amely elektromos, hálózatról tölthető hibrid, és hagyományos hibrid hajtáslánccal is elérhető. „Az elektromos ix35 Fuel Cell típussal, valamint a világszerte forgalmazott, számos hibrid és hálózatról tölthető (plug-in) hibrid modellünkkel a Hyundai Motor úttörő szerepet tölt be az elektromos hajtásláncok bevezetése terén.” – mondta Thomas A. Schmid, a Hyundai Motor Europe ügyvezető igazgatója. „Most, az IONIQ bevezetésével pedig a Hyundai Motor az egyetlen olyan autógyártó a világon, amely egyszerre kínál ügyfeleinek sorozatgyártású hibrid, elektromos, hálózatról tölthető hibrid és hidrogén üzemanyagcellás gépkocsit, ezáltal bárki számára elérhetővé téve a csekély vagy zéró károsanyag-kibocsátású közlekedést.” „Hidrogén az innovatív járműveknek” projekt (HyFIVE) Az ix35 Fuel Cell modellek egy részének forgalomba állítását a HyFIVE járműprojekt tette lehetővé. A HyFive projektet az a köz- és magánegyüttműködésből (PPP) létrejött Üzemanyagcella és hidrogén közös vállalkozás (FCH JU) finanszírozza, amelyet az üzemanyagcellás és hidrogén alapú energetikai technológiák európai kutatásának, műszaki fejlesztésének és demonstrációjának (RTD) támogatására hívtak életre.

Egyedülálló nosztalgiajáratok Budapesten

2016.05.12.
  A megújult nosztalgiajáratokat bemutató sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes elmondta, hogy Budapest nagyon színes turisztikai palettája még egy izgalmas lehetőséggel bővül, hiszen három olyan új nosztalgiajárat közlekedik mostantól, amit remélhetőleg nagyon sokan használnak majd, nem csak a Budapestiek, a családosok és a kisgyerekesek, vagy azok, akikben egy kis nosztalgia iránti vágy van, hanem az ide látogató turisták is. A főpolgármester-helyettes hozzátette, hogy ezek a nosztalgiajáratok ugyanolyan részei Budapest arculatának és a budapesti érzületnek, ahogy a Halászbástya vagy a Szabadság híd is.   Szombatonként a Jászai Mari tér – Batthyány tér – Kossuth tér – Várkert Bazár – Petőfi tér útvonalon aHófehérke névre keresztelt, SH jelzéssel ellátott nosztalgia hajójárat közlekedik majd, amelyről a közel 45 perces út során teljes pompájában megtekinthető a Duna-part csodálatos panorámája, amelyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított.  A Hófehérke az egyik utolsó képviselője a Dunán még hajózó klasszikus építésű, a XIX. században épült hajóknak. A hajótest 1895-ben épült Újpesten, a Schoenichen-Hartmann Hajógyárban.     Szombaton és vasárnap a pesti és a budai oldalon közlekedő nosztalgiavillamosok is várják a régmúlt szerelmeseit. A világ tíz legszebb villamosvonala közé választott 2-es villamos vonalán, szombaton közlekedőDuna villamos a  Közvágóhíd H és a Jászai Mari tér között jár. A második világháború után létrejött vonal a pesti felső rakparton halad a Jászai Mari térről indulva, és a Kossuth tér vonalában ér ki a Duna-partra, majd a Lánchíd alatt átbújva jut el a Duna-korzóra. Akár napközben, akár sötétedés után ezen a vonalon mindig egyedülálló látvány tárul az utazó szeme elé, hiszen közvetlen közelről csodálhatja meg a magyar Parlament egyedülálló épületét, a Duna-korzót és a pesti szállodasort, valamint a folyó vizében tükröződő csodálatos budai panorámát a Halászbástyával, a Mátyás templommal és a Budai Várral.   Budapest fürdőváros, területén számos gyógyhatású hévízforrás található, melyek vizét a város népszerű gyógyfürdői használják fel. Vasárnap a budai fonódó villamoshálózat vonalán a Szent János Kórház – Rudas fürdő – Lukács fürdő – Szent János Kórház vonalán körjáratként közlekedő Termál villamossal utazva, alkalom nyílik több történelmi, műemlék fürdő megtekintésére is. Ezen a vonalon a Parlament épületével büszkélkedő pesti oldal panorámájában gyönyörködhetnek a nosztalgiázók. A villamos a Szent János Kórháztól indulva jut el a híres Rudas Gyógyfürdőig, ahonnan a Dunával párhuzamosan az Erzsébet híd, a Lánchíd, majd a Margit híd alatt áthaladva jut el a Szent Lukács Gyógyfürdőig, ahol a nosztalgiajegy felmutatásával 10% kedvezménnyel lehet igénybe venni a fürdő szolgáltatásait. Részletes információ: budapestgyogyfurdoi.hu A járatokat nosztalgia-vonal- vagy -napijeggyel, illetve éves nosztalgiabérlettel lehet igénybe venni. A jegy és bérlet megvásárolható elővételben a BKK Ügyfélközpontjaiban vagy a helyszínen, a járművön dolgozó kalauztól. A járatokról, az útvonalról és a nosztalgiajárművekről részletes információkat a bkk.hu/nosztalgia oldalon olvasható.  
Címkék: 

A német útdíjfizetési rendszer bővítése nem egyedülálló Európában

2016.05.12.
Az egyesület arra reagált, hogy a kormány szerdai döntése szerint Németországban kiterjesztik a tehergépkocsik útdíjfizetési kötelezettségét, 2018 közepétől valamennyi elsőrendű főútvonal használata díjköteles lesz. Árvay Tivadar, az egyesület szóvivője elmondta: a bevezetésnek remélhetően nem csupán bevételgyarapítási oka van, hanem környezetvédelmi is, és a jelenleginél magasabb díjakkal fogják "büntetni" az alacsonyabb (EURO 0-4) kategóriás járműveket, illetve díjcsökkentéssel ösztönzik majd az EURO 5, EEV és EURO 6 besorolású motorok használatát. A szóvivő szerint további szempont, hogy a felsőbb kategóriás, így magasabb szolgáltatást nyújtó utak -autópályák, gyorsforgalmi utak - és az alsóbb rendű főutak kilométerdíjában is legyen jelentős eltérés. A magyar rendszerben hozzávetőleg 60 százalékos a különbség. Hozzátette: amennyiben a differenciálás ilyen irányú lesz, a plusz teher mellett jelenthet némi költségkompenzációt a vállalkozásoknak, mivel ha a magasabb környezetvédelmi kategóriás járművek után kevesebbet kell fizetniük az autópályákon, akkor ebből a megtakarításból részben finanszírozható lesz a főutak eleve alacsonyabb útdíja. A szóvivő megjegyezte: a magyar fuvarozókra nem jellemző, hogy a fizető szakaszok elkerüléséért használnának alsóbb rendű utakat Németországban. Aki ilyen útvonalat választ, vagy azért teszi, mert ezzel jelentősen lerövidíthető a szállítmány útvonala, vagy eleve ilyen szakaszon van a fel- vagy lerakóhely - vélekedett. Elmondta, a Németországban megtett kilométerek 20-30 százaléka az, amelyet a magyar teher- és személyszállítók nem az autópályákon tesznek meg, így a kiterjesztett díjköteles úthálózat biztosan többletköltséget jelent majd a vállalkozóknak - közölte.
Címkék: 

Rába: idén elkezdődik a 10,5 milliárdos fejlesztési program

2016.05.12.
Emlékeztetett: az egyedi eszközök legyártáshoz jelentős előleget kell majd letenniük a partnerüknek. Azzal számolnak, hogy jövőre érkezhetnek győri gyárukba az új eszközök, amelyeket 2018-ban helyezhetnek üzembe és készíthetnek fel a sorozatgyártás - az év végére vagy 2019 elejére - tervezett indítására - mondta. Pintér István jelezte: azt tervezik, hogy az évi 100 ezer helyett 150 ezer járműbe kerülnek be termékeik, a részegységek helyett pedig teljes tengelyeket szállítanak. Gazdasági környezetükről szólva az elnök-vezérigazgató elmondta: piacaik zöme továbbra is küszködik, a mezőgazdasági gépek terén pedig "van egy lassulás, amin nyilván átlendül majd a szegmens", míg a járműalkatrészek gyárátásában látható, hogy a Rába termelését is támogatta a Suzuki új modelljének sikere. A fejlesztési programról szólva Pintér István célként említette, hogy növeljék piaci részesedésüket, esősorban Európában, ezzel is fokozva az indiai, kínai és dél-amerikai vetélytársak költségszintjén termelő cég profitabilitását. A Rába közgyűlése április közepén fogadta el a tíz és fél milliárd forintos technológiafejlesztő és kapacitásbővítő program indításáról szóló javaslatot; a fejlesztés a következő másfél évtized stratégiájának első állomása, s a csoport futómű üzletágát érinti. A beruházáshoz, amely várhatóan 2019-ben fejeződik be, hétszázalékos támogatást szeretnének igénybe venni, de hogy milyen forrásból, annak a lehetőségét egyelőre vizsgálják. A beruházás keretében a meglévő üzemet alakítják át, infrastrukturális, energetikai és gépészeti fejlesztéseket hajtanak végre. A kovácsolás mellett a megmunkálási képességet is fejlesztik, így a tengelytest- és a tengelycsuklógyártás kapacitása 100 ezerről 150 ezer darabra nő, javul a hatékonyság, a minőség és a munkakörnyezet is - közölték. A Rába konszolidált árbevétele 2015-ben 46,154 milliárd forint volt, 3,7 százalékkal maradt el a 2014. évi 47,916 milliárd forinttól. A cég üzemi eredménye 16 százalékkal, 2,194 milliárd forintra nőtt. Ez a vállalat történetében a második legjobb eredmény a 2013. évi 3,3 milliárd forint után. Az EBITDA (adó-, kamat- és értékcsökkenés előtti eredmény) 4,463 milliárd forint volt, 8,3 százalékkal magasabb az előző évinél. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült beszámoló szerint a csoport saját tőkéje 2,032 százalékkal, 17,1 milliárd forintra nőtt. A társaság csütörtök reggel publikálta első negyedéves gyorsjelentését, amely szerint az előző év azonos időszakához képest 31 százalékkal, 9,59 milliárd forintra csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele az év első három hónapjában, az üzemi eredmény 42 százalékkal, 232 millió forintra esett. Az IFRS szerint készült negyedéves jelentés alapján a cég EBITDA-eredménye 775 millió forint volt az első negyedévben, 21 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A jelentésben kiemelik, hogy a társaság mintegy 3,8 milliárd forintnyi nettó hitelállománya 2,5 milliárd forinttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
Címkék: 

A Nissan egyharmados részesedést vesz a Mitsubishiben

2016.05.12.
A Mitsubishi Motors eladásai jelentősen csökkentek, amióta áprilisban ismertté vált, hogy számos modelljénél nem valós fogyasztási értékeket adott meg. A Nissannal kialakítandó tőkeközösség megerősíti pénzügyi teherbírását és javítja sérült vállalati arculatát. A Nissan számára pedig a Mitsubishi jó délkelet-ázsiai piaci pozíciója és kierjedt értékesítési hálózata jelent előnyt. "A tranzakció mindkét fél számára előnyös, jelentős szinergikus és növekedési potenciált kínál" - jelentette ki Carlos Ghosn, a Nissan vezérigazgatója sajtókonferencián Yokohamában. A tulajdonosi együttműködés "fontos mérföldkő számunkra a közvélemény bizalmának helyreállításában" - tette hozzá Maszuko Oszamu, a Mitsubishi Motors vezérigazgatója. Amennyiben a Nissan, a második legnagyobb japán autógyár egyharmados részesedést szerez a Mitsubishiban, az meghaladja majd globális együttműködő partnerében, a francia Renaultban meglévő 15 százalékos részesedését. A Renault 43,4 százalékos részesedéssel rendelkezik a Nissanban. A három márka együttesen 9,59 millió autót értékesített 2015-ben, közel megegyező mennyiséget a világpiacot vezető Toyota és Volkswagen mögött a harmadik legnagyobb General Motors eladásaival.    Sajtóértesülések szerint a tulajdonosi összefonódás mellett a két autógyár a következő generációs környezetbarát járművek fejlesztésében is együtt kíván működni. A Nissan és a Mitsubishi együttműködése 2011-re tekint vissza, amikor közös vállalatot állítottak fel miniautók fejlesztésére. Az együttműködés azonban nem terjedt ki kölcsönös tulajdonrész szerzésre. Az éppen a miniautó kategóriát érintő üzemanyag-fogyasztási botrány kitörése után a Mitsubishi felfüggesztette a miniautók gyártását Okayama megyében működő üzemében. A 660 köbcentinél kisebb lökettérfogatú motorral rendelkező miniautók eladása emiatt mindkét autógyárnál a felére csökkent áprilisban. A Mitsubishi ugyanis a botrányban érintett négy modellből kettőt Nissan márkanév alatt gyártott.  A Mitsubishi minautó eladásai az egy évvel korábbihoz képest 44,9 százalékkal 1477-ra, a Nissan eladásai 51,2 százalékkal 5574-re csökkentek áprilisban. A tulajdonrész vásárlással a Nissan lesz a Mitsubishi legnagyobb részvényese, gyengülnek ezáltal a Mitsubishi Corp. konglomerátumhoz fűződő kötelékei. A Mitsubishi Motors részvénye 45 százalékkal csökkent a botrány kitörése óta. Csütörtökön a részvényre csak vételi ajánlatok születtek, üzlet nem történt. A szerdán 459 jenen záró papírt csütörtökön 575 jenért próbálták megvásárolni. A Mitsubishi Motors részvényeinek együttesen 34 százalékát birtokló Mitsubishi Heavy Industries Ltd, Mitsubishi Corp, és Bank of Tokyo-Mitsubishi UFJ vállalatok egyike sem kommentálta a Nissan tulajdonrész vásárlásának a hírét.
Címkék: 

A Schneider Electric nyerte az ELMŰ elektromos töltők szállítására kiírt pályázatát

2016.05.12.
A 2016 februárjában hatályba lépő Kormányrendelet értelmében „Az ellenérték fejében várakozó- (parkoló) hely értékesítését szolgáló, meglévő építmények esetén minden megkezdett 100 várakozó- (parkoló) helyből 2017. január 1-jéig legalább egyet, 2019. január 1-jéig legalább kettőt elektromos gépjármű töltőállomással kell ellátni”, ami további lehetőségeket teremt a Schneider Electricnek a töltőrendszerek elterjesztéséhez, illetve összességében távlatokat nyit az e-autó tulajdonosok előtt. Az ELMŰ-vel közös beruházás azért is kiemelkedő a Schneider Electric számára, mert az elektromos autósok többsége éjszaka, otthon tölti fel az autóját. E-tank másfél óra alatt A beruházás keretében a megrendelők négyféle töltőberendezés közül választhatnak majd. Európában a T2-es (Mennekes) ipari csatlakozási szabvány terjedt el leginkább, így a Schneider Electric az újonnan telepített töltőit is ennek megfelelően gyártja le. A Type 2 kialakítás előnye, hogy csatlakozóaljzat van a töltő végén, így mindenki olyan kábelt tud vásárolni hozzá, amilyet az autója típusához szükséges. Ha például egy család többféle elektromos autóval is rendelkezik, melyek csatlakozói eltérőek, akkor a T2 szabvány esetében mindenki a saját kábelével tudja tölteni a járművét a csatlakozóaljzatról. Az otthoni töltési berendezések közül a legkedveltebb a háromfázisú, 3x32 A töltőáramú Type 2 csatlakozós kialakítás, amelynek teljesítményét az eltérő csatlakozással ellátott autók, például a Tesla és a BMW i3 modelljei is ki tudják használni. A Schneider Electric által gyártott új töltők állomásonként egyszerre egy autót képesek ellátni árammal, amelyek kapacitásuktól függően 1,5 - 6 óra alatt érik el az optimális töltöttségi szintet. A járművek típusa mellett az is meghatározó, milyen forráshoz csatlakoztatjuk őket: egy 2,3 kW teljesítményű, egyfázisú fali csatlakozó például 12 óra alatt képes feltölteni a járművet, ellenben egy 50 kW teljesítményű, dedikált egyenáramú (DC) csatlakozónak 30 perc is elegendő ahhoz, hogy 80%-os töltöttséget érjen el. “Bízunk benne, hogy a tender elnyerésével szignifikánsabbá válhat jelenlétünk a hazai elektromos töltők piacán. Ha az ELMŰ-vel közösen végzett fejlesztés a tervek szerint halad, opcionálisan 40%-kal növelhetjük az előírt töltőrendszerek számát, ami így összesen 112 töltő felállítását jelentheti a tervezett időszak alatt. Az új kormányrendelet szerint országos szinten 1000 új töltőállomás telepítése várható az elkövetkezendő 2 évben. A Schneider Electricnél azon dolgozunk, hogy ezek közül minél többet mi szolgáltathassunk – mondta Spilkó József, a Schneider Electric hazai leányvállalatának országigazgatója.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója