A SEAT bemutatta 2025-ig tartó ütemtervét

2015.11.03.
A Volkswagen-csoporthoz tartozó SEAT igazgatótanácsának elnöke, Francisco Javier García Sanz a cég vezetői számára tartott konferencián kijelentette, hogy tervük a Volkswagen-csoport teljes támogatását élvezi, tökéletesen illeszkedve a stratégiájába. Megerősítette azt is, hogy a következő két évre bejelentett modellek a terveknek megfelelően kerülnek majd piacra. A vállalat négy új modell bemutatását tervezi a következőben, ezek közül az első, egy kompakt szabadidő-autó 2016 első felében várható - a márka ezzel egy új szegmensben debütál. A cég vezetősége bejelentette azt is, hogy hatékonysági programot vezet be a következő két évben, amely a vállalat beruházási stratégiáját szolgálja a termékkínálat megújítása és a márka erősítése érdekében. A SEAT ez alapján beruházásokat kezd a martorelli gyárban, egyes gyártósorokat egy új platformhoz adaptálnak. Ehhez kapcsolódva jelezték, hogy mintegy kétszáz dolgozó lejáró szerződését nem hosszabbítják meg a következő hónapokban. A program, várhatóan körülbelül 100 millió euró költségmegtakarítást eredményez majd évente, és lehetővé teszi, hogy a cég kiküszöböljön minden olyan kiadást, amely nem tartozik az alaptevékenységéhez. A spanyol gyártónál az utóbbi hetekben feszültség alakult ki amiatt, hogy a német Volkswagen konszern bejelentette, a dízelbotrány miatt felülvizsgálja az összes tervezett beruházását, és szigorítják a már korábban elindított költségcsökkentési programot. A SEAT korábbi tájékoztatása szerint Spanyolországban több mint 683 ezer autót adtak el manipulált motorral a Volkswagen-csoporthoz tartozó négy autómárkából, ebből 221 ezer SEAT volt. A Martorell (Barcelona) székhelyű SEAT a Volkswagen Csoport tagjaként három spanyolországi helyszínen - Barcelona, El Prat de Llobregat és Martorell -, valamint Portugáliában, Szlovákiában, és Csehországban végez gyártótevékenységet. Járműveinek több mint 80 százalékát exportálja, 75 országban van jelen.  A SEAT árbevétele 2014-ben megközelítette a 7,5 milliárd eurót, ez eddigi történelmének legjobb eredménye, világszerte 390 500 jármű értékesítésének köszönhetően. A SEAT-csoport több mint 14 000 szakembert alkalmaz. Forrás: MTI

Az Európai Unió radikális károsanyag-kibocsátás csökkentésről döntött

2015.11.03.
A szeptemberben kirobbant dízelbotrány széles körben felhívta a figyelmet arra, hogy az ipar, az energiaszektor, a mezőgazdaság és a lakosság mellett a közlekedés is jelentős szerepet tölt be a légszennyezésben. Az európai járműpiacon jelenleg a dízelesek 50 százalékos részesedéssel rendelkeznek. Ha összehasonlítjuk az európai városok levegőminőségi adatait az észak-amerikai városokéval, akkor rádöbbenhetünk, hogy mind a szilárdrészecskék, mind pedig a nitrogén-dioxid (NOx) koncentrációja rendkívül magas kontinensünk nagyvárosaiban. Ez egyértelműen a dízelmotorok emissziós hatásának tudható be. Egészségünk védelme A most elfogadott EP szöveg egyrészről az emberi egészség védelme érdekében, másrészről pedig a környezetterhelés jelentős csökkentése érdekében határoz meg a korábbiaknál szigorúbb levegő szennyezettségi célértékeket és ambiciózusabb csökkentési folyamatokat. „A levegőminőség javítása érdekében, különösen a városi területeken, a nemzeti levegőszennyezés-csökkentési programoknak konkrét intézkedéseket kell tartalmazniuk a nitrogén-oxidok és a szálló por kibocsátásának csökkentésére.  Mindez Magyarország számára különösen fontos, mivel a 28 tagállam rangsorában nagyon rossz helyen állunk és a levegőszennyezettséggel párhuzamosan az idő előtti elhalálozások terén sem vagyunk irigylésre méltó helyen” – hívta fel a figyelmet Domanovszky Henrik, az MGKKE elnöke. Hazánknak javítania kell A következő oldalon található diagram tökéletesen szemlélteti Magyarország helyzetét a levegőszennyezettséggel kapcsolatban.  Az ábra a 2,5 mikronnál kisebb szálló por koncentrációjának mért éves átlagértékeit és az átlagos expozíció indexet (AEI = narancs pont) jelöli a tagállamok városi mérő állomásain. A WHO egészségügyi ajánlásának megfelelő karcinogén por átlagkoncentrációt mindössze 5 tagállamban mértek a 2009-2011 közötti három évben. (Forrás: EEA) A nitrogén-oxidok és a szálló por városi területeken történő kibocsátásának szabályozását célzó intézkedések a járműtechnológiára vonatkozóan az alábbiakat célozzák meg: -              a járművekre kivetett adók mértékének felülvizsgálata a dízelüzemű és a közvetlen befecskendezésű benzinüzemű járművek magasabb valós kibocsátását elismerve, a kevésbé szennyező járművek eladásainak ösztönzése érdekében -              közbeszerzések és adóösztönzők a nagyon alacsony kibocsátású járművek korai elterjedése érdekében  Az EP módosította a korábbi szövegtervezetet. A képviselők kitértek a járművizsgálati módszerek minél korábbi módosítására, hogy a jövőben a valóságoshoz jóval közelebb álló mérési sorozat során lehessen megállapítani egy-egy típus kibocsátását. A dízelek mostani típusvizsgálatának megbízhatatlan eredményei miatt azok újbóli lefolytatása is lehetséges. Felgyorsulhat az alternatív hajtások elterjedése Mindezen célok a gázüzemű járművek fokozott ütemű elterjesztésére kell, hogy sarkalják a tagállamokat, hiszen a közlekedés területén a bio- és földgáz hajtású motorok forgalomba állítása szolgálja a leghatékonyabb költségmegtérüléssel a levegő minőségének javítását. Mára bizonyítottá vált, hogy a gázmotor a mostani NOx-kibocsátási határérték huszadára is képes valós körülmények között és mindamellett az üzemanyag tisztasága teszi lehetővé, hogy több nagyságrenddel kevesebb koromrészecskét juttasson a levegőbe, mint a dízel járművek. „Az MGKKE megalakulása óta dolgozik azon, hogy minél szélesebb körben ismertesse a CNG és LNG járművek emissziós előnyeit, a kipróbált és bevált technikából származó, alacsony költséggel megvalósítható levegőminőség javító lehetőséget” –jegyezte meg Domanovszky Henrik, az MGKKE elnöke az EP irányelv-módosítása kapcsán.

Forgalmi változások a november 4-i gyásznapi rendezvények miatt

2015.11.03.
November 4-én lesz az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, a szovjet csapatok bevonulásának 59. évfordulója. Ezt a napot 2013-ban nyilvánította nemzeti gyásznappá az Országgyűlés. A HM NRH közleménye szerint a nemzeti gyásznap programjai miatt kedd este nyolc órától szerda délelőtt tíz óráig tilos lesz megállni Budapesten, az V. kerületben az Alkotmány utca, a Balassi Bálint utca, valamint a Markó utca egy részén.  Ugyancsak kedd este nyolc órától, de egészen szerda éjfélig tilos lesz megállni az V. kerületi Szent István téren a Bazilika iskola felőli, valamint a Bazilika déli oldalán lévő parkolóban, a Hercegprímás utca mindkét oldalán egy szakaszon, a Bajcsy-Zsilinszky út páros oldalán az Arany János utca és a Szent István Bazilika között, továbbá a Bajcsy-Zsilinszky út páratlan oldalán a Révay utca és a Lázár utca között. Emellett szintén az Alkotmány utcában, a Balassi Bálint utca és a Markó utca egy részén szerda délelőtt fél kilenctől tíz óráig forgalmi zárásra, terelésre kell számítani. Szerda reggel fél nyolctól tizenegy óráig a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér között közlekedik - tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A forgalmi változásokról bővebben a rendőrség (www.police.hu) és a BKK (www.bkk.hu) honlapján lehet tájékozódni. Az emléknapról és a részletes programokról pedig a www.nrh.kormany.hu és a www.november4.kormany.hu oldalon találhatók további információk - olvasható a HM NRH közleményében. Forrás: MTI

Elkészült Kína első nagy utasszállító repülőgépe

2015.11.03.
A C919-es, két hajtóműves, egyfolyosós polgári utasszállító 158 üléses és egyszeri feltöltéssel átlagosan 4075 kilométert képes megtenni. A gép a Commercial Aircraft Corp. of China (COMAC) fejlesztése. A több mint 4000 meghívott vendég és a média nyilvánossága előtt hétfőn Sanghaj Putung nemzetközi repülőterén bemutatott repülőgép a tervek szerint jövőre teszi meg első próbaútját, majd legalább 3 éven át végeznek vele tesztrepüléseket, mielőtt tényleges szolgálatba állítanák. A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint a COMAC már csaknem 520 rendelést vett fel a gépre 21 potenciális külföldi, illetve hazai vevőtől. A vállalat kész a rövidebb és a hosszított változatú repülőgépek gyártására is, a teherszállító és az üzleti változatot is kínálja. Az újgenerációsnak nevezett gépen a légitársaságok megrendeléseihez alkalmazkodva alakítják ki a kabint. A C919-es száz szakember, 36 tudományos intézet és több mint 30 külföldi vállalat 7 éven át tartó fejlesztő munkájának az eredménye. A gyártásban 200 ezret meghaladó számban vettek részt műszaki szakemberek - közölték illetékesek. "A legkorszerűbb hazai és külföldi forrásokat használtuk fel, a nemzetközi szabványok alapján terveztük és gyártottuk" - jelentette ki Vu Kuang-huj, a COMAC vezérigazgató-helyettese. A repülőgép testéhez harmadik generációs alumínium-lítium ötvözeteket használtak. Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn gratulált a fejlesztőknek és az első repülés gondos előkészítésére, a biztonság és a minőség szem előtt tartására hívta fel a figyelmet. Kína 21 repülőterével és 1,3 milliárdos népességével a világ legnagyobb polgári repülési piaca. Légitársaságai évente több mint 10 millió utast szállítanak. Egy korábban közölt információ szerint a gép fejlesztésére 9,5 milliárd dollárt irányoztak elő. Forrás: MTI

Mesél a szakértő – Extra bosszúságok megspórolva

2015.11.03.
Sokszor, sok helyen leírtam már, hogy használt autó vásárláskor sokkal jobb előre tudni valamit, mint a kasszától való távozás után rájönni arra, és bosszankodni, vitatkozni, ne adj Isten, pereskedni. Ha valamit ennél is többször írtam le az az, hogy az autózás nagyon drága dolog. Drága az üzemanyag, az alkatrész, a biztosítás és még sorolhatnám. Egy-egy kisebb hiba javítási díja is könnyen 6 jegyű számmal írható le manapság, érdemes tehát alaposan utána járni, mit veszünk meg. Ezektől még jó lenne Ügyfelünk Budapesten nézett ki magának egy kétajtós Mercedes-t. A 13 éves coupé nagyon szép állapotban volt. Alaposan átvizsgáltuk, de mindössze a következő hibákat találtuk rajta: Az indexkar (bajuszkapcsoló) nem akadt be a jobbra, vagyis felfelé való kapcsolás után. Típushiba, mondanák a Mercedes klubosok, de a kocsi által kijelzett, kicsivel több mint 100.000 km-es futásteljesítmény alatt egy Merciben nem nagyon szokott gallyra menni a kar. A műszerfalon a légzsákrendszer kontroll lámpája világított, de később a diagnosztika kimutatta, hogy a biztonsági öv csatjának kapcsolója zárlatos. Még mindig jobb, mintha csak légzsákcserével lenne orvosolható a hiba. A forma állja az időt, a technika pedig a kilométereket Kívülről is patent volt a kocsi. A festékréteg mérés alapján annyit lehetett mondani, hogy a motorház fedelet egyszer már átfújták, és a jobboldali ajtó és oldalelem korábban kicsit behorpadhatott, mert 1000 mikron fölé is felkúszott a rétegmérő kijelzője. Az első díszrács rögzítő füle a jobboldalon törött volt, Istenem, kicsit mozog a rács, de ettől még nem megyünk a falnak. A divatos, visszapillantó tükörbe integrált oldalvillogó már aggályosabb dolog, ugyanis azok mindkét oldalon erősen áztak, belülről voltak nedvesek, ráadásul a baloldalon már nem is villogott, és a jobboldaliban kiment már egy LED. Sederedjünk egyet! Nagyapám így nevezte, amikor szinte ok nélkül elment valahová, majd visszajött onnan. Én manapság már a próbaút szinonimájaként használom. Megtettünk az autóval 3-4 kilométert. Mind a 4 férőhelyet befoglaltuk, de a V6-os benzinmotor ereje így is elégségesnek bizonyult. Az automata váltó csaknem észrevétlenül tette a dolgát, bár dinamikusabb gyorsulások közben nem volt teljesen sima a váltás. Akkor a motor rendben van, a váltóban pedig legfeljebb olajat kell cserélni, az ezeknél csodákat tud tenni. Az ajtókárpit is hibátlan A futómű a „folt hátán folt” úttesten is jól teljesített, ilyennek kell lennie egy Mercinek. A felszerelt téli gumiabroncsok a következő szezont simán lehozzák, az alufelniken egy-két kisebb fénysérülés. Az utastér esztétikája még így, 13 év elteltével is jónak mondható. A prémium autókra jellemző tartós anyagok megdolgoznak a pénzükért és kopást csak az igénybevételnek legjobban kitett helyeken szenvedett a vastag bőrkárpit, de ezek is elfogadható mértékűek maradtak. Összefoglalva, ha csak a körbejárásos szemrevételezés és a próbakör alapján kellene zsűrizni, akkor azonnal álló ovációban törnék ki és bátran ajánlanám a kocsit. Óraátállítás 10 napja állítottunk órát, de vannak, akik ezt másképpen értelmezték, mert nem elég nekik, hogy egy órával tovább aludhattak. Egy tisztességes járműszemle elengedhetetlen része a komoly géppel elvégzett diagnosztika. Gondoltam, ránézünk a hibakódokra, böngészünk egy kicsit az adatok és értékek között és kész. Összesen 21 eltárolt hibát jelzett a számítógép, amelyek nagy része a korábban lemerült akkumulátor miatti zavarokból származtak. Már korábban is volt a kezünk alatt néhány hasonló kocsi. Már elárultam magam a légzsákokkal kapcsolatban, de a rend kedvéért itt is megemlítem, hogy az SRS hibajelzés mögött biztonsági övcsatok zárlatát jelezte a gép. A hibát nem is lehetett kitörölni. A külcsín alapján teljesen hihető futás és egy SRS (légzsákrendszer) hibajelzés A motorvezérlés – ahogyan arra számítottam a járását hallgatva – nem tartalmazott hibát, ez mindenesetre megnyugtató volt. A sebességváltó lekérdezése meghiúsult, mert egyik ismert rendszerrel sem sikerült kommunikálni a teszt során. Furcsállottam a dolgot, de mentünk tovább. Minden szemlén keresem-kutatom, hogy melyik autó hol tárolja a futásteljesítményt. Motorvezérlések, váltóvezérlések, műszerfalak, és ezek alrendszerei típusonként változó helyeken rejtik magukban a tényleges értékeket. Itt is találtam egy bejegyzést, de nyomokban sem hasonlított arra, amit a kocsi a műszerfalon kiírt. Nem is akartam hinni elsőre a szememnek. A jármű számítógépének egyik mély bugyrából a 321.138 kilométeres érték jött elő. Pedig olyan jól indult… Ügyfelem jelen volt a vizsgálatnál. Amikor a szomorú tényt kiírta a diagnosztika, odahívtam és néhány másodpercet hagyva a rossz hírre való felkészülésre, felé fordítottam a képernyőt. Ő nagyot sóhajtott, de megvárta a teljes összefoglalót. Persze a szervizkönyv bejegyzései sem voltak a legtisztábbak, találtunk benne olyan 45 hónapos időszakot, amikor összesen 8.870 km-t mentek vele, amiből kis matekkal adódik a havi átlag, ami kevesebb, mint 200 kilométer. Végül is reális… A lepel lehull (A diagnosztikai jegyzőkönyv részlete.) Mindazt, amit eddig leírtam, elmondtam a megbízónak is. Kiegészítettem persze olyan dolgokkal, hogy nem kilométert, hanem állapotot veszünk, és a feltárt bajok úgy látom, hogy orvosolhatók. Kérdésére, hogy mégis mennyit kell(ene) azonnal a kocsira fordítani, hevenyészett számolás után a 3-4 százezer forintos összeghatárt neveztem meg, de ebben már benne volt a kocsi féktárcsáinak és betétjeinek cseréje, egy „tisztalap” olajcsere és a fentiek közül a zavaró hibák javítása is. Mit gondolnak, hogyan döntött a vevőjelölt? Lelövöm a poént: nem vette meg a Mercedes-t. A kijelzetthez képest több mint háromszoros futásteljesítmény már sok volt neki. Szerintem büszkén kiírható lenne a valós futás De akkor most ki járt jól? A kereskedő biztosan nem, mert nem tudta eladni a kocsit, igaz, nem az ő pénze áll benne, mert bizományban volt nála az autó. A vevő oldalán már érdemes elgondolkodni, hiszen ő kiadott egy teletankra elegendő összeget a szemléért, végül pedig nem lett semmi az üzletből. Ez az egyik gondolkodásmód, de ha onnan nézzük, hogy átvizsgálás nélkül megvett volna egy viszonylag jó állapotú, ámde tekert órás autót, akkor már egészen más a helyzet. Miért? Ha ebben a motorban nemsokára tönkremenne egy csapágy, vagy ereszteni kezdene egy szimmering, akkor értetlenül állnánk az eset felett, hogy hogyan lehet az, hogy egy ilyen keveset futott luxusautó motorjához máris hozzá kell nyúlni. Aztán következne, hogy a Mercedes sem a régi már és így tovább. Végül, amikor kiderül (mert kiderül), hogy valójában hány KM után kezd el folyni az a tömítés, akkor pedig bosszankodnánk, hogy de jó lett volna ezt a vásárlás előtt tudni...

Zsúfolt mezőny és B3 motorcsere Barcelonában

2015.11.03.
33 pilóta érkezett Barcelonába a SEAT LEON Eurocup záró versenyére. Sok régi és új pilóta tesztelte a futamon a SEAT-okat, többen közülük más sorozatok bajnokai is voltak. Barcelona az egyik legnehezebb versenypálya a Eurocup-ban, nagy féktávokkal, gyors kanyarokkal, hirtelen irányváltásokkal és a gumikat nagyon megterhelő aszfalttal. Tassi Attila, a mezőny legfiatalabb pilótája, nem hazudtolta meg önmagát, és eddigi seat-os tapasztalatait jól kamatoztatta az évad utolsó versenyén. Bár az időmérőn nem hozta ki magából a maximumot, látszott hogy tempója alapján sokkal jobb helyezést érhet el a hétvégén. Az első versenyen az egyik marshal mulasztása miatt boxutca áthajtásos büntetést kapott. A büntetés nem zökkentette ki Attilát, éretten, gumispórolós vezetéssel feljött a 12. helyre. A második verseny kiváló rajtja után egészen a 7. helyig tornázta fel magát Tassi, amikor a pályát elhagyó Zanini szabálytalan visszatérésével kiütötte az éppen előző B3-as pilótát, így Attila sajnos kiesett a versenyből. Bús Edina nem túl szerencsés évét az utolsó versenyhétvége is igazolta. Edina CupRacer-ében az időmérő után, az első verseny előtt kb. másfél órával motort kellett cserélni. Ráadásul a rajt utáni első kanyarban hátulról kiütötték, így nem tudta befejezni futamot. Az egész versenyt egyébként csak a mezőny fele tudta befejezni. A második verseny, úgy tűnt pozitívabb végkimenetellel fog zárulni Edina számára; egészen a 14. helyig jött fel, ám az utolsó körben a  bal első gumija megadta magát, így végül Edina nem láthatta meg a verseny végét jelző kockás zászlót.

Vádat emeltek az M5-ösön balesetet okozó bolgár buszsofőr ellen

2015.11.03.
Szanka Ferenc közölte, a férfit az ügyészség tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. A vádirat szerint a férfi július 23-án éjjel 11 óra körül vezette az Ausztriából Bulgáriába tartó autóbuszt, amelyen rajta kívül 39-en utaztak. Az M5-ös autópályán Csengele külterületén - feltehetően azért, mert elaludt - letért az útról, és a leállósávon keresztül a frissen felújított útpadkára hajtott. Fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI Már csak későn tudott fékezni, ezért az autóbusz sodródni kezdett, hátsó részével az árok oldalfalába ütközött, majd az oldalára dőlt. Az utasok közül hárman súlyosan, tizenheten könnyebben megsérültek, a vádlott is könnyű sérüléseket szenvedett. Forrás: MTI

Egyre többen keresik fel a márkaszervizeket

2015.11.03.
Az újautó értékesítések túlnyomó része ugyan még mindig a céges ügyfelek felé történik, a magán gépjármű piac is folyamatosan növekszik. A technológia fejlődésével az újabb modellek szervizigénye egyre kevesebb, de a modern autóipari megoldások nagyobb szaktudást igényelnek a javítások és karbantartási munkálatok során. Ezt a márkaszervizek tudják nyújtani. A tavalyi évben 80 százalék felett volt az 5 évnél idősebb autóval rendelkező ügyfelek aránya a márkaszerviz piacon, így egyre többen veszik igénybe az ilyen gépjárművekhez kínált kedvezményes szerviz csomagokat. A legtöbb gyártó már olyan ajánlatokat kínál az új- és idősebb autókra kialakítva, amelyek ár-érték arányban versenyképesek a független szervizekkel. Az ötévesnél idősebb autók esetében különösen fontos a jó, és rendszeres karbantartás, az ezekhez kötött szolgáltatások és extrák kifejezetten népszerűek lettek az autósok körében. Az akciós alkatrészek és kedvezményes átvizsgálások mellett már olyan csomagajánlatokkal is találkozhatunk, ahol ajándék 1 év országúti segélyszolgálatot, vagy például fix árazású, előírt szervizelést kapunk, melynek költsége akár a gépkocsi finanszírozásába is beépíthető. A kiterjesztett garanciák átlagosan 4-5 évre, illetve 100-150.000 kilométerre vehetőek igénybe a különböző márkáknál. A márkaképviseletek által elvégzett munkák minden esetben számon kérhetőek és elszámoltathatóak, szemben a számlát nem adó műhelyek tevékenységével. Egy márkaszerviz rendszeresen továbbképzett szakemberei mindig a legmagasabb színvonalú, legújabb technológiákkal, és olyan speciális szerszámokkal és műszerekkel dolgoznak, melyeket egy független műhelyben nem találunk meg. Szinte valamennyi autómárka kínál különböző kedvezményes lehetőséget a gépkocsik karbantartására, átvizsgálására és a javítási költségek csökkentésére is. Ezeket az ajánlatokat érdemes az adott márka márkaszervizében, honlapján megnézni, mielőtt bárki autójával szervizbe menne. A kedvezményes akciókban is a szakértelem mellé számla, garancia és felelősségvállalás is jár az ügyfeleknek a márkaszervizekben.

Végre pályázhatnak a Közép-Magyarországi régió vállalkozásai is!

2015.11.03.
Újra lehetőség nyílik a Közép-Magyarországi régióban működő hazai vállalkozásoknak pályázati projektjeik  megvalósítására, amelynek köszönhetően gazdasági növekedést realizálhatnak. A Program során az érintettek pályázatok nyújthatnak majd be többek között kapacitásbővítésre, infrastruktúrafejlesztésre, piaci megjelenés támogatására, és K+F+I tevékenységek támogatására is.   Az alábbi pályázatok várhatóak:   Vállalkozások versenyképességének javítása VEKOP-1.2.1-15 - Mikro-, kis és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Pest megyében / Felhívás keretösszege: 1,45 Mrd Ft VEKOP-1.2.2-15 - Az üzleti infrastruktúra fejlesztésének támogatása Pest megyében Felhívás keretösszege: 1 Mrd Ft VEKOP-1.3.1-15 - Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Felhívás keretösszege: 0,55 Mrd Ft VEKOP-1.3.2-15 - Turisztikai szervezet (TDM) fejlesztése Felhívás keretösszege: 0,2 Mrd Ft   Kutatás, fejlesztés és technológiai innováció   VEKOP-2.1.1-15 - Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása Felhívás keretösszege: 5 Mrd Ft VEKOP-2.1.7-15 - Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés Felhívás keretösszege: 2 Mrd Ft VEKOP-2.3.2-15 - Stratégiai K+F műhelyek kiválósága Felhívás keretösszege: 4 Mrd Ft VEKOP-2.3.3-15 - K+I infrastruktúra megerősítése – nemzetköziesedés, hálózatosodás Felhívás keretösszege : 2 Mrd Ft     A pályázatok várhatóan novemberben kerülnek meghirdetésre. Kezdje már el most a felkészülést! A Goodwill Consulting Kft. 11 éves szakmai tapasztalatával járul hozzá ügyfelei sikeréhez!                                                                                                                                    Keressen minket bátran a +36/1-321-1173 telefonszámon, vagy az info@gwconsulting.hu e-mail címen!

Több, mint nyolcvan gépjárművet adtak át Győrben a Falugondnoki Program keretében

2015.11.03.
Közleményük szerint a héten zárul a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére kiírt, Falugondnoki Program, amelynek keretében több ezer gépjárművet adtak már át a pályázatot nyert települések részére.  A közlemény idézi Koncz Gábort, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatóját, aki szerint a vállalat a pályázati kiírás elvárásaihoz képest jobban felszerelt, nagyobb teljesítményű motorokkal rendelkező autókat biztosít.Hozzátette: a pályázók tíz százaléka akadálymentesített autót igényelt. A közlemény emlékeztetett arra is, hogy egy miniszteri rendelet 2015-ben legalább 15 milliárd forintnyi összeget különített el az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a járművek beszerzésére. A pályázati kiírások önkormányzatoknak, önkormányzati társulásoknak, és olyan nonprofit szervezeteknek, egyházi jogi személyeknek szóltak, amelyek falu és tanyagondnoki szolgáltatást valósítanak meg ötezer lélekszámúnál kevesebb vagy négyzetkilométerenkénti száz főnél alacsonyabb népsűrűséggel rendelkező településeken. A pályázatokat nyáron bírálták el.   Forrás: MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója