BÉT - Eltérő elemzői várakozások a kereskedés irányáról

2013.09.03.
Mezei Ákos, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője további erősödést vár a magyar piacon, miután az ázsiai börzék pluszban zártak. Véleménye szerint az OTP és a Richter részvényei hétfőn jól teljesítettek, és a két papír árfolyama tovább erősödik kedden.    Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője bizonytalannak látja a kereskedés várható irányát, ezért oldalazó mozgásra számít a BÉT-en. Hozzátette: a tengerentúli piacok hétfőn zárva tartottak, Ázsiában kedvező a hangulat, ugyanakkor mindent egybevetve a magyar tőzsde technikai képe inkább lefelé mutat.    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,95 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 18 192,89 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol ára 290 forinttal, 1,79 százalékkal 15 900 forintra mérséklődött, 530,8 millió forintos forgalomban. Az OTP 71 forinttal, 1,67 százalékkal 4310 forintra erősödött, forgalma 2,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,63 százalékkal 313 forintra esett, forgalma 249,8 millió forint volt. A Richter ára 26 forinttal, 0,71 százalékkal 3686 forintra nőtt, forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 77,2 millió forintos forgalom mellett 75 forinttal, 0,35 százalékkal 21 200 forintra gyengült.MTI 
Címkék: 

Devizapiac - Szerény forinterősödés kedd reggelre

2013.09.03.
A svájci frank árfolyama az előző esti 243,65 forintról 243,47-re csökkent, a dolláré 227,75 forintról 227,66 forintra, a japán jené pedig 2,2921 forintról 2,2894 forintra.    Az euró kissé gyengült, a hétfő esti 1,3195 dollár után kedd reggel a jegyzése 1,3188 dolláron állt.    A régiós devizák árfolyama gyakorlatilag nem változott, kedd reggelre jegyzéseikben mindössze 0,00-0,01 százalék elmozdulás történt. Az eurót 4,2584 zloty, 25,6771 cseh korona és 4,4194 román lej árfolyamon jegyezték reggel hét órakor.MTI 
Címkék: 

I. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA

2013.09.03.
Az országban felismerve a gyakorlatorientált képzésben rejlő lehetőségeket, több felsőoktatási intézményben indítottak vállalati együttműködéssel duális képzést. Az új oktatási forma kialakításához nemzetközi példaként szolgált a németországi gyakorlat, azonban Magyarországon több változata is kialakult. Az oktatási intézmények - a kormányzati szabályozás által szabott keretek között - saját és partnereik elképzelései szerint alakítják a képzési programot. Így alakult ki az egyik legsikeresebb ún. "Kecskeméti Modell" , amely a Mercedes Manufacturing Hungary Kft., a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. és a Kecskeméti Főiskola példaértékű együttműködésének köszönhetően a tematika és a szakmai gyakorlat arányát tekintve eltér az ország többi intézményében alkalmazottaktól. A képzés sikereinek köszönhetően az idei évben már több, mint 10 vállalat becsatlakozott a képzésbe, akik szintén részt vesznek a tananyag fejlesztésében. A nyugati országrészben a konferencia társrendezvénye a zalaegerszegi „Duális képzés a műszaki felsőoktatásban" szakmai fórum, így a két rendezvény széleskörű betekintést nyújt a képzésbe, és példaértékű lehet az ország többi intézménye számára is. A konferencia célja: a hazai és nemzetközi duális felsőoktatási modellek bemutatása, a gyakorlatorientált képzéshez kapcsolódó vállalati partnerek gyakorlatának bemutatása, és a duális felsőoktatási megoldások illesztése a felsőoktatás képzési és szabályozási rendszerbe megvizsgálva a duális felsőoktatási modellek egységesítésének lehetőségeit. Az alábbi szervezetek és vezetők már elfogadták előadói felkérésüket:Kecskeméti Főiskola, Dr. Ailer Piroska, rektorKecskeméti Főiskola, Prof. Dr. Belina Károly dékánKecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata * Kecskeméti Főiskola, Dr. Lukács PálKnorr-Bremse Fékrendszerek Kft., Lepsényi István vezérigazgató,Szegedi Tudományegyetem, Dr. Szabó Gábor rektorLEGO Manufacturing Kft.Nyugat-Magyarországi EgyetemBPW Hungária Kft. * Robert Bosch Kft.A programon várják az érdeklődő vállalatok vezetőit, hr vezetőit, az AIPA klaszter, a 3P, és a HBK Klaszter tagjait, minisztériumok, irányító hatóságok, felső- és közoktatási intézmények vezetőit.A kecskeméti konferencia időpontja: 2013. szeptember 19. 9:00-15:00Helyszín: Kecskeméti Főiskola, Járműtechnológia Tanszék6000 Kecskemét, Izsáki út 10.A programon való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát kérjük jelezze a cser.lilla@aipa.hu email címen legkésőbb 2013. szeptember 12-ig.

Kiszállt a Vodafone a Verizonnal létrehozott közös cégből

2013.09.02.
A megállapodást hosszú egyeztetési folyamat után hétfő este jelentette be a Vodafone a Londoni Értéktőzsdén. Az ügylet várhatóan a jövő hónapban zárul. A brit távközlési szolgáltató csoport tájékoztatása szerint a Verizone Wireless 58,9 milliárd dollárt készpénzben, 60,15 milliárd dollárt Verizon-részvényben fizet. Mindezt további 11 milliárd dollár átutalása egészíti ki a járulékos tranzakciók ellenértékeként.    A Vodafone azt tervezi, hogy a bevételből 60 milliárd fontnyit - 93 milliárd dollárnyit - közvetlenül visszajuttat részvényeseinek. A cég papírjai hétfőn - amikor a piaci szereplők az ügyletet már kész tényként kezelték - 3,37 százalékkal, 2,132 fontra drágultak a londoni tőzsdén.    Mivel a Vodafone az egyik legnépesebb tulajdonosi struktúrájú brit tőzsdei cég, az ügylettel járó készpénz- és részvényeső elemzői vélemények szerint hatalmas pótlólagos mennyiségi enyhítési injekciónak felel meg - gyakorlatilag kiegészítve a Bank of England hivatalos mennyiségi enyhítési programját -, és így hozzájárulhat a brit gazdaság egészének élénküléséhez.    Becslések szerint a tranzakcióból származó bevételből 24 milliárd font (37 milliárd dollár, 8400 milliárd forint) jut közvetlenül a Vodafone brit részvényeseinek.    A Bank of England - a brit jegybank - a 2009 márciusa óta eddig végrehajtott 375 milliárd fontos (130 ezer milliárd forintos) gazdaságösztönző célú pénzinjekcióval az éves brit hazai össztermék 20 százalékánál nagyobb értékű új likviditást juttatott a reálgazdaságba.    A Financial Times bennfentes forrásai szerint a Verizon által megbízott befektetési bankok - köztük a JP Morgan, a Morgan Stanley, a Bank of America-Merrill Lynch és a Barclays - 60 milliárd dollárt valamivel meghaladó hitelcsomagot állítanak össze a tranzakció finanszírozásához.    A Vodafone, amely az ügylet nyomán kivonul az amerikai mobilszolgáltatási piacról, elsősorban nagysebességű - 4G - mobilinternet-hálózatát kívánja fejleszteni a nála maradó bevételi hányadból. A cég hétfői bejelentése szerint a terv az, hogy 2017-re a vállalat öt legnagyobb európai piacán csaknem teljes legyen a 4G-lefedettség.MTI 
Címkék: 

Elemzők: egyre nagyobb lendületben Közép-Európa ipara

2013.09.02.
Az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai közölték, hogy a cég által Magyarországra, Csehországra, Lengyelországra, Oroszországra és Törökországra kiszámolt, súlyozva átlagolt térségi feldolgozóipari BMI-mutató az egy hónappal korábban mért 50-es teoretikus határszintről - amely éppen a növekedés és a visszaesés mezsgyéje - 50,9-re emelkedett augusztusban.A ház szakértői által a magyar, a cseh és a lengyel gyáriparra külön kiszámított múlt havi súlyozott BMI-átlag azonban 51,0-ről meredek ívben 52,8-re ugrott, ami 2011 júliusa óta a legmagasabb átlagérték e három gazdaság esetében.A Capital Economics elemzői közölték, hogy számításaik szerint a három országra általuk kimutatott átlagos augusztusi BMI-szint 5 százalék körüli éves összevetésű ipari termelésnövekedésnek felel meg.A cég szakértői hangsúlyozták, hogy a három közép-európai gazdaság feldolgozószektorának éves átlagos növekedési üteme az idei második negyedévben mindössze 0,4 százalék volt.A magyar gyáripari BMI-mutatóval kapcsolatban - amely 49,0-ről 51,7-re emelkedett augusztusban - a ház megjegyezte ugyanakkor, hogy Magyarország esetében ez a teljesítményjelző "hajlamos a jelentős volatilitásra". A Capital Economics elemzői hétfői értékelésükben a magyar feldolgozószektor stabilabb teljesítményjelzőjének nevezték az Európai Bizottság ipari bizalmi felmérését.A cég elemzése szerint ez a mutató is arra vall, hogy a magyar feldolgozóipari kondíciók javultak a múlt hónapban, ám nem annyival, mint amennyire a BMI-mérőszámból következtetni lehetne.A Capital Ecomomics londoni közgazdászai szerint a közép-európai feldolgozószektor teljesítményének javulásában az elsődleges tényező az erősödő német gazdaság húzóereje; a német gyáripari BMI-mutató augusztusban 51,8-re, 25 havi csúcsra emelkedett.Az európai felzárkózó gazdaságokban azonban most már a jelek szerint a hazai kereslet is erősödik. Csehország és Lengyelország átfogó BMI-mérőszámán belül nem csupán az új exportrendelések állományának részindexe emelkedett, hanem a hazai és a külső új rendeléseket együtt jelző átfogó rendelésállomány-mutató is - hangsúlyozták hétfői elemzésükben a Capital Economics londoni szakértői.A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai is azt emelték ki a térségi BMI-adatokról összeállított hétfői elemzésükben, hogy a régió ipari aktivitási mérőszáma az összes vizsgált országban javult augusztusban.A cég az általa vizsgált felzárkózó térségre - amelybe Közép-Európa, Oroszország és Törökország mellett Dél-Afrika is beletartozik - 1,1 pontos emelkedéssel 51,1-es átlagos súlyozott BMI-értéket mutatott ki a múlt hónapra.A Barclays londoni elemzői kiemelték, hogy a javulás elsődleges hajtóereje Közép-Európa volt, ahol a ház által kiszámolt súlyozott gyáripari BMI-átlag augusztusban 1,8 pontos emelkedéssel 52,8 volt, gyorsuló teljesítménynövekedést jelezve.A ház szakértői szerint a Barclays által vizsgált felzárkózó térségen belül Közép-Európa feldolgozóipari aktivitásjelzője eddig rendre gyengébb volt a teljes régió többi gazdaságáéhoz képest, ám ez a korábban hosszú ideig jellemző folyamat most egyértelműen megfordult.A Royal Bank of Scotland (RBS) londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai az augusztusi közép- és kelet-európai gyáripari aktivitási mérőszámokat kommentáló hétfői helyzetértékelésükben kiemelték, hogy a lengyel feldolgozóipar teljesítményjelző mérőszáma két hónapja, a cseh gyáripari szektoré négy hónapja folyamatos bővülést mutat. A hétfői új adatsorok az elemzés szerint megerősítik a ház véleményét, hogy e két gazdaságban fordulat ment végbe.A RBS londoni elemzői is hangsúlyozták azonban, hogy a magyar feldolgozóipari BMI-index változatlanul kilengésre hajlamos. A cég szakértői szerint mivel a magyar gazdaságban még csak ezután várható a növekedési folyamat megszilárdulása, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a legnagyobb valószínűséggel továbbra is enyhítési alapállásban marad, legalább az idei év végéig.A RBS londoni szakértőinek várakozása szerint az MNB 3,00 százalékig csökkenti alapkamatát a jelenlegi enyhítési ciklusban. Az MNB várható kamatpályájáról mindazonáltal megoszlanak a vélemények a londoni elemzői közösségben.A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai a múlt heti kamatdöntés utáni értékelésükben közölték: alapeseti előrejelzésük az, hogy az MNB 3,50 százalékig csökkenti alapkamatát.A JP Morgan londoni szakértői szerint megvan az esélye az ennél "kissé még nagyobb mértékű" enyhítésnek, kiemelték ugyanakkor azt is, hogy a magyar kockázati mérőszámok, elsősorban a CDS-árazások az elmúlt egy hónapban gyengültek a térségi gazdaságok - például Románia és Lengyelország - hasonló mutatóihoz képest.A ház ráadásul jövőre 3,2 százalékig visszagyorsuló átlagos inflációt vár Magyarországon.A JP Morgan londoni elemzői szerint mindezek alapján az MNB várhatóan nem lesz abban a helyzetben, hogy jelentősen a Matolcsy György jegybankelnök által korábban jelzett 3,00-3,50 százalékos kamatmélypont-sáv középpontja alá csökkenthesse alapkamatát a jelenlegi enyhítési ciklusban. 
Címkék: 

Hét Opel világpremier Frankfurtban, az Insignia OPC-től a Monza Conceptig

2013.09.02.
A holnap mobilitásából és interaktív autós kommunikációjából a Monza Concept ad ízelítőt, de olyan modellek és megoldások, mint az ADAM Siri Eyes Free funkciója, vagy az új motornemzedék már ma megmutatják, milyen is a korszerű autózás. Frankfurtban mutatkozik be többek között az 1.6 SIDI Turbo új, 200 lóerős változata a Cascada gépteteje alatt, illetve a hatfokozatú sebességváltóval kombinált új, kis benzinmotor-család.„Erős termékeink visszavezetik az Opelt a siker útjára, innovatív koncepcióink pedig kijelölik az autózás jövőjének útját. Vonzó modellek, modern technikák és széles választék hoznak minket minden korábbinál jobb helyzetbe. Nemsokára személyesen is meggyőződhetnek minderről, Frankfurtban!” – invitálta az Opel igazgatója, Dr. Karl-Thomas Neumann, a látogatókat a márka kiállítására.Új Insignia OPC: az Opel-erőmű világpremierjeImponáló 239 kW/325 LE és 435 newtonméter – az Insignia OPC az Opelek abszolút teljesítménycsúcsát képviseli. Frankfurtra új ruhát is ölt: áttervezett orra és fara, valamint jellegzetes OPC designelemei, mint az autó elejének szablyafogazású optikája és a farba integrált kipufogók kihangsúlyozzák az erejét: rögtön egy gyors körre vágyik az ember a Hungaroringen!A megkapó küllem alatt csúcstechnika rejtőzik. Részleteiben tovább tökéletesítették az OPC futóművet, például, akárcsak a többi Insignia esetében, lecserélték a hátsó felfüggesztés alkatrészeinek kereken 60 százalékát. A zaj- és rezgési viselkedést finomításokkal tették harmonikusabbá, az ESP új szoftvere pedig dinamikusabb hangolást tesz lehetővé, és különösen jól kezeli az alulkormányzottsági tendenciákat. Az állítható csillapítású FlexRide futómű megváltoztatott, OPC-s karakterisztikája tökéletes útfogásról gondoskodik, gyorsabban reagál, és finomabban válaszol a különböző manőverekre. Az OPC limuzin 6,0 másodperc alatt katapultálja magát százra (Sports Tourer: 6,3 s), és elektronikusan lehatárolt 250 km/órát ér el. A korlátozás nélküli változat 270 km/órája még ezt is felülmúlja, míg a Sports Tourer 265 km/h-ra képes. A hatékony fékezést komoly igénybevétel esetén sem túlmelegedő, nagyteljesítményű Brembo fékrendszerre bízták.A volán mögött versenyzőnek érezheti magát a pilóta: Recaro Performance ülések, amelyek opcióként bőrkárpittal és memóriafunkcióval is kaphatók, OPC váltógomb és teljesen új műszerfal, illetve középkonzol teremtenek megfelelő hangulatot. A szokásos műszereket helyettesítő, opcionális, nyolccolos kijelzőre olyan információk is lehívhatók, mint az olajnyomás, az olajhőmérséklet, az akkufeszültség, a fojtószelep-állás, a fékteljesítmény és a centrifugális erő.Az új, kívánságra fűthető Performance-volán alatt váltóbillentyűk állnak kézre, ha automata az atuó. Ezáltal akkor is villámgyorsan, kézzel kapcsolgathat a vezető, ha egyébként automatikus módban van az erőátvitel. Ha viszont a következő 12 másodpercben nem nyúl a billentyűkhöz, a jármű magától visszatér az önműködő fokozatváltásokhoz. Így egyesíti komfortosan az Insignia OPC a kétféle lehetőség előnyeit.Új Insignia: megújult infotainmentAz új Insignia négy-, ötajtós és Sports Tourer kivitele kívül-belül magasabb szintre emeli az Opel designról alkotott filozófiáját. Mindegyik teljesen új infotainment-nemzedékkel áll rendelkezésre, amely az okostelefon különböző funkcióit integrálja az autóba, és egyszerűen, érintőpaddal, érintőképernyővel, kormánygombokkal valamint hangvezérléssel kezelhető.A motorháztető alatt új, erős, és hatékony közvetlen befecskendezéses gépek dolgoznak, mint a kétféle benzines turbó, vagy a 99 grammos turbódízel. A kétliteres dízelmotor mindkét teljesítménylépcsőjét (88 kW/120 LE és 103 kW/140 LE) az A+ hatékonysági kategóriába sorolja a csekély emisszió. Fogyasztásuk, mind a négy-, mind az ötajtós karosszériával, Start/Stoppal és hatfokozatú váltóval csupán 3,7 liter, ami megfelel 99 g/km CO2-nek (Sports Tourer: 3,9 l/100 km és 104 g/km CO2). Ezzel kategóriájának legtakarékosabb dízelautója az Opel Insignia 2.0 CDTI! A szép eredmény részben az aerodinamikának köszönhető: a 0,25-ös alaktényező a világ legáramvonalasabbjává teszi az ötajtós limuzint, míg a Sports Tourer a széria kombik között a legjobb, 0,28-cal.Új Insignia Country Tourer: a kalandkeresőSzintén világpremierre készül az Opel Insignia Country Tourer. Míg testvére, a Sports Tourer a családok és az üzletemberek elegáns autója, ez a kalandvágyat ébreszti fel. Jellemzői a első és hátsó alvázvédő lemez, a markáns burkolatok elöl, oldalt és a kerékíveknél, a kettős kipufogóvég és a nagyobb szabad magasság. Ez az autó a város határán kívül, sőt, az aszfaltút vége után is megállja a helyét! Erőteljes külseje modern összkerékhajtást és húzós motort rejt, például a kétliteres, közvetlen befecskendezéses SIDI benzinest (184 kW/250 LE) vagy a 2.0 BiTurbo CDTI dízelt – mindkettő csúcsnyomatéka 400 newtonméter.Monza Concept: vízió az autózás jövőjérőlAtletikus könnyedség kívül, páratlan vetítéstechnika belül, és a fenntarthatóságot szolgáló modul hajtástechnika – az Opel Monza Concept maga a szépség és a modern hatékonyság! Ez a koncepcióautó is Frankfurtban mutatkozik be, sejtetve, hogy mi várható a jövőben az Opeltől.Fejlesztésének középpontjában a hatékonyság és a kommunikáció állt. Karosszériája inkább könnyedséget sugall, mintsem nyers erőt. Interaktív kommunikációjával pedig ugrásszerűen vált át magasabb szintre az új szórakoztató-tájékoztató berendezés. Valamennyi információ innovatív vetítéstechnikával jelenik meg az ajtótól ajtóig tartó műszerfalon – ami autóipari világújdonság. Hasonlóan úttörő jellegű a Monza Concept modul-felépítése, amely a lehető legnagyobb választási szabadságot adja a hajtómű terén. Ez az autó már ma kézzel foghatóvá teszi a holnap járműtechnikáját.Bővebb választékban, jobb kapcsolódási lehetőségekkel jön a nagy egyéniség, az ADAMA csibészes Opel ADAM a leginkább személyre szabható és a legjobb okostelefonos kapcsolódási lehetőségekkel rendelkező kisautója. Frankfurtra újabb külső és belső opciók bőséges választékával készül! Új fényezéseket kap a karosszéria és a tető, új kerekek és dekorációk jelennek meg. A műszerfalon, a középkonzolon és az ajtókon friss színek fogadnak, de vannak új üléshuzatok és tetőkárpitok is. Mindez megsokszorozza a variációs lehetőségeket – mindenki összeállíthatja álmai autóját.Frankfurtban ott lesznek az ADAM különkiadásai is, IntelliLink infotainment-rendszerrel és Siri Eyes Free hangvezérléssel. Akinek van iOS 6-kompatibilis iPhone-ja, csak bekapcsolja a Siri Eyes Free-t a kormány egyik gombjával, és már használhatja is a telefont – miközben keze a volánon, szeme az úton marad.1,0 literes SIDI-Turbo, 85 kW/115 LE: új háromhengeres benzinmotor2016-ig három teljesen új motorcsalád összesen 13-féle motorjával jelenik meg az Opel. Frankfurtban az újonnan konstruált, 85 kW/115 LE teljesítményű háromhengeres SIDI (SIDI = Spark Ignition Direct Injection) debütál. A közvetlen benzinbefecskendezésű, egyliteres, benzines turbó nemcsak tiszta üzemű, hanem a működési kultúrájával is kiemelkedőnek számít a háromhengeresek között. Hangja és sima járása jobb sok négyhengeresnél. 166 newtonméterét széles sávon, 1800 és 4700/perc között fejti ki. Szintén új, hatfokozatú váltóval jövőre jelenik meg az ADAM-ban.Cascada 1.6 SIDI Turbo: 147 kW/200 LEEgy lökettérfogat-kategóriával följebb áll rajthoz az 1.6 SIDI Turbo nagyteljesítményű változata: 147 kW/200 LE, túltöltéssel 300 newtonméter és 235 km/órás sebesség teszi Frankfurt egyik sztárjává a középkategóriájú Cascada kabrió csúcsmodelljét. Teljesen új négyhengeres motorja közvetlen befecskendezésű, és nemcsak az Opelnél osztályelső, hanem nyomatékával veri vetélytársait is. Az 1.6 SIDI Turbo (125 kW/170 LE) mellé áll be a sorba, amely már a Cascada piaci bevezetésekor, tavasszal megjelent.
Címkék: 

Kozma László

2013.09.02.
A múlt héten meglátogattuk betegágyánál. Jó kedve, optimizmusa irigylésre méltó, ahogy betegségét kezeli.Mint arról beszámoltunk, az elmúlt év decemberében törte el combcsontját, s azóta rehabilitációs kezelésen vesz részt.Készítettünk vele egy hosszabb interjút. Készült rá, jegyzeteket hozott, olyan frissen emlékezett vissza arra, amikor 1949-ben elkezdett dolgozni a NIK-nél, Nehézipari Központ Autószerkesztési Iroda, mintha tegnap lett volna.Gyógyulni akar, hogy ott lehessen újra az MGSZ ülésein, a járműipar rendezvényein.  Nálunk Kozma László, Kozma Laci bácsi a hét embere.   

Csökkenti az utastéri zajt a Continental új megoldása

2013.09.02.
A zajcsökkentés mértékének kulcsa egy, a gyártási folyamat végén az abroncs belső oldalára, a légzáró rétegre ragasztott hangelnyelő bevonat alkalmazása. A speciális habréteg rendkívül hatékonyan képes csillapítani a gumiabroncs gördülése során keletkező rezgéseket, így az útfelülettől függetlenül akár 9 decibellel is csökkenti az utastérben hallható gördülési zaj mértékét.Ez a fejlesztés jelentősen növeli az autó utasainak komfortérzetét. A ContiSilent™ technológiával ellátott gumiabroncsok minden tekintetben megegyeznek a normál, kereskedelmi forgalomban kapható társaikkal. Ezért sem a menettulajdonságok (mint például a fékteljesítmény, az irányíthatóság vagy a vizes úton nyújtott teljesítmény), sem pedig a keréktárcsa használatával, illetve a szereléssel összefüggő technikai paraméterek tekintetében nem különböznek az azonos termékcsaládba tartozó hagyományos abroncsoktól.Az autógyártók közül elsőként az Audi szerel ContiSilent™ technológiával ellátott abroncsokat járműveire. A ContiSportContact™ 5 P modellcsaládba tartozó gumiabroncsok az Audi RS6 és RS7 modellek kerekeire kerülnek. Előbbire 285/30 ZR 21, utóbbira pedig 275/30 ZR 21 méretben szerelik a ContiSilent™ gumiabroncsokat, amelyek a többi Audi RS-modellre kerülő abroncsokhoz hasonlóan speciális, RO1 jelölést viselnek oldalfalukon.  
Címkék: 

Negyedik Audi-tanszék a győri Széchenyi István Egyetemen

2013.09.02.
„A negyedik Audi-tanszék újabb jelentős eredménye a sok éve folytatott jó együttműködésünknek. Nagyon büszkék vagyunk a járműfejlesztési szakembereinkre, akik elsőként állítanak össze Magyarországon a legkorszerűbb technológiákról szakmai előadásokat” – mondta Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója. Balról jobbra: Schubert Olívia, vezető oktatási és tudományos kooperációk, dr. Földesi Péter rektor, dr. Jakubik Tamás tanszékvezető és dr. Martin Schuster, az Audi Hungaria jérműfejlesztés területének vezetője.„Az új tanszékkel a Széchenyi István Egyetem fontos kapcsolódási pontot hoz létre a kutatás és a gyakorlati alkalmazás között. Az Audi Hungariával, a térség legnagyobb munkáltatójával erős partnert tudhatunk magunk mögött célkitűzéseink megvalósításához” – mondta Dr. Földesi Péter, az egyetem rektora.Az új tanszéken a hallgatók kapcsolatot teremthetnek a szakértőkkel, és bővíthetik ismereteiket. A képzés keretében kiemelt hangsúlyt fektetnek a német és angol nyelv fejlesztésére, valamint a projektmenedzsment ismeretek elsajátítására. Az előadás-sorozat keretében többek között a modern szimulációs eljárásokra és tesztelési technológiákra fektetik a fő hangsúlyt – ezek az egyetemi képzés új súlypontját jelentik.A győri egyetem regionális és nemzetközi vonzerejét és hírnevét a nemzetközi felsőoktatási együttműködés, a kiemelkedő diákoknak nyújtott ösztöndíjak, valamint a német felsőoktatási intézményekkel folytatott kooperáció erősíti. „A győri egyetemmel folytatott együttműködéssel vonzó lehetőségeket teremtünk a tehetséges mérnökjelölteknek, hogy járműfejlesztői szakmai pályafutásukat az Audi Hungariánál kezdhessék meg. Az új tanszék az Audi Hungaria hosszú távú személyügyi stratégiájának jelentős együttműködő partnere” – jelentette ki Dr. Knáb Erzsébet, személyügyekért felelős ügyvezető igazgató.Az új tanszék mellett a Széchenyi István Egyetem (SZE) Műszaki Tudományi Karán az Audi Hungariának három további tanszéke működik: az Anyagtudományi és Technológiai Tanszék, a Belsőégésű Motorok Tanszék és a Járműgyártási Tanszék.

EU: növekszik a protekcionizmus a világban

2013.09.02.
A dokumentum tanúsága szerint tavaly a világ különböző országai 150 új kereskedelemkorlátozó intézkedést vezettek be, és mindössze 18 ilyen akadályt bontottak le. Az Európai Bizottság 2008 óta figyeli ebből a szempontból a világkereskedelmi trendeket és azóta összesen csaknem 700 új olyan intézkedést vezettek be, amelyek a kereskedelmet korlátozzák, vagyis a belföldi piac védelmét szolgálják az importtermékektől.    Karel de Gucht, az unió kereskedelmi biztosa szerint a világkereskedelem akadályozása hosszú távon árt a gazdaságnak, lassítja a kilábalást.    "Mindannyiunknak tartani kell magunkat az ígéretünkhöz, miszerint visszaszorítjuk a protekcionizmust. Aggasztó, hogy ennyi új intézkedés születik, és alig van olyan, amelyet eltörölnek" - fogalmazott a belga biztos, utalva arra, hogy a világ legfejlettebb gazdaságait és legnagyobb feltörekvő államait tömörítő G20-csoport tagjai beleegyeztek, hogy kerülik a protekcionizmust, és ez a téma a G20-országok eheti, szentpétervári találkozójának napirendjén is szerepel.    A dokumentum fő megállapításai szerint emelkedtek az importvámok, a legnagyobb mértékben Brazília, Argentína, Oroszország és Ukrajna akadályozza ilyen módon, hogy bizonyos termékek bejussanak az országba. A jelentés ara is kitér, hogy egyre több ország a hazai termékeket részesíti előnyben; sok országban a közbeszerzéseken kizárólag hazai termékek indulhatnak, vagy kizárólag olyanok nyerik el az állami megrendelést. Ezen a téren Brazíliát, Argentínát és Indiát emeli ki a bizottság. Emellett a dokumentum szerint az EU több kereskedelmi partnere is versenytorzító kereskedelempolitikát folytat, amelyek közül a kormányzati ösztönzőket, elsősorban is a közvetlen exporttámogatást emeli ki a brüsszeli jelentés. Brazíliát és Indonéziát pedig azért is megemlíti a dokumentum, mert ez a két ország feltűnően sok iparágát teljesen elzárja a külföldi versenytársaktól, aminek végső soron Brüsszel szerint más iparágak és a fogyasztók látják kárát.    A bizottság a válság kirobbanásakor, 2008-ban kezdte megfigyelni a világkereskedelmet és annak korlátozását. A brüsszeli testület az EU 31 legjelentősebb kereskedelmi partnerét veszi górcső alá, amelyek között kivétel nélkül megtalálható a G20-csoport minden tagállama is. MTI 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója