„A magyar autós konzervatív, nem vált egykönnyen”

2014.10.30.
Szerző: Heimer GyörgyA dél-koreai Kia világméretű globális offenzívájának részeként, még a recesszió közepette, itthon is növelni tudta eladásait. A mutatós dizájn, a kiváló minőség és a hétéves garancia ellenére azonban Nagy Norbert ügyvezető igazgató úgy tapasztalja: a magyar autós – sok európai társával szemben – nehezen bírható márkaváltásra.Autószektor: A nem is oly rég a „futottak még” kategóriában emlegetett Kia nevét ma már a világ legjobbjai között jegyzik. Hogyan folytatódik most ez a japánoknál is viharosabb tempójú globális expanzió?Nagy Norbert: Hol van már az, amikor cégünket távoli ázsiai autógyártóként bizalmatlanul méregették. A 2013 évi értékesítési adatok alapján a KIA és testvérmárkája, a Hyundai a világ ötödik legnagyobb autógyára, az eladott mennyiség megközelíti a 7 millió darabot. 2008 és 2013 között, a KIA világméretű eladásai megkétszereződtek, a 3 milliós szint közelébe ért. Az is a növekedést illusztrálja, hogy a legújabb Interbrand-jelentés szerint a KIA márkaértéke tavaly 14,6 százalékkal 5,4 milliárd dollárra emelkedett, az autógyártók sorában – a Chevrolet és a Land Rover márkákat megelőzve – a 11-ik helyen áll. Ami bennünket közelebbről érint: Európa továbbra is kiemelt helyen szerepel a stratégiai tervekben. A mennyiségi növekedés mellett a 2013 és 2015 közötti időszak főként a minőségiekre összpontosít, beleértve ebbe egy újabb modelloffenzívát is.Autószektor: Ez utóbbin azt kell értenünk, hogy a KIA-nak azért szüksége van még márkaismertségének további erősítésére?N.N.: Nyugodtan mondhatom, a KIA már itthon van a kontinensen. A szlovákiai zsolnai gyártómű – amelynek befogadására annak idején Magyarország is pályázott – már nyolc éve gyárt négykerekűeket kifejezetten az európai piacra, a jelenlegi gyártópalettán a cee’d, a Sportage és a Venga modellek szerepelnek. Frankfurtban működik az európai dizájnközpont, ahol hazánk fia, Kovács Miklós az egyik vezető formatervező, s Peter Schreyer, az alkotóműhely eddigi német vezető tervezője már a konszern egyik alelnöke. Európa ugyanakkor jókora hasznot húz a koreai jelenlétből. A Kia és érdekeltségei 164 ezer embernek adnak munkát Európában, a földrész országainak kormányzatai pedig 2012-ben 865 millió euró bevételre tettek szert a cégcsoporttól származó vámokból, adókból. És ezt nem én mondom, hanem egy független brit piackutató társaság, a London Economics. Ismertségünkhöz még annyit, hogy 30 európai országban jelenleg kétezer márkakereskedés kínálja négykerekűinket.Autószektor: Evezzünk akkor hazai vizekre, ahol az idén az autópiac már kimozdult az évek óta tartó dermedtségből. Hogyan tudták kihasználni a növekedési lehetőségeket?N.N.: Tény, hogy az év első kilenc hónapjában az új személygépkocsik piacán több mint 49 ezer autó talált gazdára, ami az előző év hasonló időszakához képest mintegy 20 százalékos növekedésnek felel meg. Azt mondhatom, időarányosan jól állunk. Az idei évre a Kia összesen 2500 jármű értékesítését irányozta elő. Az idén szeptemberig 1909 kocsit helyeztünk forgalomba, ezáltal az előző év kilenc hónapjához viszonyítva a 32 százalékos növekedési ütem meghaladja a teljes piacit. Mindennek nyomán a KIA jelenleg a 9-ik helyen áll az újautó-eladások márkalistáján, piaci részesedése pedig 3,87 százalék. A magyar autópiac sajátosságai közé tartozik, hogy a fizetőképes kereslet drasztikus csökkenése következtében még mindig a flottás, közületi vásárlások vannak túlsúlyban. Igaz, a magánvásárlások piaca – ha bizonytalanul is – de mutat némi élénkülést. A hagyományos személyautó-kategóriák (A, B, D) – a szóban forgó kilenc hónapban, a tavalyihoz viszonyítva – 3 százalékkel növekedtek, de a népes alsó-közép, a C szegmens még mindig csökkent. Úgy gondolom, hosszabb távon csak a magánvásárlók visszatérése hozhat számottevő fordulatot, de ennek elengedhetetlen feltétele az igényekhez illeszkedő gépjármű finanszírozás.Autószektor: A fejlemények ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy felszökött a használt autók magánimportja, értékesítési volumene meghaladja az újakét is. Mennyiben érintett a Kia?N. N.: Ez a használtautó-boom is annak következménye, hogy az elmúlt években drasztikusan visszaestek az új autók magánvásárlásai, nem került elegendő jármű a használt piacra, az újakra még mindig sokaknak nincs pénzük, de a lefutottakat előbb-utóbb cserélni kell kevésbé használtakra. A Kia szinte egyáltalán nem érintett ezen a területen, a magán-csatornákon behozott modellek között nem igen fordulnak elő Kiák, de mi nem kifogásoljuk, ha kereskedő-partnereink más márkájú használt járművek értékesítésével is foglalkoznak, mivel ez a tevékenység is hozzájárulhat üzletük erősödéséhez.Autószektor: Az imént arra is utalt, hogy az újautó-piac kényszerűen torz, az értékesítések háromnegyedét cégesek adják, s e piaci tortát láthatóan mind többen szeletelik. Mit mutatnak a számok a Kia esetében? Melyek a húzómodelljeik és melyek a lemaradók?N.N.: Nálunk fele-fele arányban oszlanak meg a céges és a magán-vásárlói forgalomba helyezések. A Kia viszonylag későn jövőnek számít a flottapiacon, de szerintem mára már behoztuk starthátrányt. A legkapósabbak a cee’d család tagjai és a Sportage, amelyről megjegyzem, hogy a magánvevők listáján a harmadik legkelendőbb típus. Jól mennek a C és a B osztály egyterű modelljei, a Venga és a Carens is, sőt még a kifutó, D kategóriás Sorento is jól muzsikált. Én személy szerint többet vártam a Rio kisautótól, úgy tűnik, árban és műszaki paramétereiben túl közel van nagyobb konkurenseihez. Mindemellett jövőre nagyobb reményeket fűzök a középkategóriájú Optimához is, amelynek piaci bevezetése eddig csak szűk körben, meglehetősen visszafogott volt. Ebben a szegmensben, európai méretekben is újabb verseny várható: az Optimának a konkurensek új modelljeivel többek között a VW Passat, a Ford Mondeo vagy a Peuegeot 508-as modellekkel kell majd versenyre kelnie.Autószektor: Ön szerint mik a Kia erős pontjai és szólna-e arról is, hol lát szükségesnek további erőfeszítéseket?N.N.: Mindenek előtt a kiváló minőség és megbízhatóság az erősségünk, ami fura módon előny a vevők számára és hátrány szervizeinknek, mert mint mondják: kevés a javítani való a kocsikon, e tevékenységből nincs elég bevételük. A versenyképesség további eleme a nagyvonalú garanciális szolgáltatás-csomag, mindenekelőtt a hétéves jótállási időszak, amelyet a Kia elsők között vezetett be itthon, és ez még ma is sok tekintetben egyedülálló a piacon. Nem kevésbé fontos, hogy típusaink formanyelve ma már élenjáróan egyedi. Ez nem kis mértékben a már említett Kovács Miklós dizájnernek is köszönhető: nevéhez fűződik többek között a cee’d család, a Venga és az Optima külső formaterve is. És hogy mi a gyengeség? A Kia már jó ideje állandó offenzívában van, évről évre újabb rekordokat döntöget. Nekem az a feladatom, hogy minél több autóst ültessek a Kia volánja mögé, ismerjék meg modelljeinket. Azt tapasztalom, ha már eljutnak a kipróbálásig, nyert ügyünk van, akkor már komolyan fontolóra veszik a márkaváltást. A magyar autós nagyon konzervatív, meggyőzése nem könnyű, s az ilyen agitációval járó marketing sokba kerül.Autószektor: A Kia és a Hyundai egymás riválisaként lépnek fel a piacon, jóllehet egyazon cégcsoport tagjai, közös fedél alatt készülnek gyártmányaik, s az avatatlan autós talán nem is tudja, hogy az eltérő karosszérialemezek alatt hajszálra egyforma gépészeti egységek lapulnak. Nem okoz ez károkat, a két márka kannibalizációját?N. N.: Már miért okozna? A nemzetközi autóiparban az ilyen gyártókultúra – kooperálni a gyártószférában, ugyanakkor versengeni is a piacon – egyáltalán nem megy különlegességszámba. A szisztéma nálunk nemcsak anyavállalati szinten működik. A szlovákiai Kia gyár motorokkal látja el a cseh, Ostrava melletti nosovicei Hyundai összeszerelő üzemet. De mindettől függetlenül én is úgy gondolom: az ésszerű verseny hajtóerő, nagyobb teljesítményre ösztönöz.Autószektor: A nemrég megrendezett párizsi autó kiállítás Kia standján főként a meglévő modellpaletta újraszabott változataival találkozhattunk. Ezek mikor jelennek meg itthon, mivel bővül a kínálat?N. N.: Jövőre jön az új, még prémiumosabb Sorento, a továbbfejlesztett Venga és a Rio. A most nyáron bemutatott Soul divatautónknak lesz elektromos változata is. Az idén már tovább bővült a cee’d család: a Carens minibusz mellett kapható a háromajtós pro-cee’d és annak sportos GT változata, 1,6 literes, 204 lóerős motorral. Azért megjegyzem, hogy a párizsi szalonon, előremutató újdonságként a Kia bemutatta az Optima dízel-elektromos hajtásláncú T-Hybrid modell tanulmányváltozatát és jövőre megjelenik egy új, hétfokozatú, villámgyors kapcsolásokra képes duplakuplungos automata sebességváltó, amely a jelenlegi típushoz képest jobb gyorsulást és alacsonyabb fogyasztást ígér. De annyi bizonyos, lesz még meglepetés, elvégre a központ – egyelőre konkrétumok nélkül – a következő négy évben 8 új típus bevezetését ígéri.  
Címkék: 

Elkészült a német autópályadíj terve

2014.10.30.
Az autópálya-használati díjat a személygépkocsik és lakóautók után kell majd megfizetni, és nemcsak a külföldieknek, hanem a németeknek is, akik azonban a költséget leírhatják a gépjárműadóból - ismertette a tervezetet Berlinben Alexander Dobrindt közlekedési és digitális infrastruktúráért felelős miniszter. A díjkategóriákat a motor hengerűrtartalma, a használt üzemanyag és az autó környezetvédelmi besorolása alapján alakítják ki, a díj annál alacsonyabb, minél kevésbé szennyezi a környezetet az autó. Az elektronikus autópálya-matricát 10 napra, 2 hónapra vagy 1 évre lehet majd megvásárolni.A minisztérium a külföldiektől beszedett díjból évi 700 millió eurós bevételre számít, ebből a rendszerüzemeltetési költségek levonása után 500 millió euró maradhat.A tárca szerint az autópályadíj terve "méltányos, átgondolt és igazságos", megoldást jelent arra a helyzetre, hogy miközben Németország legtöbb szomszédjánál a német autósoknak fizetniük kell az autópályák használatáért, a külföldiek ingyen használhatják a német hálózatot. A bevételt az utolsó euróig az autópályahálózat fejlesztésére fordítják - mondta Alexander Dobrindt.A hivatalosan infrastrukturális járuléknak nevezett díj koncepcióját először tárcaközi egyeztetésre bocsátják, majd a törvényhozás elé terjesztik. Várhatóan sikerül betartani az eredeti ütemtervet és 2016 január 1-jén elindulhat a rendszer - mondta a bajor CSU politikusa. A csaknem 13 ezer kilométeres német autópálya-hálózat használatáért a tehergépjárművek után már 2005 óta fizetni kell, és 2012-ben több mint ezer kilométernyi főutat is fizetőssé tettek. Az már többször felvetődött, hogy a személygépkocsikra is ki kellene terjeszteni a rendszert. A témát a CSU vette elő a tavaly szeptemberi bajor tartományi és országos választások előtti kampányban, és végül azzal a feltétellel vették fel a konzervatív CDU/CSU és a szociáldemokrata SPD koalíciós szerződésébe, hogy a díjrendszernek meg kell felelnie az uniós jogi előírásoknak - mindenekelőtt a diszkriminációt tiltó szabályoknak -, de nem okozhat többletteret a német autósoknak.A koncepció egy korábbi változata szerint fizetőssé tették volna a teljes úthálózatot, de ezt az elképzelést a határ menti forgalom visszaesésétől tartó tartományok ellenállásának hatására elvetették.Forrás : MTI 

Autólopás! LCY-860 Opel Zafira - fehér

2014.10.30.
 Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LCY-860-Gyártmány:Opel-Típus:Zafira-Kivitel:egyterű-Gyártási év:2008-Alvázszám:W0L0AHM7582193995-Szín:fehér-Lopás időpontja:2014 október 30-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XII.-Utca, házszám:Melinda 16

Autólopás! JUA-044 Peugeot 307 CC - acélszürke

2014.10.30.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:JUA-044-Gyártmány:Peugeot-Egyéb típus:307 CC-Típus:Peugeot 307 CC-Kivitel:Cabrió-Gyártási év:2005-Szín:acélszürke-Lopás időpontja:2014 október 27-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:X.-Utca, házszám:Szőlőtelep utca 5.-Megjegyzés:Lakásomba betörtek és a lakás kulccsal együtt ellopták a Peugeot kulcsát is a forgalmi engedély és a személye iratok a kesztyű tartóban voltak . Posta címet nem hagytak most hova küldjem a Törzskönyvet ???

Hamis szoftverek az autószerelőnél

2014.10.30.
A NAV közép-dunántúli pénzügyi nyomozói és Fejér megyei pénzügyőrei ellenőrzést tartottak egy illegális autóalkatrész-javító műhelyben, amely az interneten is reklámozta magát, holott még hivatalos működési engedéllyel sem rendelkezett.Az akcióban szaktanácsadóként a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesület munkatársai segítették a munkát. A helyszínen a nyomozókon és a pénzügyőrökön kívül adóellenőrök is megjelentek, és a munkavállalókat is ellenőrizték. A nyomozók több millió forintot érő autódiagnosztikai szoftvert és licence-díjas adatbázisokat foglaltak le. A jogsértő szoftverhasználattal elkövetett adóeltitkolás mértékének meghatározása még folyik. Az elkövetőknek költségvetési csalás mellett szerzői jogok megsértése miatt is felelniük kell.A kép illusztrációA járműipari programok többszörözése, másolása és azok felhasználása után jogdíjat kell fizetni. Aki ezt elmulasztja, a jogdíjtulajdonosoknak okoz kárt, ezért szankcióra számíthat. A NAV részéről a jövőben további hasonló ellenőrzések várhatók a járműipari szerzői jogdíjtulajdonosok- és a legálisan, jogdíjat megfizetve dolgozó autószervizek érdekeinek védelmében.

2016-ra szinte minden autóban lesz internet?

2014.10.30.
Ehhez természetesen nagyszabású fejlesztésekre lesz szükség, a befektetés mértéke elérheti a 16-18 milliárd eurót, amely első látásra is hatalmas összeg, de mindenképpen megtérül. A „négykerekű forradalomnak” köszönhetően a hálózatra csatlakozott autók képesek lesznek használni a webes szolgáltatásokat, kommunikálni a többi járművel, pl. információkat cserélni az útviszonyokról, balesetveszélyről vagy forgalomkorlátozásokról.Matthias Wissmann - a VDA (Német Autóipari Egyesület) elnökeA GPS ma már az új autók alapfelszereltségének része, és a nagy informatikai cégek látnak fantáziát az internetes autók fejlesztésében is. Az Apple és a Microsoft is nagy érdeklődést mutat, de a Google már néhány lépéssel előttük jár a Google Car fejlesztésével. A projektet annál is inkább nagy érdeklődés kíséri, mert a McKinsey elemzői szerint az üzletághoz kapcsolódó jelenlegi 30 milliárd eurós forgalom 2020-ra akár a 170 milliárdot is elérheti.Wissmann tájékoztatása szerint még legalább másfél évtizednek kell eltelnie a teljesen automata, azaz sofőr nélküli autók elterjedéséhez, ezzel szemben a „magas fokon automatizált” közlekedés, melyben a járművek képesek a dugóban az önnálló haladásra, már 2020-ra megvalósulhat. A hálózatba kötött járművekhez kapcsolódó alkatrészek és szolgáltatások piaci volumene a jelenlegi évi 30 milliárd euróról 2020-ra 170 milliárd euróra növekedhet. A valós idejű dugójelző, valamint az olcsó tankolási és parkolási lehetőségeket felsoroló szolgáltatások guruló alkalmazásplatformokká változtathatják majd az autókat.Forrás: alvolante.it

A dubai mentősők Lotus-szal járnak

2014.10.30.
Ez a legkevesebb, amit a mentősök elvárhatnak, hiszen a dubai rendőrség autóparkja egy ideje már olyan járművekből áll, amelyek a legigényesebb rajongók elvárásainak is megfelelnének: Ferrari, Lamborghini, Bugatti Veyron és így tovább…A dubai mentősök még az év vége előtt megkapják a különleges festéssel és a legszükségesebb elsősegélynyújtó eszközökkel ellátott, 280 lóerős Lotus Evorát, melynek végsebessége eléri a 261 km/h-t. A jármű természetesen nem betegszállításra való, de benne van minden olyan felszerelés, mellyel meg lehet kezdeni az életmentést, ha szükséges: elsősegély-doboz, defibrillátor, oxigénpalackok, vérnyomás- és pulzusszám-mérők és monitorok.A Dubai Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a Lotus 2-4 perccel hamarabb képes a baleset helyszínére érni, mint a hagyományos mentőautók.Forrás: alvolante.it

Elkészült a másfélmilliomodik lipcsei BMW

2014.10.30.
Dr. Milan Nedeljkovic, a BMW lipcsei gyárának igazgatója a dolgozók érdemeit méltatta ez alkalomból. „Igazán büszke vagyok csapatunkra. Nem egészen tíz esztendővel üzemünk megnyitását követően immár másfélmilliomodik autónk elkészültét ünnepelhetjük. A jövőbe is bizakodva tekinthetünk, hogy munkatársainkkal közösen írhatjuk tovább a lipcsei gyár sikertörténetét.”A jubileumi autó egy baden-württembergi ügyfél megrendelésére készült. A BMW 2-es Active Tourer csupán július eleje óta, s az egész világ számára kizárólag a BMW lipcsei üzemében készül, európai piaci bevezetése szeptember végén indult. Jens Köhler, a lipcsei üzemi tanács elnöke a gyár kiváló perspektíváit emelte ki: „Nagy örömmel tölt el, hogy itt, Lipcsében, jelentősen kibővült kollektívánkkal készíthetünk jövőbemutató járműveket.”A lipcsei gyárban naponta összesen mintegy 750 gépkocsi gördül le a szerelőszalagról. A BMW 2-es Active Tourer mellett jelenleg a BMW 2-es Coupé, a BMW X1, valamint a BMW 1-es ötajtós változata készül itt, illetve 2013 szeptemberében az elektromos hajtású BMW i3, 2014 májusában pedig a hálózatról tölthető (plug-in) hibridhajtású BMW i8 sportkocsi gyártása is megkezdődött.A BMW lipcsei gyára a világ legkorszerűbb és hosszú távon leginkább fenntartható üzemű létesítményei közé tartozik. A termelés 2005. márciusi beindítása óta a BMW Group több mint kétmilliárd eurót invesztált e létesítményébe, s az elmúlt három év során több mint 1400 új munkatársat alkalmazott, akik létszáma mára a négyezer főt is meghaladja.

Egy autót rejt a Nissan Zorb gömbje

2014.10.30.
A CarZorb becenevű hatalmas szerkezetet a ma bemutatott két perces rövidfilm forgatása során sikeresen gurították le egy meredek domboldalon. Az Új-Zélandról indult zorbozás során az izgalmak szerelmesei egy erős műanyagból készül felfújható gömbben gurulnak le a lejtőkön. A zorb általában két felfújható rétegből áll, melyek megvédik a gömb belsejében helyet foglaló embert a külső veszélyektől. A videót megtekintheti a következő linkre kattintva: http://youtu.be/sHLkF72nv9gAz Aktív Biztonsági Pajzs technológiáinak szemléltetéséhez a Nissan egy lépéssel továbbment, és egy egyedi készítésű, egy egész Note befogadására képes zorbot készített. A CarZorbot ezután egy szigorúan titkos katonai bázison tesztelték az Egyesült Királyságban. A Nissan CarZorbja több mint két hónapig készült, és egy tonnánál is többet nyom. Célja az autók utasait és vezetőjét a potenciális veszélyektől védő, Aktív Biztonsági Pajzs vezetéstámogató technológiáinak látványos szemléltetése. A Nissan ezzel ünnepli a teljesen megújult Note európai forgalmazásának első évfordulóját.A vadonatúj Nissan Note számtalan innovatív megoldással gondoskodik a vezetés fokozott biztonságáról. A sávelhagyás-jelzés, a holttérfigyelés és a mozgó tárgyakat észlelő funkció együtt alkotják a Nissan Aktív Biztonsági Pajzsot. Ezt az egyedülálló rendszert az öntisztító 360 fokos parkolókamera segíti, amelynek használata úttörő a szegmensben.Bastien Schupp, a vállalat stratégiai és marketingalelnöke a következőket fűzte hozzá: „A Nissan Note tervezésénél nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a különböző innovatív technológiákkal az autó és vezetője köré egyfajta, a külső veszélyektől védelmet nyújtó védőburkot húzzunk. Aktív Biztonsági Pajzs technológiánk páratlan a családi kisautók körében.„Az életnagyságú CarZorb megépítésével és bemutatásával izgalmas és emlékezetes módon szeretnénk felhívni az emberek figyelmét a Nissan Aktív Biztonsági Pajzs technológiájára." Prémium kategóriás technológia és markáns formaterv elérhető áron a formatervezés és a műszaki kialakítás minden részletén alkalmazott innovatív megoldásokkal: ez az új Note igazi vonzereje.

Csökkent a Goodyear bevétele és nyeresége

2014.10.30.
Richard J. Kramer elnök-vezérigazgató szerint nehéz világgazdasági körülmények között kellett dolgozniuk, és ebben a környezetben kiemelkedő, hogy az üzemi eredmény 431 millió dollárról 520 millió dollárra nőtt.A Goodyear helytzetét rontotta a nemzetközi valutaárfolyamok változásának hatása és gumiabroncs eladásainak 2 százalékos éves visszaesése. Gumiabroncsból azért is adtak el kevesebbet, mert egyes piacaikon a forgalomba kerülő új autók száma csökkent. 2014. július-szeptemberében regionális megoszlásban az észak-amerikai piacon volt a legnagyobb a bevétel, 2,05 milliárd dollár (6 százalékos éves csökkenés), 15,2 millió eladott gumiabronccsal.Richard J. Kramer - Goodyear Tire and Rubber Co. elnök-vezérigazgatójaAz Európát, Afrikát és a Közel-Keletet magában foglaló EMEA régióban 1,61 milliárd dolláros bevétel volt (8 százalékos csökkenés), Latin-Amerikában 451 millió dolláros (15 százalékos visszaesés), a csendes-óceáni térségben 531 millió dolláros (1,2 százalékos csökkenés). A Goodyear a világ egyik legnagyobb gumiabroncsgyártója. A vállalatnak mintegy 68 000 alkalmazottja van világszerte, a termékeit 22 ország 50 létesítményében állítja elő. A cég magyarországi képviselője a Goodyear Dunlop Tires Magyarország Kft.Forrás: MTI 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója