Autós videójátékok: tényleg jobb sofőrök a gamerek?

2024.06.02.
A magyar felnőttek 59 százaléka, a gyerekek 51 százaléka szokott valamilyen videójátékkal játszani. A videójátékosok száma évek óta stabil Magyarországon: körülbelül 3,5 millió felnőttről (18-65 év között) van szó. Igaz, ebben benne vannak az üresjáratban szókeresőzők, és azok is, akik akár alkalomszerűen, akár komolyabban e-sport-játékokkal töltenek időt – derült ki a Reacty Digital 2023-as kutatásából. A videójátékozást a legtöbben hobbinak tekintik, de vannak, akik kreatív, képességfejlesztő tevékenységnek tartják. A különböző korcsoportoknak megvannak a preferált játéktípusai: a 35 évnél idősebbek körében még a kirakós, szó- és kártyajátékok népszerűek, míg a fiatalabbaknál az akció-, kaland- és lövöldözős játékok. Bár erről nincs külön adat, sokan kedvelik a különféle autós játékokat: utcai autóverseny, Forma–1, valósághű kamionos küldetés – csak néhány példa a rengeteg játék közül.  Kérdés, hogy az autós, illetve a járművezetős játékok hogyan hatnak a valós vezetési képességekre? Valóban jobb sofőr lesz abból, aki a képernyő előtt is gyakorol? Pozitív hatások Több kutatás szerint a virtuális vezetés javíthatja a játékosok kéz-szem koordinációját, valamint a reakcióidejét. Az Amerikai Pszichológiai Társaság egy 2014-es tanulmánya arra jutott, hogy a videójátékok, különösen az akciójátékok, gyorsabb és pontosabb döntéshozatalt eredményeznek. Ezt a képességet kamatoztatni lehet akár a valós járművezetésben is, ahol a gyors reakcióidő, illetve a jármű precíz és határozott irányítása kulcsfontosságú. A videójátékokban látható összetett, háromdimenziós környezet javíthatja a játékosok térbeli tájékozódási képességeit. Ez szintén hasznos lehet sofőrként a való életben, amikor a környezetet és a különböző forgalmi helyzeteket gyorsan és pontosan kell értelmezni. A játékok továbbá elősegíthetik a gyors váltást a különböző gondolkodási és cselekvési módok között, ami hasznos lehet az olykor bonyolult és folyton változó forgalmi szituációk kezelésében.  A videójátékozás és a biztonságosabb közlekedés közötti kapcsolatot bizonyos szempontból alátámasztja az Auto Trader nemrégiben készült felmérése, amely szerint azok, akik az autóvezetős videójátékokkal játszanak, kisebb valószínűséggel gyűjtenek közlekedési büntetőpontokat. Egész pontosan a videójátékosok 15 százaléka számolt be arról, hogy van büntetőpontja, míg a nem játékosok körében csaknem a duplája, 28 százalék volt a büntetőponttal rendelkezők aránya.  Negatív hatások Arra is fény derült, hogy míg a videójátékosok 41 százaléka „kiválónak” minősítette a vezetési képességeit, a nem játékosoknak csupán 13 százaléka vélekedett magáról ugyanígy. Ez a magabiztosság bizonyos fokig akár indokolt is lehet, de rámutat arra a problémára, hogy a játékosok kockázatosabban viselkedhetnek a közlekedésben. Az egyik legnagyobb rizikó ugyanis az, hogy az autós videójátékok torzíthatják a játékosok veszélyérzetét. Hajlamosabbak lehetnek gyorsan és felelőtlenül vezetni, mivel a virtuális térben nincsenek valódi következmények. Bár az agresszív viselkedés és a videójátékok közötti kapcsolat vitatott, egyes kutatások szerint az erőszakos és versenyautós játékok növelhetik az agresszív viselkedés kockázatát. Persze nem lehet egy kalap alá venni az összes játékot: az autóvezetősök között is vannak erőszakosabbak, ahol a verseny és az ütközések növelhetik a játékosok frusztrációját és agresszióját; aztán léteznek egészen valósághűek is, amelyek a mindennapi autóvezetést próbálják utánozni, és készülnek egészen aranyosak, rajzfilmszerűek is. További kockázatot jelenthet, hogy a túl sok videójátékozás – akár autósról, akár másféléről van szó –  rossz hatással lehet a fiatalok iskolai teljesítményére, társas kapcsolataira, a túl sok képernyőidő miatt kevesebb időt tölthetnek más fontos tevékenységekkel, és akár függőség is kialakulhat.  A szülők feladata Bár a videójátékozás nem eleve elvetendő dolog, a szülőknek érdemes korlátozniuk a gyerekek játékidejét, hogy elkerüljék a negatív következményeket. Arra is figyelni kell, hogy milyen típusú autóvezetős játékkal játszanak a fiatalok: kerüljék azokat, amelyek erőszakosak vagy túlzott kockázatvállalásra sarkallnak, és inkább olyat válasszanak, amelyek fejlesztik a képességeiket vagy akár kimondottan tanulási-oktatási céllal készültek.  Nagyon fontos, hogy a szülők beszélgessenek a gyerekeikkel a valós közlekedési szabályokról és a közlekedésbiztonságról. Hívják fel a gyerek figyelmét, hogy a való életben a vezetés nagy felelősség, és súlyos következményekkel járhat a felelőtlen magatartás.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Ogier begyújtotta a rakétákat szombaton Szardínán, Tänak viszont lemaradt

2024.06.02.
A nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier 17,1 másodperces előnnyel kezdheti meg a „szuper vasárnapot”, miután a fordulatos szombat során négyszer változott, hogy ki vezet a versenyen. Ott Tänak sokáig úgy tűnt, hogy egyedüliként tartani tudja a francia tempóját, de aztán délután a csapat kérésére kissé visszavett, és az autóban sem érezte magát olyan kényelmesen, mint korábban.   Pedig a szerencse kezdetben Tänaknak kedvezett, amikor a péntek este vezető Ogier döntése, miszerint csak egy pótkereket vitt magával a reggeli gyorsaságikra, visszafelé sült el. Egy meggörbült felni miatt leeresztett a Toyota gumija, így a franciának a kerékcsere után három gyorsaságin keresztül ugyanazt a gumiszettet kellett használnia. Ogier és Tänak háromszor cserélt pozíciót, előbbi a nap felénél 3,5 másodperccel maradt le az észt mögött, amikor végre gumit lehetett cserélni. A délutáni, legendás Monte Lerno szakaszon azonban Ogier már nem óvatoskodott. Mivel Tänak tempója egyre csökkent (a 2019-es címvédő arra utalt egy szakasz végi interjúban, hogy biztonsági menésre utasította a Hyundai), a nyolcszoros világbajnok már egy gyorsasági után visszavette a vezetést, és délután a Toyota GR Yarisszal háromszor is szakaszgyőztes időt autózott. Egy jó vasárnap Ogier-nek a horvátországi és portugáliai győzelmek után zsinórban a harmadik sikert jelentheti, és azt, hogy ő legyen a Szardínia-rali történetének legeredményesebb versenyzője. „Ez egy hihetetlen nap volt összességében. Nagyon durva és nagyon kemény. A reggeli szakaszokon nem volt túl élvezetes vezetni, az egyik legdurvább körülmények között kellett mennünk, amit valaha láttunk. Ez tényleg a túlélésről szólt, és örülök, hogy ezt meg tudtuk tenni, különösen azután, hogy a nap első szakasza után elvesztettünk egy gumit. A délután teljesen más volt: sokkal kellemesebb volt vezetni. Visszatért az élvezet, és sikerült egy jelentősebb előnyt kialakítanom, szóval a mai este nagyon pozitív. Holnap szintén nehéz körülményekre számítunk, de akkor is szükségünk lesz némi sebességre, csak folytatni kell ugyanezt a megközelítést” – nyilatkozta az elégedett Ogier. Thierry Neuville 24 pontos előnnyel érkezett Szardíniára (Elfyn Evans előtt), és úgy tűnt, hogy növelni fogja ezt a különbséget, miután a szombati nap elején az ötödikről a harmadik helyre lépett előre. A dobogós reményei azonban szertefoszlottak, amikor a 8. szakaszon későn fékezett egy jobbkanyarban, és Hyundai-jával lecsúszott az útról. Bár az autó karcmentesen megúszta, felült a hasa a padkára, és nem mozdult többet önerőből. Kacuta Takamoto így az első háromba került, de a japán versenyző nem sokáig örülhetett: Toyotájában váltóprobléma lépett fel, ami a 9. szakaszon végzetesnek bizonyult, és kiesett. Az elöl zajló dráma megnyitotta az utat Dani Sordo (Hyundai) előtt, aki így felállhatott a képzeletbeli dobogóra annak ellenére, hogy nehezen találta meg a ritmust, közel két perccel maradt le csapattársa, Tänak mögött. A szintén önbizalomhiányos Evans pedig további 30,5 másodperccel volt mögötte. Grégoire Munster idén először került be az első ötbe az M-Sport Ford Pumával, míg a WRC2-t vezető Sami Pajari a hatodik helyet tartotta. A vasárnapi finálé Algherótól észak-nyugatra található, és kétszer két gyorsaságit tartalmaz. Természetesen a verseny a bónuszpontokat hozó Wolf Power Stage-el zárul, közvetlenül a Földközi-tenger partján. A négy szakasz össztávja 39,30 kilométer lesz. Az állás szombat este: 1 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2h39m43.2s 2 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +17.1s 3 Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +2m12.8s 4 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2m43.3s 5 Grégoire Munster/Louis Louka (Ford Puma Rally1 HYBRID) +5m28.8s 6 Sami Pajari/Enni Mälkönen (Toyota GR Yaris Rally2) +5m38.5s 7 Yohan Rossel/Benjamin Boulloud (Citroën C3 Rally2) +6m33.2s 8 Jan Solans/Rodrigo Sanjuan (Toyota GR Yaris Rally2) +6m45.2s 9 Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Škoda Fabia RS Rally2) +8m12.1s 10 Martin Prokop/Michal Ernst (Škoda Fabia RS Rally2) +8m22.1s További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A HUMDA lett az Országos Rally Bajnokság promótere

2024.06.02.
A nemzetközi sorozatokban sikerrel alkalmazott promóteri megközelítés a magyar autósportban, így a hazai ralibajnokságban is új, ezért a HUMDA ebben a formában történő belépése mérföldkőnek számít az ORB-t szervező Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) szempontjából is. A HUMDA céljai között szerepel a hazai bajnoki futamok biztonságának és színvonalának garantálása. Ennek érdekében az Ügynökség stratégiai együttműködésre törekszik azon érintett országos szervezetekkel, amelyek jelenleg is aktív szerepet vállalnak a rendezvények biztonságos lebonyolításában. A vállalkozások és szervezetek megszólítása szintén kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a bajnokságot támogató partnerek jelenléte elengedhetetlen a versenyek minőségi megrendezéséhez. Közben a szurkolókra is figyel az Ügynökség, a jelenlegi fanatikus nézőik mellé, új rajongói réteg megszólítása a cél. – Már az elnökválasztást megelőző kampány során is kiemeltem, hogy a promóteri szemlélet meghonosítása az egyik legfontosabb feladat a magyar autósport újjászervezése kapcsán. Ezt csak megerősítették azok a visszajelzések, amelyeket a hazai autósport szereplőitől kaptam és kapok azóta is. Óriási öröm számomra, hogy a rendkívül népszerű és nagyon színvonalas magyar országos ralibajnokságnak mostantól nem csak névadója, hanem promótere is a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. – árulta el Szujó Zoltán, az MNASZ elnöke. – Fontos, hogy az autósport különböző szakágainak versenysorozatait termékként is kezeljük, azokat folyamatosan fejlesztve emeljük a fogyasztói élményt, hiszen ma már öldöklő küzdelem folyik a szurkolók figyelméért és kegyeiért. Manapság szinte semmi nem adja el önmagát. Tudatosan, jól végiggondolt stratégia mentén kell építenünk a márkáinkat – tette hozzá az MNASZ elnöke. "Az MNASZ egyik legértékesebb, legpatinásabb márkája pedig kétségkívül az ORB, azaz az országos ralibajnokság. E tekintetben is a globális szervezet, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által kipróbált modellt követjük, hiszen a Forma–1-nek, a rali- vagy ralikrossz vb-nek is megvan a maga globális promótere. Valami hasonlót hozunk most létre idehaza is „kicsiben” a HUMDA felkészült csapatával szorosan együttműködve. Nem teljesen új ez itthon, hiszen például a szlalom országos bajnokságunkat is egy szervező-promóter partner szervezi, de most, a ralibajnokság promóteri szerződésének aláírásával szintet léptünk, ami igazi mérföldkő a magyar autósport és a szövetség történetében." – A HUMDA kiemelt célja, hogy hozzájáruljon a hazai bajnokság fejlesztéséhez, ezen belül is alapvetően a biztonság növeléséhez, ami kiterjed a nézőkre, a versenyzőkre és a hivatalos személyzetre is. Ezért a jövőben csak olyan szervezőkkel dolgozunk együtt, akik ezen célokért mindent megtesznek. Az elmúlt években sokat dolgoztunk azon, hogy a hazai ralisportnak itthon és nemzetközi szinten is méltó megbecsülésben legyen része, ehhez azonban elengedhetetlen a biztonság szavatolása, egy a jelenleginél jóval magasabb szinten - emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatóságának elnöke. "A promóteri szerepben nagyobb lehetőségünk lesz arra, hogy gyors és hatékony lépésekkel látványos eredményeket kényszerítsünk ki a szervezőktől. Mindent megteszünk azért, hogy az autósportok még nagyobb ünnepe legyen minden ORB-futam. A tartós fejlődésben kérjük minden szurkoló megértését és együttműködését a szabályok betartásában. Hosszabb távon persze sokkal nagyobb terveink vannak, olyan sportmarketing-megoldásokat alkalmazunk majd, amelyekkel minőségi, eladható termékké válhat még több néző számára a ralisport. Ezzel nagyobb nézőszámot és rajongói tábort tudunk majd elérni, ami tartósan hozzájárulhat a sportág fejlődéséhez." További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Robotkutyát használ gyártósorán a BMW

2024.06.02.
Mostanra biztos vagyok benne, hogy mindenki hallott már a BostonDynamics-ról, sőt, videót is látott már földöntúlian ijesztő robotjaikról, amik mesterien utánozzák egy ember vagy egy kutya mozgását. Nyilvánvaló volt, hogy az sincs messze, hogy ezeket a robotokat élesben is bevessék a legnagyobb cégóriások, és úgy tűnik, hogy angliai motorgyártó üzemében a BMW is hadrendbe állított egy BostonDynamics robotkutyát. A neve SpOTTO lett, ami tisztelgés a BMW egyik alapítója, Gustav Otto, és fia, Nicolaus előtt, aki feltalálta a négyütemű belsőégésű motort. SpOTTO feladata, hogy kiszagolja a mintegy évi 400 000 BMW és Mini TwinPower motort előállító gyártósoron előforduló problémákat. No, nem arról van szó, hogy lecsap az illegálisan dohányzó kollégákra, hanem inkább arról, hogy érzékeli, ha egy eszköz túlmelegedne vagy, ha esetleg valahol szökne a sűrített levegő. Köszönhetően vizuális, hang és hő érzékelőinek, amiket a hátára szereltek, képes minden hasonló problémát még azelőtt jelezni, hogy a gyártósort le kellene állítani miatta. SpOTTO képes megmászni a lépcsőket és a fontos adatokat azonnal továbbítani a központi számítógépekre, később pedig azt is szeretnék, ha képes lenne néhány analóg berendezést önmaga kezelni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Két megyére adtak ki figyelmeztetést zivatar és jégeső miatt vasárnapra

2024.06.02.
Ma délután, este északnyugaton, nyugaton, elsősorban a határ közelében (Sopron, Szombathely térsége) zivatarok is előfordulhatnak. A késő esti, éjféli óráktól nyugaton, délen néhol zivatar is kialakulhat - írta honlapján a HungaroMet Nonprofit Zrt. Érdemes megfogadni a rendőrség zivataros baleset-megelőzési tanácsait:     Számoljon a „vízen futás” veszélyével, a szokásosnál kisebb sebességgel vezessen!     A kormányt fogja stabilan, két kézzel!     Kerülje az intenzív fékezést, helyette inkább a gázelvételes, motorfékes lassítást alkalmazza!     Ilyenkor is ellenőrizze indulás előtt az autógumi bordázatát, kopott gumival ne közlekedjen! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Halálos gyalogosgázolással kezdődött a vasárnap

2024.06.02.
Frissítés: Az M3-as autópálya, Vásárosnamény felé vezető oldalán, a nagyfügedi pihenő után összeütközött egy személyautó és egy kisbusz. A 88-as km-nél csak a belső sávon halad a forgalom. Lassulásra, torlódásra számítsanak - írta fél 6 után az Útinform. Korábban írtuk: A 64-es számú főúton történt balesetben egy személygépkocsi gázolt el egy gyalogost, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A főúton a szemle ideje alatt időszakos forgalomkorlátozásra lehet számítani. Kérjük fokozott figyelemmel és körültekintően vezessenek! A Mezőszilas és Enying között történt halálos gázolásról az Útinform nem sokkal 5 óra előtt azt írta, hogy a helyszínen a forgalom félpályán halad. Forgalmi akadályra máshol is kell számítani. Az M3-as autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, lezárták a Szilas pihenőt, mert a 13-as és a 12-es km között a forgalmat a belső sávba terelik. A pihenőhely továbbra is üzemel, az M0-s autóútra áttérve, a Rákospalota-Fót csomóponton keresztül megközelíthető. Az M6-os autópálya Dunaújváros térségében, burkolatfelújítási munkák miatt, új terelést építettek ki, lezárták a külső és a leállósávot a Budapest felé vezető oldalon. A 67-es km-nél a Dunaújváros-Észak csomópontot is lezárták a főváros irányába. A terelőútra táblák hívják fel a figyelmet! Az M1-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, a 29-es km-nél lévő Zsámbék pihenőhelyen a benzinkút nem üzemel, szünetel az üzemanyag ellátás,  viszont a parkolóhely továbbra is használható.  

Magyar autódizájnerek

2024.06.01.
Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen nyílt meg a régió egyik legkorszerűbb járműtervezési műhelye, a MOME Mobility Design Lab, ahol a hallgatók a leginnovatívabb technológiákkal dolgozhatnak. Két oktató formatervező, Ruppert Dániel, és Húnfalvi András vezeti a programot, és avatott be a tudnivalókba. Az egyetem megújuló Járműtervezési Programjához kapcsolódó stúdiót Gorden Wagener, a Mercedes-Benz vezető designere és a MOME alapítványi elnöke közösen nyitotta meg. Apropója a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Mercedes-Benz húszéves együttműködése. A Mobility Design Lab a mobilitás jövőjét kutatja: az autók mellett drónok, hajók, motorkerékpárok és más közlekedési eszközök létrehozásával, valamint felhasználói élmény-tervezéssel foglalkoznak majd az itt tanuló hallgatók. Az új műhely megnyitása mérföldkő a régió leendő járműtervezőinek képzésében és versenyképességük növelésében. Az egyetem hallgatói a hagyományos agyagmodellezés mellett a legmodernebb high-tech eszközökkel is bemutathatják terveiket. A kiterjesztett és virtuális valóság (AR és VR) technológiák, valamint a digitális rajztáblák alkalmazásával lehetőségük nyílik elképzeléseiket, fejlesztéseiket korszerűen megjeleníteni, mint egy vezető autógyár designrészlegén.  Megtudtam, hogy a dizájner nem művész, hanem sokoldalúan képzett szakember, de értenie kell a művészetet, hogy hathasson arra, aki majd megveszi a terméket. Elnézve a hallgatók alkotásait, erősen futurisztikusak, szemlátomást nem praktikusak, de nem is ez a fő szempont. A Mercedes tehetségeket, humán tőkét keres. Ezeket lehet megcsillantani víziókkal. Nagy kérdés, hogy milyen lesz az automobilizmus egy vagy néhány évtized múlva, a Mercedes 25-40 éves távlatban gondolkodik. Hadd szárnyaljon a fiatalok fantáziája, megihlethetik a közeljövő tervezőit.  Nagyon szoros, gyakorlatias a kapcsolat Stuttgarttal. A Mercedestől minden szemeszterben jönnek vezető dizájnerek, és kéthetente találkoznak a hallgatókkal, oktatókkal, online konzultáción.   Alapképzési (bachelor) szakaszban, a harmadik évfolyamig, intenzíven foglalkoznak mikromobilitással, városi és városkörnyéki közlekedéssel, az „utolsó mérföldi” kézbesítéssel. Terveztek kicsire összehajtható e-rollert, és persze szintén elektromos motorkerékpárt, illetve drónokat is.  Ez nem a Mercedeses programhoz kapcsolódik, inkább csak kiegészíti azt, illetve lehetőséget ad azoknak a hallgatóknak is, kipróbálniuk magukat a mobilitás világában, akiknek nincsenek autótervezői ambíciói. A Mercedes projekteket ad ki a hallgatóknak, ezek fő célja a gyakorlat megszerzése. Persze az elképzelések a fiatalok agyában születnek, első megjelenésük egy skicc, azaz szabadkézi rajz. A skiccelést segíti a mesterséges intelligencia. A 3d modelleket egyelőre még mindenki magának építi fel különböző tervező szoftverekkel. Ezeket betáplálják számítógépbe, ahol a mesterséges intelligencia térbeli modellt rajzol, minden irányból megnézhető, forgatható, és változtatható. Amikor elégedett vele a hallgató, akár három dimenzióban kinyomtathatja, műanyagból, így már kézbe lehet venni, vagy elkészítheti agyagmodellként (jelenleg is ezen dolgoznak a hallgatók).  Milyen projektekről van szó? Nagyon széles a skála! Elsőként egy humanitárius elképzelést mutatnék be, a hatkerekű, nagy hasmagasságú, terepjáró, erdőtűzzel körülvett emberek mentésére, illetve bármilyen mentési akcióban jól használható lenne. A G-spirit, mint nevéből kitalálható, egy extrém terepjáró látomása, a talajra nem érő óriási pótkereke segíthet sziklákon, fatörzseken átjutni. Ami a kétkerekűeket illeti, valószínűleg sokaknak tetszene az aszfalton és földúton egyaránt otthonosan mozgó e-enduró motorkerékpár. Bevallom, zavarba jönnék, ha Indiának kellene megterveznem a közeljövő mobilitását. A másfél milliárd lakosú állam rohamosan jön felfelé, de ennek tudatában sem mernék ilyen utópisztikus gépkocsikkal előrukkolni. Hajrá fiatalok!  Hogy mennyire nem álmodozásról van szó, jól mutatja, hogy gyakornoki állást kapnak a legjobban teljesítő hallgatók. Egyik hallgató most készíti diplomamunkáját a Mercedesnél. Ugyanott több embert alkalmaztak már, néhányuk ott is maradt, de páran átnyergeltek más márkákra. Van magyar dizájner az Audinál, a BMW-nél, a Geelynél, a KIA-nál, a Renault Trucksnál (ez a cég állítja elő a Renault teherautóit), és a Volvónál.  Azonkívül, hogy magyar fiatalok bejuthatnak az autóipar féltékenyen őrzött dizájn-szentéjeibe, megvalósíthatják kreatív ötleteiket, és velük együtt Magyarország is szintet lép az autóiparban. Nemcsak futószalag mellett dolgoznak honfitársaink, hanem az autónak lelket adó dizájnját is meghatározzák, ami nagyon fontos, hiszen a vásárló többsége nem észérvek szerint választ, hanem tetszését, szívét követi. Nagy a felelősségük, ha egy divattervező kihoz egy ízléstelen szoknyát, jövőre eltűnik az utcáról, de egy vitatható dizájnú autó tízegynéhány évig ronthatja a városképet. Látogatásom után biztos vagyok, hogy a Budáról kirajzó tervezők szép és praktikus járműveket hoznak létre. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Mobility Design Lab egyedülálló intézmény Közép-kelet Európában, más országok csak irigykedhetnek.    

Veszteséges volt a Rába az idei első negyedévében

2024.06.01.
A jelentés szerint a negyedéves értékesítési adatok a piaci kereslet csökkenését mutatták, kiváltképp igaz ez a futómű üzletágra és az elsősorban mezőgazdasági piacra termelő hajtómű-üzletág forgalmi adataira. Mindkét leányvállalatnál valamennyi releváns földrajzi szegmensben meghatározó mértékű forgalomcsökkenés volt. A haszongépjármű piac esetében a 2023 második félévében látható megrendelésállomány-csökkenések 2024 első három hónapjában megjelentek a tényleges gyártási és értékesítési adatokban. A haszongépjárműveknél látható növekedési trendek csökkenésbe fordultak át 2024 első hónapjaiban, az év hátralévő időszakára valamennyi földrajzi és termék szegmens esetén további határozott keresletcsökkenés várható - összegez a jelentés. A Rába-csoport által realizált árbevétel 17 milliárd forintot tett ki az év első negyedévében, amely 3,3 milliárd forintos, 16,3 százalékos elmaradás az egy évvel korábban elért árbevételhez képest. A cégcsoportnál a tárgyidőszakban az üzemi tevékenység eredménye 558 millió forint volt a bázis időszakban realizált 509 millió forinttal szemben. A pénzügyi eredmény a tárgyidőszak folyamán 568 millió forint veszteséget mutatott, amely egyebek között tartalmaz 58 millió forint nettó kamatfizetést, valamint az árfolyamok növekedéséből eredő nem realizált hitelátértékelést 509 millió forint értékben. A Rába kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) az év első negyedévében 1 milliárd 182 millió forint nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi 1 milliárd 161 millió forinttal. A vállalatcsoport legnagyobb leányvállalata, a Rába Futómű Kft. 2024 első negyedévében 18,9 százalékos csökkenéssel, 11,1 milliárd forintos forgalmat realizált. A Rekard Kft. forgalma 736 millió forint, ez 56,8 százalékos visszaesés az egy évvel korábban elért értékesítési adatokhoz képest. A Rába Járműalkatrész Kft. első negyedéves árbevétele 3,1 százalékos növekedéssel elérte a 4,9 milliárd forintot, a Rába Jármű Kft. pedig 4,5 százalékos bővüléssel 255 millió forint értékesítési eredménnyel járult hozzá a csoportszintű teljesítményhez. A forgalomcsökkenés, valamint a gyártási költségekben állandósuló nyomás következtében a csoportszintű bruttó eredmény mintegy 737 millió forinttal csökkent, mértéke 2,9 milliárd forintot ért el. Az árbevétel arányos bruttó eredmény 0,9 százalékpontos csökkenéssel 16,8 százalékot tett ki. A Rába Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír 1395 forinton zárt szerdán. Az elmúlt egy évben a kereskedés maximuma 1575 forint, minimuma pedig 1110 forint volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Botrány az Alfa Romeo körül

2024.06.01.
Az Alfa Romeo új kompakt terepjárójának bemutatása után heves vita kerekedett a Stellantis és az olasz kormány között. A kiindulópont az autó neve. Az SUV-nek eredetileg a Milano nevet adták a keresztségben. Csakhogy ebbe belekötött Adolfo Urso vállalkozási miniszter, aki a jogszabályokra utalva állítja, hogy a Stellantis választása sérti az olasz törvényeket. Ugyanis a Milano teljes egészében Lengyelországban készül, tehát nem lehet neki olasz nevet adni, mert ez félrevezeti a fogyasztókat. Urso azzal is érvelt, hogy az Alfa Romeo az olasz történelmet és kultúrát idéző márka, a stílus és a formatervezés szimbóluma, de ha külföldön gyártják, az fontos kérdéseket vet fel az olasz hangzás fogalmával kapcsolatban. „A Made in Italy-nak tulajdonított érték valóban megérdemelt legyen és ne gyengüljön a potenciálisan félrevezető marketingstratégiák által” – hangoztatta. Jean-Philippe Imparato, az Alfa Romeo vezérigazgatója szerint viszont nincs jogi ellenjavallat arra, hogy olasz nevet adjanak egy külföldön gyártott autónak. Mégis, úgy döntöttek, hogy megváltoztatják azt. „Nem vagyunk kötelesek erre és relevánsabb aktuális kérdések is vannak, mint egy új autó neve, de meg akarjuk őrizni azokat a pozitív érzelmeket, amelyeket termékeink mindig generáltak és szeretnénk elkerülni a vitákat” – nyilatkozta. Mellesleg, a kormány bírálja a Stellantis azon döntését, hogy a termelést Olaszországból áthelyezi, egyszerűen azért, mert így a vállalat kevesebb adót fizet és fontos gazdasági jövedelmet vesz el az államtól. A Stellantis szerint viszont a választás kényszerű és a kormány hibája, mert Olaszországban nincs elegendő támogatás az elektromos autók vásárlásának ösztönzésére. Carlos Tavares, a 16 márkát összefogó autókonszern vezérigazgatója hozzátette, hogy az új SUV gyártása Lengyelországban lehetővé teszi a kiskereskedelmi ár 10 000 euróval történő csökkentését. Forrás: ilsole24ore.com, ilpost.it      

125 éve alapították a FIAT-ot

2024.06.01.
A torinói gyár tetején döntött kanyaros ovál tesztpálya volt A ló nélküli jármű előállításával foglalkozó gyár alapító okiratát július 11-én írták alá, a cég kezdőtőkéje 800 ezer líra (mai értéken mintegy négymillió euró) volt. Ügyvezető igazgatónak 1902-ben a befektetők közül eltökéltségével, előrelátásával kiemelkedő Giovanni Agnellit, Villar Perosa kisváros polgármesterét választották meg. A cég az első évben nyolc autót készített, majd 1900-ban megnyílt gyára, ahol 150 ember 30 darab két-három üléses járművet készített. Az ovális, kék alapú Fiat emblémát 1904-ben kezdték használni, lecserélve az első modelljeik burkolatán szereplő, rokokó stílusú sárgaréz pergament, amelyen még a cég teljes, kézzel gravírozott neve volt látható. A gyár gyorsan terjeszkedett, a termékskálára a személyautók mellé felkerültek a könnyű haszongépjárművek, a hajómotorok, a teherautók és a villamosok, az első Fiat személyautót 1903-ban exportálták az Egyesült Államokba. Az elsők között gyártottak akkumulátorral felszerelt autókat, továbbá a Fiat szabadalmaztatta a kardántengelyt. A repülőgép-motoros Mephisto sebességrekordokat döntött a századfordulón Az I. világháborúban a Fiat a hadsereget látta el járművekkel, repülőgépmotorokkal, a háború utáni válságból új modellekkel, az első négyüléses autóival lábalt ki, olyannyira, hogy 1920-ban az olasz piac 80 százalékát uralták. 1922-ben fejeződött be a Lingotto üzem, a kor legnagyobb európai gyárának építése, amelynek tetején próbapálya működött. A harmincas évek közepén jelent meg az a két típus, amely megváltoztatta Olaszország arculatát: az alacsony fogyasztású Balilla és a Topolino, e törpeautót 1955-ig gyártották. 1937-ben kezdődött el a Mirafiori üzem építése, amelynél az ipari üzemszervezés legfrissebb újításait alkalmazták. Fiat Topolino, ami kerékre tette Olaszországot A II. világháború alatt a Fiat az olasz és a német hadsereg számára készített katonai járműveket és repülőgépeket, a hadászati célpontból is jelentős gyár a szövetségesek bombatámadásaiban súlyosan megrongálódott, a teljes újjáépítés csak 1948-ra fejeződött be. Az 1950-es évek második fele, az olasz "gazdasági csoda" időszaka példátlan bővülést hozott a Fiat számára is, 1955-ben jelent meg a farmotoros 600-as, 1957-ben az új 500-as, e kisautók tömegek számára váltak elérhetővé. Fiat 500 A cég vezérigazgatója 1963-ban Giovanni Agnelli unokája, Gianni lett, aki 1966-ban vette át a tényleges vezetést. Agnelli, akit "Az Ügyvédként" emlegettek, átszervezte a már évi 1,6 millió gépkocsit gyártó, 350 ezer embert foglalkoztató birodalmat. Terjeszkedésbe kezdett, üzemeket telepített az elmaradott déli országrészbe, a Fiat megjelent Brazíliában, Kínában, gyárat hozott létre a Szovjetunióban, ahol Lada néven gyártották a 124-es módosított változatát, licence alapján készültek a Polski Fiatok és a Zastavák. Az Olaszország koronázatlan királyaként emlegetett Agnelli a modern olasz történelem leggazdagabb embere volt, aki érdekeltségei révén az olasz GDP 4,4 százalékát tartotta ellenőrzése alatt. Fiat Panda A nyolcvanas évek - jórészt az Uno elképesztő sikerének köszönhetően - a Fiat diadalmenetét hozták, a cég az olasz tőzsde történetének legnagyobb tőkeemelését hajtotta végre, felvásárolta a konkurens márkákat (egyebek között az Alfa Romeót és a Ferrarit), áruházlánc, napilap, biztosító tulajdonosa is volt. A vállalatcsoport 1993-ra mégis súlyos pénzügyi helyzetbe került, ebből a költségek visszafogásával és a fejlesztés előtérbe helyezésével lábaltak ki. Agnelli 1996-ig vezette a céget, a család továbbra is a részvényeinek 30 százalékát birtokolta. Fiat Uno A Fiat a kétezres évek elején történetének legsúlyosabb válságát élte át, négy éven át veszteséges maradt, de a vezetés hatékonyabbá tételével, a Fiat Punto sikere révén ismét nyereségessé vált. A világméretű pénzügyi-gazdasági válság idején előre menekült, 2009-ben megszerezte a lényegében csődbe jutott Chrysler, a harmadik legnagyobb amerikai autógyár részvényeinek 20 százalékát, majd öt év alatt a Chrysler teljes tulajdonosa lett. Az új Fiat 500 2007 óta a mai napig készül Lengyelországban A Fiat-Chrysler 2021 januárjában fuzionált a francia PSA csoporttal. Az így létrejött, amszterdami székhelyű Stellantis a Toyota, a Volkswagen csoport és a Hyundai Motors után után a világ negyedik legnagyobb autógyártója, a mintegy 400 ezer alkalmazottat foglalkoztató, 190 milliárd eurós bevételű autóipari konszern 14 autómárkát gyárt, köztük a Fiatot is, a vállalatcsoport elnöke John Elkann, a Fiatot alapító Agnelli család örököse. A mai modellek A csoport tisztán elektromos modellje, a Fiat 500e minden idők legtöbb díjjal kitüntetett Fiat modellje: 2020-as európai bemutatkozása óta 10 országban 43 nemzetközi elismerésben részesült. Idén februárban első észak-amerikai szakmai díját is elnyerte: a Green Car Journal a 2024. év zöld városi autója címet adományozta a modellnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója