Újabb 5 évig az AutoWallis Csoport lesz az Opel importőre Magyarországon és három további régiós országban

2024.02.22.
Ismét az AutoWallis Csoport leányvállalatát, az AutoWallis Distribution-t választotta a régió 4 országában az Opel márka nagykereskedelmi forgalmazójának a német autógyártó. A megállapodás értelmében így továbbra is, legalább 2028 végéig a régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója fogja a márkát képviselni Magyarországon, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szlovéniában. Az AutoWallis 2020-ban szerezte meg az Opel képviseleti jogait, melyet követően sikeresen átvette az érintett országok importőri tevékenységhez kapcsolódó munkavállalóit, így a Csoport az egyik legjelentősebb német autómárka partnerei közé lépett be, és ért el komoly sikereket az elmúlt években. Andrew Prest, az AutoWallis Distribution ügyvezetője elmondta, hogy az elmúlt években folyamatosan erősödött kapcsolatuk a márkával, mára az Opel egyik legnagyobb független importőrévé váltak, 2023-ban közel 12 ezer darab új Opelt értékesítve. Andrew Prest hozzátette: a mostani megállapodás jól mutatja, hogy az AutoWallis hosszú távon komoly partnere a világ legnagyobb autómárkáinak, melyek száma az elmúlt években a Csoport stratégiai céljainak megfelelően bővült. Frano Šušnjara, az AutoWallis Distribution regionális Opel márkaigazgatója kiemelte, hogy az Opelnek erős gyökerei vannak a régióban, és az idei különösen fontos év lesz a márka életében: 8 újdonság érkezik, köztük az Astra Sports Tourer, a megújult Corsa és Mokka, a teljesen új Frontera és egy szintén teljesen új Grandland utód, továbbá megújul a teljes kishaszonjármű paletta is. Az év végére valamennyi Opel modellnek lesz teljesen elektromos és belsőégésű változata is. Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója az újabb 5 évre szóló megállapodást stratégiai jelentőségűnek értékeli, mivel az Opel az AutoWallis nagykereskedelmi üzletága által értékesített közel 35 ezer darab gépjármű 30 százalékát adta, ezzel a legnagyobb súlyt képviseli. Ormosy Gábor kifejtette, hogy az AutoWallis Csoport az elmúlt években nemzetközi csoporttá vált: bevételének több mint fele tartósan a külföldi piacokról származik az organikus és akvizíciós bővülésnek köszönhetően. Árbevétele 2019 óta négyszeresére nőtt, megközelítve az 1 milliárd eurót, míg nyeresége, egy részvényre jutó eredménye ennél is gyorsabban emelkedett. A társaság ma már a régió 16 országában van jelen, ahol összesen 23 márkát képvisel. Az AutoWallis stratégiai célja, hogy az évtized végére a régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává váljon.  

Mabisz: 5 százalékkal nőtt a biztosítási szektor díjbevétele tavaly

2024.02.22.
Erdős Mihály jelezte: a magyar biztosítási piac díjbevételének több mint 90 százalékát a Mabisz-tagok adják.      A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a nem-élet üzletág díjbevételei változatlanul nőttek, 12,8 százalékkal, 957 milliárd forintra. Az élet területen ugyanakkor a díjbevételek 5,4 százalékkal, 606 milliárd forintra csökkentek tavaly, ezen belül az egyszeri díjas életbiztosítások díjbevétele esett vissza jelentősebben - ismertette. A Mabisz-tagok csaknem 123 milliárd forint biztosítási adót fizettek be a költségvetésbe 2023-ban, 10,1 százalékkal többet, mint az előző évben, a befizetett extraprofit adó pedig meghaladta a 88 milliárd forintot, ami 73,6 százalékkal volt több, mint 2022-ben - közölte a szövetség elnöke. Erdős Mihály elmondta: az egyszeri díjas életbiztosítások díjbevétele az előző évi 240 milliárd forintról 144 milliárd forintra csökkent 2023-ban, ezzel korrigálva az élet területen a díjbevételek 12,3 százalékkal emelkedtek. A Mabisz adatai szerint tavaly a lakossági vagyonbiztosítások díjbevétele 15 százalékkal nőtt, a vállalati vagyonbiztosításoké 2 százalékkal, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoké (kgfb) 12 százalékkal, a cascoé pedig 21 százalékkal. Holló Bence, a Mabisz elnökhelyettese kiemelte: a nyugdíjbiztosítási szegmens kifejezetten jól teljesített, és erre számítanak hosszú távon is. Tavaly a nyugdíjbiztosítások díjbevétele 11 százalékkal 150 milliárd forintra bővült, a biztosítási szerződések száma csaknem 490 ezerre nőtt az előző évi 453 ezerről. Az idén márciusi lakásbiztosítási kampány kapcsán Erdős Mihály elmondta, hogy jelenleg 3,3 milliós a lakásbiztosítási állomány. A Mabisz elnöke úgy fogalmazott: bízik benne, hogy a kampány során nemcsak a felmondás lehetőségével élnek majd az ügyfelek, hanem új biztosításokat is kötnek. A szövetség elnöke élénk kampányra számít, tapasztalataik szerint már most egyre több ügyfél érdeklődik a lehetőségek iránt. Erdős Mihály felhívta a figyelmet az alulbiztosítottság elkerülésének fontosságára, illetve arra, hogy a lakásbiztosítási kampány lehetőség a szerződések értékállóságának biztosítására. MTI

Az ABB felvásárolja a Sevensense-t, megerősítve szerepét a mesterséges intelligencia alapú mobil robotika területén

2024.02.22.
„Ez jelentős lépés az olyan munkahelyről alkotott elképzelésünk megvalósítása felé, ahol mesterséges intelligenciával támogatott robotok segítik az embereket a munkavégzésben, ezáltal kielégítve ügyfeleink nagyobb rugalmasság és intelligencia iránti igényét egy olyan munkaerőpiaci helyzetben, amit a szakképzett munkaerő hiánya jellemez" - mondta Sami Atiya, az ABB Robotika és Gyártásautomatizálás üzletágának vezetője. „Minden egyes gépi látással és MI-val felszerelt mobil robot az épület egy-egy egyedi részét pásztázza; együttesen ezek a robotok kiegészítik egymás látását, hogy teljes térképet alkossanak, lehetővé téve az önálló munkavégzést a gyorsan változó környezetben.” A felvásárlásra azt követően kerül sor, hogy az ABB kisebbségi befektetést eszközölt a Sevensense-ben, miután az 2021-ben csatlakozott a vállalat innovációs ökoszisztémájához, abban az évben, amikor az ABB felvásárolta az ASTI Mobile Roboticsot. A felek a tranzakció pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra. Az autóiparban és a logisztikai szektorban megvalósuló kísérleti ügyfélprojekteket követően az ABB integrálja a Sevensense technológiáját a vállalat AMR portfóliójába, amely a sebesség, a pontosság és a hasznos teherbírás eddig példa nélküli kombinációját kínálja. A mobil robotok piacán 2026-ig 20 százalékos átlagos éves növekedési ütem várható, azaz a piaci forgalom 5,5 milliárd dollárról 9,5 milliárd dollárra nő, és az ABB mesterséges intelligenciával támogatott 3D-s látástechnológiája élen jár ebben a növekedésben. ¹    A Sevensense innovatív navigációs technológiája ötvözi a mesterséges intelligenciát és a 3D-s látást, lehetővé téve az AMR-ek számára, hogy intelligens döntéseket hozzanak, megkülönböztetve a helyhez kötött és a mozgó objektumokat bármely dinamikus környezetben. A kézi irányítás után a Visual Simultaneous Localization and Mapping (Visual SLAM/ gépi látáson alapuló, egyidejű helymeghatározás és térképezés) technológiával ellátott mobil robotok olyan térképet hoznak létre, amelynek segítségével önállóan működnek, így az üzembe helyezési idő hetekről napokra csökken, és az AMR-ek képesek lesznek a munkát végző emberek között navigálni a rendkívül összetett, dinamikus környezetben is. A térképek folyamatosan frissülnek és megosztásra kerülnek a robotflottán belül, ami azonnali skálázhatóságot kínál a műveletek megszakítása nélkül, és nagyobb rugalmasságot más navigációs technológiákhoz képest.  Ez az MI-alapú navigációs technológia már ma is átalakítja az autógyártást és a logisztikai ágazatot, és hozzáadott értéket teremt a gyorsabb és hatékonyabb műveletek révén. A Visual SLAM által támogatott ABB AMR-ek hatékonyságnövekedést eredményeznek az autóiparban a Ford számára az amerikai gyártóüzemekben, míg a Michelin az intralogisztikában fogja használni a technológiát a spanyolországi gyárában. Más autógyártók az Egyesült Királyságban, Finnországban és Németországban fogják bevezetni ezt a technológiát. „Az ABB egyedülálló, a piacon már bizonyított technológiája nagyobb autonómiát és kognitív intelligenciát kínál, és megnyitja az utat a lineáris gyártósoroktól a dinamikus hálózatok felé történő átállás előtt. Az intelligens AMR-ek autonóm módon navigálnak a gyártócellákhoz, menet közben követik a raktárkészletet, és megosztják ezt az információt más robotokkal, miközben biztonságosan együttműködnek a mellettük dolgozó emberekkel” - mondta Marc Segura, az ABB robotikai divíziójának vezetője. „A Sevensense felvásárlásával az ABB a következő generációs AMR-ek piacvezetőjévé válik: vevői számára a Visual SLAM-mel támogatott autonóm mobil robotokat, illetve a robotoktól a gépautomatizálásig terjedő megoldásokat kínál, amelyeknek minden elemét ezen értékteremtő szoftverünk irányítja.” Gregory Hitz, a Sevensense vezérigazgatója elmondta: „Ez egy jelentős mérföldkő közös fejlődésünk útján, mivel a tranzakciónak köszönhetően saját fejlesztésű technológiánkat a piacok és az ipari ágazatok szélesebb körébe tudjuk bevezetni. Az ABB ideális fejlődési keretet biztosít számunkra ahhoz, hogy folytassuk a 3D-s vizuális autonómia sokoldalú platformjának bővítését, amely az automatizált anyagmozgatási és szervizrobotikai iparágak OEM-gyártóit szolgálja ki. Együtt újradefiniáljuk az MI-alapú robotika határait.” Ez a forradalmian új technológia az AMR-eken messze túlmutató hatással lehet a robotikára, ami nagyobb hatékonyságot, rugalmasságot és pontosságot eredményez a termelésben és az intralogisztikában. A technológiát Sevensense terméknév alatt továbbra is forgalmazni fogják a különböző piaci szegmensekben, köztük az anyagmozgatás, a takarítás és más szervizrobotikai területeken. A Sevensense-szel folytatott együttműködés rávilágít az ABB azon elkötelezettségének sikerére, amely alapján a vállalatcsoport az innovációk következő generációját kívánja támogatni. Az ABB a partneri ökoszisztémáján, valamint a start-up cégekkel és egyetemekkel folytatott együttműködésén keresztül vezető technológiákat fejleszt a globális vállalkozások számára. A Sevensense mintegy 35 alkalmazottja továbbra is a svájci, zürichi irodában fog dolgozni. Az ABB technológiai vezető szerepet tölt be az energetika és az automatizálás területén, termékeivel és megoldásaival elősegíti egy fenntarthatóbb és erőforrás-hatékonyabb jövő kialakítását. A vállalat megoldásai a mérnöki szaktudás és a szoftverek összekapcsolásával optimalizálják a berendezések gyártását, mozgatását, energiaellátását és működtetését. A kiválóságáról több mint 140 éve jól ismert ABB közel 105 000 munkatársa elkötelezett az ipari átalakulást felgyorsító innovációk előmozdítása mellett. www.abb.com Magyarországi vállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult és azóta az egyik vezető szállítóként van jelen a hazai közmű, valamint energetikai szektorban.

Döbbenet: három balesetben négy közutas sérült meg az elmúlt hetekben

2024.02.22.
2000 óta 21 közútkezelő hunyt el munkavégzés közben, többnyire figyelmetlen autósok miatt. Életerős, kiváló kollégákat, szakembereket, barátokat, családapákat veszített el a társaság. Az elmúlt hetekben történt balesetekben is életveszélybe sodorta a közlekedők figyelmetlensége a közutasokat. Január végén az M0-s autóút déli szektorán, az 5-ös főút csomópontjánál egy személyautó a közútkezelő ütközési energiaelnyelőjének hajtott. Pár nappal ezelőtt pedig Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar vármegye egy-egy mellékúti szakaszán történtek elképesztő esetek.  A balesetekről készült videós összefoglaló a társaság Instagram oldalán, itt nézhető meg: https://www.instagram.com/reel/C3pB4d_oBZ1/?igsh=bWRhM2swZnM1d3F6 Győr-Moson-Sopron vármegyében a Fertőendréd-Sopron összekötő úton Hidegség és Fertőboz község között végeztek a közutasok növényzetgondozási munkát. A brigádszállító gépkocsijuk az út szélén állt, a dolgozók az árokban és az út melletti domboldalon dolgoztak. A balesetet okozó személygépkocsi a brigádszállító gépkocsi hátuljának ütközött neki és azt a dolgozók közé lökte. Kettejüket a brigádszállító gépkocsi alól kellett kimenteni, míg egy harmadik közutas a gépkocsi elejének vágódott. Egyiküknek a bal lába sérült, egy másik munkatársnak a bal válla kificamodott és eszméletét vesztette, a harmadikuknak pedig eltörött az egyik csigolyája. A balesetet okozó személy nem sérült meg. Hajdú-Bihar vármegyében a Tiszavasvári-Hajdúböszörmény összekötő úton, Hajdúdorog és Hajdúvid között végeztek cserjézési munkákat a szakemberek, amikor a brigádszállító tehergépjárműbe belehajtott egy személyautó. Ezután a lepattanó autó a munkagép és a brigádszállító közé csapódott, ahol éppen dolgoztak a szakemberek. A balesetben az egyik közutas dolgozó csigolyája eltört, a vétkes jármű vezetője pedig könnyű sérüléseket szenvedett. Az elmúlt évek tragikus baleseteihez hasonló események a közútkezelő szerint elkerülhetőek lennének, ha a sofőrök minden esetben az útra és a vezetésre koncentrálnak, komolyan veszik és betartják az ideiglenes sebességkorlátozásokat, előjelzéseket. A jelenlegi kedvező időjárás miatt egyre több helyen számíthatnak az autósok kátyúzási és növényzetgondozási munkát végző közutas brigádokra az utakon, ezért a társaság minden közlekedőtől azt kéri, hogy fokozott figyelemmel vezessen. Az elmúlt években számos fejlesztést és technikai módosítást hajtott végre a Magyar Közút a munkaterületek kialakítása és bevonása kapcsán. Ma már nincs is szinte olyan munkavégzés gyorsforgalmi úton, ahol ne lenne kint energiaelnyelővel felszerelt teherautójuk, amivel az ott dolgozókat védenék. Több új, ledes, nagy fényerejű eszközzel vannak teletűzdelve járműveik, sőt, Európában is egyedülálló módon olyan önlerakó és felszedő előjelző rendszereket honosítottak meg hazánkban, amelyekkel a kamionok fölé tudják kinyújtani figyelmeztető jelzéseiket. A társaság tehát mindent megtesz, hogy fenntartsa a biztonságos közlekedés és munkavégzés feltételeit, azonban a balesetek elkerüléséhez valamennyi közlekedésben résztvevő szereplőre számít a társaság.  

BME-s részvétellel elstartolt a TwinEU, a digitális ikrek projekt

2024.02.22.
A TwinEU által a teljes európai villamosenergia-rendszer digitális másának alapja jön létre. 75 partner, 15 ország, 3 év és 50 cent híján 20 millió euró uniós forrás – ekkora erőfeszítéssel készül az európai villamosenergia-rendszer digitális mása (digital twin) a TwinEU projekt keretében. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kiemelt szerepet játszik a konzorciumban: a magyarországi érintettségű demók mellett a kommunikáció koordinációjáért is felel. Fotó: BME Nem sok nagyobb vállalkozás indult még az EU innovációs keretrendszerében, a HorizonEurope-ban, mint a TwinEU projekt. Ennek célja ugyanis az, hogy kidolgozza az európai villamosenergia-rendszer digitális másának koncepcióját. A digitális ikrek által a teljes európai villamosenergia-rendszer átláthatóbbá, könnyebben irányíthatóvá és tervezhetővé válik, ami az energiapiacok működését is hatékonyabbá teszi – mindez pedig elengedhetetlen az EU által 2050-re kitűzött klímasemlegességi célok eléréséhez. A TwinEU január 15-16-i brüsszeli projektindítóján nem csupán a 75 konzorciumi partner mutatkozott be, hanem a finanszírozó Európai Bizottság (EB) képviselői is elhelyezték a projektet az aktuális EU-s célrendszerben. Mint elhangzott, az EB kifejezetten egy projektet szándékozott támogatni ebben a kiírásban, ezzel biztosítva azt, hogy az elindult projekt egy, a teljes európai rendszerre alkalmazható koncepciót fejleszt majd ki. A koncepció lényege az, hogy végül ne egy, mindenre kiterjedő digitális iker jöjjön létre, hanem a villamosenergia-rendszer egyes elemeit mimikrizáló digital twinek olajozott szövetsége, ahol az adatmegosztás átjárhatósága teljes mértékben biztosított az alegységek között. A projektben résztvevő egyetemek, kutatóintézetek, hálózatüzemeltetők, energiakereskedők és szoftverfejlesztők tehát a következő 36 hónapban azon dolgoznak majd, hogy a digitális ikrek konföderációja révén egy megbízható, ellenálló és biztonságosan üzemelő digitális infrastruktúra jöjjön létre. Mindez nem csak még több megújuló energiaforrás rendszerbe illesztését teszi majd lehetővé, hanem új üzleti modelleknek is utat nyit majd. A digitális iker, angolul digital twin (DT) egy valós rendszer, folyamat, termék vagy akár egy szolgáltatás komplex virtuális modellje, összetett számítógépes szimulációja; egy tárgy vagy rendszer virtuális reprezentációja a metaverzumok digitális világában. A valós, fizikai világot és annak körülményeit a rendszer az eredetivel megegyező paraméterekkel megalkotja a digitális világban. Az eredeti és a virtuálisan létrehozott iker párosításával lehetővé válik a valós idejű adatok elemzése gépi tanulással és felügyeleti rendszerek segítségével. Ezzel az eszközzel megelőzhetők bizonyos, például tervezésbeli problémák, még a bekövetkezésük előtt. A TwinEU projektben összesen 8 pilot kapott helyet, ami 11 országot – köztük Magyarországot – érint. Ezek célja, hogy olyan skálázható, különböző piacokon és régiókban is alkalmazható megoldások szülessenek, amelyeket különféle felhasználási célra tesztelnek majd. Ezek mellett a projektnek lesznek központi elemei is, vagyis amelyek kifejezetten az egyes pilotokban tesztelt megoldások összekapcsolhatóságát hivatottak megoldani. A három szintből összeálló architektúra egyrészt képes lesz a TwinEU-ban és egyéb keretek között kialakított digitális ikrek egy rendszerbe terelésére, illetve az adatcsere átjárhatóságának biztosítására. Ezekre alapulva különböző szolgáltatási lehetőségek épülnek majd, amelyek például a hálózat kiber- és fizikai ellenállóképességét, az előrejelzések pontosságát, illetve hálózati optimalizációt, vagy éppen a hálózat kezelését teszik majd fejlettebbé. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának Villamos Energetika Tanszéke meglehetősen komoly szereplője a projekt konzorciumnak. Ezt jól mutatja, hogy a közel 20 millió eurós EU-s támogatásból 777 500 euró tartozik hozzájuk, ami a 4. legnagyobb a konzorciumi partnerek közül. Németh Bálint vezetésével a BME VIK csapata a projekt valamennyi munkacsomagjában (work package) érintett. Hartmann Bálint kulcsszerepet játszik a magyar vonatkozású pilotokban, illetve Vokony István koordinálja a TwinEU teljes kommunikációs tevékenységét. A feladat többek közt magában foglalja a projekt kommunikációs stratégiájának megalkotását, a kommunikációs felületek kialakítását és folyamatos frissítését, a megjelenési lehetőségek felkutatását, továbbá a teljes konzorcium kommunikációs tevékenységének koordinációját, valamint a tudományos eredmények közlését és megtárgyalását is. A magyar vonatkozású demo háromlábon áll, amelyek a három év alatt egy teljes rendszerré állnak össze. Az egyik rész a távvezeték terhelhetőségét növeli majd azáltal, hogy a korábban a BME VIK által más EU-s projektekben (Flexitranstore, FARCROSS) kifejlesztett dinamikus vezetékértékelési rendszer kap egy mesterséges intelligenciát használó digitális ikret is, amely sokkal pontosabbá teszi majd a méréseket. Az így nyert, megnövekedett hálózati áteresztő képesség valóban hasznosuljon is, a demo második része a határkeresztező kapacitások számítására vonatkozó algoritmus kifejlesztésére irányul majd. Ehhez pedig harmadik lábként egy piaci platform is kapcsolódik, hogy a kapacitással nyert rendszerszintű szolgáltatások kereskedése is gördülékenyen valósuljon meg. „A TwinEU projekt nem előzmények nélküli. Több, nemzetközi, EU-s projekt eredményeit foglalja össze és emeli egy magasabb szintre. Rendkívül izgalmas látni, hogy a terület Európai kiválóságai is mekkora elánnal és lelkesedéssel, várakozással vannak a projekt iránt. Ez megerősít minket abban, hogy közösen valóban tudunk új értéket teremteni és hatást gyakorolni a villamosenergia-ipar fejlődésére. A feladatra lehetőségként tekintünk, a roppant felelősség mellett. A TwinEU projekt részeként a BME lehetőséget kap arra, hogy élvonalbeli kutatásokban és fejlesztésekben vegyen részt, ami hozzájárul az egyetem tudományos hírnevének és kutatási profiljának erősítéséhez. A WP10 vezetőjeként az egyetem közvetlen befolyást gyakorolhat a projekt irányára és eredményeire. Így a BME szorosan tud együttműködni más európai egyetemekkel, kutatóintézetekkel és ipari partnerekkel. Ez nemcsak a nemzetközi kapcsolatokat erősíti, hanem lehetőséget teremt a tudás és a tapasztalat cseréjére is. Integráljuk a projekt eredményeit és tapasztalatait az oktatási anyagainkba, így gazdagítva a hallgatók tanulmányi élményét és felkészültségét a munkaerőpiacra lépéshez. Ezáltal az egyetem közvetlenül hozzájárul Európa társadalmi és gazdasági fejlődéséhez, különösen a WP10 által vezetett területeken. Ez növelheti az egyetem társadalmi felelősségvállalását és elkötelezettségét a fenntartható fejlődés iránt. Valamint a WP10 vezetőjeként fontos szerepem van a projekt sikerében, ami hozzájárul az egyetem nemzetközi láthatóságának és elismerésének növeléséhez.” – fejtette ki a projekt indulása kapcsán Vokony István a BME VIK egyetemi docense. Forrás: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Eladja új bulgáriai gyárát a német beszállító

2024.02.22.
Az Eberspächer autóipari beszállító eladta vadonatúj, több mint 100 alkalmazottat foglalkoztató bulgáriai gyárát az osztrák GG csoportnak. Az esslingeni székhelyű középvállalat szóvivője megerősítette a hírt. A vételárról nem adtak tájékoztatást. Fotó:Eberspächer honlap A szóvivő a lépést azzal indokolta, hogy „az európai e-mobilitás tervezett növekedése” késik. Ez azt jelenti, hogy "az ügyfeleink által a nagyfeszültségű fűtési rendszerekre és a hozzájuk tartozó vezérlőegységekre tervezett mennyiségek már az üzletágak meglévő helyeiről szállíthatók." Az Eberspächer valójában 2024 elején akarta elkezdeni az elektromos járműfűtők gyártását a bulgáriai Ruse-ban található új gyárában. Az üzem „jól kihasználható, és képes fedezni a tervezett növekedést” – mondta Eberspächer a „Wirtschaftswoche”-nak. A jelentés szerint a GG csoport nagyfeszültségű kábelkészleteket szeretne gyártani az e-mobilitáshoz Ruse-ban.

Megpróbáltak átkelni a folyón egy terepjáróval, de elvitte őket a víz

2024.02.22.
A liptószentmiklósi járásbeli Kráľova Lehota és Malužiná között a megáradt Bocianky folyón próbált átkelni terepjárójával két erdész. Egy gázlónál próbáltak átkelni, amit jól ismertek. Odafele még nem is akadt gond, csak amikor visszafele jöttek. Az egyikük arról számolt be a Joj TV-nek, hogy a vízben ledöglött a motorjuk, az erős áramlat pedig elkezdte sodorni a kocsit. Ezután mintegy 150 méteren át vitte őket a víz, mígnem az autó a partnak sodródott. Itt lehúzták az ablakot, majd kimásztak rajta és segítséget hívtak. Fotó: parameter.sk Tibor Gärtner, a liptószentmiklósi tűzoltók bevetési parancsnoka közölte a tévével, hogy mikor a helyszínre értek, az autót biztosították, nehogy elmozduljon a part közeléből. Hegymászókötéllel rögzítették, a vízből való kihúzását pedig ezt követően a tulajdonos biztosítja, miután levonult az ár. Gabriela Kremeňová rendőrszóvivő közölte azt is, hogy az eset után megszondázták a sofőrt, de a teszt negatív lett. Sérülés és környezeti kár sem keletkezett.

Új módszerrel szűrik ki azokat, akik ittasan ülnek volán mögé

2024.02.22.
Az akciót Moldava nad Bodvouban és Királyhelmecen hajtották végre. Két óra leforgása alatt összesen hét ittas sofőrt találtak, köztük egy buszsofőrt. Utóbbi szervezetében 0,75 ezrelék alkoholt állapítottak meg, a megismételt teszt pedig csökkenő tendenciát mutatott. A jogosítványát a helyszínen elvették. A TV JOJ információi szerint a vállalat, amelynek dolgozott, már fel is bontotta a munkaszerződését. Az akció során fülön csípett hét autós közül hat szervezetében állapítottak meg kevesebb mint 1 ezrelék alkoholt. Az ellenőrzést egy autós sem úszhatta meg, Boldava nad Bodvouban például a városba vezető öt utat zárták le. Volt olyan, akivel kétszer is alkoholtesztet végeztettek. Ez volt az első ilyen jellegű akció, de egyértelműen nem az utolsó, a rendőrség ugyanis más városokban is tervez hasonlót. Véletlenszerűen fogják kiválasztani azokat a településeket, ahol ellenőrizni fogják a közlekedőket, a helyszínekről nem tájékoztatnak előre.

Vezettük a legdrágább BMW-t

2024.02.21.
Hogy néz ki? Látványos, megosztó, agresszív külseje mellett nem lehet érzelmek nélkül elmenni. Az együtt töltött pár nap alatt halottam mindent, nem igazán szalonképes a legtöbb vélemény, gondolat, ami megfogalmazódik a BMW XM kapcsán. Sokszor úgy éreztem, igazságtalanul bántják, de valahogy nekem is nehezemre esett megvédeni. Pedig nem szorul védelemre, abajgatásra, simogatásra. A BMW XM kőkemény katona, zsoldos, aki pusztít, ha kell, de aki csendben meghúzza magát az árnyékban, ha azt kérik tőle. Jó nagy árnyék kell hozzá... A BMW XM hossza 5,11 méter, szélessége 2,005 méter, magassága 1,755 méter, tengelyek közti távolsága megegyezik az X7-ével, 3,105 méter. A csomagtartó hatalmas, alaphelyzetben 527 literes (hokistáskából kettő simán befér egymás mellett), de az ülések ledöntésével 1,8 köbméteresre bővíthető. Az egész autó valami mást sugall, amit a BMW-től az utóbbi időben megszoktunk. Tényleg más, vagy egy új világ hírnöke, vagy egy lenyugvó éra utolsó bajnoka, de nagyon más. Egyedi majd' minden porcikája, a világító vesék, a különleges osztott fényszórók és sejtelmesen életre kelő hátsó lámpák, a 23 hüvelykes sosem látott kerekek, a kispárnák a hátsó kanapén, a benne szunnyadó erőről nem is beszélve. Az utastér Chris Lee tervező munkáját dicséri. Szinte minden porcikáját alcantara, vagy valamilyen bőr burkolja, tapintható a minőség - nemhiába ez a márka legdrágább autója. A mennyezet és annak megvilágítása (100 LED világít ott) olyan különleges, hogy ha sötétben mutogatjuk az autót, már azzal eladjuk az érdeklődőknek. A digitális kijelzők (egy 12,3 hüvelyk és egy 14,9 hüvelyk képátlójú) és azok tartalma ismerős, az új BMW-kben ezek tájékoztatnak. A hifi is combos, a Bowers &Wilkins Diamond hangsugárzó rendszer 20 hangszóróból 1475 wattal szól. Hogy megy? Bár zöld a rendszáma, ez a kocsi nem zöldautó. Orrában 4,4 literes, két turbóval lélegeztetett V8-as trónol, amely egyedül is 489 lóerőt mozgósít. De ez még nem elég, 145 kilowattos (197 lóerő) villanyszív egészíti ki, amely önállóan is magabiztosan mozgatja (nekem 79 kilométert sikerült kipréselnem belőle nulla helyi emisszióval) az üresen 28 mázsás behemótot. Villannyal legfeljebb 140 kilométer/órás tempót választhatunk, de óvatosan kell gyorsítani, hogy ne helyezze szolgálatba hengereit a V8. A mérnökök a kipufogócsonkot a 4,4 liter hengerűrtartalmú erőforrás két hengersora közé építették be, a minden vezetési szituációban megfelelő kenésről pedig optimalizált olajleválasztás gondoskodik. Az elektromos motort a nyolcfokozatú automatikus váltó házába szerelték be és a váltón keresztül hajtja a kerekeket, így az XM akkor is összkerekes, ha villannyal megyünk. Az akkupakk a hátsó tengely fölött található, energiasűrűsége nettó 25,7 kWh, csak villannyal, nyugisan járva 28-29 kilowattóra/100 kilométer a fogyasztás. A közel 400 kilométeres menetpróba során (amelyen zsűritagokkal váltva is vezettük) 7-8 liter alatt maradt a benzinfogyasztása, de 100 kilométerenként még 18-20 kilowattóra áramot is felhasznált. Csak benzinnel használva nem lehet 12-13 liter alatt megúszni a 100 kilométeres etapokat, de ha élvezni akarjuk az erejét és szeretünk veszélyesen élni, akkor inkább a duplájával számoljunk. Az összesített teljesítmény 653 lóerő, a legnagyobb forgatónyomaték 800 Nm. A műremek nemcsak meghökkentően néz ki, hanem brutálisan gyors is, állóhelyzetből 100 kilométer/óra sebességre 4,3 másodperc alatt gyorsul fel (a negyedmérföldes távot 11,8 másodperc alatt futja le). Persze nem(csak) villannyal, hanem a V8-as erejével. Végsebességét 250 kilométer/óránál szabályozza le az elektronika, ez felárért 270 kilométer/óra sebességig kitolható. Milyen vezetni? Az indítás furcsa pillanat. Felmászol erre a gonosznak tűnő gépre, amely úgy néz ki, mintha valamiféle robotizált varacskos disznó lenne egy messzi-messzi galaxisból. Tudod, hogy egy V8-as van a motorháztető alatt. Az utastérben M logók vannak szétszórva. Megnyomod a vérvörös indítógombot és nem történik semmi. Ja, de: elektronikus zümmögéssel életre kelnek a képernyők. Az XM készen áll a vezetésre. Ha megpiszkáljuk az előre beprogramozott M1 vagy M2 gombokat a kormányon, akkor beröffen a V8 és elkezdi bizsergetni a vérünket. A gáz- és a fékpedál együttes lenyomásával aktiválhatjuk az elektronikus rajtprogramot, amelyben szürreális dinamikával indul meg a szörnyeteg. A villanymotor felel az előjátékért és amikor már megfelelő hangulatba került a turbós nyolchengeres, a légkalapács erejével száll be a kemény menetbe és veszi át az irányítást. Lehengerlő, lenyűgöző élmény. Sport módban szabadjára engedjük a poklok poklát, a négy egyedi kipufogóból kettőben kinyílnak a korábban zárt fojtószelepek és olyan üvöltés veszi kezdetét, hogy még az állatkert vezéroroszlánja is a mamájáért rimánkodik egy sarokban. Még feszesebb a futómű, még élesebb a kormányzás, nagyokat rúg a váltó - nem biztos, hogy ezt akarjuk. Kipróbáltam, meghajtottam, de aztán gyorsan vissza is kapcsoltam normál hibrid módba, eszem ágában sincs feszegetni a határokat. Az elektronikusan vezérelt önzáró hátsó differenciálmű kanyarból kifelé tartva, erősebb gázadásnál hasznos. Oldaldőlés nincs, vagy alig érezhető, elöl és hátul 48 voltos rendszerben villanymotor forgatja el a keresztstabilizátorokat. A BMW XM kanyarsebessége több mint lenyűgöző: félelmetes. A kormányzás kissé bizonytalan - ez valószínűleg annak az eredménye, hogy a hátsó tengely kormányzása ellensúlyozza a korai behatásokat, miközben az autó stabilan tartásán dolgozik. A kisebb tesó, az X5 M ebből a szempontból (is) messze jobb és szórakoztatóbb autó. Féltem, hogy nem fog megállni, de nagyon jók a fékek, tényleg, sportkocsi mércével mérve is. Elöl hatdugattyúsak, fix nyergekkel, hátul úszónyergesek, egyetlen dugattyúval. A futómű elöl kettős keresztlengőkaros, könnyűfém lengőkarokkal, hátul ötlengőkaros, részben alumínium, részben acél lengőkarokkal. Légrugók nincsenek benne, pedig elsőre azt vártam volna. Aztán ahogy pattogott az út minden rezdülésén, rájöttem. A kormányzott hátsó tengely sem tűnt fel, annyira nehézkes vele a parkolás. Mi lett volna, ha nem fordulnak el 2,5 fokban a hátsó kereken (amelyeken 315 milliméter széles a gumi)? Mennyibe kerül? A 71,64 millió alapáron meg sem lepődtem, és azon sem, hogy a tesztautó alig jön ki 80 millióból. Ezen a szinten aprópénz, ha valaki fel akar tűnni, akkor pláne! Konnektorról legalább fél nap az akksit feltölteni, utcai töltőn sem gyors a töltés, a fedélzeti egység csak 7,4 kilowattos, egyenárammal nem táplálható. Kép és szöveg: Biró Csongor  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója