Társadalmi egyeztetés kezdődik a Liszt Ferenc repülőtér közlekedésének fejlesztéséről

2018.02.06.
A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér forgalma dinamikusan növekszik, 2017-ben több mint 13 millió utas fordult meg a légikikötőben. A BKK, mint a főváros integrált közlekedésszervezője a Fővárosi Önkormányzat döntése alapján a repülőtér közvetlen belvárosi kiszolgálása érdekében elindította új 100E járatát 2017 júliusában. Ennek köszönhetően közvetlenül – átszállás nélkül – is el lehet jutni közösségi közlekedéssel Budapest belvárosából a repülőtérre. A  BKK az új járat mellett a reptér kiszolgálását eddig is segítő 200E és 900-as autóbusz forgalmi rendjére is kiemelt hangsúlyt fektet a kiszolgálás fejlesztésének megfelelő megvalósulása érdekében. A 100E járat a repülőtér forgalmas időszakaiban többletszolgáltatásként biztosítja a belvárost elérő közvetlen kapcsolatot, miközben a reptérig közlekedő 200E és az éjszakai 900-as járat kínálata változatlan maradt. Az új, közvetlen repülőtéri járat a bevezetését követően rövid időn belül igen népszerűvé vált, amit a pozitív visszajelzéseken kívül az egyre növekvő utasforgalom is alátámaszt: a 100E jelzésű autóbuszokat indulásonként átlagosan 30-40 utas, míg egy nap alatt mintegy 3000 utas választja. A BKK folyamatosan vizsgálja a reptérre közlekedő járatok utasforgalmát, közlekedési jellemzőit és hatását a repülőtéri forgalom alakulására. A 100E járat elindításával, valamint a huzamosabb ideje a repülőtérre közlekedő autóbuszok forgalmának figyelembevételével szerzett tapasztalatok lehetőséget teremtenek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret kiszolgáló járatok részletes vizsgálatára, melynek kapcsán a BKK több fejlesztési célt tűzött ki. A BKK célja, hogy a jelenleginél kényelmesebb és színvonalasabb kiszolgálást és jobb éjszakai átszállást biztosítson a belvárost és a repülőteret érintő járatok között. A tervezett fejlesztések megvalósulása érdekében a légitársaságok tavaszi menetrendváltásához igazodva és ahhoz kapcsolódva – együttműködve a repülőtér üzemeltetőjével,  az utazási igényekhez igazított menetrendet tervez bevezetni, valamint az elővételi jegyvásárlás szerepének erősítése érdekében további jegykiadó automaták kihelyezését tervezi a belváros több helyszínén. A repülőtér jobb éjszakai kiszolgálása érdekében a BKK a 200E autóbuszt éjjel-nappal tervezi közlekedtetni, kiváltva ezzel a 900-as járatot. A jelenlegi kora hajnali és késő éjszakai közlekedési rendet kiterjesztve, az M3-as metró (és az M3-as pótlóbusz) üzemszünetében – egész éjjel – a 200E autóbusz a Liszt Ferenc Airport 2 és a Határ út M között közlekedne, itt biztosítva átszállási kapcsolatot a belvárost érintő járatokra. A 200E járat a továbbiakban mindkét irányban megállna a Pestszentlőrinc vasútállomás (átjáró) megállóban, bővítve ezzel Erzsébettelep közösségi közlekedési kapcsolatát, és emelve a szolgáltatás színvonalát.

Robotautók versenyeznek a Műszaki Egyetemen szombaton

2018.02.06.
2018. február 10-én, szombaton 10 és 14 óra között tartják meg a RobonAUT 2018  rendezvényt, amely már nagy hagyományokkal rendelkezik. Ezen a különleges versenyen az önállóan működő robotautóknak emberi beavatkozás nélkül kell végighaladniuk egy gyorsasági és egy akadálypályán, útjuk során a legtöbb részfeladatot teljesítve.    Az év első intelligens autóversenyének, mely   rendkívül látványos és vidám , a BME Q épület aula (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.) ad otthont. A RobonAUT verseny megrendezésének ötlete 2009 nyarán merült fel Dr. Tevesz Gábor egyetemi docens és doktoranduszokból álló csapatának egyik megbeszélésén. Az alapötletet az évente megrendezésre kerülő EUROBOT elnevezésű nemzetközi verseny adta, melyen a tanszék hallgatói már „jegyzett” résztvevők. A RobonAUT verseny a tanszék "Robotirányítás rendszertechnikája" című tantárgyához kapcsolódik a legszorosabban. 1 szemeszteres (fél éves) tantárgyról van szó, ezért a kihívás nagyságát is ennek megfelelően kellett megválasztani. Sokféle villamosmérnöki ismeretet integráló, a mesterhallgatók végzésének közelében oktatott szakirány tantárgy ez, így súlyos hiba lenne a RobonAUT versenyen való részvételhez szükséges szakmai ismeretek, és persze az elengedhetetlen kitartás nagyságát alulbecsülni! Az első verseny 2010-ben került megrendezésre, ahol is a feladat egy autonóm robot elkészítése, vezérelése volt, ahol a markolólapátos robot egy meghatározott pályán végighaladva pingpong labdákat gyűjtött össze, és vitt egy adott tárolóba - lehetőleg minél gyorsabban. A 2011-es versenyen már versenyautóknak kellett egy a részleteiben előre nem ismert pályát követniük, különböző akadályokat, például kanyarokat, elágazásokat, úttorlaszt, szakaszhiányt, valamint a parkolás feladatát kellett leküzdeniük, természetesen a lehető leggyorsabban. A verseny sikerét egyértelműen jelzi a hallgatók aktivitása, valamint a külvilág érdeklődése a RobonAUT iránt. A verseny megrendezését a kezdetektől fogva támogatja több ipari vállalkozás is.

Forradalmi benzinmotort mutat be Genfben a Mazda

2018.02.06.
A 2018-as Mazda6 a modell eddigi legátfogóbb frissítése, mely még kifinomultabb minőséget kínál, és minden szempontból vonzóvá teszi a Mazda zászlóshajóját. Elegáns és érett külső megjelenése alig változott, viszont belső tere és ülései teljesen megújultak. SKYACTIV motorjai nagyobb teljesítményűek, menetdinamikája élvezetesebb lett. Aerodinamikai hatásfoka javult, zajterhelése csökkent, és i-ACTIVSENSE biztonsági rendszerei még nagyobb segítséget adnak a vezetésben (360 fokos kamera és intelligens sebesség-asszisztens rendszer). A Mazda VISION COUPE, melyet a múlt héten „Az év legszebb koncepció autójának” választottak, egy négyüléses kupé alapformáját testesíti meg, mely ritmusos mozgást tükröző alakjával a KODO legújabb megjelenése. Egyszerű, minden felesleges elemet nélkülöz, a „kevesebb több” elvet követi. A karosszéria – különösen a karosszéria egyes részein tükröződő fény – megalkotásába félelmetesen sok időt és energiát öltek. A Mazda KAI CONCEPT-je – a Kai japánul úttörőt jelent – meghatározza a márka elképzelését a következő kompakt Sport autójáról. Minden benne van, amellyel sikerre viheti: átütő technológiai/műszaki háttér és elbűvölő forma a KODO jegyében. A következő generációs SKYACTIV járműarchitektúra keretében, mely maximalizálja az emberi test veleszületett képességeit, hogy létrejöhessen a különleges kapcsolat autó és vezetője között, már az új SKYACTIV-X motor működik majd. A Mazda egyedülálló SKYACTIV-X motorja a világ első kereskedelmi forgalomban kerülő benzinmotorja, mely gyertyával kontrollált kompressziós gyújtást alkalmaz (SPCCI)*. Kombinálja a hagyományos benzinmotorok (rugalmasság nagy fordulatszám esetén és tökéletesebb égés) a dízelmotorok (közvetlen válaszkészség és üzemanyag gazdaságosság) előnyeit, hogy minden igényt kielégítsen. 

Új korszak nyílik a Lexus történetében

2018.02.06.
Nem elég a sportos dinamizmust kiemelkedő utazási komforttal párosítani, és nem elég, ha egy autó olyan csábítóan néz ki, hogy szinte megszólal, mindezt kommunikálni is tudni kell, méghozzá a megfelelő célcsoportnak, a megfelelő nyelven. A Lexus márka indulásakor viszonylag könnyű volt a marketing szakemberek dolga. Az egyes piaci szegmensek markánsan elkülönültek egymástól, a luxusautók vevői nem vágytak többre a lehető legmagasabb színvonalra emelt, klasszikus kényeztetésnél – amit maradéktalanul meg is kaptak a Lexustól. Ma már azonban egészen mások az elvárások, mások a vásárlók, és mások az autók is. A Toyota Motor Corporation egészét megfiatalító, átalakító változások, a sportosabb, érzelmekkel átitatott hangvétel a Lexus lényegét és arculatát sem hagyták érintetlenül. Megszületőben van egy új modellgeneráció, amelyek az LC kupéhoz, az LS luxusszedánhoz és az NX kompakt szabadidőjárműhöz hasonlóan fiatalosabbak, merészebbek, dinamikusabbak elődeiknél, anélkül, hogy feladnák a márka termékeitől megszokott magas szintű kényelmet. Mi sem példázza ezt jobban, mint hogy a Lexus LC modell filmes partneréül a Fekete párduc (magyarországi bemutató: február 15.) című alkotást választották: ez az első olyan Marvel-film, amelynek főszereplője, sőt, a szereplők többsége színes bőrű. Ennek azonban nem a politikailag korrekt magatartás az oka, hanem színtiszta logika. „Fiatalabb fogyasztókat igyekszünk megszólítani, és demográfiai szempontból minél alacsonyabb az életkor, kulturálisan annál sokszínűbb közönséggel találjuk szemben magunkat” – idézi Cooper Ericksen marketingért felelős alelnököt az Automotive News folyóirat. A statisztikák szerint a spanyol ajkú, ázsiai és afroamerikai fogyasztók körében gyorsabban emelkedik az átlagos költések összege, mint a Lexus (és általában a prémium kategória) eddigi törzsközönségének számító fehér lakosság körében. „A kampány valójában nem a színes bőrű lakosságot szólítja meg, hanem a fiatalokat – akik körében viszont statisztikailag egyre nagyobb százalékban fordulnak elő színes bőrűek” – teszi hozzá Ericksen alelnök.   Tegyük hozzá, Wakanda ifjú királya és szuperképességekkel megáldott védelmezője, T’Challa tökéletesen megtestesíti mindazt, amivé a Lexus új termékeivel, az LC kupéval és az LS szedánnal vált: ha kell, akrobatikus képességekkel megáldott, rettenthetetlen, villámgyors harcos, ha kell, elegáns, kifinomult és művelt véleményformáló. Elég megnézni a reklámfilmet, amelyet a Lexus az amerikai sportélet legfontosabb eseményére, a Super Bowl amerikaifoci-döntőre forgatott, hogy megértsük, hova tart a Lexus.
Címkék: 

A Bridgestone új beszerzési politikát léptet életbe a partnerei számára

2018.02.06.
A Bridgestone Corporation, a világ legnagyobb gumiabroncs- és gumitermék vállalata ma új globális fenntartható beszerzési politikát jelentett be, hogy segítse a minősített szállítók beazonosítását és értékelését, támogassa a jó gyakorlatokat, valamint a kommunikáció és a fejlesztés eszköze legyen az iparágban. Az új irányelvek tükrözik a vállalat elkötelezettségét egy olyan beszerzési program mellett, amely a hosszú távú környezeti, társadalmi és gazdasági előnyök megvalósítását célozza. Az irányelvek minden beszerzett anyagra és szolgáltatásra, valamint világszerte valamennyi szállítóra vonatkozik. „Új politikánk döntő jelentőségű lépés a Bridgestone Vállalatcsoport globális társadalmi felelősségvállalásának, az „Our Way to Serve”-nek a megvalósításában, – ez adja a keretét annak, ahogyan üzleti tevékenységünket folytatjuk, termékeinket fejlesztjük, kapcsolatot tartunk ügyfelekkel és közösségekkel” – mondta Masaaki Tsuya, a Bridgestone Corporation vezérigazgatója és vezető képviselője. „Felismerjük képességünket és felelősségünket a tekintetben, hogy változást és javulást idézzünk elő az ipar és a környezet, illetve a közösségek kölcsönhatásában. Szállítóinktól és partnereinktől azt várjuk, hogy velünk együtt dolgozzanak a fenntartható ellátási lánc megtalálásában, azon véget nem érő erőfeszítésekben, amelyek valamennyi ipari szereplő együttműködését szükségessé teszik, beleértve a különböző közösségekkel folytatott kommunikációt a szélesebb körű szemléletformálás érdekében.” A Bridgestone „Our Way to Serve” jelmondatától vezérelve az új irányelvek illeszkednek a Bridgestone azon célkitűzéséhez, hogy – hosszú távú perspektívaként – 2050-től kezdődően „100 %-ban fenntartható anyagokat*” használjunk fel termékeinkben. Az irányelvek a korábbi vállalati iránymutatásokat egységes dokumentumban fogják össze, amely minimális követelményeket fogalmaz meg a Bridgestone-nal folytatott üzleti tevékenységet illetően, valamint olyan előnyben részesített gyakorlatokat taglal, amelyek hozzájárulhatnak a fenntartható ellátási lánc gyorsabb megvalósításához. Minthogy a Bridgestone a természetes gumianyag jelentős felhasználója, az új irányelvek ismertetik a vállalat elvárásait a természetes gumianyag komplex globális ellátási láncának kulcsfontosságú kérdéseiben. A politikát tartalmazó terjedelmes dokumentum négy fő területre összpontosít: ·                     Átláthatóság – beleértve a nyomon-követhetőségre és a megfelelő vezetésre vonatkozó elveket; ·                     Megfelelés – a törvények és rendeletek betartása azokban az országokban és régiókban, ahol a Bridgestone üzleti tevékenységet folytat; ·                     Minőség, költség, szállítás és innováció – magas színvonalú anyagok és szolgáltatások szállításának biztosítása időben és méltányos áron, továbbá innovatív technológiák keresése, amelyek támogatják a fejlődést a globális közösségekben; ·                     Fenntartható beszerzési gyakorlatok – környezettudatos beszerzés beépítése, mint például a környezetvédelmi törvények és rendeletek betartása, az emberi jogok, a vízhasználat, a földhasználat és-megóvás, az egészség, a biztonság, a katasztrófa-megelőzés és az ellenálló képesség tiszteletben tartása.   A végleges irányelvek kidolgozása során a Bridgestone betekintést nyert külső érdekeltek meglátásaiba, beleértve nemzetközi szakértőket, nem kormányzati szervezeteket, anyagszállítókat, természetes gumitermelőket és kulcsfontosságú ügyfeleket annak érdekében, hogy az irányelvek alaposak legyenek, tükrözze az iparági szabványokat és a jó gyakorlatokat, és hatékony megvalósítási és kommunikációs terv támassza alá azt. A 12 nyelven rendelkezésre álló irányelvek megvalósítása, vezérlése és érvényesítése regionális szinten fog történni. Azonnali első lépésként a Bridgestone prioritása az lesz, hogy szorosan együttműködik alkalmazottaival, beszállítóival és ügyfeleivel, valamint más iparági szakértőkkel az irányelvek megvalósítása érdekében. Az elkövetkezendő 18 hónapban a Bridgestone beszállítóival és partnereivel azon fog munkálkodni, hogy megbizonyosodjon arról: eljutottak hozzájuk az új irányelvek és megértették azt. Az irányelvek nyugtázását követően a szállítók önértékelő kérdőívet kapnak. A Bridgestone most dolgoz ki egy kiegészítő szállítói felmérést a természetes gumi nyomonkövethetősége szempontjából, és azon fog munkálkodni, hogy partnere legyen az iparági és más képzett szakértőknek a szállítói megfelelés folyamatos figyelemmel kísérésének támogatásában. A Bridgestone elkötelezett a tekintetben, hogy további külső érdekeltekkel működjön együtt, köztük egyetemekkel, iparági szövetségekkel és nem kormányzati szervezetekkel, valamint az iránt, hogy folyamatosan figyelemmel kísérje a visszajelzéseket, amelyek hasznosak lesznek az irányelvek későbbi bővítéséhez és felülvizsgálatához. * A Bridgestone meghatározása szerint a fenntartható anyagok olyan anyagok, amelyek „1. garantált folyamatos ellátású forrásból származnak, 2. amelyek üzleti tevékenységünk részeként hosszú távon használhatók, és 3. amelyeknek a környezetre és a társadalomra gyakorolt hatása alacsony a beszerzéstől az értékesítésig tartó életciklus folyamán.”
Címkék: 

Éves forgalmi- és nyereségrekordot vár a Toyota

2018.02.06.
A legnagyobb japán autógyár rekordösszegű 2,40 ezer milliárd jen csoportszintű nettó nyereséggel és 2,20 ezer milliárd jen konszolidált működési eredménnyel számol a márciussal záró 2017/2018-as pénzügyi évében. Legutóbbi, tavaly novemberi prognózisában a Toyota 1,95 ezer milliárd jen nettó nyereséget és 2,0 milliárd jen működési eredményt jelzett. Értékesítési árbevétele szintén rekordösszegre, 29 ezer milliárd jenre emelkedik novemberben jelzett 28,5 ezer milliárd jenről. A mostani prognózis a nyereség 31,1 százalékos és a működési eredmény 10,3 százalékos növekedését veszi számításba az előző pénzügyi évhez képest 5,1 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel mellett.  A Toyota prognózisában megjegyezte, hogy az új amerikai adminisztráció tavaly decemberben elfogadott adóreformja egyszeri leírás formájában 291,9 milliárd jennel könnyítette a vállalat adóterheit a pénzügyi év decemberig tartó kilenc hónapos periódusában. A társasági adót 35 százalékról 21 százalékra csökkentő adóreform az idén januárban lépett hatályba.  Pénzügyi éve áprilistól decemberig tartó első kilenc hónapjában a Toyota csoportszintű nettó nyeresége 40,5 százalékkal 2,01 ezer milliárd jenre, rekordösszegre emelkedett elsősorban a végrehajtott költségcsökkentéseknek köszönhetően. A konszolidált működési eredmény 13,8 százalékkal 1,77 ezer milliárd jenre nőtt, az értékesítési árbevétel pedig 8,1 százalékos növekedéssel 21,80 ezer milliárd jenes rekordot ért el. A folyó pénzügyi évre vonatkozó eladási prognózisát a Toyota szintén rekordnak számító 10,30 millió járműre emelte az előző évi 10,25 millióról. A decemberig eltelt kilenc hónapban 7,85 millió autót adott el a Toyota, többet az előző év azonos periódusában értékesített 7,71 milliónál.
Címkék: 

A Tata Motors negyedéves profitja a vártnál kisebb lett

2018.02.06.
A cég a december végével záródott pénzügyi harmadik negyedévét 12 milliárd rúpia (187 millió dollár, a rúpia=3,88 forint) adózott eredménnyel zárta az egy évvel korábbi 26 milliárd rúpia veszteség után. Elemzők mintegy 20 milliárd rúpia negyedéves profitra számítottak.  A cég negyedéves bevétele 16,1 százalékkal 741,6 milliárd rúpiára (11,56 milliárd dollár) nőtt, nagyobb lett a szakértői várakozások átlagában szerepelt 734 milliárd rúpiánál. A Jaguar Land Rover (JLR) eladása 3,5 százalékkal nőtt, a bővülés jócskán visszaesett az egy évvel korábbi 8 százalékról. A tavalyi utolsó három hónapban a JLR eladása 3,4 százalékkal csökkent Európában és 2,4 százalékkal esett vissza Észak-Amerikában. Eközben a kínai eladás 15 százalékkal nőtt, ami ugyan kiemelkedő a többi piachoz képest, de a bővülés üteme szerényebb volt az előző negyedévekhez képest. A JLR negyedéves bevétele 6,31 milliárd font (8,9 milliárd dollár) volt. Az adózás előtti nyereség 25 százalékkal 192 millió fontra zsugorodott.
Címkék: 

Nissan Leaf, a mindennapok Teslája

2018.02.06.
  Képre kattintva galéria nyílik! Sok száz millió bolygó lakóval együtt természetesen engem is ámulatba ejtenek Elon Musk Tesla vezér futurista elektromos autó csodái és mindazok a mobilitáshoz és a modern élethez kötődő víziói - megoldásai, amelyekkel hónapról-hónapra előáll, lényegében a kamionok, az autók, a lakások, az űrutazás és kitudja még mennyi más területen. Ámulatom azonban inkább elméleti, gyakorlatias énem viszont egyre inkább szkeptikus a Tesla víziókkal. És mint kiderült laikus fenntartásaim sok tekintetben egybe esnek azokkal a kritikákkal amelyeket mostanában egyre sűrűbben fogalmaz meg a nemzetközi szaksajtó a Tesla csodával kapcsolatban. A kritika lényege, hogy a kétségtelenül prófétikus zseni Elon Musk ötletei, megoldásai és víziói szinte egytől-egyig relevánsak, viszont a mögöttük lévő üzleti modell sokkal több kétséget, mint bizonyosságot hordoz magában. Már pedig beszéljünk akár autó, akár divat iparról, a legjobb, a legjövőbe mutatóbb, legtrendibb és legökobb ötletek sem érnek semmit, ha a piacon hosszabb távon elvéreznek.  Viszont tiszta szívből drukkolok a villanyautóknak, a környezetet, a jelenleginél sokkal jobban kímélő, megújuló energia forrás alapú elektromos mobilitásnak, ezért folyamatosan figyelem, az e téren innovatív vállalkozások eredményeit. Jelenleg nekem nagyon úgy tűnik, hogy amit a Tesla Elon Musk prófétikus, karizmatikus személyiségével megálmodik, azt a leghamarabb a Nissan szorgalmas mérnökei, managerei és cégvezetői fogják megvalósítani. Nem csak azért gondolom mindezt, mert a Nissan most bemutatott globális villanyautója, a második generációs Leaf a Teslákhoz hasonlóan tetszetős, immáron paramétereiben is közelít hozzájuk, viszont árában és profitabilitásában bizonyosan nagyságrendekkel jobban áll. Vagyis gyártásukkal és eladásukkal a Nissan nem pénzt bukik, hanem keres, ami garanciája lehet annak, hogy ezek az autók elterjedjenek a világpiacon. De azt látom, hogy a Tesláéhoz hasonló más ötleteket is mintha életszerűbb áron és módon dolgozná ki a Nissan. Például az idei évtől ők is megkezdik az autókkal azonos márkanév alatt, otthoni napelemes rendszerek forgalmazását, amelyek lehetővé teszik majd, hogy a villany Nissanokat tiszta, zöld árammal, házunk garázsából töltsük. Az új Leafek a Teslákhoz hasonlóan szintén okos autók, amelyek a globális információs rendszerekkel, okos telefonjainkkal és otthonunk szintén Nissan márkájú napelemes rendszereikkel is igen jól kommunikálnak majd.  Összefoglalóan tehát az az érzésem, hogy a most bemutatkozott Nissan Leaf lesz a mindennapok és a tömegek Teslája az Elon Musk által megálmodott jövő jelene. 

Vasemberek dolgoznak egy Ford-gyárban

2018.02.06.
A futurista öltözék kicsit arra emlékeztet, amikor Tony Shark szuperhőssé változik – csakhogy a Ford üzemében nem a Vasember áll a szalag mellett, hanem olyan emberek, akiknek hasznos, ha munka közben egy eszköz megtámasztja a vállukat és a hátukat, áthelyezve a terhelést a csípőjükre, ezzel is csökkentve a munkából eredő sérülések esélyét. “A szerelőszalag mellett nagyon fontos a tapasztalat és a szakértelem, de ez a munka fizikailag is megterhelő. Ez a testen viselhető külső váz kicsit tényleg olyan, mint egy sci-fi film díszlete, de a segítségével munkatársaink sokkal könnyebben tudják elvégezni a fárasztó feladatokat is,” nyilatkozta Dale Wishnousky, a Ford Európa gyártásért felelős alelnöke. 2020-ra az európai népesség 25 százaléka betölti a 60. életévét, és az idősebb dolgozók – valamint mindazok, akik mozgási, csont- és izomrendszeri rendellenességgel küzdenek – nagy hasznát veszik majd egy ilyen eszköznek. Európában a csont- és izomrendszeri rendellenességek teszik ki a foglalkozási ártalmak 61 százalékát, ami egyedül Németországban 16 milliárd euróval csökkenti az ország nettó termelési eredményét. Bár más autógyárakban is kísérleteztek már a testen viselhető külső vázakkal, a Ford Valencia üzeme – ahol a Galaxy, Kuga, Mondeo, S-MAX és Transit Connect modellek készülnek – az első, ahol ezt a technológiát teljesen beillesztették a gyártási folyamatba. A szerelőszalagnál dolgozók egy titánból és karbonszálas anyagból készült vázat használnak a három kilogrammnál nehezebb elemek felemeléséhez, mozgatásához vagy szállításához. Az eszköz védelmet és segítséget nyújt a kifáradás és a sérülések ellen a gyakran ismételt mozdulatsoroknál, amelyek erősebben igénybe veszik a testet. A külső váz kezdeti kísérleti programja és fejlesztése során a gyártási menedzserek mintegy 200 dolgozót kérdeztek meg arról, hogy szerintük segíti-e az eszköz a munkájukat. Az igenlő választ adók közül kiválasztottak 100 embert, akik ezután szorosan együttműködtek a váz tervezőivel. Ezek a dolgozók jellemzően azok közül kerültek ki, akik nehéz vagy szokatlan formájú tárgyakat, például üzemanyagtartályokat mozgatnak. A program sikeresnek bizonyult, ezért áprilistól újabb 20 ember próbálja majd ki az eszközt. Mindez szerves része a vállalat Industry 4.0 kezdeményezésének; a Ford ezzel a névvel jelzi a negyedik ipari forradalmat, ami az automatizálás, az adatforgalom és a gyártási technológiák új szintjét jelenti. A Ford észak-amerikai ergonómiai szakértői eddig több mint 100 globális modell – köztük a Ford Edge, a Mustang és az F-150 – gyártási technológiáihoz dolgoztak ki új megoldásokat. Ennek eredményeképpen nemcsak a munkahelyi sérülések száma lett alacsonyabb, hanem a dolgozók rossz mozdulataiból vagy a nehezen beszerelhető alkatrészek beillesztéséből származó ergonómiai problémák száma is 90 százalékkal csökkent. “A munkám néha olyan, mintha az edzőteremben lennék, és némelyik feladathoz tényleg nem árt némi erőnlét. Ezzel a külső vázzal sokkal könnyebben megy a munka, és a műszak végén sokkal frissebb vagyok,” mondta el a 34 éves Ramón Navarrete, aki az utastér szerelését végzi a szalag mellett.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója