Abroncsokkal segíti a vérszállítást a Bridgestone

2017.09.05.
Állandó szolgálatban A Semmelweis Egyetem vérszállító autói állandó mozgásban vannak, és folyamatosan az utakat róják. Az 5 autóból álló budapesti vérszállító flotta két járműve az év minden napján 24 órás állandó szolgálatot teljesít, további három gépkocsi pedig folyamatosan készenlétben áll, illetve karbantartják az egység munkatársai. Életet menthet a zavartalan vérszállítás  A vérszállítás egy összetett logisztikai folyamat, amelynek során a kocsik körjárati és sürgősségi feladatokat látnak el. A körjáratok során a klinikák előre tervezett vérigényei kerülnek kielégítésre oly módon, hogy a járati időpontokra levett és előkésztett vérmintákat összegyűjtik, majd az Országos Vérellátó Szolgálat központjába szállítják. Onnan visszfuvarban a korábban kijuttatott mintákból vérválasztás útján előállított vérkészítményeket, valamint a vizsgálatra küldött vérminták leleteit visszaszállítják a rendelő klinikákra. Sürgősségi vérszállítást klinikai szakdolgozói megrendelésre, körjáraton kívül eső időszakban, vagy valós sürgősség esetén, de mindenképpen orvosszakmai döntés alapján végeznek a flotta autói, megkülönböztető jelzést használva járművenként naponta akár 30-35 alkalommal Extrém igénybevétel Az állandó szolgálat és a nagy futásteljesítmény komoly megterhelést jelent a flotta autói és az azokon lévő abroncsok számára. A sürgősségi szállítást végző gépjárművek ráadásul a villamossíneken is haladhatnak, ami fokozott igénybevételnek teszi ki a gumikat, amelyek ennek következtében mindössze 2 szezon alatt elhasználódnak. „Vállalatunk örömmel támogatja a Semmelweis Egyetem vérszállítóinak nélkülözhetetlen munkáját, akik a háttérből, nap mint nap segítik az orvosokat emberi életek ezreinek megmentésében” – mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója. „Bízunk benne, hogy támogatásunkkal, új abroncsaink révén egy kicsit most mi is segíthetünk ebben a pótolhatatlan munkában”– tette hozzá az igazgató. „A vérellátás folyamatosságának biztosítása érdekében autóinknak kifogástalan műszaki állapotban kell lenniük, amiben fontos szerepet játszanak a gumiabroncsok is. Éppen ezért nagyon örülünk a Bridgestone felajánlásának, hiszen ez óriási segítséget jelent a mindennapi tevékenységünk során” – mondta Takács Zoltán, a Semmelweis Egyetem Szolgáltatási Igazgatóságának logisztikai osztályvezetője. Máshol is abroncsokkal segíti a közösségeket a Bridgestone Társadalmi felelősségvállalási tevékenysége részeként a Bridgestone rendszeresen támogat termékeivel, illetve anyagiakkal is különböző köz- és társadalmi feladatokat ellátó intézményeket és szervezeteket. A vállalat folyamatosan támogatja abronccsal az autópályákon és főutak mentén szolgálatot teljesítő mentőmotorosokat, illetve a közelmúltban a tatabányai tűzoltóságnak is adományozott abroncsot.
Címkék: 

Rossz ajtózár miatt kiesett a koporsó a halottas kocsiból

2017.09.05.
Évente harmincezer holttestet szállítunk, de ilyen még sosem fordult elő - nyilatkozta az orf.at-nak a cég illetékese. Az eset kedden délelőtt 11 óra körül a Rosenhügelstraße környékén történt. A sofőr, aki egyedül ült az autóban, érzékelte a koporsó kiesését, a holttestet azonnal letakarta és egy pótkoporsóba helyezte. A temetkezési cég értesítette a hozzátartozókat az esetról, sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt, feltételezésük szerint a jármű zárja mondhatta fel a szolgálatot, ezért nyílt ki a halottas kocsi ajtaja.  Sokkoló látvány. Fotó: heute.at/olvasó által beküldött kép

Lovaskocsiba hajtott egy autó: emberek és állatok is sérültek

2017.09.05.
A lovak is megsérültek Mezőcsátnál abban a közúti közlekedési balesetben, ahol egy autó sofőrje előzés közben nekihajtott egy lovaskocsinak. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság vizsgálja annak a közúti közlekedési balesetnek a körülményeit, ami 2017. szeptember 4-én 10 óra körül történt Mezőcsát határában. Az adatok szerint egy személygépkocsi vezetője Mezőcsátról tartott Nyékládháza felé, amikor egy lovaskocsit akart megelőzni, de forgalmi okokból - a szembejövő személygépkocsik miatt – nem tudta befejezni, így a fékezése ellenére autójával belehajtott a szekérbe. A balesetben négyen könnyebben megsérültek, illetve a lovak is hám- és izomsérülést szenvedtek.

A Frankfurti Autószalonon leplezi le a hibrid CR-V prototípusát a Honda

2017.09.05.
A Hybrid Prototype karosszériája éppoly érdekes, mint fejlett hajtáslánca, ugyanis a CR-V következő generációjának formajegyeit viseli magán. Sziluettje az aktuális alapmodelléhez hasonlít, a formavilág azonban még kifinomultabb és sportosabb lett, így a CR-V következő generációja éppoly sikeres lehet, mint a jelenleg értékesített változat, amelyet a világ legnagyobb példányszámban eladott szabadidő-autójaként ismerhetnek a vásárlók. Bárhogy is, az új kocsitest szélesebb, magasabb, hosszabb és – korántsem utolsó sorban – jóval modernebb lett, amiben nagy szerepe van a megnövelt, erőteljesebb összhatást garantáló kerékjárati íveknek, valamint a nagyobb felniknek, illetve abroncsoknak is. Mindez az elegancia és a sportosság tökéletes egyensúlyát hozza el a vásárlók számára, többek között olyan részletmegoldásokkal kényeztetve a tulajdonosokat, mint a vékony, nagyobb válltér kialakítását lehetővé tévő A-oszlopok. A motorháztetőn és a hátsó sarkokon megfigyelhető, élesebb vonalak szintén hozzájárulnak a jellegzetes megjelenéshez, csak úgy, mint az egyedi formájú fényszórók, melyek révén már új Honda-arculathoz igazodik az orr-rész. A CR-V Hybrid Prototype-ban alkalmazott i-MMD rendszer (Intelligent Multi-Mode Drive azaz intelligens, több üzemmódban használható hajtáslánc) több erőforrást foglal magában. Az alapot a Honda 2.0 literes, négyhengeres, Atkinson-ciklusú, benzines i-VTEC egysége adja, ami azon túlmenően, hogy mozgatja az autót, elektromos energiát is termel. Ehhez társítottak egy hajtásban segédkező és egy különálló, áramtermelést végző villanymotort a japán vállalat mérnökei. Ez a hibrid konfiguráció nem igényel hagyományos váltót, a nyomatékot fix áttételű erőátvitel továbbítja a kerekekre, egyedülállóan kifinomult és egyenletes nyomatékleadással segítve a kényelmes, biztonságos közlekedést. Az ultramodern vezérlőegységnek köszönhetően az i-MMD minden helyzetben képes megítélni, hogy benzinnel vagy árammal hatékonyabb-e éppen az autózás, így automatikusan, a vezető beavatkozása nélkül kapcsolgat az EV Drive (elektromos), a Hybrid Drive (hibrid) és az Engine Drive (benzines) üzemmód között. EV Drive állásban a villanymotor kizárólag az akkumulátorokból nyeri az energiát, tehát a hibrid CR-V károsanyag-kibocsátás nélkül is szállíthatja utasait. Hybrid Drive esetén a benzines erőforrás hajtja az áramtermelésért felelős villanymotort és ez biztosítja az elektromosságot az autót mozgató villanymotornak. Ilyenkor a többletenergiát az akkumulátorok töltésére fordítja a rendszer. Ha az Engine Drive program fut, a belső égésű motor forgatja a kerekeket, az elektromos hajtómotor csak akkor kapcsolódik be a hajtásba, ha a vezető erőteljesen gyorsít, azaz maximális teljesítményre van szüksége. Városi környezetben általában a Hybrid Drive vagy az EV Drive üzemmód aktív, míg autópályán az Engine Drive gondoskodik a hatékony működésről. A 2018-as CR-V a Honda 1.5 literes, benzines VTEC TURBO erőforrásával is elérhető lesz, ehhez hatfokozatú, kézi kapcsolású váltót vagy folyamatosan változó áttételű, automatikus erőátvitelt (CVT) kérhetnek a vásárlók. A vadonatúj CR-V motorválasztékában nem szerepel majd dízel erőforrás az európai piacon. Az új CR-V-vel kapcsolatos további információkat a modell végleges, szériagyártású változatának elkészültekor hozza nyilvánosságra a Honda. Ha minden a tervek szerint alakul, a szabadidő-autó hivatalos európai bemutatójára 2018 elején kerül majd sor.  

Vegyen egy tökéletes VI-os Golfot, akár pár forintért!

2017.09.05.
Hagyománnyá vált az évek során, hogy a Volkswagen-találkozóról a legszerencsésebb látogató egy Golffal távozhat, a 2012 óta szervezett eseményen eddig minden évben egy autó volt a rendezvény tombolájának fődíja. Az elsőn egy I-es, a másodikon egy II-es Golfot lehetett megnyerni, s így ment ez az ötödik rendezvényig, ahol egy V-ös Golfot vihetett haza egy rajongó. A mechanizmuson ezúttal csavartak egyet a szervezők, s immáron nem csak a puszta szerencse, hanem a taktika is befolyásolhatja a végeredményt: a hatodik márkatalálkozón azé lesz a VI-os Golf, aki a Das WeltAuto játékán eltalálja azt a legkisebb pozitív számot, amire senki más nem voksol az esemény idején. Ez lehet például tizenhét, százkilencven vagy akár ezerkétszázöt forint is. A taktikai csata egy fehér színű, Trendline felszereltségű Volkswagen Golfért megy majd, az 1.4-es TSI motorral szerelt négykerekűt 2009 januárjában helyezték forgalomba, a kocsi első tulajdonosa a soltvadkerti Volkswagen márkakereskedésnél vásárolta a járművet. Később beszámított autóként került vissza a Porsche Hungaria márkakereskedői hálózatába, majd használt autóként a második tulajdonos kezébe. A törésmentes VI-os Golf 186000 kilométert futott, minden eleme gyári fényezésű, végig szervizelt, jól karbantartott.  A Das WeltAuto ezúttal is a Porsche Hungaria Parts Center és a Porsche Inter Auto Kft. segítségével cseréli ki a kopóalkatrészeket, ráadásul új, 17-es gyári alufelni, váltógomb, küszöb- és B-oszlop borítás, új kipufogó végek, gumiszőnyegek és nemesacél pedálok kerülnek a kocsiba általuk. A korábbi nyereményautókról Az első rendezvény tombolájának fődíja egy eredeti állapotban lévő, 1983-ban gyártott, könnyűfém-felnivel, napfénytetővel és egyéb extrákkal szerelt, 50 lóerős I-es Golf volt. A második Golf-találkozón egy II-es Golfot nyerhettek a látogatók, a kocsit egy idős úrtól vásárolták a szervezők. A kifogástalan műszaki- és esztétikai állapotban lévő autót még ennyi idő után is szervizkönyvvel vették át a kollégák, így 2013-ban is egy különlegességet vihetett haza a szerencsés nyertes. A harmadik találkozón már szinte az összes Volkswagen típus megjelent, de a hagyományok nem változtak: a harmadik évben a harmadik generációs Golf állt a színpadon a tombola húzásakor. Ezt a kocsit 1994-ben a Deák Ferenc téri Volkswagen márkakereskedésben vásárolta az első tulajdonosa. Az 1.4-es, 60 lóerős benzinmotorral szerelt, tűzpiros III-as Golfot 17 évig kizárólag rövid távon használta a féltő gazda, így történhetett az, hogy ennyi idő alatt mindössze 27000 kilométert futott a kocsi. A végig vezetett szervizkönyvű négykerekű 2011-ben került új tulajdonosához, ekkor a Golf napi feladatokhoz jutott: a III-as fiatalkorát meghazudtolóan kezdte róni az utakat. Második gazdája három év alatt majd 100000 kilométert tett az autóba, ám ő is sok figyelmet fordított szerzeményére, így kifogástalan állapotát megőrizte ez idő alatt. A gyári állapotú példányok sorát a negyedik találkozó fődíja sem szakította meg, azonban a 2015-ös nyereményautó a karosszéria kivitele miatt is különleges volt: egy vászontetős kabriót ajánlott fel akkor a Das WeltAuto. Az 1.6-os motorral szerelt, Trendline felszereltségű jármű még a Porsche Inter Auto Kft. egyik budapesti telephelyén vásárolta az első tulajdonos, majd többször is visszakerült a Porsche Hungaria hálózatának rendszerébe. Utoljára egy fogorvos használta második autóként, és rendszeresen karbantartotta szeretett négykerekűjét. Az V-ös Golfot első tulajdonosa 2006-ban vásárolta, ezt követően csak egy további tulajdonosa volt, aki az azóta eltelt tíz évben mindössze 90000 kilométert tett a gépkocsiba, tehát az 1.4-es benzines, Perfect felszereltségű (metálfényezés, könnyűfém-felni, gyári ablaksötétítés, automata légkondicionáló, elektromos ablakemelő) Golf szintén kiváló állapotnak örvendett. Az autó vezetett szervizkönyvvel, hibátlan múlttal rendelkezett, amikor átadták a szervezők 2016-ban. A rendezvényről bővebb információ a www.volkswagen-talalkozo.hu honlapon és a rendezvény Facebook oldalán olvasható.

Derekasan küzdöttek a magyar csapatok az FSH-n

2017.09.05.
Az idei verseny abban külbözött a korábbiaktól, hogy nem a gönyűi kikötőben rendezték meg a versenyt, hanem az egyetem környékén a városban. Ezért emlegették úgy a 2017-es futamot, mint a Formula Student Monte Carlója. Az analógia arra utal, hogy a Forma 1-es Monte carlo-i futamot is városi körükmények között rendezik meg. A szeszélyes augusztusi időjárás ugyancsak komoly próbatétel elé állította a csapatokat. Volt kánikula, eső, lehülés, az egyetemsiták azonban derekasan megküzdöttek az új helyszínnel éppúgy, mint az időjárás kihívásaival. Statikus és dinamikus versenyszámok egyaránt voltak, ahogy az a Formula Studentben már megszokott. Természetesen az utóbbiak voltak a látványosabbak. Ezek közé tartozik a gyorsulás, mely elsősorban a motor teljesítményéről és a hajtásláncról ad jellemzést, s hogy milyen gyorsító képességgel rendelkezik a jármű. A feladat nem más, mint álló helyzetből a lehető legrövidebb idő alatt megtenni egy 75 méter hosszú egyenes szakaszt. Az autók jellemzően 4 másodperc alatt teljesítik a távot, melyet álló helyzetből kezdenek és közel 100 km/h körüli sebességgel fejeznek be. Az egyik, elektromos járművel rajthoz álló német csapat feladni kényszerült az FSH-t, miután autójuk összetört a gyorsulási versenyszámban. Dinamikus versenyszám a „Skid Pad” is, amely az autó állandó állapotában történő kanyarodás képességeit méri. Méghozzá oly módon, hogy a négykerekűeknek egy 8-as számot formázó pályán kell mindkét irányban két kört megtenni. Ahhoz, hogy ezt a látványos versenyszámot sikeresen lehessen teljesíteni, szükséges a jó futómű, a megfelelő geometriát biztosító kormánymű, az alacsony súlypont és persze a jó gumi. Ezt a számot idén az összes csapat gond nélkül teljesítette. A vasárnapra halasztott „Autocross” egy rajt-cél jellegű sprintversenyszám sajátos változata az autóverseny-szériákban is ismert időmérőknek. A 950 méteres pályán egy időben egy autó tartózkodhat. Minden esetben 2 pilótának van módja arra, hogy 2-2 mért kört futva legjobban kihasználja az autó adottságait, és a többieknél gyorsabb legyen. Az Autocrossban a jármű gyorsító és lassító képessége mellett a kanyarban való viselkedése is számít. Vasárnap este hírdettek eredményt. Összetettben észt győzelem született, az  FS Team Tallin végzett az első helyen, 2. helyezett Oxford Brookes Racing Team (angol), 3. helyezett Running Snail Racing Team (német). A teljes eredménylista az egyes kategóriák szerint: Autocross 3. helyezett: FS Team Tallinn (észt) Autocross 2. helyezett: Elefant Racing Team (német) Autocross győztes: BME Formula Racing (magyar) Acceleration 3. helyezett: BME Formula Racing Team (magyar) Acceleration 2. helyezett: Running Snail Racing Team (német) Acceleration győztes: FS Team Tallin (észt) Skid Pad 3. helyezett: Running Snail Racing Team (német) Skid Pad 2. helyezett: Oxford Brooks Racing Team (angol) Skid Pad győztes: FS Team Tallin (észt) Dinamikus összetettben 3. helyezett: Formula Electric Belgium (belga) Dinamikus összetettben 2. helyezett: Running Snail Racing Team (német) Dinamikus összetettben győztes: FS Team Tallin (észt) Cost and Manufacturing 3. helyezett: Ecurie-Aix-Formula Student Team RWTH Aachen e.V. (német) Cost and Manufacturing 2. helyezett: Arrabona Racing Team (magyar) Cost and Manufacturing győztes: Oxford Brookes Racing Team (angol) Business Event 3. helyezett: Delta Racing Mannheim (német) Business Event 2. helyezett: UPB Racing Team (német) Business Event győztes: Oxford Brookes Racing Team (angol) Engineering Design Event 3. helyezett: Arrabona Racing Team (magyar) Engineering Design Event 2. helyezett: FS Team Tallin (észt) Engineering Design Event győztes: Ecurie-Aix-Formula Student Team RWTH Aachen e.V. (német) A legjobb saját gyártású jármű díját a német UPB Racing Team kapta. Engineering Competence díj: UNI Maribor (szlovén) Statikus versenyszámok összetett 3. helyezett: Arrabona Racing Team (magyar) Statikus versenyszámok összetett 2. helyezett: Oxford Brookes Racing Team (angol) Statikus versenyszámok összetett győztes: Ecurie-Aix-Formula Student Team RWTH Aachen e.V. (német) Formula Student Hungary 2017. 3. helyezett: Running Snail Racing Team (német) Formula Student Hungary 2017. 2. helyezett: Oxford Brookes Racing Team (angol) Formula Student Hungary 2017. győztes: FS Team Tallin (észt) Mikortól van FS és FSH verseny? A Formula Student versenyek alapötlete 1980-ből származik, amikor a Society of Automotive Engineers (SAE) az Egyesült Államokban elindította a Formula SAE programot. Az első kísérleti versenyt az USA-ban rendezték 1981-ben, hat jelentkezővel – és négy résztvevő csapattal. Az első hivatalos megmérettetés egy évvel később, 1982-ben zajlott le. A versenysorozatot az ipari szereplőktől érkező igény generálta, hiszen egyre nagyobb szükség van/volt a gyakorlati tudással rendelkező szakemberekre. Az első Formula Student Hungary-t 2010-ben rendeztük meg 11 csapat részvételével. Azóta folyamatosan nő a jelentkező csapatok száma. Idén 44 csaőpat jelezte részvételét, ebből harminckilenc érkezett meg. Volt, akinek nem volt pénze elutazni, mások az autójukat törték össze, az indiai csapat pedig nem kapott vízumot, tudtuk meg a helyszínen. Fotók: Lukács Gabriella, Polcz Péter, Farkas Csaba      

Nyolc nap alatt három autót is ellopott

2017.09.05.
A budapesti rendőrök elfogták a 29 éves budapesti Cs. Dávidot, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. augusztus 28-án hajnalban betört egy Budapest XIX. kerület, Zrínyi utcai házba és onnan egy autó indítókulcsát ellopva, a hozzá tartozó gépkocsival elhagyta a helyszínt.   A férfi öt nappal később egy terézvárosi lakásba mászott be – a nyitott ablakon keresztül – ahol magához vette az ott talált gépkocsi  kulcsokat, majd a ház előtt parkoló autóval elhajtott a helyszínről. Ezt követően még aznap a hajnali órákban betört egy Budapest XX. kerület,  Farkaslaka utcai házba és az ott talált indítókulccsal a ház előtt parkoló gépkocsit szintén ellopta. Pár órával később a lopott autóval közlekedő férfit a kispesti járőrök Budapesten, a XIX. kerület Nagysándor József utcában megállították, majd a helyszínen elfogták és a BRFK XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányságára előállították. Cs. Dávidot a soroksári nyomozók lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.  ​​          
Címkék: 

Szerdától korlátozzák a forgalmat az M1-esen és a 83-as úton

2017.09.05.
A fejlesztés első ütemében a sztráda mindkét oldalán a le- és felhajtó ágat lezárják a 83-as út irányába. A le- és felhajtási pontokat terelőtáblák jelzik  majd, emellett a 83-as útról a Királyszéki út irányába sem lehet kanyarodni. A lezárások mellett a 83-as út a 69-es és a 70-es kilométerek között kétszer egy sávra szűkül. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. augusztus 25-én jelentette be, hogy 1,4 milliárd forintból elkezdődött a csomópont átépítése. A jövő nyárra elkészülő új csomóponton gyorsabb és biztonságosabb lesz az áthaladás, a sztrádára való fel- és lehajtás, valamint a városba bevezető szakasz közlekedése. MTI
Címkék: 

Magyar mérnökök fejlesztenek autonóm járműfunkciókhoz technológiákat

2017.09.05.
A támogatás segítségével induló „Globális, skálázható haszongépjármű rendszerek” című kutatás-fejlesztési projekt választ keres a közúti fuvarozás legfontosabb kihívásaira, mint a piacok globalizációja, a forgalomsűrűség növekedése, a baleseti kockázatok növekedése és a gépjárművezető-hiány. A fejlesztésbe mintegy 100 mérnököt és kutatót vonnak be. A projekt a korábbi SEPPAC (Safety and Economic Platform for Partially Automated Commercial vehicles – Részlegesen automatizált járműplatform biztonsági és gazdaságossági funkciókkal) NKFI Alapból finanszírozott pályázat keretében kifejlesztett eredményeire épül, melynek során a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. konzorciumi tagként együttműködve az MTA-SZTAKI és BME kutatóival egy önálló manőverezésre alkalmas tehergépjármű fejlesztését valósította meg. A Knorr-Bremse 1995 óta végez kutatás-fejlesztési tevékenységet Budapesten és Kecskeméten és hazánkban a multinacionális vállalatok között elsőként hozott létre Kutatási és Fejlesztési Központot.  A Knorr-Bremse AG vállalati profilja A Knorr-Bremse kötött pályás járművek és haszonjárművek fékrendszereinek piacvezető gyártóvállalata, valamint ezek további alrendszereinek beszállítója, melynek forgalma a 2016-os évben megközelítette az 5,5 milliárd eurót. Több mint 30 országban, csaknem 25,000 alkalmazottja fejleszt, gyárt és kiszolgál fék-, ajtó- és-hajtóművezérlő, valamint üzemanyag-takarékosságot szolgáló rendszereket, HVAC és vezető asszisztens rendszereket illetve torziós lengéscsillapítókat és a hajtáslánc rendszerek területére vonatkozó megoldásokat. Mint technológiai vezető a vállalat már 1905 óta járul hozzá termékeivel jelentős mértékben a közúti és vasúti biztonsághoz az utakon. Világszerte több mint egy milliárd ember bízza magát a Knorr-Bremse rendszereire nap, mint nap.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója