A nagyérdemű hiába várt friss autómodellekre, a világnak komolyabb gondjai voltak az első békeévekben. A romeltakarítás évtizedekre munkát adott a magyar iparnak, melynek ki kellett szolgálnia az újjáépítést és a mezőgazdaság igényeit, hogy ne haljon éhen a nép. Ez rányomta bélyegét a kiállításokra is, ahol még sokáig nem a személyautóké volt a főszerep. Legalábbis nem a tömegmodelleké és nem a standokon, miközben az állami és pártvezetők szovjet és amerikai luxuskocsikkal érkeztek a megnyitókra. A bátrabb látogatók a parkoló csodagépek mellett fényképezkedtek. MÁVAG busz az 1948-as vásár                                                 Forrás: Fortepan Talpra magyar gazdaság! Az újjáépítés kereteit a szovjet mintájú hároméves gazdasági terv adta, ennek céljait az 1947. évi XVII. törvény fogalmazta meg: „Magyarország gazdasági és szellemi felemelkedésének meggyorsítása, valamint demokratikus rendjének megszilárdítása céljából és a lakosság életszínvonalának javítására”, valamint „a termelőerők fokozását, okszerű felhasználását és a különböző termelési ágak összhangját a nép egyetemes érdekében biztosítja”. 1949-ben az MDP Központ Vezetősége kimondta, hogy „A hároméves terv az újjáépítésnek, a háborús károk és pusztítások sújtotta magyar gazdaság talpraállításának terve volt.” A hároméves tervidőszak 1947. augusztus 1-én kezdődött, de már 1949. december 3-én befejeződött, pedig még messze nem valósultak meg céljai, különösen ami a lakosság életszínvonalának javítását és az autóparkot illeti. Sörszállító Csepel D700-as a Ligetben                 Forrás: Fortepan/Bauer Sándor Csak hazaiak A háborúban elpusztult városligeti Iparcsarnok helyett 1945-ben az egykori buszgarázsban, a későbbi Récsei Center helyén, majd 1946-ban a kihalt Állatkert területén tartottak meglehetősen szerény kiállításokat. 1947-től évente megrendezték a tavaszi és őszi vásárt, ezeket a Kereskedelmi Minisztérium és a Kiállítási Tanács, később az Áruminta Vásári és Kiállítási Rt. felügyelte. A hároméves terv időszakában, 1948. június 11-én nyílt meg az ipari vásár, melyen még alig jutott szerep az autónak, de minden korábbi felülmúlva 1400 kiállító jelent meg. A későbbi években csak hazai cégek állítottak ki, mert a Rákosi-rendszer feleslegesnek tartotta a nemzetközi vásárokat, így 1950-től a BNV egy időre feledésbe merült. 1955-ben megtört a jég és megszületett a Budapesti Helyipari Vásár. Az árusítással egybekötött árubemutató nagy sikert aratott, 1957-től pedig már külföldi kiállítókat is fogadott. Ikarus 303-as                                   Forrás:Fortepan/ Handa család adománya Szoci járművek Az 1958-as kiállítás szenzációja a Finta László által tervezett és az Ikarus által megépített 303-as típusjelzésű busz, melynek praktikus és esztétikus karosszériája ma sem tűnik avultnak. Szomszédságában parkolt a 95 lóerős és 8 ezer literes tartályt vontató Csepel D450-es nyergesvontató. A járműipari termékek közül a legnagyobb érdeklődést az akkoriban újdonságnak számító és különböző színekben kiállított három Moszkvics 402-es váltotta ki. Parfümöt csak a szemnek! Az Esti Hírlap 1959 májusi tudósítása a Városligetből: „A ma délelőtti napsütésben már nyitás előtt tömött sorok várakoztak a Budapesti Ipari Vásár főbejáratánál. Kötött ruhát, kínai dísztárgyat, könyvet, karkötőt vesznek a legtöbben. Egy házassági évfordulóját ünneplő fiatalember mindenáron rá akarta beszélni a francia pavilon rendezőjét, hogy adják el neki Christian Dior kétliteres, mutatóba hozott kölnis üvegét. Persze nem sikerült neki, hiába méltatlankodott azzal, hogy milyen vásár ez, hogy mindent csak a szemnek?” Igen, akkoriban leginkább csak nézni lehetett a kiállított termékeket, megvenni nem, pedig a Goldberger Textilművek hatalmas pavilonjának oromzatán méteres betűk jelezték, hogy a 3 éves terv jegyében jelent meg a cég, de a hangzatos bejárati kiírás még kevés volt az árubőséghez. Moszkvics 402-esek az 1959-es kiállatáson                 Forrás: Fortepan Kőbányai, világos? Az élelmiszerellátás még közel sem volt teljes az ötvenes évek végén, amikor nem csak húsféle, de a sör is ritka terméknek számított. Különösen nyaraláskor volt feltűnő hiánya, amit az sem kompenzált, hogy az 1959-es városligeti kiállításon testközelben láthatták a népek a Csepel D700-as alvázra épült tartálykocsit, melynek oldalán hatalmas betűk hirdették a vágyott nedűt. A jármű előtti kis táblán ez szerepelt: „Diesel motor teljesítménye 145 lóerő, a hőszigetelt tartályok térfogata 2110 liter.” Mercedes és Auto Union                                   Forrás: Fortepan/Móra András Renault sportkocsi                                          Forrás: Fortepan/Handa család Austin sportkocsi                                Forrás: Fortepan/Márk Iván Floride és Tünde A sörnél már csak a magántulajdonú autó volt nehezebben elérhető a magyar polgárnak. A szovjet Moszkvicsokhoz hasonlóan még inkább álomkategóriába tartozott az 1959-es vásáron kiállított ponton Mercedes 190-es, vagy a jóval szerényebb és egykor még DKW jelvényes Auto Union 700-as. A sportkocsik mezőnyét a francia pavilon szomszédságában a dögös Renault Floride, az angol kiállítási területen pedig az Austin Healey roadster képviselte. A magyar pavilonban egymást taposták az emberek, mert igazi tömegjeleneteket generált a magyar kétkerekű: nem véletlenül, hiszen a kétszemélyes Tünde robogó megszerzése valamivel reálisabb volt, mint a fekete angol sportkocsié, ami többszörösen álomautó kategóriának számított, és akkoriban nem csak nálunk. A Tünde nyolcvan darabos nullszériája éppen a kiállítás megnyitójára, 1959 nyarára készült el, ezeket 15 ezer forintért, nagyjából két évnyi átlagfizetésért árulták. A módosítások miatt még további évet kellett várni a sorozatgyártásra, amit a sok meghibásodás miatt másfél év múlva le is állatottak. A férfiak alaposan megbámulták Tündét és azt a csinos hölgyet is, aki a könnyűipari pavilon szomszédságában kiállított Csepel teherautó tükrében szépítkezett. Forrás: Fortepan További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!