Elképesztő mennyiségű szemetet szórunk az utak mellé

2021.04.30.
A közútkezelő 94 mérnöksége közel 1500 helyszínen, egymástól eltérő útszakaszon, csomópontban és pihenőhelyen szedték a szemetet. A mentesített szakaszok felét (53%) mellékutak tették ki, a harmadát (36%) a főúthálózat jelentette, a fennmaradó rész (11%) pedig gyorsforgalmi út volt. Alig 5 nap alatt mintegy 3200 köbméter szabálytalanul kidobott hulladékot szállítottak hivatalos hulladék lerakóhelyre, hulladékkezelő központba, amely közel 650 tonna szemét ártalmatlanítását jelenti. A mérnökségi brigádok teljes munkaidőben végezték az elszórt és jogellenesen elhelyezett hulladék eltakarítását, a munkából a közfoglalkoztatási programban résztvevők is kivették a részüket. Így elmondható, hogy csaknem 49 ezer munkaórát fordítottak a munkában résztvevők a feladat teljesítésére. A legtöbb hulladékot egyébként Pest, Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megye országos útjai mellőli területéről gyűjtötték össze. Általánosságban elmondható, hogy valamennyi szakaszon jellemző volt a közlekedők által, az utazásuk során elszórt hulladék jelenléte: PET palack, fém italos doboz, cigarettás doboz, autózás közben fogyasztható élelmiszerek csomagolása. A nagyforgalmú utaknál, autópályáknál és a határátkelőknél vívnak a leginkább szélmalomharcot a szakemberek ezzel a típusú hulladékkal. A pihenőhelyeken a társaság hulladékgyűjtő edényei mellé halmozva, útcsatlakozásoknál, földutak mentén, hóvédő erdősávok mögötti területeken volt a legtöbb illegálisan lerakott szemét. A hulladék összetétele ugyanakkor vegyes képet mutat: háztartási gépek, építési-bontási, lomtalanításból származó hulladékok, zöldhulladék, használt gumiabroncsok szerepelnek a toplistán, de sok esetben találtak a közutasok különböző veszélyes hulladékokat is és sajnos már megszokottnak mondható az állati tetemek jelenléte is.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         

Audi Hungaria: a vonat nem vár

2021.04.30.
Jelenleg naponta három vonatpár közlekedik Győr és Ingolstadt között. Ennek gördülékeny lebonyolításához napi szinten több mint 300 vagon mozgatására, valamint összesen 14 le- és felrakó hely kiszolgálására van szükség. Emellett szintén a vasúti tevékenység részét képezi az érkező vonatok szétrendezése és az induló vonatok összeállítása is. A RAIL ezen feladatok irányítását végzi. A rendszer egyes moduljai különböző feladatokat látnak el, mint például számlák ellenőrzése, átfutási idők vizualizációja és egyéb monitoring tevékenységek. A rendszer vizualizálja a vagonok tartózkodási helyét és megjeleníti azok rakott vagy üres állapotát. A kommunikációs felületén az Audi Hungaria vasútirányító munkatársai létrehozzák a rendezési feladatokat, ami alapján a szolgáltató a fizikai vagonmozgatást végzi. A műveletek megkezdését és befejezését a szolgáltató szintén a RAIL rendszerén keresztül jelzi. A státuszkövetést a rendszer a mozdonyokra telepített tablet gépek segítségével teszi lehetővé. Az Audi Hungariától útnak induló vonatok a rendszerben aktív státuszt kapnak, így a célállomások, azaz a Volkswagen- és Audi Konszern további gyártótelephelyei máris láthatják a hozzájuk érkező vagonok listáját és az érkezés idejét. Természetesen ez fordítva is működik, így a győri kollégák is látják a rendszerben a beérkező vonatok adatait. Az üres vagonok iránti igények és a feleslegessé vált vagonok regisztrálása szintén a RAIL felületén történik. A rendszer az intelligens vagonmenedzsmentnek köszönhetően képes a beérkező igények összehangolására, így elkerülhető cégcsoporton belül a felesleges vagonfutás. A RAIL vasútirányítási rendszer növeli a folyamatok hatékonyságát, optimalizálja a költségeket és csökkenti a környezeti hatásokat is.    További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

Asszonyt gázolt halálra egy quados Zalaszentgróton

2021.04.30.
Tóth Evelin tájékoztatása szerint egyelőre tisztázatlan körülmények között ütötte el a Koppányi utcában egy 59 éves, quaddal közlekedő férfi az idős asszonyt. A 86 éves nő a helyszínen meghalt. A rendőrök a helyszínelés és műszaki mentés idejére az utat teljes szélességében lezárták.

Pulzusemelő motorok – V6 2. rész

2021.04.30.
Audi Ha sportos modellt keresünk a négykarikás márka kínálatából, akkor ne keverjük össze az S3-al, mert az egy négyhengeres méregzsák, okosabb futóművel, és csipetnyi sportosított körítéssel. De létezik A3-as, és A4-es is hathengeressel motorizált változatban. Ott van persze a V6 TDI, ami egyébként is nagy beteg tud lenni, főleg, ha megfejeljük egy Tiptronic váltóval, amivel tragikomédiába is fulladhat az autó birtoklása. Maradjunk a beváltabb, de még mindig sok rizikót magában hordozó benzines variánsnál. Az A4-esból a B6-os szériában volt hathengeres motor, ahol bemelegítésként –a motor járáskultúráját demonstrálva- kezdjünk is a 100 Ft-os teszttel.   A tavasz közeledtével pont sokunknál aktuális lehet az érzés, hogy kellene egy kabrió. Itt két út létezik, vagy vonulósat, vagy sportolásra szántat veszünk, de azt már Roadsternek hívjuk. Ha vonulósra voksolunk, akkor nagyon jó ajánlat lehet ebből az A4 szériából egy ilyen motorral szerelt példány, szigorúan kézi váltóval párosítva. A 220 lóerőhöz jár az összkerékhajtás, ami persze tovább növeli az autó egyébként sem légies súlyát, de még így is egy nagyon kellemes túraautót kapunk, megfejelve a kabriós életérzéssel, amire vagy rákattanunk, vagy rájövünk, hogy nem nekünk való, de akkor is jó eséllyel már egy, az értékéből többet nem veszítő autó használatát élvezhettük. A külföldi fórumokat böngészve jól látható, hogy sokan hezitálnak a ritka, nagy motor megvásárlásán, de a fogyasztáson kívül más nagy meglepetést nem tartogat a konstrukció, így, ha az előélet megbízható, akkor megvalósíthatjuk a hathengeres álmunkat egy ilyen autóban. Ha egy kicsit sportosabbra vennénk az irányt, itt van nekünk az egy méretosztállyal kisebb, de köbcentiben többet adó 3.2-es V6-os is, szintén az Audi háza tájáról egy A3-as formájában, ami már a „single frame” széria. A vezérlés láncos, a csere kilométerhez kötött, amit nagyon is tiszteletben kell tartani, ettől már csak az olajcserére kell jobban –vallásos áhítattal- figyelni. A cikk írásakor mindössze egy darabot hirdetnek a legnagyobb használtautó keresőben, viszont sajnos nem manuális, hanem automataváltóval. Ráadásul egy S-troniccal, ami 200.000 km-es futásteljesítmény felett már igazi taposóaknává is változhat, hiszen ilyenkorra már a negyedik automataváltó olaj cserére kellene készülni. Kérdés, hogy a korábbi gazdái mennyire tartották ezt fontosnak. Az autó szép és jó, de ha valahol, hát egy ilyen autó megvásárlásakor az átlagosnál is nagyobb önmérsékletet tanúsítanék. Itt tényleg érdemes kivárni, és nem beleugrani egy kétes eredetű ajánlatba. De tény, hogy ha megnézzük a videót, akkor azonnal késztetést érzünk, hogy most beállítsuk a garázsunkba. Volkswagen/Seat Ki akarna egy népautót nagy motorral? Nos, pár évvel ezelőtt még nem a „downsizing” világában éltünk, és PC-k maradtunk akkor is, ha nekünk egy olyan autó kellett, aminek inkább 15, mint 7 liter az átlagfogyasztása. Még jó, hogy akkortájt a nagy gyártók még elő mertek hozakodni azzal, hogy népszerű, és gyakori modelljeikhez kínáltak nagy dízel, vagy benzinmotort is. Ilyen volt a Volkswagen kínálatából a Golf, amit gazdagabban is motorizálhatott a szerencsés, ha a megfelelő rublikába tette az x-et, akkor a fakormány, és vajbőr belső mellé, megkapta ezt a hangorgiát is: A kilencvenes években sokunknak jelentett igazi szuperautót a felfoghatatlanul erősnek tűnő VR6. A mesterien megmunkált motor méltán írta be magát a Volkswagen történetébe. Az ilyen motorral szerelt eredeti, nem szénné tuningolt autók ára mostanra már erősen felfelé ívelő stádiumban van. Ugyanez a helyzet az utódjával a Golf IV-V generációval, amiből R32 néven szintén készült egy pár tízezer darabos széria izgalmas hathengeres motorral. Tehát Ferdinand Piëch a Volkswagen egykori atyja kijelölte a követendő utat, miszerint ha valaki szeretne fentebb lépni a márkán belül, akkor biztosítani kell, hogy házon belül is találjon magának erősen motorizált alternatívát a fényezetlen lökhárítós, vagy hátsó ablaktörlő nélküli, 75 lóerős alapmotoros verziókon messze túl. Legolcsóbban a négyes szériában találhatunk olyan motort, ami felpezsdítheti a vérünket. Itt 150-170 lóerő áll majd a rendelkezésünkre ahhoz, hogy kibontakozzunk. De ne feledjük, hogy ezek a számok mára egy kifejezetten könnyű autóhoz tartoznak, hiszen súlya közelebb van az egy, mint a másfél tonnához. Sajnos, ha ez lett a becsípődés, akkor nehéz helyzetbe kerültünk, mivel eleve kicsi a kínálat, behozni a közel 1 millió Forintos forgalomba helyezési költség mellett egyáltalán nem rentábilis, a hazai választék meg olyan, amilyen. De jó hír, hogy szinte ugyanez a technika megtalálható a kevésbé klasszikussá érett, így olcsóbb Cupra szériákban. Ebből, a cikk írásának pillanatában két darab Leon-t hirdetnek, amik közös tulajdonsága, hogy mindkettő túlhaladt már a bűvös 250.000 kilométeres futásteljesítményen, viszont az áruk kétmillió Forint alatt van. Próba, szerencse. De az tény, hogy ez a hang nagyon más, mint a sornégyes, telepi "tuning egyhatos". Türelmesen, és nagyon sokat kell várni egy jóra, és mindenkit óva intek a leültetett, tuningolt példányoktól. Ez a technika kényes a karbantartásra, tehát oda kell figyelni a vezérműláncra, és nyugodtan számolhatunk azzal, hogy itt az alapfelhasználás, hogy tapossák. Mindenki, aki beül a vezetőülésbe nyomni fogja neki, tehát a tulajdonosok számával exponenciálisan növekszik az elhanyagoltság, és elég csak egy nemtörődöm hozzáállású tulaj, máris borulhat a kényes egyensúly. Sajnálom, hogy már nem először jutok erre a megállapításra a pulzusemelő motorok lehetséges típusait vizsgálva, de nem szabad semmilyen hiú ábrándba ringatni magunkat a tények helyett. Illetve azt is jó tisztába tenni, hogy ha számoljuk a fogyasztást, vagy sajnáljuk a pénzt prémium alkatrészekre, és felszisszenünk akkor, ha a legjobb gumit kell megvenni, akkor maradjunk nyugodtan az 1.4-nél, mert itt nem a birtokbavétel, hanem a fenntartás, és állapotmegőrzés, vagy javítás a tetemes költség. Erre évente elmehet minimum az autó értékének harmada is akár, és mindezt szorozva annyival, amíg közösen tervezünk szívünk vágyott tárgyával.  Szóval tény, hogy nagyon szeretni kell, és lennie kell mellé tartaléknak is. Biztos vagyok benne, hogy a bigott propelleres márka rajongói megköveznének, ha kimaradna a felsorolásból a 325ti, még akkor is, ha nem is V, hanem „sorhatos”. Így sorozatunk befejező részében a BMW-vel, és más különleges hathengeressel várok vissza mindenkit. Addig pedig ne feledjék lájkolni Facebook oldalunkat további autós tartalmakért  

A bécsi kiruccanás még odébb van

2021.04.30.
Nem vonatkozik karanténkötelezettség azokra, akik zöld, vagy narancssárga besorolású országból érkeznek Ausztriába. Ezekből az országokból érkezve elegendő lesz a negatív koronavírus teszteredmény, a gyógyultság, vagy a beoltottság igazolása. A sötétpiros államokból érkezőkre továbbra is tíznapos karanténkötelezettséget írnak elő, melynek feloldása legkorábban egy a karantén ötödik napján elvégzett koronavírus teszt negatív eredményével lehetséges. Az ingázókra vonatkozó kivételek és szabályok május 19. után is életben maradnak. A jelenlegi állás szerint május 19-től Németország, Olaszország, Spanyolország és Görögország esetében is véget ér a karanténkötelezettség. Mint a legtöbb EU-s tagállam, Ausztria és Magyarország is piros besorolást kapott az ECDC-térképen. Finnország, Izland, Portugália és Málta, zöld illetve narancssárga besorolásúak. Az ingázókra vonatkozó kivételek és szabályok május 19. után is életben maradnak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         
Címkék: 

Új megbízása van a győri Hödlmayr vállalatnak

2021.04.30.
Fotó: Hödlmayr A döntésben a legnagyobb szerepet az játszotta, hogy a Hödlmayr képes a háztól-házig történő szállításra. A gyárból a járműveket Győrbe, a Hödlmayr saját tulajdonú raktárába viszik, ahol tárolják és előkészítik őket a további műveletekre. Innen történik meg a gépkocsik szétosztása és kiszállítása a magyarországi megrendelőkhöz éppen úgy, mint Horvátországba, Szlovéniába vagy Bosznia és Hercegovina területére. „Létrehoztuk tevékenységünk második fontos területét: a gépjárművekhez kapcsolódó előkészítő szolgáltatásokat. Ebben a tekintetben vállalatunk a gépjárműgyártók és kereskedők közötti láncszemként működik, az általunk elvégzett munkálatok hozzáadott értéke megjelenik az autókereskedők kínálatában. Főleg ezzel a plusz szolgáltatással sikerül megszereznünk a megbízást” – mondta Iván György, a magyarországi Hödlmayr ügyvezetője. A Hödlmayr korábban közvetlenül az Opel számára is dolgozott, így az AutoWallisnál is jól ismerték már. „A bizalmat kemény munkával lehet csak kiérdemelni, és jól látszik, hogy ez volt a döntő tényező. Az ügyfelek meggyőzése során a megbízhatóság és a rugalmasság a siker legfontosabb két kritériuma” – emelte ki Iván György. „A Wallis Automotive Europe számára nagy előrelépés, hogy átvehettük az Opel márkát négy országban. Döntésünk alapjául az szolgált, hogy immár több mint húsz éve működünk együtt a Höldmayr Hungária Logistics Kft.-vel, így bátran szervezzük ki teljes logisztikánkat egy ilyen megbízható partnerhez” – hangsúlyozat Domina Imre, a Wallis Automotive Europe Ltd. logisztikai vezetője. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                             

Megkezdődik a megújult Mercedes-Benz CLS értékesítése

2021.04.30.
A megújult Mercedes-Benz CLS 220 d alapára bruttó 28.273.000 forint regisztrációs adóval – ez jelenti a beszállót a négyajtós kupé világába. A kínálat másik végét a Mercedes-AMG CLS 53 4MATIC+ képviseli: a különösen dinamikus csúcsmodell bruttó 38.840.000 forinttól érhető el, szintén regisztrációs adóval. A megújult CLS már rendelhető, az első modellek pedig júliusban érkeznek meg a márkakereskedésekbe. A legfontosabb felszerelések áttekintése: A Widescreen Cockpit esetében a központi kijelző és a műszercsoport közös egységben foglal helyet. A központi kijelző intuitív módon, érintéssel is vezérelhető. Az MBUX Augmented Reality kiterjesztett valóság funkciója a grafikus navigációt a közlekedés előrejelzésekkel együtt, élőképként vetíti ki a központi kijelzőre. A karosszéria megemelésére és lesüllyesztésére is képes önszintezőt a különösen gyorsan reagáló többkamrás AIR BODY CONTROL légrugózás opcióként elérhető. A Vezetői Segédrendszerek PLUS csomag többek között a DISTRONIC aktív távolságtartó asszisztenst, az aktív kormányzás asszisztenst, az aktív fékasszisztenst, a kitérést biztosító kormányzás asszisztens, az aktív sávtartó asszisztenst, az aktív holttérfigyelő asszisztenst, az aktív Stop-and-Go asszisztenst, a PRE-SAFE® PLUS rendszert és az oldalsó PRE-SAFE® impulzust tartalmazza. Két új díszítőelem kérhető a műszerfalra és a középkonzolra egyaránt: a nyíltpórusú barna diófa és a magasfényű szürke fabetét. Az ENERGIZING csomag akár ötféle különböző ENERGIZING komfort programot, valamint az ENERGIZING COACH funkciót foglalja magában. Az ENERGIZING Plus csomag akár hatféle ENERGIZING komfort programot kínál az ENERGIZING COACH funkció mellett. Továbbá magában foglalja az első multikontúr üléseket, az első ülések klimatizálását (fűtés és szellőztetés), a Hőkomfort csomagot, az AIR-BALANCE csomagot és az Ambiente megvilágítást. Az AMG Night csomag II megrendelése esetén a Mercedes-AMG CLS 53 4MATIC+ hűtőrácsa, hátsó Mercedes csillaga és modellfelirata fekete krómozást kap. A csomag az AMG Night csomaggal együtt érhető el. Az AMG DYNAMIC PLUS csomag számos külső és belső kiegészítővel fokozza a Mercedes-AMG CLS 53 4MATIC+ dinamikus kvalitásait. A Drift móddal rendelkező „RACE” vezetési üzemmódban különösen sportos, versenypályás menetteljesítményeket tapasztalhatunk meg. A dízel modellek áttekintése:     CLS 220 d CLS 300 d 4MATIC CLS 400 d 4MATIC Motor Motorszám OM 654 OM 654 M OM 656 Hengerek Elrendezés /hengerszám S4 S4 S6 Lökettérfogat cm³ 1.950 1.993 2.925 Teljesítmény kW/lóerő 143/194 195/265 243/330 hozzá tartozó fordulatszám 1/min 3.800 4.200 3.600-4.200 Kiegészítő ISG teljesítmény kW/ lóerő - 15/20 - Maximális forgatónyomaték Nm 400 550 700 hozzá tartozó fordulatszám 1/min 1.600-2.800 1.800-2.200 1.200-3.200 Kiegészítő ISG nyomaték   - 200 - Vegyes üzemanyag-fogyasztás (NEDC) l/100 km 4,8-5,1 5,5-5,8 6,2-6,5 Vegyes CO2-kibocsátás (NEDC) g/km 128-135 144-153 163-172 Vegyes üzemanyag-fogyasztás (WLTP) l/100 km 5,5-6,4 5,8-6,6 6,7-7,4 Vegyes CO2-kibocsátás (WLTP) g/km 143-167 153-178 175-194 Gyorsulás 0-100 km/h s 7,5 6,4 5,2 Végsebesség km/h 237 250 250 Alapár forint       A benzines modellek áttekintése:     CLS 350 CLS 450 4MATIC CLS 53 4MATIC+ Motor Motorszám M 264 M 256 M 256 Hengerek Elrendezés /hengerszám S4 S6 S6 Lökettérfogat cm³ 1.991 2.999 2.999 Teljesítmény kW/ lóerő 220/299 270/367 320/435 hozzá tartozó fordulatszám 1/min 5.800-6.100 5.500-6.100 5.500-6.100 Kiegészítő ISG teljesítmény kW/ lóerő - 16/22 16/22 Maximális forgatónyomaték Nm 400 500 520 hozzá tartozó fordulatszám 1/min 3.000-4.000 1.600-4.000 1.800-5.800 Kiegészítő ISG nyomaték   - 250 250 Vegyes üzemanyag-fogyasztás (NEDC) l/100 km 7,0-7,3 8,1-8,5 8,7-9,0 Vegyes CO2-kibocsátás (NEDC) g/km 161-168 185-195 199-206 Vegyes üzemanyag-fogyasztás (WLTP) l/100 km 7,5-8,6 8,3-9,2 9,2-9,6 Vegyes CO2-kibocsátás (WLTP) g/km 171-196 189-209 209-219 Gyorsulás 0-100 km/h s 6,1 4,8 4,5 Végsebesség km/h 250 250 250[1] Alapár forint       További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                

Leparkolt az autópályán, mert videókonferenciája volt

2021.04.30.
A nagyon furcsa eset néhány nappal ezelőtt Bad Kreuznachban (Rajna-vidék-Pfalz) történt. A rendőrök azt hitték, egy lerobbant járművel lesz dolguk, amikor megálltak és ellenőrizték. Megdöbbenve tapasztalták, hogy a sofőr okostelefonon keresztül videokonferencián vett részt. Anélkül állt meg, hogy a vészvillogót vagy az elakadásjelző háromszöget használta volna. A büntetést a helyszínen kiszabták a rend őrei – írja a bild.de További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         

Hiába várták a pizzát, ellopták a futár autóját Budapesten

2021.04.29.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást R. Roland 26 éves budapesti lakos ellen, aki 2021. április 26-án 13 óra körül Budapesten, a XXII. kerületi Jókai Mór utcából eltulajdonított egy parkoló gépkocsit. A járműben volt a sértett pénztárcája, személyes okmányai, illetve egy elektronikus fizetésre használt bankkártya terminál is. A kerületi rendőrök a bejelentéstől számított másfél órán belül azonosították és egy benzinkúton tankolás közben elfogták a feltételezett elkövetőt. Ekkor derült ki, hogy a 26 éves férfi ellen a Fővárosi Törvényszék személyi szabadság megsértése bűncselekmény elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki. A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Anyukám is érteni fogja – Miért van chiphiány az autóiparban?

2021.04.29.
Sokfelől halljuk, hogy a járműveink vezérlőegységeinek lelke, vagy még inkább, a processzor mostanában nem elérhető a járműgyártók számára. A Volkswagen segítségével most megpróbáltunk utána járni, hogy mi ennek az oka és milyen hatással van a globális és a haza új és használt autó piacra a jelenség, amire mostantól chip-hiányként hivatkozunk. Természtesen a koronavírus van a háttérben Amikor bő egy évvel ezelőtt elindult a pandémia, nagyon gyorsan kellett reagálni rá. Ennek egyik lépéseként az is megismerhette a „home office” fogalmát, aki eddig soha nem hallotta ezt a kifejezést. Az otthoni munkavégzés sokakat ráébresztett arra, hogy egészen egyszerűen nem rendelkezik a megfelelő infrastruktúrával, nem tudja megfelelő hatékonysággal végezni a dolgát a régi, alacsony teljesítményű számítógépén. Vagy tényleg szimplán csak lassú volt a gépe, vagy nem hozta azokat a spéci dolgokat, amire szükség volt. Békeidőben ilyenkor az ember felüti a netet és rendel egy laptopot, vagy konfigurál egy asztali számítógépet magának. Igen ám, csak szerte a világon mindenhol megjelent ez az igény, így a személyi számítógépek piacán villámgyorsan hiány alakult ki. Ezzel egyidőben drámaian visszaestek az autógyárak megrendelései is, így a chip-gyártók azonnal átálltak másféle gyártásra. Az azonnalt nem kell szó szerint érteni, mert a chip-gyártás technológiája nem egy fröccsöntés, ahol kicserélik a formát és zakatol tovább a gép. Hetekig is eltarthat egy-egy gyártósor átállítása. Mire a járműipar nagy nehezen kezdett magához térni, az ázsiai chip-gyártók kapacitásai jó előre le voltak már kötve. Azt is érdemes számba venni, hogy a számítógépek, mobileszközök gyártása bár nagy volumenben zajlik, egy nagyságrenddel kevesebb chipet igényelnek, mint egy korszerű autó. Átlagosan 50 db vezérlő elektronika van egy autóban, ezekben egyenként van annyi chip, mint mondjuk egy mobiltelefonban. Gyárak álltak le a hiány miatt A hiány nagyjából 2020 nyarán érte el az autógyárakat. Hiába volt még nem kifuttatott megrendelésük, alkatrészhiány miatt egyszerűen nem mentek a gyártósorok. Tehát amíg egy évvel ezelőtt a megbetegedések miatt álltak a gyárak, addig fél évvel ezelőtt a hiány küldte kényszerpihenőre a munkásokat. Voltak gyárak, amelyek újra teljes leállítással reagáltak, a Volkswagennél gyártási szünetekkel próbálták kezelni a helyzetet. Hol tartunk most? Más megoldás nem maradt, várni kellett, amíg a beszállítók eleget tudtak tenni a megrendeléseknek. A probléma azonban koránt sem oldódott meg, a gyárak a mai napig hiánnyal küzdenek. A chip-hiány hatásása jelentősen megnövekedett az új autókra való várakozási idő, és minél összetettebb autót rendelt valaki, annál többet kellett rá várnia. A járműipar a megszokott kapacitásának nagyjából 70-80%-ára sikerült visszaállítani a teljesítőképességet. Az árak pedig elindultak felfelé. Ha valamire nagy az igény, akkor az drágulni fog. Ha drágább a chip, drágább autó. Az új autók elérhetőségének csökkenése természetesen hatott a használt autó piacra is. A most keresgélők 15-20%-os ár növekedést is tapasztalhatnak a legnépszerűbb kategóriákba tartozó használt autóknál az egy évvel ezelőtti színvonalhoz képest. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója