Mire elég a nappali menetfény?

2023.02.09.
Mi ez? A DRL azzal nappali menetjelző fény azért született, mert a feledékeny autósok gyakran közlekedtek kivilágítatlanul. A hasznos eszköznek köszönhetően a gyújtás ráadásával egyidejűleg azonnal működésbe lép egy (általában) LED fény, ami jól láthatóvá teszi a jármű elejét. Ez nagyon hasznos tiszta időben és világosban, de talán mégjobban jön a szürke, ködös, téli útviszonyok között, főleg ha az autó még ezüstszínű is. Hogy miért? Mert akkor még inkább hatékony lehet, hiszen az átlag autós csak beül, indít, és közben el sem szakad aktuális problémái szorításából. Ez viszont azért veszélyes, mert a közlekedés nem játék. Igen ám, de az autógyártók már nem akartak azzal foglalkozni, hogy az autók hátsó traktusa is kivilágított legyen. Ezért sajnos néhány márkától eltekintve a jármű beállításaiban sem tudjuk megváltoztatni, hogy a funkció esetleg a hátsó lámpákat is működtesse. Ebből megint csak lehet probléma manapság, amikor korán sötétedik, vagy egész nap borongós, szürke időjárás nehezíti az autósok dolgát. Sajnos a feledékenyebb sofőrök ilyenkor sem foglalkoznak azzal, hogy gondoskodjanak járművük megfelelő kivilágításáról, így városban is gyakran találkozom hátulról kivilágítatlan autóval, de ami rosszabb, hogy autópályán is előfordul ez. Szabály szerint A KRESZ előírása szerint a forgalomban résztvevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani. Tehát rossz látási viszonyok között, illetve naplemente után, ahogy kezd beállni a szürkületi időszak minden autósnak tompított világítást kellene kapcsolnia, aminek (hátsó piros helyzetjelző fény) főleg autópályán kiemelt szerepe lehet. Automata fényszóró rendszer? Sok esetben az automata menetfénnyel gyárilag szerelt autók esetében van egy, a sofőr számára nagyon kényelmes funkció, ami az automatikusan kapcsolódó fényszórót jelenti. Az ilyen funkcióval rendelkező autóban a központi egység (a fényszenzor) a fénymennyiség alapján dönti el, hogy elegendő a menetfény, vagy már bekapcsolja a tompított fényszórót. Egyszer kell tehát bekattintani a fénykapcsolót az AUTO pozícióba, és onnantól az autó majd megoldja magának, hogy mikor, és hogyan világítson. Ez egy rendkívül hasznos funkció lehet a feledékenyebb autóstársainknak. Ködlámpa, kapcsolgatás, mert sokat fogyaszt A tompított fényszóró helyes beállításától, a ködlámpa szükségszerű használatán keresztül, a lekapcsolom, mert spórolok, elvét vallón keresztül végig vehetjük a renitens autósokat, az ő hozzáállásukból születhetnek balesetveszélyes helyzetek. Biztosan mindenki találkozott már szürkületben, vagy éjjel olyan szembejövő autóssal, aminek a fényszórója az eget világította, meg persze az autóstársak retináját égette. A rámenősebbek akár villantással is tudtára adják, hogy zavarja a biztonságos közlekedést, mert vakít, de jó lenne a most naivnak tűnő gondolat, hogy egy-két ilyen után ránéz, és ha kell, akkor javíttatja. Jó hírként könyvelem el, hogy manapság már egyre kevesebben használják esztétikai kiegészítőként a ködlámpát, így nem találkozom a forgalomban helyzetjelző plusz ködlámpa párosítással. De az még előfordul, hogy ködös időben a városba beérve elfelejtik lekapcsolni, esetleg autópályás haladásnál sem kapcsolják le a hátsót, ha már nem ők az utolsók a sorban. A végére pedig maradt az örök kedvenc, a „ne kapcsold be feleslegesen, mert azzal többet eszik” típusú tudósok. A generátor többletfogyasztása miatt valóban lehet némi plusz fogyasztás, de az olyan elenyésző, hogy emiatt egyáltalán nem érdemes kockáztatni egy balesetet. Csak egy kis odafigyelés, több tisztelet a közlekedésben, és máris meglesz a szükséges figyelem, ami ahhoz kell, hogy az ilyen apróságokat ne feledjük. További autós tartalmakért kövesssen minket Facebookon is.

Minden, amit az új generációs Toyota Hiluxról tudni vélünk

2023.02.09.
Immár több mint egy éve, hogy a Toyota vázolta globális villamosítási terveit. Akkor másfél tucatnyi, eltérő részletességgel kidolgozott modellt és prototípust mutattak be, köztük egy kompakt pickupot. Ez utóbbi formavilága nagy vonalakban a vadonatúj Tundra stílusát idézte, részleteket pedig nem árultak el a járműről, így a Toyotának nem kellett állást foglalnia az azonnal felmerülő kérdésben, hogy ez az elektromos pickup az öregedő, középkategóriás Toyota Tacoma vagy a generációváltásra szintén megérett, kompakt Toyota Hilux méretosztályában lép-e majd színre. A kérdésre részben választ adtak azok a grafikák, amelyek egy 2023. január végén, Brazíliában benyújtott szabadalmi bejegyzésben szerepeltek. A tengerentúli sajtó azonnal a leendő Tacoma előfutáraként értelmezte az ezeken látható járművet, a józanabb gondolkodók viszont rávilágítottak, hogy Brazíliában – ahogy a világ túlnyomó részén – a Tacoma nem kapható, elérhető viszont a Hilux. A finom részletektől megfosztott grafikák tehát egészen bizonyos, hogy a Hiluxot ábrázolják – ami azonban nem zárja ki a lehetőséget, hogy a Tacoma is pont így fog kinézni. Egészen az 1990-es évek derekáig ugyanis a Hilux volt a Toyota egyetlen globális platós kisteherautója. Észak-Amerikában ekkor gyors egymás utánban két, eltérő karakterű modellel váltották ki a típust: a T100 a nagy teherbírású haszonjárművet igénylő vevőket, a Tacoma pedig a kényelemorientált felhasználókat volt hivatott kiszolgálni. A Tacoma és a Tundra (a rövid életű T100 utódmodellje) azóta komoly fejlődésen ment keresztül. Az egykor a Hiluxnál is kisebb Tacoma mára bő fél méterrel túlnőtt testvérén, a hatalmas Tundra pedig 2021-ben teljes átalakuláson esett át: ultramodern műszaki platformja a világ egyik legintelligensebb, legbiztonságosabb pickupjává, opciós hibrid hajtáslánca pedig az egyik legtisztább üzeművé teszi. Ez a TNGA-F platform jó lehetőséget kínált arra a tevékenysége minden területén az erőforrások optimalizálására törekvő Toyota számára, hogy visszatérjen a gyökerekhez, és közel harmincévnyi különlét után ismét egyesítse – vagy legalábbis minden eddiginél közelebb hozza egymáshoz – két kisebb pickupját. Az nem valószínű, hogy ténylegesen egybeolvadna a két modell. Sokkal valószínűbb, hogy nagyon hasonló műszaki tartalommal és formavilággal készül majd a két modell, amelyek így érdemben csak méreteikben, illetve részben motorizáltságukban mutatnak majd eltérést. Habár így elviekben nem sok meglepetést tartogat az új Hilux – hiszen a mellékelt grafikákon is látható, tervezett dizájnjával már 2021 decemberében megismerkedtünk, a műszaki tartalomról pedig a Tundra, illetve az azzal rokon Land Cruiser 300 adhat elképzelést –, érdemes összegezni mindazt, amit tudni vélünk az autóról. A TNGA-F platform legnagyobb újdonsága a full hibrid hajtáslánc megjelenése: a 3,5 literes V6-os turbómotor köré épülő rendszert 2022-ben beválasztották az év legjobb hajtásláncai közé, de nem kevésbé fontos a vezetőtámogató funkciók és online kommunikációs rendszerek minden korábbinál szélesebb körű alkalmazása sem. Ez utóbbiakra az időközben megjelent kémfotók alapján következtethetünk: a Hilux/Tacoma lencsevégre kapott prototípusának szinte teljesen lefóliázott műszerfalán tekintélyes méretű, fekvő formátumú érintőképernyő körvonalai voltak kivehetők. Afelől nincs kétség, hogy ezen a téren minimális lesz az eltérés a felsőkategóriás Tundra és a kisebb pickup(ok) között. Ugyanakkor feleslegesen nagy volna az autóba a 3.5 V6 alapú hibrid hajtáslánc; helyette a Toyota RAV4-ből ismerős 2,5 literes, soros négyhengeres full hibridre számítunk.  Nem kizárt, hogy a globális Hilux modellcsaládban is megjelenik ez a benzin-elektromos hajtási opció, ugyanakkor szinte bizonyos, hogy a kínálatban marad a dízelmotor – legalábbis Európában. Ne feledjük továbbá, hogy a leendő Hilux dizájnjával először egy akkumulátoros elektromos pickup formatanulmányaként találkoztunk, illetve azt se, hogy a Toyota tavaly decemberben már bemutatta egy villanymotoros, zéró károsanyag-kibocsátású Hilux prototípusát. Ha a hibrid vs. dízelmotor kérdésben nem is jut dűlőre egymással az észak-amerikai és a globális piac, az elkövetkező években a világ minden pontján folyamatosan növekvő keresletre lehet számítani az akkumulátoros elektromos (BEV) pickupok piacán. Itt pedig különlegesen kedvező pozícióban van a Toyota kompakt platósa, hiszen legtöbb vetélytársa felsőbb méretosztályban kínál emissziómentes logisztikai megoldást az ügyfeleknek, így a Hilux/Tacoma könnyebb, olcsóbb és takarékosabb alternatívát kínálhat a villany-haszonjárművek piacán. Fotók: Toyota
Címkék: 

A biztonsági öv bekötésének elmulasztása biztosítási szempontból is fájhat!

2023.02.09.
Jellemző történet egy biztosítási kárszakértő esetei közül: egy balesetben a jármű utasa, aki nem volt bekötve, halálos kimenetelű balesetet szenvedett. A biztosító szakértői álláspontja szerint, amennyiben használta volna a biztonsági övet, nagy valószínűséggel megúszta volna nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel. Így a hozzátartozói sérelemdíjnak nincs jogalapja. Illusztráció: Tóbiás és Balambér A MABISZ és az Országos Rendőrfőkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a tavaly szeptemberi Biztonság Hete keretében már közös kampányt folytatott azért, hogy a magyar közutakon az övhasználat – különösen a hátsó üléseken utazók esetében – minél előbb megközelítse a legfejlettebb közúti biztonsági helyzettel rendelkező európai országok nem ritkán 98-99%-os arányát. Becslések szerint, ha ez általánossá válna az EU-ban, évente 900 haláleset lenne elkerülhető. A biztonsági öv bekötése mintegy 60%-kal csökkenti a halálos vagy súlyos sérülések kockázatát egy több tucat, nemzetközi tanulmányt összesítő elemzés szerint. Az övhasználat ráadásul a többi utas biztonságát is befolyásolja: az első ülésen ülők több mint kétszer nagyobb eséllyel halnak meg egy balesetben, ha a mögöttük ülő személy nincs becsatolva. A megfelelő és helyesen használt gyermekbiztonsági rendszerek pedig körülbelül 55-60%-kal csökkenthetik a gyermekek halálának vagy sérülésének kockázatát. A mai járművekbe beépített biztonsági öv az ütközés után - sőt egyes típusoknál már az ütközés előtt - a másodperc tört részei alatt működésbe lépnek, amivel az emberi szervezet nem képes versenyezni. Azt sem tudjuk megakadályozni – akár már városi forgalom melletti sebességeknél bekövetkező baleseteknél sem –, hogy a gépkocsi belső karosszéria elemeinek, az első szélvédőnek, a kormánynak stb. ütközzünk az öv használata nélkül. Ezzel szemben bekötött övvel az emberi test az ülésben csak néhány centimétert mozdul el. Az övhasználat elmulasztásának ráadásul nemcsak egészségügyi, de komoly anyagi kockázatai is vannak. A KRESZ kimondja, hogy a biztonsági öv használata kötelező, és a személyi sérüléses károknál a büntető eljárásban vizsgálják, hogy a sérült be volt-e kötve. A biztonsági öv be nem kötése esetén pedig a biztosító részben mentesülhet a kifizetés alól – a szaknyelv ezt hívja károsulti közrehatásnak. A biztosító mindig azt vizsgálja, hogy ha be lett volna kötve a sérült/elhunyt, akkor milyen sérülést szenvedett volna. A társaságok a kötelező felelősségbiztosítások keretében minden személyi sérüléses kár esetén vizsgálják az öv használatát, illetve annak elmaradása esetén alkalmazzák a kártérítési összeg csökkentését - a kárügyek jelentős részében különböző mértékben. A biztosítók a személyi sérüléses kárügyekben vagyoni károk tekintetében 30-50%-os közrehatást alkalmaznak abban az esetben, ha a biztonsági öv használata nem történt meg, a sérült utas vagy vezető nem volt bekötve. A fent említett esetben a biztosító azzal érvelt, hogy a jármű utasa bekapcsolt biztonsági öv használata mellett 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett volna, vagyis a halálos kimenetel elmaradt volna. Erre hivatkozva a hozzátartozói kárigényeket a biztosító elutasította. Kijelenthető tehát, hogy kártérítési szempontból is rosszul jár a károsult, ha nem köti be magát: egységes szakmai gyakorlat, hogy ezt a gépjármű felelősségi károknál a károsult közrehatásaként értékelik és csak részben térítik a személyi sérülés miatt keletkezett – egyébként tetemes összegű – kárt. S bár a Casco károknál jellemzően nem veszik figyelembe a biztonsági öv használatának elmaradását, de ez esetben sem árt tisztában lenni szerződésünk pontos tartalmával, hogy tudjuk, mit kockáztatunk. Van ugyanis a piacon olyan társaság, amelynek a Casco terméke tartalmaz személybiztosítási kiegészítő elemet is, azzal a szigorú megkötéssel, hogy ha a biztonsági öv a baleset során nem volt bekapcsolva, a biztosító a teljes – egyébként fizetendő – kártérítési összeg kifizetése alól mentesül.

Tűz pusztított az autóipari beszállítónál, öten megsérültek, nagy a kár

2023.02.09.
A rendőrség szerint több mint 200 millió euróra becsült kárt okozott az Ulm melletti allmendingeni központjában található Burgmaier autóipari beszállítónál keletkezett tűz. A tisztviselők szerint az allmendingeni precíziós alkatrészek beszállítójánál keletkezett tűz okát még mindig nem tudni. A cég épülete hétfő este kigyulladt. A tájékoztatás szerint az akkor a helyszínen tartózkodó 25 alkalmazott sértetlenül távozhatott. A helyi lakosokat evakuálták. A 275 tűzoltó közül öten könnyebben vagy közepesen megsérültek. Az információk szerint nincs bizonyíték gyújtogatásra. A német portál cikke. Képernyőfotó A fűtőberendezéssel és légkompresszorokkal rendelkező helyiségből kiindulva a lángok gyorsan átterjedtek az egész épületre. Az információk szerint egy régi és új épületegyüttes érintett. Többek között egy tartály gyulladt ki, amelyben körülbelül 50 000 liter hidraulikaolaj volt, amint azt a hatóságok közölték. Az oltási munkálatok során több, esetenként heves robbanás is történt. A tüzet kedd délutánra eloltották. Harmadik generációs családi vállalkozás Az 1931-ben alapított és harmadik generációs Karl-Hugo Schick által irányított, világszerte 700 alkalmazottat foglalkoztató családi vállalat elektromos szervokormány, hibridizáció, vezérműtengely-állítás, sebességváltók, fékek és villanymotorok területén gyárt alkatrészeket. A mintegy 250 alkalmazottat foglalkoztató Allmendingen mellett a Burgmaiernek Lipheimben és Besztercebányán (Szlovákia) is van további telephelye.
Címkék: 

Új jelzőtáblával találkozhatunk Szlovákiában, figyeljen, ha ott autózik

2023.02.09.
A 730-as számú, úgynevezett „zöld nyíl” tábláról van szó, amelyet a közlekedésről szóló 30/2020-as számú rendelet tartalmaz. A jelzőlámpás zöld nyíllal ellentétben ez állandó jelölés, és lehetővé teszi a sofőröknek bizonyos körülmények közt a jobbra kanyarodást annak ellenére, hogy a lámpa pirosan világít. Fotó: parameter.sk/BSK A táblához tartozó fontos szabály, hogy a sofőr csak a jobb sávból kanyarodhat jobbra, eközben pedig nem akadályozhatja vagy veszélyeztetheti a közúti közlekedés többi résztvevőjét, különös tekintettel a gyalogosokra, kerékpárosokra, illetve a szabad irányba haladó járművekre – áll a Pozsonyi Közútkezelő Vállalat magyarázatában. Az említett jelzőtábla egyelőre nem gyakori Szlovákiában, újabban Pozsony megyében Horvátgurabon (Chorvátsky grob) és Tótgurabon (Slovenský Grob) helyeztek el egyet-egyet. Az említett táblával várhatóan egyre több helyen találkozhatunk majd a megyében.  Juraj Droba megyeelnök megjegyezte, meggyőzte őket a jelzőtábla, az ugyanis növeli a közlekedés folyamatosságát. „Pozitív visszajelzéseink vannak a sofőrök, az érintett települések és a rendőrség részéről” – tette hozzá.
Címkék: 

Telibe talált a „célzott sebességmérés” – videóval!

2023.02.08.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság összehangolt sebességmérést tartott 2023. február 7-én a Pécs és Szigetvár közötti útszakaszon. Összesen 4399 járművet ellenőriztek, amelynek során nem csak sebességtúllépéssel találkoztak, más közlekedési jogsértések is nagy számban fordultak elő. Sebességtúllépés miatt 31 esetben, összesen 840 ezer forint értékben szabtak ki bírságot, egy esetben szabálysértési feljelentést tettek, hét esetben pedig az objektív felelősség elve alapján került sor a bírság kiszabására. A rendőrök drónt is bevetettek, amely segítségével más közlekedési jogsértéseket is kiszűrtek. Több esetben intézkedniük kellett a jármű nem megfelelő műszaki állapota, biztonsági öv használatának elmulasztása, záróvonal figyelmen kívül hagyása, illetve a kötelező haladási irányra vonatkozó utasítás megszegése miatt is. Volt olyan járművezető is, aki a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen nem biztosított elsőbbséget a gyalogos részére, de szóródó rakomány és világítás hiánya miatt is intézkedtek a rendőrök. A razziáról készült videó itt látható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kisszériás modellautójukkal meggyőzték a Cápák befektetőit I. rész

2023.02.08.
Csendes zsákutca végén, egy takaros, napelemmel borított tetejű családi ház udvarában van az a garázs/műhely, ahol a siker várományos modellautók készülnek, most még jellemzően egyedi gyártásban. Arrafelé csak az jár, akinek dolga van, ilyenek például az újságírók és a tévéstábok. A Kiss testvérek a Cápákban is magabiztosak voltak. A szabadúszó 3D grafikus, formatervező, illetve szoftverfejlesztő páros modelljei könnyen navigálhatók, kerekeik menet közben külön-külön vezérelhetők a saját fejlesztésű szoftverrel. Attila a műszaki részért, a szoftveres vezérlésért, a mechanikus alkatrészekért felel, míg Csaba az anyagokkal, a formatervezéssel foglalkozik. Barátságosan fogadják az autoszektor.hu portál munkatársát a műhelylátogatáson, kíváncsiak voltunk ugyanis arra, hol és hogyan készül a híressé vált modellautó. A „holra” a rövid válasz a kis helyen, a hogyanra az, hogy jellemzően kézi munkával. Attila és Csaba egy készülő modellautóval. Az első meglepetés akkor ért bennünket, amikor kiderült, hogy a modellautó alja rétegelt falemez, de ezen nem kell csodálkozni, békeidőben még a Forma-1-es autóknál is fát használtak kopó alkatrészként, amikor SPA-ban például nagyon leért az autók alja. Ma természetesen már mást alkalmaznak, ami szikrázik is rendesen a tévéközvetítéseken. A vásárhelyi autó alja tehát fa, maga a karosszéria azonban vákumformázott polikarbonátból készül. A modell hozzávetőlegesen heted akkora, mint a normál kocsi, majdnem minden kell is bele, csak sokkal kisebbe. A felfüggesztés hátul multilink, elől kettős keresztlengőkaros. A váz a lézervágott karbon, a futómű-alkatrészek 3D nyomtatással és döntően műanyagból készülnek. Áramvonalas és szemrevaló is a "karosszéria". Nyomtatójuk 200x200x270 millimétert tud, vagyis bőven elég nekik, annál is inkább, mert az első, prototípus alkatrészek, még az olcsóbb anyagból készülnek el. Arra azonban tökéletesen alkalmasak, hogy elfér-e a helyén, hozzáférhető-e a csavar, vagyis, egyfajta összeszerelési teszthez használják. A végleges, az értékesítendő autómodellbe építendő alkatrész természetesen jóval drágább anyagból készül, így sokkal erősebb és rugalmasabb. Erre az ő „garázsnyomtatójuk” már nem alkalmas, azokat bérgyártókra bízzák. Mégpedig a kínaiakra. Modellautók, minden mennyiségben. – Így éri meg, interneten elküldjük a kinyomtatandó alkatrészt, ami gyorsan elkészül és utána 5-6 nap alatt meg is érkezik. Ezek jellemzően kicsi és könnyű alkatrészek és szerintünk szimpatikusabb is a kínaiak hozzáállása az egészhez, mint a magyar vállalkozóké – mondják. Írásunk 2. részét itt olvashatják. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Plasztikkacsa gyűjteménybe – ilyen Citroën 2 CV még sosem készült

2023.02.08.
A Citroën és a Playmobil – amelynek játékai közel 50 éve nem hiányozhatnak egyetlen család gyerekszobájából sem – ezúttal közösen lehelt új életet a 75 évvel ezelőtt bemutatott legendás modell, a 2CV (vagyis a Kacsa) egész világon ismert és népszerű formáiba. A február 1. és 5. között Párizsban megrendezett Rétromobile kiállításon kicsik és nagyok, rajongók, gyűjtők és egyszerű kíváncsiskodók egyaránt megcsodálhatták a Citroën standján az új Playmobil Kacsát, amely minden bizonnyal keresett darabja lesz a gyűjteményeknek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hétmillió eurót ad az e-taxikra Bécs

2023.02.08.
Az első pályázatokat 2023. január 1-jétől lehet benyújtani a Bécsi Gazdasági Kamaránál. A támogatás érdekessége, hogy nem az új járművek beszerzését támogatják, hanem az utassal megtett üzemidő alapján lehet majd támogatást kérni – óránként öt eurót. Fotók: Facebook/Taxi Wien Így akarják ugyanis biztosítani, hogy ne csak megvegyék az új, környezetbarát járműveket, hanem használják is azokat és ezáltal tovább csökkenjen a városban a szén-dioxid kibocsátás. Egy jármű után maximum tízezer euró támogatást lehet felvenni, egy taxitársaság maximum tizenöt járművel pályázhat. A város ezzel a lépéssel arra szeretné ösztönözni a taxitársaságokat, hogy már 2025 előtt elkezdjék az átállást a zéró kibocsátású járművekre. Azok a társaságok, amelyek még az eTaxi Austria projektben is részt vesznek, még magasabb támogatást kaphatnak, óránként hat eurót, járművenként maximum tizenkétezer eurót. A projekt lényege, hogy a taxisoknak nem kell elmenniük a hagyományos töltőoszlopokhoz feltölteni az akkumulátoraikat, hanem ezt a droszton, várakozás közben is megtehetik – töltőkábel nélkül. A járművek aljára egy gombnyomással leengedhető konnektortalpat szerelnek, amely a droszt – szintén speciálisan átalakított felületéhez – csatlakozva már biztosítja is a töltést. Így a taxisoknak még ki sem kell szállniuk a kocsijukból, hogy feltöltsék az autót. Bécsben egyelőre nyolc drosztot és ötven járművet szerelnek fel ezzel a töltési megoldással.
Címkék: 

Közelebb került az uniós döntéshozatalhoz a magyar logisztika

2023.02.08.
A CLECAT széles körű kapcsolatrendszere és az Európai Bizottsággal fennálló folyamatos párbeszéde garanciát nyújt a tagállami logisztikai igények, elvárások közvetlen becsatornázására az uniós döntéshozatali folyamatokba. A magyar tagság lehetőséget teremt arra is, hogy naprakész és közérthető információs csatornák nyíljanak a hazai szereplők számára az ágazatot érintő uniós fejlesztések irányairól, illetve az unió által támogatott kutatásokat és innovációkat érintő kérdésekről. A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE), a Magyar Szállítmányozók Szövetsége (MSZSZ), a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a Magyar Vámügyi Szövetség (MVSZ) és a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület által életre hívott szakmai érdekvédelmi együttműködés célja, hogy képviselje a magyarországi logisztikai- és vámszakma civil szervezeteinek érdekeit a CLECAT-ban, és hangot adjon álláspontjának az európai intézmények irányában. „Nagy örömünkre szolgál, hogy a Magyar Logisztikai Kapcsolattartó Bizottság (MLKB) a CLECAT tagjává vált. Ezzel az új tagsággal lezárjuk a CLECAT tagsági hálózatunk egy hiányzó láncszemét. Magyarország a logisztika szempontjából fontos tagállam, földrajzi elhelyezkedését tekintve pedig a multimodális tevékenységek sarokköve Európában. Bízunk a jó együttműködésben. Nagyon várom, hogy együtt dolgozhassak a HLCC tagjaival, és alig várom, hogy megismerhessem tagjait, akik a magyarországi logisztika fontos szereplői” – mondta Nicolette van der Jagt, a CLECAT főigazgatója. Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary ügyvezető főtitkára kiemelte: „CLECAT-tagságunk révén erősödhet a magyar közúti fuvarozás nemzetközi érdekérvényesítő ereje és ez hozzájárulhat a versenysemleges uniós piaci szabályozás fenntartásához, a kiegyensúlyozott működési környezethez és nemzetközi fuvarpiac stabilitásához. A hazai szállítási, szállítmányozási, logisztikai és vámszakmai érdekképviseleti szervezetek összefogásán alapuló CLECAT-kapcsolat pedig összességében az ellátási lánc biztonságának és a hazai szállítási és logisztikai szektor nemzetközi versenyképességének egyik legerősebb biztosítéka lehet.”  „Az idén 30 éves Magyar Vámügyi Szövetség (MVSZ) fontosnak tartja, hogy tagjai érdekeinek képviseletében – a korábbi tapasztalataira alapozva - a CLECAT-on keresztül is eljuttassa a hazai tapasztalatokat, tagjaink javaslatait az Európai Unióhoz. A vámszakmai innovációk Európa versenyképességét mozdítják elő, s úgy véljük, hogy az EU jelenlegi jogalkotási folyamatában való részvételünk fontos hozzáadott értéket teremt a közép- és kelet európai álláspont képviseletének erősítésében. Ehhez teremt számunkra új lehetőséget a Magyar Logisztikai Kapcsolattartó Bizottságon keresztül a CLECAT Vám és Közvetett Adó Intézetének munkájában való részvétel.” – tette hozzá Tolnainé dr. Tóth Veronika, az MVSZ főtitkára. „A CLECAT tagságtól azt várjuk, hogy legyen egy olyan logisztikai információáramlás Brüsszel és Magyarország között, valamint a magyarországi logisztikai szervezetek között, amelynek keretében ésszerű és hasznos javaslatokkal tudjuk egymás munkáját segíteni. Fel tudjuk hívni a brüsszeli jogalkotók figyelmét egyik-másik területen szükséges beavatkozási pontokra, ezzel tudnánk hazai és a nemzetközi logisztikai folyamatokat hatékonyabbá tenni.” – mondta el Bíró Koppány Ajtony, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) főtitkára. Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke kiemelte: „Azt reméljük, hogy a logisztika szakmát érintő jogszabályokhoz és az EU által támogatott kutatásokhoz és innovációs információkhoz már az előkészítő fázisban hozzájutunk, s ezzel tudjuk segíteni a tagjaink felkészítését a változásokhoz.” A HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület, mint első számú vasútszakmai érdekképviselet kötelessége az ágazat érdekeit uniós szinten is elismert szervezeteken keresztül képviselni, közvetíteni. 2030-ra a közúti áruszállítás 30%-át vasútra kell terelni, mely hazánk esetében kb. 25 millió tonna áru vasútra terelését jelenti. „Az idő rövid, a szükséges intézkedések még hiányoznak mind európai mind nemzeti szinten, ezért minden eszközzel azon kell dolgoznunk, hogy meginduljanak a szükséges lépések a cél elérése érdekében. Ebben nyújthat segítséget nekünk a CLECAT, amely kiterjedt és beágyazott kapcsolatrendszerrel rendelkezik az európai jogalkotási rendszerben és több mint 50 éves tapasztalatával egyedülálló segítséget tud nyújtani számunkra.” – nyilatkozta Hódosi Lajos, a HUNGRAIL ügyvezető igazgatója.” Dr. Lányi Márton, a Magyar Szállítmányozók Szövetsége (MSZSZ) elnöke szerint a szállítmányozó szakma az áruforgalom tervezésének, szervezésének legfőbb letéteményese, amely fuvarozási ágazatokon átívelő módon növeli a megbízók hatékonyságát és hozzájárul a környezetvédelmi célok tudatosításához, zöld árutovábbítási technológiák elterjesztéséhez. „A rendszerben gondolkodás, kapcsolattartás, ismeretek megosztása elkerülhetetlen a szakmánkban. Az MSZSZ, hazánk egyetlen szállítmányozási szövetégeként célul tűzte ki az európai és globális együttműködések ösztönzését, amelyben a CLECAT tagság mérföldkőnek számít.”

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója