Csak nyolc ilyen Ferrari F50 létezik

2022.04.07.
Minden egyes Ferrari F50 különleges, teljesen mindegy, hogy milyen állapotban van, vagy milyen múltja van. Egy olyan korszaknak állítanak emléket, amikor a Ferrari a csúcsán volt, és megengedhette magának, hogy minden idők legbetegebb egyik autóját – persze az F40 után – engedje az utcára, ami pont zabolálatlansága miatt vált ikonná. Mindössze 349 darab Ferrari F50 készült, mostanra pedig annyira ritka, hogy azonnal térdre rogyaszt bárkit, aki találkozik egy példánnyal. Nem csak azért, mert gyönyörű a szénné könnyített bódé, de az akkori Forma-1-es autóból átültetett 4,7 literes V12-es motor hangja is tekintélyt parancsoló, ráadásul az egészből árad a célgép életérzés. Mégis lehet fokozni az értékét egy ilyen csodaautónak, ha jobbkormányos, és most pont egy ilyen Ferrari F50-et kínálnak eladásra. Mindössze nyolc darab jobbkormányos F50 létezik, ezt éppen a Pininfarina alakította át 2000 környékén. Eredetileg balkormányosként született 1997 márciusában, és a 298-as sorszámot viseli. Az RM Sotheby feljegyzései szerint szuperautóhoz méltóan volt használva, hiszen 34 269 km-t tekertek bele, ami egy ekkora értékű autónál korántsem megszokott, ráadásul a kötelező szervízeket is elvégezték aktív évei során. Pont a nagy futás miatt lehet vonzó azoknak a tehetős vásárlóknak, akik nem csak tárolnák, de ki is használnák egy ilyen autónak a tudását, hiszen így nem kell odafigyelni azokra az értékcsökkentő kilométerekre. Nyugodtabban kiélvezhető a szívó V12-es motor 513 lóerős teljesítménye, amivel a mai csúcsautókat is megszégyenítő 3,6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra az olasz sportautó. Persze a klasszikus Rosso Corsa fényezés is hozzájárulhat az árverés sikeréhez, azonban még ennél is kecsegtetőbb lehet a tény, hogy a gyári szerszámkészlettől kezdve, a felniközép eltávolítóig minden apró alkatrész megvan az autóhoz, ahogy a szervízkönyv is tele van írva. Ez egy olyan darabja a Ferrari történelemnek, amire megfelelően odafigyeltek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nagy-Britanniában 14,3 százalékkal esett az új autók eladása

2022.04.07.
A dízelüzemű autók értékesítése éves összevetésben 55,2 százalékkal 13 ezer 736-ra esett, piaci részesedésük 5,6 százalékra zsugorodott a tavaly márciusi 10,8 százalékról. Márciusban 102 ezer 349 új benzinüzemű autót adtak el, ez 25,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest, a piaci részarányuk 48,4 százalékról 42 százalékra mérséklődött. Messze a legnagyobb mértékben a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (battery electric vehicles, BEV) eladása nőtt éves összevetésben, 78,7 százalékkal 39 ezer 315-re, miközben a piaci részesedésük 7,7 százalékról 16,1 százalékra ugrott.   A hibrid-elektromos (HEV) autókból 27 ezer 737 talált vevőre márciusban, ami 28,4 százalékkal több éves összevetésben, a piaci részesedésük 7,6 százalékról 11,4 százalékra emelkedett. Nagy-Britanniában, Európa harmadik legnagyobb autópiacán márciusban a legkeresettebb új autó a Tesla Model Y (6464), a Tesla Model 3 (6457) és a Vauxhall Corsa (5515) volt. Az SMMT azzal számol, hogy az idén a tavalyinál 15 százalékkal több, 1 millió 897 ezer új autót adnak el Nagy-Britanniában, ami azonban még mindig 18 százalékkal lenne kevesebb a pandémia előtti utolsó évhez, 2019-hez képest. Tavaly az új autók eladása 1 százalékkal nőtt 2020-hoz viszonyítva. Nagy-Britaniában 2030-tól már nem lehet új dízeles és benzines autót eladni, egyes hibrid autók esetében ez a határidő 2035. Az új autóknál tavaly a dízelüzemelésűek piaci aránya 8,2 százalékra esett a 2020. évi 16 százalékról, a benzines autóké pedig 55,4 százalékról 46,3 százalékra csökkent. Eközben például a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) piaci részesedése 6,6 százalékról 11,6 százalékra, a külső áramforrásról tölthető plug-in hibrid (PHEV) hajtásúaké pedig 4,1 százalékról 7 százalékra ugrott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ismét vasúti tragédia Magyarországon - ma már a második

2022.04.07.
Mint írták, a helyszínelés idejére szünetel a közlekedés Rakamaz és Tokaj között, a Tokaj InterCityk helyett Nyíregyháza és Szerencs, a személyvonatok helyett Tokaj és Rakamaz között pótlóbuszok közlekednek. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság azt írta honlapján, hogy a helyszínre riasztott egységek a szerelvény több mint harminc utasának segítettek átszállni az értük küldött mentesítő autóbuszra. Az MTI információi szerint az elgázolt ember a helyszínen meghalt. Ma hajnalban már történt egy halálos kimenetelű vasúti baleset Magyarországon. Tehervonattal ütközött össze egy személygépkocsi  Sárváron. a balesetben meghalt a személyautó vezetője.Két nappal ezelőtt, kedden reggel vonat elé hajtott egy kisteherautó Mindszentnél. A vonaton 22 utas volt, közülük ketten súlyosan, nyolcan könnyebben megsérültek; a teherautó utasai közül öten meghaltak.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Drónkutató központot alakítanak ki Zalaegerszegen

2022.04.07.
Balaicz Zoltán a városi közgyűlés napirendjéről szóló tájékoztatóján azt mondta, Magyarország a drónok alkalmazása, kutatása és fejlesztése területén vezető szerepet kíván kivívni. A város jelentős gazdaságfejlesztési programjához kapcsolódva alakítják ki Zalaegerszegen a Dronemotive drónkutatási és -fejlesztési kompetenciaközpontot, valamint a Közép-Európai Kutatóbázis, Veszélyhelyzeti Reagálási Egység és Támogató Központot. Andráshida és Hatháza városrészek mellett helyezkedik el az a 110 hektáros terület, ahol jelenleg is működik egy nem nyilvános repülőtér, ez lesz a helyszíne az összesen csaknem 20 milliárd forintból megvalósuló beruházásnak. A központ polgári és állami pilóta nélküli légijárművek és csatlakozó rendszereik kutatás-fejlesztését, minősítését, tesztelését végzi majd, de képzési feladatokat is ellát. Ezzel újabb jelentős eleme lesz a zalai megyeszékhelyen zajló kutatásoknak, fejlesztéseknek, innovációs beruházásoknak - tette hozzá a polgármester. Balaicz Zoltán elmondta azt is, hogy a beruházás biztosítja majd, hogy a repülőtér területén belföldi kisgépeket és helikoptereket tudjanak fogadni, ugyanakkor megmaradhat az eddigi légisport-tevékenység és továbbra is szervezhetnek repülőnapokat. Ezek mellett lehetőség nyílhat egy különleges, mentéshez és veszélyhelyzeti reagáláshoz kapcsolódó projekt megvalósítására is - tette hozzá a polgármester. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Talajvizsgálatok kezdődnek a Déli Körvasúton

2022.04.07.
A BFK az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írták: a talajfúrással mintákat nyernek, a szondák közvetlenül mérik a talaj fizikai tulajdonságait, végül a geodéziai mérések a felszín, illetve a különféle műtárgyak elhelyezkedésének pontosabb meghatározását szolgálják. Ezek a mérnökök számára szolgáltatnak nélkülözhetetlen információkat a tervezéshez - hangsúlyozták. A munkálatok a Déli Körvasút mentén, a Kelenföldi pályaudvartól Pesten nagyjából a Gubacsi út vonaláig tartanak - tájékoztattak. A budai oldalon most, az első szakaszban kizárólag a MÁV területeit érintik, vagyis a töltésen, illetve a hidak alatti területeken folynak mérések, vizsgálatok. A pesti oldalon a MÁV-területek közvetlen környezetében is lesznek munkák, például a Budapest Park térségében. A vizsgálatok nemcsak a Déli Körvasút kivitelezési munkáihoz szükségesek, hanem ahhoz is, hogy a projekt a korábbinál pontosabb és több adatra alapozva újra megszerezze a környezetvédelmi engedélyét, mivel a korábbi engedélyt a bíróság februárban megsemmisítette - emelte ki a BFK. A BFK tájékoztatása szerint a Déli Körvasút évtizedek óta a legjelentősebb vasúti fejlesztés Budapesten. A Kelenföldi pályaudvartól a Népligetig megnövelik a vasút kapacitását, a meglévő kettő mellé harmadik, egyes szakaszokon negyedik vágány épül, továbbá Budán egy, Pesten pedig két új, akadálymentes, korszerű vasútállomás létesül. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Elektromos rásegítésű kerékpár beszerzésére lehet ismét pályázni

2022.04.07.
Elmondta: a korábbi kiíráshoz képest az új konstrukcióban egyszerűbb lesz a pályáztatás. Emelték a támogatás mértékét, hajtási rendszertől függően 90 ezer helyett 100 ezer, illetve 150 ezer helyett 180 ezer forint kapható, és folyamatosan lehet jelentkezni a szakaszos beadás helyett. Az új kiírásban bővítették a pályázók körét, már nem lesz szükség munkaadói igazolás a vásárláshoz, így kismamák, diákok, nyugdíjasok is pályázhatnak a támogatásra. Steiner Attila hangsúlyozta, a klíma- és természetvédelmi akciótervben az elektrifikáció fontos szerepet játszik, a magyar energiastratégia is egyre inkább ebbe az irányba fog elmenni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hogy érinti a háború az európai autógyártást?

2022.04.07.
Ukrajna természetesen kevésbé jelentős szereplő az európai autóiparban, mint Oroszország, de jelentősége nem teljesen elhanyagolható. Bár néhány héttel ezelőtt még az autógyártók és jelentős beszállítók beszerzési osztályainak dolgozóin kívül kevesen tudták volna felmérni, hogy mennyire függenek Ukrajnától, mára választ kaptak a kérdésre. Számos jelentős alkatrész-beszállító, köztük a Leoni – egy kulcsfontosságú kábelköteg-gyártó – működik Ukrajnában, és az ottani gyárbezárások következtében a Volkswagen csoportnak fel kellett függesztenie elektromos modelljeik gyártását a zwickaui üzemben, de mellettük a Mercedes és a Mini is megérezheti az ukrán beszállítók hiányát. A Leoni gyártását máshová helyezik át, így ez a fennakadás viszonylag átmeneti lehet, a hosszú távú problémák az Oroszországgal szembeni szankciók miatt merülnek fel. Nincs tudomásunk Oroszországból származó alkatrészszállításról, bár az Oroszországon keresztül vasúton szállított kínai alkatrészeket lehetséges, hogy át kell irányítani. A kihívások a Nyugat-Európa – különösen Németország – nyersanyagellátására vonatkoznak, amely nyersanyagok nem könnyen pótolhatók. Nagymértékben függ az európai autóipar Oroszországtól a palládium, és kisebb mértékben a platina és a ródium tekintetében, amelyek a kipufogógáz-katalizátorok kritikus komponensei. Talán ez jelenti a legnagyobb kockázatot a járműgyártásra nézve, bár az egyéb nyersanyagok, például az alumínium, acél és a nikkel szállításának megszakítása ha a gyártást nem is, az árakat valószínűleg befolyásolja. A leginkább kitett gyártó valószínűleg a Renault az Avtovazban való 75%-os részesedése miatt. Ez különösen azért szomorú, mivel 2008-as első belépésük óta figyelemreméltó fordulatot hajtottak végre az oroszországi üzletben. A Renault már felfüggesztette ottani gyártását és a franciák igyekeznek minél előbb megoldást találni részesedésük értékesítésére. Más gyártók viszonylag csekély mértékben vannak kitéve az orosz piacnak néhány helyi összeszerelő üzem révén . A kínai márkák nyerhetnek az esetleges fennakadásokon, részesedésük gyorsan 9%-ra nőtt 2021-ben, mivel a nyugati és más ázsiai márkák csökkentették Oroszország iránti elkötelezettségüket már az invázió előtt. Összességében valószínűnek tűnik, hogy további szállítási késések lesznek egyre több modell esetében, ez elsősorban az ukrán eredetű kábelkötegek hiánya miatt várható. A nagyobb probléma várhatóan az Oroszországra kivetett szankciók miatt lesz, és ez jó eséllyel komolyabb probléma lesz hosszú távon, mint a chiphiány volt – mind szállítási idő, mind áremelkedés tekintetében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az AutoWallis portugál partnerrel vásárolja fel a Renault Hungáriát

2022.04.07.
A Renault Hungária árbevétele  70,3 milliárd forint volt tavaly. A közleményben ismertették: a tranzakció versenyhivatali jóváhagyását követően, várhatóan július 1-től kerülhetnek a márkák importőri jogai az AutoWallishoz és partneréhez. A megállapodás alapján az AutoWallis és a Salvador Caetano csoport 50-50 százalékos részesedéssel AutoWallis Caetano néven létrehoz egy új vállalatot, mely végrehajtja a felvásárlást. Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a vállalat a három márkán kívül más területeken önállóan folytatja a növekedését, akvizícióit és stratégiájának megvalósítását.   A Renault Hungária felvásárlásának módja különleges nem csak a magyar, hanem az egész európai piacon is, hiszen két olyan vállalat stratégiai együttműködésén alapul, melyek azonos iparágban dolgoznak, de eltérő földrajzi környezetben, így nem közvetlen versenytársai egymásnak - jegyezte meg. Az AutoWallis a régió 14 országában, míg a portugál Salvador Caetano elsősorban az ibériai félszigeten, Dél-Amerikában és Afrikában rendelkezik tapasztalatokkal az autókereskedelem területén - olvasható a közleményben. A Renault Hungária 2021-ben 8139 darab Dacia járművet értékesített, amely ezzel a 7. legnagyobb márka volt a magyar piacon, míg Renaultból 5207 darab fogyott. Az AutoWallis részvényeit a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzik; szerdán a társaság papírjai 105 forinton zártak, az elmúlt egy évben a legmagasabb értékük 135 forint volt, a legalacsonyabb 91 forint. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Száz új Mercedes busz érkezik a fővárosba

2022.04.07.
Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója szerdán írta alá azt a szerződést az Omnibus Hungária Kft. és az Inter Tan-Ker City Kft. által alkotott konzorcium képviselőivel, amely keretében az új buszok megérkezhetnek - tudatta a közlekedési cég. Hozzátették: a várhatóan még idén forgalomba álló buszok több idősebb - akár 30 éves - járművet váltanak ki. Közölték azt is, várhatóan a negyedik negyedévben további 35 saját tulajdonú új autóbusz is forgalomba állhat majd. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Bezuhant az új autók eladása Oroszországban

2022.04.07.
Az Avtostat orosz elemzői intézet adatai szerint az idei első negyedévben összesen 264 ezer új autót értékesítettek az országban, 25 százalékkal kevesebbet a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az Avtostat számításai szerint, miután januárban és februárban egyaránt 12 százalékkal esett vissza a személygépkocsi-eladás, a múlt hónapban felgyorsult a visszaesés az Ukrajna elleni orosz háború hatásaként. Számos importőr ugyanis felfüggesztette az orosz piacra irányuló szállításokat, miközben Oroszországban a legtöbb gyártószalag leállt, elsősorban az ellátási láncok megszakadása miatt. A rubel árfolyamának február végi, március eleji összeomlása azt eredményezte továbbá, hogy az új autók átlagosan 35-45 százalékkal drágultak egy hónap alatt - jegyezte meg az Avtostat. A márciusban eladott új személygépkocsik mintegy 60 százaléka öt márkára korlátozódott: Lada (17,1 ezer darab), Kia (9,4 ezer darab), Hyundai (8,6 ezer darab), Renault (6,7 ezer darab) és Toyota (4,8 ezer darab). Ugyanakkor mind az öt márka eladása csökkent 39-50 százalék közötti mértékben. Más márkák közül a legnagyobb eladáscsökkenést a kínai JAC (-72 százalék), a Cadillac (-70 százalék), a Lexus (- 67 százalék) a Volkswagen (-59 százalék), a Subaru (-57 százalék), valamint a Skoda és a kínai Great Wall esetében jegyezték fel, egyaránt 56 százalékosat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója