Das WeltAuto: a használtautó-piac megtorpant, de az árak stabilak

2020.04.23.
Frank György, az országos hálózattal rendelkező cég  márkaigazgatója szerint az újautógyártás átmeneti felfüggesztése miatt is sokan fordulhatnak a már piacon lévő autók felé, ez pedig  stabilizálhatja a másodkézből származó gépkocsik értékét. Emlékeztetett arra, hogy a 2008-2009-es válság idején sem esett a fiatal, nulla-hat év közötti korú használt autók értéke. Beszámolt arról, hogy a Das WeltAuto hálózatához tartozó kereskedők jelenleg a korábbi eladásaik harminc-negyven százalékát tudják teljesíteni. Sokan elhalasztották ugyan az autóvásárlást a veszélyhelyzet miatt, azonban amint a bevezetett korlátozások csökkennek, gyorsan erőre fog kapni a használtautó-forgalom - vélekedett a márkaigazgató. Kitért arra, hogy a gyengélkedő forint-árfolyam miatt a külföldi kereskedők ismét megjelentek Magyarországon, és viszik a hosszabb állásidejű autókat. A közlemény idézi a Datahouse adatait, amely szerint az idén az első három hónap során 189 924 használt autó cserélt gazdát Magyarországon, magánimport útján pedig a 2019 első negyedévinél 4 százalékkal kevesebb - összesen 37 759 használt autó - érkezett. Márciusban 23,5 százalékkal esett vissza a használtautó-átírások száma, azonban a 10 százalék fölötti januári és februári emelkedésnek köszönhetően negyedéves összesítésben mindössze 0,4 százalékkal maradt el a tavalyi év hasonló időszakának adatától. A DasWeltAuto a Volkswagen csoport márkáit forgalmazó Porsche Hungaria használtautó-üzletága, amely 30 értékesítőhellyel rendelkezik országszerte. A hálózat 2019-ben 7500, állapotfelmérésen átesett, szervizelt, garanciális használt autót értékesített.

Moszkva szerint az olajpiaci kereslet zuhanásának legaktívabb szakaszában tart a világ

2020.04.23.
A tárcavezető közölte, hogy a világnak a karanténból való kilépésével párhuzamosan, valamint az olajkitermelő országok megállapodásának eredményeként májustól javulni fog a helyzet. Ekkor a kitermelés globálisan napi 15-20  millió hordóval csökkenhet. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva úgy vélekedett, korai még eldönteni, hogy milyen pótlólagos lépéseket kell tenni az olajárzuhanás következményeinek enyhítésére mindaddig, amíg május 1-jén hatályba nem lép a kitermelés csökkentéséről megkötött OPEC+ szerződés. Peszkov valótlannak nevezte a Middle East Eye elnevezésű londoni hírportálnak azt a közlését, amely szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök és Mohamed bin Szalmán asz-Szaúdi szaúdi koronaherceg kiabálásba torkolló telefonbeszélgetést folytatott le a március eleji OPEC+ találkozó előtt. A portál saját forrásaira hivatkozva azt állította, hogy a herceg árháborúval fenyegette meg Putyint arra az esetre, ha Oroszország nem fogja vissza a kitermelést, aki pedig visszautasította az ultimátumot az állítólag nagyon személyes, emelt hangú beszélgetés során, amely "rosszul ért véget". Az OPEC+ március elején megtartott miniszteri értekezletének részvevői nem tudtak megállapodni az addig érvényben lévő megállapodás felülvizsgálatáról, aminek következtében az április 1-vel hatályát vesztette. (mti)

Elindult a drivE.ON

2020.04.23.
Az E.ON felelős vállalatként folyamatosan arra törekszik, hogy fejlessze a fenntartható energiaforrásokat és technológiákat és ezeket széles körben elérhetővé tegye. Az energiacég eddig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a jövő közlekedését megújító okos és fenntartható megoldásokat széles körben biztosítsa mindenki számára, ezzel is megalapozva a jövő energiavilágát. A legfontosabb szempont mindenkor a fejlesztések során, hogy az ügyfeleknek egy olyan felhasználói élményt nyújtsanak, amely számukra kiemelt értéket képez. Most újabb hatalmas nagy lépést tett előre a cég, hiszen április 20-tól az elektromos töltői az eddig megszokott manuális működtetés helyett a drivE.ON mobil applikáción keresztül használhatóak az ügyfelek számára. Az E.ON által kifejlesztett applikáció nemcsak Magyarországon, hanem környező országok szintjén is kiemelkedő és ritka megoldás. Az ügyfél számára az biztosít kiemelkedő értéket, hogy megszünteti számukra a töltés rendelkezésre állásának bizonytalanságát, mivel az ügyfelek fél órával a tervezett használati időpont előtt már le tudják foglalni a töltőt. Ezzel a kényelmi szolgáltatással elkerülhető a felesleges várakozási idő a töltőpontnál, illetve tervezhetővé válik a töltés. Az ügyfelek kényelmét és a töltés tervezhetőségét segíti a térképes kereső is, ami nemcsak az E.ON, hanem a többi szolgáltató töltőit is mutatja – részletes információval a csatlakozó típusáról és a foglaltsági állapotról is. Az alkalmazás értesítést küld a kiválasztott töltőpont foglaltságának megszűnéséről is, így az ügyfelek azonnal, időveszteség nélkül le tudják foglalni és be tudják tervezni az útvonalukba a töltést. Az előzetesen lefoglalt töltőponton beállítható, hogy várhatóan mennyi ideig tart a töltés, ezáltal más felhasználók számára is tervezhetővé válik az adott töltőpont igénybevételének lehetősége. A töltés során folyamatosan figyelemmel kísérhető az idő és a leadott energiamennyiség is. Nem kell izgulni akkor sem, ha pár perc késéssel tud csak a felhasználó a töltőhöz érni, stresszmentesíti a felhasználót. Mindezek mellett az E.ON dolgozik egy olyan további értéknövelő funkció fejlesztésén is, amely lehetővé teszi majd ügyfelei számára az egymás közötti, chat formájában történő kommunikációt például a töltő felszabadulásáról. Így válik igazi közösségi applikációvá, megoldássá a drivE.ON. Az energiacég fontosnak tartja kiemelni, hogy tekintettel a rendkívüli pandémiás időszakra, a töltők használata a járványhelyzet miatt egyelőre mindenki számára ingyenes. A drivE.ON már bárki számára elérhető a Google Play és App Store áruházakban.

Kisbusz és kamion ütközött

2020.04.23.
Ma kora reggel a 42-es számú főút és a 4808-as számú út kereszteződésében egy kisbusz és egy kamion összeütközött. Az elsődleges információk szerint a balesetben hatan sérültek meg. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és megkezdték a helyszínelést, ami miatt a főutat teljes szélességében lezárták, és a forgalmat Biharkeresztesen keresztül terelik. (police.hu)

Aftersales a koronavírus alatt és után

2020.04.22.
A német autókereskedők és szervizeket egyesítő ZDK becslése szerint a műhelyek 15%-a be fog zárni egy időre a járvány következtében. Ami a független, tehát nem márkaszervizeket illeti, Németország egyik legnagyobb hálózata, az ATU már be is zárta az országban található több, mint 600 műhelyét. Természetesen egészségügyi megfontolásokra hivatkoztak, ugyanakkor sejthető, hogy a kereslet elmaradása is jelentős szerepet játszott a döntésben. A kisebb, magántulajdonban lévő szervizek ugyanakkor egyelőre szerencsésnek mondhatják magukat, mert bár alacsonyabb kereslet mellett, de tovább dolgoznak. A kereslet pedig várhatóan még jó ideig nem fog visszaállni. Rengetegen elvesztették munkájukat, sokan alacsonyabb bérért dolgoznak részmunkaidőben, míg mások a megtakarításaikat élik fel éppen, így az autók karbantartása, ha csak nem valóban létfontosságú hiba kijavításáról van szó, jelenleg nem élvez elsőbbséget. Így várhatóan lesznek olyan magántulajdonú szervizek, amik nem fogják kibírni a rájuk váró nehéz időszakot és kénytelenek lesznek elbocsátani az alkalmazottjaikat. Ugyanakkor előbb vagy utóbb a halasztgatott javításokat muszáj lesz elvégezni. Ebben az esetben elsősorban a független és értelemszerűen olcsóbban dolgozó műhelyek járhatnak jól. Sokan, akik alapvetően hivatalos márkaszervizbe vinnék autójukat, megtakarítási szempontokat figyelembe véve könnyen dönthetnek egy független és olcsóbban dolgozó szerviz mellett. Szintén mellettük szól, hogy az új autók iránti kereslet várhatóan visszaesik, ami azt jelenti, hogy egy-egy autó tovább marad tulajdonosánál. Az idősebb járművek tulajdonosai pedig jellemzően független szervizeket látogatnak, így az autópark idősödése szintén mellettük szólhat. A hivatalos márkaszervizek számára az állami segítségnyújtás jelentheti a reményt: Németországban például van hagyománya az állam által finanszírozott, az autópark fiatalítását célzó programoknak, viszont kérdés, hogy lesz-e forrás és szándék az autópark fiatalítására, mikor jelen pillanatban kisebb gondjuk is nagyobb ennél. Más országokban hasonló a helyzet, voltak és vannak hasonló kezdeményezések, de jelenleg és várhatóan jó ideig nem élveznek prioritást. Így tehát az aftersales világát tekintve a független szervizhálózatok járhatnak relative jól, míg a hivatalos márkaszervizek nehéz idők előtt állnak csak úgy, mint a kisebb, jellemzően családi tulajdonban lévő műhelyek is.
Címkék: 

Kínában 2022 végéig adómentes marad az elektromos autók vásárlása

2020.04.22.
A kínai pénzügyminisztérium, az adóhivatal, valamint az ipari és információtechnológiai minisztérium által közösen jegyzett határozat célja az ágazat fejlődéséhez való hozzájárulás, illetve az ilyen jellegű autók értékesítésének a növelése. A kínai személyautó-gyártók szövetségének (CPCA) adatai szerint márciusban csaknem 400 százalékkal nőtt a NEV-autók eladása februárhoz képest, amikor 70 százalékos visszaesést regisztráltak januárral összevetve. Kínában tavaly már a második egymást követő évben csökkentek az autóeladások, 21,4 millió autót értékesítettek, 9,6 százalékkal kevesebbet a 2018. évinél, részben a gazdasági növekedés lassulása miatt. Ezen belül a NEV-autók eladása szerényebben, mintegy négy százalékkal, 1,2 millióra csökkent 2019-ben. 

Itt a Ford az új Suttogó Technológiája

2020.04.22.
A Ford ‘Suttogó Technológiájának’ lényege, hogy sok apró zajforrás csillapításával nagy változás érhető el az autó menetkomfortjában, így a vezető és utasai még kényelmesebb és pihentetőbb utazásra számíthatnak. A Kuga SUV esetében a Ford alaposan átvizsgálta az egész szerkezetet, a futóműtől kezdve az ajtótömítésekig, hogy megtalálja a zajkomfort optimalizálásának összes módját. Jól mutatja a részletekre fordított figyelmet a Kuga Vignale bőr üléskárpitozásának perforálása, ami csökkenti az egybefüggő sík felületek méretét, és ahelyett, hogy visszaverné, inkább elnyeli a zajokat. A kocsitest alatt áramvonalas hangelnyelő burkolatok találhatók, amelyek segítenek a kívülről érkező út- és szélzaj mérséklésében. A Ford mérnökei két éven át tesztek több mint 70 különféle gumiabroncsot változatos útburkolatokon (a murvától kezdve a nyers betonon át egészen a macskakőig), illetve vizes és száraz felületen, minden sebességtartományban, hogy megtalálják azt, amelyik remek tapadás és menetkényelem mellett is csekély zajjal gördül. Mindemellett azokat a csatornákat is szűkebbre szabták, amelyek a külső karosszériaelemek közt húzódva a kábelek és más szerkezeti elemek vezetésére szolgálnak, hogy a karosszérián belül kevesebb levegő áramolhasson. A benzin- vagy dízelmotor nélküli autózás már önmagában is csendesebb. A Kuga Plug-In Hybrid hajtása egy benzinmotor, egy elektromotor és generátor, illetve egy 14,4 kWh teljesítményű lítium-ion akkumulátor kombinációjából áll, és nulla károsanyag-kibocsátással, tisztán elektromos hajtással is képes mozgatni az autót. Ha a vezető az EV Most üzemmódot kapcsolja, a benzinmotor leáll, és kizárólag az elektromotor és az akkumulátor hajtja a járművet; ilyenkor a tesztek tanúsága szerint a kabinba beszűrődő útzaj csupán 52 dB(A), ami körülbelül egy enyhe esőzésnek felel meg. Emellett a Kuga Plug-In Hybrid Vignale felszereltségében az Aktív Zajkioltás technológiája is szerepel, ami a kabin stratégiai pontjain elhelyezett mikrofonokkal figyeli a kellemetlen, alacsony frekvenciás hangokat. A rendszer úgy oltja ki a nemkívánatos motor- és váltózajokat, hogy velük ellentétes hanghullámokat bocsát ki a B&O audiorendszer hangszóróiból. Egy, a Ford által megrendelt teszt szerint az új Ford Kuga Plug-In Hybrid utasait mindössze negyedannyi zaj bombázza, mint nagyszüleiket annak idején egy 1966-os Ford Anglia kabinjában. A legtöbb ember kétszer olyan erősnek érez egy hangot, ha az mintegy 10 decibellel hangosabb. - Már a kezdetektől nagyon határozott elképzelésünk volt a Kugáról: vonzó és formás külső karosszéria, ami egy szentély nyugalmát rejti. Így született meg az az autó, ami kellemessé varázsolja a mindennapokat - mondta Amko Leenarts, a Ford Európa formatervezési igazgatója A legerősebb belső zajszintje kb. 50 km/órás sebességnél, 3. fokozatban:  1966 Ford Anglia  89  1970 Ford Cortina  81  1977 Ford Granada  83 1982 Ford Cortina  79 2000 Ford Mondeo  77 2020 Ford Kuga Hybrid 69     

Két tucat autót tört fel, elfogták a rendőrök

2020.04.22.
A Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2020. március 7-én eljárást indított 25 rendbeli lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A reggeli órákban érkezett a bejelentés, hogy Szolnok belterületén, a Kút utcában ismeretlen személy az éjszaka folyamán feltörte a sértett két gépkocsiját, és az egyikből több tízezer forint készpénzt, valamint elektronikai eszközöket tulajdonított el. A helyszínre kiérkező nyomozók az adatgyűjtés során megállapították, hogy a környéken feltörtek összesen 23 gépkocsit, illetve további 3 autót megrongáltak, amikről folyamatosan érkezetek a bejelentések a rendőrségre. A tettes az autókból több navigációs készüléket és különböző elektronikai eszközöket vitt el.  A rendőrök a beszerzett adatok és információk elemzését követően, alapos nyomozás eredményeként azonosították, majd április 20-án a hajnali órákban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési egységének segítségével Kőtelken elfogták a többrendbeli bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. József helyi lakost, aki a gyanúsítotti kihallgatása alkalmával beismerő vallomást tett. A nyomozók őrizetbe vették a 24 éves férfit és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.  
Címkék: 

Az új MINI Cabrio Sidewalk és a varázslatos japáncseresznye

2020.04.22.
A rózsaszín pompában tündöklő japáncseresznye idén is éppúgy jelzi a tavasz érkezését, mint eddig bármikor – minden korábbinál erőteljesebben szimbolizálva a szabad ég alatt töltött közös idők iránti vágyakozást. Az új MINI Cabrio Sidewalk ugyancsak a tavasz különleges hírnöke: a nyitott tetős négyüléses exkluzív különkiadása minden porcikájával a vászontető lenyitását sürgeti, hogy kiélvezzük az első melengető napsugarakat, a tiszta égbolt kellemes szellőit és a japáncseresznye ragyogó színvilágát. Európában a németországi Bonn városa az egyik legideálisabb helyszín erre: a nevezetes Breite Straße az egykori főváros központjában húzódik, amelyet a japáncseresznye így évről évre, minden tavasszal a fehér és a rózsaszín varázslatos színkavalkádjába öltöztet. A Deep Laguna metál árnyalatba csomagolt MINI Cabrio Sidewalk látványos kontrasztot alkot az álomszép színekkel, de nem is csoda, hiszen a kivételes árnyalatot kifejezetten ehhez a különkiadáshoz keverték ki a készítők. A karosszériát versenycsíkok és 17” méretű, kéttónusú Scissor Spoke könnyűfém keréktárcsák egészítik ki, miközben az exkluzív vászontető is megér egy közelebbi pillantást: a MINI Yours Softtop Sidewalk művészi nyílmintázatot visel. A tető természetesen elektromosan nyílik és záródik, szinte hangtalanul, mindössze 18 másodperc alatt. Ahogy a nyitott tetős MINI Cabrio Sidewalk végigsuhan a Breite Straße japáncseresznyéi alatt, az első virágok az antracit-színű, exkluzív MINI Yours Leather Lounge Sidewalk bőrkárpitra hullanak. A rózsaszín szirmok látványos kiegészítőként díszítik a világoskék és citromsárga kontraszt-varrással ellátott bőrözést, amelyből nem csupán az ülésekre, de az ajtókárpitokra és a műszerfal utasülés előtti felére is jutott. A japáncseresznyét övező kultúra Japánból származik: a rózsaszín virágot hajtó fát évszázadokon át ünnepelték a szigetország császárai, akik a természet ajándékaként, a szépség és a múlandóság szimbólumaként tisztelték. Előbbit varázslatos árnyalatai miatt, utóbbit pedig azért, mert ez a különleges virág mindössze évente egyszer, március végétől május elejéig nyílik. A japán császárok „Japáncseresznye Fesztivál” néven évről évre zártkörű ünnepséggel tisztelegtek a természet rózsaszín ajándéka előtt, a XVII. századtól kezdve azonban a Hanami (szabad fordításban „japáncseresznye-ünnep”) valóságos népünnepéllyé nőtte ki magát Japánban. Ez a tradíció az elmúlt évszázadok során a világ minden tájára eljutott, Ázsiától kezdve, Észak-Amerikán keresztül, egészen Európáig. Washingtonban az Egyesült Államok az évente megrendezett „Japáncseresznye Fesztivállal” erősíti meg a Japánnal kötött barátságát, a nyugat-spanyolországi Extremadura térségében pedig több mint kétmillió japáncseresznye öltözteti fehérbe és rózsaszínbe a „Valle del Jerte” völgyet. Hamburgban az emberek ugyancsak a „Japáncseresznye Fesztivállal” ünneplik meg a testvérvárosukkal, Oszakával kialakított partnerséget, immár több mint 50 éve.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója