HUMDA díjas magyarok verik a Forma 1-eseket

2021.08.28.
Kicsit megtévesztő a Formula Student East verseny neve, mert ezen nemcsak keleti csapatok vesznek részt, hanem nyugatiak is. Méghozzá a legkeményebbek, nem véletlenül népszerű a magyar futam, melyet korábban a Duna parti Gönyűn, idén először Mogyoródon rendeztek. Köszönhetően a Hungaroring, a HUMDA és az FRT egyre szorosabb és eredményesebb együttműködésének. Szóval a Formula Student East név a helyszínre utal, ami világszínvonalú. És ami legalább annyira fontos, hogy ez több mint autóverseny! English please! Izgalmasan alakult a több állomásos derbi, melyen már a gépátvétel is kemény próbatétel, mert a stewardok mindent szigorúan ellenőriznek: speciális állványon tesztelik az autók stabilitását, borulékonyságát, kemény zuhannyal ellenőrzik vízállóságukat, ami különösen az EV modelleknél fontos. Ahogy az is, hogy a pilóta vész esetén öt másodperc alatt tudjon kiszállni az autóból. Csak a megfelelő matricák megszerzése után indulhat a verseny, mely elméleti és gyakorlati részekből áll. Mert a Formula Studenten nemcsak az autók gyorsasága és megbízhatósága fontos, hanem a csapat menedzselés is, vagyis az üzleti modell, melynek keretében megtervezik, megépítik és tesztelik a versenygépet, miközben összekalapozzák a támogatóktól a pénzt, majd mindezt a versenyen is prezentálják, méghozzá angolul. Vizsgasorozat Minden prezi kemény vizsgát jelent, melynek keretében komoly kérdésekkel bombázzák a csapatot képviselő egyetemistákat, akiknek profi módon kell megvédeniük programjukat. Mert hogy a kérdező vizsgáztatók is profik, nem véletlenül, hiszen többségük egykori Formula Student csapattag, szóval nehéz őket megvezetni. Természetesen az üzleti, marketing és műszaki prezentációkat pontozzák, vagyis ezek komolyan befolyásolják a végeredményt. Budapest, Győr A Hungaroringen megrendezett ötödik Formula Student East versenyen 21 ország 71 csapatának közel kétezer egyetemistája küzdött belsőégésű, elektromos és önvezető jármű kategóriában. Magyarországot a benzinesek között a győri Arrabona Racing Team, a SZEngine csapat és a BME Motorsport képviselte: az arrabonások 11-ik, a budapestiek 12-ikek lettek. Többéves hagyományainak megfelelően a BME Formula Racing Team az elektromos hajtásúak között indult, korábbi versenyükön, az ausztriai Red Bull Ringen éppen csak lecsúsztak a dobogóról. Favoritok és nem favoritok Hírüknek és korábbi szerepléseiknek megfelelően a zürichi és stuttgarti csapat végzett a dobogó tetején, ami nem meglepetés, az már inkább, hogy a favoritnak egyáltalán nem számító magyarok alaposan megszorongatták a nagymenőket, akik jóval nagyobb költségvetéssel dolgoznak. A BME Formula Racing Team kemény döntőben került az abszolút harmadik helyre, ami azt is jelenti, hogy a legjobb magyar csapatként szerepelt. Kiélezettek voltak csaták, a részeredményekből az is kiderül, hogy az FRT a Skid Pad-en 3-ik lett, az Autocross futamon és Endurance-on 2-ik helyezést ért el. Ráadásul elnyerték a Hungaroring és a HUMDA által alapított legjobb magyar csapatnak járó díjat is. Örömóda Sportszerűségüket jelzi első nyilatkozatuk: Nagyon boldogok vagyunk, hogy az FRT történetének legsikeresebb versenyét tudtuk teljesíteni a Hungaroringen, és hogy ilyen erős csapatokkal tudtunk versenyben lenni! Gratulálunk minden vetélytársunknak, és köszönjük a szervezőknek a munkájukat, legkésőbb jövőre ugyanitt találkozunk! Forráskülönbségek Teljesítményüket különösen felértékelik anyagi lehetőségek összehasonlítása, mert óriási különbségek vannak a források között, ami fontos az autóépítés, a tesztelés, a versenyekre való felkészülés és részvétel miatt. A nyugati csapatok közötti költségvetési különbség legalább akkora mint a Formula 1-ben, ahol a Mercedes és Ferrari évi négyszázmillió eurónyi összegből gazdálkodik, ettől alig kevesebb a Red Bull, büdzséje, miközben Willams, a Toro Rosso, a Haas és a Racing Point ennek harmadát költheti. Gazdasági szakértők publikált információi és üzleti jelentések céges támogatásai szerint a svájci és német Formula Student élcsapatok éves költése eléri a félmillió eurót, ami messze felülmúlja keletiek lehetőségeit, ennek fényében még szebben csillog a magyar bronz! Komoly adatok, forró pillanatok Az 56 tagú Formula Racing Team 26 egyetemistája vett részt a Hungaroringen megrendezett Formula Student East versenyen, melyen akadtak izgalmas pillanatok: az Autocross versenyszámban – melyben négy kör alatt kell a legjobb időt teljesíteni az agyonbójázott pályán – a rajt után leállt autójuk. Az elektronikai hiba kijavítása után végül második lett a 187 kilogrammos versenyautó, melyet négy villanymotor hajt, ezek rendszerteljesítménye 35 kW és álló helyzetből 1,8 másodperc alatt éri el a 96 km/órás tempót. Csúcsmodellek, csúcsmérnökök A Formula Student igazi csapatépítő sztori, melyben az éves toborzónál jönnek össze a lelkes hallgatók, hogy aztán kapitányt, főmérnököt és más vezetőket válasszanak a kompozit, az elektromos LV- HV, valamint a többi részleg élére. Az egyetemi sorozat rangját jelzi, hogy a világ legjobban gyorsuló négykerekűje egy Formula Student autó, a gyorsulási rekordversenyben a zürichi és stuttgarti csapatok állnak az élen. A világ legjobban gyorsuló négykerekűje egy Formula Student autó, melyet zürichi egyetemisták építettek: négy villanymotorral hajtott elektromos autó 2016 július 13-án álló helyzetből 1,513 másodperc alatt, mindössze harminc métere alatt érte el a 100 km/h sebességet. Az Academic Motorsports Club Zurich (AMZ) négykerék-hajtású autójának tömege 168 kg, rendszerteljesítménye 200 lóerő, nyomatéka 1700 Nm. A korábbi rekordot német egyetemisták tartották: 2014 július végén a stuttgarti Auto vom Verein Greenteam 100 kilowattos teljesítményű villanymotorral hajtott 160 kilogrammos autója álló helyzetből 1,779 másodperc alatt érte el a százas tempót, már ezzel is verték a Forma 1-eseket. Ez a két csapat végzett az első és második helyen a Hungaroringen megrendezett Formula Student East versenyen, velük álhattak dobogóra a magyarok, a  harmadik helyezett BME FRT egyetemsiták.   A BME Formula Racing Team az augusztus 27-én megnyílt Magyarok a világ járműgyártásában című kiállításon, a Hungexpo területén megrendezett AMTS-en  Fotó: Boros Jenő További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

Balesetben meghalt egy gyerek az M7-es autópályán Tárnoknál

2021.08.28.
Meghalt egy 10 éves lány szombaton az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Tárnoknál, ahol egy autó szalagkorlátnak ütközött - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A közlemény szerint az autóban utazó gyerek a helyszínen meghalt. A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták az autópálya főváros felé vezető oldalát – írták. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

AMTS: Tartalomhoz a forma

2021.08.28.
Az AMTS és a Hungarogumi összefogásának eredményeként debütálhatott idehaza ez a különlegesség. Aki egy kicsit is ismeri Giugiaro munkásságát, azonnal észreveheti az autón a dizájner stílusjegyeit, ami egy utópisztikus tanulmány és teljesen egyedi alvázra épült. A benne lévő ménest két 510 lóerőt és 680 Nm nyomatékot produkáló elektromotor biztosítja, természetesen mind a négy kereket hajtva. A 90 KWh-s akkumulátorpakknak köszönhetőn, egy töltéssel akár több mint 450 km-t is megtesz az autó és nem marad szégyenben akkor sem, ha gyorsulnia kell: a 100 km/órás sprintet mindössze 3.8 másodperc alatt teljesíti. A Desert Raid gyakorlatilag egy hiperSUV - a szuper sportautó a szabadidőautók között. Bármilyen terepen elboldogul, mindehhez pedig háromféle vezetési mód, a Race, a Road és az Off-Road áll a sofőr rendelkezésre. Utóbbi az autó hasmagasságát is több mint 8 cm-el (egészen 24 cm-ig) emeli meg a ballonos abroncsokkal szerelt 20 colos MAK garnitúra fölé, amit szintén az apa-fia duó tervezett. Nem véletlen a kerekded formák iránti rajongás, ugyanis az olasz formatervező már gumiabroncsokat, futófelületeket is tervezett.

Norris-baleset, Russell-csoda, félbeszakadt időmérő – elképesztő kvalifikáció!

2021.08.28.
MTI/Koszticsák Szilárd A 21 éves pilóta a kvalifikáció harmadik szakaszának elején, a legendás Eau Rouge kanyarban veszítette el az uralmát a McLaren felett, a versenyautó pedig nagy sebességgel a szalagkorlátnak csapódott, majd pörögve-forogva csúszott keresztül az aszfaltcsíkon. Norris komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet, de megfigyelésre és további vizsgálatra a pályán található kórházba szállították. Az időmérőt leállították, miután már a harmadik szakasz elején eleredt az eső, amely közrejátszott Norris balesetében is. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel már a szerencsétlenség előtt jelezte, hogy szerinte túl sok a víz a pályán, és így nem szabadna folytatni a kvalifikációt. Az újraindítás után is voltak izgalmak. Az első helyről Max Verstappen (holland, Red Bull) indulhat, aki épp csak legyőzte a hihetetlen időt autózó George Russellt (brit, Williams). A harmadik rajthelyet Lewis Hamilton (brit, Mercedes) szerezte meg. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

AMTS: Pá-pá profilmélységmérő!

2021.08.28.
A fekvőrendőrnél alig nagyobb szerkezeten elég csak áthajtani és azonnal egy sor információhoz juttatja nem csak a szakembert, hanem a gépkocsi tulajdonost is. A gép érzékelői először egy sor levegőfúvóka segítségével szabaddá teszi a futófelületi részt, ezután élesednek a lézernyalábok, amik pillanatok alatt elvégzik az abroncs vizsgálatát. A gép nem csak a profilmélységet állapítja meg, hanem a rendellenes kopásra vonatkozó információkat is szolgáltat, aminek alapján jól behatárolható, hogy adott esetben milyen futómű problémákkal állunk szemben. Az így elvégezett analitika grafikájáról nemcsak tökéletes képet kaphat a vezető a gumiabroncsának állapotáról, hanem arról is tájékozódhat, hogy a futófelületi mélység milyen arányban van a fékezési egészen pontosan a megállási képesség hatékonyságával. Érdemes tudni, hogy az abroncsártók többsége ennek gépnek a mérése alapján vizsgálja, bírálja el a garanciális problémákat. De nem ez a jéghegy csúcsa, hanem a szerkezet opciós tartozéka, amiben van futóművizsgáló is. Ez a vizsgálat is ugyanazon az áthajtásos technikán alapul, mint az abroncsellenőrzés, de ez esetben a program azt is megállapítja, hogy  adott esetben milyen futóműbeállítási problémánk van.    

AMTS: Félidő

2021.08.28.
Autószektor: Az AMTS két év kényszerszünet után térhetett vissza. Minden visszazökkent a régi kerékvágásba vagy ez már egy új időszámítás, már ha ezt meg lehet ítélni másfélnap után. Nokta Balázs: A környezet megújult, a heyzet viszont nem túl ideális, hiszen a covid miatt nagyon sok jogszabályi feltételnek meg kell felelni, ami nehezítő körülmény nekünk is a kiállítók és a nagyközönség számára is. Mi ezer százalékos energiával dolgoztunk a szervezésben, mert óriási lendületet akartunk adni az újraindulásnak. Egyelőre nagyon jók a visszajelzések, igaz még csak félidőnél járunk. Nokta Balázs Autószektor: A nehezítő körülmények mennyire befolyásolták a kiállítók kedvét? Nokta Balázs: Bizonyos tekintetben átalakulások tapasztalhatók, hiszen a van, akiket felőrölt a pandémia, de öröm az ürömben, hogy a régi kiállítóink mellett nagyon sok új cég is csatlakozott. Úgy gondolom, hogy a helyzet ellenére bizonyos tekintetben páratlan lett az idei benzingőzös tárlat, hiszen ennyi autót ilyen összeállításban sehol nem fog látni senki. Tulajdonképpen a két és féléves kényszerszünet arra rendkívül jó alkalom volt a tuningcégek számára, hogy új autók készüljenek, épüljenek és ezzel frissítést is hozzanak. Szóval rengeteg különlegességet és újépítésű autó láthat a kilátogató, tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy itt most minden újdonság. Autószektor: Én egyelőre csak egy feltérképező kört tettem, de érezhető, hogy sokkal több a program a korábbi évekhez képest. Nokta Balázs: Vannak emblematikus elemei az AMTS-nek, amiket évről-évre viszünk tovább, ilyen például a nyereményautósorsolás. De a megújulás jegyében nemcsak különleges autókat hoztunk, hanem számos új programunk is van, amiben arra törekedtünk, hogy minden generáció számára élvezetessé tegyük a kiállítást. Ez nem csak programbővülést jelentett, hanem bizonyos megújulást is. Idén van off-road taxi szolgáltatás is, tehát kik-ki beülhet terepen az autókba, illetve van egy új versenyünk a „drift king” ahol a showelemek kunsztjai alapján értékelik a versenyzőket. Emellett van a gyerekeknek KRESZ park, pedálos gokart és sorolhatnám. Az egyedi autók mellett fontos megemlítenem, hogy az elektromos autó szekció is nagyon jelnetős lett. Míg korábban csak három-négy modellt lehetett megnézni, idén huszonöt modell van kiállítva és akár tesztútra is regisztrálhat bárki, ha kilátogat. Autószektor: A hangodban ott az optimizmus, mi lenne ennek a rögtönzött értékelésnek a végszava? Nokta Balázs: Az, hogy még rengeteg idő van arra, hogy bárki kilátogasson és belevesse magát ezekbe az élvezetekbe. A számadással pedig majd ráérünk holnap foglalkozni. Autószektor: Folytatása következik? Nokta Balázs: Igen, fél év múlva újból eljön a mi időnk.

Északi-sarki Xprix: Grönlandra érkezik az Extreme E

2021.08.28.
A versenyeket, amelyeken az ODYSSEY 21 elnevezésű, kizárólag terepre alkalmas hiperautói vesznek részt, Kangerlussuaq közelében tartják meg. A város, amely Grönland tenger partjától a legtávolabb elhelyezkedő települése, körülbelül 50 km-re északra fekszik az Északi-sarkkörtől, az ugyanígy elnevezett 163 km hosszú fjord végén. A tudományos alapon kiválasztott versenypálya egy hosszú homokos turzás, melynek az alapját képező kőport a gleccser természetes módon szállította jelenlegi helyére az évek alatt. A futamot különböző európai TV csatornák élőben közvetítik, valamint a Continental webcastján keresztül is lehetőség nyílik a verseny élő megtekintésére a következő linken keresztül: https://www.continental-tires.com/car/stories/extreme-e/broadcast. A kérdés pedig, amire a választ várjuk az, hogy a kilenc csapat közül melyik fogja legjobban kihasználni idejét a szezonkezdet után, és az élen végezni a megterhelő grönlandi körülmények között. „Grönland minden tekintetben extrém helyszín egy látványos autóverseny számára” – mondja Sandra Roslan, a projekt felelőse az alapító partner és abroncsgyártó Continentalnál. „A zord helyi körülmények igazán próbára fogják tenni az alapanyagokat és a versenyben résztvevőket egyaránt. Ugyanakkor Grönland a globális klímavészhelyzet frontvonalában áll. A világon sehol máshol nem nyilvánvalóbbak a globális felmelegedés példátlan hatásai. Grönland csak a tavalyi év során 600 milliárd tonna jeget vesztett el.” Az autósport különböző területeiről érkező nagyágyúk összesített versenyében a Rosberg X Racing áll az élen, Johann Kristofersson rallycross világbajnokkal és Molly Taylor korábbi ausztrál rali bajnokkal. A Team X44, Lewis Hamilton csapatának pilótái, Sébastien Loeb ralivilágbajnok és az idei Dakaron szakaszgyőztes Cristina Gutiérrez mindössze 14 pont lemaradással állnak a második helyen. A Forma 1-es világbajnok Jenson Button és a Continental-tesztpilóta Mikaela Åhlin-Kottulinsky 13 pont különbséggel a harmadik. A többi csapat pedig fej-fej mellett haladva, izgalmas csatát vív a pozíciókért. Valamennyi csapat az ODYSSEY 21-nek keresztelt E-SUV-val áll rajthoz. Az ODYSSEY 21 azonban jóval nagyobb teljesítményre képes. A Spark Racing Technology versenyautó-gyártó által épített jármű 544 lóerő elektromos megfelelőjét nyújtja, súlya pedig mindössze 1650 kg. Összehasonlításképpen, egy Dakar-ralin versenyző átlagos jármű 300 lóerővel rendelkezik és több mint két tonnát nyom. A gyorsulási mutatók ugyancsak figyelemre méltóak. Ennek a két elektromos motor hajtotta masszív homokfutónak csak 4,5 másodperc kell, hogy elérje a 100 km/h sebességet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Látványos képek a repülőnapról

2021.08.28.
MTI/Ujvári Sándor Már a szombat reggel 7 órai kapunyitás előtt hosszú sorokban várták az emberek, hogy bejuthassanak a kecskeméti repülőbázisra. MTI/Ujvári Sándor A két nap programjai között számos légi és szárazföldi bemutató szerepel. A magyar légierő mellett mintegy tucat nemzet tart légi bemutatót. Bemutatót tart Besenyei Péter műrepülő-világbajnok is, továbbá előadást tart Farkas Bertalan, az egyetlen magyar űrhajós. MTI/Ujvári Sándor A látogatók megismerkedhetnek a Magyar Honvédség fegyvereivel is. A rendezvényen több toborzóponton lehet tájékozódni a katonai pálya lehetőségeiről. Mindemellett számos ügyességi játékkal, versenyekkel várják kiemelten a fiatalokat. MTI/Ujvári Sándor MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Itt vannak az új Kia Sportage európai változatának vázlatai

2021.08.28.
Az új Sportage tervezése során már az első vonalaktól kezdve az volt a fejlesztők célja, hogy az ötödik generáció ne csak mércét állítson a szegmensben, de kifejezetten az európai vásárlók ízlésének és elvárásainak megfelelve készüljön. A határokat feszegető külső-belső formaterv alapvetően meghatározza az új Sportage-generáció minden modellváltozatának megjelenését. Az újdonságot csúcstechnológiás konnektivitás, élénk reakciójú, fejlett technológiájú, ugyanakkor takarékos és magas hatásfokú hajtásláncok, és a legmodernebb aktív és passzív biztonsági rendszerek jellemzik. A Kia fejlett vezetőtámogató rendszerének (ADAS) biztonsági fejlesztései kiemelik az új Sportage prémiumkategóriás jellemzőit. Az új műszaki alapokra épülő európai változat menetdinamikai jellemzőit kifejezetten a helyi közlekedési-, és útviszonyokra hangolták. Az új európai Sportage profilja a korábbinál kompaktabb és izgalmasabb, agilitást és teljesítményt sugározva. A formatervezők célja a szegmens legdinamikusabb vonalainak megalkotása volt: izmos kiállás, erős, és kifinomult sziluett, éles, a felületeket megtörő karaktervonalakkal. Az orr formái határozottak, a részletgazdag fekete hűtőmaszk vonalai a teljes első részen keresztülnyúlva szélesítik a megjelenést. Határozottan újszerű a Kia jellegzetes lebegő tigrisorr maszkja, az egyedi bumeráng alakú LED-es nappali menetfényekkel és a mátrix LED szerkezetű fényszórókkal. Az új Sportage-sorozat egy másik fontos újdonsága az oldalképet, és a látványos C-oszlopok vonalait még inkább kiemelő fekete tető. A karosszéria széles vállvonalai találkoznak a keskeny, az új Kia emblémát is körülölelő LED fényekkel. Az új Sportage európai változatának digitális bemutatója szeptember 1-jén lesz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elkészült a Palócring, Magyarország leghosszabb gokartpályája

2021.08.28.
Az ünnepélyes átadón elhangzott, alig egy év alatt valósult meg az a terv, amely alapján megépítették az 1,2 kilométer hosszú aszfaltcsíkot. Az átadáson Weingartner Balázs, a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) elnök-vezérigazgatója elmondta, a gokartozás az autóversenyzés olyan előszobája, amely a szélesebb közönség számára is elérhető, a HUMDA egyik célja pedig az, hogy felkutassa a jövő autó- és motorversenyzőit. "Ahhoz, hogy tíz év múlva rangos versenysorozatokban magyar versenyzőnek szurkolhassunk, most kell elvégezni a tehetségkutató munkát. Minél többen gokartoznak és azt minél több helyen tehetik meg az országban, akár itt a Palócringen, annál nagyobb az esély arra, hogy ez a munka sikerrel járjon" - jelentette ki az elnök-vezérigazgató. Weingartner Balázs hozzátette, az ilyen fejlesztések nemcsak az autósportnak, hanem a szorosan hozzá fűződő területeknek, a közlekedésbiztonságnak és az autóiparnak is hasznosak hosszú távon. Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, az elektromos gokartozás - melyre szintén van lehetőség a Palócringen - "nagyon fontos a HUMDA számára", a szervezet ugyanis jövő hétfőn indítja el Junior Gokart Challenge elnevezésű programsorozatát, melynek során szimulátorokon és elektromos gokartokon mérethetik meg magukat az érdeklődők. A Palócring a beruházó Drégely és Környéke Egyesület tervének első üteme, a folytatásban pedig a nemzetközi versenyek megrendezéséhez szükséges kiszolgáló létesítményeket is megépítik, ezek várhatóan 2022-ben készülnek el. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója