Családi villanyautókon dolgozik a Lotus, az első már jövőre érkezik

2021.09.14.
A kínai Geely tulajdonában lévő hetheli központú brit gyártó elkezdte kínai gyárának építését Wuhanban, ahol 2022-től kezdve egy teljesen új modellcsalád készül majd, kezdve a Type 132 kódnéven fejlesztett szabadidő-autóval. A 900 millió fontba, azaz kb. 365 milliárd forintba kerülő beruházás eredményeként nem csak egy gyártóüzem létesül az ázsiai országban, de a Lotus Technology új központja is egyben, ahol kizárólag elektromos autókat fognak fejleszteni. Az egymillió négyzetméter alapterületű, évi 150 ezer autós kapacitású (Hethel 15-szöröse) wuhani gyár 2021 végén, a fejlesztőközpont azonban csak 2024-ben nyit meg. Ez lesz a világ első autógyára, amelyet „integrált, intelligens tesztpályával” látnak el, ami azt jelenti, hogy az autók önvezető módban is képesek lesznek haladni rajta, akár 230 km/h-s sebességet is elérve. De képesek lesznek a 16 kanyarból álló pályát elhagyva önállóan a szervizálláshoz is menni, ha állításra vagy töltésre lenne szükségük. A Lotus megerősítette, hogy a következő öt évben három Kínában gyártott villanyautót fognak bemutatni, a Type 132 SUV után egy évvel, 2023-ban érkezik majd az azonos platformra épülő Type 133 négyajtós kupé, és 2024-ben pedig egy nagyméretű SUV, a vélhetően hétüléses Type 134. Mind a három most bejelentett villany-Lotus az új Premium architektúrára épül, amely 2,9-3,1 méteres tengelytávú luxusautókhoz lett fejlesztve, és 92-110 kWh kapacitású akkumulátorok fogadására alkalmas. A Porsche Taycanhoz és a Hyundai Ioniq 5/Kia EV6-hoz-höz hasonlóan ezek a Lotusok is 800 voltos elektromos architektúrát kapnak, ami azt jelenti, hogy vékonyabb és könnyebb kábeleket alkalmazhatnak bennük a mérnökök, és hogy a létező leggyorsabb, 3-400 kW feletti teljesítményű DC villámtöltőkkel is kompatibilisek lesznek. Egyelőre a műszaki adatokat még nem árulta el a Lotus, de azt már igen, hogy mindhárom kocsi kb. 3 másodperc alatt gyorsul majd fel 0-100 km/h-ra. Az Autocar információi szerint az elsőként érkező Type 132-nek (amelyet már 2016 óta fejlesztenek) két változata lesz: egy 600 és egy 750 lóerős, egyaránt összkerékhajtással és két villanymotorral. A régóta várt, Alpine-nal közösen fejlesztett kompakt elektromos sportkocsi, a Type 135 nem Kínában, hanem Hethelben, Nagy-Britanniában fog készülni, de csak 2026-tól kezdve. Szintén a brit központban fogják gyártani a már tavaly leleplezett, 2000 lóerős Evija elektromos hipersportautót, és a cég utolsó belső égésű motorral szerelt kocsiját, az idén bemutatott Emirát is, ami az Elise utóda. A Lotus azt is bejelentette, hogy partnerségre lépett a kínai villanyautó-specialista Nióval, miután annak alapító vezérigazgatója, Li Bin egy meg nem határozott összeget fektetett a Lotus Technology-ba, ami „kitaposta az utat a kölcsönösen hasznos iparági együttműködés kiaknázása számára”. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hamarosan virtuális világokba lehet utazni az Audikban

2021.09.14.
A holoride nevű start-up cég multimodális élménnyé kívánja tenni az autózást. A jövőben a hátsó ülésen utazók VR szemüvegen keresztül élvezhetik a filmeket, videójátékokat és interaktív tartalmakat minden eddiginél valóságosabb formában. Ezt egy új technológia teszi lehetővé, amely a virtuális tartalmakat valós időben hozzáigazítja a jármű mozgásához: ha a jármű jobbra kanyarodik, akkor például a képzeletbeli világban az űrhajó is jobbra repül. Ha a jármű gyorsul, az űrhajó is felgyorsul. Az Audi kezdeményezésére ezen innovatív VR vagy XR (kiterjesztett valóság) technológia fejlesztését a technológiai szórakoztatással foglalkozó start-up cég, a holoride tökéletesíti és forgalmazza a különböző gyártók számára. A mozgással szinkronizált utazás a virtuális világokon keresztül csökkenti a járműben előforduló rosszullét gyakori jelenségét is, amelyet az utasok gyakran tapasztalhatnak, amikor könyvet olvasnak, vagy elektronikus táblagépen elmerülnek az audiovizuális médiában. A holoride új médiakategóriát teremt: „Rugalmas tartalom” A holoride saját fejlesztésű és újonnan bevezetett holoride Creator Space platformján közzétette az úgynevezett Rugalmas Szoftverfejlesztő Készletet (Elastic Software Development Kit, SDK). A platform lehetővé teszi a tartalomfejlesztők számára további kiterjesztett valóság formátumok létrehozását. Az Elastic SDK-t a Unity játékmotorhoz fejlesztették ki, és lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy hozzáférjenek a megfelelő eszközökhöz annak érdekében, hogy magával ragadó játékélményt és szórakoztató formátumokat hozhassanak létre. A „rugalmas tartalom” egy teljesen újszerű, vezetéshez készült médiakategória, amely lehetővé teszi a tartalom létrehozásának új megközelítését. Az űrkalandoktól a legújabb nagy sikerű filmek közvetítésén át történelmi városokban tett városnéző túrákig – a lehetőségeknek gyakorlatilag semmi nem szab határt. Virtuális időutazás az Audi e-tron* modellben Salzburgon keresztül A Salzburgi Fesztivál résztvevői első „kóstolót” kaphattak ezen játékos oktatóprogram (edutainment) formátumból. Az Audi e-tron* hátsó ülésén a vendégek több olyan helyszínt felkerestek, amelyek különleges szerepet játszottak a fesztivál fejlődéstörténetében. Az Audi e-tron-ban* az utasok VR szemüvegen keresztül élvezhették a fesztivál múltjának történelmi helyszíneit. Különösen a zenei mérföldkövek álltak a Salzburgon keresztül vezető háromdimenziós animált VR-utazás középpontjában. Roadshow Kalifornián keresztül A holoride alkalmazást először a Las Vegas-i CES 2019 kiállításon mutatták be. A Disney-vel együttműködve a holoride a Marvel „A galaxis őrzői” karakterét, Rocket Raccoont alapul véve teremtett járművön belüli, akciódús VR játékélményt. A Los Angelestől San Franciscóig Kalifornián átívelő roadshow alkalmával a holoride más gyártó- és játékstúdiókat is felkeresett, hogy bemutassa a technológiában rejlő lehetőségeket a potenciális partnereknek. A roadshow lehetőséget adott arra is, hogy megnyerje az újságírókat, akik kipróbálhatták az újfajta technológiát. Virtuális bemutató túrák Ingolstadtban és Münchenben Közvetlenül a roadshow-t követően az újságírók Ingolstadtban lehetőséget kaptak arra, hogy kipróbálják a VR szórakoztatásban rejlő legmodernebb lehetőségeket. A résztvevőket felkérték, hogy avatarral vegyenek részt egy misztikus akciójátékban. A 2021. évi müncheni Nemzetközi Autókiállítás látogatói, amelynek mottója idén: „Beszéljünk a haladásról”, az elsők között vehetnek részt a bemutató túrákon a holoride révén. Több lehetőség az önvezető gépjárműveknek köszönhetően A jövőben az autóval történő utazás progresszív automatizálása nemcsak új szórakozási formákat tesz lehetővé vezetés közben, hanem emellett kibővített tanulási és munkavégzési lehetőségeket is kínál. Amikor a jövőben a járművezetőknek sem kell többé a vezetésre koncentrálniuk, akkor más dolgokra is figyelhetnek: munkára, olvasásra, filmnézésre – vagy akár játékra. A holoride-ról A német holoride start-up cég teljesen új tartalomkategóriát fejleszt az utasok számára azáltal, hogy a kiterjesztett valóság (XR) tartalmat valós időben összekapcsolja a jármű adatpontjaival. Ezek az adatpontok olyan fizikai válaszokat tartalmaznak, mint a gyorsulás és kormányzás, a forgalmi adatok, valamint a vezetési útvonalak és időtartamok. A holoride technológia újszerű elmélyülést tesz lehetővé mindenféle XR tartalomban, lélegzetelállító módon magával ragadó élményt teremt, és ezen túlmenően jelentősen csökkenti a mozgás okozta rosszullét tüneteit. A szórakoztatótechnikai start-up céget 2018 végén Münchenben alapította Nils Wollny, Marcus Kühne, Daniel Profendiner és az Audi, amely kisebbségi részesedéssel rendelkezik a start-upban. A holoride elnyerte a „CES kiállítás legjobbja” díjat is (Las Vegas, 2019/01). Ezenkívül a holoride-ot a Time magazin felvette „a 2019-es év legjobb 100 találmánya” listára az említett év novemberében, a cég részese a Plug and Play által támogatott STARTUP AUTOBAHN globális innovációs platformnak, és 2021 tavaszán megnyerte a rangos SXSW Pitch díját, valamint a „Best in Show” címet. A holoride-ról további információt itt talál: www.holoride.com További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Veszélyes horrorkaravánt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök

2021.09.14.
Kivezették a járműszerelvényt, a mérés pedig alátámasztotta az egyenruhások gyanúját. A tengelysúly padra állított karaván húzó járműve 500, trélere 1240 kilogrammal haladta meg a megengedett tömeget. A sofőrt 500 ezer forintra bírságolták, a járművet leparkoltatták, útját csak a szabálytalanság megszüntetését követően folytathatta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Fájni fog a szíve, ha megnézi, ahogy megsemmisül ez a BMW M3

2021.09.14.
Egy méregzöld BMW M3 Touring lett az áldozata a brit rendőrség új kampányának, amelyben lopott alkatrészekből összerakott autókat semmisítenek meg. A felvételen látható autó két-két M3-asból és sima kombi 3-asból lett összerakva, a donorok mind lopottak voltak.   Az autó akkor lett gyanús a West Midlands kapitánysághoz tartozó rendőröknek, amikor észrevették, hogy a rendszám egy dízel 3-ashoz tartozik. Amikor megvizsgálták, észrevették, hogy egy M3-as motort építettek be, és a belsőt is átalakították. Már első pillantásra is nyilvánvaló lehetett a csalás, az F80-as generációjú M3-asból ugyanis a BMW nem gyártott kombit (az csak az aktuális, G80-as generációból lesz). Az összetákolt, összehegesztett M3-as a rendőrség szerint strukturálisan nem megfelelő szilárdságú, egy baleset esetén nem nyújtana elég védelmet a bent ülőknek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az M3-as több szakaszán is forgalomkorlátozás lesz a héten

2021.09.14.
A Vásárosnamény felé vezető oldalon a 26-os és 63-as kilométer között keddtől péntekig több helyszínen, a Budapest felé tartó oldalon szerdán a 28-as és 30-as, pénteken pedig az 54-es és 63-as kilométer között várható forgalomkorlátozással járó munkavégzés a belső sávban - közölték. A munkavégzés ideje alatt, 8 és 16 óra között a forgalom az érintett szakaszokon egy sávra szűkül és 80 kilométer/órás sebességkorlátozást is bevezetnek. A cég arra kéri a közlekedőket, hogy a torlódások hosszának minimalizálása érdekében kellő időben és egymást segítve soroljanak be a forgalmi sávba. A karbantartási munkák idején a hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk www.utinform.hu weboldalon - írták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A rezsióradíj, avagy mi kerül ebben ennyibe?! (21. rész) – Karosszériajavító tevékenység 3. – Hegesztés

2021.09.14.
Rendkívüli fontossággal bír a jármű karosszériájának korszerű technológiával és anyagokkal történő lakatolása. A gyárban meghatározott gyűrődési zónákban esett deformációk, törések helytelen kijavítása, a járműben utazók sérüléséhez is vezethetnek az esetleges autóbalesetek során. Kiváló minőségű munkát tehát csak drágább, ám modernebb eszközök használatával lehet elérni. A darabnak és anyagnak megfelelő hegesztési varratok kiválasztása és elkészítése a szakember precíz munkáját, többéves tapasztalatát és szakszerű hozzáállását igénylik, nem véletlen tehát, hogy a javítófényezés mellett ez minősül az egyik legdrágább autójavítási tevékenységnek. Jogszabályi úton szigorúan meghatározott, hogy kik végezhetnek hegesztéssel történő javítást és felújítást. Önálló hegesztési munkálatokat csak az végezhet, aki legalább szakirányú középfokú szakképesítéssel, hegesztési munkák végzésére is jogosító szakmunkás bizonyítvánnyal, eredményesen vett részt egy képesítő tanfolyamon vagy pedig hegesztő szakmunkás bizonyítványt szerzett. Ezek azonban csak a személy végzettségére vonatkozó feltételek voltak, ezen kívül még az adott hegesztési technológiából (amit a műhelyben alkalmaznak) oktatásban kell részesülnie, alkalmas minősítéssel kell rendelkeznie az egészségügyi vizsgálaton, munkavédelmi oktatáson kell átesnie, illetve a feljebb említett tűzgyújtási engedélyt is meg kell szereznie. A hegesztési eljárások közül a leggyakrabban a bevontelektródás kézi ívhegesztéssel, fogyóelektródás hegesztéssel (MIG/MAG), volfrámelektródás ívhegesztéssel és az ellenállás hegesztéssel lehet találkozni a műhelyekben. A berendezések vételárán felül, az anyagok/elektródák folyamatos utánpótlásáról és a beszerzésüket megelőző infrastruktúra kiépítéséről is gondoskodni kell, a stabil hegesztőáram biztosításának érdekében. Az ilyen típusú tevékenységek munkavédelmi előírásai is szigorúak. A karosszéria javítás folyamán például tűzálló takarókkal védeni szükséges a lakkozott, műanyag, és üveg felületeket a fémmegmunkálás és hegesztés közben keletkező szikráktól, és melléktermékektől, ahogy a járművek utasterét is a szennyeződésektől. Ezen a területen szinte soha nem lehet elég körültekintő és gondos az ember! A ponthegesztések és védőgázos hegesztések is veszélyt jelenthetnek a modern gépkocsik elektronikai rendszereire nézve, így a nem kellő alapossággal eljáró javítás nagyobb kárt tehet adott esetben a járműben, mint amiért az odaérkezett a műhelybe! Helyreállítás közben, mielőtt konkrétan a fényezés előkészítésre kerülne a sor, a gépkocsi elemeit teljes mértékben összeállítja a gondos szakember, helyükre illeszti őket, a hézagokat beállítgatja, készre szereli gyakorlatilag az autót. Ezek végeztével újra szétszedi és fényezésre átadja a járművet, így elkerülve az olyan utólagosan felmerülő kényszer megoldásokat, mely már óhatatlanul a lakkozás sérüléseivel járna! A fényezés és a szárítás természetesen speciális, erre kifejlesztett kamrában zajlik, mindig az igény szerinti anyagokkal. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Előzni próbált a Mustanggal, de egy fa az útjába állt

2021.09.14.
A Debreceni Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított személygépkocsival közlekedett Debrecenben, a Vámospércsi úton 2021. április 17-én 13 óra 30 perc körül, amikor egy jármű előzésébe kezdett. A sofőr, a manőver során nem megfelelően választotta meg az autója sebességét, megcsúszott és egy fának ütközött. A közlekedési balesetben egy személy súlyos, míg hárman könnyű sérüléseket szenvedtek. A rendőrök a 32 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett. A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Gigászok háborúja az Olasz Nagydíjon, brutálissá vált a csata

2021.09.14.
Olaszország:     ------------     Corriere dello Sport: "Hamilton és Verstappen minden eszközt bevet az egymás elleni harcban, és mindketten meg vannak győzödve arról, hogy igazuk van. Ebben a káoszban a Ferrarinak sikerült csökkenteni a károkat, de a maranellóiak autói sokkal kevésbé versenyképesek, mint a legjobb csapatokéi".     Gazzetta dello Sport: "Verstappen és Hamilton egymás elleni küzdelme brutálissá vált, olyan csatává, mint azok a legendás harcok, melyeket például Senna és Prost vívott egymással, és amelyek örökre a Forma-1 történelmének részei maradnak. Olyan csata zajlik most, amelynek résztvevői nagyban különböznek egymástól, eltérő a személyiségük és a karakterük. Ugyanakkor ez két generáció harca is egyben".     La Stampa: "A Verstappen és Hamilton közötti csatát ezúttal nem a technika, hanem az erőszakosság döntötte el, és mindkettejük kiesését eredményezte. Leclerc mindent megtett, hogy tartani tudja a lépést a Mercedesszel és a McLarennel, de a Ferrari ennél többre nem volt képes Monzában".     Il Messagero: "Max Lewis ellen: gigászok háborúja. Hamilton egész hétvégén szürke és ügyetlen volt, a Verstappen elleni párharcban viszont a büszkesége miatt nem akarta elengedni ellenfelét. Tette ezt egészen addig, amíg a két versenyautó ütközött, Verstappen pedig Hamilton +fejére ugrott+ kétségbeesésében".     La Repubblica: "Féktelenül: Verstappen átgurult Hamiltonon. A melankolikus és szomorú hangulatú Monza rövid idő alatt brutális bikaviadal-arénává vált. Hamilton és Verstappen fej fej mellett harcolnak, mindketten mindenáron győzni akarnak. Monzában a Forma-1 újköri történetének legagresszívabb párharca tört ki".     Nagy-Britannia:     ---------------     The Guardian: "A futamot Monzában Daniel Ricciardo, a McLaren versenyzője nyerte, de az olasz GP-t a célegyenes végén elhelyezkedő Rettifilo-sikánban történtek határozták meg. Verstappen és Hamilton egyszerre ért a kanyarba, a holland előzni akart, de ráhajtott a rázókövekre, amelyek megdobták a versenyautóját, s így Hamiltont is a kavicságyba sodorta".     Daily Mail: "Szerencsére a HALO fejvédelmi rendszer megvédte Hamiltont és talán az életét is megmentette".     Németország:     ------------     Frankfurter Rundschau: "A szenzációs győzelmet arató Ricciardo újfent a cipőjéből ihatta az olasz pezsgőt, és megkínálta a másodikként célba érő csapattársát, Lando Norrist is. Miközben ők ketten elkezdték az ünneplést, Max Verstappen és Lewis Hamilton éppen a felelősség kérdését próbálta meg tisztázni a Forma-1-es világbajnoki cím megszerzéséért zajló őrült és mérgező párharc aktuális felvonása után. A képek magukért beszélnek, a győzelemért folytatott harc pedig egyre inkább emlékeztet Ayrton Senna és Alain Prost egymás elleni csatáira".     Bild: "A világbajnoki trófeáért folyó harc egyre veszélyesebb! Életveszélyes."     Süddeutsche Zeitung: "Az újabb nagy durranás. Lewis Hamilton és Max Verstappen látványos összecsapása Monzában. Közben Daniel Ricciardo 2018 után újra futamot nyert".     Frankfurter Allgemeine Zeitung: "Padlógázzal a drámába. A világbajnoki címért harcoló riválisok összeütköztek az Olasz Nagydíjon: miközben Hamilton és Verstappen a kavicságyba rohant, a McLaren kettős győzelemnek örülhetett".     Spanyolország:     --------------     Marca: "Hihetetlen és kicsit szürreális nagydíj Monzában. Lewis Hamilton és Max Verstappen az ominózus silverstone-i ütközés után újfent egymásnak ment."     Mundo Deportivo: "A McLaren ünnepelhet, de az egész világ mindenekelőtt egy balesetről beszél, amely felerősít egy olyan rivalizálást, mely sporttörténelmi méreteket ölthet."     Sport: "Háború Verstappen és Hamilton között. A HALO fejvédő rendszer megelőzött egy tragédiát."     La Vanguardia: "A Forma-1 évek óta várt egy történelmi párharcra két versenyző között. Most végre kitört a háború a két szörnyeteg között, akik kölcsönösen utálják egymást: Lewis Hamilton és Max Verstappen között." További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nagyot emelkedett itthon egy év alatt a jogosítványhoz jutás ára

2021.09.14.
A legfrissebb KSH-statisztikák szerint egy átlagos tanfolyam ára augusztusban 235 050 forintba került, míg tavaly augusztusban 212 500 forintba. Négy éve még 166 200 forint volt a tanfolyam ára. Ez elsősorban a rendkívül gyors ütemben növekvő üzemanyagárak következménye, de az is felfelé hajtotta az árakat, hogy nagyon nagy a kereslet a vezetési órákra, amelyek átlagos ára 5 és 10 ezer forint között mozog - írta a lap. A koronavírus-járvány is éreztette hatását az autósiskolákban, a lezárások ugyanis bevételkiesést okoztak ezeknél a vállalkozásoknál is. Böröcz Mátyás, a Magyar Autósiskolák Szövetségének (MAISZ) elnöke a lapnak nyilatkozva kijelentette: "Tovább fog emelkedni az ár, hiszen a pénzromlás mindenkit kísért, ráadásul az iskolák az újabb és újabb terheket kénytelenek továbbhárítani". Hangoztatta ugyanakkor azt is, hogy a szolgáltatás iránt nem csökkent az érdeklődés. Böröcz Mátyás elmondta, hogy jelenleg kicsivel több mint négyezren oktatják a gépjárművezetést Magyarországon. Pótlás is lenne, de a rendszer olyan bonyolult, a szabályok pedig annyira szigorúak, hogy nehézkes a képzés. A "katás" változások miatt sok iskola feldarabolódott, sok idős oktató pedig a digitalizált folyamatos jelentési kötelezettség miatt elhagyja a szakmát. A MAISZ szeretné elérni az adminisztrációs terhek észszerűsítését ezen a téren - jelezte az elnök. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Rengeteg áldozatot követelnek a taxibalesetek Oroszországban

2021.09.14.
2021 eleje óta mintegy 2 ezer baleset történt Oroszországban a taxisok hibája miatt. Ezekben a balesetekben csaknem 70 ember halt meg, és mintegy 2,5 ezer közlekedő sérült meg. Erről a TASZSZ hírügynökség számolt be a Belügyminisztérium sajtóközpontjának válaszára hivatkozva. "Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2021. január-júliusában 1,9 ezer baleset történt Oroszországban a taxisok hibája miatt, 2,4 ezer ember megsérült, 69-en meghaltak" – idézte a TASZSZ a belügyminisztérium közleményét. A közlekedési szabályok megszegése miatt történt balesetek között az első helyen az elsőbbségadás szabályainak megsértése áll. Ezt követik a gyalogátkelőhelyeken történt gázolások, a közlekedési lámpák jelzéseinek figyelmen kívül hagyása, a sávváltás szabályainak megsértése, valamint a rosszul megválasztott követési távolság. Az autómegosztó szolgáltatást igénybe vevők is számos balesetet okoztak, de jóval kevesebbet, mint a taxisok. Ebben a kategóriában az év eleje óta a közlekedési rendőrség 450 balesetet rögzített, melyeket az autót bérlő sofőrök történtek. Ezekben a balesetekben 34 ember halt meg és 589 sérült meg. Ezekben az esetekben a baleseti okok között első helyen a gyorshajtás áll. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója