Fékezni tudni kell!

2021.04.21.
Mit jelentenek a gyerekkori élmények? A fiatalon szerzett tapasztaltok óhatatlanul beivódnak a tudattalan memóriába, akkor is, ha éppen az autóvezetésről van szó. Még a kocsi lüktetését is fel lehet idézni, ha egy kicsit jobban koncentrálunk. Ezek az emlékek pedig nagymértékben befolyásolják az egyéni vezetési kultúra kialakulását. Ha rossz élményként éltük meg, akkor azért, ha pozitívan, akkor azért. A nagy fékezésekre vagy éppen a kanyarok előtti drasztikus lassítások ülésre passzírozó erejére bizonyára jól emlékszünk. Előfordul azonban az is, hogy csak kellemes autózási tapasztalatokat adott a gyerekkor. Két választásunk marad: javítjuk elődeink hibáját – ha akad –, vagy megyünk tovább az általuk kitaposott úton. Az oktatón sok múlik Bizony, a forgalomban vett vezetési leckék nagyon meghatározó irányvonalat adnak a pedálkezelésben is. Amikor egyszerre kell figyelni mindenre rutintalanul, az oktatónak nem biztos, hogy elég szóban javítani a hibákat. Egy-egy „belefékezés” pedig emlékezetes marad. A lassítás kultúrájának kialakítása ilyenkor alapozódik meg. Az a kérdés, hogy a vezetés alatt mekkora összhangot lehet teremteni a személyautó adottságai, a tanuló meglévő képességei, és az aktuális forgalom között. Rá kell érezni a közlekedési helyzetekre, érdemes betartatani az oktató tanácsait, és rövid idő alatt körvonalazódik, hogy milyen stílusban lassítjuk le a személyautót. Gyorsan, fokozatosan, vagy éppen darabosan, pumpálva. Ez utóbbit, ha a későbbiekben is indokolatlanul, de rutinszerűen használjuk, bizony elég szörnyű elviselni. Jaj, a hányósoknak a hátsó ülésen! Azok a pedálok! Minden személyautó beállítása és pedáljai különbözőek. Amikor némi vezetési rutinnal más valaki kocsijába beszállunk, érdemes időt adni magunknak, hogy képesek legyünk elvégezni azokat a finomhangolásokat, amire szükség van. Egy járgány biztonságos és kellemes élményt adó vezetéséhez türelem is kell. Pláne, ha a fékezesről van szó! Az agyunknak is szükséges időt adni, hogy rögzítse, mit hogyan kell csinálni. Jó tudni és érezni, hol és hogyan fog a fék! Útviszonyok kontra féktávolság A fékpróbát minden esetben el kellene végezni a vezetés elején, amikor a megszokottól eltérőek az időjárási viszonyok. Legyen az vékony vízréteg, reggeli zúzmara, hó, forró aszfalt, vagy akár tükörjég. Ezáltal ugyanis könnyebben meg lehet határozni azt a sebességet, amivel az autót meg tudjuk állítani egy adott hosszúságú útszakaszon. Egyszerűbb felkészülni és idő előtt meglepődni, nem pedig vezetés közben. Rém kellemetlen, ha kicsúszunk, sávot váltunk, koccannunk, vagy éppen kiverjük a fogunkat a kormánykeréken, akaratlanul…  A reakcióidő Ez bizony több tényezőtől is függ. A kor, a vezetési rutin, az időjárás, de a stressz is jelentősen befolyásolja. A megválasztott sebesség mellett ezt is bele kell kalkulálni a közlekedésbe, mielőtt a fékre taposunk. Valószínűleg könnyebben el tudjuk majd kerülni a balesetet okozó helyzeteket. A közúti forgalomban leggyakrabban egy kiadós fékezéssel képesek vagyunk korrigálni a mások által elkövetett hibákat. Ha pedig gyorsan tudunk reagálni, menthetjük a helyzetet, az autót, az életet. Nyomot hagyni jó… …vallják ezt az égett gumi szagának a szerelmesei. A fékezés nagymesterei az alacsony forgalmú utakon szívesen kísérleteznek különféle lassítási trükkökkel. A nagy vagányok ugyanezt teszik a brutális közúti forgalomban is! Az aszfaltnyomok tavasztól őszig azt bizonyítják, ez a fajta kedvtelés még mindig az aranykorát éli. A forró gumi illatát egy kiadós farolás, becsúszás vagy egyéb manőver gyorsan életre kelti, de azért nem érdemes mások életét veszélyeztetni néhány like-ért. A biztonságos közlekedés egyik kulcsa, hogy ki, mikor, hol és hogyan képes a használni a féket. Rutin, józan ész és egy csipet előzékenység azért nem árt. Mert fékezni is tudni kell! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Abroncsgyártók - minden szegmensben nőtt az értékesítés

2021.04.21.
Kiemelik: a tavalyi első negyedévhez képest valamennyi szegmensben pozitív elmozdulást mértek, ami a szövetség szerint reményt keltő fejlemény. Az idén január-márciusban a tehergépkocsi-szegmensben 18 százalékkal több, 3,336 millió abroncsot értékesítettek, a motorkerékpárok és robogók piaca 17 százalékkal 2,497 millióra bővült. A személyautókra való abroncsokból 12 százalékkal többet, 53,722 milliót adtak el. Ez utóbbin belül a személygépkocsikhoz gyártott négyévszakos gumiabroncsok értékesítése 39 százalékkal nőtt, a téli abroncsoké 17 százalékkal, míg a nyári gumiabroncsok piaca 6 százalékkal bővült. A Magyar Gumiabroncs Szövetség 2011-ben alakult meg hét, magyarországi gyártókapacitással, illetve képviselettel rendelkező nemzetközi gumiabroncsgyártó vállalat részvételével. Az itt  tevékenykedő 7 vállalat - az Apollo-Vredestein, a Bridgestone, a Continental, a Goodyear, a Hankook, a Michelin és a Pirelli - mindegyikének van magyarországi önálló nagykereskedelmi egysége, közülük 4 cég hazai gyártókapacitással is rendelkezik, és folyamatosan fejleszt. A gumiabroncsipar a magyar gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata. Az ágazatban foglalkoztatottak száma folyamatosan nő, közvetlenül mintegy 6 ezer, közvetve pedig több mint 15 ezer embernek ad megélhetést. A szövetség becslése szerint a magyar gumiabroncs-iparág a GDP 1,5 százalékát állítja elő. Az ágazat belföldi értékesítésének és exportjának értéke tavaly meghaladta az 529 milliárd forintot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A nap karikatúrája: Veszélyes utasítás

2021.04.21.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Roncsautóprogrammal támogatják az új elektromos kocsik vásárlását

2021.04.21.
Románia továbbra is kiemelten támogatja az új elektromos autók vásárlását a roncsautóprogramban - jelentette be szerdán Tánczos Barna romániai környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter. A tárcavezető elmondta, hogy április 26-án elindítják a klasszikus roncsautóprogramot és a roncsautóprogram plusz elnevezésű, zöld autók vásárlását ösztönző állami támogatási projektet. A klasszikus roncsautóprogramban az idén növelték az új autók vásárlására fordítható jegyek értékét, így a támogatás összegét 6500 lejről (1 lej=73,49 forint) 7500 lejre emelték, a nem konnektoros hibridautó esetében az ökobónuszt 2500 lejről 3000 lejre, a kilométerenként 96 grammnál kevesebb széndioxidot kibocsátó autók esetében pedig 1000 lejről 1500 lejre emelték. A klasszikus roncsautóprogram teljes költségvetését 405 millió lejről 440 millió lejre bővítették, ami mintegy 10 százalékos gyarapodásnak felel meg - írja az MTI. Tánczos Barna kifejtette, hogy amennyiben a választott autó két ökobónusz kritériumainak is megfelel, akár 2250 euróval olcsóbban juthat hozzá a vevő a személygépkocsihoz. Hozzátette, hogy a megnövelt költségvetés és a kombinálható ökobónuszok azt a célt szolgálják, hogy több új, környezetkímélő autót vásároljanak az emberek. Ez utóbbiak vásárlását ösztönző roncsautóprogram plusz elnevezésű támogatási projekt költségvetése 400 millió lej, amely az eddigi legnagyobb, és kétszer nagyobb, mint a tavalyi. A miniszter elmondta, azt szeretnék, hogy minél több elektromos autó járjon a romániai utakon, ezért növelték ilyen látványosan a program keretét. Közölte, hogy változatlan marad a legnagyobb összegű támogatás, amit Európában elektromos autóra igényelni lehet, a román állam ugyanis 10 000 euróval támogatja a teljesen elektromos autók vásárlását, illetve mintegy 4500 euróval a konnektoros hibridautók beszerzését, de a finanszírozás nem haladhatja meg az autó teljes árának felét. Tánczos elmondta, hogy az idei program körülbelül 6600 teljesen elektromos és 5000 konnektoros hibridautó beszerzésében nyújthat jelentős támogatást. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Dinamikus sebességkorlátozó jelzések váltják a fix táblákat

2021.04.21.
Az autópályákon jelenleg állandó táblák jelzik a maximális sebességet, illetve figyelmeztetnek azokra az útszakaszokra, melyek veszélyessé válhatnak, például rossz időjárási körülmények között, köd, eső vagy feljegesedés esetén. A mostani módszer azonban nem alkalmas arra, hogy különleges körülmények vagy rossz látási viszonyok között a teljes autópálya-szakaszon lassításra bírja az autósokat. Erre kínál megoldást az az új technológia, melyet Oroszországban kezdtek tesztelni – írja az autonews.ru orosz autós szakportál. A módszer lényege a dinamikus útjelző táblák és a sebességrögzítő kamerák komplex működtetése. A tesztüzem már zajlik Oroszország több régiójában. Most a sofőröket csak általánosságban figyelmeztetik arra, hogy rossz időben csökkentsék a haladási sebességet. Ezt a funkciót zivatarfelhő-piktogramos útjelző táblák látják el. Például olyan autópálya-szakaszokon, ahol 90 km/h a megengedett sebesség, előfordulhatnak olyan jelek, amelyek heves eső esetén ezt 70 km/h-ra korlátozzák. Ám az „ajánlott” sebesség túllépését a közlekedési szabályok szerint semmilyen módon nem büntetik. Szakértők szerint ugyanakkor a lassításra felhívó tábla figyelmen kívül hagyása balesetet okozhat. A probléma megoldására tett most javaslatot az a cég, amely az orosz autópályákra fejlesztette ki a megfigyelő kamerás sebességmérő és ellenőrző rendszert. Az eljárás kulcsa, hogy az autópályákon elhelyezett elektronikus kijelzőkről értesülnek az autósok az adott útszakaszon éppen érvényben lévő ideiglenes sebességkorlátozásokról, amelyeket a szintén ott elhelyezett kamerák automatikusan mérni is kezdenek. Az ilyen elektronikus útjelző „táblák” lehetővé teszik a sebességkorlátozásokra vonatkozó információk dinamikus módosítását az időjárási viszonyok változásától függően. A normál esetben 110 km/h-s útvonalon például zuhogó esőben azonnal vált az elektronikus jelzés, és villogva kiírja: Csökkentse sebességét 90 km/h-ra! Az autósnak tisztában kell lennie azzal, hogy ez nem csupán jó tanács, hanem kötelezően betartandó korlátozás, aminek megszegése pénzbírsággal jár. A jogi viták elkerülése érdekében a technológia kifejlesztői egyszerre három kamerát telepítenek az adott útszakaszra. Az első kettő rögzíti azokat a pillanatokat, amikor az autós megközelíti a kijelző kaput. Amint a gépjármű áthaladt alatta, az onnan 50 méterre telepített kamerák automatikusan felvételt készítenek. A felvételeken nem csak az autó képe és  rendszámtáblája látható, hanem az infótáblán szereplő pillanatnyi sebességkorlátozás is. Erre azért van szükség, hogy ne lehessen vita a büntetés kiszabásakor. Bizonyítható legyen, hogy a sofőr pontosan láthatta a sebességkorlátozó táblát. A tesztek kezdetekor volt vita arról, hogy megfelelnek-e a KRESZ-nek a dinamikusan változó jelzések az országúton. A szakértők azonban úgy találták, hogy sebességkorlátozásra alkalmazhatóak az elektronikus figyelmeztető jelezések, feliratok és szimbólumok.   Az orosz fejlesztők bíznak abban, hogy a jövőben az interaktív táblák az intelligens közlekedési rendszer (ITS) részévé válnak nemcsak az autópályákon, hanem a nagy forgalmú városokban is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Elkapták az autós ámokfutót - a rendőrök megdöbbentek vallomásán

2021.04.21.
Szerencsére emberéletben nem esett kár, de történhetett volna nagyobb baj is. A férfi visszatért egyik balesete helyszínére, s azután fogták el a zsaruk - írja Trencsényi Zoltán a police.hu-n. Kiss Attila, a Tapolcai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője közölte: ezen a történeten maguk a zsaruk is meglepődtek. A tapolcai férfi már április 2-án, pénteken is okozott egy anyagi kárral járó balesetet Tapolca belterületén. Mint utóbb kiderült, munkavégzéssel kapcsolatos problémája adódott, egyik ismerősével összeveszett, és meglehetősen rossz idegállapotban ült be az autójába. A Barackos lakópark területén nagy sebességgel haladt, amikor a jármű megcsúszott, és az útról letérve nekicsapódott egy trafóház sarkának, valamint megrongálta a mellette lévő elosztószekrényt is. K. Zoltán (52) ezt az esetet megúszta helyszíni bírsággal, hiszen akkor még csak saját magát veszélyeztette. Két nappal később, április 5-én reggel folytatódott az életveszélyes autózás. A tapolcai férfi ismét autóba ült, és délelőtt Köveskál irányából haladt Gyulakeszi felé, amikor egy másik jármű előzni kezdte őt. Amint K. Zoltán ezt észlelte, balra kormányozta autóját, és kíméletlenül ráhúzta azt a másik kocsira. A két jármű összeütközött, majd az árokba sodródtak. K. Zoltán autója a tetején landolt, kész csoda, hogy személyi sérülés nem történt. (FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA, RENDŐRSÉG) Amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek, azt tapasztalták, hogy az elkövető zavartan viselkedik, a lehelete pedig kissé alkoholosnak tűnt. A szondát nem akarta vagy nem tudta megfújni, ezért vérvételre előállították. A vérvétel azt igazolta, hogy enyhe fokú ittasság állapítható meg nála, ezért a zsaruk a férfi vezetői engedélyét elvették, és büntetőfeljelentést tettek ellene. Egyrészt az ittas vezetés, másrészt a közúti veszélyeztetés miatt. A férfi a rend­őri intézkedés után gyalog hazament, majd még ugyanezen a napon, néhány órával később ismét volán mögé ült. – Bár vezetői engedélye akkor már nem volt – folytatja a történetet Kiss Attila ezredes –, aznap délután egy kistehergépkocsival indult útnak. Először egy tapolcai Mol-kútnál ütközött neki egy autónak, majd elindult a 77-es számú főúton Veszprém irányába. Monostorapátiig hajtott, közben újabb két autóval karambolozott, majd visszafordult Tapolca felé. Útja során több közúti jelzőtáblát is kidöntött. Sehol nem állt meg, valamennyi ütközést követően továbbhaladt. Egyik áldozata ugyan utánahajtott, de amikor utolérte, az elkövető ismét ráhúzta a kormányt a vétlen sofőrre, és megint összeütközött vele. Ezután az immár többszörösen megrongált személyautó tulajdonosa felhagyott az ámokfutó kergetésével, és értesítette a történtekről a rendőrséget. Amikor K. Zoltán visszatért Tapolcára, ismét elhaladt a benzinkút előtt, ahol az első balesetet okozta nem sokkal korábban. A töltőállomásnál éppen rendőrök helyszíneltek. K. Zoltánt a baleset helyszínén tartózkodók közül többen felismerték, így a zsaruk szerették volna megállítani. K. Zoltán nem állt meg, az intézkedő rendőröket csaknem elsodorta, majd szemből nekihajtott egy szinte vadonatúj Opelnek. A történtek részleteit a rendőrség vizsgálja. K. Zoltánt a helyszínen elfogták, majd előállították, és őrizetbe vették. A kihallgatása során elismerte mindazt, amit elkövetett, de azonkívül, hogy az említett munkavégzésével kapcsolatos vita erős idegességet váltott ki belőle, tettére egyéb magyarázatot nem tudott adni. Ellene többrendbeli közúti veszélyeztetés bűntettének és többrendbeli cserbenhagyás vétségének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás a Tapolcai Rendőrkapitányságon. A zsaruk kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. A vizsgálat K. Zoltán mentális állapotára is kiterjed. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hat kilométeres a torlódás az M0-on a hárosi Duna-hídnál

2021.04.21.
Az Útinform korábban 6 kilométeres, délután 3 óra után már 13 kilométeres torlódásról írt. Azt írták, a sérült járművek és a törmelék elfoglalja a külső és a középső sávot, a forgalom a belső sávon lassan halad. Aki teheti, kerülje el a az M0-s déli szakaszának érintett oldalát - közölte az Útinform. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Új SEAT Arona - forradalmi változások kívül, belül

2021.04.21.
Megújult a városi SUV külső karaktere – különösen az új Xperience felszereltség esetébn -, amely még komolyabb, erőteljes fellépést és biztonságot sugárzó, terepes külsőt kapott. Az új SEAT Arona belső tere forradalmi változásokon ment át, a márka egy modern, digitális formanyelvet alkalmazva alakította át, melyben helyet kaptak az új tervezésű, megvilágított szellőzőnyílások és a nagyobb méretű, lebegő hatást keltő kijelzővel szerelt infotainment rendszer. A SEAT CONNECT alkalmazásával a városi SUV modell még magasabb szintű hálózatba kapcsolhatóságot kínál, csakúgy, mint a CarPlay és az Android Auto vezeték nélküli hozzáférésével és a “Hola Hola” hangvezérlésű asszisztens rendszerrel. A megújult Arona új vezetéstámogató rendszereket is kínál, mint amilyen a Travel Assist illetve továbbfejlesztett, sávváltást segítő rendszer (Side Assist), ezzel is biztosítva az intuitívabb és megnyugtatóbb vezetési élményt. Az új SEAT Arona öt különböző teljesítménnyel lesz elérhető; a benzines (TSI) és sűrített fölgáz (CNG) hajtású változatok 90 és 150 lóerő közötti teljesítményt kínálnak - írja a márka közleménye. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

CITROËN AMI 6 - 60 év után is megdobogtatja a szívet

2021.04.21.
Az AMI 6 tette teljessé a Citroën modellskáláját, amely akkoriban a 2 CV-ből, az ID-ből és a DS-ből állt. Formatervezője – akinek a TractionAvant vonalait is köszönhetjük – ezt a modellt tartja mesterművének! A felejthetetlen inverz hátsó szélvédő, amely miatt karosszériáját „Z-vonalúnak” is nevezték, igazi ismertetőjegye lett a hatvanas évek stílusának - írja a márka közleménye. „Ennek a modellnek semmiképpen sem az a célja, hogy a 2 CV helyébe lépjen, hiszen merőben különbözik tőle...” – a Citroën 1961-es sajtóközleménye valószínűleg meglepte a közönséget, legalább annyira, mint az Ami 6 formája! A „nagy kisautó” nemcsak egészen egyedi vonalaival, hanem a kompakt karosszéria ellenére tágas utasterével is hódított: több mint egymillió darab készült belőle, amelynek több mint a felét az 1964-ben bemutatott kombi változat tette ki. CITROËN AMI 6 - Z VONALÚ TETŐ, EGYEDÜLÁLLÓ STÍLUS A TractionAvant, a 2 CV (azaz a „Kacsa”) és a DS megalkotása után a Citroën FlaminioBertoni vezette tervezőcsapata azt a feladatot kapta, hogy készítsék el a Projet AM munkanévre keresztelt új, középkategóriás modell terveit. Ebből született az Ami 6, amelyet a vezető tervező szűk környezetében mesterműveként emlegetett. És joggal, hiszen most először teljesen szabadon valósíthatta meg önmagát, úgy dolgozhatott, hogy senki semmilyen okból nem szólt bele az új modell stílusába. Így aztán Bertoni bevállaljaaz Ami 6 inverz hátsó szélvédőjét, amely nem lesz vizes esőben sem, de alatta elfér egy hagyományosan nyitható, megfelelő méretű csomagtartó, a hátsó ülések helykínálata pedig kifejezetten bőséges, holott az autó külső méretei visszafogottak. A kéthengeres, 602 köbcentiméteres motor a Kacsából érkezik. Az autó orr-részének vonalai is alaposan kidolgozottak, míg a nagy, szögletes fényszórók a korszak újdonságát jelentik. A középen besüppedő motortérfedél, a pagodaszerű tető és a hajlatokkal megmunkált oldalvonal erős karakterrel ruházzák fel az Ami 6-t, olyannyira, hogy néhány szemlélő egyenesen „barokkosnak” nevezi! És nem a stílusa az egyetlen, amellyel az Ami 6 meglepetést okoz: úttörő marketingfogásként a reklámanyagok úgy mutatják be az autót, mint a „tökéletes második autó a ház Asszonya számára”... Az Ami 6 utasterének ihletadója egyenesen a DS volt, amely saját korában hivatkozási alapnak számított. Az egyküllős kormánykerék, a kilincsek, a vezérlőgombok, az ülések, mind a Citroën legendás prémium modelljét idézik. Ami az Ami 6 viselkedését illeti: a közönség egyöntetűen dicsérte a remek úttartást és a Kacsától „örökölt” híres futómű finomságát. Az Ami 6 születése pillanatától kezdve – a Citroën szellemiségéhez hűen – eredeti és innovatív autó volt. Lelkes rajongói különösen az 1967 szeptemberétől forgalmazott Club változatot tartják nagyra, amelynek különlegességét a négy fényszóró és a fehérre fényezett oldalsó díszcsíkok adják. Az Ami 6 híressé vált szlogenje ez volt: „a világ legolcsóbb kilométerenkénti komfortja”. AZ AMI 6 BREAK: AZ ÖTÖDIK AJTÓ A SIKERHEZ VEZET A modell történetében 1964 a nagy fordulat éve: ekkor érkezik meg a kis (320 kg terhelhetőségű) kombi változat, amelyet Henri Dargent, FlaminioBertoni asszisztense és Robert Opron, az 1964-ben elhunyt Bertoni utódja terveztek. A kombi egycsapásra megdobja az eladásokat, sőt: kiszorítja az ötajtós változatot, ami teljességgel szokatlan jelenség az autózás világában. A kombi vonalvezetése hagyományosabb, teherbíró képessége nagyobb, mint a kategóriában megszokott utazóautóké, használata könnyed és praktikus. Sokoldalú modell: kellő kényelmet nyújt a családi utazásokhoz, de szakmai használatra is tökéletesen megfelel, akár utazó kereskedők, akár iparosok számára. 1966-ban az Ami 6 volt Franciaország legnépszerűbb autója. Az ötajtós változatot 1969 márciusáig gyártották, majd hat hónappal később a kombi is elbúcsúzott, hogy átadja helyét az új, kevésbé rendhagyó küllemű Ami 8-nak, amelyben már „rendesen” állt a hátsó szélvédő. Utóbbit pedig majd a Visa váltja fel,1978-ban. TUDTA? APRÓSÁGOK A CITROËN AMI 6-RŐL Az Ami 6 elnevezés többszörös szójáték: benne van a modellnek a fejlesztési fázisban használt belső jelzése (AM), a angolmiss(„kisasszony”) és az olasz amici(„barátok”) szavak – utóbbit feltehetőleg az olasz nemzetiségű FlaminioBertoni találta ki. Yvonne de Gaulle, de Gaulle tábornok felesége is Ami 6-tal járt. A Citroën Rennes-La-Janais-ban felépült új üzemét maga a tábornok avatta fel 1960. szeptember 10-én, azaz picit több mint egy évvel azelőtt, hogy az üzem termelni kezdett volna. A Citroën 1966. január 19-én különleges „tornát” rendezett, Le Tour de Gauled'Amisix névvel. Ezen a napon két szériafelszereltségű Ami 6 Break indult el Rennes-La-Janais-ből azért, hogy próbára tegyék a modell tartósságát és minőségét. A két autó 23 órával és 11 perccel később ért célba: a közjegyző által hitelesített eredmény szerint 2077 km-t tettek meg, 89,6 km/h átlagsebességgel. Az Ami 6 1963 júniusában az Egyesült Államokban is bemutatkozott. A tengerentúlon forgalmazott változatnak négy kerek fényszórója volt, és megerősített lökhárítóval szerelték. Az Ami 6-ot több helyszínen is gyártották, elsősorban Franciaországban:1961-től 1963-ig Párizsban, 1961-től 1969-ig pedig Rennes-La-Janais-ban. A Citroën ezzel a modellel avatta fel a vadonatúj bretagne-i üzemegységet, amely a társaság decentralizációs folyamatainak első állomása volt. A belgiumi Forestben 1961-től 1969-ig folyt a gyártás, az argentínai Catilában pedig egészen 1971-ig készült a kombi változat (pontosabban annak alkatrészei, amelyeket később a célállomáson szereltek össze). Az Ami 6-ból összesen 1.039.384 darab készült, közülük 483.986 Berline, azaz ötajtós (1961 áprilisától 1969 márciusáig), 551.880 Break, azaz kombi (1964 októberétől 1969 szeptemberéig) és 3518 Entreprise, azaz furgon (kétüléses kombi, üvegezett és lemezelt változatban). A legutolsó Ami 6-ok műszerfalvilágítása egy kis tekerőgomb, illetve az azzal vezérelt reosztát segítségével állítható volt. Egy jó állapotban lévő, működőképes Ami 6 manapság legalább 5000 eurót ér. Az Ami 6 makettautó kivitelben is kapható: az 1967-es Ami 6 Berline tájfunszürke változata alapján készült, 1/43 arányú makett a Citroën Lifestyle butikban vásárolható meg, ára 37€. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Érzéki koncepcióautó a Mercedes-EQ-tól

2021.04.21.
A premierrel egy időben számos közösségi médiafelületen megjelenik egy videóklip Tony Hawk, a legendás gördeszkásközreműködésével, amelytöbb oldalról mutatja be a hamarosan debütáló családi és hobbiautót - írja a márka közleménye. A Concept EQT modellt Gorden Wagener, a Daimler Group vezető formatervezője, valamint Marcus Breitschwerdt, a Mercedes-Benz Vans vezetője mutatja be – kitekintést adva a kishaszongépjármű szektor elektromos jövőjére. A sorozatgyártáshoz közeli Concept EQT jól áttekinthető képet ad a hamarosan érkező T-osztály elektromos verziójáról. A teljesen új fejlesztésű modell a Mercedes-Benz Vans V-osztály már bizonyított értékeit valósítja meg kompakt formában, minőség terén új mércét felállítva a kishaszongépjármű-kategóriában. A Concept EQT a tágas és jól variálható belső teret egyesíti a vonzó megjelenéssel és a Mercedes-Benzre jellemzőmagas szintű kényelemmel, biztonsággal és konnektivitással. Az „érzéki letisztultság” formatervezési filozófia alapkövét az érzelmek és az intelligencia adják. Ezt a kettőséget kihasználva, a Concept EQT új, holisztikus formatervezési szemlélettel bizonyít a kishaszongépjárművek szegmensében. A Mercedes-Benz Vans az első kisméretű prémium haszongépjárművel szeretné tovább bővíteni az egyéni vevők körét, olyan modellt ajánlva számukra, amely a családi programokhoz és az aktív sport szerelmesei számára is vonzó belépőt kínál a Mercedes-EQ világába. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója