Megsüllyedt az M30-as autópálya, nagy a baj, a STRABAG jótállásban javítja

2024.09.27.
Ismertették: az M30 autópálya Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakaszán a tervezési és kivitelezési munkálatokat - a STRABAG Építő Kft. és a STRABAG AG alkotta - STR M30 Konzorcium végezte, a forgalomba helyezés 2021. októberében volt. Az autópályaszakasz üzemeltetője, az MKIF Zrt. változó nagyságú és intenzitású burkolatrepedéseket, süllyedéseket jelentett a jobb pályán, valamint a bal pályán a két belső sávban, amely miatt lezárást eredményező jótállási hibabejelentésre, majd 2024. február 17-én a Miskolc és Szikszó közötti szakaszt teljes szélességében lezárták. Fotó: MTI/Varga György, a képre kattintva megnézhet egy videót Az ÉKM arra utasította a kivitelezőt, hogy tárja fel a hiba keletkezésének okát, adjon javaslatot a hiba helyreállítására és a műszakilag szükséges legrövidebb időn belül végezze azt el. A kivitelező az elmúlt időszakban részletes helyszíni (geodéziai, geoelektromos, nagymélységű talajfúrás, vízszintfigyelés) vizsgálatokkal, mérésekkel tárta fel a feltételezetten rétegvizek megjelenése okozta felszín alatti állapotot, illetve a tervezés során általa nem várt altalajmozgásokat. Ezek alapján megállapítható, hogy az érintett területen lévő altalaj felső részét 10-30 méter vastag, mind helyszínrajzilag, mind a mélység tekintetében változékony telítettségű áthalmozott, mérsékelt nyírószilárdságú, összenyomható talajrétegek alkotják, amelyben a víz megjelenése és mozgása kiszámíthatatlan. Ez eredményezte, hogy a talajszerkezet instabillá vált - ismertették. Az ÉKM közölte: a kivitelező javaslata szerint a töltést a jobb pálya alatt a teljes szakaszon és teljes magasságban, továbbá a bal pálya alatti szakaszon a károsodott mélységig, de legalább az úttükör szintje alatti 4 méteres vastagságig el kell bontani. A különböző mélységben megjelenő rétegvizek elvezetését a bal oldalon mélyszivárgó rendszerrel oldják meg, a süllyedést is okozó altalaj elmozdulásának megakadályozása érdekében pedig hét sorban elhelyezett, az alapkőzet mélységétől függően, mintegy 20-25 méter hosszúságú cölöpökből álló hézagos cölöpfal kialakítására tett javaslatot. A javaslatra vonatkozó mérnöki, üzemeltetői, megrendelői állásfoglalás szeptemberben kiadásra kerül, a folyamatba az ÉKM független szakértőként a BME Geotechnikai Tanszékének szakembereit is bevonta, annak érdekében, hogy a lehető legjobb műszaki megoldás szülessen a hiba elhárítására. A feltárt adatok alapján azonban a probléma jelentősebb, mint az sejthető volt, így a helyreállítás és a tartósan megfelelő műszaki megoldás kialakítása is hosszabb időt vesz igénybe: jelenleg mintegy 10-11 hónapos átfutási idő várható a teljes helyreállításig. A javítást a kivitelezőnek a jótállási kötelezettsége keretében kell biztosítania - hangsúlyozták. A szükséges beavatkozás megvalósításáig a közlekedők és az érintettek türelmét, megértését kéri a minisztérium. Az ÉKM utasításának megfelelően a Magyar Közút folyamatosan biztosítja az érintett gyorsforgalmi útszakasz elkerüléséhez szükséges közúti szakaszokon a forgalom folyamatos elvezetését - jelezték a közleményben.  

Sorozatban is gyárthatják a Toyota hidrogén kempinggázpalackjait

2024.09.27.
A Toyota két évvel ezelőtt mutatta be forradalmi ötletét, amely potenciálisan praktikus megoldást kínálhat a hidrogénalapú gazdaság megteremtésének és megerősítésének egyik alapvető követelményére: az energiahordozónak a felhasználás helyére történő eljuttatására. Ahogy a földgáz vezetéken, az elektromos áram kábelen keresztül jut el az otthonokba, gyárakba, intézményekbe, úgy a hidrogén számára is hasonló hálózatot szükséges létesíteni. Igen ám, de H2-ellátás nélkül nem alakulhat ki fogyasztói kereslet, felvevőpiac hiányában viszont nincs értelme kiépíteni az ellátó infrastruktúrát… A Toyota ezt az ördögi kört kívánta megtörni egy olyan technológia kifejlesztésével, amely a háztartási és kempinggázpalackok mintájára cserélhető, újratölthető, hordozható tartályokban biztosítaná a felhasználók számára a szükséges hidrogént. A Toyota és az autógyártó innovatív projekteket kidolgozó és megvalósító leányvállalata, a Woven Planet közösen dolgozták ki 2022-ben a rendszert, amelyben 40x18 centiméteres, hengeres tartályok szolgálnak a hidrogén tárolására. A feltöltött tartály tömege 5 kilogramm, azaz könnyen mozgatható, tartalma pedig a hozzá csatlakoztatott hidrogéntüzelőanyag-cella hatásfokától függően akárt 3,3 kWh elektromos energia előállítására elegendő. Ez háztartási mércével mérve nem sok – egy átlagos négyfős család akár fél nap alatt elhasznál ennyi energiát, ugyanakkor egy tartály könnyedén fedezheti egy nyaralóban eltöltött hétvége szükségleteit, jó alternatívát jelenthet a robogók és elektromos kerékpárok cserélhető akkumulátoraival szemben és még folytathatnánk. A hidrogén nem csak elektromosság fejlesztésére alkalmas, de el is égethető, így a H2-tartályok akár kempingezéskor vagy kerti sütésnél is hasznosnak bizonyulhatnak. A legfontosabb azonban, hogy a technológia méretezhető, így szükség esetén akár nagyobb kapacitású tartályok is gyárthatók, amelyekkel jelentős mennyiségű hidrogén szállítható olyan helyekre, ahová máshogyan nem juttatható el energiahordozó – a rendszer kulcsfontosságúnak bizonyulhat katasztrófa sújtotta területek ellátásában, a mentési munkálatok támogatásában. Mindez két évvel ezelőtt nem volt több merész álomnál, mostanra viszont a Toyota megkezdte a sorozatgyártás előkészítését: a Toyota-csoport kereskedelmi ága, a Toyota Tsusho alá tartozó, műanyag és gumitermékeket előállító Toyoda Gosei immár nagyüzemben szállítja az anyavállalatnak a cserélhető, hordozható tartályokat. Ezen a téren senki nem rendelkezik nagyobb tapasztalattal és szakértelemmel, mint a Toyoda Gosei, hiszen a Toyota Mirai tüzelőanyagcellás szedán tartályait is ők fejlesztették ki és gyártják. Mind a legtöbb hasonló technológia, várhatóan a hordozható H2-tartály piaci bevezetését is Japánban, korlátozott területen kezdi meg a Toyota, és a tapasztalatok alapján dönthetnek a szélesebb körű forgalmazásról, a technológia esetleges nemzetközi bevezetéséről. Fotók: Toyota, Toyota Gosei, TechEBlog
Címkék: 

Közel félmilliós bírság két extrém gyorshajtónak - itt mértek

2024.09.27.
Ahogy beérsz a lakott területre, lassítasz. Azért, mert illik, mert így biztonságos. Vagy ha mindez nem volna elég, akkor azért, mert ezt írják elő a szabályok - írta közösségi oldalán a Somogy vármegyei rendőrség. Mindkét gyorshajtó Siófokon haladta meg a megengedett 5️0 km/órás sebességet. Egy Porsche vezetője lakott területen 156, egy Dodge sofőrje 132 km/órás sebességgel közlekedett. A túllépés olyan mértékű volt, hogy a maximális büntetést kapták: fejenként 468 ezer forint pénzbírságot, valamint 8 előéleti büntetőpontot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ez lehet majd az új Lotus Esprit?

2024.09.27.
Theory 1 névre hallgat a Lotus legújabb tanulmányautója, amire állítólag érdemes több pillantást is vetni, mert a már teljes mértékben kínai kézben lévő, de egykor dicső brit sportautó márka legújabb dizájnvonalát vetíti elő. A Lotus Theory 1 a már gyártásban lévő Evija elektromos hiperautónál kisebb, sirályszárnyas sportautót vetít elő, állítólag mintegy 986 lóerővel a lemezek alatt. Mindezt két villanymotorból éri el, amik mind a négy kerékre leadják erejüket, hogy kevesebb, mint 2,5 másodperc alatt elérje a 100 km/h-s sebességet. 70 kWh-s akkumulátora 402 km-es hatótávval kecsegtet, bár nyilván nem maximális terhelésen. Köszönhetően a szénszál tetemes használatának, sikerült 1,6 tonna alatt tartani a tömegét, ami manapság rendkívüli értéknek számít, pláne egy ilyen szintű sportautónál. Leginkább oldalnézetből válik egyértelművé, hogy a 70-es évek végén még egy James Bond filmben is szereplő Lotus Esprit lehetett az inspiráció, aminek örökli élesen visszafelé ívelt oldalablakait és arányait is. Ha abból indulunk ki, hogy minden modern Lotus E-betűvel kezdődő típusjelölést kap, akkor nem is annyira elrugaszkodott azt gondolni, hogy ez lehet majd az új Esprit. Két újítás is debütál a Theory 1 koncepcióban. Az egyik a Lotuswear névre hallgató robotikus, haptikus visszajelző rendszer. A Motorskins-szel közösen kifejlesztett adaptív textilborítású robotika rendszer arra hivatott, hogy az ülésen és a kormányon keresztül tapintható visszajelzéseket küldjön a sofőr számára. Ezek gombként is funkcionálhatnak, de arra is felprogramozhatóak, hogy például jelezze a sofőrnek a kormányon, ha kanyarodni kell. A másik fontos újítás a steer-by-wire kormányzás. Ezzel végleg szakítanak mindennel, amiről a Lotus élmény szólt korábban: könnyű kaszni és minél nyersebb gép élmény. Mostantól ugyanis csak elektronikus jelek kommunikálnak majd a kormány és a kerekek között. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Népszerű légitársaság törli járatait egynapos munkabeszüntetés miatt

2024.09.27.
A tájékoztatás szerint a szakszervezetek által, a jobb munkakörülmények és nagyobb fizetés elérése érdekében szervezett sztrájkhoz a takarító és a vendéglátó személyzet mellett a biztonsági személyzet nagy része is csatlakozott, ez pedig "jelentősen csökkenti a biztonsági ellenőrzések lehetőségét" a brüsszeli Zaventem repülőtéren. Ezért a közleményben arra kérték a többi légitársaságot is, csökkentsék aznapra minimálisra a légikikötőből induló, illetve érkező járataik számát. A Brussels Airlines a lehető leghamarabb értesíti az érintett járatok utasait és igyekszik alternatív utazási módokat találni számukra, biztosítandó, hogy gyorsan elérjenek úticéljukhoz - olvasható a közleményben, amelyben nem zárják ki annak lehetőségét sem, hogy egy nappal korábbi vagy későbbi járatra biztosítanak számukra helyet.  

Podcast - Visszaesett az állagmegóvás volumene

2024.09.26.
  A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel.   A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.    

MOON töltővel gazdagodott Karcag

2024.09.26.
Szepesi Tibor polgármester a Porsche Hungaria jóvoltából tavaly még csak egy elektromos autótöltő telepítéséről szóló bónt, a napokban viszont már a működő töltőt vehette át a cég által forgalmazott MOON márka vezetőjétől, Kovács Ákostól. A város elektromos autótöltő hálózata így egy új, nagyteljesítményű MOON Power Charger 50 kW DC töltőállomással bővült, amely képes egyszerre akár két elektromos autót is tölteni, és amely a telepítést követően hamarosan minden elektromos autós számára elérhetővé válik. A MOON Karcag város önkormányzatával együttműködve már a kezdetektől tanácsadóként segítette a megfelelő helyszín kiválasztását. Ez a fejlesztés nemcsak a település környezettudatos jövőképét erősíti, de az elektromos autósok számára is új lehetőségeket nyújt a mindennapi közlekedésre, ill. a környék felfedezésére. A töltőkészülék végső elhelyezése e két célt figyelembe véve különleges figyelmet kapott: Karcag turisztikailag kiemelt területén, a híres Sámándob és a Gyógyfürdő közelében került telepítésre. Ez az elhelyezés nemcsak az elektromos autós közösség számára biztosít könnyen hozzáférhető töltési lehetőséget, hanem az ide látogató turisták számára is vonzó megállóponttá válik. A töltő a város és a régió fejlődését is elősegíti, hiszen Karcagon eddig nem volt nagyteljesítményű elektromos töltőberendezés, így a helyszín felkerült az elektromos autót használó látogatók térképére is. A Porsche Hungaria ajándékaként érkező MOON Power Charger telepítése sikeresen megtörtént, a készülék már üzemkész állapotban van, csak az üzemeltetőre vár, hogy a közeli hetekben minden elektromos autós számára publikus töltőpontként is elérhetővé váljon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Gumiabroncsot nyírfakéregből!

2024.09.26.
A hír még viccnek se lenne jó, ha nem lenne igaz. Az ismert finn gumiabroncsgyártó ugyanis nem a levegőbe beszél, feltett szándéka a nyírfakéreg felhasználása kerékgyártáshoz. Mi több, már javában kísérleteznek ezzel a technológiával, amelyet a gyakorlatban fel is akarnak használni. A Nokian fejlesztési megállapodást kötött a Reselo AB svéd bioanyag-tudományi vállalattal, hogy a gumiabroncsgyártáshoz használják  a Reselo Rubber nevű anyagot, amely a cellulóz-, a papír- és a rétegelt lemezipar hulladékából készül. Leegyszerűsítve, nyírfakéreg-hulladékból előállított anyagból finomítanák az ipari méretekben gyártandó kerekek anyagát. Heini Sikkinen, a Nokian Tyres kutatási vezetője elmondta, hogy a svéd vállalattal folytatott laboratóriumi kísérletek ígéretesek, és igenis lehetséges az abroncsgyártásban használt fosszilis tüzelőanyagokat Reselo Ruberrel helyettesíteni. A Nokián azt kívánja elérni, hogy már 2030-ra a gumiabroncsai felét megújuló vagy újrahasznosított anyagokból állítsák elő.  
Címkék: 

Nagy sebeséggel kanyarodva okozott halálos balesetet egy férfi

2024.09.26.
A vádirat szerint a vádlott 2023. szeptember 3-án, 16 óra 50 perckor Honda Civicjével közlekedett Létavértes felől Bánk irányába borult, esős időben vizes aszfalton. A vádlott egy jobbra ívelő útkanyarulatban a jármű sebességét nem az időjárási és útviszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért átsodródott a szemközti sávba, ahol nekiütközött a szemből érkező, elektromos kerékpárral közlekedő sértettnek. Az ütközést követően a sértett az úttestre esett, a vádlott személygépkocsija pedig a bal oldali füves árokban állt meg. A kerékpár alkatrészei szétrepültek, több darabja nekicsapódott a sértett mögött haladó személygépkocsinak. A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítást követően életét vesztette. A vádlott KRESZ-szabályszegő magatartása vezetett a balesethez és okozta a sértett halálát. Az ügyben a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozott. A Debreceni Járási Ügyészség a férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban mértékes indítványként rögzítette, hogy amennyiben a vádlott beismeri a bűncselekmény elkövetését a vádiratban foglaltak szerint és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, őt a járásbíróság 1 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélje, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre függessze fel, továbbá 2 évre tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. A szemle során készült fényképfelvételeken az ütköző, megsérült járművek láthatók. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Kiderült, hogy Rovanperä 2025-ben újra teljes szezont fog-e futni a WRC-ben

2024.09.26.
Kalle Rovanperä idén mindössze hat vb-s raliversenyen indult, ezek közül kettőn a legjobb 30-on kívül végzett az összesítésben, és az első helyről kiesett a hazai versenyén, a Finn-ralin. A 23 éves versenyző azonban a másik hármat megnyerte: Kenyában, Lengyelországban és Lettországban is diadalmaskodott, és mivel Ogier is három győzelmet aratott, a Toyota összesen hat győzelmet szerzett az idei szezonban (az állandó pilóták nem tudtak győzni). Rovanperä jelenleg a hatodik helyen áll a pilóták tabelláján, és hat ponttal előzi meg a főállású, minden versenyen indult csapattársát és barátját, a japán Kacutát, aki ebben a szezonban eddig csak kétszer végzett az első ötben. A Toyota Gazoo Racing katasztrofális eredményt ért el a legutóbbi versenyen, az Akropolisz-ralin Görögországban, ahol egyetlen párosa sem állhatott dobogóra. Jari-Matti Latvala csapatfőnök elismerte, hogy hibát követett el a Toyota 2024-es felállásával, és újra három teljes munkaidős versenyzőt szeretne a következő szezonra. A Motorsport.com-nak nyilatkozva a finn expilóta elárulta, hogy a kétszeres világbajnok a 2025-ös szezonban visszatér a teljes munkaidős raliversenyzéshez, azaz a világbajnokság minden versenyén indulni fog. „Kalle már maga is említette, hogy teljes szezont vállal, és mi is ezt céloztuk meg” – mondta. „Egyértelmű, hogy ha vezetni fog, akkor ez egy teljes szezont fog menni velünk, már csak néhány dolgot kell ellenőriznünk. De mi azt szeretnénk, hogy így legyen.” A Toyota átértékeli pilótafelállását 2025-re Ha Rovanperä 2025-ben teljes munkaidőben versenyezne, az hatalmas lökést adna a Toyotának, hogy visszaszerezze mindkét WRC-bajnoki címet, amelyeket idén jó eséllyel el fog veszíteni. Miután a japán gyártó megnyerte az elmúlt három versenyzői és gyártói bajnoki címet, 2024-ben a Hyundai mögé szorult: jelenleg Thierry Neuville 34 ponttal vezet a bajnokságban a csapattársa, Tänak előtt, Ogier pedig további négy ponttal lemaradva a harmadik helyen áll. Görögország után a Hyundai 35 pontos előnnyel vezet a Toyota előtt a gyártók bajnokságában. 2022-ben Rovanperä az első WRC-címét 50 ponttal nyerte meg Ott Tänak előtt, hat versenyt nyert és nyolc dobogós helyezést szerzett. A tavalyi szezonban is folytatta dominanciáját, mivel egy kivételével mind a 13 ralin az első négyben végzett, így megnyerte második bajnoki címét Elfyn Evanst 34 ponttal megelőzve. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója