Arteon, a telitalálat
Ami nem sikerült a Passat CC-nek, abba még jobban földbe állt a CC. Nem is értem, hogy miért kell ennyire ragaszkodni ahhoz, amiben a CLS verhetetlen marad mindörökké? De végre jött a kijózanodás, és egy sokkal jobb név, na meg egy olyan forma, amivel nem is tudom, hogy mikor találkozhattunk utoljára a wolfsburgiak kínálatában. Végre elrugaszkodtak a konzervatív formavilágtól, és jöttek a merész élek, az egyedi megoldások, és így mindjárt megjelent a karakter is, ami felár mentesen járt az autóhoz. Meg kell mondanom őszintén, hogy az Arteon nekem a hagyományos szedán kivitelben lett telitalálat (szakvéleményt, és gyönyörű képeket itt talál az autóról), de a képekből már láthatják, hogy a sors a mai használttesztünkben pont egy kombival hozott össze, ami a Shooting Brake fantázianevet viseli, tehát nagyon meg fog sértődni, ha valaki csak simán lekombizza. Mi is ez az elnevezés? Jól vissza kell menni a múltba, hiszen a nyolcvanas évek elején jött ki a Jaguar az XJ-S-sel, amiből készült egy különleges kiadás. Igaz, hogy három ajtós volt, és nagyon kevés darabszámban, mondhatni prototípusként létezett, de az arányait párhuzamba tudtam állítani a tesztelt autóéval. Hogy szükségem mikor lenne a kombira? Pakolás szempontjából egyszerűbb egy ilyennel az élet, és a praktikumát nem lehet elvitatni tőle, de az Arteon szerintem igazán szedánként lett telitalálat, de ha már itt áll, nézzük körbe.
Elölről a kombi is ugyanolyan szép
Nagyon karakteres lett az autó eleje, ahogy a lámpák is aktív részei lettek a hűtőrácsnak, és mindezt még a menetfénnyel is tovább erősítik. Végre egy karakter. A lehető legmélyebbre tették az autó elejét, a motorháztető lentről indul, és ott van a sportos, de egyben tekintélyes orrkiképzés, a masszív kerékjárati ívek, és a keret nélküli ablakok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs egy kis A7-es lecsengése az összképnek, de valahogy mégis el tudott különülni az Auditól. A hátsó rész sem átlagos, különösen szép az ötödik ajtó kiképzése, igényes, és persze soha nem lesz olyan jól pakolható, mint egy Passat kombi, de ezt nem is azért veszik. Belül pedig a luxus irányába törne, hiszen a Phateon megszűnése után ez a modell volt a Volkswagen kínálatában a legmagasabbra pozícionált portéka. De persze sosem lesz egy igazi limuzin: bőrrel, fával, és további megalomán túlzásokkal.
Milyen belül?
Az első, és számomra legfontosabb dolog, hogy ki lehet kapcsolni a klímát fizikai gombról, nem csak a központi multimédiás kijelzőn keresztül valamelyik menüből elővadászva. Sosem gondoltam pályám elején, hogy egyszer majd ennek fogok örülni, de változnak az idők, és ahogy öregszem, egyre analógabb vagyok. Meg továbbra is imádom a nyitott teret, így rendkívül örültem a nepperszlengben csak „zsibeda”-ként futó extrának, a hatalmas elhúzható tetőablaknak. Ha egyszer annyi pénzem lenne, hogy magamnak rendelek autót, biztosan bepipálnám ezt az extrát. Kár, hogy a harmincezret futott autóban nekem valamiért nem sikerült a tetőablak rolóját működésre bírnom, remélem, hogy ez csak az én ügyetlenségem, és nem az autó hibája. A kormánnyal sem tudtam betelni, mert nagy, vaskos, és nehéz. Mi férfiak az ilyen tulajdonságokkal rendelkező kormányokat kedveljük, mert így elhisszük magunkról, hogy egy ilyen autó irányításához nyers erő kell. A bajuszkapcsolókon viszont még dolgozhattak volna, nekem nem volt az igazi tapintásra sem, és a működése is darabos, ezen még lehetett volna finomítani. Az ülések olyanok, amit a Volkswagentől már megszokhattunk, tehát pillanatok alatt magamra állítottam, aztán örültem a félbőr kárpitozásnak, ami a legjobb választás. Megemlíteném még a varrott bőrözést a műszerfalon, és az ajtókon, ami megadja az exkluzivitás érzetét ugyanúgy, mint a légrostélyok, amikkel a Passat óta nem tudok betelni. Ezt a varázst a motor indítása rúgta fel, kissé kelletlenül, és igen érces hangon indult be, és bemelegedés után sem tudta feledtetni dízelségét. Egy kétliteres, kétszáz lóerős, négy hengeres dízelmotor hajtja az autót, és a menettulajdonságokkal tisztában lehetünk a számok alapján. Mindenre elég a 400 nm nyomaték, és hosszú távon rendkívül gazdaságos az EURO 6-os motor. Jár hozzá egy hétsebességes DSG váltó, amiről már nagyon sokszor leírtam jó véleményemet.
Milyen használtan, és mennyire tartja az árát?
Az elmúlt öt-tíz év Volkswagenei nem a rossz értéktartásukról híresek. Így van ez az Arteon esetében is. A cikk megírásának idejében 234 eladó Arteont hirdettek, a legolcsóbbat 6 millióért kínálták, közel 400.000-et futott a nyolcéves kétliteres dízellel szerelt hófehér csoda. A legdrágább négyéves Arteonok pedig pont a duplájába kerülnek ennek az autónak. Kombiból 66 darab van 7.5 milliótól 12,5 millióig. Tehát a piac a ritkaságukat minimálisan drágábbra árazta be. Sok a külföldről behozott szervizkönyv nélkül hirdetett autó, tehát itt is értéknövelő tényező lehet a dokumentált előélet. Az Arteonnak komolyabb típushibája nincs, a tesztelt DTU motorkódos erőforrásoknál jelentkezhet hőtőfolyadék fogyasztás, ezt érdemes ellenőrizni, és mellőzni a „longlife” olajcsere periódusokat, na meg a DSG váltóban is cseréltetni az olajat a gyári intervallum előtt. A karosszéria, és az utastér is kifejezetten tartós, így jól viseli a használatot, erre megvétel előtt is jó felkészülni, mert segíti az óravisszatekerők munkáját. Én egy ilyen jármű megvásárlása előtt (már csak az értékéből adódóan is) mindenképpen javaslom a szakember segítségét, akinek véleményével nyugodtabban megvehetjük, vagy elengedhetjük a kiszemeltet. Megvásárlás után pedig az alap szervizen túl, egy mélyebb állapotfelmérést, hogy felkészülhessünk, és betervezhessük a várható kiadásokat. Az Arteon megmaradt egy eltűnő kategória utolsó mohikánja, ami méltóképpen búcsúztatta az autózás egy olyan korszakát, amikor még egyéniség, és egyediség volt keret nélkül ablakos, hosszú, lapos, és széles utazóautót gyártani. Remélem még sokáig gyönyörködhetünk a használt példányokban az utakon.
Használttesztünk ehavi autóját a Das WeltAuto Centrum Budaörs biztosította.
További használttesztek itt olvashatók.