Az osztrák sportminiszter szerint sor kerülhet a július eleji spielbergi nagydíjra

2020.04.11.
"Nem vagyok felelős a verseny megszervezéséért, de úgy gondolom, van esély rá, hogy az adott időben sor kerüljön rá" - idézte Werner Koglert szombaton a bécsi Kleine Zeitung.   A politikus elsősorban a biztonsági előírásoknak, az Ausztriába való belépés és az onnan történő kilépés szabályainak betartására hívott fel, majd úgy fogalmazott: "ha a Forma-1 készen áll, akkor a verseny lehetséges". Az autós gyorsasági világbajnokság 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de a koronavírus-járvány miatt röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, a monacói, az azeri és a kanadai viadalt is törölték. Jelen állás szerint leghamarabb a június végére tervezett Francia Nagydíjjal kezdődhet a szezon, a Hungaroringen pedig a kiírás szerint augusztus 2-án kerül sor F1-es futamra.

Nem állnak le az amerikai Hold- és Mars-utazások előkészületei

2020.04.11.
A NASA Artemis-programja keretében tovább folyik a munka, amely az asztronauták Holdra és a Marsra utazását készíti elő – mondta Jim Bridenstine, a NASA igazgatója. A program szerint 2024-ben küldenének ismét amerikai asztronautákat a Holdra, több mint 50 évvel azután, hogy az ember először lépett az égitestre. „Azután, hogy húsz éven át keringtek űrhajósaink földközeli pályán, most készen állunk a világűr újabb nagy kihívására: a fenntartható emberi jelenlét feltételeinek kifejlesztésére a Holdon és körülötte” – idézte Bridenstine szavait a NASA portálja. „Az elkövetkező években az Artemis lesz a Sarkcsillagunk, miközben a Hold még teljesebb felfedezése felé haladunk. A Holdon fogjuk megmutatni, milyen alapvető elemekre lesz szükség az első űrhajósok marsi missziójához” – folytatta. A NASA szerint a fenntartható holdi jelenlét fő eleme a mobilitás, az ügynökség ezért be fog mutatni egy holdjárót. A teljesen lakhatónak tervezett holdjáróval a legénység akár 45 napos utazásokat is tehet az égitest felszínén. Rövidebb tartózkodásra egy négyfős csapatnak alkalmas felszíni lakóhelyet terveznek. Az Artemis-program a Holdat a Naprendszer távolabbi vidékeinek felfedezését előkészítő tesztterületként akarja használni.

Elfogadta az EU a nemzetközi szállításra vonatkozó új szabályokat

2020.04.11.
A mobilitási csomag néven ismert reform keretében jobb szociális és munkakörülményeket kívánnak teremteni a gépjárművezetőknek, ugyanakkor az is cél, hogy megteremtsék a fuvarozók határokon átnyúló szolgáltatás-nyújtásának szabadságát. Az új szabályok hozzájárulnak továbbá a közúti közlekedésbiztonság javításához - közölték. A reform keretében egyértelművé teszik a korábbi, félreértelmezhető rendelkezéseket, véget vetve ezzel annak a gyakorlatnak, hogy a tagállamok nem egyformán alkalmazzák az uniós előírásokat. Az új szabályok a járművezetők kiküldetésével összefüggésben egyebek mellett meghatározzák, hogy a hivatásos gépjárművezetők miként részesülhetnek az "ugyanazon helyen elvégzett ugyanolyan munkáért ugyanolyan bért kell fizetni" elv előnyeiből. A járművezetők maximális munkaidejére és minimális pihenőidejére vonatkozóan bizonyos rugalmasságot vezetnek be; a nemzetközi árufuvarozásban részt vevő járművezetők ezentúl több időt tölthetnek otthon, munkarendjüktől függően három- vagy négyhetente hazatérhetnek. Az új szabályok szerint legalább 45 óra a rendszeres heti pihenőidő, amit a járművön kívül kell tölteni. Ha a járművezető ezt a pihenőidőt az otthonától távol tölti, szállását a munkáltatónak kell fizetnie. Noha a rendszeres heti pihenőidőt nem lehet parkolókban tölteni, az unió ösztönözni fogja biztonságos és védett parkolóterületek kiépítését és használatát - rögzítették. A járművezetők kiküldetésére, a fuvarozó saját országán kívül végzett szállítási műveletekre vonatkozó rendszer változatlan marad, eszerint 7 napon belül legfeljebb 3 szállítási művelet, úgynevezett kabotázs végezhető. A szisztematikus kabotázs megelőzése érdekében a javaslat 4 napos várakozási időszakot vezet be, és csak ezt követően lehet ugyanazon ország területén belül ugyanazon járművel szállítást végezni. A szabályok előírják, hogy a nemzetközi szállításban részt vevő teherautóknak legalább nyolchetente egyszer vissza kell térniük a vállalat operatív központjába. Ez a gyakoriság biztosítja, hogy a járművezetők második négyhetes munkaciklusuk végén a járművel együtt hazatérjenek. Az uniós tagállamok elfogadták az áruszállítási információk digitalizációjára vonatkozó új szabályokat is. Ezek szerint például valamennyi érintett hatóságnak el kell fogadnia a hitelesített platformokon, elektronikusan rendelkezésre bocsátott információkat, ha a vállalkozások ilyen formában kívánják igazolni, hogy megfelelnek a jogszabályi követelményeknek. A vállalkozásoknak ugyanakkor továbbra is lehetőségük lesz arra, hogy ezeket az információkat nyomtatott formában nyújtsák be.

Sikeres volt az AutoWallis kötvényaukciója

2020.04.11.
Sikeresen zárult az AutoWallis Nyrt. csütörtöki zártkörű kötvényaukciója, melynek keretében az intézményi befektetők afelajánlott mennyiségnél több,összesen 4,15 milliárd Ft igényt nyújtottak be. Így végül az összes felajánlott, 3 milliárd forint névértékű kötvényt lejegyezték a tranzakcióban, amit befektetési szolgáltatóként az OTP Bankkészített elő és szervezett meg. A 60 darab, egyenként 50 millió forint névértékű, fix 3 százalékos kamatozású, 10 éves futamidejű kötvényt 2,827 százalékos átlagos hozammal vásárolták meg összesen 3,04 milliárd forintért. A kibocsátásra a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramja (NKP) keretében került sor azt követően, hogy a társaság sikeresen megszerezte az ehhez szükséges hitelminősítést. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója elmondta, hogy az NKP jól illeszkedik a társaság stratégiai terveibe, és előnyös finanszírozási lehetőséget biztosít. A vállalat a befolyt összeget leányvállalatai meglévő hiteleinek, operatív lízing keretei egy részének kiváltására fordítja. A kötvénykibocsátással az AutoWallis 10 éves futamidejű fix és alacsony kamatozású forrásra tudja cserélni rövid lejáratú és változó kamatozású meglévő finanszírozási keretei egy részét, ami érdemi versenyelőnyt eredményez számára. A kötvény tőke részét a futamidő alatt nem kell törleszteni, ami stabilitást ad a cash flow tervezésnek. A vezérigazgató kiemelte: a kötvénykibocsátás során tapasztalt érdeklődés azt mutatja, hogy a befektetők pozitívan értékelik a társaság stratégiáját és az eddig elvégzett munkát. Az AutoWallis tavaly ősszel döntött a Magyar Nemzeti Bank kedvező finanszírozási forrású Növekedési Kötvényprogramjában való részvételről. A programban való részvétel előfeltételeként a társaság tavaly szeptemberben megszerezte a szükséges hitelminősítést, miután az MNB felkérésére a ScopeRatings a társaságnak B+ besorolást adott. Az AutoWallis rekordévet zárt 2019-ben, és a jó eredményekhez a vállalat mindhárom üzletága hozzájárult: a legnagyobb mértékben, 31 százalékkal a belföldi disztribúciós üzletág bővült, amit 19 százalékos növekedéssel az autóipari szolgáltatói üzletág követett. A bővülés a legtöbb esetben a piaci átlag felett történt, így a magyar tőzsde autós vállalata jó úton halad stratégiája megvalósításában, mely szerint 2024-ben árbevétele 130 milliárd forint fölé emelkedhet. A társaság konszolidált árbevétele 2019-ben 19 százalékkal 75,3 milliárd, EBITDA mutatója pedig 17 százalékkal 2,982 milliárd forintra bővült.  

Teljes útlezárás a 6-os számú főúton

2020.04.11.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2020. április 11-én 13 óra 16 perckor a 6-os számú főút 107-es kilométerénél, Paks térségében, ahol eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi és egy személygépkocsi trélere ütközött össze.  A  helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben, ezért a rendőrök a forgalmat az M6-os autópályára terelik. 

Elfogták a buszrongálót a rendőrök

2020.04.11.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága 2020. április 7-én indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 10 óra 40 perc körül Budapest XIII. kerületében, a Váci úti buszvégállomáson felszállt a 105-ös buszra, majd miután a sofőr kérésére nem tudott felmutatni sem jegyet, sem bérletet, a sofőr megkérte, hogy szálljon le. A férfi erre szóváltásba keveredett a sofőrrel, majd leszállt a buszról, aminek első ajtaját többször megütötte a kulcscsomójával. A busz ajtajának üvege az erős ütések következtében teljesen berepedt, illetve be is tört. A rendőrök még aznap azonosították a feltételezett elkövetőt, az 54 éves budapesti H. Sándort, akit néhány órával később el is fogtak. H. Sándort a BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói garázdaság vétsége és rongálás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi szabadlábon védekezik.
Címkék: 

Egyetlen tetovált példány készült a Lexus UX-ből

2020.04.11.
A Lexus különleges tetoválása egyfajta tisztelgés a japán eredetű testfestő művészet előtt. A kísérlet valóban egyedi és egyedülálló feladat volt. Nem olyan ipari eljárásról van szó ugyanis, amire sokan elsőre gondolhatnak. Vagyis a rajzolatot a művésznő előzőleg nem egy filmre vagy matricára készítette el, hanem közvetlenül az autó karosszériájára gravírozta. Az eljárás nagyon hasonló ahhoz, ahogyan a tetoválás az emberi bőrön is készül. A teljesen fehér autóra először a hagyományos japán művészet által ihletett koi ponty motívumok kerültek. Ezt a munkafázist barkács- és kézműves munkák tökéletes kidolgozására alkalmas eszközzel, Dremellel végezte el, majd öt liter színes festéket kézzel vitt fel a művész az alkotásra. A részleteket aranyporral tette hangsúlyosakká, háromdimenziós hatást adva a festménynek. Befejezésül egy réteg átlátszó védőanyaggal vonta be a kocsit. Claudia De Sabe öt napig dolgozott a tetoválásokon. A teljes projekt hat hónapig tartott, a kezdeti tanulmánytól a végleges megvalósításig. A Lexus becslése szerint egy hasonló jellegű, testre szabott tetoválás körülbelül 127 700 euróra kerülne annak, aki ilyen kéréssel fordulna a céghez vagy az alkotóhoz.

A férfiak vagy a nők okoznak-e nagyobb veszélyt a volán mögött?

2020.04.11.
A motorok esetében különösen nagy volt a nemek közötti különbség: a férfiak tízszer olyan sok halálos balesetben voltak érintettek, mint a nők a megtett kilométereket tekintve - idézi a kutatás eredményét a hirado.hu. A kutatók a rendőrség baleseti statisztikáit, a közlekedési statisztikákat, az országos utazási felméréseket és a Nemzeti Statisztikai Hivatal népességre és nemekre vonatkozó adatait használták fel. A kutatók a nemek, a közlekedési eszközök és a közutak típusa – főútvonal, alsóbb rendű útvonal városban és vidéken – alapján elemezték azt, hány halálos áldozat jut egymilliárd kilométerre. Autók és teherautók esetében a férfiak okozta baleset kockázata kétszer nagyobb volt – állapította meg a londoni Westminster Egyetem tudósa, Rachel Aldred és munkatársai által az Injury Prevention című szaklapban bemutatott tanulmány. “A szakirodalomban gyakran hozzák összefüggésbe a férfiak viszonylag nagyarányú baleseti érintettségét a kockázati hajlandóságra vonatkozó nemek közötti különbségekkel, holott ez a kapcsolat még vitatott” – írták a tudósok. Siegfried Brockmann, a Német Közlekedési Társaság munkatársa szerint a tanulmány eredménye alapjaiban helytálló. Más területen is megmutatkozik az, hogy a férfiak alapvetően agresszívebb és rizikóra hajlamosabb viselkedést mutatnak, mint a nők. A szakértő szerint ugyanakkor a tanulmány gyengesége, hogy a vizsgálat a balesetben résztvevőket, nem pedig az okozókat vizsgálta, illetve csak a balesetben elhunytakkal foglalkozott, a sérültekkel nem. Véleménye szerint emellett kor szerint is meg kellene különböztetni a balesetekben érintetteket. “Egy húszéves nő valószínűleg nagyobb kockázatot jelent a közlekedés többi résztvevője számára, mint egy 55 éves férfi” – vélte Brockmann.  

Robotok segítik az ápolók munkáját

2020.04.11.
A sürgősségi részlegeken az orvosi eszközök páciensek utáni fertőtlenítését vagy a speciális orvosi maszkok sterilizálását robotok végzik, sok helyütt az egyszerű takarítási munkákat is gépek vették át. Melinda Hart, a robotokat gyártó Xenex cég szóvivője az NPR munkatársának azt mondta: nagyon megnőtt a kereslet az ultraibolya sugarak kibocsátásával fertőtlenítést végző gépek iránt, egyre több kórház rendel ilyen szerkezeteket. A robotok baktériumok és vírusok utáni fertőtlenítésre egyaránt alkalmasak, percek alatt elkészülnek a munkával. A közszolgálati rádió riportjából kiderült: ilyen gépeket alkalmaznak – már a járvány kitörése óta – a kínai Vuhanban, Thaiföldön, Szingapúrban, Franciaországban, valamint Ausztrália egyes vidékein is. Az ember nagyságú önjáró szerkezetek nemcsak fertőtlenítésre alkalmasak, hanem étel- vagy gyógyszeradagok kiosztására is.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója