Tóbiás és Balambér kalandjai - Hogyan védekezzünk a nagy hideg ellen?

2019.01.27.
Fagyos a hangulat (Forrás: AI generált illusztráció) Sapka A gyerekek többsége nincs oda a sapkaviseléstől, bár néhányan legalább addig felveszik, amíg szem előtt vannak, aztán szépen a táska mélyén landol. A kisgyerekek is – ha a rohangálásban kimelegedtek – attól szabadulnak meg elsőként. Ha a szívünkre tesszük a kezünket, mi sem erősítettük anno a lelkes sapkahordók táborát, de ha mégis szeretnénk rávenni a saját gyerkőcünket, hogy viselje, a legjobb olyat venni, amely mind anyagában, mind varrásában nem zavarja a gyermeket – észrevétlenül simul a fejére. Az is jó ötlet, ha a gyereket is bevonjuk a sapkavásárlásba, így jobban szereti majd viselni, ha pedig mégsem, még mindig mondhatjuk, hogy ő választotta. Kesztyű Nem igazán tud fogni benne, így nem lesz a kedvenc ruhadarabja. Ha mégis felveszi, biztosan kibújik belőle előbb-utóbb. Ha így tesz, ne korhold le, inkább próbáld kicsit felmelegíteni a kicsi kezét, és ha éppen nincs nagy „munkában”, akkor próbáld visszaadni rá. Így biztos nem fázunk meg (Forrás: AI generált illusztráció) Lábbeli A cipő vagy csizma legfontosabb kritériuma, hogy kényelmes és meleg legyen. Ám ehhez az is hozzátartozik, hogy nem ázik be. De a gumicsizma hidegben már nem jó. Egyrészt nem szellőzik, másrészt nem bélelt, így a gyermek lába fázik benne. Szellőző cipőt adj rá, így nem izzad majd bele a lába, így fázni sem fog. Öltözz rétegesen! Attól függően, hogy mit készül tenni a kisgyerek, öltöztesd rétegesen! Ha sétálni mentek, de ő csak a babakocsiból szemléli a világot, akkor jól öltöztesd fel, és még egy takarót is teríts rá. Ha a játszótérre visz az utatok és tudod, hogy ott rohangálni fog vagy a kismotorral egyensúlyoz a többi gyerek között, akkor öltöztesd vékonyabban. Ha túl vastag dzsekit adsz rá, egyrészt nehezebben mozog, másrészt hamar megizzad majd, és könnyebben megfázik. Arra mindig vigyázz, hogy a dereka ne legyen kint, mert a sok hajladozásban könnyen felcsúszik a póló. Ilyenkor célszerűbb kantáros nadrágot választani.   Időtényező Az tévhit, hogy hidegben inkább bent legyen a gyerek. Igenis szükség van a levegőre ilyenkor is. Attól, hogy kiengeded, még nem fog megfázni, persze megfelelő óvintézkedések szükségesek! Ha kertbe engeded, néha less rá az ablakból, ha te magad nem mész ki vele. Sok kisgyermek először rohangál, jól leizzad, majd amikor elfárad, lecsücsül a földre, és valami nyugisabb tevékenységet választ magának. Ilyenkor ne hagyjuk túl sokáig a földön ülni, inkább hívjuk be, mintsem megfázzon. Egy-egy fél- vagy egy órácska bőven elég egyszerre, inkább engedd ki többször.   Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!   A képek illusztrációk, egyes esetekben mesterséges intelligencia által generáltak.

Lambretta

2019.01.27.
Galéria képek: 

793 autót hív vissza a Dacia a következő hetekben egy hiba miatt

2019.01.27.
Magyarországon ez olyan 793 forgalomba helyezett Sandero II, Logan II, Lodgy és Dokker modellt érint, amelyeket 2018. április és augusztus között gyártottak. A járművek tulajdonosait több csatornán keresi meg a vállalat: egyrészt postai úton a vásárláskor megadott címen, másrészt a Dacia magyarországi közösségi felületein és a sajtón, illetve a márkakereskedői hálózaton keresztül. A Dacia tulajdonosok a Renault Hungária 06 80 101 211-es ingyenesen hívható ügyfélkapcsolati telefonszámán, az ugyfel.kapcsolat@renault.hu e-mail címen, valamint a www.dacia.hu oldalon elérhető chat felületen is érdeklődhetnek, hogy az alvázszám alapján a gépjárművük érintett-e az ügyben. A javítással összefüggő kommunikációs és szervizfeladatokat a vállalat kiemelten kezeli, az ehhez szükséges alkatrészek Magyarországon rendelkezésre állnak. A tulajdonosoknak a bejelentkezést követően a legközelebbi szervizbe kell elvinniük járművüket, a javítás a fedélzeti vezérlő számítógép beállításával együtt kb. 50 percet vesz igénybe.
Címkék: 

Nyílt napot tart a Gyermekvasút a Széchenyihegy állomáson

2019.01.27.
A vasúttársaság közleménye szerint a gyerekek kipróbálhatják a Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit, nyomtathatnak jegyet, felpróbálhatják az egyenruhát és kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban.  Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban valódi vasutas felszereléssel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit. A nyílt napon járműbemutatóval is várják az érdeklődőket: kívül-belül meg lehet tekinteni a 90 éves kis szalonkocsit, a teljes felújítás után idén télen ismét szolgálatba álló nagy szalonkocsit, illetve a hóekével felszerelt Mk45-ös dízelmozdonyt, és kiállítják a LEGO-külsőt viselő C50-es kismozdonyt.
Címkék: 

További négy évig Oláh Gyárfás az MNASZ elnöke

2019.01.27.
Az MNASZ beszámolója szerint a posztért ketten indultak, az eddigi elnökre a jelen lévő 205 tag közül 162-en, a másik jelöltre, Halavács Sándorra pedig 43-an szavaztak. Az alelnöki pozíciót a tisztújítás után az előző négy évhez hasonlóan Major György tölti be, ő 167 voksot kapott. „Köszönöm az MNASZ tagságának bizalmát, hogy elsöprő többséggel mögénk állt, megbízva azzal, hogy az 2015-ben elkezdett munkát az elkövetkező 4 évben folytassuk. Köszönöm, hogy eljöttetek a közgyűlésre, legitimizáltátok a törekvéseink helyességét és esélyt adtotok arra, hogy a magyar autósport új lendülete ne törjön meg. A magas közgyűlési részvétel minden kétséget zárójelbe tett. A tagság háromnegyede a támogató szavazataival olyan legitim elnökséget választott mellém a feladatok elvégzéséhez, akikkel egységben együtt fogjuk tovább fejleszteni a hazai autósportot, képviselni érdekeiteket. Jól Ismerve az új elnökség minden tagját kijelenthetem, jól választottatok! Köszönöm az elnökségi tagoknak, hogy elfogadták a megbízatást, egy nagyon izgalmas, de nehéz időszak előtt állunk. Köszönöm a bizalmat, gratulálok a Szakágvezetőknek és minden Tisztségviselőnek! Hajrá Magyar Autósport!” – nyilatkozta Oláh Gyárfás. A megválasztott MNASZ tisztségviselők 207 jelenlévő (218 érvényes) tagszervezetből. Elnök: Oláh Gyárfás (166 szavazat)    Általános alelnök: Major György (167 szavazat)   Elnökségi tagok:   Baumgartner Zsolt (180 szavazat) Korda Erik (169 szavazat) Kovács László (170 szavazat) Kövesi László (164 szavazat) Móczár Péter (172 szavazat) Sporttanács vezetője: Benyó Miklós (177 szavazat) Felügyelő Bizottság elnöke: Bolgár Iván (167 szavazat) Felügyelő Bizottság tagjai: Csernitzky Péter (161 szavazat) Zubai Márta (168 szavazat) Etikai Bizottság vezetője: Budai Boglárka (161 szavazat) Az MNASZ Elnöksége az alábbi szakágvezetőket nevezte ki: Drag szakág: Lajos Roland Drift szakág: Angyal Péter Gokart szakág: Hargitai Sándor  Off-Road szakág: Budai Ferenc Rallye szakág: Berényi Ákos Szlalom szakág: Ágó Béla Autós Gyorsasági szakág: Gáspár István Terep-rallye szakág: Polgár László
Címkék: 

Elképesztő csata bontakozott ki a Monte-Carlo-ralin

2019.01.27.
Ogier, aki zsinórban a hatodik győzelmére hajt a Montén, tökéletesen végrehajtotta a feladatot, amivel a megbízták: hibátlanul vezetve, minimális kockázatot vállalva tartotta minimális előnyét a keményen támadó Neuville-lel szemben. Ogier előnye tegnap este még csak két másodperc volt, ami az első szombati szakasz után 5,6 másodpercre nőtt, aztán újra csökkent, amikor Neuville begyújtotta a rakétákat a második és a harmadik gyorsaságin. A nap utolsó szelektívjén ismét Ogier volt a gyorsabb, de csak 0,2 tizeddel, így a vasárnapi záró napot 4,3 másodperces előnnyel várhatja. „Nagy előnyöm volt, és képes voltam megduplázni a mai nap folyamán” – viccelődött Ogier.”Holnap könnyebb körülményekre számítok, de a Col du Turini mindig tartogat meglepetéseket. A verseny nagyon intenzív lesz továbbra is, mert Thierry nem fogja feladni. Mindketten célba akarunk érni, de győzni is szeretnénk. Elégedett vagyok a napommal, mert meg kellett találni az egyensúlyt aközött, hogy szárazon keményen nyomjuk a gázt, a jeges részeken meg óvatosan megyünk. Bebizonyosodott, hogy a C3 WRC versenyképes autó ilyen körülmények között, bízom benne, hogy holnap is jól fog működni. Nyilvánvalóan nyerni akarok, mert ez a verseny sokat jelent nekem” – tette hozzá a francia, aki a környékbeli Gap nevű faluból származik. Sébastien Loeb és Jari-Matti Latvala hasonlóan szoros csatát vív a harmadik helyért, mint Ogier és Neuville az elsőért, a nap folyamán háromszor cseréltek helyezést, de győzni már nincs esélyük, mert két perccel le vannak maradva az élmenőktől. Igaz, a tegnap felnitörés miatt visszaesett Ott Tanak is nagyon gyorsnak tűnik (mind a négy gyorsaságit megnyerte szombaton), vészesen közeledik hozzájuk az ötödik helyen: az észt toyotás szombat délutánra 17,3 másodpercre faragta le a hátrányát Loeb mögött. Andreas Mikkelsen is remekül vezetett, Loebbel és Latvalával harcolt a harmadik helyért, de a szombati első szakasz utolsó méterein egy fának csapta a Hyundai i20 WRC bal hátsó kerekét, amitől kitört a futómű. A peches norvég így kiállni kényszerült. Kris Meeke a pénteki kerékcsere miatt még mindig a senki földjén tartózkodik: a hatodik helyére nem veszélyes senki, de az ötödik is beláthatatlan messzeségben van tőle. De így legalább jókedvűen, tét nélkül vezethetett, ami meg is látszott a tempóján, ugyanis háromszor is második lett a szombati pályákon. A szombati nap nagy vesztese Elfyn Evans, aki egy jeges balkanyarban lecsúszott az útról, és az árokban parkolta le a Ford Fiestáját, ahonnét már nem tudott kijönni. Esapekka Lappi is feladta a versenyt, ugyanis motorhibás lett a Citroënje. A Monte-Carlo-rali szabályai szerint egyikőjük sem indulhat újra vasárnap, amikor is a megfogyatkozott mezőnyre még 4 gyorsasági vár, az össztáv 64 km lesz. A legendás Col du Turinin kétszer is menni fognak, a verseny utolsó gyorsaságiján, a Power Stage-en bónusz pontokat osztanak.   Az állás a szombati nap után: 1 Sebastien Ogier, J.Ingrassia Citroen Total WRT Citroen 2h38m30.0s 2 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 4.3s 3 Sebastien Loeb, D.Elena Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 1m58.7s 4 Jari-Matti Latvala, M.Anttila Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 2m01.0s 5 Ott Tanak, M.Jarveoja Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 2m16.0s 6 Kris Meeke, S.Marshall Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 5m26.8s 7 Gus Greensmith, E.Edmondson M-Sport Ford WRT Ford 10m12.0s 8 Yoann Bonato, B.Boulloud Citroen Total Citroen 11m43.4s 9 Stephane Sarrazin, J-J.Renucci Stephane Sarrazin Hyundai 12m16.0s 10 Guillaume de Mevius, M.Wydaeghe Guillaume de Mevius Citroen 13m07.0s  
Címkék: 

Utcai változat készül a Brabham új szuperautójából

2019.01.27.
A Brabham hivatalosan bejelentette, hogy kívánságra minden olyan felszereltséggel ellátja az alapból 1,2 millió fontba, azaz 435 millió forintba kerülő BT62 szupersportkocsit, ami a közúti használati engedélyhez szükséges. Az eleve tetemes vételáron felül még 55 millió forintnak megfelelő fontot kell leszurkolni a vevőknek azért, hogy a fekvőrendőrök miatt elengedhetetlen emelhető futóművel, szabványos lámpákkal, légkondicionálóval, zárakkal, igényes műszerfal kárpitozással, és jobban elfordítható első kerekekkel lássák el a nem mindennapi autót. A BT62 lelkét, a saját gyártású, 5,4 literes, 700 lóerős szívó V8-as motort, amely egy szekvenciális váltón keresztül hajtja a hátsó kereket, nem érinti az utcai átalakító csomag. Azt sajnos nem árulták el, hogy a mindössze 972 kilós alapverzió tömegét mennyivel növelik meg a közúti használathoz szükséges utólagos extrák, de az biztos, hogy a súly-lóerő arány még azokkal együtt is kiemelkedően jó marad. A kompromisszummentes BT62 amúgy mindent tartalmaz, ami egy jó versenyautó-alaphoz szükséges: a karosszériája szénszálas, a futóműve mind a négy sarokban kettős keresztlengőkaros, a lengéscsillapítók Öhlins márkájúak, a féktárcsák karbon-kerámiák, vagyis nem hajlamosak a fáradásra. A 2018 közepén bemutatott új Brabham modellből összesen csak 70 darab legyártását tervezik, az első utcai engedéllyel rendelkező példány idén januárban fog elkészülni. David Brabham, a cég feltámasztója, a legendás Jack Brabham fia azt is elárulta, hogy a 2021/2022-es szezonban Le Mans-ban is indítani kívánnak egy csapatot a GTE osztályban.
Címkék: 

Holdsétára készül az Európai Űrügynökség

2019.01.26.
Ez volt a második alkalom, hogy az ESA űrhajós oktatója, Hervé Stevenin és az ESA asztronautája, Matthias Maurer együtt dolgoztak geológusokkal és mérnökökkel, és holdsétát szimuláltak egy pusztító vulkáni területen. A vizsgálatok célja, hogy a szakemberek olyan ismeretek birtokába jusssanak, amelyek révén lehetővé válhat idővel egy biztonságos „visszatérés” a Holdra - írja a hirado.hu. Fotó: ESA Stevenin megjegyezte, hogy az űrhajósok felszerelésének korszerűsítése és a Hold földrajzi adottságainak minél szélesebb körű ismerete szükséges ahhoz, hogy belátható időn belül újból ember léphessen hűséges égi kísérőnk felszínére – olvasható az ESA oldalán.

Robottaxik a jövőből

2019.01.26.
A várhatóan 2030-ra általánossá váló robottaxik előszobája az autómegosztás, az ebben rejlő pénzügyi lehetőségeket már az európai autógyártók többsége felismerte. Majdnem mindegyikük részt vesz valamilyen kísérletben, amely a közösségi autózást, az autómegosztást, illetve a robottaxik hétköznapi működését teszteli. Az idei év az első, amikor ezek a kezdeményezések az érettség jeleit mutatják és azt, hogy életképessé válhatnak szabad piaci körülmények között. Ennek legbeszédesebb példája a Daimler Car2Go és a BMW DriveNow szolgáltatásának összekapcsolása, amely már komoly versenytársa lehet olyan szolgáltatókkal szemben, mint az Uber vagy a Didi. Éppen a napokban hagyta jóvá az egyesülést az USA versenyfelügyelete, így elhárult minden jogi akadály a közös vállalkozás felfuttatása elől. Münchenben így mostantól nem 750 DriveNow autó és 550 Car2Go autó teljesít szolgálatot, hanem a közös cég 1300 autója, ami komoly mennyiség, ráadásul megkétszerezi az ügyfelek lehetőségeit, miközben fele annyi idő és út alatt találnak szabad autót.  A Volkswagen sem tétlenkedik, nyáron bejelentette, hogy Berlint kétezer elektromos autóval árasztja el saját autómegosztó szolgáltatás keretében. A vállalat Moia névre keresztelt önálló üzletága Hamburgban elektromos minibuszokkal folytat kísérletet. A szolgáltatás célja, hogy csökkenjen a városi dugó és kisebb legyen a károsanyag-kibocsátás. Az autómegosztás üzleti értéke egyelőre bizonytalan előjelű, de az autógyártók nélkül vett szolgáltatók 11 milliárd dolláros bevételre tehetnek szert 2024-ben - állítja a Global Market Insights tanulmánya, amely hozzáteszi, a növekedés évről-évre kétszámjegyű. De ez még nem jelenti azt, hogy ez a tevékenység profitot is termel. A BMW által közzétett adatok szerint a DriveNow szolgáltatás (Európában mintegy hatezer BMW és Mini autóval) 71 millió eurós bevételt termelt 2017-ben, ugyanakkor 17 milliós veszteséggel zárták az évet. A Daimler (14 ezer Mercedes-Benz és Smart autóval világszerte mintegy 3 millió ügyfél vette igénybe a szolgáltatást) ugyanebben az évben 80 millió eurós veszteségről számolt be, ugyanakkor éves jelentésükben azt hangsúlyozták, hogy egyes városokban egyre jövedelmezőbb ez a tevékenység. A vállalat célja a Car2Go szolgáltatással, hogy minél nagyobb részesedést szakítson ki az európai piacból. Az autógyártóknak ebben az időszakban nem is a pénzcsinálás a legfontosabb, hanem hogy kitanulják az ügyfelek szokásait és a tapasztalatok alapján képesek legyenek mobilitási szolgáltóvá válni akkor, amikor már nem elsődlegesen az autók eladása lesz az alaptevékenységük. Nem csak az európai gyártók szorgoskodnak. A Las Vegas-i CES-en januárban Akio Toyoda, a Toyota első embere bejelentette, hogy megkezdik a vállalat átalakítását automobil gyártásról mobilitási szolgáltatóvá. Nem véletlen, hogy a márka Yuko névre elnevezett autómegosztója Dublinban, Velencében és a szintén olaszországi Forliban működik mintegy száz hibridautóval. A Volvo azt fontolgatja, hogy új SPA2 kódjelű padlólemezén a közeljövőben olyan robottaxit jelentet meg, amelyben nem lesz kormány, hasonlóan ahhoz a 360c tanulmányautóhoz, amelyet idén mutatott be a kínai kézben lévő svéd vállalat. A Volvo jelentős tapasztalattal rendelkezik a carsharingről, hiszen tavaly írt alá szerződést az Uberrel, amelynek értelmében az Uber 24 ezer első generációs SPA platformra épített Volvo XC90 modellt állít be a flottájába. Iparági szakértők és az autógyártók képviselői is egyetértenek abban, hogy a jövő a robottaxiké, amelyek ötös szintű önvezető módban teszik elviselhetővé a városi forgalmat, amelyben természetesen nagy szerepet kap a közösségi közlekedés, a bicikli és az elektromos robogó, de egyre kevesebbet a hagyományos értelemben vett autó. A carsharing egy átmenet a robottaxik világába, az elv azonban ugyanaz: az önvezető járművet a felhasználók alkalmazásokon keresztül veszik igénybe. Bárhol, bármikor. A technológiai ugrásra főként a fiatalok a fogékonyak, ezért elsősorban ők vannak az autógyártók és autómegosztók célpontjában. Érdekes, hogy ebben a világban is számít a márka, elemzések kimutatták, hogy a fiatal ügyfeleknek fontos, hogy a megosztott járműnek milyen logó virít az orrán. Az is kiderült, hogy kedvelik a luxus márkákat, nem hiába van ott a carsharing forradalom sűrűjében az immár közös Daimler-BMW szolgáltatás. A Volkswagen egyelőre e-Golfokat és e-Up modelleket sorolt be az autómegosztó hálózatába, de 2020-tól ezeket felváltja a teljesen elektromos I.D. A németek nem is gondolkodnak robbanómotoros autókban, csakis villanyautókkal tudják elképzelni a carsharinget. Az autómegosztás természetesen nem csak sikersztori. Londonban és Torontóban a Car2Go szolgáltatást kivezették, mert parkolási nehézséget okoztak a városokban. A kanadai városból annak ellenére tiltották ki a szolgáltatást, hogy nyolcvanezer aktív ügyfél használta. Az autómegosztók a szervizpiacon is fellendülést hoznak, hisz ezeket az autókat az ügyfelek márkaszervizekben javíttatják, a jövőben azonban célszerű szervizközpontokat kialakítani, ahol a javítás mellett a takarítással és például a talált és elveszett tárgyakkal is foglalkoznak.  B. Cs.

Oroszország 25 legnépszerűbb autója

2019.01.26.
A Lada Vesta lett a legkelendőbb autó Oroszországban 2018 folyamán: 108,364 darabot értékesítettek belőle. A második helyre szintén egy Lada, a Granta került 106,325 darabbal. A dobogó harmadik fokát egy külföldi modell, a KIA Rio foglalja el. Ebből a típusból 100,148 kelt el 2018-ban. A legjobb öt közé még két Hyundai-modell, a Creta (67,588 db) és a Solaris (65,581db) került be. Íme a top 25-ös lista.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója