Újabb online pénztárgép

2013.08.07.
A tárca közleménye szerint az Alt Cash Kft. Samsung gyártmányú pénztárgépe kapott forgalmazási engedélyt kedden a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, és további "kiskasszás" kérelmek elbírálása van folyamatban. Az NGM közlése szerint bíznak abban, hogy az újabb szereplők megjelenésével élesedhet az árverseny.Mintegy 200 ezer pénztárgépet kell lecserélni augusztus végéig. A minisztérium emlékeztetett: a cserére kötelezettek számára biztosított, gépenkénti 50 ezer forintos állami támogatáson túl a piaci igények minél gyorsabb kielégítése érdekében a gyártáshoz - a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül - kedvezményes állami hitelt is biztosítanak. A tárca a sorozatgyártás mihamarabbi megkezdésére számít.Az új típusú kasszák szeptemberi üzembe állításuktól kezdve az adóhatóságnak minden fontos adatot továbbítanak majd, így az állam pontos képet kaphat egy-egy terület vagy ágazat vállalkozásainak időszaki vagy éves forgalmáról - közölte a tárca.Az online kapcsolat megteremtésével az adóhatóság eszközt kap az ellenőrzések hatékonyabb előkészítéséhez is. Azáltal, hogy ellenőrzésre azokat az adózókat jelölik ki, amelyeknél az adatok alapján "rendellenesség" tapasztalható, elérhető a kötelezettségeiket rendben teljesítő adózók fokozott védelme - áll a közleményben.
Címkék: 

K&H: alacsony a kkv-k exportaktivitása

2013.08.07.
A K&H Banknak az MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint a magyar gazdaság fő hajtóerejét évek óta a külkereskedelem jelenti, amelyben a kkv-k egyelőre igen alacsony arányban vesznek részt.A kkv-k exporttevékenysége leginkább az európai országokra koncentrál. A legnagyobb arányban, 37 százalékban Németországba exportálnak, míg 30 százalék Romániába szállít, ezt követi Ausztria és Szlovákia.A keleti nyitás célországai - a FÁK-térség országai, Kína, az Öböl-térség arab országai és a távol-keleti országok - komoly potenciált jelenthetnek a hazai vállalkozások számára, de most csak Oroszország szerepel a kkv-k toplistáján, ahova jelenleg a cégek 6 százaléka exportál- idézi a közlemény Németh Lászlót, a K&H kkv marketing főosztályának vezetőjét.A magyar külkereskedelem szempontjából kedvező lehet, hogy az exportáló cégek csaknem fele, 47 százaléka tervezi tovább bővíteni tevékenységét. A vállalkozások azonban inkább az eddig megszokott területekre összpontosítanak, és nehezen indulnak el más irányba. A legtöbben, 32 százalék Romániába, 27 százalék Németországba és 20 százalék Ausztriába tervez kivitelt a következő egy év során.Azoknál a vállalkozásoknál, amelyek jelenleg nem folytatnak exporttevékenységet, rendkívül alacsony az érdeklődés, csak 7 százalékuk tervezi, hogy a következő egy évben exportálásba kezd. Ezeknek a cégeknek 38 százaléka Németországgal, 29 százaléka pedig Ausztriával folytatna külkereskedelmi tevékenységet.A vállalkozások 63 százaléka a cég tevékenységének, termékének jellegével magyarázza az export hiányát. A további okok között szerepel a külkereskedelmi kapcsolatok hiánya, a cég mérete, illetve hogy a vállalkozás csak belföldre termel.A tőkehiányt a megkérdezettek 3 százaléka jelölte meg indoknak, míg a kockázatok csak 2 százaléknak jelentenek akadályt.A K&H és a GfK a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások jelenlegi és következő egy évre vonatkozó külkereskedelemi tevékenységét vizsgálja. A K&H kkv kutatás 350 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság vezetőjének megkérdezésével történt 2013 júniusában.
Címkék: 

Komplex technológia-fejlesztés a Holocher+Bauernél

2013.08.07.
Tájékoztatása szerint az elnyert pénzügyi forrásból a legkorszerűbbnek számító vizsgáló berendezéseket, présgépeket, kábelnyomtatókat, vezetékcsévélőket, kötöző gépeket, valamint csupaszító, daraboló gépeket vásároltak. A modern géppark kialakítása lehetővé tette a termelési eljárások, folyamatok felgyorsítását, valamint a termék-innovációs képesség javítását.A beruházás az észak-alföldi régióban, a társaság jászberényi telephelyén valósult meg, amely az ügyfelekkel való hosszú távú együttműködés szempontjából optimális helyszínnek számít - tette hozzá Bocsi Attila.A fő tevékenységként elektronikai alkatrészeket gyártó Holocher+Bauer Kft. olyan világszerte ismert gépjárműgyártók beszállítója, mint például a Mercedes vagy a General Motors.A társaság a 2012. december 31-én zárult üzleti évében 784 millió forint árbevétel mellett 811 ezer forint mérleg szerinti eredményt ért el, szemben az előző, 2011-es év 756 millió forintos árbevételével és 77,9 millió forintos veszteségével. A cég 2005 óta működik Magyarországon, tevékenysége Jászberényben kezdődött, majd egy jászárokszállási kitérő után 2011 óta ismét a Jászság központjában működik. Jelenleg 209 embert foglalkoztatnak.

MNB: csökkentek a devizatartalékok júliusban

2013.08.07.
A devizatartalékok az áprilisinál alig magasabb 35,897 milliárdos értékkel februárban tetőztek, amikor 3,25 milliárd dollár értékű kötvénykibocsátás hatását is tükrözték. A múlt hónap végén a tartalékok 148 millió euróval elmaradtak a tavaly év végi értéküktől és 2,165 milliárd euróval csökkentek egy év alatt.Augusztusban a kormány döntése értelmében Magyarország határidő előtt egy összegben visszafizeti a Nemzetköz Valutaalaptól (IMF) 2008-ban felvett hitelből meg fennmaradt 2,2 milliárd euró adósságot, amivel 2010 előtti szintre apadnak majd a tartalékok.
Címkék: 

BMW i8 - az első részletek

2013.08.07.
 A BMW i márka a BMW csoport franciaországi, Miramas melletti tesztpályáján szervezett menetpróba keretében mutatja be második sorozatgyártású modelljét, a BMW i8-at. A hálózatról tölthető (plug-in) hibridmodell napjaink leginkább progresszív karakterű sportautója. E korszerű jármű a hosszú távú fenntarthatóság aspektusát a sportautók piaci szegmensében következetesen megvalósítva testesíti meg a BMW i alapgondolatát.A BMW i8 a vezetés BMW által kínált élményének éppoly forradalmi, mint jövőbe mutató megfogalmazása, intenzív érzelmek jellemezte formavilág, a sportautók dinamikus menetteljesítményei, illetve a kisautókra jellemző üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek mellett. A különösen könnyű és aerodinamikailag igen fejlett karosszéria, a BMW eDrive hajtástechnika kompakt, BMW TwinPower Turbo technikával feltöltött, 1,5 literes háromhengeres benzinmotor és az intelligens energiamenedzsment itt olyan egyedi koncepcióvá áll össze, amely már az Efficient Dynamics fejlesztési stratégia új lépcsőjét jelenti. E forradalmian új megközelítés a menetteljesítmények és az üzemanyag-fogyasztás egészen egyedi viszonyát valósítja meg. A BMW i8 szénszál-erősítésű műanyag (CFK) utascellájával új mércét állít a hálózatról tölthető (plug-in) hibridmodellek tömegcsökkentése terén, miközben tisztán elektromos, ígykárosanyag-kibocsátástól mentes hajtással is közlekedhet, s emellett a sportautók menetdinamikai képességeivel szolgál, álló helyzetből várhatóan mintegy 4,5 másodperc alatt gyorsítva fel 100 kilométer/órás tempóra.A BMW i8 már a kezdetektől kimondottan agilis menettulajdonságok és kiemelkedő gazdaságosság jellemezte, hálózatról tölthető hibridmodellnek készült. A BMW i modellekre jellemző, LifeDrive-architektúrája ideális feltételekkel szolgál a mérsékelt saját tömegű konstrukciókat felsorakoztató építési mód számára.A belsőégésű és az elektromos motor, az energiatároló, a teljesítmény-szabályzó elektronika, a futómű-komponensek, illetve a strukturális és ütközésbiztonsági funkciók egyaránt az alumíniumból készült Drive-modulban kapnak helyet, míg a 2+2 üléses modell Life-modulja központi elemeként szénszál-erősítésű műanyagból készült utascellája szolgál. E konstrukció különösen alacsony pozíciót biztosít az autó tömegközéppontjának, az első és a hátsó tengely közötti közel 50:50 arányú tömegeloszlás mellett, nagyban elősegítve a BMW i8 kifejezetten agilis menettulajdonságait.A BMW i8 modell-specifikus, a BMW csoport saját fejlesztésében született, plug-in hibrid hajtásrendszere az Efficient Dynamics koncepció új fejlesztési lépcsője. E technika a BMW TwinPower Turbo rendszerével feltöltött, kompakt háromhengeres benzinmotorból, elektromos hajtásból, valamint a háztartási elektromos hálózati csatlakozóról is feltölthető lítiumion-akkumulátorból épül fel.A 170 kW/231 LE teljesítményű belsőégésű erőforrás a hátsó kerekeket hajtja, míg a 96 kilowattos (131 LE) elektromos motor az első kerekek felé továbbítja teljesítményét. E korszerű hajtásrendszer akár 35 kilométeres távon és akár 120 kilométer/óra sebességgel a tisztán elektromos autózást is lehetővé teszi, emellett a sportos kanyarvételek során erőteljes gyorsulással és a menetdinamikára összpontosító nyomatékelosztással a kiváló vonóerő-átadási képességek jellemezte összkerékhajtást is megvalósítja. Az erősebb motor a hátsó kerekeket hajtja, így a hibridrendszer rásegítése (boost) révén iránymutató gazdaságossággal kínálja a vezetés a BMW modelljeire jellemző élményét. A BMW i8 a hálózatról tölthető modellek számára kialakított EU-tesztcikluson felvett átlagfogyasztása a sorozatgyártás kezdetekor kevesebb, mint 2,5 literre adódott 100 kilométerenként, míg a hozzá tartozó széndioxid-kibocsátás kilométerenként 59 gramm alatt alakul.Menetteljesítmények és üzemanyag-fogyasztás optimális viszonya: a BMW i8, mint az Efficient Dynamics koncepció újabb vonzó fejlesztési lépcsőjeA BMW csoport immár több mint egy évtizede indította útjára Efficient Dynamics fejlesztési stratégiáját, amelynek alapvető célja a BMW csoport minden egyes új modellje menetteljesítményeinek illetve gazdaságosságának jelentős növelése. Az Efficient Dynamics koncepciója éppúgy kiterjed a már meglévő technikák jelentős továbbfejlesztésére, mint a forradalmian újszerű hajtásrendszerekre. Ennek során a könnyűszerkezetes építés és a fejlett aerodinamika, a BMW TwinPower Turbo és a BMW eDrive technikáival készült dinamikus hajtásrendszerek, valamint a járműbeli összes energiaáramlás intelligens szabályzásának hatékony járműkoncepcióit kombinálja egymással. A merőben új, forradalmi technikák a BMW i márka modelljeiben mutatkoznak be, majd a BMW csoport további fő márkáinak termékeiben is megjelennek.A BMW i a széndioxid-kibocsátás városi környezetben nullára csökkentésének útján is élen jár. A project i keretében 2007 óta végzett kutató- és fejlesztőmunka eredményeképpen olyan forradalmi mobilitási megoldások alapjait sikerült lefektetni, amelyek különösen széles körben veszik tekintetben a világban zajló környezetvédelmi, gazdasági és társadalmi változásokat. A jövő mobilitásával szemben megfogalmazott egyéni igények és a globális elvárások közötti szükséges egyensúlyt a BMW csoport olyan egységes megközelítéssel kívánja megvalósítani, amelyet a BMW i márka testesít meg. A BMW i gépkocsik alapvetően a tisztán elektromos közlekedésre, illetve a plug-in hibrid hajtástechnikára összpontosító járműkoncepciójukkal tűnnek ki. Iránymutató formatervezés, intelligens könnyűszerkezetes építés, a vezetés a BMW modelljeire jellemző élménye és a károsanyag-kibocsátás nélküli mobilitás ötvözete, rendkívül precíz energiamenedzsment, valamint a természeti erőforrásokat kímélő, energiatakarékos termelés egyesül itt innovatív prémium karakterré.LifeDrive-architektúra a hajtásrendszer alumínium vázszerkezetével és szénszál-erősítésű műanyag utascellával: még vonzóbb és még könnyebb, optimális légellenállás mellettA BMW i modellek számára kifejlesztett, úgynevezett LifeDrive-architektúra ideális feltételeket teremt a tömegspirál megfordításához, illetve a modell-specifikus esztétikus formatervezés számára. A BMW i8 hosszúsága 4.689, szélessége 1.942, míg magassága 1.293 milliméter, a sportkocsikra jellemző arányokat kölcsönözve számára. E dinamikus karakter a hosszú motorházfedél, a jól látható aerodinamikai megoldások, a megnyújtott tetővonal, a karosszéria rövid túlnyúlásai és a viszonylag hosszú, 2.800 milliméteres tengelytáv révén érvényesülhet még hangsúlyosabban. A sportosság és a gazdaságosság ezen iránymutató kombinációja a BMW i modellek jellegzetes formai nyelvezetén vonzó módon jelenik meg a 2+2-üléses modell dizájnjában.A BMW i8 kiegyensúlyozott aerodinamikai harmóniája révén kiváló, mindössze 0,26-os légellenállási tényezővel (cw) rendelkezik. A karosszéria minden felületén pontosan kialakított légáramlások a legmagasabb fokú menetstabilitás és dinamikai képességek mellett gondoskodnak a légellenállás és a leszorító erők optimális összhangjáról.Intelligens könnyűszerkezetes építés – az alapkoncepciótól a legapróbb részletekigAz alumíniumból készülő Drive-modul és a szénszál-erősítésű műanyag (CFK) utascella (Life-modul) révén a BMW i8 esetében is maradéktalanul érvényesülhet az Efficient Dynamics stratégia részét képező könnyűszerkezetes építési koncepció. A könnyű és ütközésbiztonsági szempontból is optimális high-tech anyag, a szénszál-erősítésű műanyag alkalmazása minimum azonos szilárdság mellett mintegy 50 százalékos tömeg-megtakarítást tesz lehetővé az acél, és 30 százalékot az alumíniumkomponensekkel összevetve. E megoldással sikeresen egyenlíthető ki az elektromos motor és a magasfeszültségű töltéstároló többlettömege. A BMW i8 saját tömege 1.490 kilogramm alatt alakul, de a LifeDrive-architektúra kedvező hatást gyakorol az első és a hátsó tengely közötti tömegeloszlásra is. Az autóban mélyen és középen elhelyezett akkumulátoregység a tömegközéppont számára is hasonlóan alacsony és középre eső pozíciót biztosít, ezzel növelve hatékonyan az aktív biztonság színvonalát. A BMW csoport egyetlen más jelenlegi modellje sem rendelkezik ilyen alacsony tömegközépponttal.A lehető legmagasabb fokú mozgékonyság szempontjából mértékadó fontosságú az első és a hátsó tengely közötti harmonikus tömegeloszlás, amelyet a BMW i8 esetében közel a tökéletes, 50:50 arányhoz alakítottak a tervezők. A kompakt elektromos motor a sebességváltó-egységgel és a teljesítmény-szabályzó elektronikával közösen az elektromos gép által hajtott első tengely közvetlen közelében kapott helyet. A feltöltött belsőégésű motor szintén a lehető legrövidebb úton juttatja teljesítményét a hátsó tengelyre, ugyanis sebességváltójával együtt a BMW i8 hátuljában üzemel. A korszerű koncepciót a lítiumion-akkumulátor az autó közepében enyhén előretolt elrendezése teszi teljessé. Az alumíniumházba épített töltéstároló egység itt ütközésbiztonsági szempontból is optimális helyen működhet.
Címkék: 

Sima járású, új háromhengeres turbómotor az Opeltől

2013.08.07.
A 85 kW/115 LE teljesítményű kismotor már alul is nagyon nyomatékos, pöttöm méreteit meghazudtolva 166 Nm-t fejt ki 1,800 és 4,700/perc között. Az 1.0 SIDI Turbo (Spark Ignition Direct Injection) az egész működési tartományában nyomatékosabb az ugyanilyen teljesítményű, nagyobb lökettérfogatú motoroknál, miközben fogyasztása 20 százalékkal szerényebb az Opel jelenlegi 1.6-literes szívómotorjáénál.A jövőre az ADAM kisautóban, új, hatfokozatú sebességváltóval debütáló 12-szelepes 1.0 turbó egy három- és négyhengeresekből álló, 1.0 - 1.4 literes motorcsalád első tagja. Hatékonyságának kulcsa a modern technika, például a közvetlen befecskendezés, a változó vezérlés és a könnyű alumíniumblokk. Az Opel várakozása szerint nagyon takarékosak lesznek ezek a motorok, jóval 100 g/km alatti CO2 emisszióval.“Ennek a kis motornak a fejlesztésével nemcsak a fogyasztást és a CO2 emissziót akartuk minimumra leszorítani, hanem azt is szerettük volna megmutatni, hogy egy ilyen kis motor is lehet annyira kifinomult, mint a négy- vagy több hengeresek,” mondta Dr. Matthias Alt, az Opel kis motorjaiért illetékes főmérnök. “Csírájában fojtottuk el a háromhengeresekre jellemző kiegyensúlyozási-, zaj- és rezgési problémákat, és bízunk benne, hogy vásárlóinkat is kellemesen lepi meg az eredmény. Nagyon eleven és kulturált háromhengeres motor ez, amely nem csorbítja a vezetés élvezetét.”Osztályelső akusztikaA tervezők tiszta lappal indultak, így eleve kiküszöbölhették a háromhengeres motorok vonzerejét csökkentő „sántikáló” járást. Az alumínium présöntvény blokk éppúgy csökkenti a zajkisugárzást és a testhangot, mint a súlyt. A nagynyomású üzemanyagcsöveket és porlasztókat szerkezetileg elkülönítették a hengerfejtől, hogy minimális legyen a lüktetés átvitele, míg a szivattyút és a csöveket akusztikailag tökéletesítették. Fontos szerepet játszik az olajteknőben elhelyezett kiegyensúlyozó tengely is. Csendes, invertált fogazású lánc hajtja a főtengellyel azonos fordulatszámon, de ellenirányban.További akusztikai jellemző a felső és első motorburkolat, a szívócső és a vezértengely-ház optimalizálása, a főtengely szigetelése öntöttvas csapágyfedél-betétekkel, a sziszegésmentes turbófeltöltő és az acél olajteknő.Eredményképp egyrészt finomabban működik az új 1.0 SIDI Turbo a többi háromhengeresnél, másrészt csendesebb sok négyhengeresnél. Próbapadon például teljes gáznál, az egész fordulatszám-tartományban halkabb az ugyanilyen teljesítményű 1.6-literes benzines turbónál. Az autóban egyáltalán nincs szükség plusz zajszigetelésre, bonyolult motorfelfüggesztésre vagy segédvázra.Nagy teljesítmény és nyomatékErőnek sincs híjával az 1.0 SIDI Turbo, nyomatéka éppúgy meghaladja az Opel jelenlegi 1.6-literes szívómotorjáét, mint a 85 kW/115 LE csúcsteljesítmény.Konstrukciós remekmű a kis tehetetlenségű, vízhűtéses turbóval összecsavarozott kipufogócsonk integrálása az alumínium hengerfejbe. Ez is hozzájárult a töltőnyomás gyors felépüléséhez, már alacsony fordulatszámon. Az 1800/percnél leadott 166 Nm nyomatékmaximum csaknem 30 százalékkal nagyobb, mint ugyanilyen fordulatszámnál az 1.6-literes motoré.A hatfuratos porlasztók a hatékony égés érdekében a dugattyúk középvonalában állnak, a motor lélegzését változó vezérlés segíti. Változó szállítású olajszivattyú és kikapcsolható vízpumpa járul még hozzá a kedvező fogyasztáshoz.Új, súlytakarékos, hatfokozatú sebességváltóAz 1.0 SIDI Turbóhoz társított vadonatúj, hatfokozatú manuális sebességváltót közepes nyomatékokra méretezték. Mindössze 37 kilogramm a száraz súlya, körülbelül 30 százalékkal könnyebb a jelenlegi megfelelőjénél. Kompakt méretű is, a tengelyirányú hossz csupán 375 mm.Sok mindent vett át az Opel következő generációs váltóiból, ezért nagyon könnyen, rövid mozdulatokkal kapcsolható. Széles, aszimmetrikus fogprofilokat kapott, az első és a második fokozat háromszoros-, a harmadik és a negyedik dupla szinkronizálású, de szinkronizált a hátramenet is.Az új váltót több kis- és szub-kompakt Opel típusban használják majd, 220 Nm nyomatékig. 12-féle áttételskála és hétféle főáttétel közül enged meg választást.Az Opel hajtómű-megújítási programjának következő lépéseAz új 1.0 SIDI Turbo és a hozzá tartozó sebességváltó piaci bevezetése a következő lépés az Opel hajtómű-portfóliójának megújításában, amely három új motorcsaládot és 13 motort irányoz elő 2012 és 2016 között, egy sor új erőátvitellel együtt. A bemutatkozás a középméretű benzinesekkel és dízelekkel kezdődött, amelyekhez most csatlakozott a kis 1.0 turbó. Valamennyi a GM szentgotthárdi üzemében készül, közös futószalagon.Az új generációs Opel hajtóművek a nagyobb motorok erejét és finom működését ötvözik kis fogyasztással és CO2 emisszióval, megfelelve az ügyfelek elvárásainak.
Címkék: 

Nielsen: árelőnyt jelenthet a társadalmi cél támogatása

2013.08.07.
A Nielsen a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról végezett felmérést február-márciusban 58 országban - köztük Magyarországon - több mint 29 ezer fogyasztó megkérdezésével. A minta mindegyik országban reprezentatív az internet-használók kora, valamint neme szempontjából.Az MTI-hez eljutatott közlemény szerint a magyar fogyasztók 31 százaléka a felmérés előtti hat hónapban vett legalább egy árucikket vagy szolgáltatást olyan cégtől, amelyikről tudta, hogy közvetlenül juttat pénzt társadalmi törekvésekre, az európai átlag 27 százalék.    A felmérés készítői szerint e két adat arra utal, hogy magyar vásárlók pozitívabban viszonyulnak a vállalatok társadalmi célokat támogató programjaihoz mint az európai átlag.A felmérésből kiderült azt is, hogy földrajzilag jelentősen eltér a fogyasztók véleménye, például a Fülöp-szigetek, Thaiföld és Indonézia válaszadóinak kimagaslóan magas aránya, több mint kétharmada, Indiában pedig háromnegyede mondja, hogy hajlandó magasabb árat adni társadalmi felelősséget vállaló cégek áruiért.

Fejlesztés a Békés Drén Kft.-nél

2013.08.07.
A cég közleménye szerint a Békés Drén 2011-ben kötötte meg a támogatási szerződést, amely az idén májusban zárult, és nagymértékben javította a társaság versenyképességét.Az eszközbeszerzés keretében a speciális környezetvédelmi, víz- és mélyépítési munkálatokat végző társaság gépeket és eszközöket vásárolt. Ezeknek köszönhetően tovább bővült a Békés Drén szolgáltatásainak köre, illetve a speciális feladatokat rövidebb idő alatt tudja elvégezni.A projekt részeként új honlapot is készítettek, megújult a marketing stratégia, és a vállalati teljesítménycélok hatékonyabb megvalósítására képzéssel egybekötött szervezetfejlesztési terv készült.A több mint száz főt foglalkoztató társaság árbevétele 4,38 milliárd forint volt tavaly, némileg elmaradt a megelőző év 4,39 milliárd forintos teljesítménytől. A cég adózás utáni eredménye nagyobb mértékben csökkent, 512 millió forintról 343 millió forintra. Saját tőkéje 2,5 milliárd forintra emelkedett az előző évi mintegy 2 milliárd forintról.

E-útdíj: jövő hét közepétől lehet beadni a hiteligényt

2013.08.06.
Hozzátette: a KAVOSZ honlapján már nyilvánosságra hozták az útdíj hitel feltételeit tartalmazó általános szerződési feltételeket, a hirdetményt, a hiteligényléshez szükséges hitelkérelem nyomtatványokat, a mellé csatolandó okmányok listáját, hogy a vállalkozások fel tudjanak készülni a hiteligénylés beadására.    Krisán László hangsúlyozta: a KAVOSZ gyorsított eljárás keretében bírálja el a beadott kérelmeket. Így várhatóan augusztus 15. és 20. között meglesznek az első hitelbírálatok, a megkötött szerződések alapján a folyósítások is megkezdődnek a fuvarozó vállalkozások Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nél nyilvántartott számláira, amelyekről intézhetik az elektronikus útdíjfizetést.A hitelt csak kis- és középvállalkozások vehetik fel az általuk üzemeltetett, útdíjfizetésre kötelezett gépjárművenként maximum egymillió forint összegben, de egy vállalkozás akár több jármű után is igényelhet hitelt.Az igénybevételi feltételek között szerepel az is, hogy az igénylő nem lehet csődeljárás vagy felszámolás alatt, nem lehet lejárt köztartozása, nem lehet tartósan veszteséges, és nem szerepelhet a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) sem lejárt tartozással - hívta fel a figyelmet a vezérigazgató.    Krisán László kifejtette: a hitel nettó kamata 1 havi Bubor plusz 1,5 százalék, ami jelenleg 5,5 százalék nettó kamatot jelent, futamideje egy év, amely további két alkalommal hosszabbítható.    A kamatot és a díjakat a ténylegesen felhasznált hitelösszegre, és csak a használat idejére kell megfizetni, a hitelkeret feltöltődő, azaz gyakorlatilag bármikor rendelkezésre áll a futamidő alatt, amennyiben a vállalkozás azt folyamatosan visszafizeti - hangsúlyozta Krisán László, jelezve, hogy a hitelhez állami kezességvállalás és kamattámogatás is kapcsolódik.    A hitelügylet mögé a szerződött összeg 20 százaléka és a hitel 3 havi kamata együttes összegével egyező mértékű óvadék elhelyezése is szükséges, de ez az útdíj hitelkeretből is biztosítható. A hitel mögé nem szükséges semmilyen egyéb ingatlan vagy ingó - például a gépjármű - fedezet bevonása - tette hozzá Krisán László.
Címkék: 

A Skodától rendelt motorvonatokat a német vasút

2013.08.06.
A ZDF német országos közszolgálati műsorszóró társaság Heute.de hírportáljának keddi beszámolója szerint a DB AG 110 millió euró értékben rendelt a Skoda Transpontationtől kétemeletes motorvonatokat, amelyek a Nürnberg-Ingolstadt-München vonalon közlekednek majd 2016-tól.    Tavaly a német vasút 1,2 milliárd euró értékű keretszerződést kötött a Pesa Bydgoszcza nevű lenyel gyártóval, amely több mint 400 motorvonatot szállíthat Németországba.    A DB AG eddig főleg a Bombardiertől és a Siemenstől vásárolt járműveket, de gyakran támadtak problémák a partnerekkel. A Siemensnek például már 2011-ben le kellett volna szállítania az Inter-City Express (ICE) vasúti szerelvények új generációját, de a megrendelést még mindig nem sikerült teljesíteni.    A Skoda Transportation számára a német megrendelés komoly referencia, amely megnyithatja az utat más nyugat-európai piacok felé is - mondta Zdenek Majer, a cég értékesítésért felelős vezetője.  A Skoda Transportation elsősorban vonatokat és villamosokat gyártó cseh részvénytársaság, nem azonos a német Volkswagen konszernhez tartozó Skoda autógyártó vállalattal. A cégcsoport mintegy 25 ezer főt foglalkoztat, magyarországi érdekeltsége a Ganz - Skoda Electric Zrt.MTI 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója