Laurin & Klement S sorozat: 110 éve gördült le az első nagy szériában gyártott modell Mladá Boleslavban

2021.04.23.
A Mladá Boleslav‑i járműgyár első, nagy szériában készült modellje, a Laurin & Klement S 1911. április 16‑án, a Prágai Autószalonon mutatkozott be. Akkoriban inkább a kedvezőbb árú, nyitott terű modellek iránt volt kereslet – a négyüléses Phaeton ma a ŠKODA Múzeum gyűjteményét gazdagítja. Laurin & Klement 110 éve mutatta be az S sorozatot, amely hamar az akkor még új Mladá Boleslav‑i járműgyár sikertermékévé nőtte ki magát. 1924‑re már kétezernél is több európai és tengerentúli ügyfél vásárolta meg álmai autóját a nyitott és zárt terű modelleket egyaránt kínáló sorozatból. A Laurin & Klement akkori slágermodellje a külföldi piacokon is igen népszerűvé vált. Noha megbízható járműként ismerte meg a közönség, bőséges cserealkatrész‑készlet járt hozzá az alapfelszereltségben is. Ez a készlet tartalmazott például három reszelőt, tartalékszelepet és szeleprugót is. Az S sorozat sikeréhez mindezeken felül a folyamatos műszaki fejlesztés és a kínált változatok széles skálája is hozzájárult. Az 1913‑ban megjelent, és szintén a ŠKODA Múzeumban megcsodálható Laurin & Klement Sg‑ben az elöl ülőknél jóval nagyobb védelmet élvezhettek a hátul ülő utasok a széllel és egyéb időjárási viszontagságokkal szemben. A Laurin & Klement So/200 1921‑ben elkészült motorja az eredeti motor 14 lóerős (10,3 kW‑os) teljesítményéhez képest már 30 lóerővel (22,1 kW), maga a modell pedig többek között elektromos berendezések tárházával, világítással és indítómotorral büszkélkedett. A Mladá Boleslav‑i gyár éves termelése a kezdetektől eltelt 110 év során 336 járműről 1 millió fölé növekedett. Alapítását követően a Laurin & Klement mindössze néhány év alatt az Osztrák–Magyar Monarchia vezető járműgyártójává nőtte ki magát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                                       
Címkék: 

85 000 óra a környezetvédelemért: az Audi dolgozók támogatják

2021.04.23.
Az AUDI AG további eseményeket is szervezett a németországi Ingolstadt és Neckarsulm, a belgiumi Brüsszel, a magyarországi Győr és a mexikói San José Chiapa üzemeiben illetve több különböző vállalatánál. Ez összesen közel 85 000 munkaórát jelent, amely majdnem tíz évnyi erőfeszítést jelent egy egészségesebb klímáért. „A klímavédelem az innováción keresztül valósul meg, hogy nap mint nap arra ösztönözzük magunkat, hogy újragondoljuk, amit tudunk és megkérdőjelezzük a jelenlegi állapotot. De nem csupán a szén-dioxidra összpontosítunk, a teljes értéklánc mentén megvalósítható fenntarthatóságot is szem előtt tartjuk.” – nyilatkozta Markus Duesmann, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke. „A holnap attól függ, hogy közülünk minden egyes ember hogyan teheti a saját életét még fenntarthatóbbá és környezetbarátabbá. Minden egyénnek meg kell találnia a saját ökológia lábnyomának csökkentéséhez vezető útját. Éppen erre szánunk időt a Föld napján. Úgy hiszem, hogy ez egy, a jövőbe történő fontos befektetés és alig várom, hogy lássam az eredményeit.” Az Audi lehetővé tette a vállalat minden dolgozójának, hogy részt vegyenek a kezdeményezésben, a műszaki fejlesztésért felelős kollégáktól kezdve a gyártás és logisztika területén dolgozókon keresztül egészen az értékesítést végző munkatársakig. További események az Audi gyártási helyszínein Az Audi dolgozói álltak az idei Föld napja középpontjában. A vállalat időhitellel honorálta önkéntes részvételüket a #Project1Hour műhelymunkákban. Az Audi Környezetvédelmi Alapítvány (Audi Environmental Foundation) szintén szervezett egy plogging (szemétszedő futás) eseményt a németországi Ingolstadt és Neckarsulm dolgozói körében. A plogging lényegében a futás közben történő szemétszedést jelenti. Az Audi dolgozói online jelentkezhettek előre az eseményre és az alapítvány biztosítja számukra a kesztyűket és a szemetes zsákot. Az esemény természetesen a koronavírus intézkedések figyelembe vételével (távolságtartás, csak az egy háztartásban élők futhatnak és vehetnek részt együtt a szemétszedésben) zajlik. Az alapítványtól kapnak további információt arról is, hogyan tudnak megfelelően megszabadulni az általuk gyűjtött szeméttől. Mivel nem lehetséges a közös futás, a résztvevők egy Teams konferenciahívás keretében tudnak összekapcsolódni. Így mindenki számára lehetővé válik, hogy egy virtuális csoport tagjaként kezdjen futni és így bíztassák, motiválják egymást a résztvevők. A nemzetközi gyártási helyszínek is részt vettek a #Project1Hour kezdeményezésben. Az Audi México is bekapcsolódott a műhelymunkákba. Az Audi Brussels az üzem területén egy kizárólag őshonos növényekből álló zöldfelületet hozott létre a biodiverzitás támogatására. Az Audi Hungaria szintén a biológiai sokféleség világszerte tapatsztalt csökkenésére összpontosított. Ennek keretében a dolgozók egy rovarhotel építő versenyen vehettek részt, amely a „Rovarok Éve” beharangozó eseménye volt. Az AUDI AG 2015-ben minden termelési helyszín nevében csatlakozott a „Biodiversity in Good Company” kezdeményezéshez, amely egy, a biológiai sokféleség megóvását célzó, vállalatok közötti együttműködés. A fenntarthatóságra törekvés része az Audi géneknek Az AUDI AG elkötelezettsége azonban nem korlátozódik kizárólag a Föld napjára. Az ingolstadti állami kertészeti kiállítás partnereként és fő támogatójaként (2021. április 21. és október 3. között) az Audi az úgynevezett „Coodo” kiállítóteremben mutatja be innovatív hajtásrendszereit és töltési technológiáit. Júniusban és júliusban az Audi a kertészeti kiállítás keretében előadásokat és műhelymunkákat tart a biodiverzitás és a körkörös gazdaság témakörében. A GREENTECH FESTIVAL (2021. június 16-18. között) alatt a vállalat – többek között – bemutatja az erőforráshatékony műanyagfelhasználással kapcsolatos projektjeit és megmutatja, hogyan történik a termékek életciklusának fokozatos szénmentesítése. Az Audi a társadalmi fenntarthatóságot is szem előtt tartja. Ennek kapcsán a vállalat az év során a társadalmi felelősségvállalást szem előtt tartó vállalatként („Good Corporate Citizen”) részt vett különböző együttműködésekben, támogatásokban és adományozásokban, amelyek elsősorban a gyártási helyszíneket érintették. Az Audi az „Audi Önkéntesek” kezdeményezés keretében támogatja dolgozói önkéntes törekvéseit, így például az ingolstadti és neckarsulmi Önkéntes napokat. Emellett a vállalat támogatja a családi élet és a munka közötti megfelelő egyensúly előmozdítását illetve a családtagokról történő gondoskodást. Utóbbiban például a vállalat együttműködik a Német Alzheimer Társasággal, mint az Audi „Demencia Partnerével”. Jövőkép: karbonsemlegessé tenni a teljes értékláncot Az Audi a Volkswagen Csoport tagjaként egyike volt az első autógyártóknak, amelyek elkötelezték magukat a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény célkitűzései iránt. Hosszú távon az Audi a szén-dioxid semleges mobilitást tűzte ki jövőképül és célja, hogy 2050-re az egész vállalat klímasemleges mérleggel működjön. Ennek érdekében az Audi célja, hogy 2025-re termelési helyszínei nettó szén-dioxid semleges módon működjenek és fokozatosan szénmentessé tegye a beszállítói láncot is. Az Audi Brussels és az Audi Hungaria üzemei már elérték ezt a célt. Az Audi a beszállítói lánc tekintetében is beszámolhat az első sikerekről: egyedül 2020-ban közel 335 000 tonna szén-dioxid kibocsátását előzték meg az akkumulátorgyártásban alkalmazott másodlagos anyagok és zöld áram használatának köszönhetően. Az Audi célja, hogy 2025-re több, mint 20 tisztán elektromos modellt mutasson be és tovább növelje a hálózatról tölthető (plug-ini) hibrid kínálatát. Ennek érdekében az Audi 2021-ben megduplázza a választékban szereplő, tisztán elektromos modelljeinek számát. A vállalat szintén támogatja a „második élet” típusú felhasználást segítő innovatív technológiákat, így például a HV akkumulátor életciklusának végén történő hasznos alkalmazását. Ezen kívül a vállalat Ingolstadt városával közösen rehabilitálja egy korábbi finomító területét, hogy ott egy csúcstechnológiás folyamatokat alkalmazó technológiai parkot, az IN-Campus-t hozzák létre. A 75 hektáros területen zajló fejlesztés egyike Németország legnagyobb rehabilitációs projektjeinek. A svájci Climeworks vállalattal közösen az Audi támogatja a jövő technológiáját képviselő, a szén-dioxidot közvetlenül levegőből kivonó rendszereket (direct air capturing, DAC). Az Izlandon található létesítmény 4 000 tonna szén-dioxidot szűr ki a levegőből és mineralizálja azt a földfelszín alatt. A Climeworks ebből 1 000 tonna szén-dioxidot az Audi nevében távolít el a légkörből.További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                               
Címkék: 

Debrecenben zöldítik a szemétgyűjtést

2021.04.23.
  A képre kattintva videón is megnézheti! Az Innovációs és Technológiai Minisztérium teljes anyagi támogatásából a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. 512 millió forint értékben vásárolta meg a négy járművet. Az Elektromega Kft. által gyártott járművek közül egy a megyeszékhelyen, a többi három pedig Berettyóújfaluban, Hajdúszoboszlón és Hajdúböszörményben fog munkába állni. MTI/Czeglédi Zsolt

Letöltendő börtönt kapott a rendőrök elől menekülő gyorshajtó

2021.04.23.
Március 16-án a gyorshajtó nagy sebességgel menekült a bécsi rendőrség elől. A városban 145-el hajtott, több piros lámpát semmibe vett, egy rendőrt kis híján elgázolt. A forgalom miatt a száguldozó már nem folytathatta tovább. Egy rendőr megkérte a sofőrt, hogy szálljon ki autójából. Szavainak csőre töltött fegyverrel adott nyomatékot. Mint később kiderült, a 28 éves fiatalnak nem volt vezetői engedélye.  Ezenkívül csak az előző év novemberében szabadult a börtönből, ahová most ismét visszatér. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           
Címkék: 

Városi játékautó extrákkal: a Honda Jazz Crosstar volánja mögött

2021.04.23.
A Honda Jazz Crosstar nem egy tipikus modell alkat, már ha a szépségversenyek világát vesszük alapul. Mégis pisze orrával és nagy szemeivel, amelyek mögött egy-egy LED-es lámpa rejlik, egyfajta báj lengi körbe az autót. A viszonylag kicsi légbeömlők mögött hibrid hajtású motor rejlik, amely rendkívül gazdaságos vezetést tesz lehetővé, 5,5 liter körüli átlagfogyasztással. A Honda Jazzhez képest (erről ITT írtam) a Crosstar marconább külsőt kapott, de ez ne tévesszen meg senkit. Az autó továbbra is városi közlekedésre való inkább, és nem terepre. Az első és legszembetűnőbb dolog, amikor beültem az autóba az a kétküllős kormány volt. Nem egy megszokott megoldás, de nagyon egyszerű használni és kézre is állt. A tervezők a modell megalkotásakor figyeltek arra, hogy jó minőségű anyagokat használjanak az autó belsejében. Okos húzás a Hondától, hogy a könyöktámasz puha borítást kapott, ami a karunk megpihentetésére különösen kényelmes megoldás. A műszerfal tetején végifutó hosszú és széles deszkának, ami maximum pakolásra alkalmas, sok értelme nincsen. Már csak azért sem, mert a Crosstar belseje egy csomó praktikus rekesszel van ellátva. A legjobban a műszerfalba beépített pohártartó tetszett, amibe mind egy kulacs, mind egy elviteles pohár belefér. Ráadásul pont a klímarács előtt található, így a nyári melegben az italok hűtéséről is tökéletesen gondoskodik. Ezen kívül pakolhatunk a műszerfalból felnyíló rekeszbe, a kesztyűtartóba és a váltó előtti tálcába is, úgyhogy minden apróságnak megvan az autón belüli helye. A Honda infotainment rendszere könnyen kezelhető és jól átlátható. Ami nekem pluszban tetszett benne, hogy a hangerő és klíma szabályozó gombot manuálisan tekerhetjük a kívánt szintre, így nem kell attól tartanunk, hogy egy hirtelen manőver közben megcsúszik az ujjunk az érintőképernyőn. Az autó meglehetősen kicsi, ám mégsem volt klausztrofóbiás érzésem benne, sőt. A fejem és a tető fölött meglehetősen nagy a tér, csakúgy mint a hátsó üléseken, ahol utasként kényelmesen el lehet férni. Teszteltem ezt a funkcióját is, elvittem a barátaimat vele egy körre.  A Honda Jazz ajtói hátul 90 fokban nyithatóak, ami könnyű a be-és kiszállást tesz lehetővé. A hátul ülők a telefonjaikat USB porton keresztül is tudják tölteni, míg a készüléket az ülés zsebekbe rejthetik, ami apróság, de jár érte a piros pont. A kisautó létére a Jazz nagyobb csomagok szállítására is alkalmas. Alapjáraton a csomagtartója 304 literes, ami a hátsó ülések ledöntésével 1205-re növelhető. De van még egy szuper lehetőség, ha nem a csomagtartóba szeretnénk pakolni. A hátsó üléseket fel is tudjuk hajtani, mint a moziszékeket, ezzel szintén jelentős mennyiségű helyet kapunk. Beszéljünk a vezetési élményről és a biztonságról, hiszen ezek egy autó fontos, hanem nem a legfontosabb ismérvei. A Honda Jazz Crosstar a hibrid hajtásnak köszönhetően nagyon halk, főleg tisztán, elektromos üzemmódban. Arra egyébként nincs lehetőség, hogy átkapcsoljunk a benzin és elektromos motor között, ezt az autó magától megoldja helyettünk. Vezetés közben, amikor a benzinmotor üzembe lépett, akkor sem éreztem rezgést a motortérből, városi környezetben a zajkomfort teljesen rendben van. Autópályán azonban már érezhető volt az erőlködés. 130 km/h sebességre nehezen gyorsul fel és érezni is, hogy nem erre lett kitalálva, hanem inkább a városi 50-60 km/h tempóra. Az autóból jól ki lehet látni a mindössze 5 cm A oszlopnak köszönhetően és a parkolóradar képe is meglehetősen pontos.  A Honda Jazz Crosstar mindenféle okos vezetéstechnikai rendszerrel van ellátva, amelyek a biztonságos közlekedést szolgálják, beleértve a térd-és első ülés közötti légzsákokat is. Az adaptív tempomatot és vészfékező rendszert szerettem, azonban a sávtartó funkciót nem sikerült jól kifejleszteni. Országúti vezetésnél, ahol a felezősáv nem pontosan felfestett, vagy kátyúkat kell kerülgetni, ott az autó pánikrohamot kap. Folyamatosan csipog és villog a műszerfala, ráadásul a kormányt nem egyszer úgy megrántotta a kezem alatt, hogy csak határozott ellenkormányozással tudtam az úton maradni. Ez az idegesítő funkció városi környezetben nem jön elő, de ha valaki hegyi vagy rosszabb minőségű utakra készül, akkor számoljon vele és kapcsolja ki.   A Honda Jazz Crosstar a túlbiztosítás ellenére jól vizsgázott és egy szerethető kisautó lett, amelyet játszi könnyedséggel veszi a városi akadályokat. Bár az ára borsos, és viszonylag szűk szegmenset céloz meg, de tökéletes választás lehet azoknak, akik szeretnék, ha egy autó gondoskodna róluk és nem fordítva, gazdaságos, környezetkímélő és biztonságos módon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!        

2021-ben a Volkswagen ID.4 a Világ Év Autója

2021.04.23.
„Különösen örülünk annak, hogy ID.4 modellünk elnyerte a „World Car of the Year” díjat” – tudtuk meg Ralf Brandstättertől, a Volkswagen márka vezérigazgatójától. „Nem csupán azért, mert ez a világon az egyik legfontosabb autós díj, hanem azért is, mert a zsűri ezúttal magát az ötletet és a nagyszerű csapatot is díjazta. A kulcsfontosságú európai, kínai és USA-beli piacokra gyártott első ID. modell „képviseli” a Volkswagen elektromos offenzíváját világszerte. Egy igazán meggyőző jármű, egy nagyszerű ötlet – és a Világ Év Autója Díj? Tökéletesen elégedettek vagyunk mindezekkel!” A World Car of the Year díjat csak olyan járművek kaphatják meg, amelyeket évente minimum 10 000 példányban gyártanak és minimum két kontinensen forgalmaznak „A Világ Év Autója Díj nagyszerű elismerés a teljes ID.-csapatunk számára.” – mondja Thomas Ulbich, a Volkswagen márka fejlesztési igazgatója. „Sikerült egy olyan járművet fejlesztenünk, amely a világszerte legfontosabb kompakt SUV szegmensben elindítja a „rendszerváltást” az elektromobilitás felé, emellett pedig kiemelkedően alkalmas a mindennapi használatra. Ezzel az ID.32 modellel és a jövő ID. modelljeivel mindenki átélheti az innovatív elektromobilitást a tömegmodellek piacán.” A zsűri a környezetbarát szemlélet mellett kiemelte az innovatív technológiát is. Az ID.4 járműben például opcionálisan elérhető a jövőbe mutató Augmented-Reality-Head-up-Display (kiterjesztett valóság head-up display). Ez a kijelző a szélvédőre vetíti a legfontosabb információkat, többek között a navigációs rendszer bekanyarodást jelző nyilait. A járművezető ezeket az információkat három és tíz méter közötti távolságban kivetítve látja háromdimenziós megjelenítésben, így tökéletesen illeszkednek a valódi külső környezethez. Ha az ACC távolságszabályozás vagy a Travel Assist (opció) aktív, akkor meghatározott sebesség elérését követően a jármű Head-up-Display kijelzőjén világító sáv jelenik meg az ID.4 előtt, ami a szükséges követési távolság betartását segíti. Az ID.4 a digitalizáció területén is új távlatokat nyit. A jármű a rendszeres frissítéseket és az új funkciókat „over the air” módon tudja fogadni. A Volkswagen az első szolgáltató a tömegpiaci szegmensben, aki nyártól kezdődően ezt biztosítani tudja ügyfeleinek. A jármű így folyamatosan a legmodernebb szinten marad. Ez a képesség továbbá az új üzleti modellek megvalósításához is fontos alapfeltétel. A 17. World Car of the Year-Awards megnyerésével az ID.4 folytatni tudta a Volkswagen sikertörténetét ezen a híres és elismert díjkiosztón. Az új e-SUV modellt azonban nemcsak a szakmai közönség, hanem az ügyfelek is igazán jól fogadták. A Volkswagen az idei évben világszerte 150 000 ID.4 értékesítését tervezi. Az elektromos offenzíva felgyorsítása a Volkswagen ACCELERATE stratégiájának egyik legfontosabb eleme, melynek keretében többek között azt tervezzük, hogy minden évben minimum egy új teljesen elektromos modellt dobunk piacra. A Covid19-világjárvány miatt a World Car Awards idei díjkiosztóját online rendezték meg. Így bárki újra megnézheti itt: YouTube.com/worldcartv A Volkswagen valamennyi győztes modellje a World Car Awards versenyen: 2009: Golf (World Car of the Year) 2010: Polo (World Car of the Year) 2011: up! (World Car of the Year) 2013: Golf (World Car of the Year) 2021: ID.4 (World Car of the Year) 1) ID.4 – Áramfogyasztás (Új Európai Menetciklus) (kWh/100 km): 16,9-15,5 (kombinált); CO2-kibocsátás (g/km): 0; hatékonysági osztály: A+ 2) ID.3 – Áramfogyasztás (Új Európai Menetciklus) (kWh/100 km): 15,4–13,1 (kombinált); CO2-kibocsátás (g/km): 0; hatékonysági osztály: A+ További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           
Címkék: 

A Kuka nagy megrendelést kapott a Daimlertől

2021.04.23.
  A pontos összeget nem közölték, a német lap szerint a négyjegyű tartományba esik a robotokra és lineáris egységekre szóló megrendelés. Ide tartoznak a nagy teherbírású robotok, a KR Fortec és a KR Quantec.  Mindkét vállalat aláírta a megfelelő keretmegállapodást.  Fotó: Kuka A robotok mellett a Kuka más technológiákat is szállít, például szoftvereket és vezérlőket. Az elkövetkező években a robotokat a Daimler különféle üzemében fogják használni karosszériák és hajtóművek gyártására. A Daimler és a Kuka csaknem 100 éve dolgoznak együtt. Az együttműködés az 1920-as években kezdődött egy szemetes teherautó építésével, amelyhez a Kuka gyártotta a karosszériát. Manapság az augsburgi székhelyű vállalat leginkább robotjairól ismert, amelyek a Daimler és számos más autógyártó gyárában dolgoznak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                               
Címkék: 

Régi-új PR-es az Opelnél

2021.04.23.
A szakember tavaly az Év Autós PR-szakembere díjban részesült. A fotón Knezsik Istvánnal, az Autós Nagykoalíció elnökével. Fotó: jarmuipar.hu                                 Az Opel PR menedzsere Dános András lett, aki közel 30 évet töltött a márkánál mindvégig PR kommunikációs pozícióban. Sümegi Zsuzsanna, aki az elmúlt egy évben Marketing és PR menedzserként dolgozott a jövőben a marketing feladatokra összpontosít. „Ezzel az új felállással az Opel márka kommunikációját kívánjuk erősíteni” – mondta Dalos Attila márkaigazgató. Hozzátette:„Amikor jelentős változásokon megy át a márka itthon és globálisan is, fontos hogy megfelelő hangsúlyt tudjunk helyezni a folytonosságra. Dános András PR vezetőként végigkisérte az Opel hazai történetét és meggyőződésünk, hogy tapasztalatával és szakmai tudásával az Opel márka jövőbeni  sikereihez is hozzá tud járulni.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           

Felpofozta az autótolvajt a nő, így szerezte vissza gépkocsiját

2021.04.23.
A nő szerda délután elveszítette kulcscsomóját, beleértve az autó kulcsait is Linz déli részén egy játszótéren.  Amikor később a pótkulccsal a mélygarázsban parkoló autójához ment, döbbenten tapasztalta, hogy eltűnt. A 41 éves hölgy este jelentette az esetet a kleinmüncheni rendőrkapitányságon.  Véletlenül azonban maga oldotta meg a problémát, valamivel később felfedezte az eltűnt autót - az egy lámpánál állt, három férfi ült bent. Odaszaladt, kinyitotta a vezető felőli ajtót, megragadta a kormánynál ülő férfit és adott neki néhány pofont. A három autótolvaj elmenekült, de a 41 éves nő kitartó volt: autójával üldözte a férfiakat - de végül szem elől tévesztette őket. A kleinmüncheni rendőrök csodálkoztak, amikor a nő alig több mint egy órával a lopás bejelentés után visszatért, és közölte, hogy gyakorlatilag maga szerezte vissza autóját. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           
Címkék: 

Meghalt Lados Mihály

2021.04.22.
Dr. Lados Mihály 1992-től óraadóként, 2006-tól főállású oktatóként vett részt a győri egyetemisták képzésében. A kezdetektől a területfejlesztés és az önkormányzati témájú tantárgyak előadásainak, szemináriumainak tartása volt a szakterülete. Munkájában folyamatosan hasznosította gyakorlati felkészültségét, tapasztalatait. Elméleti és gyakorlati ismereteinek hiteles forrása a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Tudományi Kutatóközpontjának Győrben működő Nyugat-magyarországi Tudományos Osztálya volt, ahol kezdetben tudományos kutatóként, később vezetőként dolgozott. Fotó: Széchenyi-egyetem Nagy szerepe volt abban, hogy az Intézet az 1990-es évek elején a Széchenyi István Egyetem külső tanszéke lett. Az Intézet dr. Lados Mihály közreműködésével több széchenyis képzés indításában, sikeres működtetésében vett részt. A Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola törzstagjaként, a Széchenyi István Egyetem Doktori Tanácsa tagjaként a doktoranduszok felkészítésében az elméleti tudás gyakorlati megerősítését és hitelesítését szorgalmazta. „Egyetemi tanár még szeretne lenni” – olvashattuk a Széchenyi Alumni Magazin közelmúltban megjelent számában a megcélzott, most már meg nem váltható professzori  kinevezéséről. A tanszéki tudományos diákköri munkát az oktatói, kutatói utánpótlás legfontosabb alapozójának tekintette. Hallgatóinak főként területfejlesztési és önkormányzati témájú diplomákat javasolt, s szívesen vállalt konzulensi feladatokat. Kollégái és hallgatói nyitott, barátságos emberként ismerték. Egy jó beszélgetés, egy szakmai probléma sokszempontú elemzése során mindig határozottan és hatásosan, s nem harsányan érvelt. Oktatói, tudósi felkészültségét, személyiségének színes megnyilvánulásait, emberi gesztusait tanítványai, munkatársai maradandó szép, értékes emléknek tartják. 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója