Több mint három évtized után is bővíti kínálatát a Máté csoport

2022.09.30.
  Képre kattintva galéria nyílik! - Hiszünk abban, hogy van létjogosultsága és piaca a takarékos, praktikus járműveknek, hiszen olyan időszak elé nézünk, amikor bizony még a jól menő vállalkozások is folyamatosan monitorozni fogják a megtakarítási lehetőségeket. Nos egy olyan cég, amely szállítójárművével naponta kevesebb mint 100 km-t tesz meg, két tonnánál kisebb mennyiségű árút, gépet szállít, az elfog gondolkozni azon, hogy egy ilyen célra jócskán túlméretezett árúszállító helyett, a Porter több száz(!) változatának valamelyikét válassza. - magyarázza Máté Márton, aki mint ahogy mindig, ezúttal is személyes tapasztalatai alapján hozott döntést: sok száz kilométert megtéve, végig járva a Balaton térségét, magamon teszteltem először a Portert, és csak a saját tapasztalataimat követően kértem ki a kollégák véleményét és döntöttem a forgalmazás megindítása mellett, hangsúlyozza a hazai autókereskedelemben fiatalos, sportos megjelenése ellenére az egyik legendás veteránjának számító szakember.    A nagy szerelemmel, a Peugeot-tal kezdődött, majd a konszern társ Citroen-nel bővült, és a Ford forgalmazásával, a középdunántúli autókereskedelem egyik legfontosabbikává vált a Máté csoport, sem Siófokon, sem Bogláron, sem pedig Dunaújvárosban nem ült a babérjain. Máté úr és két nagyfia, a szintén gépészmérnök Gergő és Marci, a kezdetektől nyitottan viszonyultak az elektromobilitáshoz. Magyarországon az elsők között tanulták és taníttatták ki kollégáikat a villanyautózás tudományából. Ma már minden bázisukon villanytöltőkkel, akumulátor cserére és javításra is felkészült szakemberekkel várják azokat, akik a villanyautózás mellett döntenek. Talán ennek a jövő iránti nyitottságnak a következménye, hogy a Máté csoport néhány héttel ezelőtt megkezdte a patinás Nissan márka forgalmazását is.    Képre kattintva galéria nyílik!   - A Nissan a nagysorozatban gyártott villanyautók világelső márkája, de korábban is a megbízhatóság, a tartósság, a praktikum és a sportosság szinonímája volt világszerte, ezért megtiszteltetés és kihívás számunkra ennek az óriási átalakuláson, és megújuláson átmenő márkának a forgalmazása, - magyarázza Máté Márton hozzátéve: a Nissan hazai importőre szemében vélhetően érték volt az Autó Máté három évtizedes stabilitása és az a villanyautós tudásbázis és infrastruktúra, amit a Máté csoport az elmúlt években létrehozott. A harminc éves jubileum és a Krisztusi kor között eltelt két esztendő újdonságai ezzel azonban még nem értek véget. Szintén néhány hete kezdte meg a Máté csoport az egykori nagyhírű angol, de azóta kínai kézbe került MG márka forgalmazását. Rendkívül tetszetős kitűnő ár-érték arányú hi-tech villanyautók és megbízható, jól felszerelt, korszerű belső égésú motorral hajtott járművek szerepelnek a kínálatban, amelyek szintén minőségi, de racionális döntést jelenthetnek a magyar családoknak, valamint a hazai kis- és középvállalkozásoknak egyaránt - mondja Máté Márton, aki nem kis büszkeséggel beszél arról, hogy náluk szinte magától értetődő és zökkenő mentes volt a generáció váltás, két gépészmérnök üzletember fia egymással is kitűnő testvéri barátságban, ma már teljes kompetenciával képesek a jócskán megnövekedett és egyre szerteágazóbb autóipari, műszaki és kereskedelmi szolgáltatásokat nyújtó cégcsoport vezetésére.    Az Máté család autóipari tevékenysége 1991-ben Balatonbogláron kezdődött, ahol 1994-ben nyílt meg az első Peugeot márkakereskedés és szervíz, amelyet  egy újabb, a "Balaton fővárosában", Siófokon épült látványos "Peugeot palota" követett 2002-ben. Mivel Máté Márton, és két fia, ifj Máté Márton és Máté Gergely - szintén gépészmérnökök - ekkor már tudatosan regionális autópiaci szereplőként kívántak a Balaton régióban és a Közép Dunántúlon tevékenykedni, logikus lépés volt, hogy 2013-ban Dunaújvárosban is szeviz és autókereskedelmi bázist hozzanak létre, amely mára a hazai Ford hálózat egyik ékköve.    Képre kattintva galéria nyílik!   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Mercedes szélerőműparkot tervez a papenburgi tesztterületen

2022.09.30.
Mercedes szélerőműpark Papenburg Fotó: Mercedes A 2020-as évek közepéig kétszámjegyű, 100 megawattnál nagyobb teljesítményű szélturbinát kell telepíteni a telephelyre, ahogy a cég hétfőn bejelentette. Ezekkel a rendszerekkel a németországi Mercedes-Benz éves villamosenergia-szükségletének több mint 15 százalékát kell fedezni. Az autógyártó azt is fontolgatja, hogy fotovoltaikus rendszereket telepít a tesztterületre. A Mercedes-Benz 1998 óta végez kutatást és fejlesztést a mintegy 800 hektáros tesztterületen. A Mercedes kijelentette, hogy a projekttel hozzá kíván járulni az energetikai átálláshoz, és saját fenntarthatósági céljait követi. Papenburg polgármestere, VanessaGen (SPD) üdvözölte a projektet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

A Toyota szuperhibridje az év egyik legjobb motorja

2022.09.30.
Az 1924-ben alapított, azaz csaknem 100 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Ward’s Auto World szerkesztői 1995 óta rangsorolják és díjazzák az adott év tíz legkiválóbbnak ítélt hajtásláncát. A megmérettetésen azok a vadonatúj vagy érdemben átdolgozott hajtásláncok vehetnek részt, amelyek az adott időszakban sorozatgyártásban elérhetők az észak-amerikai piacon. Nincsenek teljesítmény-, lökettérfogat- vagy árkategóriák, minden hajtáslánc azonos esélyekkel indul a címért. A minősítés során a szerkesztők alapos teszteknek vetik alá a címért induló összes motort, megvizsgálva azok teljesítményjellemzőit és -leadását, valamint a zajok és rezgések minőségét, illetve szintjét (NVH). Emellett figyelembe veszik, hogy az adott hajtáslánc milyen innovatív tartalmat képvisel, illetve mennyire releváns az adott piacon. A szervezők 2020-ban Ward’s 10 Best Engines & Propulsion Systems-re bővítették ki a díj nevét, igazodva ahhoz a piaci realitáshoz, hogy egyre csökken a kizárólag belső égésű erőforrást alkalmazó hajtásláncok aránya. Ez igaz az idei válogatásra is: az első körben tesztre bocsátott huszonkilenc hajtási rendszer közül tizenhét valamilyen formában villanymotort is (vagy kizárólag azt) alkalmazott. A fennmaradó tizenkét jelölt között mindössze két szívómotor szerepelt, a többibe feltöltő (turbó vagy kompresszor) juttatott többletlevegőt, jól érzékeltetve az autóipar aktuális trendjeit. Ugyanezek az arányok a végső győztesek körében is érvényesültek. A tíz legjobbnak kikiáltott hajtáslánc közül mindössze három nem alkalmazott villanymotort; a fennmaradó hét közül pedig öt tisztán elektromos hajtású volt. Fontos megjegyezni, hogy a huszonkilenc eredeti nevező között szereplő mindkét hibrid hajtáslánc felkerült a Top 10-es listára, érzékletesen szemléltetve, hogy a tisztán belső égésű motorok már nem, az akkumulátoros elektromos hajtásláncok pedig még nem képesek maradéktalanul kielégíteni a szakemberek és a fogyasztók elvárásait. A két győztes hibrid modell egyike a Toyota Tundra pickup fedélzetén debütált i-FORCE MAX egység, amely a mezőny egyetlen öntöltő hibridjeként érdemelte ki a szakma legmagasabb rangú elismerését. A 3,5 literes, ikerturbós V6-os benzinmotort különleges villanymotor/generátor egységgel és tízfokozatú automata sebességváltóval társító i-FORCE MAX hajtáslánc 49 lóerős villanymotorja rövid ideig képes önállóan is mozgatni a gépkocsit. A 443 lóerő kombinált rendszerteljesítményű, 790 Nm maximális forgatónyomatékú hajtáslánc nem csak a 740 kg hasznos terhelhetőségű, 5 tonna vontatására hitelesített Toyota Tundra pickupban, hanem a Toyota Sequoia alvázas szabadidőjárműben, valamint a Lexus LX 600 luxusterepjáróban is megtalálható. A Toyota idén tizenkettedik alkalommal került fel a nagy presztízsű listára. 1996-ban a Toyota Avalon 3,0 literes V6-osa (1MZ-FE), 1998 és 2000 között három alkalommal 4.0 V8-as 1UZ-FE erőforrás bizonyult méltónak a címre. 2001-ben, majd 2004-ben a Toyota Prius 1NZ-FXE kódjelű, 1,5 literes négyhengeresének korszakalkotó képességeit ismerte el a szerkesztőség. 2006-tól 2009-ig minden évben díjat nyert a Lexus IS350-ben szolgálatot teljesítő, 3,5 literes V6-os 2GR-FSE erőforrás. 2010-ben ismét egy hibrid: az új Toyota Prius 1,8 literes 2ZR-FXE Dual VVT-i soros négyhengerese képviselte a gyártót a legjobb tíz között; ez a blokk 2016-ban megismételte diadalát. 2018-ban és 2019-ben ugyancsak hibrid rendszereket ünnepelt a világ: előbb az új generációs Toyota Camry A25A-FXS kódjelű, 2,5 literes erőforrását, utóbb a Lexus UX 250h-ban szolgálatot teljesítő, kétliteres M20A-FXS érdemelte ki az elismerést. Az idei, ismételt hibridgyőzelmet megelőzően pedig 2021-ben a második generációs Toyota Mirai hibrid üzemanyagcellás szedán 4JM villanymotorja, illetve a jármű komplett hajtáskoncepciója nyűgözte le a Ward’s Auto szerkesztőit. Fotó:  Toyota, Wardsauto.com További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Az Audi Hungaria továbbra is a Győri Filharmonikus Zenekar partnere

2022.09.30.
„Az Audi Hungaria számára magától értetődő a társadalmi felelősségvállalás és a helyi kulturális élet támogatása, mellyel hozzájárul a régió életminőségének további javításához. A Győri Filharmonikus Zenekar kiemelt képviselője a régió kulturális értékeinek, világszínvonalú előadásaival öregbíti városunk és vállalatunk jó hírét. Büszkeséggel tölt el, hogy tovább folytathatjuk sikeres együttműködésünket, és a következő három évben is a zenekar mellett állhatunk”, mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója átadja a karmesteri pálcát Alfons Dintnernek, az Audi Hungaria igazgatóságának elnökének A Győri Filharmonikus Zenekar kiemelkedő szerepet játszik a régió zenei és kulturális életében: a zenekart a 19. század második felében alapították, 1968-ban vált hivatásos együttessé. Alapítása óta szinte valamennyi európai országban és a tengerentúlon is számos sikeres koncertet adtak. A zenekar gazdag repertoárja nemcsak a klasszikus-tradicionális művekre terjed ki, hanem a könnyedebb műfajt is tökéletesen ötvözni szakmai képességeivel. Az AUDI HUNGARIA Zrt. 2015 óta főszponzora a Győri Filharmonikus Zenekarnak. Az Audi Hungaria a vállalat alapítása óta elkötelezett támogatója a régió kulturális életének. A Győri Filharmonikus Zenekar mellett a prémiumgyártó 2002 óta főtámogatója a világhírű Győri Balett társulatának. Emellett a vállalat számos kulturális rendezvényt és kezdeményezést támogat, mint például a Pannonhalmi Jazznyár koncertsorozatát és Győr városának nyári kulturális rendezvényeit.  
Címkék: 

Bucsi Attila Poznanban teheti fel a koronát az idényére

2022.09.30.
Eddig négy helyszínen nyolc futamot rendeztek a Swift Cup Europe 2022-es idényében, és mindegyik ugyanúgy zárult: Bucsi Attilát intették le az első helyen. A M1RA fiatal versenyzője Poznanban már nemcsak a bajnoki címre hajt, hanem arra a páratlan bravúrra is, hogy az év összes versenyét meg tudja nyerni. – Két dolog is különlegessé teszi a poznani hétvégét: egyrészt ez a szezonzáró, másrészt három futamot rendeznek – állapította meg Bucsi Attila. – Az eddigiek alapján az a célom, hogy 100 százalékos eredménysorral zárjam az évet, ami most még nehezebb lesz a három futam miatt. Ha az első kettőt sikerülne megnyernem, akkor a harmadikon még egyszer a nyolcadik helyről rajtolva kellene az élre törnöm. Egy újabb nagy kihívás, amit már nagyon várok. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző tehetség tavaly már körözött Poznanban, ahol akkor megnyerte az időmérőt és a három futamból kettőt is, egyen pedig a harmadik helyen intették le. – Régimódi pálya, ahol kevés a bukótér és a szalagkorlát, annál több a domboldal meg a homokbucka a pálya szélén. Ettől függetlenül kifejezetten élvezetes kör, jól lehet versenyezni és előzni rajta. Ugyan a pálya nem túl széles, de sok a kanyar rajta, amelyek előzési lehetőségeket nyújtanak a rövid egyenesek végén. A változatosság folyamatos koncentrációt követel – fogalmazott a M1RA és a HUMDA Acedemy pilótája, Bucsi Attila. A csapat másik versenyzője, Csermely Móric most először látogat Poznanba, ő személyes tapasztalatok hiányában szimulátoron igyekezett felkészülni a pályából. – Régi, technikás kör, szimulátoron élveztem vezetni rajta, remélem, hogy a valóságban is így lesz – árulta el a M1RA 16 éves versenyzője. – Mivel ez a pálya nem lézerszkennelt verzióban érhető el, ráadásul a hozzá használható virtuális autó fizikája sem a legjobb, nem vittem túlzásba a gyakorlást, nehogy rossz mozdulatok rögzüljenek. Ezúttal a szimulátorozás célja pusztán az egymás után következő kanyarok megtanulása volt.   Csermely jelenleg a Swift Cup Europe magyar és a junior értékelésének a harmadik helyén áll, de többet várt magától az első túraautós idényében, Poznanban szeretne az élmezőnyben csatázni a teljes mezőnyt tekintve is. – Először is szeretném átmenteni a tempómat a Slovakiaringről, ahol az szerintem már egész jól alakult. A szezon összessége miatt van bennem hiányérzet, de sokat tanultam és most bízom a pozitív lezárásban. Nincsen konkrét célkitűzésem, azt szeretném, hogy végre legyen meg az a tempó, amivel az élmezőnyben csatázhatok – fűzte hozzá Csermely Móric. A Swift Cup Europe lengyelországi fordulójának a programja: Péntek 12.40 – Szabadedzés 16.00 – Időmérő Szombat 9.40 – Első futam 14.05 – Második futam Vasárnap 11.15 – Harmadik futam   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Az EU bolondériái

2022.09.30.
Miközben egyre több hatáskört szerez magának az EU a tagállamok rovására, hasonló autoriter irányításra tör, mint Moszkva a szocialista táborban, egyáltalán nem mindegy, hogy ésszerűek, közérdeket szolgálók a döntései, vagy egy homályos eszme győzelmei a józan, normális intellektus fölött. Minap 378 szavazattal, 255 ellenszavazat és 42 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament, hogy a szexuális, illetve reproduktív egészséghez fűződő jog alapvető eleme a női jogoknak és a nemek közötti egyenlőségnek – ennek szellemében férfiak is szülhetnek. Nem akarom minősíteni a döntést, csak egyéb határozatokat helyezek ennek fényébe. Ha valaki közönséges őrültségnek tartja, vagy súlyos aránytévesztésnek, hogy erről egyáltalán kell-e szavazni földrészünk csúcsszervének, akkor kétségei támadhatnak egyéb „európai értékek” iránt, amelyekről szó sem volt, amikor beléptünk az Unióba. Nézzük az egész problémagubancot autós szemmel. Az EU egyik szent tehene a személyek és áruk szabad mozgása, amely elvileg szép alapelv, de válságos korunkban kontraproduktív, mert teret ad fölösleges fuvarozásnak (Portugáliából kamionnal Magyarországra szállított paradicsom), és kedvtelési autós utazásoknak, amelyek légkörszennyezők, apasztják földünk nyersolajkészletét, és importfüggővé tesznek. Mellékes, hogy az a kamion Euro 6-os vagy régebbi, 31 vagy 29 liter gázolajat fogyaszt száz kilométeren, hanem az számít, hogy egyáltalán elindul-e, vagy sem. Az egymással szembe robogó és ugyanazt fuvarozó teherautók áradatát kellene korlátozni, de szóba sem jöhet, mert pörgeti a fogyasztói társadalmat, miközben fenntarthatatlan. Ugyanezt mondhatjuk a nyaralási, sízési, hétvégi autózások kilométer-millióiról. Pár éve még akceptálhatók voltak az ilyen igények, de napjainkban egyre kevésbé. Törődik ezzel Brüsszel? Ugyan már… Humánus felfogású embernek nyilvánvaló, hogy amorális volt Ukrajna megtámadása, de kérdéses, hogy kötelező feladata-e az EU-nak, az erkölcsi elítélésen túl energiaháborút kezdeni Oroszországgal, amelynek olaj- és gázimportjától nagymértékben függ iparunk, közlekedésünk, mindennapi életünk. Napóleon, Hitler óta tudjuk, hogy az oroszokat fegyveres háborúval legyőzni nem lehet, és a Szovjetunió históriája megtanított, hogy gazdasági, politikai embargóval sem. Földrészünk irányító testülete mégis e mellett döntött, mire elapadt az olajszállítás, illetve a nemcsak energiahordozó, hanem egyben nélkülözhetetlen vegyipari alapanyag földgáz szállítása. Világosan látszanak a következmények: akadozik az autó- és műtrágyagyártás, hogy csak két ágazatot említsek, égbe szökik a benzinár, kevés is van belőle, a németeket felszólították, hogy kevésbé fűtsék otthonukat, zord tél elé néznek. Az Oroszország megleckéztetésére kitalált szankciók eddig nem érték el céljukat, de következményeik jobban fájnak nekünk, mint az oroszoknak. Mivel ez hónapok óta így van, és egyre szembeötlőbb, át kellett volna állni pragmatikus hozzáállásra, de ilyesminek jele sem látszik. Ha mi itt önégetést rendezünk, mint Csehszlovákia 1968-as „baráti” lerohanása ellen tiltakozva Jan Palach, attól megint nem hátrál meg a Kreml, csak mi magunk pusztulunk bele, vagy szerzünk súlyos sérüléseket. Bolondériának, vagy józan döntésnek tartsuk a belsőégésű motoros autók gyártásának betiltását és a teljes átállást elektromobilitásra, 2035-től? Igen! Bolondéria! Nem a villanyautóval van bajom, csak kellően nem megindokolt, erőszakos, elhamarkodott, piaci győzelmét meg nem váró elterjesztésével. Maga a jármű, folyamatos fejlesztések hatására, egyre kevesebb hátránnyal helyettesíti a kipufogósokat, de ha minden tényezőt beszámítunk, nyersanyagai kitermelésétől, feldolgozásától, a jármű gyártásán és használatán át a végső kiselejtezésig, akkor nem is annyira kedvezőbb az ökológiai mérleg, hogy feltétlenül megérné az egész hercehurcát. Bizonytalan, hogy lesz-e elegendő nyersanyag (például lítium) egy ilyen léptékű paradigmaváltásra, és ha lesz, milyen új kiszolgáltatottságokat okoz. További probléma, hogy miközben egyre nehezebben tud autót vásárolni és fenntartani a háborús inflációval is gyengített európai középosztály, még kevésbé lesz képes erre, ha csak sokkal drágább e-modellek közül válogathat. És honnan lesz megfelelő mennyiségű elektromos energia a töltésükre, mikor a nagyon okos németek leállították atomerőműveiket, és a franciáknál is csökkentett kapacitással működnek, mert az aszály miatt elapadt folyók vize nem elegendő a hűtésükre. A súlyához méltó átgondoltsággal fontolta meg közlekedési e-forradalmát az EU? A jelek szerint egyáltalán nem, ez is csak egy ideológia, csöbörből vödörbe jutunk vele, mert nem szünteti meg, hanem inkább erősíti a pazarló, minden individuális igényt, de legfőképp a globális nagytőke igényeit kielégítő állandó gazdasági növekedést, amely már visszaesésbe látszik fordulni. Zavartalan automobilizmus helyett zavaros autokrácia… Mit tehetünk e helyzetben? A szocializmusban Magyarország volt a legvidámabb barakk, legyen így az Európai Unióban is! Álljunk ellen bolondságoknak, amíg lehet, használjuk ki tagságunk előnyeit, amennyire tudjuk, és egyénileg próbáljuk a magyar ember kiskapukereső ügyességével kihozni a legtöbbet, legjobbat a szituációból.    

Ő Magyarország legjobb kamionsofőrje, 2 millió a jutalma

2022.09.30.
Különleges szombat volt, amikor nem csupán Magyarország 2022-es legjobb kamionsofőrjének örültünk, hanem egyben annak is, aki a magyar fuvarozókat képviselheti szakmai tudásával a nemzetközi DAF Driver Challenge 2023-as döntőjén. És ki lett a legjobb 2022-ben? A jubileumi születésnapját ünneplő „5 tengelyen-biztos kézzel!” közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai verseny győzteseként Kinczel Raimundot köszönthettük, a Kinczel Ferenc egyéni vállalkozás sofőrjét. A nettó 2 millió forintos fődíjat Óberling József r. ezredes, rendőrségi főtanácsostól, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője, az ORFK-OBB ügyvezető elnökétől, Füle Lászlótól a NiT Hungary elnökétől és Dittel Gábortól, a NiT Hungary ügyvezető főtitkárától vehette át. Raimund a nyeremény mellett a ’Best Truck Driver Hungary 2022’ címet is viselheti. A dobogó második fokára Dzsupin Dávid állhatott fel, a CSV Logistik Kft. tehergépkocsi-vezetője, aki egy 100.000 Ft értékű ajándékcsomagot vehetett át. A harmadik helyre Szemenyei Zoltán, a Szemi Autós-motoros Iskola munkatársa léphetett fel, akit pedig egy 50.000 Ft értékű ajándékcsomaggal köszöntött szintén Óberling József r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke, Füle László a NiT Hungary elnöke, valamint Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára. A különdíjak sem maradtak el idén! A Magyar Autóklub „A 2022. évi 5 tengelyen - biztos kézzel verseny legfiatalabb döntőse” díját Milovukovics Györgyi a Magyar Autóklub főtitkára adta át Dzsupin Dávidnak (1993), a székesfehérvári CSV Logistik Kft. gépkocsivezetőjének. A Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa szintén különdíjat nyújtott át a legjobb elméleti tudással rendelkező versenyzőnek, aki az augusztus 28-i, 30 kérdésből álló online teszt, illetve az elődöntőn megírt 20 kérdéses írásbeli teszt összesített pontszámai alapján a legjobb eredményt érte el. Szoros verseny volt, nagyon nehéz kérdésekkel, amelyen az összesen 50 kérdésből 36 helyes válasszal végzett, és ezzel „A legkiválóbb elméleti tudással rendelkező magyar kamionsofőr – 2022.” különdíjat nyerte Pethe Miklós, a tiszavasvári Agroman-gép Kft. gépkocsivezetője. A díjat Dr. Hatala József, a BM Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, a Magyar Autóklub elnöke, az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság Koordinációs Testületének tagja adta át Pethe Miklósnak. A zsámbéki drivingcamp Hungary tanpályája alapvetően is kihívás elé állítja a sofőröket. Ha megfűszerezzük ezt az „5 tengelyen-biztos kézzel!” szervezői csapatával, akkor garantáltak a váratlan fordulatok. A jubileumi tizedik döntő feladatairól és a versenyzők eredményeiről itt olvashat bővebben.                                                                   Ez a szombat nem csak a szurkolásról szólt! Nyolcadik alkalommal került megszervezésre az ingyenes közlekedésbiztonsági családi nap, amelyen minden kis- és nagy gyermek a szüleikkel együtt a közúti közlekedés alapszabályaival ismerkedhettek meg. A családi nap részt vevőire szórakoztató programok vártak, amelyeken keresztül játékosan sajátíthatták el a biztonságos közlekedés alapjait. Az elméleten túl, a gyakorlatra is volt terük és idejük a gyerekeknek az ORFK Balesetmegelőzési Bizottság jóvoltából: kétféle KRESZ park is várta a vállalkozó szelleműeket, hogy kamatoztathassák új tudásukat.                                                                          A kilátogató gyermekek és felnőttek megismerkedhettek a mentőautók és más különleges járművek világával is. Sőt! A jelenlévő egészségügyi szakembereknek köszönhetően megtanulhatták már az egészen apró gyerekek is az újraélesztés mechanikáját Köszönjük támogatóinknak az idei évben is hozzájárulásaikat, hiszen nélkülük nem lett volna maradandó és élménydús ez a verseny sem: A főszervező NiT Hungary-nek, a főtámogató ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságnak, a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramnak, a DAF Hungary Kft.-nak, a Hankook Tire Magyarország Kft.-nak, a Közlekedéstudományi Intézetnek, a Magyar Közútnak, a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.-nek, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nek és a Schmitz Cargobull Magyarország Kft.-nak. Továbbá partnereinknek: a Kamionsuli Kft.-nak és a NiT-Risk Biztosításközvetítő Kft.-nak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Spanyolországban zárul az idény

2022.09.30.
- A kamiont Franciaországból egyből Spanyolországba vittük, a csapat tagjai pedig a hét közepén keltek útra. Szeretnénk úgy rajthoz állni, mintha még semmi nem dőlt volna el, ezért a maximális pontszám megszerzése a cél most is. Norbi sorban dönti a rekordokat, mindig a leggyorsabb volt az időmérő edzéseken, 14 győzelmet aratott 2022-ben, és szeretné a hétvégén tovább növelni ezt a számot – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője. Fotó: HUMDA Erre minden esélye megvan, Jarama ugyanis fekszik Kiss Norbertnek. A HUMDA által is támogatott pilóta tavaly megnyerte a két főfutamot a pályán. A Madrid melletti, 3.8 km hosszú létesítmény 14 kanyarral és két hosszabb egyenessel rendelkezik.  Az utolsó versenyhétvégén a második helyért nagy csata várható, jelenleg Jochen Hahn vezet 12 ponttal Sascha Lenz előtt. A hazai környezetben induló Antonio Albacete is beleszólhat a küzdelembe, és Adam Lacko is szeretne dobogón végezni. Egy éve Kiss Norbert mellett André Kursim és Téo Calvet nyert, utóbbi Le Mansban aratott sikere nagy lökést adhat neki.   Szombaton és vasárnap is 2-2 versenyt rendeznek majd, az első nap 15.20-tól és 17.35-től, vasárnap 13.20-tól és 15.35-től. A futamokat az ETRC hivatalos csatornája élőben közvetíti. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Bemutatkozott az Opel Astra GSe és az Astra Sports Tourer GSe

2022.09.30.
Az Astra családból már ismerős kifinomult plug-in hibrid hajtásláncok a GSe autókban a komfort és az élvezetesen sportos vezetési tulajdonságok egyensúlyát kínálják, környezettudatos tiszta működés mellett. “Az Astra GSe és az Astra Sports Tourer GSe tökéletes új, dinamikus almárkánk bevezetésére, hiszen megjelenésük kiválóan összecseng vállalásunkkal, amelynek értelmében az Opel 2028-ra tisztán elektromos márkává alakul.” - mondta Florian Huettl, az Opel vezérigazgatója.       225 LE-s (165 kW) teljesítményével és 360 Nm-es forgatónyomatékával (WLTP1 vegyes fogyasztás: 1.2-1.1 l/100 km, CO2: 26-25 g/km; előzetes adatok) az Astra GSe és az Astra Sports Tourer GSe rugalmasságban, gyorsulásban és végsebességben is kategóriája élvonalába tartozik. Ugyanakkor az újdonságok szintén mércét állítanak vezetési élményben. Az Astra család többi tagjához viszonyítva a GSe-k nem csak agilisabbak, de pontosabban is vezethetők; kormányzásuk, felfüggesztésük és fékrendszerük gyorsan és kiszámíthatóan reagál a vezető minden utasítására. A sportos vezethetőség érdekében a GSe modellek újrahangolt futóművének hasmagasságát 10 mm-rel csökkentették. Ennek eredményeként az újdonságok közvetlen konkurenseikét felülmúló stabilitással és ívmeneti jellemzőkkel bírnak, különösen kanyarban fékezéskor, illetve - mint valamennyi Opel - nagy sebességnél, az autópályákon. A kormányzás sportos hangolása egyedi GSe jellemző, ugyanakkor a rugózás és a hidraulikus lengéscsillapítók speciális beállítása nem csak a dinamikus vezethetőséget, de a kényelmet is szolgálja. A lengéscsillapítók a KONI FSD (Frequency Selective Damping: frekvenciafüggő csillapítás) nevű rendszerét használják; más-más csillapítási karakterisztika tartozik a magas (futómű kontroll) illetve az alacsony frekvenciájú (karosszéria kontroll) rezgésekhez. A GSe modellek ESP beállításai szintén egyediek, a rendszer beavatkozási határát magasabbra emelték, hogy működése jobban illeszkedjen a dinamikus vezetési szokásokhoz. Céltudatos: határozott és letisztult Astra vonalak GSe stílusrészletekkel Az új Opel Astra a márka határozott és tiszta formai állásfoglalása, amelyet a GSe modellek egyedi részletei még céltudatosabbá formálnak. Kívülről a tisztán elektromos Manta GSe tanulmányautóról ismerős különleges vonalú, 18 colos kerekek, az egyedi első lökhárító, valamint a csomagtérajtó GSe emblémája is erősíti a dinamikus karaktert. Az utastérben az Alcantara huzatú első sportülések nem csak egyedi GSe-elemek, de AGR minősítésükkel tovább is öregbítik az Opelek legendás ergonómiájának hírnevét, különösen az Astra kategóriájában. Az Opel “GSe” jelölése korábban hagyományosan a “Grand Sport Einspritzung” (Grand Sport Befecskendezés) kifejezést rövidítette, például az Opel Commodore GS/E és az Opel Monza GSE típusokon. Ma a GSe azonban már az Opel csúcskategóriás sportos almárkája, így a rövidítés jelentése kifejtve “Grand Sport electric” (Grand Sport elektromos). Az élvezetes vezethetőség és a lokálisan emissziómentes használhatóság kombinációja révén az Opel GSe modelljei újradefiniálják a sportosság fogalmát. [1] Előzetes adatok a korábbi NEDC ciklust felváltó, valósághűbb értékeket szolgáltató WLTP (Worldwide harmonized Light vehicles Test Procedure) tesztciklus alapján. Az autók még nem elérhetők. A fogyasztás, a CO2-kibocsátás és a hatótáv értékei nem csak a jármű műszaki jellemzőitől függenek, hanem jelentős részben a vezetési stílustól és a környezeti jellemzőktől is. A közölt fogyasztási és kibocsátási adatok nem reprezentálják egy-egy adott jármű jellemzőit, és kizárólag az összehasonlíthatóságot szolgálják.     További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Vége az ukránok ingyenes utazásának Ausztriában

2022.09.30.
Az osztrák vasúttársaság honlapján ukrán nyelven is tájékoztatnak. Aíz Ukrajnából menekülőknek szombattól rendes vonatjegyet kell vásárolniuk, hogy A-ból B-be juthassanak. A legjobb esetben az ukrajnai menekülteknek havi 260 euróval kell beérniük. Nemcsak az étkezést, hanem a szálláson kívül minden mást is ebből kell finanszírozni. Már nagyon nehéz megélni. Sokan távoli régiókban találtak menedéket, és gyakran hosszú az út a legközelebbi szociális piacig. Ennek ellenére az alapszolgáltatás jó részét szombattól tömegközlekedési jegyekre kell költeni. Az ÖBB ( Osztrák Szövetségi Vasút) ezt már közleményben közölte. Változás a sürgősségi jegyben Ezt a „vészjegyet” az Ukrajnából lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek számára csak akkor adják ki, ha a Cseh Köztársaságból, Szlovákiából és Magyarországról meghatározott útvonalakon készülnek belépni Ausztriába. Ezután 24 órán keresztül folytathatják útjukat nyugat felé. Ez igazodik a többi európai vasutak szabályaihoz. Az ukránoknak október 1-től a Wiener Linien ( bécsi tömegközlekedés) is szükségük lesz jegyre. A honlapon az áll: "Az Ukrajnából elmenekült személyek szeptember végéig jegy nélkül használhatják a Wiener Linien hálózatot. Ennek bizonyítékaként az úti okmányok elegendőek." További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója