Sikeresen zárta a 2023-as évet az Audi Hungaria

2024.01.17.
„Számos sikerrel zártuk az előző évet: megmutattuk, hogy az Audi Hungaria sokkal több, mint egy termelővállalat, hiszen prémium járműveink és -motorjaink mellett kompetencia-orientált szolgáltatásokat nyújtunk ügyfeleinknek Next Level stratégiánk mentén – Győrből a világnak. A 2023-as jubileumi évünket rekorddarabszámok jellemezték a járműgyártásban, az exkluzívszéria karosszériaelemek gyártásában és az elektromos hajtások gyártásában. A jubileumi évben a vállalat számos díjat kapott: az Audi Hungariát „Magyarország Legvonzóbb Munkahelyévé” választották és a Magyar Kormánytól megkapta a "Családbarát Munkahely" tanúsítványt, valamint Győr város és a Kereskedelmi és Iparkamara által „Az év vállalata” díjat. Szeretném ezt a kiemelkedő teljesítményt megköszönni a munkatársaknak. Így magabiztosan és eltökélten haladunk tovább a transzformáció útján”, mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. Az Audi Hungaria továbbra is a világ legnagyobb motorgyára: 2023-ban összesen 1 660 425 motort készítettek Győrben, melyből 114 058 elektromos hajtás volt. A vállalat 158 802 háromhengeres-, 806 685 négyhengeres benzin- és 198 802 dízelmotort gyártott. Az öthengeres benzinmotorból 19 734 készült, hathengeres motorból 277 081 benzin- és 78 905 dízelmotor. Az Audi Hungaria 2023-ban 6 216 tízhengeres benzinmotort gyártott. A négykarikás győri vállalatnál 2023-ban összesen 177 775 Audi gépjármű (beleértve az SKD-gyártást) gördült le a gyártósorról, mely rekordteljesítmény a járműgyárban. A legmagasabb darabszámban gyártott modell az Audi Q3 volt, melyből a munkatársak 94 283 darabot készítettek. A Q3 mellett 73 806 darab Q3 Sportback készült Győrben 2023-ban, valamint 6 850 Audi TT Coupé és 2 681 TT Roadster modell. A Q3 és Q3 Sportback modellek közül 24 579 plug-in-hibrid és 5 393 mild hibrid készült 2023-ban. A vállalat a motor- és járműgyártás mellett kompetencia-alapú beszerzési, IT és pénzügyi szolgáltatásokat is kínál. Emellett a vállalat munkatársai magas színvonalú műszaki fejlesztéssel is foglalkoznak. A Győrben 2001 óta működő Műszaki Fejlesztés 2023-ban új kompetenciákkal bővült: az eddigi belső égésű és elektromos hajtásmodulok fejlesztését a teljes hajtásrendszerre kiterjesztették. Az Audi Hungaria 2023. december 31-én 11 663 munkatársat foglalkoztatott, mellyel 2023-ban is a régió legnagyobb munkaadója volt. Az Audi Hungaria a tavalyi évben alapította meg 100%-os tulajdonú leányvállalatát, az AUDI HUNGARIA AHEAD Kft.-t. A Volkswagen Konszern számára nyújtott, a termeléshez nem közvetlenül kapcsolódó, így a beszerzés, az IT és a pénzügyi szolgáltatásokhoz tartozó szolgáltatási tevékenységeket magába foglaló leányvállalat ügyfélköre az elmúlt évben folyamatosan bővült, munkatársi létszáma pedig elérte a 480 főt az év végén. A két vállalat így összesen 12 143 főt foglalkoztatott. A vállalat a 2024-es évre ambiciózus célokat és újabb mérföldkövek elérését tűzte ki célul. Az Audi modellek gyártása mellett már zajlanak az előkészületek a CUPRA Terramar idén induló sorozatgyártásához. A vállalatnál az új elektromos motorgeneráció, az MEBeco gyártására is megkezdődtek az előkészületek. A győri székhelyű AUDI HUNGARIA Zrt. az Audi Konszern tagja, az Audi és Volkswagen Konszern központi motorszállítója. Évente közel 1,7 millió erőforrás, köztük elektromos motorok is készülnek a vállalatnál. Győrben gyártják az Audi Q3 és Q3 Sportback modelleket, amelyek elektromos hajtáslánccal is készülnek. Az Audi Hungaria számos alumínium karosszériaelemet szállít különböző Volkswagen konszernmárkák számára, valamint egyre jelentősebb fejlesztési tevékenységet – járműhajtás- és járműfejlesztés – folytat. A vállalat széleskörű szolgálatásokat nyújt a teljes Volkswagen Konszern számára, első sorban a műszaki fejlesztés, pénzügy, IT és a beszerzés területén. Az Audi Hungaria Magyarország egyik legnagyobb árbevételű vállalata, az ország legnagyobb exportőreinek egyike és a hazai járműipar legnagyobb beruházója. Az Audi Hungaria 2020 óta CO2-semlegesen végzi tevékenységét és mintegy 12 000 munkatársával a régió legnagyobb munkáltatója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Megújul a Ford a Kuga, Európa legkelendőbb plug-in hibridje - fotók

2024.01.17.
A merész, karakteres megjelenésű új Kuga vásárlói számára nemcsak a hibrid hajtásláncok teljesítménye jelent majd kellemes meglepetést, hanem az autó egyszerű csatlakoztathatósága, valamint a legújabb generációs vezetéstámogató rendszerek átfogó kínálata is, amelyeknek köszönhetően a Kuga tökéletes társnak ígérkezik a mindennapok kalandjaihoz. Az Európában gyártott és európai emberek számára tervezett új modell kínálatában megtalálható az otthon és közterületen egyaránt tölthető Kuga PHEV változat, amely akár 69 kilométert is képes megtenni tisztán elektromos hajtással. Azoknak az autósoknak, akiknek nem áll rendelkezésükre kényelmes töltési lehetőség, a Ford a full hibrid hajtású Kuga Hybrid modellt ajánlja; ez a változat is az elektromos hajtáslánc kényelmét kínálja, miközben akár 900 kilométert is képes megtenni egyetlen tankolással, és a városi útszakaszok 64 százalékát is képes elektromos hajtással megtenni. A Kuga Plug-In Hybrid és a Kuga Hybrid AWD vásárlói a továbbfejlesztett hibrid hajtásláncnak köszönhetően egyaránt számíthatnak az elektromos autók élvezetes gyorsulására és csekélyebb károsanyag-kibocsátására, valamint a dízelüzemű autókhoz hasonló megnövelt vontatási képességre: az új Kuga a 2100 kilogrammos vontathatóságával könnyedén mozgat akár egy nagyméretű lakókocsit is. “A Ford Kuga már 2008-as megjelenése óta igazi sláger a vásárlók körében. Az új Kuga pedig minden eddigi változatnál jobban sikerült, hiszen a sokoldalúság, a csatlakoztathatóság és a kényelem egészen új szintjét nyújtja,” nyilatkozta Jon Williams, a Ford Blue Európa vezérigazgatója. Friss, magabiztos formatervével az új Kuga kívül-belül megújult. A Titanium kivitel eleganciáját, az ST-Line sportosságát és az Active robosztusságát egyedi dizájnelemek hangsúlyozzák ki. Az új Kuga dinamikus orrésze és az első fényszórókat összekötő LED dizájn elem együttesen irányítja rá a figyelmet az új modell erőt sugalló, céltudatos megjelenésére. Az autóban utazók kényelmét tovább fokozza a Ford legújabb generációs SYNC 4 fedélzeti információs és szórakoztató rendszere, amely a továbbfejlesztett hardware-nek köszönhetően gyors zökkenőmentes csatlakoztathatóságot és működést biztosít. Az okostelefonokkal gördülékenyen integrálható rendszer 5G kapcsolata gyors adatátvitelt biztosít, így a felhőalapú navigáció mindig segít elkerülni a közlekedési dugókat, miközben a vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto rendszerek segítségével kényelmesen elérhetők a legfontosabb alkalmazások és információk. A SYNC 4 abban is segít, hogy az autósok a lehető legtöbbet hozhassák ki az új Kuga vontatási képességéből; erre szolgál a vontatmány csatlakoztatási ellenőrző lista. A navigáció vontatási üzemmódját kiválasztva a vezető megadhatja az autó és a vontatmány méreteit, és ezután a SYNC 4 rendszer kifejezetten olyan útvonalakat választ, ahol nincsenek szűk kanyarok, alacsony aluljárók és egyéb akadályok. A fejlett vezetéstámogató technológiáknak köszönhetően a vezetés és utazás élménye még a nehezebb körülmények között is stresszmentes és kényelmes. Az új generációs adaptív sebességtartó automatika  az eddig kínált funkciókon túl automatikusan fékez a kanyarok és kereszteződések előtt, a 360 fokos kamerarendszer pedig teljes felülnézeti képet ad a jármű környezetéről, megkönnyítve a manőverezést. A praktikum és a kényelem mellett az új Kuga belső térkialakításánál az is fontos szempont volt, hogy az autó mindig készen álljon minden kalandra városon belül vagy kívül. Az előre-hátra csúsztatható második üléssor révén a hátul utazók lábtere 1 méternél is nagyobb lehet, vagy akár 150 literrel is megnövelhető a csomagtér kapacitása. Az opcióként elérhető ERGO ülések kiváló alátámasztást nyújt a testnek, amit az AGR vezető gerincgyógyászati szervezet tanúsítványa igazol. A Kuga kínálatában ezentúl az új Active kivitel is szerepel, amely egy tökéletes társ azok számára, akik a felfedezés szabadságára vágynak. A megnövelt hasmagasságnak köszönhetően nem számít, hogy a városi dzsungelben navigálnak, vagy éppen a kitaposott ösvényekről merészkednek le. Robusztus jellemzői nemcsak funkcionálisak, hanem stílusosak is, dinamikus esztétikát kínálva. A Ford innováció iránti elkötelezettsége a Kuga Active szériában is megmutatkozik. A továbbfejlesztett felfüggesztés nemcsak agilisabb terepképességet biztosít, de hozzájárul a jobb kezelhetőséghez és stabilitáshoz is, így biztosítva a vezetők és az utasok kényelmét és biztonságát. Az autózás biztonságát fokozza a továbbfejlesztett fényszórótechnológia, a Kugában alapfelszereltségként automatikus távfényvezérlésű LED fényszórók 9 találhatók. A külön rendelhető Dinamikus Pixel LED  fényszóró a navigációs adatok és az útjelzéseket leolvasó kamera információi alapján megváltoztatja a fény vetítését kanyarokban, kereszteződésekben és körforgalmakban, jobban megvilágítva így a környezetet. Az új Kuga Európában, a Ford modern valenciai üzemében készül, ahol a gyártási folyamatot 3D-nyomtatású alkatrészek teszik rendkívül precízzé, és egyúttal fenntarthatóbbá. A mérnökök szorosan együttműködnek a mesterséges intelligenciával, így biztosítva a lehető legmagasabb szintű minőséget. Az új Kuga forgalmazása már ebben a hónapban megkezdődik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A megszokott rendben működik szerdától az ásotthalmi határátkelőhely

2024.01.17.
Csongrád-Csanád vármegyében a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely 24 órában, a kiszombori és nagylaki közúti határátkelőhely is egész nap, a röszkei közúti határátkelőhely január 31-én éjfélig szintén 24 órában, míg a kübekházi és a tiszaszigeti közúti határátkelőhely 7 és 19 óra között működik. Az utazók a határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről bővebben a rendőrség határinfó oldalán (www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo), illetve a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Ő a világ legszebb börtönlakója

2024.01.17.
Veronica Koval 27 éves. Virginiában élő nő. És ismertségét egy Instagram-bejegyzésnek köszönheti. Az ifjú hölgyet tavaly májusban tartóztatták le. Az indok a vakmerő vezetés. Ezért a szőke bombázót 10 nap börtönre és 750 dolláros pénzbírságra ítélték, vezetői engedélyét pedig 30 napra bevonták. Az eset egészen mindennapi, már feledésbe is merült, amikor Veronica közzétett egy posztot az egyik közösségi oldalán. Egy Starbucks bögre alatt osztotta meg a sztoriját. Nevezetesen azt, hogy rohant dolgozni és még a munkába állása előtt meg akarta szerezni a Starbucks-nál a mindennapi italát. Ezért vezetett óvatlanul. És ezért kapott börtönbüntetést. A kommentelők egyhangú bejegyzése: "Ez a nő gyönyörű. Szupermodell anyag. Szó szerint a legszebb nő, akit valaha láttam életemben.” Veronica persze már nincs börtönben és reméljük, a 10 napi fogság elég volt neki és azóta óvatosabban vezet. Vagy otthon főzi a napindító kávéját. Forrás: corriereadriatico.it, dailymail.co.uk  

Ezekre a megyékre figyelmeztet ónos esőre a meteorológia szerdára

2024.01.17.
Az MTI-hez kedden este eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták, szerdán a késő hajnali óráktól délnyugat felől - jellemzően kis mennyiségű - vegyes halmazállapotú csapadék érkezik átmeneti ónos esővel, amely a legtöbb helyen napközben esőbe megy át, de az Északi-középhegység és a főváros tágabb környezetében akár szerda estig, éjfélig is vegyes csapadék hullhat. Ezeken a részeken eleinte havazás, majd ónos, vagy fagyott eső fordulhat elő, de az idő előre haladtával egyre inkább az eső valószínű. A térség északi részén, illetve a Nyírségben a kezdeti havazásból 3 centiméteres hóréteg is kialakulhat, az északi határvidéken akár ezt is meghaladhatja az átmenetileg létrejövő friss hó vastagsága. Az ónos eső, illetve a fagyott eső nagyobbrészt kis mennyiségűnek, néhány tized milliméternek ígérkezik ezeken a tájakon, de elsősorban Észak-Borsodban a szerdai nap második felében az 1 millimétert is meghaladhatja. Ezért Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területére szerdára másodfokú figyelmeztetést adtak ki ónos eső veszélye miatt, míg Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Somogy és Tolna vármegyék területén az ónos eső miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szerdára. Az előrejelzés szerint délen, délnyugaton kialakult sűrű köd az éjszaka folyamán tartósan megmaradhat arrafelé, de szerdán napközben várhatóan mindenhol javulnak a látási viszonyok. A HungaroMet ezért szerdára tartós, sűrű köd miatt Baranya, Somogy és Zala vármegyék területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki.  

Sütőolajból zöldkerozin: egyre több repülőgépmotort hajt környezetbarát üzemanyag

2024.01.16.
Fotó: KLM A 80 ezer tonna a világ SAF-termelésének mintegy 16 százalékát jelentette, ezzel az Air France-KLM volt a világ legnagyobb SAF-felhasználója 2023-ban. A cél, hogy 2030-ra a teljes kerozinigénye legalább 10 százalékát alternatív üzemanyaggal váltsa ki a társaság - írták a közleményben. Az ehhez szükséges mennyiség több mint harmadát már lekötötte a csoport, emellett együttműködési megállapodásokat és szándéknyilatkozatokat írt alá szerte a világban azért, hogy globális ellátási láncolatot hozzon létre. Másik fő céljuk, hogy szintén 2030-ig az egy utaskilométerre vetített emisszió 30 százalékkal csökkenjen a 2019-es szinthez képest, ezért folyamatosan dolgoznak a flotta megújításán, az üzemelés hatékonyságának növelésén. A közleményben felidézik, hogy az Air France-KLM 2011-ben teljesítette első olyan járatát, amelynek során részben fenntartható kerozint használt fel. Azóta folyamatosan fektet a technológia kiépítésébe, a KLM az első holland SAF-gyár létrehozását 6 millió euróval támogatta, az Air France pedig 4,7 millió eurót fektetett 2023 év végén a DG Fuels vállalatba a gyártási kapacitás növelése érdekében. Tavaly a KLM a CFM International hajtóműgyártóval és a finn Neste olajipari vállalattal közösen hajtott végre teszteket, amelyekkel bizonyította, hogy a repülőgépek hajtóműveit biztonságosan lehet üzemeltetni kizárólag fenntartható kerozinnal - hangsúlyozták a közleményben. Kiemelték, a klímacélokhoz az utasok (akár egyéni, akár vállalati) is hozzájárulhatnak azzal, hogy a jegyük mellé megváltják a járat karbonkibocsátását, a befolyó összeget a légitársaság fenntartható kerozin vásárlására fordítja. Ismertetik, hogy ez az üzemanyagfajta a teljes életciklusra vetítve 75 százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, jelenleg sütőolajból, mezőgazdasági, vagy faipari melléktermékekből, szerves hulladékból készül. Az Air France-KLM szigorú szabályai szerint csak második generációs fenntartható kerozint vásárol, amellyel nem veszélyezteti az élelmiszer-ellátási láncolatot, és nem pálmaolajból készül - jegyezték meg. Az MTI érdeklődésére a légitársaság csoport közölte, hogy az Air France-KLM 2023 első három negyedévében 22,6 milliárd euró árbevételt ért el, 17,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az üzemi eredmény 1,7 milliárd eurót tett ki, amely 67 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában jelentett értéket. A francia-holland vállalatcsoport 14,3 százalékkal 71,2 millióra növelte utasforgalmát, a járatok átlagos kihasználtsága 4,6 százalékponttal 87,9 százalékra emelkedett. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hummer helyett ezt vesznek a románok

2024.01.16.
Nem volt könnyű megtanulni a Humvee nevet. Az angol High Mobility Multi-purpose Wheeled Vehicle, vagyis a nagymozgékonyságú, többcélú kerekes jármű rövidítése, a HMMWV betűk hangzanak HUMVEE-nek összeolvasva. Nevét már a kölykök is megtanulták kiejteni, most egy újabbat kell bemagolni. mert hamarosan több hadsereg is kiszuperálja a klasszikus veteránt. Az új katonai jármű, a JLTV, ami a Joint Light Tactical Vehicle szavak rövidítése és az elsők már szolgálnak az amerikai hadsereg és haditengerészet, valamint a különleges egységek járműflottájában, sőt, jutott már belőle európai védelmi erőknek is. A Pentagon-program szerint 2050-ig eltűnnek az amerikai hadseregből a Hummerek, melyeket Oshkosh páncélozott terepjárókra cserélnek. Máris tízmilliárd dollár értékű megrendelést kapott a gyártó cég az JLTV különböző változataira. A terméklistán szerepel teher-, és csapatszállító, valamint mobil fegyverplatform, mely az adaptív futóművüknek köszönhetően kényelmesebb, erősebb aknavédelmével biztonságosabb. Az amerikai Védelmi Minisztérium a Hummvee utódjául az Oshkosh Joint Light Tactical Vehiclet (JLTV-t) választotta, a könnyű taktikai terepjáróból és a hozzá való utánfutóból 73 ezret terveznek beszerezni. Hajtásláncának beszállítója a General Motors, V8-as dízelmotorja dinamikusabb és már bizonyított sok millió amerikai kisteherautóban, terepjáróban: a 6,6 literes, 305 lóerős, 705 Newtonméter forgatónyomatékú GM Duramax dízel hatfokozatú automata Allison sebességváltón át hajtja mind a négy kereket. A 3+1 fő szállítására alkalmas JLTV sebessége 101 km/h, hátra 13 km/h. A 300 kilométeres hatótávolságú jármű hossza 6,2 m, szélessége 2,5 m, magassága 2,6 m. A JLTV programba bedolgozott a Boeing, a General Dynamics, az AM General, a Force Protection Inc, a DRS Technologies, a BAE Systems, a Navistar, a Northrop Grumman, az Oshkosh Truck, a Lockheed Martin, az Alcoa Defense, a JWF Industries, a Blackwater és a Raytheon. A védelmi minisztérium első körben 5500-at rendelt a járműből a tengerészgyalogságnak, majd további 11,5 ezret a hadseregnek, a kiírás összesen 55 ezer járműről szól, ezen felül jönnek még a cégnek a külföldi üzletek. Az Oshkos eddig harminc országba több mint négyezer JLTV–re kapott rendelést, ami 2026-ig leköti kapacitását, a litván és román hadsereg az első szériából több százat rendelt, többtucatnyi már szolgálatba is állt a szomszédban. Az első 23 ezer az Oshkosh Defense telephelyén készült, ezek már szolgálatba álltak az USA-ban. A némileg megkésett tavalyi tender következő kontingensére azonban már nem az Oshkosh, hanem a korábban Humveekat gyártó AM General kapott megbízást. A tervek szerint az amerikai hadsereg Európában állomásozó hadosztályai is több ezret kapnak majd. Az AM Generalnak idén ősszel kell elindítania az JLTV gyártást a 96 hektáros Indiana állambeli Mishawaka Manufacturing telephelyén. Ezzel véget is ért a Hummer korszak. Az amerikai hadsereg pályázatára 1979-ben elkészült az AM General prototípus, ami még farmotoros, négyszemélyes buggy volt. 1983-ban készült el a H1-es változat. Ez már nem orrmotorral, hanem az első tengely mögé épített V8-assal és portálhidakkal készült. A prototípust tizenegy hónapa alatt rakták össze a győztes AM General Corporation üzemében, majd 1980-ban a Nevada sivatagban és a sarkkörön túl tesztelték. A gumikerekű jármű jobban bírta a sziklás terepet is, mint az amerikai hadseregben rendszeresített Abrams tank, miközben Galaxy repülőgépből menetközben is képes volt „kiugrani”, igaz, csak földközelben, de már ezzel is gyorsíthatta a hadműveletet és alkalmas lett kommandós bevetésekre. Az 1992-es Öböl háborúban lett közismert, mert a Hummer képekkel volt tele a világsajtó. Jó terepjáróképességét a Mercedes Unimognál már bevált áttételes kerékagyú kihajtási rendszer biztosította, valamint negyven centiméteres hasmagassága. Ennek és kilencven centiméteres kerekeinek köszönhetően a H1-es 0,76 méteres gázlókon is könnyen átszáguldott és megmászta a hatvan fokos emelkedőt. Országúton nyolcvanas tempónál húsz liter benzint fogyasztott a Hummer H1-es, melynek acélalvázra épülő ragasztott és szegecselt alumínium karosszériájának az előírások szerint erős igénybevétel esetén is tizenkét évet kellett kibírnia. A Hummer H1-esből tizennégy év alatt 120 ezret gyártottak, a legnagyobb vevő a Pentagon volt, mely először 1983-ban 55 ezret, majd 1989-ben további 33 331 darabot rendelt, a százezredik katonai modell 1992 márciusában készült el. A Hummer beszállítás ötmilliárd dolláros üzlet volt az AM Generalnak, amire később lecsapott a General Motors, ám csak a gyárat és nevet sikerült megszereznie, a katonai megrendelésekről már lekésett. A megállapodás értelmében magánszemély sokáig nem vásárolhatott H1-est, a korlátozást 1991 júniusában oldották fel, azóta 12 ezer polgári változat kelt el. A raj-GAZ puritánságú katonai Hummer persze kevés volt a gazdag sznoboknak, ezért bőrülést, légkondicionálót, hifit, motoros tükröket és ablakemelőket kapott. Elsőként a színészből kaliforniai kormányzóvá lett Arnold Schwarzenegger vett. Hummer üresen is három tonnát nyomott. Az ősmodell vevői között volt a teniszező Andre Agassi, az énekes MCHammer és a bokszoló Mike Tyson. Akkoriban a legolcsóbb 2 személyes platós Hummer 44 ezer dollárba került, a celebek által kedvelt négyüléses kemény tetős változatért 62 ezer dollárt kellett fizetni. Az ezredforduló után már kevésbé fogyott a H1-es ősmodell, a környezettudatosabb ( folyékony hidrogénnel működő üzemanyagcellás) modellből csak néhány készült. A márkát birtokló új tulajdonos, a General Motors 2003-ban mutatta be a H2-est, 2006 januárjában a H3-ast, 2022-ben pedig az elektromos változatot, melyre érthető műszaki és logisztikai okok miatt nem tart igényt a hadsereg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Alattomos veszélyre figyelmeztetik az autósokat

2024.01.16.
Képünk illusztráció Fotó: police.hu A jegesedéssel és nagy napi hőingással beköszöntő téli időjárás az elmúlt egy-másfél hét során robbanásszerűen megnövelte az országban található kátyúk számát: immár százezres nagyságrendben fordulnak elő kockázatos úthibák közútjainkon. A forgalmasabb szakaszokon ilyenkor órák alatt akár egy nagyobb kátyú is kialakulhat: általános tapasztalat, hogy az adott útszakaszt jól ismerő autós is gyanútlanul fut bele olyan gödörbe, amely előző nap még nem volt ott. A legtöbb kátyúkár defekt, ám ezek egy részében a felnit is javítani kell. Gyakran előfordul azonban olyan eset is, hogy sérül a futómű is, sőt, szélsőséges esetben személyi sérüléses baleset is lehet a kátyúba futás következménye, ami már milliós nagyságrendű kártérítéssel is járhat. Kátyúbiztosítás híján az autósoknak az illetékes útkezelőnél kell bejelenteniük a kárt. Lakott területen kívül ez a Magyar Közút Nonprofit Zrt, míg lakott területen belül ilyen ügyekben az adott önkormányzat megfelelő szerve, illetve Budapest fő- és tömegközlekedési útjain a Budapest Közút Zrt. az illetékes. Az elbírálás során az útkezelők általában a nem megfelelően dokumentált kártérítési igényeket utasítják el, de azok sem számíthatnak kártérítésre, akik úthibára figyelmeztető jelzőtáblával ellátott útszakaszon szenvednek ilyen balesetet. Fentiek miatt az elmúlt évek tapasztalatai szerint a pórult járt autósok az esetek jelentős részében nem tudják érvényesíteni kárigényeiket. Bár az útkezelők folyamatosan dolgoznak az úthibák kijavításán, az autósok várhatóan májusig mindenképpen nagy számban találkozhatnak kátyúkkal az utakon, ezért továbbra is célszerű kátyúbiztosításban gondolkodni, amelynek számos előnye van az útkezelővel intézett kártérítéssel szemben. Már évi 3-4 ezer forintos díj ellenében található megfelelő kátyúbiztosítás, amit általában kgfb vagy casco mellé kötik kiegészítő biztosításként. Egyes biztosítók azonban önálló termékként is kínálják. A kátyúbiztosítás kedvezményezettjei nem az útkezelő felé, hanem közvetlenül a biztosítójuk felé jelentik a kárt, ami eleve megnöveli a sikeres kárrendezés esélyeit. Egyes módozatok ráadásul a figyelmeztető táblával ellátott útszakaszokra is fedezetet nyújtanak. A biztosítók ebben a biztosítási konstrukcióban általában nem számítanak fel önrészt, ami azért is fontos, mert egy átlagos kátyúkár összege még ma is belefér 100 ezer forintba, ami miatt az általában 100 ezer forintos minimális önrésszel megkötött casco biztosítások ilyen esetekben nem jelentenek megoldást. „A megfelelő dokumentációra kátyúbiztosítás esetében is szükség van – hívja fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Fontos, hogy az autós maradjon a helyszínen, mert tanúkat vagy hatósági jegyzőkönyvet csak így tud szerezni. Autópályán lehetőség szerint a legközelebbi biztonságos helyszínen kell megvárni az útellenőrt. Célszerű minél több fényképet készíteni a kátyúról és a sérülésről, ügyelve arra is, hogy a helyszín ezek alapján jól beazonosítható legyen. A fényképek mellett érdemes az esetleges tanúk elérhetőségét is megszerezni, a kártérítés folyósításáig pedig meg kell őrizni a sérült alkatrészeket is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Tesla 1,6 millió autóját hívja vissza Kínában

2024.01.16.
A visszahívási kampány kizárólag Kína területén értékesített autókra vonatkozik. Jószerivel az összes Tesla modellt érinti, különböző évjáratú, 2014-től 2023-ig gyártott autókról van szó. Köztük vannak S, X, 3-as és Y modellek is, amelyeket Kínában gyártottak, valamint importált autók is, amelyeket akkor érkeztek az országba, amikor még nem működött a Tesla sanghaji üzeme. A probléma, amely miatt visszarendelik az autókat, nem jelent nagy veszélyt a jármű használóira nézve. Szoftveres gondok adódtak, amelyek következtében több rendszer is hibásan működik, például a kormányzásért felelős, illetve az ajtózáró rendszer. A munka elvégzéséhez a tulajdonosoknak nem kell megjelenniük a szervizközpontokban, a munka távolról, szoftverfrissítéssel is elvégezhető Tavaly az Egyesült Államokban a Tesla bonyolította le a legnagyobb, egyszeri visszahívási kampányt, az év utolsó honapjában több mint kétmillió járművet rendelt vissza. Az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) megállapította, hogy a vezetéstámogató technológiája túl nagy biztonságérzetet ad a sofőröknek. A vállalat rendezi a problémát ingyenes vezeték nélküli frissítéssel, s így a továbbiakban a vezetéstámogató rendszert figyelmezteti majd sofőrt, hogy a vezetésre összpontosítson, amikor az Autopilot be van kapcsolva.         

125 éves az Opel, mint autómárka

2024.01.16.
2024 különleges év az Opel életében, hiszen a márka történetében először valamennyi futó modellsorozatban megjelenik egy-egy akkumulátoros-elektromos hajtású változat. Ebben a sorban az Opel Astra Sports Tourer Electric az egyik legfontosabb, hiszen ez a modell a piac egyik első elektromos kombija is egyben. Fontos évfordulót is ünnepel azonban a márka az idén, hiszen 125 éve vált autógyártóvá. 1899. január 21-én Wilhelm Opel, a vállalatot alapító Adam Opel fia, szerződést kötött Friedrich Lutzmann-nal a Lutzmann féle autógyár megvásárlásáról. Ezzel megkezdődött az Opel márkájú automobilok gyártása, és vele egy új korszak, amely komoly hatással volt a vállalat fejődésére, Rüsselsheim városán messze túlmutatóan is. A korábban sikeres varrógép- és kerékpár-gyártóként ismert Opel új, és számára addig ismeretlen üzleti területen próbált szerencsét. Azóta több mint 75 millió Opel autó készült Európa különböző országaiban. A márka aktuális kínálatának egyik sikertípusa - az új Opel Astra - azonban ma is Rüsselsheim-i gyártású. Miközben az Opel autógyártásának 125. évfordulóját ünnepli, az új Astra fejlett műszaki tartalommal és lokálisan emissziómentes, tisztán elektromos hajtású változatban is készül a gyártósorokon. Az Opel vezérigazgatója, Florian Huettl elmondta: “Akárcsak 125 évvel ezelőtt, most is egy új korszak kapujában állunk. Akkor a vállalat úttörőként vágott bele a még éppen csak éledező autógyártásba, ma pedig a lokálisan emissziómentes mindennapi elektromos autózás terén tesz hasonlóan bátor lépéseket. Az új Astra Sports Tourer Electric, akárcsak az első Opelek 125 éve, Rüsselsheim terméke. Büszkék vagyunk az örökségünkre, és meg is ünnepeljük autógyártásunk 125 éves évfordulóját, méghozzá a lehető legmodernebb módon, az elektromobilitás jegyében”. Az Opel sikertörténete 1862-ben kezdődött, amikor Adam Opel Rüsselsheim-ban elkészítette első varrógépét, lefektetve ezzel a vállalat alapjait. A cég gyorsan Németország egyik legnagyobb varrógépgyártójává nőtt, Európa számos országába exportált. A kerékpárok gyártásának beindítása újabb kiváló üzleti döntésnek bizonyult, az első velocipéd 1886-ban készült Rüsselsheim-ban; az Opel Németország egyik első bicikligyártója volt. Az 1920-as évekre – az autógyártás felfutásával párhuzamosan – az Opel a világ vezető kerékpárgyárává fejlődött, az alapító fiainak irányításával. A fiúk voltak azok is, akik a kerékpárláz 1890-es években tapasztalható visszaesésével új területekre próbálták kormányozni a vállalatot. Így találtak rá az automobilra. Fritz és Wilhelm Opel körülnézett az 1897-es Németországi Autószalonon is Berlinben, ott találkoztak Friedrich Lutzmann-nal és az ő autóival. A lakatosmester Lutzmann már 1894 óta készített automobilokat, így kellő tapasztalattal bírt ezen a területen, az Opel fivéreknek pedig éppen erre volt szükségük. A testvérek meglátogatták Lutzmann Dessau városában működő üzemét, ahol azonnal világossá vált a számukra az autógyártásban rejlő óriási potenciál. Eredetileg együttműködést terveztek, de végül ajánlatot tettek a teljes üzem megvásárlására. 1899. január 21-én Wilhelm Opel és Friedrich Lutzmann aláírta a 116,887 márkáról szóló szerződést, így a gyár mindenestől Opel tulajdonba került. A teljes üzemet, gépeivel és alkalmazottaival együtt Rüsselsheim-ba költöztették, Lutzmann pedig az immár Adam Opel Motorfahrzeug-Fabrik néven működő vállalkozás kereskedelmi igazgatójaként dolgozott tovább. A vétellel az Opel egy csapásra sokévnyi autógyártási tapasztalathoz is hozzájutott, a kerékpárgyártásból átvett szakemberek Lutzmann vezetésével immár Opel emblémával építették az autókat egy kifejezetten erre a célra felépített új üzemcsarnokban. Az első hirdetések már 1899-ben megjelentek, köztük olyan lényegre törő szövegezésűek is, mint például ez: “Az Opel gépkocsik a legjobbak”. 125 évvel az Opel automobilok gyártásának beindulása után a márka a lokálisan emissziómentes jövőbe tart olyan autókkal, amelyek nem csak a mindennapi használatban teljesítenek kiválóan, de vezetni is élvezet őket. A 2024-es jubileumi évben az Opel nem csak ünnepel, hiszen innovatív modellekkel folytatja útját az elektromobilitás felé. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója