Engedély nélkül repült az a helikopter, amely lezuhant a Tátrában

2024.05.30.
Ez a gép ugyanaz a gép, amellyel Filip Kuffa államtitkárt vitte a Kis-Fátrába. Kuffa ezúttal nem volt a fedélzeten – írja a Denník N. Azok a szemtanúk, akik látták, hogy a helikopter lezuhant a menedékház közelében, az ő elmondásuk szerint a pilóta megpróbálta a gépet a menedékház melletti helikopter-leszállóra irányítani. A Hunfalvy-hágónál egyébként hivatalosan csak június 1-jén nyílik meg, a téli szezonzárás. A szezonra való felkészülés már folyamatban van a helyszínen. Ebben az évben egy új kinti WC építése is szerepelt. Az eredeti latrinát 2023 őszén egy szélvihar tönkretette. Viktor Beránek, az egyik ott nyaraló szerint éppen az új vécé építését ünnepelték, amikor észrevették a helikoptert. „Nem voltak jók a repülési körülmények, sejtettem, hogy baj lesz” – mondta Beránek. A helikopter egy kis hómezőre esett, Beránek szerint ez volt a fedélzeten lévők nagy szerencséje. “Ha nekiütköztek volna a szikláknak, rosszabbul is végződhetett volna a történet.” Így történt a baleset A helikopterbaleset szombaton 19:00 és 19:15 között történt. Ekkor több szemtanú is ott volt a helyszínen. Elmondásuk szerint a helikopter a baleset előtt legalább egyszer átrepült a menedékház felett, és megpróbált leszállni a helikopter-leszállóra, amely a házikó közelében található. A gépen láthatóan problémák voltak. Amikor a pilóta nem érte el a szükséges magasságot, a gép jobbra fordult egy lejtős hómezőre, ahol borulni kezdett, és a légcsavarlapátok megkavarták a havat. A szemtanúk szerint a legénység tagjai később technikai problémákról beszéltek.    

Fókuszban a világűr: a Széchenyi-egyetemen tartották a távközlési világnap országos konferenciáját

2024.05.30.
A távközlési világnapot 1968 óta ünneplik május 17-én, tisztelegve a Nemzetközi Távközlési Egyesület létrehozásáról szóló alapító okmány 1865-ös aláírásáról. A dokumentumot 20 ország képviselői látták el kézjegyükkel, köztük Magyarország is. A jeles napról évről évre megemlékeznek a hazai távközlési intézmények, vállalatok és oktatási központok, az ünnepség helyszíne pedig hagyományosan a győri Széchenyi István Egyetem. Hagyományosan a májusi ünnepségen adják át a szakma legjobbjait elismerő dr. Magyari Endre-díjakat és a TDK-n távközlési témában kiemelkedően teljesített hallgatók NMHH különdíjait. (Fotó: Dudás Máté)   Az idén 15. alkalommal megtartott országos konferencián az intézmény nevében prof. dr. Horváth Zoltán, a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja köszöntötte a résztvevőket. Elmondta: hálás azért, hogy a győri egyetem adhatja az évente megrendezett távközlési tudástranszfer helyszínét, ahol a legújabb technológiák, a globális trendek, a fogyasztói érdekek és a szabályozási háttér változásainak megismerése a fő cél. „Intézményünk 1968 óta veszi ki a részét a távközlés oktatásából, azóta több szakember-generáció végzett már nálunk. Jelenleg az alapképzés keretein belül infokommunikációs specializáción lehet itt tanulni, ami mögött jelentős laborháttér áll az NMHH támogatásával. A villamosmérnöki mesterszakunkon szintén tervezzük infokommunikációs szakirány kifejlesztését” – fejtette ki. Az eseményen tiszteletét tette Karina Cessy, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union, ITU) rádiókommunikációs bizottságának mérnöke. A szakember köszöntőjében tolmácsolta            Mario Maniewicz, az egyesület elnökének szavait, és kiemelte: a világnap remek alkalom, hogy elgondolkodjunk az infokommunikációs technológiák gazdaságra, társadalomra és egyénekre gyakorolt hatásán. „A magyar ünnepség témája – az űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás – rámutat arra, hogy a világűr megismerése milyen fontos témája a modern világnak. A műholdak ma már nemcsak a klasszikus telekommunikációs területeken nyújtanak szolgálatot, hanem hasznukat vesszük például a mezőgazdaság, a bankszektor és a közlekedés terén is” – fogalmazott. A konferencián szakmai köszöntőbeszédet mondott dr. Lapsánszky András, az NMHH hírközlési elnökhelyettese, a Széchenyi-egyetem jogi karának tanszékvezetője. Kiemelte: a világnap lehetőséget ad egy olyan szakmai értekezésre, ami a hírközlés legaktuálisabb kérdéseit tárja fel. Ilyen az adat iránti igény megnövekedése, a kiberbiztonság, valamint az űrtávközlés. „Az utóbbi szerepe jelentősen felértékelődött az elmúlt évtizedben, hiszen a társadalom hatalmas igényt támaszt a hírközléssel szemben, amelyet a földi hálózatok már nem tudnak kiszolgálni. Segítségül kell tehát hívni a műholdas hálózatokat és szolgáltatásokat” – jelentette ki. Az ünnepségen kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is. Az elismeréseket idén Dr. Gschwindt András, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa és Petres István, az NMHH pécsi hatósági irodájának vezetője vehették át. Az esemény keretein belül adták át az NMHH különdíjait azoknak a fiataloknak, akik az idei Tudományos Diákköri Konferencián (TDK) hírközlési témában nyújtottak kiemelkedő teljesítményt. A kitüntetést a Széchenyi István Egyetem öt hallgatója, Cazco Arguello Katherine Alexandra, Tóth Máté Péter, Szűcs Ágoston Koppány, Eredits Dániel Norbert és Kosák Melinda vehették át.  

Harmincéves a Toyota RAV4, a világ első kompakt szabadidő-autója

2024.05.30.
A Toyota RAV4 a piaci bevezetésekor egymagában teremtette meg a kompakt szabadidő-autók szegmensét, áthidalva a hagyományos terepjárók és személyautók között akkoriban tátongó szakadékot. Maga a név a Recreational Active Vehicle (szabadidős aktív jármű) kifejezés rövidítése, a 4 pedig természetesen a négykerékmeghajtásra utal. Egyedülálló volt 30 évvel ezelőtt a RAV4 receptje, amely az összkerékhajtású járművek nagy hasmagasságát, magas üléspozícióját és robusztus megjelenését az alvázas konstrukció helyett egy könnyebb, jobb vezethetőséget és kedvezőbb fogyasztást biztosító, személyautós felépítésű önhordó karosszériával (és elöl-hátul független kerékfelfüggesztéssel) ötvözte. Egy hasonló modell ötlete már 1986-ban felmerült a Toyota fejlesztőcsapatában, amikor a tervbe vett városi terepjáró felépítéséről hosszas vitákat folytattak a mérnökök. Három évet kellett várni az első működő autó elkészültére, a RAV Four koncepciót az 1989-es Tokiói Autószalonon mutatták be. Bár csak egy dizájntanulmány volt, amelyből hiányzott egy valódi autó részletessége, de a közönség a mókás formája miatt meleg fogadtatásban részesítette. Nonaka Maszakacu főmérnöknek mégis nehéz dolga volt meggyőzni a Toyota többi részlegét arról, hogy egy olyan piaci szegmensben, amely még nem is létezik, sorozatgyártású autót kell létrehozni. A szabadidő-autó (SUV) kifejezés nem volt elterjedt, még az autós berkeken belül is sokan nehezen értették meg egy ilyen kompakt 4×4-es koncepcióját. 1991-ben azonban a Toyota mégis zöld utat adott a RAV4-projektnek, és végre elkezdődhetett az első generáció kifejlesztése. Egy ponton a projekt leállt, majd váratlan helyekről érkező beavatkozásoknak köszönhetően újjáéledt: a Toyota japán és európai értékesítési részlegei siettek Nonaka segítségére, mivel a piaccal való szoros kapcsolatuk meggyőzte őket arról, hogy eljött az ideje ennek az új típusú autónak. Újraindították a fejlesztést, és az 1993-as tokiói kiállításra már egy olyan RAV4 tanulmánnyal érkezett a Toyota, amely előrevetítette az 1994-es Genfi Autószalonon debütáló szériaváltozatot. Olcsóbbá tette a fejlesztést, hogy a RAV4 megalkotásakor a Toyota számos kipróbált és bevált alkatrészt használt fel saját polcairól. A kompakt méretű platform a Corollából, a motor és néhány hajtásláncelem a Camry/Carina modellből, a felfüggesztés és a sebességváltó pedig egyenesen az utcai raliautóból, a legendás Celica GT-Fourból származott. Az első generáció A Toyota RAV4 az 1994. márciusi világpremiert követően májusban jelent meg a japán és az európai piacon háromajtós, négyüléses modellként, amely kívül hordta a pótkerekét, mint az igazi terepjárók. Elpusztíthatatlannak ismert, kétliteres, 16 szelepes, 129 lóerős, négyhengeres benzinmotorja (3S-FE) a mindössze 3,7 méter hosszú és 1177 kg tömegű szabadidő-autót közel hot hatch szintű menetteljesítményekkel ruházta fel. Állandó összkerékhajtással a tapadással sem volt gond, a motor ereje precízen kapcsolható ötfokozatú kézi vagy négyfokozatú automata sebességváltón keresztül jutott el a négy kerékre. A komolyabb terepjárásra vágyók számára a zárható középső differenciálmű volt az egyetlen rendelhető extra, utcai jellege miatt a RAV4-hez felezőt soha nem kínáltak. A kompakt szabadidő-autó azonnal sikert aratott mind az újságírók, mind a kereskedők körében. Szerény ambíciókat támasztott a Toyota az új modelljével kapcsolatban, kezdetben csak évi 4500 darabos világszintű keresletre számított a cégvezetés. Viszont már az első hónapban 8000 megrendelés érkezett, így a gyártási mennyiséget azonnal meg kellett duplázni. A RAV4 kompakt mérete, kiszámítható, autószerű vezethetősége, meglepően jó terepjáró képességei és bőséges felszereltsége remek kombinációt alkotott. Csak két területet nem éreztek megfelelőnek a Toyota mérnökei: a hátsó lábtér és a csomagtér méretét (utóbbi 173 literes volt). Ennek megoldására a japán autógyártó 1995 márciusában piacra dobta az ötajtós modellt, amely 410 mm-rel volt hosszabb a háromajtósnál, és a tengelytávján is nyújtottak 210 mm-t. Ennek köszönhetően nem csak a második sor helykínálata nőtt meg (valódi ötszemélyessé téve az autót), hanem a csomagtartó is, amely már 407 liternyi helyet kínált az oldalra nyíló hátsó ajtó mögött. Bő másfél évvel az európai és japán bevezetés után, végül 1996 januárjában vált elérhetővé a RAV4 az Egyesült Államokban, az amerikai premier egybeesett az egész termékcsaládot érintő finom ráncfelvarrással. Ugyanebben az évben egy belépőszintű, elsőkerék-hajtású modellt is piacra dobott a Toyota, 1997-ben pedig egy teljesen elektromos verziót (RAV4 EV) is bevezettek, amelyet Kaliforniában és Japánban lehetett megvásárolni. A RAV4 EV nikkel-fémhidrid (NiMH) akkumulátora ötórás töltés után 160-190 km hatótávolságot biztosított. Az 1998-as modellévre a RAV4 egy jelentős ráncfelvarrást kapott, és 1998 februárjában bemutatták a mediterrán országokban igen kedvelt RAV4 kabriót is. A Toyota joggal állíthatja, hogy a RAV4 1994-es bevezetésével megteremtette a kompakt SUV-ok kategóriáját és piacát. Már az első, nem teljes évben világszerte 53 ezer darabot adtak el a típusból; a következő évben ennek a duplája került az utakra, 1996-ra pedig megháromszorozódott a kereslet. A RAV4 mind az öt eddigi generációjával nőttek a globális eladások, mára több mint 12 millió darab autót adott el a Toyota ebből a típusból, amelynek aktuális verziója sorozatban négyszer volt a világ legnépszerűbb szabadidő-autója.   Fotó: Toyota  

Dinamikus anyagmozgatás zéró kibocsátással

2024.05.30.
Az újonnan épült elosztó- és termelési központ öt hektáros tetőterületén elhelyezett napelemek nemcsak a helyszínen, hanem 1500 négyszemélyes háztartás számára is biztosítanak energiát. A Still az egyik legnagyobb - 49 ezer raklap tárolására alkalmas - állványrendszert szerelte fel a három csarnokban öt tűzszakasz határral. Főszezonban naponta akár 15 ezer megrendelést is feldolgoznak a Still elektromos- és raktári targoncáival. A Trotec GmbH, amelynek székhelye az Észak-Rajna-Vesztfália nyugati részén fekvő Heinsbergben található, több mint három évtizede gyárt és forgalmaz fűtési és légkondicionáló berendezéseket, valamint szerszámokat és mérőműszereket az ipar, a kereskedelem és a magánháztartások számára világszerte. A folyamatos növekedés időszakában az Alsdorfban található egykori elosztó raktár megtelt. A klíma- és fűtéstechnikai vállalat - amely nemrég bekebelezte a dániai Dantherm-csoportot is - ezért egy modern logisztikai és termelési központot építtetett Heinsbergben. Heinsbergben hét németországi raktárat vontak össze egyetlen telephelyen. Az új épületben 55 ezer négyzetméternyi nagytároló, gyártócsarnokok, irodahelyiségek és a legmodernebb IT-infrastruktúra található. Az új épület több szempontból is úttörőnek számít. Gondot fordítottak például az ergonomikus munkakörnyezet kialakítására, sok természetes fénnyel. Eközben a napelemek nemcsak magát az elosztóközpontot látják el, hanem 1500 háztartás számára elegendő áramot is termelnek. Intralogisztikai átszervezés Az új logisztikai központban a Still ergonomikus targoncái, valamint a legmodernebb hardver- és szoftvermegoldások még hatékonyabbá teszik az alkalmazottak mindennapi munkáját, és csökkentik a fizikai megterhelést. A korábbi telephelyek központosításának köszönhetően sikerült csökkenteni a működési költségeket, emellett a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével jelentősen javult az ökológiai lábnyom is. A számos rakodókapunál a be- és kirakodás szinte egyidejűleg végezhető, így a Trotec folyamatosan bővülő termékkínálatának is bőséges kapacitást biztosít. Az ellátási lánc folyamatainak optimalizálása érdekében a Still tervezte és telepítette az állványrendszereket, a hamburgi intralogisztikai szolgáltató szállította a feladatokhoz legmegfelelőbb elektromos- és raktári targoncákat is. Dirk Springmann, a Trotec raktárvezetője elmondta: "Naponta körülbelül 6 ezer megrendelést szállítunk ki. A napi üzletmenetünkkel párhuzamosan már sikeresen lezártunk egy első próbát, amelynek során 40 ezer raklapot helyeztünk át 1500 kamionrakomány segítségével az alsdorfi telephelyről az új heinsbergi logisztikai központunkba." Pontos szállítás csúcsidőben Forró nyári napokon a légkondicionálók iránti kereslet elérheti a napi 15 ezer megrendelést. A Still a szezonális kiszolgálás sikere érdekében nagyméretű behajtó állványos raktárrendszert telepített, amely 26 ezer raklap tárolási kapacitással rendelkezik. Az FM-X nyúlványos targoncák és az RX 20, valamint RX 60 villástargoncák, valamint a számos rakodókapu lehetővé teszik, hogy gyorsan ledolgozzák a rendelési csúcsokat. A behajtó állványos tárolás esetében a mély állványok lehetővé teszik, hogy több egységnyi raklapos árut tároljanak egymás mögött, két tartósínen. Ideális nyomásérzékeny áruk vagy szezonális áruk számára, mivel a raklapok hosszú ideig a sorokban maradnak. A széles folyosós raktárban az árukat az alsó polcokról autonóm OPX iGo neo komissiózókkal szedik ki. A targonca kutya módjára követi a kísérő munkatársat egyik komissiózási pozícióból a másikba. Az OPX iGo neo önállóan kerüli el a nem kritikus akadályokat, és finoman megáll, ha veszélyt érzékel. Az intuitív távirányítóval beállítható az OPX iGo neo kezelője számára az ideális komissiózási pozíció, azaz a teherautón lévő két raklap eleje, közepe vagy vége. Az OPX iGo neo még az állvány oldalát is képes önállóan váltani munka közben, akár távirányítással, akár a megfelelő targonca oldalán lévő segédkulccsal. A váltás után a targonca magától igazodik az állványok elrendezéséhez. A hibrid követésnek köszönhetően, amely a két mozgáskövető érzékelő kombinációja, az egyik a targoncán lévő lézerrel, a másik pedig a távirányítón lévő vezeték nélküli érzékelővel, az autonóm komissiózó mindig pontosan követi emberi kísérőjét, és mindig megbízhatóan reagál a környezetére. Az OPX iGo neo jelentősen csökkenti azt a távolságot, amelyet a kezelőnek rakományszállítás közben meg kell tennie, és akár 75 százalékos idő- és fáradságmegtakarítást is eredményezhet, mivel kevesebbszer kell fel- és leszállnia a kezelőnek. Az új logisztikai és termelési központtal a Trotec a kapacitásait növeli, miközben csökkenti ökológiai lábnyomát. A közeljövőben máris egy másik, a belső szállítás automatizálására irányuló projektet terveznek.  
Címkék: 

Lövések állították meg a kamionsofőrt, paprikaspray is előkerült

2024.05.30.
Szerda reggel 6 óra 13 perckor őrült üldözés zajlott a rendőrök és egy teherautó-sofőr között Kundl községnél, az A12-es körzetében. Egy autós hívta a rendőrség segélyhívó számát, miután egy fehérorosz teherautó Wattens óta folyamatosan az A12-es gyorsforgalmi sávban haladt, és "rendkívül veszélyes és meggondolatlan vezetési stílusban" zaklatta a többi közlekedőt. A Heute cikke. Képernyőfotó A rendőrjárőrök Münster közelében, Kufstein irányába a gyorsforgalmi sávban észlelték a kamiont, és bekapcsolták a kék lámpát és a szirénát. A 37 éves sofőr ezt követően minden megállási kísérletet figyelmen kívül hagyott, majd egy építkezés zárt területére is beszáguldott, közben letarolta a védőkorlátot. A járőröknek végül sikerült megállítaniuk a kamiont a Wörgl Ost kijáratánál. A 37 éves sofőr ismét el akart hajtani, ezért a beavatkozó rendőrök két lövést adtak le a levegőbe. A kamionsofőr csak ezután állt meg, de nyilván nem akarta megadni magát. Az elfogás során a rendőröknek paprikaspray-t is kellett használniuk.    

Autós Szakmák Tanulmányi Versenye - döntő pénteken Győrben

2024.05.30.
14 autós szakmát tanuló diákot és felkészítő tanáraikat várja az egyetem, mely nem csak otthont ad a versenynek, hanem perspektívát a jól teljesítő technikusoknak. Az Autós Nagykoalíció és az Autószerelők Országos Egyesületének csapatversenyén 262 diák közül került kiválasztásra 2 forduló eredményei alapján az a 14 fiatal, akik iskoláikat képviselik a megmérettetésen. A szervezők játékos vetélkedővel várják azokat, akik kipróbálnák az autószerelő szakmát. Programterv: 8:30 - Megnyitó 9:00 – Versenyindítás, 11.30-ig feladatmegoldás 11:30 – 12:30 - Ebédszünet 12:30 - Versenyfeladatok folytatása, 15.15-ig feladatmegoldás 16:00 - Eredményhirdetés

A Mercedes-Benz vadonatúj elektromos modelljeit ünnepli a Matchbox

2024.05.30.
„A Mercedes-Benz folyamatosan tágítja az elektromosautó-gyártás határait. Nem is tudnánk jobb módját kitalálni ennek a megünneplésére, mint egy exkluzív Matchbox öntött kisautó bevezetése. Ezzel pedig továbbra is azt hangsúlyozzuk, hogy elkötelezettek vagyunk az erőforrás-kímélő anyagok használata mellett és közös erővel haladunk előre egy fenntarthatóbb jövő felé vezető úton, miközben a rajongók számára megteremtjük a kedvenc autóik valósághű másolatait.“ – mondta Roberto Stanichi, a Mattel járművekért felelős globális vezetője. A Matchbox teljesen új, Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautója a Matchbox 2022-ben elindított “Egy jobb jövő felé vezetünk” kampányának folytatása. A kezdeményezés a zöldebb játékélményt támogatja azáltal, hogy beemeli az elektromos járműveket a vállalat termékkínálatába, illetve igazodik ahhoz a célkitűzéshez is, hogy 2030-ra mind a játékokhoz, mind azok csomagolásához 100%-ban újrahasznosított, újrahasznosítható vagy bioalapú műanyagot használjanak. Az év folyamán a Matchbox teljesen új, Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött kisautója a Matchbox Moving Parts-sorozatába is bekerül klasszikus szürke színben, mozgatható ajtóval, amely a hitelesség megteremtése és a valósághűség mellett további teret enged a történetmesélés számára is. Minden Moving Parts jármű újrahasznosított fémből és legalább 51%-ban ISCC-tanúsítással rendelkező műanyagból készül* A Matchbox vadonatúj Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás prémium változata korlátozott számban, kizárólag a MattelCreations.com oldalon keresztül vásárolható meg. A Matchbox szintén új Mercedes-Benz G 580 EQ technológiás öntött, mozgó alkatrészekből álló szériája pedig idén ősztől lesz kapható világszerte, így Magyarországon is.  

Fiatal tűzoltók vesztették életüket, a kamion lassítás nélkül rohant a járművekbe

2024.05.30.
Két mentőhelikoptert és három mentőautót küldtek a helyszínre. Két tűzoltó a baleset helyszínén életét vesztette, egy rendőrt pedig kritikus állapotban, mentőhelikopterrel szállítottak kórházba. A tragédia előtt a tűzoltókat egy félreállított, égő autóhoz riasztották az autópályára. A helyszínen volt az autópálya-rendőrség is, egy 42 éves rendőr az autóban ült, amikor a kamion belerohant a járművekbe, őt mentőhelikopterrel szállították kórházba. A történtek idején a járművek mellett állt egy rendőrnő is, ő könnyebb sérülésekkel megúszta, két tűzoltó viszont életét vesztette, a 27 és a 43 éves férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. A helyszínre még hétfőn este megérkezett az országos rendőrfőkapitány, az országos tűzoltóparancsnok és a belügyminiszter. „A pozsonyi légi mentőszolgálat helikoptere az autópályán szállt le, és azonnal megkezdte a többszörös sérüléseket elszenvedő, polytraumatizált, válságos állapotban levő páciens ellátását, majd altatásban a Kramárei Egyetemi Kórházba szállította” – közölte a szolgálat. „A trencséni légi mentőszolgálat a 27 éves, súlyosan sérült személy életét próbálta megmenteni, de minden erőfeszítés ellenére a helyszínen belehalt a sérüléseibe” – tette hozzá a mentőszolgálat. A Nový Čas a szemtanúkra hivatkozva azt írja, a lengyel kamion nagy sebességgel, irányváltoztatás nélkül rohant az út jobb oldalán lévő járművekbe. A kamion a szalagkorlát mentén tolta maga előtt az elsodort járműveket. A szemtanúk szerint a baleset borzalmas látvány volt, többen is igyekeztek segíteni. Egyelőre nem tudni, hogy a sofőr rosszul lett vagy elaludt vezetés közben.             

A Hableány-katasztrófa és a verőcei hajóbaleset áldozataira emlékeztek

2024.05.29.
Fotó: MTI/Lakatos Péter A 27 áldozatot követelő szerencsétlenség mellett az idén május 18-án éjjel bekövetkezett verőcei hajóbaleset hét áldozatáról is megemlékeztek - tartalmazza a két szervezet közös, az MTI-hez eljuttatott közleménye. "A Hableány sétahajó öt évvel ezelőtti tragédiája a magyar dunai hajózás történetének eddigi legsúlyosabb balesete. Bár a fél évtizeddel ezelőtt történtek és a mostani verőcei hajóbaleset nem összehasonlítható, arra azonban mindkét tragédia rávilágít, hogy a hivatásos hajósok mellett mindenkinek (...) szigorúan be kell tartania a vízi közlekedésre vonatkozó szabályokat" - idézték a közleményben Figler Zoltánt, a Személyhajósok Szövetségének főtitkárát. Varga Zsolt, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára arról szólt, a döntéshozóknak kiemelt felelősségük van abban, hogy a személyhajózással kapcsolatban olyan szabályokat alkossanak, amelyek maximálisan szem előtt tartják az utasok biztonságát is. A közlemény szerint Varga Zsolt ezzel arra utalt, hogy a két hajósszervezet szerint a Fővárosi Közgyűlés által legutóbb elfogadott, Duna-parti építési szabályzat kikötőbezárásokra vonatkozó passzusa komoly közlekedésbiztonsági veszélyeket rejt magában. A BRFK szintén a Margit hídnál, a Dunán emlékezett az áldozatokra. Terdik Tamás vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya és a BRFK vezetői idén is koszorú vízre bocsátásával rótták le kegyeletüket az áldozatok előtt - írták a rendőrség honlapján. Hozzátették, a megemlékezésnek szomorú aktualitást adott a 2024. május 18-án éjjel Verőcénél történt motorcsónak-baleset, amelyben heten vesztették életüket. Emlékükre egy-egy szál virágot engedtek a folyóba a budapesti rendőrök. Felidézték azt is: 2019. május 29-én este a Dunán észak felé haladó Hableány turistahajót néhány másodperc alatt a víz alá nyomta a hátulról nekiütköző szállodahajó. A Hableány fedélzetén 35-en utaztak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A folyóból mindössze hét embert sikerült élve kimenteni. A rendőrség a Duna 215 kilométeres szakaszát 19 hajóval fésülte át az esetleges túlélők, később az elhunytak után kutatva. Huszonhét holttestet találtak meg, egy embert eltűntté nyilvánítottak. A mentésben, a kutatásban, az elsüllyedt roncs kiemelésében és az ügy vizsgálatában is részt vett a BRFK több egysége - olvasható a közleményben. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Gyilkos tervek

2024.05.29.
Ha azt mondom, Derrick, mindenkinek azonnal beugrik Horst Tappert arcmása, szinte látjuk táskás szemeit, makulátlan megjelenését és maroknyi revolverét. De mi köze a gyilkossági csoport kitalált nyomozójának az Audinak és a BMW-nek is dolgozó tervezőmérnökhöz? Egy csodálatos karrier a járműiparban Claus Luthe 1932-ben született Németországban. Az ötgyermekes családba másodikként érkező fiú később a würtzburgi Voll karosszériagyár tanulójaként dolgozott, ahol főleg az autóbuszok arculati tervezésében vett részt. Innen azonnal a Fiat németországi vállalatához ment, ahol az 500-as modell orr-részének kialakításával foglalkozott – 1954-et írtunk ekkor, tehát Luthe még csak 22 éves. Az ötvenes évek második felében Claus Luthe már az akkor még az Auditól függetlenül működő NSU-hoz került, ahol a tervezési részlegen kezdett dolgozni olyan modelleken, mint a Prinz 4 és Wankel Spider. Ám a német gazdaság és benne a középosztály a hatvanas évek elejére már szépen erősödött, igény formálódott egy nagyobb szedán iránt. Claus Luthe és az NSU Ro 80 Így született meg Luthe tervezőasztalán az azóta legendássá vált és formatervezési mérföldkőnek számító NSU Ro 80-as, amely végül 1967-ben debütált a Frankfurti Autószalonon. Bár a járművet szélcsatornában nem tesztelték, légellenállási együtthatója így is 0,35 volt, ami abban az időben igen figyelemreméltó eredmény volt. Sőt, a motortéren átáramló levegő vizsgálatával, majd némi változtatással még ebből is le tudtak faragni egy századot. Az Audi 1971-ben vásárolta fel az NSU-t és Luthe még 5 évig erősítette a formatervezők csapatát. Dolgozott az 100-as Audi (C2) formatervén és annak kistestvére a B2 80-as modellen is. Ha kicsit jobban megfigyeljük, akkor Luthe munkáinak többsége óriási üvegfelületekkel operál, ahogyan ezt a 60-as évek korszelleme is diktálta. 1976-ban Luthe a BMW-hez igazolt, ahol azzal az eltökélt szándékkal kezdett dolgozni, hogy a gyártó autóiba még több stílust és kreativitást vigyen. Első teljes projektje az E28-as tervezése volt, amely végül az előirányzott 100 millió dolláros fejlesztési büdzsé négyszeresét emésztette fel. A BMW-nél egészen 1990-ig dolgozott és a korszak számos modellje hirdeti azóta is Luthe teherségét, de ekkor egy végzetes este egyszeriben véget vetett a fényes karrierjének. Megölte gyermekét Claus Luthe-nak négy gyermeke született házasságából. 1990 húsvétjának nagypéntekjén egy családi vita hevében megkéselte legidősebb, 33 éves fiát, aki belehalt sérüléseibe. Ulrich, az áldozat egyes források szerint drog-, mások szerint alkoholfüggő volt, amelyet édesapja végül nem volt képes tolerálni. Luthe-t bűnösnek mondták ki és 2 év 9 hónap börtönbüntetésre ítélték, amelyet végül nem töltött le teljesen. Ezt követően még dolgozott a BMW tanácsadójaként, de ez már egy teljesen más minőség a korábbi teljesítményéhez képest. A Derrick szál Herbert Reinecker, a 281 epizódod megélt bűnügyi sorozat írója állítólag egyetlen kivétellel minden részben kitalált történeteket jelenített meg a filmvásznon. Kivételt csak a Luthe ügyéhez kísértetiesen hasonló epizód jelent. Derrick és társa, Harry egy Luthe tervezte 5-ös BMW társaságában Hogy pontosan melyik az a rész, abban a magyar Derrick-rajongók sem jutottak egyelőre dűlőre. A vita most is zajlik a Derrick Club Hungary Facebook csoportban. Minden esetre érdekes, hogy a sorozatbéli müncheni nyomozópáros Stephan Derrick és Harry Klein mindig a bajor márka autóval mutatkoztak, azok javarészét pedig maga Claus Luthe tervezte. További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója