Intelligens teljesítmény a fenntartható vezetési élményért: az új ID.4 GTX

2021.05.04.
„Az elektromos vezetés egyszerűen szórakoztató – az ID.4 GTX modellel új szintre emeljük a sportosságot és a dinamikát”, mondta Ralf Brandstätter, a Volkswagen márka vezérigazgatója. „Az ID. család eddigi legfelkavaróbb tagja jól mutatja, hogy az elektromobilitás és a sportos csúcsteljesítmény nem zárják ki egymást.” Fotó: VW Az ID.4 GTX modellben mind hátsó, mind pedig az első tengelyen van elektromotor. Ezek a motorok együttesen 220 kW (299 LE)* maximális elektromos teljesítményre képesek, és összkerékhajtásként működnek együtt – az ID. családban most először. Az egykori Tempelhof repülőtér hangárjában megrendezett világpremieren bemutatták, mire képes ez az intelligensen vezérelt összkerékhajtás: Az ID.4 GTX könnyedén megbirkózott egy 37,5%-os meredekségű rámpával. Az ID.4 sorozat csúcsmodellje a duál-motoros összkerékhajtásnak köszönhetően álló helyzetből 3,2 másodperc alatt gyorsul fel 60 km/h sebességre, 100 km/h sebességre pedig 6,2 másodperc alatt. Az elektronikusan szabályozott végsebesség 180 km/h. „Azonnal rendelkezésre áll az elektromos meghajtás teljes forgatónyomatéka, és minden kanyarban érezhetők a kiváló menettulajdonságok” – mondta Thomas Ulbrich, a műszaki fejlesztésért felelős igazgatósági tag. „Az innovatív kezelési és biztonsági koncepció ugyanolyan intelligens, mint a hajtáslánc! A járművezetőt az egyedülálló kiterjesztett valóság alapú Head-up-Display, valamint az átfogó asszisztensrendszerek segítik.” Az ID.4 GTX formatervezése hangsúlyozza a jármű különleges karakterét, a vezetési élmény és a robusztus megjelenés kombinációját. A jól ismert fénycsíkot erőteljes és dinamikus elemekkel kombinálták – ilyen például a nappali menetfényt alkotó három méhsejt alakú elem, amelyek még álló helyzetben is sportos jelleget kölcsönöznek a járműnek, ugyanakkor kapcsolódnak a Golf GTI-hez is. Az újratervezett lökhárító és az X-et formázó féklámpával szerelt 3D LED-es hátsó lámpák vonzzák a tekintetet a jármű hátulján. A jármű színe dominánsabb, mint a hátsókerék-hajtású modellek esetén. A tető és a hátsó spoiler fekete, a tetőkereten végigfutó sáv magasfényű antracit. A belső tér ugyancsak új színkoncepcióval mutatkozik be. A műszerfal felső része és az ajtók műbőr betétei a fenntarthatóságot jelképező sötétkékes X-Blue árnyalatban pompáznak. A piros kontrasztvarrás – a sportosság és az erő klasszikus szimbóluma – itt is és az üléseken is hangsúlyos. A GTX logó megjelenik a kormánykeréken, a küszöbléceken és – perforálva – az első üléstámlák felső részén. Az új GTX termékmárkával az ID. család és így az ACCELERATE vállalati stratégia is új csúcsokat tud meghódítani. A Volkswagen így a fenntartható mobilitás legkeresettebb márkájává akar válni. A cél az, hogy 2030-ra az elektromos járművek eladásának aránya Európában elérje a 70 százalékot. A Volkswagen 2050-re klímasemlegessé akar válni; 2025-ig mintegy 16 milliárd eurót fektet az e-mobilitásba, a hibridizációba és a digitalizációba. Az ID.4 GTX 2021 nyarán érkezik az európai piacokra. Németországban 50 415 euró az alapára, amelyre ügyfeleink (nettó) 7500 eurós támogatást igényelhetnek További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      
Címkék: 

Sárkányszörföst ért súlyos baleset a Fertő-tónál

2021.05.04.
A fotó csak illusztráció. Forrás: Facebook/Meglepkék A sárkányszörf vagy kiteszörf  egy extrém sport, a vízisí és a sárkányeregetés egyfajta kombinációja. Ezt űzte a 60 éves férfi, az erős szél azonban alaposan megtréfálta Podersdorf am Neusiedlersee-ben. A viharban a sportoló nem tudott vizet fogni, sárkányát a szél felkapta, egy fa köré csavarta. A férfi három méter magasból a földre esett, súlyosan megsérült. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Bemérték, mérgében összetörte és tóba dobta a traffipaxot

2021.05.04.
A MINI-t vezető sofőr bosszút állt egy sebességmérő kamerán Ludwigsburg közelében - és a rendszer egyes részeit elsüllyesztette egy közeli tóban.  Az akció csak rontott a helyzeten! Szétszerelte egy mobil vaku rendszerét, pechjére azonban a kamerák és az adathordozók épek maradtak és rögzítettek mindent. A fiatal a bemérés után tíz perccel visszatért a traffipaxhoz és brutálisra vette a figurát. Összesen 15.600 eurós kárt okozott. A rongálás mellett sebességtúllépésért és közlekedésveszélyeztetés maitt is feljelentették. A kamera ugyanis azt is rögzítette, hogy dühében kis híján egy másik autónak hajtott, amely csak fékezéssel tudott kitérni a dühöngő elől. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Így szól a hidrogénüzemű Corolla versenyautó – videóval!

2021.05.03.
A Toyota idén április végén jelentette be, hogy kifejlesztett egy sűrített hidrogén üzemű belső égésű motort, amelyet élesben, a márka szerteágazó motorsport-tevékenységeinek keretében fog tesztelni. A háromhengeres erőforrás alapjaiban megegyezik azzal az 1,6 literes turbómotorral, amely a 2020 januárjában bemutatott, tavaly ősz óta forgalmazott Toyota GR Yaris fedélzetén debütált. Mivel ezt az eredetileg 261 lóerős blokkot (ahogy a GR Yaris egészét is) eleve versenycélokra fejlesztették, nem meglepő, hogy a különlegesen átépített blokk a motorsportban kezdheti meg pályafutását – igaz, nem egy GR Yaris, hanem egy Corolla Sport versenyautó orrában. A projektet Koji Sato, a Toyota Gazoo Racing elnöke indította útjára, aki 2016 óta dolgozik a hidrogén üzemű belső égésű motortechnológia tökéletesítésén. A fejlesztés 2020-ban kapcsolt magasabb sebességfokozatba, amikor Sato-szan megmutatta a prototípust a japán Super Taikyu szériában GR Yaris-okkal versenyző Toyota Rookie Racing csapat tulajdonosának. „Építsünk ebből versenyautót!” – kiáltott fel azonban a csapatfőnök, akit a bennfentesek Morizóként, a nagyvilág pedig Akio Toyodaként, a Toyota Corporation elnökeként ismer, így szavait késlekedés nélkül követték a tettek. A fejlesztést a Rookie Racing stábja vállalta magára. Az autó a Super Taikyu széria presztízsfutamán, a Fuji Speedway-en megrendezésre kerülő 24 órás versenyen debütál – azért, mert Akio Toyoda szerint egy 3 vagy 5 órás futamon nem lehet kellőképpen megterhelni a technológiát ahhoz, hogy kiderüljenek a gyengéi. Ahogyan Koji Sato fogalmazott: „Amikor utcai autót építünk, az a lényeg, hogy megbízhatóra tervezzük. Egy versenyautónál fordítva van: addig kell hajtani, amíg le nem robban, és akkor látjuk a határait.” Hiába megbízható vagy környezetbarát persze egy versenymotor (a hidrogén üzemű belső égésű motor minimális nitrogén-oxid kibocsátása, valamint a működés során elhasználódó motorolaj kivételével teljesen emissziómentesen üzemel), ha teljesítményében, vezethetőségében nem kellően ütőképes. Az első tapasztalatok szerint azonban erről szó sincs: Hiroaki Ishiura tesztpilóta szerint a prototípus pontosan ugyanúgy vezethető, mint bármely hagyományos versenyautó, és ha nem tudta volna, nem mondta volna meg, hogy nem benzinmotoros autóban ül. Ezt az érzést erősíti a motorhang is: bármilyen meglepő, a tesztpályán rögzített videó tanúsága szerint egyáltalán nincs eltérés a benzin és a hidrogén üzemű belső égésű motorok akusztikus élménye között. A kocsi hangja ezen a videón hallgatható meg. Ez pedig nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a Toyota tisztábbá tegye a motorsportot, hiszen itt nem lehet panasz a motorhangra – nem úgy, mint az elektromos versenyautók futamain. A hidrogén nagy előnye a benzinnel szemben, hogy az égése mintegy nyolcszor gyorsabban megy végbe, ami különösen a kis fordulatszámról indított gyorsulás során jelent előnyt. A motorteljesítmény az előzetes várakozások szerint megfelel a benzinüzemű motorénak. Ugyanakkor az intenzív égés nagyobb nyomást és magasabb hőmérsékletet is eredményez, ami különleges kihívásokat támaszt a fejlesztőkkel szemben. Ezért is pakolják meg mérőműszerekkel a 24 órás futamra készülő Corollát. A diagnosztikai berendezések jelentős tömege ugyanúgy valószínűtlenné teszi, hogy az űrtechnológiát alkalmazó Toyota dobogós helyen zárja a kíméletlen versenyt, ahogy a beépített hidrogén-tartályok viszonylag csekély kapacitása is. Morizo arra készül, hogy gyakrabban kell kiállniuk a boxba, ami leginkább a szerelők miatt aggasztja a csapatfőnököt, hiszen kevesebb idejük lesz pihenni. A csapat a tervek szerint a szokásos pilótákat veti be a versenyen, így maga Akio Toyoda is a volánhoz ül majd. „Az emberekben egy részében még él az a tévhit, hogy a hidrogén nem biztonságos. Részben ezért is veszek részt pilótaként ezen a futamon, hogy bebizonyítsam: egyáltalán nincs okunk félni a hidrogéntől.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Gondolatjel – Oklahomai indiánok vagyunk

2021.05.03.
Észak-Amerika indián őslakosai már a 19. század végére visszaszorultak kopár, terméketlen rezervátumokba. Nyomorultul, hagyományaik, identitásuk megélésének lehetősége nélkül, szegénységben tengődtek. Ám egyszer rájuk mosolygott a szerencse: Oklahomában, az oszázs törzs földje alatt olajat találtak, mégpedig rengeteget. Persze azonnal beindult a gátlástalan vállalkozókat milliomossá tevő kitermelés, és vele együtt az indiánok könyörtelen kisemmizése. Mindazonáltal néhányan közülük hirtelen meggazdagodtak. Vajon mire költötték pénzüket? Azóta is gúnyolódás tárgya, hogy a „primitív vadak” autókat vásároltak, fel-alá száguldoztak, és ahol hozzá nem értő kezelés miatt bedöglött egy-egy vasparipa, vagy csak kifogyott belőle a benzin, otthagyták, és másikat vettek. Jó érv lett ez a lekezelő nézet alátámasztásához, miszerint ostoba népség ez, nem szabad természeti értékeket a kezükben hagyni. Ahelyett, hogy most elégedetten hátradőlve, önhitten élveznénk, hogy az intelligens, haladó részéhez tartozunk az emberiségnek, és megérdemelten éljük fel Földanyánk kincseit – hasonlítsuk össze viselkedésünket az oklahomai indiánokéval. Száz esztendeje alapjában véve eléggé szerény körülmények között éltünk, többnyire ugyanúgy gyalog jártunk, mint ők, csak nagyon kevesen utazgattak messzire, egyszerű, eléggé szürke volt az élet. És akkor egyszer csak ráébredtünk, hogy olaj van a föld alatt, mégpedig rengeteg. Hatására világhódító útra indult egy fura, eleinte különösebb gyakorlati érték nélkülinek tűnő találmány, a ló nélküli kocsi, azaz automobil. Hogyan reagáltunk, mit tettünk ekkor mi, a fejlett országok lakossága? Okosabban jártunk el a tolldíszes „bennszülötteknél”? Persze boldogan vetettük bele magunkat a motorizációba. Főképp az ötvenes évektől kezdve, az óriási többség autót, sőt autókat vásárol, és boldogan száguldozik fel-alá: a németek előtt kitárult Itália, a franciák elárasztották a Riviérát, majd némi késéssel a magyarok a Balatont. Individuális mobilitás, hurrá! Nem vagyunk tömegközlekedés útvonalához, menetrendjéhez kötve, oda és akkor megyünk, amikor akarunk, kényeztető kényelemben. Az Egyesült Államok arculatát határozza meg legjobban az euforikus életérzés, hogy mozgásszabadságunkkal hasonlatossá váltunk mitológiai istenekhez. Henry Ford szó szerint kerékre tette Amerikát, azóta az autó az amerikai ember lába, hatalmas területű kertvárosi negyedek épültek ki, egyetlen főútvonallal, ahol az összes üzlet, szolgáltató, templom, benzinkút és hivatal sorakozik. Egy zsömléért, egy fagylaltért is tíz kilométereket kell autózni, oda-vissza, és a lakók ezt teljesen természetesnek találják, miként azt is, hogy nincs vasúti kapcsolat az agglomeráció központjával, nincs járda, sem közvilágítás. Ha valaki gyalogol, megáll mellette a rendőrjárőr kocsija: valami baj van, segíthetünk?    Világszerte 1,3 milliárd motoros jármű fut, és évente közel százmilliót gyártanak. Már rég rádöbbentünk, hogy ez a nagyságrend nem fenntartható, de addig is óriási károkat okoz, amíg megmarad: hozzájárul az éghajlatváltozáshoz, a biodiverzitás csökkenéséhez, a környezetszennyezéshez és a nyersanyagkészletek (gyártás, üzemeltetés) fogyásához. Ahogy a marxi dialektika megfogalmazná: a mennyiségi változás minőségibe csapott át: már nemcsak arról van szó, hogy javult az egyéni életminőségünk, hanem arról, hogy összeomlás fenyegeti kollektív életfeltételeinket. Nem önmagával a gépkocsival van baj, hanem használatának módjával. Senki sem akarna visszatérni a lovas kocsik világába, bezárkózva élni a falujában, lemondani a tehergépkocsis fuvarozásnak köszönhető árubőségről. Az a baj, hogy közeli oviba, iskolába bődületes motorteljesítményű luxusterepjárókkal viszik a gyerekeket, hogy szinte kihalt a „kerékpáros horgász” archetípusa, a vízpartokon autók csillognak egymás mellett, és az autópályákon kamionok tízezrei szállítják egymással ellenkező irányban ugyanazokat az árukat. Miután a politikai felső vezetésig és a multik igazgatóságáig is eljutott a felismerés, hogy nem folytathatók tovább az eddigi trendek, nem a gyökerénél ragadják és oldják meg a problémát, hiszen az profitvesztéssel járna, hanem látszatmegoldásba menekülnek. Légszennyező a belsőégésű motoros gépkocsi? Akkor álljunk át elektromosra! Szálljunk ki leállított benzines és dízeles autóink millióiból, üljünk át újba, másfelébe (ezúttal elektromosba), mintegy az oklahomai indiánok mintájára. Regulázzuk meg a távolsági fuvarozást, kedvtelési utazást? Még a gondolata is szentségtörés lenne, hiszen ellentétes a személyek, áruk szabad mozgásának dogmájával. Mennyivel is múljuk felül az önhibájukon kívül bolondos élethelyzetbe került oszázsokat? Lényegében csak annyival, hogy összemérhetetlenül nagyobb léptékben ismételjük meg tragikus hibájukat: személyes szórakozásunkra elautókázunk nem megújuló javakat, aztán visszasüllyedhetünk a szegényességbe. Ne nevessük ki, sajnáljuk le őket, mi is oklahomai indiánok vagyunk, akik megsértettük a Nagy Szellem világrendjét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Látták barátjukat frontálisan ütközni, otthagyták meghalni

2021.05.03.
Bóna Gyula közölte: a 41-51 év közötti vádlottak és 45 éves ismerősük tavaly május 24-én délután Kazár és Bárna külterületén, az erdei utakon motoroztak. Egy szemből érkező kétszemélyes quad vezetője fékezett és lehúzódott előlük, de az elől haladó sértett így is a járműnek ütközött. A férfi - miután bukósisakjával bezúzta a quad szélvédőjét - az útra zuhant. Ezután sorban odaérkezett a többi motoros. Odamentek eszméletlen társukhoz, valamint a quadból kiszálló, vérző kezű sofőrhöz, így jól hallották, hogy utóbbi a mobiltelefonján orvosi segítséget kért, és azzal is tisztában voltak, hogy a nehezen megközelíthető erdei helyszínt a helyismerettel nem rendelkező mentők nehezen találhatják meg. A sofőr - aki telefonon beszélt a mentőirányítással, a rendőrséggel, és az érkező mentőhelikopter személyzetével is - többször kérte a vádlottakat, hogy menjenek a bárnai kocsmához, és onnan vezessék fel a mentőket, de valaki közülük maradjon vele, hiszen ő is megsérült. A vádlottak viszont arra kérték, mondja azt a mentőknek, hogy a sérült motoros egyedül volt, majd visszaültek motorjukra, megfordultak és elhajtottak. Miközben a földi mentőegység helyismeret hiányában a bárnai kocsmánál várakozott, a baleset helyszínét nem találó mentőhelikopter személyzetét pedig a quad sofőrje telefonon, majd egy tisztásra szaladva karjelzéssel próbálta útba igazítani, a motoros légzése leállt. A quad 75 éves utasa csaknem tíz percen keresztül próbálta mellkaskompresszióval újraéleszteni, majd a mentők sikeresen újra is élesztették a motorost, akit ezután mentőhelikopterrel kórházba vittek, de ott, a szakszerű orvosi ellátása ellenére elhunyt. A társukat otthagyó vádlottak egy salgótarjáni garázsban utcai ruhába öltöztek, majd kettő közülük visszaindult, hogy társuk motorkerékpárját elszállítsák. A négy motoros ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

James Bond-rendszám magyar módra – képekkel!

2021.05.03.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai vontak intézkedés alá 2021. május 1-jén Nyíregyházán egy motorkerékpárral közlekedő járművezetőt. A rendőrök az intézkedés alatt megállapították, hogy a jármű eredeti hatósági jelzésére egy házilag gyártott, az eredetitől teljesen eltérő karakterekkel készített plasztik tábla lett felrögzítve. Megállapították azt is, hogy a motorkerékpár műszaki érvényessége lejárt, valamint, hogy a 21 éves járművezető nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A rendőrök L. I.-t a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra előállították, és egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. Az elkövetett szabálysértések miatt, külön szabálysértési eljárást kezdeményeztek vele szemben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Az öszvéreket elektromos kerékpárokra cserélik az olasz hegyivadászok

2021.05.03.
Az olasz hadseregnél megkezdődött a hegyivadász egységeknek szánt elektromos kerékpárok féléves tesztje – írja a római La Repubblica internetes kiadásának autós rovata. Az Alto Adigében, azaz Dél-Tirolban szolgálatot teljesítő alpesi csapatok parancsnoka a fejlesztés kapcsán úgy fogalmazott: „Az elektromos segédmotorral ellátott kerékpárok katonai használata lehetséges és hasznos, még azokon a terepeken is, ahová eddig szinte lehetetlen volt eljutni. Öszvérek helyett tehát jöjjenek e-biciklik. Pedig a zord hegyi terepen történő járőrözéshez, az egyébként megközelíthetetlen helyek eléréséhez eddig az öszvér volt az univerzális szállító- és közlekedési eszköz az alpesi csapatoknál. De most eljött az idő a korszerűsítésre, és a négylábúakhoz a speciális kialakítású és felszereltségű e-kerékpárok is csatlakozhattak. Az elektromos kétkerekűeket kifejezetten hegyi ösvényekre és havas körülmények közötti intenzív használatra tervezték. A katonai járműveket a velencei Fantic Motor cég szállítja, amely a piac egyik vezető vállalata, és immár ikonikussá vált terepkerékpárok gyártója. Eddig 9 darab elektromos pedálost juttatott el az olasz hadsereg alpesi csapataihoz Dél-Tirolba. A kezdeményezés maguktól a terepen szolgálatot teljesítő katonáktól érkezett. Az elmúlt időszak járőrtapasztalatait alapul véve a hegyivadászok benyújtották igényüket egy olyan könnyű, mozgékony, környezetbarát és csendes járműre, mely a modern hadviselés változó körülményeihez is gyorsan alkalmazkodni tud a hegyi terepen. Mariano Roman, a Fantic Motor vezérigazgatója szerint "a hathónapos intenzív alpesi teszt lehetővé teszi a vállalat számára, hogy még több adatot gyűjtsön a folyamatos termékfejlesztés érdekében". További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Gördülő művészet: DS 7 CROSSBACK LOUVRE

2021.05.03.
A Louvre múzeummal való hosszú távú és szoros együttműködés eredményeként jött létre a kultúra és az utazás művészetének sikeres ötvözése – írja közleményében a gyártó. A legapróbb részletekig egyedien kidolgozott DS 7 CROSSBACK LOUVRE fekete visszapillantó tükör burkolataira lézergravírozással felvitt piramis motívum még egy csipetnyi eleganciát kölcsönöz a modellnek. A kifinomult külső megjelenés legújabb elemeként a DS 7 CROSSBACK LOUVRE modellen elsőként alkalmazzák az újfajta kivitelű, 20 colos ALEXANDRIA keráktárcsákat. A belső térben, a szellőzőkön és a műszerfalon 3D nyomtatásban, a középső rakodórekesz fedélének nappabőr borításán pedig dombornyomással – finom utalásként – jelenik meg az Ieoh Ming Pei által tervezett üvegpiramis motívuma. A DS Automobiles nyújtotta utazási élmény igazi művészetté válik, amely különleges kényelemmel párosul egy finom eleganciával kialakított ékszerdobozban. A francia szakértelmet megtestesítő modell az új technikákat, mint a 3D nyomtatás vagy a lézergravírozás olyan nemes anyagokkal társítja, mint az óraszíj mintázatú, bazaltfekete nappabőr, vagy a kristályokkal díszített vezérlőgombok. A művészet és a kultúra szeretete az autóban exkluzív, új formában jelenik meg. A DS 7 CROSSBACK LOUVRE utasai a világ legszebb múzeumának emblematikus alkotásait csodálhatják meg. A nagyobb élmény érdekében a DS 7 CROSSBACK LOUVRE a nagyfelbontású, 12 colos, nagyméretű középső képernyőn jeleníti meg ezeket az alkotásokat. Már az indulásnál, maguk az alkotások is inspirációs forássá válnak egy körülbelül négyperces podcast meghallhagtásával, amely minden titkukat feltárja (francia, angol, német, spanyol és olasz nyelven érhető el). A Louvre múzeum és a DS Automobiles munkatársai 182 alkotást választottak ki, hogy a teljes gyűjteményt és az összes részleget bemutassák. Az alkotásokat hetente lehet megtekinteni, vagy egy keresőmotoron keresztül felfedezni, ezzel is tovább emelve a DS 7 CROSSBACK LOUVRE belső terének hangulatát. A kifinomultságot szolgáló újdonságként arra is lehetőség van, hogy utazás közben a középső képernyőn megjelenő alkotásban – festményben vagy szoborban – gyönyörködhessünk. Többek között a Szamothrakéi Niké Szárnyas győzelem, a Leonardo da Vinci által festett Monna Lisa portré, Veronese: A kánai mennyegző, Jacques-Louis David: I. Napóleon koronázása, Théodore Géricault: A Medúza tutaja, Eugène Delacroix: A Szabadság vezeti a népet vagy az egyiptomi Ülő írnok szobra szerepel a felkínált alkotások között. További exkluzív kedvezményként, minden DS 7 CROSSBACK LOUVRE vásárló kap egy „A Louvre barátai” kártyát, amely a Louvre múzeum mellett az Eugène-Delacroix nemzeti múzeum állandó és időszaki kiállításaira is korlátlan belépést biztosít: elsőbbségi belépés a Louvre múzeumba a Richelieu folyosón keresztül, ingyenes belépés egy kísérő személy számára, ingyenes belépés a Louvre-Lens Múzeum Galerie du Temps kiállítási csarnokába, valamint a Louvre Abu Dhabi múzeumba és több mint száz múzeumban igénybe vehető más kedvező ajánlatokat is kínál, egy évre. Az utazás művészetének jegyében a DS 7 CROSSBACK LOUVRE modellhez kétféle, hálózatról tölthető hibrid motort kínálnak: egy 300 lóerős (négykerék-meghajtású) és egy 225 lóerős (fronthajtású) E-TENSE változatot, melyeknek a kilométerenkénti CO2-kibocsátása 36 és 38 gramm között mozog, a kombinált ciklus szerinti üzemanyag-fogyasztásuk pedig 1,7 liter/100 km alatt van. Tisztán elektromos és kibocsátás-mentes üzemmódban, a WLTP norma szerint mérve, a hatótávolság akár az 58 kilométert is elérheti. A 300 lóerős motorral szerelt változat 5,9 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója