Jönnek az ultra gyorsan tölthető elektromos Lexusok

2022.05.30.
Az RZ 450e meghatározó mérföldkő a Lexus történetében. A márka első, kifejezetten elektromos hajtásláncra tervezett és fejlesztett modelljét egy sor további modell követi majd. Sportos kupékat és szedánokat, praktikus családi crossovereket és felső kategóriás SUV-okat egyaránt ígér a márka, köztük az LFA szupersportkocsi akkumulátoros elektromos utódját. A palettát kiegészítő modellek azonban nem azonos műszaki alapokra épülnek majd, árulta el Takashi Watanabe, a Lexus főmérnöke. Míg a Lexus RZ 450e elektromos rendszere 355V üzemi feszültséggel működik, a jövőben lesznek olyan Lexus modellek, amelyek több mint kétszer ekkora: hozzávetőlegesen 800V-os architektúrára épülnek. A nagyobb feszültség nem elsősorban a motorteljesítmény terén jelent előnyt, hanem az akkumulátor nagy teljesítményű, azaz minél gyorsabb töltését teszi lehetővé. A felső kategóriás elektromos konfiguráció műszaki paramétereit már véglegesítette a Lexus, arról azonban, hogy mely modellek kaphatják meg azt, és melyek épülnek a jövőben az RZ 450e kisebb feszültségű hálózatára, még nem szívesen osztanak meg információt. Takashi Watanabe támpontként annyit elárult, hogy várhatóan azok a típusok alkalmazzák majd a 800V-os architektúrát, amelyeket legalább 100 kWh kapacitású akkumulátorral szerelnek. Egy ekkora akkumulátor feltöltésénél ugyanis már komoly időveszteséggel jár, ha a rendszer nem kompatibilis a mindenkori legnagyobb teljesítményű töltőkkel. A Lexus főmérnöke szerint egyébként nem csak korai volna konkrét típusokról beszélni, de elhibázott is, mivel általános irányelv szerint egyedi alapon döntenek majd arról, hogy melyik modell melyik rendszert alkalmazza. Ez nagyban múlik például azon, hogy a típus elsődleges piacán milyen töltőrendszerek vannak elterjedve: míg az USA-ban a legtöbb villámtöltő teljesítménye nem haladja meg a 150 kW-ot, Európában nagyobb hajlandóság mutatkozik az ennél is erősebb, akár 350 kW-os villámtöltők fejlesztésére és telepítésére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Újabb nagy dobásra készül a BMW

2022.05.30.
A BMW Group a nagyteljesítményű akkumulátorcellák jövőbeni generációinak sorozatgyártási lehetőségeit egy hozzávetőlegesen 15 000 négyzetméternyi területen veszi sorra, amelynek kísérleti gyártósora arra is lehetőséget biztosít, hogy a mérnökök részletekbe menően elemezzék és értelmezzék a cellák értékteremtő folyamatainak lépéseit. A BMW Group jövőbeni beszállítói számára ez lehetővé teszi, hogy kifejezetten a müncheni központú vállalatcsoport preferenciái szerint állítsák elő az akkumulátorcellákat, a sorozatgyártást pedig a minőség, a hatékonyság és a költségek tekintetében egyaránt optimalizálják. A BMW Group jelenleg kizárja annak a lehetőségét, hogy házon belül ipari méretű akkumulátorcella-gyártást állítson rendszerbe. A BMW Group az akkumulátorcella-gyártó kompetenciaközpont kezdeti fejlesztési szakaszába mintegy 170 millió eurót fektetett be. A parsdorfi létesítményben körülbelül 80 munkatárs dolgozik majd. A BMW Group vezető akkumulátorcella-gyártóktól szerzi be a modelljeiben használt akkumulátorcellákat. Az értéklánc többi része – így az akkumulátorcellák előkészítése, az egyes modulok előállítása és a nagyfeszültségű akkumulátorok összeszerelése – házon belül történik. A hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiák alkatrészei a BMW Group nemzetközi gyártási hálózatának több létesítményében látnak napvilágot. A nagyfeszültségű akkumulátorok, az akkumulátormodulok és az akkumulátor-alkatrészek például Dingolfingban, Regensburgben és Lipcsében, a hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiák egyéb alkatrészei pedig az egyesült államokbeli Spartanburgben és a BMW Brilliance Automotive kínai gyárában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Hatalmasat esett a nagy teljesítményű e-rollerrel és még vádat is emeltek ellene

2022.05.30.
A férfi 2022. január 12-én délután Salgótarján lakott területén ittas állapotban vezette a beépített gépi meghajtású, 1600 W teljesítmény leadására képes elektromotorral felszerelt elektromos rollerét. Ittassága miatt egy járdaszegélynek ütközött, a járdára esve nyolc napon belül gyógyuló koponya- és arczúzódásos sérüléseket szenvedett. Szervezetében a balesetkor mintegy 2,5 ezrelék véralkohol koncentráció volt kimutatható, ezzel megszegte a KRESZ azon rendelkezését, hogy járművet csak az vezethet, akinek szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. A férfivel szemben a Salgótarjáni Járási Ügyészség ittas járművezetés miatt emelt vádat, pénzbüntetés kiszabását és a közúti járművezetéstől való eltiltását indítványozva. A közelmúltban az ügyészség több fórumon is tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy a gépi meghajtású rollerek ittas vezetése azonos elbírálás alá esik azzal, ha valaki gépkocsit vagy motorkerékpárt vezet ittasan. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Rangos formatervezési díjakat nyert a Continental SportContact 7

2022.05.30.
A legrangosabb nemzetközi formatervezési díjak közül kettőt is bezsebeltek az új hannoveri sportabroncsok: a Red Dot termék dizájndíjat, valamint az iF DESIGN kitüntetését. „Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy sportos zászlóshajó termékünk nemcsak a teljesítményével tudta meggyőzni az abroncsok rajongóit, hanem a világ minden tájáról érkező formatervezők is elismerték munkánkat ezekkel a díjakkal” – adott hangot örömének Enno Straten, a Continental EMEA régiójának abroncscsere üzletág stratégiáért, analitikáért és marketingért felelős igazgatója. A fejlesztés során a szakértő tervezők három fő cél mentén haladtak: az első, hogy a sikeres SportContact abroncsok hosszú sorának egy hiteles „következő generációját” fejlesszék ki; a második, hogy a kidolgozott innovációikat a lehető legjobb módon tegyék láthatóvá; a harmadik pedig, hogy a tervezési nyelvet a modern sportautókéhoz igazítsák. A 2022-es Red Dot díj 48 nemzetközi szakértőből álló zsűrije a „jó dizájn és innováció keresése” során szakszerűen, egyénileg és átfogóan értékelte a 60 országból pályázó termékeket a Red Dot díj termékdizájn kategóriájában. Csak azokat a termékeket díjazták, köztük a Continental SportContact 7-et is, amelyek kiemelkedő tervezési minőségükkel képesek voltak meggyőzni a szakértőket. A zsűri szerint az elismeréssel jutalmazott vállalatok pályamunkáikkal új mércét állítottak fel a formatervezésben, Dr. Peter Zec, a Red Dot kezdeményezője és vezérigazgatója pedig a következőképpen nyilatkozott a díjátadóról: „Ebben a versenyévben különösen döbbenetes volt az a kitörő kreativitás, amelyet a díjnyertes termékek képviselnek. Az, hogy még mindig vannak olyan dizájnok, amelyek formailag és funkcionalitásukban is képesek meglepetésekre, valóban lenyűgöző és dicséretes.” A sportos, ultranagy teljesítményű gumiabroncs továbbá a világhírű iF DESIGN védjegyet is megszerezte az idei évben, az „Autó/Jármű” kategória „Termék” tárgykörében jutalmazták. Az iF DESIGN díjat évente egyszer adja át a világ legrégebbi független formatervező intézménye, az iF International Forum Design GmbH. A SportContact 7 abroncs innovatív formájával és funkciójával lenyűgözte a 132 tagú független, nemzetközi szakértő zsűrit. A díjra nagy számban neveztek jelentkezők, a zsűritagoknak 57 ország csaknem 11 ezer pályaműve közül kellett kiválasztaniuk azokat, akiknek odaítélik az áhított minősítést. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ötcsillagos C40 Recharge

2022.05.30.
Az új teszteredménnyel folytatódik a Volvo Cars sikersorozata az Euro NCAP biztonsági vizsgálatain: az Euro NCAP által tesztelt, jelenleg kapható Volvo gépkocsik ugyanis egytől egyig ötcsillagos minősítést szereztek a szervezet biztonsági vizsgálatán. Az C40 Recharge különösen magas pontszámokat ért el az utasvédelem, valamint a vezetőtámogató rendszerek terén, köszönhetően annak a biztonsági alapfelszerelésnek, amely kiemelkedően gazdagnak számít a méretosztályában. Ezek a technológiák számtalan helyzetben nyújtanak támogatást és védelmet; többek között segítenek a vezetőnek észlelni és elkerülni az ütközéseket, a forgalmi sávban tartják a gépkocsit, és enyhítik a véletlen útelhagyás következményeit. „A biztonság terén mindig vezető pozícióra törekszünk.” – mondta Malin Ekholm, a Volvo Cars biztonsági központjának vezetője. „Ez annyit tesz, hogy autóink fejlesztése során a legszigorúbb normákat és előírásokat tartjuk szem előtt – ezek közül jó néhánynak a megalkotásában egyébként magunk is aktívan részt vettünk. Ezért bármelyik Volvo modell mellett döntenek, ügyfeleink mindig biztosak lehetnek abban, hogy szeretteikkel együtt a világ egyik legbiztonságosabb autójában utaznak.” A 2021-ben bevezetett C40 Recharge a Volvo Cars második tisztán elektromos típusa. Az elkövetkező évek során a Volvo Cars – az autóipar egyik legambiciózusabb villamosítási stratégiájának keretében – elektromos gépkocsik vadonatúj családját készül bevezetni. A hagyományos autógyártók közül a Volvo Cars a világon elsőként hirdette meg teljes körű villamosítás programját, amelynek keretében 2030-tól kizárólag tisztán elektromos járműveket készül forgalmazni. Ezek az akkumulátoros elektromos modellek várhatóan már 2025-ben a márka globális eladásainak 50 százalékát fogják kitenni. Összhangban a Volvo Cars azon célkitűzésével, hogy megőrizze pozícióját, mint a globális autóipar vezető biztonsági szakértője, az új generációs Volvo modellek a biztonság terén is új mércét állítanak majd. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Monacói Nagydíj: döntött az FIA a Ferrari óvásáról

2022.05.30.
Ahogy arról már beszámoltunk, Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat, mögötte a Ferrarival versenyző spanyol Carlos Sainz ért be másodikként, a harmadik helyet az összetett pontversenyben továbbra is éllovas, vb-címvédő holland Max Verstappen (Red Bull), a negyedik helyet pedig a monacói Charles Leclerc (Ferrari) szerezte meg. A futam után a Ferrari óvást nyújtott be, a csapat meglátása szerint ugyanis a kerékcsere után mindkét Red Bull-pilóta szabálytalanul tért vissza a pályára. Az olaszok azon a véleményen vannak, hogy Verstappen azért tudta a boxkiállás során megelőzni Leclercet, mert a bal első kerekével érintette a kijáratnál a záróvonalat, ami szabálytalan. A nemzetközi szövetség (FIA) végül úgy döntött: a Red Bull pilótája nem lépte át a vonalat, így maradt az eredeti végeredmény. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Óriási dugó az M7-esen! Négy kilométeren át torlódnak az autók

2022.05.30.
Baleset miatt mintegy négy kilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalán, Törökbálint térségében - közölte az Útinform hétfő reggel honlapján. Az autópálya 15-ös kilométerénél csak a leállósáv használható – tudatták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt írta, hogy a balesetben négy személyautó ütközött és egy ember megsérült. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nehéz jövő elé néznek a kis méretű prémiumautók

2022.05.30.
Mindez elsőre ellentmondásosnak tűnhet, hiszen éppen a kis méretű, könnyű autók fogyasztanak kevesebbet a nagy könyv szerint is, ugyanakkor, amit az Európai Unió, és persze sok egyéb más ország elvár, az a zéró emisszióra való törekvés, ami ekkora méretben egyszerűen nem kifizetődő. Minderről maga a BMW nyilatkozott most az Autocarnak, rávilágítva, hogy hamarosan eltűnhetnek a kicsi, elsőkerékhajtású bajor prémium modellek a piacról. Jelenleg az UKL platformra építenek mind a Mini modellek, mind a kisebb méretű BMW-k, és nagyon úgy tűnik, hogy nem terveznek utódot a padlólemeznek, hiszen 2027-re valamennyi belsőégésű motoros autónak minimum plug-in hibridnek kell majd lennie, legalább 50-60 km-es villanyos hatótávval, hogy teljesíteni tudja az elvárt CO2 adatokat. Azonban egy konnektoros hibrid nagyobb méreteket igényel a hatalmas akkumulátorcsomag miatt, amit a padlójában kell cipelnie. Egy kisebb kaszniba kisebb akksi fér, ami korlátozza az akkumulátor kapacitást, ezzel pedig a megtehető elektromos hatótávot. Mindezt úgy, hogy az elsőkerekes, prémium kisautók eladási számai alacsonyak a legfőbb piacokon, amilyen az Egyesült Államok vagy Kína. Jól látszik, hogy ma már nem elsősorban Európára, hanem az előbb említett két nagy piacra fejleszenek autókat a prémium gyártók, azonban a hatalmas metropoliszok ellenére sem kicsi hatchbackeket, hanem nagy szedánokat vagy SUV-kat vásárolnak ezekben az országokban. Egyelőre nem ismert, hogy mennyire lesz szigorú az Euro 7 szabályrendszer, de könnyen lehet, hogy a nyáron bejelentett intézkedések még gyorsabb átállást igényelnek majd a helyi kibocsátással nem rendelkező hajtásláncokra, ez pedig begyorsíthatja a kis méretű prémium autók eltűnését a piacokról. Az Audi például már be is jelentette, hogy az A1 gyártását hamarosan leállítják, és az Q2-re is hasonló sors vár. Mindkettőt az temette el, hogy elektromos hajtáslánccal nem lehetne őket kellően drágán adni. Ráadásul az új szabályrendszerben már a dízelek sem fognak tudni érvényesülni. Eddig mind a Mercedes A-osztályhoz, mind a BMW 1-hez kínáltak dízel hajtásláncokat, amik könnyedén teljesítették az EU által előírt 96 g/km-es CO2 adatot, azonban a kis autókon lévő alacsony nyereség már nem fogja tudni kompenzálni ezeket sem. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Éjjeli frontális ütközés – többen is megsérültek

2022.05.30.
Mint azt a police.hu írta, eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze két személyautó 2022. május 29-én 21 óra 45 perckor Csökmő és Szeghalom között. A baleset során többen is megsérültek. A helyszínelés és a műszaki mentés idején az érintett útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben, a forgalmat Füzesgyarmat felé terelték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója