„SuliMoped” program Békés megyében

2015.06.24.
Békés megyében a 2014/2015-ös tanévben az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság által szervezett „SuliMoped” program Gádoroson és Nagyszénáson 48 diák számára tette lehetővé, hogy díjmentesen „AM” kategóriás járművezetői képzésen vegyen részt. Az elméleti és gyakorlati részből álló oktatás 2014 októberében Gádoroson a Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában, Nagyszénáson a Czabán Samu Általános Iskolában kezdődött.                       A képzésre jelentkező diákok és szüleik örömmel fogadták a lehetőséget. Az oktatást szervező orosházi Car-Scool Kft. szakemberei és a Békés Megyei Balesetmegelőzési Bizottság munkatársai minden segítséget megadtak ahhoz, hogy a fiatalok sikeres vizsgát tegyenek. A diákok az elméleti, illetve gyakorlati követelmények eredményes teljesítése után jutottak vezetői engedélyhez. A program végén, 2015. június 17-én, Gádoroson 25 diák, 2015. június 22-én, Nagyszénáson 23 tanuló szerezte meg segédmotoros kerékpár vezetésére jogosító engedélyét. Nagyszénáson a program jelentőségét Pelleg József r. alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője, a megyei balesetmegelőzési bizottság ügyvezető elnöke méltatta. Hangsúlyozta, hogy a közúti közlekedési balesetek megelőzése szempontjából kiemelt feladat a gyermekek, fiatalok szabályos közlekedésre nevelése. Forrás: police.hu

Idén ingyenes a nevezés a legnagyobb magyar kamionos versenyre!

2015.06.24.
Vészhelyzetekben jó helyzetfelismerést, manőverezési képességet, gazdaságos vezetési stílust és rakományrögzítési tudást is osztályoz a 3 tagú versenybizottság az 5 tengelyen – biztos kézzel! őszi döntőjén. Az izgalmasnak ígérkező kihívássorozat újdonsága, hogy idén nem lesz nevezési díj - köszönhetően a programot támogató vállalatok társadalmi felelősségvállalásának, mellyel a közlekedésbiztonság növelését, a gépkocsivezetői hivatás felelősségtudatát hangsúlyozzák. A vállalkozó kedvű versenyzők az elmúlt évekhez hasonlóan augusztus 14-ig jelentkezhetnek a nívós kamionos bajnokságra. A tavalyi versenyen már részt vett az első női jelentkező, így a szervezők idén is remélik, hogy még többen képviselik magukat a gyengébbik nemből, bizonyítva rátermettségüket. A legügyesebb hazai kamionsofőr ugyanis a nettó 1 millió forintos pénzjutalom mellett olyan szakmai elismerést szerez, mellyel nemcsak saját hírnevét, de cége elismertségét is erősíti. Az erőpróba résztvevői elsőként szakmai kérdésekben mérik össze erejüket egy online teszten, majd az elődöntőkön és a döntőben az ügyességi feladatok minél kreatívabb és gyorsabb megoldásában kell helyt állniuk. A végső összecsapáson a legjobbak küzdenek meg egymással Európa egyik legkorszerűbb vezetéstechnikai tanpályáján a drivingcamp Hungaryn, egy színes programokkal egybekötött családi napon. Jelentkezési határidő: 2015. augusztus 14-én 24.00 óra Elődöntők: 2015. szeptember 12. (szombat) - Budapest  2015. szeptember 13. (vasárnap) - Budapest 2015. szeptember 19. (szombat) - Budapest  2015. szeptember 20. (vasárnap) - Budapest   Döntő: 2015.október 3. (szombat) – Zsámbék, drivingcamp Hungary További információk: http://www.5tengelyen.hu

Tanulmány a vezetés közbeni zenehallgatás veszélyéről

2015.06.24.
Professzor Warren Brodsky a Ben-Gurion Negevi Egyetem zenepszichológiai tanszékének igazgatója nemrég egy könyvet jelentetett meg a zene, az érzelmek és az autóvezetés közötti viszonyról. Brodsky szerint „az autó az egyetlen hely, ahol meghalhatunk pusztán annak következményeként, hogy nem megfelelő stílusú zenét hallgatunk” – nyilatkozta ezt a Haaretz-nek. De valójában nem is az adott műfaj tekinthető a baleset fő okaként, folytatta a professzor, hanem a zene által kiváltott érzelmek. Ebből következik, hogy a death metal legalább olyan veszélyes, mint például a klasszikus zene. Az zene által kiváltott érzelmek megosztják és nagy mértékben elterelik a vezető figyelmét az útról. Az emóciókat, szomorúságot, vagy nosztalgiát inspiráló zene legalább olyan veszélyes, mint az energikus, kezet-lábat megmozgató zenék, utalt ezzel a műszerfalon dobolásra a professzor. Az ilyen állapotban volán mögött ülő személy rendkívüli veszélyt jelent önmagára és a környezetére, ugyanis az amerikai autópálya biztonsági felügyelet (NHTSA) szerint az USA-ban bekövetkező 1.2 millió autópályás baleset egynegyed részét a sofőrök figyelmének valamiféle elterelése okozta. Egy 2013-ban készült tanulmány szerint, melyet az Erie Insurance végzett az elbambulás, vagy vezetés közbeni ábrándozás (day-dreaming) okozója 60 százalékban az említett baleseteknek. A Brodsky-tanulmány konklúziója tehát nem más, minthogy kerüljük a szélsőségesen negatív, vagy pozitív érzelmeket kiváltó zenehallgatást az utazások során. Továbbá pedig a gyors műfaji váltások is kizökkenthetik a vezetőt a nemkívánatos állapotból, erre vonatkozólag a tanulmányt vezető szakértő egy szenzoros érzékelő alkalmazását is felvetette, mely automatikusan továbblép a track listán, ha fennáll a veszély. Forrás: autoblog.com

Hivatalos képeken a Mini új kombija

2015.06.24.
A Mini második generációs Clubman modelljéről felkerültek az internetre az első hivatalos fotók. A korábbi, jobb oldali rejtett hátsó ajtót – amelyet csak abban az esetben lehetett kinyitni, ha a a jobb első ajtó nyitva volt –  két hagyományos hátsó ajtó váltotta fel, azonban a szekrényajtószerűen nyíló csomagtérfedélhez ezúttal is ragaszkodtak. Hivatalos információk még nincsenek az új modellről, de alighanem nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük, hogy a méretei nagyjából megegyezhetnek a tavalyi Clubman tanulmányautóéval, amely 4,223 méter hosszú, 1,844 méter széles és 1,45 méter magas volt. Ez jelentős változásnak számít, mivel a régi Clubman ennél 262 mm-rel rövidebb, 161 mm-rel keskenyebb és 25 mm-rel alacsonyabb volt. A méretnövekedésből arra lehet következtetni, hogy a Mini ezúttal egy teljes értékű családi kombit szeretett volna alkotni. A Clubman a ferdehátú Mini és a BMW 2-es Active Tourer padlólemezére épül, a három modell motorválasztékában sem lesznek lényeges eltérések: három- és négyhengeres turbós benzines és dízelmotorok közül lehet majd válogatni. Később az összkerékhajtás bevezetése is valószínű.  
Címkék: 

Hazánk egyik legstabilabb vállalkozása a Tomracing Motorsport

2015.06.24.
Amikor annak idején Miklósy Tamás és Biel Richárd megalapította a Tomracing Motorsportot, álmodni sem mertek arról, hogy öt esztendő után csapatukat egy komoly nemzetközi cégminősítő, a Bisnode Magyarország egyik legmegbízhatóbb üzleti vállalkozásának fogja nevezni. Pedig immár valóság mindez, hiszen a Tomracing AA (dupla A) tanúsítványát kapta meg a Bisnode-tól, mellyel  Magyarországon csupán a cégek 1,75 %-a rendelkezik, és azt jelzi, hogy velük az üzleti kapcsolat kialakításának pénzügyi kockázata nagyon alacsony. Miklósy Tamás és Biel Richárd A Bisnode tanúsítvány alapja a Bisnode minősítése, mely nemzetközi szinten 1908 óta minősíti a cégeket megbízhatóságuk alapján. A tanúsítvány lehetőséget nyújt az arra jogosult cégek számára, hogy mások számára megmutassák cégük elismert, megbízható, hitelképes vállalat. A Bisnode tanúsítványt Európa számos országában használják, és a Skandináv országokban etalonnak számít üzletkötés esetén. A Tomracing Motorsport többségi tulajdonosa elárulta, a Bisnode minősítés nemcsak cégük jelenlegi pénzügyi stabilitását mutatja, hanem azt is bizonyítja, hogy a jövőben is stabil szereplője lesz a piacnak. „Nagy megtiszteltetés cégünk számára, hogy a Bisnode objektív cégminősítése alapján a legjobbak között szerepelhetünk. Rettentően büszkék vagyunk arra, hogy a magyar motorsportban elsőként érdemeltük ki ezt az üzleti elismerést. Mindig is nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a piacon tisztességesen járjunk el, így fontos számunkra, hogy egy külső szakértő is megerősítette. A Bisnode független szakértőként ismerte el csapatunk stabilitását, azt az üzenetet hordozza számunkra, hogy jó úton járunk cégünk építésében. Mivel vállalkozásunk minősítése szigorúan szakmai szempontok, valamint több száz paraméter vizsgálata alapján történt, így mostani és leendő partnereink is láthatják, megbízható üzletfélként számíthatnak ránk” – jelentette ki Miklósy Tamás.

A BMW három modellsorozata és két gyára is elismerésben részesült

2015.06.24.
Prémium minőség, megbízhatóság és ergonómia: három kiemelkedő tulajdonság, amelyek több kategóriában is győzelemre vezették a BMW négykerekűit a J.D. Power and Associates piackutató vállalat világszerte elismert minőségi felmérésén, amely évről évre az újautó-vásárlók első három hónapban szerzett tapasztalatait vizsgálja Észak-Amerikában. A 2015-ös felmérésen a BMW nem kevesebb, mint öt díjat nyert el, egyúttal az idei az első alkalom, amikor a bajor gyártó egyszerre három járműkategóriában is diadalmaskodott. A BMW 2-es sorozat, a BMW 4-es sorozat és a BMW 5-ös sorozat minőségén és megbízhatóságán felül a vállalatcsoport Dél-Afrikában működő, Rosslyn-i gyárát, illetve Németországban üzemelő, dingolfingi létesítményét is elismeréssel jutalmazták a kimagaslóan minőségi termelés tekintetében. A J.D. Power and Associates piackutató vállalat legfrissebb felmérésében 84 000 észak-amerikai újautó-vásárló kezdeti, első három hónap során szerzett tapasztalatait vetették össze a 2014 novembere és 2015 februárja között vásárolt új autók tükrében. A vállalat immáron 29 éve rendszeresen elvégzi az új autók efféle minőségi és megbízhatósági összehasonlítását, amely során a vásárlók részletesen, 233 pontra kiterjedő kérdőív kitöltésével értékelhetik járművüket. A nyolc különálló kategória (1.: Külső; 2.: Vezetési élmény;3.:Funkciók/Kezelőszervek/Megjelenítés;4.:Hangzás/Kommunikáció/Szórakoztatás/Navigáció; 5.: Ülések; 6.: Fűtés/ Szellőzés/Légkondicionálás; 7.: Utastér; 8.: Motor/Váltó) nem csupán technológiai szempontból vizsgálja az autókat, de az olyan felhasználói aspektusokat is figyelembe veszi, mint például az adott modell kezelhetősége. A vadonatúj BMW 2-es sorozat – amely Coupé és Cabrio kivitelben is idén debütált a J.D. Power and Associates ügyfél-elégedettségi felmérésén – a prémium kisautók szegmensének vitathatatlan győztese lett. A BMW a prémium kompakt autók kategóriájának is abszolút első helyezettje lett. Eme szegmensben a BMW 4-es sorozat diadalmaskodott, amely Coupé, Cabrio és a négyajtós BMW 4-es Gran Coupé kivitelben is elérhető. A BMW 5-ös sorozat, amelyet 2014-ben a világ legnépszerűbb üzleti limuzinjának is megválasztottak, elsőrangú minőségével és megbízhatóságával idén a prémium középkategóriás autók szegmensében is aranyérmet szerzett. Három kategóriaelsőségével a BMW AG tovább javította helyezését a J.D. Power and Associates piackutató vállalat által vizsgált autómárkák abszolút rangsorán. A járművek minőségén és megbízhatóságán túl a J.D. Power and Associates a világ autógyártó létesítményeit is évről évre tüzetes vizsgálatnak veti alá a gyártási szabványok tekintetében, ahol az egyik leglényegesebb pont az üzemzavar és az összeszerelési hiba eshetősége. Az idei felmérés legjobbjának a BMW Dél-Afrikában működő létesítménye, a BMW 3-as sorozat modelljeit gyártó Rosslyn-i üzem bizonyult, amely teljesítményért a BMW AG a világ legjobb autógyártó létesítményének járó 2015-ös Platina Gyár Minőségi Díjat is elnyerte. A BMW 3-as, 4-es és 5-ös modellsorozatait gyártó dingolfingi üzem ezen felül megszerezte a 2015-ös Ezüst Gyár Minőségi Díjat, amivel az európai/afrikai régió második legjobb autógyártó létesítményévé lépett elő a Rosslyn-i üzem mögött. Eme kitüntetés egyúttal azt is jelenti, hogy a BMW dingolfingi gyára a legjobb autógyártó létesítmény az öreg kontinensen. A J.D. Power and Associates a világ egyik vezető piackutató vállalata, aki a főbb nemzetközi piacokon rendszeresen végez átfogó ügyfél-elégedettségi felméréseket az újautó-vásárlók körében.

Július 1-től kitiltják az autóbuszokat Lipótváros egy részéből

2015.06.23.
A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint 2015. június 11-én a közlekedésszervezői feladatokat ellátó BKK Zrt. és az V. kerületi önkormányzat megállapodást írt alá a Belváros-Lipótvárost terhelő buszközlekedés csökkentése érdekében.   A megállapodás része, hogy 2015. július 1-jétől, a reggel 7 és 9 óra közötti időszakot leszámítva autóbusz behajtási tilalom lép életbe Lipótvárosban, a Szent István körút - Bajcsy-Zsilinszky út - József Attila utca - Széchenyi István tér - id. Antall József rakpart által határolt terület határain belül.   A mostani megállapodás előzménye az V. kerületi Önkormányzat és a BKK egy korábbi megállapodása, melynek alapján 2015 áprilisában a BKK és az önkormányzat közösen létesített egy fel- és leszállóhelyet a városnéző- és turistabuszok számára az id. Antall József rakparton, mellyel – és a jelenleg is folyamatban lévő fejlesztésekkel – álláspontjuk szerint megalapozták a mostani korlátozás feltételeit. A BKK tájékoztatója kitér arra, hogy a tilalom nem érinti a közösségi közlekedés járműveit, illetve a területen belül található szállodákhoz, intézményekhez érkező autóbuszok számára a behajtás engedély kiadásával biztosított lesz. A megállapodás szerinti rendelkezés részletei – így a lezárással érintett terület pontos meghatározása, vagy a szállodai behajtási engedélyek igénylésére vonatkozó ügymenet – még nem ismeretesek, erről egyelőre nem tájékoztatták az érintett turisztikai vagy vendéglátóipari szolgáltatókat.   Bár az elmúlt időszakban számos kedvező fővárosi közlekedési változásról számolhattunk be autóbuszos tagjaink részére (ide kattintva olvashatók a nyári szezon kedvező budapesti forgalmi változásai), a mostani döntés, és Lipótváros nagy részének lezárása a turisztikai főszezon kellős közepén, váratlanul és a hírek szerint meglepetéssel érte a turisztikai szakmát. A döntésről a MUISZ június 10-i rendezvényén Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármestertájékoztatta az utazási irodák képviselőit, erről cikkében a Turizmus Zrt. is beszámolt, a cikk ide kattintva olvasható.)   Szervezetünk egyrészt a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal alapító tagjaként, másrészt a kerekasztal Turistabusz Munkacsoportján belül tovább folytatja az érdekérvényesítést a fővárosi turisztikai célú autóbuszos személyszállító vállalkozások tevékenységének tervezhetősége, a kiszámítható szolgáltatási környezet megteremtése érdekében.   A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. részletes tájékoztatója a megállapodásról az alábbi link alatt olvasható: www.bkk.hu – „Jelentősen javul a közlekedés Belváros-Lipótvárosban”

Elektromosrobogó-kölcsönző rendszert tesztel Párizs

2015.06.23.
Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: A június 30-tól működő Cityscoot hálózatot, amelyben hetven motor vehető majd igénybe, egy magáncég üzemelteti a fővárosi önkormányzat támogatásával. Az Auolibbel és a Vélibbel ellentétben a robogóknak nem lesz szükségük kölcsönzőhelyekre, a járművek bárhol a városban leállíthatók, illetve felvehetők. A rendszer egy mobiltelefonos alkalmazás segítségével működik. A felhasználó ezen megkeresheti a hozzá legközelebb található motort, és azt lefoglalhatja. A beindításhoz csak egy kódra van szükség, amelyet SMS-ben kap meg a felhasználó, s azt a robogó digitális felületén kell beütnie. Amennyiben a négyhónapos próbaüzem sikerrel zárul, a szolgáltatás 2016 januártól indul be, ezer motorral. A kísérleti időszakban a Cityscoot az elektromosautók kölcsönzőhelyein tölti fel a járműveket, azzal a felhasználóknak nem kell foglalkoznia. Később a cég saját töltőállomásokat kíván kialakítani, hogy függetlenítse magát az Autolibtől. A Cityscoot bérlése negyedóránként 3 euróba kerül. A párizsi városháza adatai szerint a francia fővárosban 150-200 ezren közlekednek robogóval, s naponta mintegy 480 ezer utat tesznek meg, amelyek átlagos hossza 2,7 kilométer. A fővárosi önkormányzat egyébként eredetileg egy saját hálózatot kívánt Scootlib néven üzembe állítani. Amennyiben azonban a magánvállalkozás sikeresnek bizonyul, lemond a saját rendszer beindításáról. Forrás: MTI

Volkswageneket kap a Diósgyőri VTK

2015.06.23.
A keddi, miskolci sajtótájékoztatón Eppel János kifejtette, a kétoldalú szerződést nehéz "összegszerűsíteni", de a piaci értéke megközelíti a százmillió forintot. Az MTI kérdésére azt mondta, a támogatás egyéves időtartamát a tervek szerint meghosszabbítanák, s ez nem függ a csapat teljesítményétől, de - ahogy fogalmazott - "természetesen örülnénk a nagyon jó szereplésnek". Sántha Gergely, a Borsodsport Invest Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a 26 autót a DVTK sportklub munkatársai használják majd. Emlékeztetett arra, hogy a Porsche-csoport "miskolci lábával", a Miskolci Autóházzal már több éves az együttműködése a csapatnak, ennek köszönhető a most megkötött megállapodás is. (Balról jobbra) Dr. Kiss János, Sántha Gergely, Eppel János Kiss János, Miskolc alpolgármestere (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta, a támogatásnak nemcsak a pénz az üzenete, mert szerinte a mai magyar labdarúgásban már nem elsősorban a pénz hiányzik, az elmúlt 4-5 évben a sportág eljutott odáig, hogy az ezen alapuló problémákat már kezelni tudta. "Más kihívás előtt áll a labdarúgás – így a DVTK csapata is -, most már a társadalmi megítélését kell javítani és rendbe tenni, valamint a piaci szereplők véleményét is meg kell változtatni a magyar labdarúgás vonatkozásában" – jegyezte meg. Fotó: Mocsári László A Diósgyőr az elmúlt idényben a hetedik helyen végzett a bajnokságban. Az együttes az új szezonnak új vezetőedzővel, Bekő Balázzsal vág majd neki. Forrás: MTI

A Jaguar ügyvezetője szerint az elektromos autók ideje még nem jött el

2015.06.23.
„Jelen pillanatban még nincs ami lenyűgözze az ügyfeleket” – mondta Speth, utalva az akkumulátorok által jelentett problémákra ebben a témában. A JLR ügyvezetője szerint az aktuális kínálatban szereplő akku pakkok túl nehezek, túl drágák és a fajlagos teljesítményük is alacsony, ezért nem keltenek nagy érdeklődést a potenciális vevők körében. Speth kijelentésében azonban ott a válasz arra is, hogy eddig miért nem dobott piacra a brit autógyár egyetlen elektromos autót sem, sőt itt a válasz arra a kérdésre is, hogy a C-X75 típusjelzésű gázturbinás-elektromos projektjük vajon miért nem kapott zöld utat. Ralph Speth a Jaguar-Land Rover ügyvezetője Ennek ellenére a közelmúltban igenis megjelentek a hibrid rendszerrel szerelt Range Roverek és valójában a nem álltak le az elektromos hajtásra vonatkozó fejlesztésekkel sem, sőt! A TATA Motors hét évvel ezelőtti akvizíciója óta a JLR megnégyszerezte a kutatás-fejlesztésre szánt pénzügyi keretét és a mérnöki gárda létszámát is megduplázták. Ebből következik, hogy a márka a kivárás stratégiáját választotta inkább, azaz az olcsóbb, könnyebb és nagyobb fajlagos teljesítménnyel bíró akkumulátorok megjelenéséig nem kívánnak beszállni a versenybe. Jaguar C-X75 hibrid supercar prototype - a füstbe ment terv Speth úr arra vonatkozólag semmit sem mondott mikortól állhat rendelkezésükre a fent említett technológia és azt sem árulta el mikortól kap nagyobb teret a e-autó fejlesztés a Jaguarnál. Forrás: autonews.com

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója