Új Railjet vonatok közlekedhetnek Bécs felé

2024.09.25.
A megállapodást, amely egyaránt kiterjed a nemzetközi személyszállítás színvonalának emelésére, karbantartási feladatok ellátására és a vasúti árufuvarozás versenyképességének javítására, magyar részről Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója, Mosóczi László a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, osztrák részről pedig Andreas Matthä, az ÖBB Holding AG igazgatóságának elnöke írta alá. A megállapodás értelmében a két ország vasúttársasága Budapest és Bécs között a kétórás menetidő elérését veszi alapul, ehhez próbálják igazítani a menetrendi struktúrát és a nemzetközi személyszállító vonatok megállási rendjét. Ugyan a menetidő jelentős csökkenése csak a Hegyeshalom és Bécs közötti vasútvonal felújítását követően, 2028-tól lehetséges, de addig is mindkét fél törekszik olyan menetrendi változtatások bevezetésére, amelyek alapján évről-évre egyre több személyszállító vonat közlekedhet rövidebb menetidővel, hegyeshalmi és tatabányai megállás nélkül. Jelenleg napi két pár Railjet vonat halad át hegyeshalmi megállás nélkül a magyar-osztrák határon a MÁV-START mozdonyvezetőivel egy pilot projekt részeként. Ennek kiterjesztése érdekében mind a MÁV-START, mind az ÖBB közösen biztosítják a mozdonyvezetőket és az ehhez szükséges vonatkísérő személyzetet. Az ÖBB törekedni fog arra, hogy az új menetrendi modellben gyorsabb menetvonalon, új járművekkel közlekedhessenek a Budapestről induló és a Bécsen túl közlekedő Railjet vonatok. Ezzel együtt az utaselégedettség javítása érdekében olyan minőségbiztosítási rendszer kidolgozását vállalja a MÁV és az ÖBB, amely üzemzavarok esetén is lehetővé teszi a gyors és hatékony információcserét a cégcsoportok között - közölték.  

Az olasz túraautós bajnokságban is futamot nyert Losonczy Levente

2024.09.25.
Az eredmény hivatalossá válására egészen késő délutánig kellett várni, Levi ugyanis másodikként szelte át a célvonalat, győztes dél-koreai riválisát viszont utólag időbüntetéssel sújtották, így pedig az egyébként remekül versenyző magyar pilóta lett az első. A 21 éves versenyző a szombati időmérő edzésen a hetedik köridőt érte el, ez pedig azt jelentette a számára, hogy vasárnap a második viadalt majd a második rajtkockából kezdheti meg. „Már a szabadedzéseken is jó volt a tempónk, az elsőn versenyszimulációt futottunk, hogy megtaláljuk a futamokra a legoptimálisabb beállítást” – mondta az ALM Motorsport Hondáját vezető Levi. „Volt egy hibám az időmérőn, de nagyon szorosan volt a mezőny, tizedek voltak csak közöttünk. Az első futamon öt fokkal melegebb volt a hőmérséklet, azok között a körülmények között volt igazán jó a beállításunk. A versenyen aztán volt néhány nagyobb csata, ezeknél próbáltam okosan helyezkedni, de élveztem is ezt a küzdelmet” – mesélte Levi, aki végül ötödikként végzett az első viadalon. „A vasárnapi futamon rendben volt a rajtom, bár a guruló rajtban mindig nagyobb a lutri, mint az álló startban. Itt több múlik az autón is, de most nem volt komolyabb probléma, sikerült másodiknak elfordulni. A hűvösebb időben a Hyundai versenyautói jobban működtek, mint a mieink, a Hondát nehezebb volt vezetni ezzel a beállítással. Muszáj voltam a verseny első részében többet védekezni, de próbáltam okosan cselekedni. A futamon volt egy ütközés közöttünk az elsőként záró dél-korai ellenfelemmel, amikor a hajtűkanyarban meglökött és így előnyösebb helyzetből tudott kigyorsítani. Később ebben őt találta vétkesnek a versenybíróság, így végül hivatalosan én nyertem a versenyt. Pozitív hétvégénk volt, az utolsó fordulóban, Monzában is ugyanígy kell majd teljesítenünk. Elégedett vagyok az itteni eredményekkel, jól tértünk vissza a nyári szünetről és köszönöm a csapatnak a kiváló munkát, amit minden alkalommal végeznek” – összegzett Levi. A versenyző az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, októberben pedig a JAS jóvoltából egy GT3-as Honda NSX versenyautót tesztelhet majd. A TCR Italy idénye október utolsó hétvégéjén zárul Monzában, Levi jelenleg 157 ponttal az összetett nyolcadik helyén áll. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Balesetet okozott a büntetőfékezés az M7-esen – fotókkal

2024.09.25.
A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi Nagykanizsa irányába tartott a sztrádán, amikor Szántód közelében utolérte a lassabban haladó, és a belső sávban több másik járművet előző sértettet. A vádlott ekkor – mivel véleménye szerint a másik autó feltartotta a haladásban – többször villantott a távolsági fényszóróval, majd a későbbi előzése során obszcén kézjelzést mutatva is kifejezte nemtetszését a sértettnek, aki ezt viszonozta. A vádlott ezután lassított, ezért a másik autó sofőrje a belső sávban megpróbálta visszaelőzni a férfit, aki azonban ezt észlelve – abból a célból, hogy a korábbi közlekedési szituáció miatt elégtételt vegyen – hirtelen a sértett elé vágott, majd forgalmi ok nélkül hirtelen fékezett. A mögötte haladó jármű vezetője ekkor szintén erőteljesen fékezett, azonban az ütközést elkerülni nem tudta, így hátulról a vádlott autójának csapódott. A balesetben szerencsére senki nem sérült meg. A Siófoki Járásbírósághoz múlt héten benyújtott vádiratában az ügyészség a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés, és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta. (A balesetben érintett gépjárművekről a fényképeket a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során készítette.)  

Fejes váltások a BMW Csoport dizájn csapatában

2024.09.25.
Domagoj Dukec ott hagyja a BMW dizájn csapatának vezetői pozícióját, és a Rolls-Royce-nál veszi át Anders Warming helyét. És ez még csak egy, a rengeteg változás közül, amin keresztül megy a BMW Csoport dizájn részlege. Anders Warming három éven át felelt a luxusmárka kinézetéért. Korábban dolgozott Chris Bangle alatt, majd a Mininél is. Az ő irányítása alatt vezették be az elektromos Spectre, a frissített Cullinan és Phantom modelleket is, amik egytől-egyig gyönyörűek. Hogy ez ígéretes múlt-e a BMW szempontjából, az hamarosan kiderül, ugyanis ő került a BMW Csoport globális Designworks csapatának élére, ahol átfogóbb képről dönt majd a BMW portfóliójában. Megszerezték maguknak továbbá Maximillian Missonit, aki eddig a Polestar dizájnere volt, és egyike volt azoknak, akik letették a spin-off márka letisztult, futurisztikus kinézetének alapjait. Nem véletlen a döntés, hiszen a BMW szeretne a jövő-orientált formavilág elmozdulni, és ehhez friss szemekre is szükség lesz. Missoni a felsőközép-kategóriás és nagy BMW modellekért fog felelni, illetve a frissen bezsebelt Alpina modellekért. Oliver Heilmer, a Mini vezető tervezője a kisebb BMW modellekért felel majd ezentúl, illetve az M Performance modellekért. Helyét Holger Hampf veszi át a Mini székében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ezen a szakaszon lesz forgalomkorlátozás szerdától az M0-s autóúton

2024.09.25.
A közlemény szerint az M0-s autóút alacskai pihenőhelyének környékén javítják majd a betonburkolatot és a szakemberek szerdán elkezdik kiépíteni a terelést. A tervek szerint október 2-án az M5-ös autópálya felé vezető oldalon a délelőtti és a kora délutáni órákban az alacskai pihenőhely zárva lesz; október 3-tól a felújítási munkák teljes ideje alatt az M5-ös autópálya felé vezető oldalon, a 36-os és a 41-es kilométerszelvények között, a külső és a leálló sávot lezárják, a forgalom a belső sávon és az ellenkező oldal belső sávján haladhat - tájékoztattak. Hozzátették, hogy az M3-as autópálya irányába a külső és a leálló sáv lesz használható. A várhatóan október 21-ig zajló munkálatokra, korlátozásokra jelzőtáblák hívják fel a figyelmet; a térségben sebességkorlátozásra, az M0-ás autóúton pedig menetidő növekedésre számíthatnak a közlekedők, mindkét irányban - áll a közleményben.  

Komoly közlekedési razziát hirdetett meg a rendőrség

2024.09.24.
Az Európai Unió kiemelt hangsúlyt fektet a vasúti közlekedés biztonságának fenntartására és fokozására. A RAILPOL (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) folyamatosan koordinálja az erre irányuló intézkedéseket. Az akció elsődleges célja a vasúti átjárókban a szabálytalan áthaladás megelőzése, illetve a vagonok és azok működéséhez szükséges eszközök, berendezések rongálásának megakadályozása. Hangsúlyos lesz a jelzőberendezések, a közlekedés biztonsága szempontjából nélkülözhetetlen eszközök, valamint az utasok tájékoztatására szolgáló rendszerek megrongálásának megelőzése. Az egyenruhások ellenőrzik a hazai és nemzetközi személyszállító vonatokat is. Figyelmet fordítanak az utasok és a jegyvizsgálók sérelmére elkövetett jogsértések megelőzésére, megszakítására, de arra is ügyelnek, hogy senki ne szálljon fel a mozgó vonatokra, vagy ugorjon le azokról. Az akcióban szerepet kap a megelőzés is, a gyermekek figyelmének felhívása a vasúti közlekedés biztonságára. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A kormány legalizálja a marihuánát, fogyasztása vezetés közben is megengedett!

2024.09.24.
A kormány a döntéskor azzal érvelt, hogy a legalizálás segít megfékezni a kannabisz növekvő feketepiacát és rámutatott arra, hogy az eddig hatályos tilalom nem működött. Németországban évente 180 ezer büntetőeljárás folyik a kannabisz kereskedelmével és használatával kapcsolatban. A törvényt a rendőrség ellenezte és a német bírák is aggódnak, mivel a törvény visszamenőlegesen amnesztiát hirdet a kannabisz jogi bűncselekményei miatt, ami komoly adminisztratív nehézséget okozhat, ugyanis az amnesztia több mint 200 ezer olyan esetre vonatkozhat, amelyeket felülvizsgálni kell. Az egészségügyi csoportok aggályokat vetettek fel azzal kapcsolatban, hogy a legalizálás fokozott fogyasztáshoz vezethet a fiatalok körében, akik a legnagyobb egészségügyi kockázatoknak vannak kitéve. A kannabisz hatásai: a kezdeti feldobottság után álmosság, lehangoltság jelentkezik, amit szorongás és pánikroham is kísérhet, az érzékelés torzul, tájékozódási zavar, mozgáskoordinációs problémák lépnek el, a reakcióidő nő. Mindezek ellenére, az áprilisi törvénnyel összhangban, a német kormány még tovább lépett és hozott egy újabb rendeletet, amely lehetővé teszi a kannabisz fogyasztását akár autóvezetés előtt is. A kitétel mindössze annyi, hogy a szert használó töltse be a 21. életévét és rendelkezzen legalább két éve vezetői engedéllyel. Fontos még, hogy a tetrahidrokannabinol, a THC (a kannabisz fő pszichoaktív összetevője) koncentrációja nem haladhatja meg a vérben a milliliterenkénti 3,5 nanogrammot. (Az ellenőrzéseket nyálminta elemzésével és akár vérvétellel megerősítve végzik.) Ez az a koncentráció, amely a német kormány által megkérdezett szakértők szerint nem gyakorol negatív hatást a vezetési képességekre és a közúti biztonságra. Bár jelenleg nincs olyan tanulmány, amely ezt biztonsággal alátámasztaná. A fenti szabályok megsértőinek 500 euró pénzbírság és a jogosítvány 30 napos felfüggesztése a büntetése. Tilos azonban az alkohol és a kannabisz együttes fogyasztása. Forrás: ilfattoquotidiano.it  

Eladó Mr. Bean egykori Peugeot 205 GTI-je

2024.09.24.
A „megkímélt” szó nem is fejezi ki hűen ennek a gyönyörű 205-ösnek az állapotát. Atkinson ugyanis mindössze 500 km-t tett meg a Peugeot mérges kisautójában, amíg birtokolta, és a többi tulajhoz hasonlóan ő is tökéletes állapotban tartotta. A 205 GTI-ben összesen 71.000 mérföld (114.000 km) van, ehhez képest az állapota parádés, ugyanolyan makulátlan, mint Johnny English (Atkinson másik sikeres szerepe) frissen vasalt szmokingja. Rozsdának természetesen nyoma sincs a karosszérián, és ami a gyűjtői daraboknál és veteránautóknál különösen fontos, minden darabja, alkatrésze eredeti. Külön figyelmet érdemel, hogy az utastér is tökéletes kondícióban van: a piros csíkos kárpitokat és a vörös, velúr padlószőnyeget látva az ember azt hihetné, hogy egy szalonautót néz. A volán sincs megkopva, s a középkonzolon lévő kapcsolók és gombok is újszerű állapotot mutatnak. Mivel az autóipari fejlesztések más irányt vettek az elmúlt évtizedekben, ma már nem születhetne a 205 GTI-hez hasonló autó, amely ennyire tisztán és lényegre törően csak a vezetés élményéről szól, és közben még megfizethető is marad. A lényeg ugyanis nem a sok száz lóerő és a mozdonnyi nyomaték, hanem a kezes viselkedés, a stabil, jól hangolt futómű és kormánymű, valamint a jól eltalált váltófokozatok és a kis tömeg. Mr. Bean volt Peugeot-jára pedig mindez nagyon is igaz. A mérges kis háromajtós a pilóta nélkül mindössze 850 kg-ot nyom, s ehhez a tömeghez az 1,6 literes, 115 lóerős négyhengeres motor teljesítménye is bőven elegendő. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a gyorsulás 100-as tempóra csak 9,8 másodpercig tart, a végsebesség pedig 195 km/óra. A 205 alapjaira a Peugeot az 1980-as években rally versenyautókat is épített, amelyek sok futamgyőzelmet és konstruktőri világbajnoki címeket hoztak a márkának. Így nem meglepő, hogy a Peugeot 205 GTI-re ma úgy tekintünk, mint a valaha volt egyik legjobb tüzes ferdehátúra. A hasonlóan megőrzött és karbantartott 205 GTI veteránok piaci értéke közel van a 30.000 angol fonthoz, úgyhogy Atkinson volt autója is megérhet 13-14 millió forintot. Főleg akkor, ha adna a kocsihoz egy olyan megviselt plüssmackót, amely Mr. Bean állandó partnere volt a sorozatban. Rowan Atkinsonnak, akinek egyébként van jogosítványa teherautóra is, benzin folyik az ereiben, hiszen nemcsak nagy autógyűjteménye van, de rendszeresen versenyez is. Futamgyőzelmei mellett persze néha balesetet szenved – eddig szerencsére enyhéket. Így járt például gyűjteménye egyik darabjával, egy McLaren F1 modellel. Kicsivel több mint félmillió fontért vette 1997-ben, majd közel 8 millióért adta el néhány évvel ezelőtt, pedig közben kétszer is összetörte. Az egyik baleset utáni javításra a biztosító 910.000 fontot, azaz mintegy 430 millió forintot fizetett ki. A sok érdekes autó mellett (Aston Martin V8 Zagato, Bentley Mulsanne, BMW 328 1939-ből, Lancia Delta HF Integrale, Mercedes 500E, Honda NSX) van egy különleges Rolls-Royce Drophead-je is. Atkinson ugyanis meggyőzte a Rolls-Royce-t, hogy az ő példányába ne a szokásos 6,75 literes V8-ast építsenek (olyat akárki vehet, akinek van 500 millió forintja egy kabrióra), hanem egy kísérleti, 9,0 literes, V16-os motort…. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

DSG-telenítik a VW Taost Amerikában

2024.09.24.
Aki olvassa a tengerentúli híreket, az valószínűleg már észrevette, hogy odaát nagyon más a vásárlók érdekérvényesítési ereje, mint nálunk. Ha egy termék nem felel meg az igényeknek, vagy mást igér, mint amit teljesíteni tud, akkor gyorsan bíróság előtt találhatják magukat a legnagyobb cégek is. Valami ilyesminek lehetünk tanúi az összkerekes Volkswagen Taos esetében is, aminek vásárlói visszajelzések alapján cserélik ki a DSG váltóját egy hagyományos automatára. Mindezt közvetlen azután, hogy egy házaspár beperelte a BMW-t, amiért az X1 új duplakuplungos automatája annyira lassan vált néha (akár 7 másodpercet is várni kell), hogy életveszélyes használni. Úgy tűnik, hogy egy ilyen pert szeretne megúszni a Volkswagen azzal, hogy még időben kicseréli a Taos 4Motion DSG-jét egy hagyományos nyolcfokozatúra, amilyet a nagyobb modellekben is használnak, és ami a tengerentúlon egyáltalán nem szokatlan. A legtöbb modell hagyományos automatát használ odaát, csak nálunk terjedtek el ilyen mértékben a duplakuplungos szerkezetek. Amerikában például az egyetlen modellek, amik még használják a DSG technológiát, a Taoson kívül a Golf GTI és R modellek maradtak. A VW szóvívője hozzátette: „Van némi késlekedés a DSG esetében, amit az amerikai vásárlók nem kedvelnek, hacsak nem egy teljesítménymodellről van szó. Azt érzik, hogy az autójuk elromlott és nem reagál. Úgyhogy szeretnénk a hagyományos SUV-jaink élményét nyújtani a vásárlóinknak egy hagyományos automatával.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Jó hír az autósoknak: csütörtökön nyílnak a rakpartok

2024.09.24.
Fotó: BKK Szeptember 25-én üzemkezdettől a H5-ös HÉV újra a Batthyány térig jár. A Szentendre felől HÉV-vel érkező utasok szerda hajnaltól már közvetlenül átszállhatnak az M2-es metróra. Ezzel együtt a Margit hídi felszíni HÉV-peronon keresztül, a Budai alsó rakpart mellett haladó kerékpárutat is megnyitják, ennek köszönhetően a biciklivel közlekedők is zavartalanul haladhatnak. Szeptember 26-án a szükséges takarítási munkákat követően, megnyitják a Budai alsó rakpartot és a Pesti alsó rakpartot, így csütörtökön reggel birtokba vehetik a Duna partján haladó közúti sávokat a fővárosban közlekedők. A járatok újraindulását és az elmúlt napokban árvízzel borított utak megnyitását minden esetben alapos takarítás és komoly műszaki ellenőrzések előzik meg. A 2-es villamosvonal egyik szakaszán jelenleg még szivattyúzzák a vizet, azonban a szakemberek arra készülnek, hogy ideális esetben pénteken, vagy szombaton itt is teljes vonalon járhatnak majd a villamosok. A korlátozás feloldásának pontos időpontjáról később tájékoztatja ügyfeleit a BKK. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója