Devizahitelek - Tárgyal az autóhitelek forintosításáról a bankszövetség

2015.06.26.
Gaál Tibor T-boy rajza Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár a Portfolio.hu pénteken megjelent interjújában elmondta: nyáron le szeretnék folytatni a bankszövetséggel az autóhitelek és személyi kölcsönök forintosításáról szóló tárgyalásokat, így ősszel megszülethet az ezzel kapcsolatos jogszabály.  Arra a kérdésre, hogy a kormány támogatja-e az MNB javaslatát, amelyre a devizatartalék 1 milliárd eurós részét is felajánlotta, azt válaszolta: azt szeretnék elérni, hogy a hitelezők és az ügyfelek számára egyaránt önkéntes alapon működjön a forintosítás, mégis tömeges szerződésmódosításra kerüljön sor. Mint mondta, ebbe teljesen belefér, a kedvezményes árfolyamon történő forintosítás. A jogalkotás lényege az lenne, hogy ne kelljen egyenként több mint 200 ezer szerződést újraírni, hanem a felek önkéntes hozzájárulásával ez automatikusan működjön, a részletekről még tárgyalni kell - fogalmazott. Korábban az MNB arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a deviza alapú személyi hitelek és autóhitelek állománya 300 milliárd forint, ami 250 ezer szerződéshez kapcsolódik. Ehhez jön még az "átfertőződési" hatás, mivel sokaknak egyszerre van jelzáloghitelük is mellette. Ugyanakkor már e nélkül is veszélybe kerülhet a lakás, ha a hitel összege nagyobb, mint a fedezetként szolgáló gépjármű értéke, mert a bank ilyenkor más vagyontárgy, például egy lakás kényszer értékesítésével is kielégítheti a követelését. (MTI)  
Címkék: 

A kormány elfogadta az új taxisrendeletet

2015.06.26.
Az államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta, a taxizásban Magyarországon jelenleg több mint 7000 vállalkozás működik, mintegy 600-700 kis- és középvállalkozás mellett döntő többségük egyéni vállalkozóként. A cégek több mint fele a fővárosban és vonzáskörzetében ad munkát 8600 budapesti és Pest megyei gépkocsivezetőnek. Ez a szolgáltatás országszerte több mint 13 ezer család számára jelent állandó kenyérkeresetet. A piacon ezért az elmúlt időszakban megjelent szolgáltatók diszpécserszolgálatként szabályszerűen csak úgy működhetnek, ha utast kizárólag az előírt engedélyek, jogosítványok és képesítések mindegyikével rendelkező taxisoknak közvetítenek, szerveznek. Fónagy János ismertette továbbá, a kormány szerdai ülésén fogadta el a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló kormányrendeletet, részben megújítva és egységesítve a taxizás keretszabályait. Az országos szabályrendszer véglegesítésekor nagyban támaszkodtak a Budapesten önkormányzati hatáskörben bevezetett helyi előírások alkalmazásának gyakorlati tapasztalataira. A rendelettervezet előkészítésének teljes folyamatát végigkísérték a taxis vállalkozói érdekképviseletekkel folytatott egyeztetések. Fónagy János hozzátette: új elem a szabályozásban, hogy a taxisoknak ötévente ismeretfelújító képzésen és vizsgán kell számot adniuk KRESZ-tudásuk naprakészségéről, és az időközben megjelent technológiai eszközök megfelelő kezeléséről.  Az államtitkár szerint a fuvarozóknál és buszvezetőknél már alkalmazott gyakorlat átültetése az utasok még biztonságosabb és színvonalasabb kiszolgálását teszi lehetővé. Mint mondta, a rendelet megnyitja a hatósági fellépés lehetőségét a repülőtereken, vasúti pályaudvarokon és buszállomásokon az utasokat zaklató, a közrendet megzavaró, taxishiénaként emlegetett személyekkel szemben.         A közlekedési szolgáltató által üzemeltetett területeken a jövőben szolgáltatást felajánlani és utast felvenni kizárólag a szolgáltató hozzájárulásával lehet - hívta fel a figyelmet Fónagy János.  Aki ismétlődő szabálysértést követ el - például a nemzetközi vonatra Kőbánya-Kispesten felszállva többször a Nyugatiig "kergeti" az utasokat -, annak engedélyeit akár egy évre is megvonhatják - tette hozzá. Az új rendelet szerint a már ma is taxiként használt autók 2017 végéig akkor is tovább használhatók, ha a 2018-tól kötelező feltételeknek még nem felelnek meg. Hasonlóképpen 2018-ig érvényesek a rendelet hatálybalépése előtt kiadott egyes engedélyek, jogosítványok és képzési igazolások is. Hangsúlyozta, hogy a vállalkozóknak tehát két és fél évük van a felkészülésre, miközben mintegy felük a fővárosi rendeletnek eleget téve már ma is megfelel az új országos követelményeknek. Fónagy János kiemelte, hogy az európai törekvésekkel és a világszerte alkalmazott megoldásokkal teljes összhangban született meg a taxistevékenység kereteit korszerűen és országosan egységesen meghatározó szabályozás. A kormány a rendelet elfogadásával megerősítette, hogy a tevékenységüket legálisan, a megfelelő engedélyek és jogosítványok birtokában végző taxisok pártján áll. Kérdésre s NGM államtitkára elmondta: a kormány az új rendelet elfogadásával nem tiltotta be az Ubert, a rendelet azt határozza meg, hogy milyen feltételek mellett lehet taxis tevékenységet végezni. "A kormány nem kíván innovatív megoldásokat megakadályozni", az Uber egy infokommunikációs szervezési tevékenység, infokommunikációs szolgáltatás, amely nem tiltott, "ha azt az előírt jogosítványokkal rendelkező taxisok veszik igénybe, akkor az szívük joga" - fogalmazott. Vagyis a taxisok, a szolgáltatást nyújtók eldöntik, hogy hajlandóak-e ezért az infokommunikációs szolgáltatásért az Ubernek díjat fizetni - fűzte hozzá.          A szolgáltatás szabályozása, ahogyan eddig is, továbbra is állami feladat, mert ez elsősorban a forgalombiztonsági, élet- és vagyonbiztonsági kérdés - emelte ki Fónagy János. Egy másik kérdésre válaszolva elmondta, hogy a rendelet nem vonatkozik majd a telekocsikra. Szólt arról is, hogy a rendelet kidolgozása során az Uberrel is egyeztettek. (MTI)      

Új autóipari termékek gyártásába kezd a veszprémi Valeo

2015.06.26.
Fonyódi Levente a cég ügyvezetője elmondta, hogy a 2,5 milliárd forintos fejlesztésből 625 millió forint uniós támogatás 1,8 milliárd pedig saját forrásból származik. A 9 új gyártósoron új elektromos vezérlőegységeket, kormánykapcsolókat, korszerű indítókulcsot gyártanak, illetve a hibridautók feltöltő rendszerének gyártása is megkezdődött, a dolgozók létszáma pedig 1500 fölé emelkedett – fejtette ki az ügyvezető.  Fonyódi Levente elmondta, hogy a Valeo Auto-Electric Magyarország Kft. olyan innovatív termékeket gyárt, melyek jelentősen hozzájárulnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez, a teljesítmény javításához. A vállalat 133 gyáregységgel, 16 kutató, 34 fejlesztő és 15 elosztó központtal rendelkezik, mintegy 81200 főt foglalkoztat 29 országban – közölte.   Rákossy Balázs a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a beruházás új piaci lehetőségeket is megnyit a termékpaletta bővítése révén.  Az államtitkár arról is beszélt, hogy az ország növekvő gazdasági teljesítménye elengedhetetlen feltétele a Valeóhoz hasonló vállalatok fejlődésének.  A magyar gazdaság növekedése a tavalyi esztendőben elérte a 3, 6 százalékot és a munkaerőpiacon is kedvező folyamatok figyelhetők meg, mára hazánkban több mint 4 millió 117 ezer ember dolgozik – fogalmazott Rákossy Balázs, hozzátéve, hogy a termelő ágazatok bővülését mutatja az, hogy az idei első negyedévben 80 ezerrel többen dolgoznak a versenyszférában, mint egy évvel korábban. Hozzáfűzte: a rövidesen megnyíló Területfejlesztési Operatív Program pályázatainak 1230 milliárdos összegéből Veszprém megye fejlesztésire 45 milliárd forint jut.   Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a kormány stratégiai partnerként tekint a megyei jogú városokra az uniós források felhasználása terén, ami azt mutatja, hogy jól ismeri a települések gondjait és a rájuk váró feladatokat.  Hozzátette: a partnerséget jól példázza, hogy az előző fejlesztési ciklusban az önkormányzat több mint 10 milliárd forint fejlesztési forrást kapott, és 15 milliárd forinttal gazdagodtak a veszprémi gazdasági társaságok.  A városban 3 százalékos a munkanélküliségi ráta és folyamatosan nő a népesség, ami részben a Valeóhoz hasonló nagyvállalatoknak köszönhető.    A Valeo – Auto-Electric Magyarország 1998 óta gyárt Veszprémben szenzorokat, elektronikai vezérlőegységeket, kapcsolókat, az idei évre 80 milliárd forint árbevétellel számol a cég. A vállalat által felhasznált elektronikai és műanyag alkatrészek Székesfehérvárról, Tatabányáról Tiszaújvárosból érkeznek, a partnerek között megtalálható a Citroen, a Peugeot, a Renault és a Seat.       (MTI)  

Hétvégén a Nürburgringre érkezik a kamionsport elitje

2015.06.26.
A kamionsport szerelmesei most hétvégén immáron 30. alkalommal élvezhetik a hatalmas gépszörnyek látványos összecsapásait az évad legkiemeltebb versenyén, a Nürburgringen. A motorsport legnívósabb ünnepére mindig óriási tömeg látogat el, a német futam nem csupán egy verseny, hanem egyben kiállítás, lélegzetelállító show, az egyik legnagyobb családi fesztivál. Valóban „Motorsport in XXL”! Bemelegítésnek mindenképp tökéletes lesz, hisz’ szeptember első hétvégéjén hasonlóan fantasztikus élményben lesz részük azoknak, akik kilátogatnak a hungaroringi Shell Kamion EB és Fesztiválra. „Szenzációs érzés volt, hogy Nogaro-ban kétszer is felállhattam a dobogó legfelső fokára, igyekszem a most következő német futamon is hasonlóan jó eredményeket elérni, és ezzel egyre közelebb kerülni a címvédéshez. A nürburgringi pálya nem a legkönnyebb, sőt most a hőmérsékletkülönbséggel is meg kell küzdenünk, ugyanis a francia kánikula után itt csupán 12 fok körül van. Igyekszünk megtalálni a legmegfelelőbb beállításokat, a mai autóztatás meg az ezért járó plusz edzés, és a következő szabadedzések is kiváló alkalmakat biztosítanak erre. Nagyon szeretjük ezt a pályát, a környezetet és legfőképp a hangulatot. Valami hasonlóra számítunk a magyar futamon is” – mondja mosolyogva Kiss Norbi. A hétvégi német versenyt követően egy hosszabb nyári szünet vár a pilótákra, majd augusztus végén kezdetét veszi a nagy hajrá. A Cseh Nagydíj után szeptember 5-6. között érkezik a legkülönlegesebb és legjobban várt futam, ugyanis 25 év után visszatér a Kamion EB és Fesztivál a Hungaroringre egy hatalmas családi hétvége keretében. Érdemes már most megvenni a jegyet és bejegyezni a naptárba az időpontot.  

Jet-ski vs.repülő a hétvégi Víz, Zene, Virág fesztiválon

2015.06.26.
A hétvégén nyitja meg kapuit az ország legnagyobb családi eseménye a Víz, Zene, Virág fesztivál. Az immáron 22 alkalommal megrendezésre kerülő háromnapos programsorozat színvonalát fémjelzi, hogy az Európai Fesztiválszövetség Kiváló kulturális fesztiválnak minősítette továbbá megkapta a Tata Városért arany fokozatú elismerést, valamint a Megyei Príma Primissima-díjat is. Az idén is rengeteg kulturális és zenei program közül lehet majd választani, és a vízi sport szerelmesei is sok, érdekességet tartogat a fesztivál, ahol az előző évhez hasonlóan 2015-ben is a Jet Power Hungary Team kelti majd a hullámokat. Az idén is rengeteg kulturális és zenei program közül lehet majd választani, és a vízi sport szerelmesei is sok, érdekességet tartogat a fesztivál, ahol az előző évhez hasonlóan 2015-ben is a Jet Power Hungary Team kelti majd a hullámokat. A program zenitjét minden bizonnyal a Gacsal Balázs jet-ski versenyző és Veress Zoltán műrepülő látványos viadala jelenti majd. A jet-ski magyar bajnok és a műrepülő pilóta barátságos párbajában megnézhetjük, hogyan tudnak égen és vízen 130 km/órával párhuzamosan haladni egymás mellett. Akit érdekel, hogy képes egy jet-ski ekkora tempóra, illetve arra, hogy egy repülő, hogyan tud ilyen alacsony sebesség mellett is repülni, az mindenképpen már jó időben foglaljon helyet a parton ugyanis ez attrakció csak szombaton látható. A „pilóták performansza” mellett a tavalyi év másik leglátványosabb show eleme a FlyBoard bemutató is újból itt lesz a vizek városában. Az extrém sporteszköz látványos kunsztjai feltehetőleg ismét igen népszerűek lesznek a közönség körében. A Jet Power Hungary Team látványos vízi parádéi mellett még csak nem kétszáz különböző program közül lehet választani, többek között - a teljesség igénye nélkül - olyan fellépők koncertjein lehet részt venni, mint a MAGNA CUM LAUDE a Vad Fruttik, Charlie, a Firkin, a Pribojszky Mátyás Band, Vastag Csaba Conecto, a B52 Jankai Bélával, a The Used Cars, Mága Zoltán, Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs, a Wellhello, az Anna & the Barbies, Nagy Feró és a Beatrice, a Twinners, az Intim Torna Illegal, a Benkó Dixiland Band, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint.  

Lopott rendszámmal tankolt, majd elhajtott - felismeri?

2015.06.26.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2015. május 25-én 23 óra 31 perckor tankolt Szentendrén, a Dózsa György út 2. szám alatt lévő benzinkúton az MMF-799 forgalmi rendszámú autóba. A férfi a tankolást követően a helyszínt fizetés nélkül elhagyta. Az ismeretlen elkövetőt keresi a rendőrség. Fotó: police.hu Az eljárás során kiderült, hogy az autón lévő forgalmi rendszám egy másik járműre lett kiadva, melyet a cselekmény elkövetése előtt néhány órával egy fővárosban parkoló gépkocsiról tulajdonítottak el.   Az üzemanyagtöltő állomás biztonsági kamerája a járműről és annak vezetőjéről felvételt készített. A Szentendrei Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a felvételen látható ismeretlen férfi kilétéről vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szentendrei Rendőrkapitányságon vagy tegyen bejelentést a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán (h.-cs.: 8-16, p.: 8-13) vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. 

A világ 50 legokosabb vállalata között a Generali Csoport

2015.06.26.
Az MIT Technology Review a világ 50 „legokosabb” vállalata közé választotta a nemzetközi Generali Csoportot, a biztosítási szektorból egyedüliként. A Generali, a rangsorban szereplő eddigi első és egyetlen olasz cégként az elismerést innovatív biztosítási megoldásainak köszönheti. Mario Greo a nemzetközi Generali csoport ügyvezető igazgatója elmondta: A tekintélyes elismerés bizonyítja az olasz vállalat képességét a befektetésre és az innovációra a következetes nemzetközi vezetés eredményeként még egy olyan versenyágazatban is, mint a technológia ipar.  Az elismerés ezenkívül megerősíti a cég kötelezettségét a „simple&smart” üzleti modell irányába, továbbá elősegíti a Generali új stratégiai célkitűzését, mely szerint egyszerűbb és innovatívabb szolgáltatásokat kínálva, az ügyfelek igényeit még inkább a középpontba helyezve Európa vezető lakossági biztosítójává váljon.             

Érdemes tankolni – csökkent az üzemanyagok ára

2015.06.26.
A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 386-387 forintra, a gázolajé 378-379 forintra mérséklődött. A Mol legutóbb szerdán változtatott az árakon, akkor a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal csökkentette, a gázolaj ára nem változott. A benzin literenkénti átlagára tavaly szeptember és 2015 január között mintegy 100 forinttal csökkent, az utóbbi öt hónapban ugyanakkor fokozatosan 70 forinttal emelkedett. A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára február eleje óta csaknem 40 forinttal lett magasabb.  A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.  MTI

Holdjárót készít az Audi

2015.06.26.
A Google Lunar XPREZE verseny arról szól, hogy privát csapatoknak saját költségen el kell juttatniuk a saját önjáró robotjukat a Holdra. Az Audi által a Part-Time Scientists mérnök- és tudóscsapat számára fejlesztett elektromos, automatizált vezetésre képes holdjáró alumíniumból készül, az akkumulátora lítium-ionos, és még állítható napelemmel is rendelkezik. A négy villanymotor segítségével a jármű elméletileg elérheti a 3,6 km/h-s sebességet a Hold felszínén. Kamerákkal is felszerelték, amelyek megkönnyítik majd a felszínen talált kőzetek vizsgálatát a tudósok számára. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a lunar quattrót 2017-ben lövik ki az űrbe, azután 380 ezer kilométert fog megtenni a Holdig. Elméletileg annak a helynek a közelében fog leszállni, ahol az Apollo 17 is tette közel 45 évvel ezelőtt, amikor utoljára jártak emberek a bolygón. Ezen a ponton néha a 300 fokot is eléri a hőmérséklet. Hogy elnyerje a 30 millió dolláros Google Lunar XPRIZE díjat, a lunar quattrónak sikeresen kell landolnia, és utána legalább 500 métert meg kell tennie a saját kerekein. A vezérlő csapatnak nagyfelbontású videót kell küldenie a műveletről a Földre. A német Part-Time Scientists csapatnak 14 másikkal kell versenyeznie a fődíjért, köztük egy magyarral is.
Címkék: 

A versenypályán lepte meg szerelmét az Európa-bajnok

2015.06.26.
A versenyekre kedvese is elkíséri, aki szombaton ünnepelte 24. születésnapját. Ebből az alkalomból Krisztián a versenyautóján köszöntötte egy felirattal a németországi futamon. „Sajnáltam egy kicsit Fridát, mert ezek a versenyhétvégék inkább fárasztóak, mint szórakoztatóak neki, hiszen sok mindenben segít. Azt gondoltam, ha már a születésnapján nem tudom elvinni sehova, mert versenyeznem kell, akkor meglepem ezzel. A matricát még itthon csináltattam titokban, szándékosan sötétkék lett a felirat, mert mostanában ez a kedvenc színe.” – mondta Szabó Krisztián. „Pénteken éjjel ragasztottuk fel a Skoda Fabia-ra, hogy reggelre rajta legyen. Persze magától nem vette észre, mert nem nagyon szokott a versenyautó körül mászkálni, úgy kellett odavinnem és megmutatnom neki.” – tette hozzá nevetve a fiatal pilóta, aki szombaton egész nap ezzel a különleges matricás autóval száguldott. „Ez egy extraromantikus húzás volt Krisztiántól, mert ő nem nagyon szokott ilyet csinálni. Talán érezte a súlyát, hogy az egész hétvégét egy "mezőn" kellett töltenem.” – mondta mosolyogva Frida.   „A felirat az autón szinte mindenkinek feltűnt, így rengetegen felköszöntöttek, igazán kiváltságosnak éreztem magam. Volt olyan vetélytársa Krisztiánnak, aki azt mondta, hogy ha lenne még matrica, ő is feltenné. Aranyos gesztus volt, ráadásul 19-én voltunk 5 és fél évesek és meglepő módon Krisztián erre is emlékezett.” –fejezte be a fiatal lány, aki persze annak is örül, hogy kedvese ismét a dobogóra állhatott, hiszen a német futamot a 3. helyen fejezte be és jelenleg 4. helyen áll az Európa-bajnokságon.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója